Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-22 / 69. szám

mr-cvtt 1980. MÁRCIUS 22., SZOMBAT CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL Okos beosztással Milyen legyen az étrendünk? Ä táplálkozásunk nem ki­elégítő. Számos hiányossága van az étrendünknek. Töb­bek között: túl sokat és zsí­rosán eszünk és sokat Iszunk. Nem válogatjuk meg ésszerűen ételeinket. Túl sok édességet eszünk, sokat nas­solunk. Ételeinket nem ké­szítjük el helyesen. A helyes táplálkozás egészségűnk és jó közérzetünk alapja. Kalóriaérték Fontot, hogy ismerjük az elfogyasztott élelmiszerek ka­lóriaértékét. A kalória egv- ben az emberi szervezet ener­giaszükségletének is a mér­tékegysége. A nem nehéz fi­zikai munkát végző embernek napi 2000—2500 kalóriára van szüksége. Ha naponta túl sokat eszünk, azaz több kaló­riát veszünk magúnkhoz, mint amennyit a szervezetünk fel­használ, akkor lassan, de biz­tosan hízunk, zsírpárnácská­ink képződnek. Ellenőrizzük elfogyasztott ételeink kalória­értékét! Azonban nemcsak a kalóriaérték a fontos, hanem étrendünk megfelelő össze­tétele is. Igen nagy jelentősége van táplálékunkban a fehérjék­nek. A fehérje a test kötőszö­vetének igen fontos építőele­me. Sem zsiradékkal, sem szénhidráttal nem pótolható! Az embernek napi 7—8 dkg fehérjére van szüksége. En­nek fele legalább állati ere­detű legyen. Állati fehérje ta­lálható halban, túróban, hús­ban, tojásban stb. A hüve­lyesek és a burgonya például igen fontos növényi fehérjé­ket tartalmaznak. Állati és növényi eredetű fehérjére egyaránt szüksége van a szer­vezetnek. A zsiradék adja a szerve­zetnek az energiát, azonkívül vitaminokat és létfontosságú zsírsavakat is tartalmaz. Napi zsiradékszükségletünk 8—10 dkg. Ennél több zsiradékra azonban nincs szüksége a szervezetnek. Fontos energiaforrásunk a szénhidrát. A szénhidrátok két fajtáját különböztetjük meg, a könnyű és az értékes szénhi-’-átokat. A könnyű szénhidrátok csak energiát szolgáltatnak. Például ilyen szénhidrát található a cukor­I ban, süteményekben, desz- szertekben, fehér kenyérben. Az értékes szénhidrátok gyümölcsölklben, főzelékféléb­ben, burgonyában, barna ke­nyérben találhatók, s ezek a szénhidrátok az energián kí­vül vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint ballaszt­anyagokat is tartalmaznak. Ügyeljünk arra, hogy elegen­dő mennyiségű szénhidrátot fogyasszunk. A vitaminok olyan táplálé­kok, amelyeknek kis mennyi­ségben történő elfogyasztása is igen hatásos. A jó közérzet, a frisseség és a munkabíró- kóoesség fokozásához járulnak hozzá. A legismertebb és leg­hatásosabb vitamin a C-vita­min. A C-vitamin hamar el­pusztul víz, meleg és a leve­gőben levő oxigén hatására. Ezért fontos a C-vitamin- tartaimú ételek gyors és he­lyes elkészítése. Vigyázzunk arra, hogy a gyümölcsök és főzelékfélék, zöldségek hámo­zásánál csak egész vékonyan távolítsuk él a héját. Tisztí­tásuk hideg, folyó vízzel tör­ténjék. Ásványi anyagok Az ásványi anyagok már kis mennyiségben is hatékonyak. A kalciumnak fontos szere­pe van az emberi csontozat felépítéséiben, a vas a vörös vérsejtók képzésében játszik szerepet. Ásványi anyagok tu­lajdonképpen mindenfajta élelmiszerben megtalálhatók. Aki helyesen és vegyesen táp­lálkozik, az elegendő ásványi anyagot vesz magához. Egészségesebb, ha többször eszünk egy nap, kisebb meny- nyiségű étéit, mintha például 3 alkalommal nagy mennyi­séget Nem terheljük meg úgy a gyomrunkat, nem érzünk evés után fáradtságot, és vé­gül nem éhezünk meg evés után viszonylag gyorsan. Ajánlatos naponta ötször ki­sebb mennyiségű táplálékot elfogyasztani. Különösen an­nak, aki fogyni szeretne. Zsir helyett vaj Kenyérre margarint ‘ vagy vajat kenjünk, ne zsírozzuk. Főzésnél és párolásnál is ajánlatos olajat, vajat vagy margarint használni. Sütéshez legjobb az olaj. A zsiradékok zsírsavtar­talma a levegőben levő oxi­gén, fény és meleg hatására károsodik. Ezért ügyéljünk arra, hogy a zsiradékot soha ne forrósítsuk fel túlzottan, A tárolásnál is fontos, hogy zárt edényben, sötétben és hideg helyen tartsuk. Ma a modem konyháiban számos olyan ételelkészítési módszert ismerünk, amelynek során igen kevés, vagy semmi zsiradékra nincs szükség. Pél­dául egyes ételeket párolha­tunk és süthetünk alufóliá­ban, teflon edényben, és igen kevés zsiradékkal grillsütő­ben. X X HÉTVÉGI KALAUZ >V. .V.WrtV,VÍAW.\.^ví Az az fnószentartó, ame­lyikről szó lesz, üres konzer- vesdobozok felhasználásával készül. Kiválóan alkalmasaké célra a vegyesgyümölcsös do­bozok, az ananászkonzerves doboz, gyümölcsleveket tar­talmazó készítmények dobo­zai, valamint a kör alaprajzú szardíniás dobozok. Ezek felhasználásával tér­plasztikának is beillő írószer- tartót készíthetünk. A kon- zervesdobozokat használat után azonnal kimossuk, egy kis kalapáccsal, állandóan for­gatva a dobozt, belső éleit el­kalapáljuk. Az egyes dara­bokra hozzáférhető helyen lyukat fúrunk, majd anyás­csavarok segítségével össze­erősítjük valamennyit. A munka festési szakaszá­ban ne legyünk türelmetle­nek, alaposan dolgozzunk, mert a megsűrűsödött, túl gyorsan fölvitt festőanyag megfolyhat és tönkreteheti ed­digi munkánk hatását Í7LTDÍTÍÁ i mm’ m. m M.A mm * m j m. m ■ i »1/ íw 4 nn V\Trr LiítÁci- ■ ■ KJ ■ m. i ■ ■ i a-rz, ■ ■ «. ■ X »-KI itiüi írviii k Tiki Tavaszi nagytakarítás A rendszeresen takarított la­kások épületgépészeti és egyéb berendezései általában ritkáb­ban hibásodnak meg. A taka­rítás már önmagában is haté­kony eszköze az állagfenntar­tásnak. A takarítás szerepe te­hát a lakás tisztántartásán túl jelentős a lakáskarbantartási Horgászoknak A ráckeveiek gyűlése Vasárnap reggel 8 órakor, Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyár Művelődési Házában szép számmal gyülekeztek a horgászok: a Ráckevei Hor­gász Egyesület tartotta itt küldöttközgyűlését. A több mint ezer tagú egyesület akti­vitására jellemző, hogy nem­csak a száz-egynéhány küldött, de vagy ugyanannyi érdeklő­dő egyesületi tag is eljött. Többen felvetették, indítvány is foglalkozott a kérdéssel: lesz-e szelektáló halászat a Ráckevei Duna-ágban? A me­gyei bizottság jelenlevő titká­ra. Miseta János megnyugtatta a tagságot, és velük együtt a többi, tíz-egynéhány ezer Du- na-ági horgászt: erről szó sincs. Ezt megerősítette az egyesület tagja, Szabó Károly, a MOHOSZ ügyvezető elnöke is! Nagy taps fogadta a vízi­rendészet képviselőjének hoz­zászólását, aki megígérte: eré­lyesebben fognak fellépni a harcsázás ürügyén gereblyéző, akasztgató horgászok ellen, és' a motorcsónakok időszakos ti­lalmának megszegőit is fele­lősségre vonják. Többen felvetették, a megyei titkár is támogatta: vizsgálják munkák szempontjából is. Ala­pos takarítással meggyőződhe­tünk, hogy az egyes szerkeze­tek és berendezések megfele­lően funkcionálnak-e, ugyan­akkor általában a kezdeti meg­hibásodás ténye, illetőleg a hi­bák terjedelme csak kellően tisztított felületeken állapítha­tó meg. A hetenként elvégzett lakás­takarítások feladata a tisztán­tartás, de a tavaszi és őszi nagytakarítások rendszeréhez kapcsolódva, az általános tisz­tántartás mellett végezzük el az épületgépészeti és műszaki berendezések, valamint egyéb szerkezetek tisztítását és rend­szeres ápolását is. Ha a taka­rítások folyamán erre is te­kintettel leszünk, akkor a vá­ratlan meghibásodások meg­előzhetők az időben elvégzett karbantartással, sőt a javítá­si ciklusok gyakorisága is csök­kenthető, és ezáltal a javítási költségek is. A nagytakarítást, célszerű az ágynemű és a ruhásszekrényben tárolt ruhák kiszedésével kez­deni és azokat a szabadban legalább egy napig szellőztet­ni. Az ágynemű és a ruhák ki­rakása után célszerű a faltól eltolni, hogy a porszívóval a szekrény hátulját és a tetejét is le tudjuk takarítani. A ta­karítás a mennyezet és a falak portalanításával kezdődjék, ezt portalanító seprűvel végez­zük, ezzel a munkával a fes­tési hibák feltárhatók. Ezután célszerű az egyedi tüzelőberen­dezést (hideg állapotban) ki­takarítani, a , kormozást elvé­gezni, átvizsgálni, amennyiben nem működik megfelelően, úgy a fűtési szezon végén feltétle­nül javítassuk meg. A falak és a tüzelőberende­zés tisztítása. portalanítása után a bútorokat vizsgáljuk át felül a gazdaságtalan hajóköz­lekedést, amely partrombolá­sával még káros is, és ha tény­leg gazdaságtalan, szüntessék meg. A kérés reális, legalábbis akkor, ha helyette megfelelő autóbuszközlekedés lesz Döm- södre és Tassra, a vízparti úton át. Az egyesület tagjai aggód­tak: sok lesz a horgász a rác­kevei hídnál most, hogy a Du- na-ági engedélyek a Duna-ág egész hosszára érvényesek. A tárgyilagos horgászvezetők le­szögezték: a víz mindenkié. A zsúfoltság elkerülése érdeké­ben a hídnál csak egy bot használható, a híd töltés teljes hosszában, és a parttól 100 méterre motorcsónakkal, csó­nakkal lehorgonyozni, horgász­ni tilos a híd övezetében. És hogy a vízügyi szervek jogos kifogása, miszerint a horgá­szok megbontják a hidat védő szórt kövezést — ne merülhes­sen többet fel, elhangzott az is: aki a hídnál követ „átren­dez”, állást épít a partvédőkö­vekből, akár eltiltással is bün­tethető horgászszabálytalan­ságot követ el. Sz. F. J. és kívül-belül portalanítsuk azokat, majd a padló és a sző­nyegek portalanítását végezzük el. A portalanítás után vizs­gáljuk át a falakat, a szőnye­geket, a padlót, a bútort, amennyiben szennyezett folto­kat találunk, úgy végezzünk házilag tisztítást. Az ablaktisz­títást célszerű tükör-, ablak- tisztító, Johnson Glas vagy egyéb aerozolos üvegtisztítóval végezni, a karnisokat, az ab­laktokot és párkányt is tisztít­suk le. Az ablaktisztítás után cél­szerű a bútorokat átfényezni, erre legcélszerűbb a Johnson aerozolos bútorápolószert hasz­nálni, az Evilux 79 antisztatí- záló tisztítóval a pvc-bevona- tok, a konyhaszekrény stb le­mosását célszerű elvégezni, mert akadályozza a porosodást és az újraszennyeződést. A szónyegtisztítást a foltok eltá­volításával kezdjük (különbö­ző folttisztítók kaphatók, attól függően, hogy milyen eredetű a szennyeződés), célszerű eh­hez különböző folttisztítókat beszerezni. Legcélszerűbb a Johnson száraz folttisztitót al­kalmazni — a foltra rászór­juk, megszárítjuk —, miköz­ben fehér porrá alakul, leke­féljük — miután peremmen­tesen minden foltot eltávolí­tott. A szőnyeg portalanítása és folttisztítása után a szőnyeg újrafrissitését Johnson, Thom­son vagy Komfort szőnyegtisz­títóhabbal végezzük, átkefélés után a szőnyeg átporszívózá- sával és kiszellőztetésével szin­te újjávarázsoljuk azt. Végül a padlóápolást végezzük el Al­fa padlófényesítő, Tangó 1—2, Wittol, ill. Solex (lakkápoló) tisztítószerek segítségével. Dr. Baksa Elemér Következik: Az ajánlott tervek Kiállítások Népi kismesterségek. A tá- piószelei Blaskovich Múzeum­ban megnyílt kiállítás május 4- ig, naponta délelőtt 9 órától délután 5 óráig tekinthető meg. Szentendrei bemutatkozás. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár épületé­ben ma délután 3 órakor Me­zei Ottó művészettörténész nyitja meg Kulcsár Anna Má­ria festőművész kiállítását. Az autodidakta művész Bu­dapesten, a Gutenberg Műve­lődési Központ képzőművészeti körét látogatta rendszeresen, s itt Bak Imre és Molnár Sán­dor segítették tehetségének ki­bontakozását. Több alkalom­mal részt vett a Népművelési Intézet képzőművészeti táborai­ban is. ahol képességeit fej­leszthette. s munkáit is kiál­lította. Csoportos tárlatokon már többször szerepelt, s képei egy alkalommal az NDK-ba is eljutottak, önálló kiállításon most mutatkozik be először. Szitamappa, 1919. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár vándorkiállítása március 30-ig Vecsésen, a Kossuth Lajos utca 65. szám alatti Nagy István Galériában látható. Gödöllőn, a város helytör­téneti gyűjteményének épületé­ben tegnap Zentai Eva, a Mag­vető kiadó szerkesztője nyitot­ta meg Kovács Éva keramikus- művész kiállítását. Kovács Éva tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte, ahol 1963-ben szerzett diplomát. Ezután ter­vezőként dolgozott. 1966 óta önálló művészként alkot. Első önálló bemutatkozása 1970-ben volt. 1973-ban már szerepelt az I. iparművészeti világkiállitá- son. Torontóban. Bészt vett a siklósi kerámia-szimpozionon, a pécsi biennálékon. hazai és külföldi kiállításokon. Szentendrén a Művésztele­pi Galéria havonta váltakozó anyagát ebben a hónapban a városban és a megyében élő festőktől vásárolt, s a múzeum tulajdonába került képekből állították össze. Dunakeszin, a József Attila Művelődési Központban a hé­ten nyílt meg és vasárnap es­tig látható a MÁV Járműja­vító üzeme fiataljainak pályá­zati kiállítása. Az ifjúsági klub termében bemutatott munkák közt szobrok, plasztikák, intar­ziaképek, népi hímzések és fo­tók láthatók. Ezzel együtt mu­tatkoztak be a bélyeggyűjtő kör tagjai is, akik 1848, 1919 és Lenin történelmi szerepét idé­ző bélyegeket állíltottak ki. Miivé sast és ifjúság Ugye, te is akarod? Sziget­szentmiklóson, a Csepel Autó­gyár Művelődési Központjában ma este 7 órakor slágerestet rendeznek. Közreműködik Sá- rosi Katalin, Zsoldos Imre és Mikes György. Zongorán kísér Nádas Gábor zeneszerző és együttese. Szülők bálja. A dunaharaszti József Attila Művelődési Ház­ban ma este 8 órától hajnalig szórakozhatnak és ismerked­hetnek egymással a III. számú általános iskolába járó gyer­mekek szülei. A rendhagyó kezdeményezés a szülői mun­kaközösség rendezvénye. A Galga menti művészeti na­pok rendezvénysorozata kere­tében vasárnap délután 2 órá­tól este 8 óráig a járás és • tájegység nemzetiségi együt­tesei szerepelnek- Csömörön, a Petőfi Sándor Művelődési Ház közönsége előtt. Az idei rendezvénysorozat szervezői szakági találkozóikat is tartanak. Galgahévízen a múlt héten énekesek és muzsi­kusok cserélték ki tapasztala­taikat. Vácszentlászlón a jövő hét végién versmondók, mesé­ink. színjátszók és bábosok rendeznek bemutató műsort. A hagyományőrző együttesek áp­rilisban Bagón mutatkoznak be. A népművészet minden ágát felölelő, a vidék néprajzi átte­kintésére at ka imát adó ese­ménysorozat május elsején Gal- gamácsán ér véget. Ekkor Já­rási népművészeti kiállítást, a tálháznál és a Csincsaréten ki­rakodó vásárát rendezik meg; Ebből az alkalomból a vendég­látóhelyeken népi ételeket szol­gálnak majd fel. s különböző népi, sportjátékokat rendez­nek. A községben megkezdték az előkészületeket az érdeklő­dő vendégek fogadására. Túra A Magyar Eszperantó Szö­vetség ifjúsági bizottsága va­sárnap délelőtt nyílt túrát In­dít. Útirány a Vértes hegység. A kirándulók megtekinthetik a Vitányi-vár romjait. Gyüleke­zés háromnegyed nyolckor Budapesten, az Etele téren. Ba­kancs vagy csizma viselet» ajánlatos. A túrákon minden­kit szívesen látnak, aki szereti a tájakat, a sportot vagy a nemzetközi nyelv kérdései iránt érdeklődnek. A gyüleke­zőket Eszperantó című felirat tájékoztatja. Tánc, disco A Pest megyei Művelődési Központban — mint lapunk más helyén beszámolunk róla — vasárnap délelőtt 10 órakor a KISZ ifjúsági művészeti pá­lyázatán részt vevő, a járási, a városi versenyekről továbbju­tott együttesek és szólisták szó­lalnak fel. A nevezéseket még nem tud­tuk összeszámolni. Érkeznek még ielentkezőlapok — közöl­ték tegnap a művelődési köz­pont munkatársai. A délelőtti műsort a kezdés előtt állítják össze, s amatőr együttesek és szólisták, szí njátszócso portok, vers- és prózamondók, kóru­sok, zenekarok, popegyüttesek bemutatkozására kerül sor. Műsorok, rendezvények Szobi gála. A szövetkezeti népi táncosok VIII. országos találkozója hét végén Vácott sorra kerülő területi rendezvé­nyei keretében ma este 7 óra­kor tájelőadás lesz a szobi Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban. A műsorban fellép az abonyi népitánc-együttes és a Beloiannisz görög néptánc­együttes. Eszperantóbál. A dunakeszi József Attila Művelődési Köz­pontban ma este 7 órakor a nemzetközi nyelvet beszélő kö­zönségnek, a helyi, budapesti és környékbeli eszperantisták- nak rendeznek zenés, műsoros, táncos találkozót. A műsorban többek között fellép Selley Zoltán előadóművész is. A művelődési közpcntbcn két eszperantóMub is működik. Az egyik a Magyarországi Vasutas Eszperantisták. a másik a Ma­gyar Esznerantisták Országos Szövetségéhez tartozik. A széles körű nemzetközi, baráti kap­csolatokat ápoló klubtagok régi hagyományokat ápolnak. Gyak­ran fogadják otthonukban és rendezvényeiken külföldi bará­taikat. s mozgalmuk szerves ré­sze volt a munkásmozgalom­nak. A város eszperantó ha­gyományai szinte ezzel egy­idősek. A dunaharaszti művelődési házban vasárnap este 6 órától 10-ig a Pax zenekar szórakoz­tatja a vendégeket. Dabas II. kerületi művelődési központjában ma este 7 órától bált rendeznek. Közreműködik a Hidrogén együttes. A nagy­község III. kerületi művelődé­si házában vasárnap este 7 órától Katona Tibor vezetésé­vel rendeznek diszkóműsort Táncest gépzenére. A pilisi Móricz Zsigmond Művelődési Központban vasárnap este 6 órától 11-ig György Zoltán diszkózik. A budaörsi művelődési ház­ban vasárnap este 6 órától Ke­resztes Tibor és Willand József lesz az ifjúsági táncos est disz­kózenésze. Budapesti programok Látogatás a budai Várban. A pomázi helytörténeti klub tagjai ma délelőtt 10 órakor budapesti programot rendez­nek, melyre mindén érdeklődőt szívesen várnak. Találkozás délelőtt 10 órakor Budapesten, a Munkásmozgalmi Múzeum előcsarnokában. A program keretében megtekintik a Mun­kásmozgalmi Múzeum 1919-től napjainkig című kiállítást, a Hadtörténeti Múzeum 1848—49 forradalmairól szóló kiállítását és a Mátyás-templomot. Egy végiébe két vágta. Az Egyetemi Színpad műsorán va­sárnap este Sándor György humoralista önálló estje szere­pel. Vasárnap, vásárnap. Budán, a MOM Üj Tükör szabadidő- központjában vasárnap dél­előtt megrendezik az ötvösök és kovácsok I. országos vásá­rát. összeállította: Kovács T. István

Next

/
Oldalképek
Tartalom