Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-20 / 67. szám

Döntés után Pálpt, hivatási vál ászt attak dani: mi akarok lenni. A szü­leim rám bízták a döntést, én pedig a Sztáron S4ndor Gim­náziumba jelentkeztem. Hogy miért éppen oda? Talán azért is, mert négy év múlva, ha érettségizni fogok, sokkal könnyebb lesz választani. Van néhány szakma, foglalkozás, ami pillanatnyilag tetszik ugyan, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy egy életen át teljes odaadással meg tud­nék maradni mellette. A fel­nőttek között igen sok az olyan ember, aki kitanult ugyan egy szakmát, de végül egészen más munkakörben dolgozik. Én ezt nem szeret­ném ... A négy év haladék, amit a középiskola jelent, úgy gondolom, hogy elegendő lesz a legjobb választáshoz... Az általános iskolák végzős diákjainak ezek a hetek ta­lán a legizgalmasabbak, leg­fontosabbak. Valamennyien eldöntötték már, saját elhatá­rozásban, vagy szülői tanács­adás alapján hogy hol szeret­nének tovább tanulni. Vagy­is pályát választottak, amely j meghatározza későbbi életü­ket. Hogy jól vagy rosszul sikerültek-e ezek a választá­sok, arra egyelőre nehéz pon­tos választ adni. Arra azon­ban, hogy milyen elképzelé­sekkel, tervekkel indulnak el néhány hónap múlva a szak­munkás- és középiskolákba a fiatalok, annál könnyebb. Vá­cott, a Báthori úti általános iskola VIII/B osztályában ke­restük a kérdésre a választ. Andrási Györgyinek nem okozott gondot a pályaválasz­tás. Édesanyja példáját követ­ve határozott úgy, hogy a Vendéglátóipari Szakmunkás- képzőbe jelentkezik. Saját elhatározás — Nem is gondoltam arra. hogy valami más szakmát kellene választanom. Édes­anyám a Fehér Galamb mel­letti presszóban dolgozik ... Jártam ott néhányszor és na­gyon megtetszett ez a szak­ma. Egyelőre felszolgálónak tanulok majd, majd később szeretnék üzletvezető lenni. A jelentkezési lapomon második­ként a ruházati eiadót jelöl­tem. Ez egy kicsit rokon fog­lalkozás, bár én jobban sze­retném, ha az első sikerülne. Terveim? Igen, vannak későo­bi terveim. Ha elvégzem a szakmunkásképzőt, érettségiz­ni is szeretnék... Tizenéves korban szinte rit­kaság, hogy valaki olyan ko­moly és megfontolt legyen, mint Adamcsek Gábor. — Amikor egészen kicsi voltam és édesanyám sokat betegeskedett, elhatároztam, hogy orvos leszek és én majd meggyógyítom. Tulajdonkép­pen nem érzem magamat elég­gé érettnek ahhoz, hogy egy­értelműen meg tudjam mon­Egy év múlva.. Gulyás Béla az iskola befe­jezése után, egyelőre, nem folytatja a tanulmányait. Mi­vel az osztályban ő az egyet­len diák, aki otthon marad, a többiek közül sokan őt irigy- lik a legjobban. Pedig ... — Családi gondok miatt maradok egyelőre otthon. Jö­vőre a vendáglátóipariba sze­retnék jelentkezni. A nagy- szüleim ugyanis ezen a pályán dolgoznak. Tudom, sokat szá­mít ez az egy év kihagyás, de bízom abban, hogy későob majd sikerül behoznom. A szüleim? Nem, ők nem szóltak bele a pályaválasztásomba. I Tudták, hogy a nagyapám foglalkozása érdekel. Évek óta segítek' ugyanis már ne­kik az üzletben ... Lippai. Nagy Antalné, a Báthori úti iskola igazgatója mondja: — A gyerekekkel már ötö­dik osztálytól kezdve beszél­getünk arról, hogy ki milyen hivatást szeretne választani. Persze, az alsóbb osztályok­ban ez még afféle tapogató­zás. Évente pályaválasztási ankétot rendezünk a gyerekek szüleinek a bevonásával. Ezen a megbeszélésén egyébként A természet rendje Hasznos rovarirtó állatok Békák, siklók a patakparton Vajon mi az a megmagya­rázhatatlan gyűlölet, viszoly­gás, amit a legtöbb ember érez, ha egy ártatlan vízi siklót vagy békát lát? Talán szokatlan testfelépítésük, merev tekinte­tük vagy hideg tapintásuk, csupasz bőrük? — Erre ér­demleges választ senki sem tud adni, még azok sem, akik legjobban undorodnak tőlük. Nincs még egy olyan állat- csoport, amelyik annyit szen­vedne az emberek gyűlöleté­től, mint az ártatlan siklók és főleg a békák. Nem múlik el tavasz, hogy szomorú példák­kal ne találkozzunk. Nemegy­szer előfordult már, hogy is­kolás gyerekek botokkal fel­szerelkezve sportot űznek a békák agyonveréséből. Ezek­nek az „akcióknak” leginkább a lomhamozgású barna varan­gyok estek áldozatul, amelyek petézni keresték fel a vizeket. Találkoztunk felnőttel is, aki a kisfiát tanította légpuskával célbalőni és céltáblának a bé­kákat használta. De az embe­ri pusztításokról árulkodik az a sok-sok békatetem is, amely laposraverve hever az utak szélén! Tudatosan irtjuk ezeket az állatokat anélkül, hogv valami keveset is tudnánk életükről. Pedig érdemes volna kicsit megismerni őket. Tavasszal az Időjárástól függően, március végén, április elején bújnak elő az iszaoból. gyökerek alól, ahol a téli hónanokat töltöt­ték. A lefogyott, megviselt ál­latok. amint egv kissé össze­szedték masukat máris a vi­zeket keresik fel és látható él­vezettel sütkéreznek a parton, a nádtorzsákon. Még néhány nan és elkezdődik a párzás. a szaporodás időszaka. Ilvenkor olvan békák is nagv számban jelennek meg a vizekben, ame- lvek egyébként, életük nagv részét a kertekben, szántóföl­deken töltik, ahol férgekre, meztelen csigákra, étjeit lep­kékre vadásznak. Ezért ápri­lisban sokkal több békát lát­hatunk a vizekben, mint nyá­ron, amikor a varangyok szét­szélednek a szántókon, vete­ményesekben, és folytatják hasznos rovarirtó tevékenysé­güket. Egy barna varangy csaknem hatezer petét rak a vízinövé­nyekre, de ebből a rengeteg lárvából csak nagyon kis tö­redék éri el a felnőttkort. Ugyanis a békaporontyoknak számtalan természetes ellensé­ge van. Igaz, később már an­nál kevesebb, mert kifejlőd­nek méregmirigyeik és ez sok állattól megvédi őket, csak az emberektől nem! S bármilyen furcsának tűnik, az ivarérett, kifejlett varangyok nagy szá­zaléka emberi pusztításnak esik áldozatul! A hazai kígyók, békák az erdő- és mezőgazdaságnak leg­hasznosabb rovarirtó állatai közé tartoznak, oktalan pusz­tításuk már odáig jutott, hogy néhány fajukat a kipusztulás veszélye fenyegeti. Ezért is sürgetővé vált az intézkedés: 1974-ben jelent meg az Or­szágos Természetvédelmi Hi­vatal elnökének a 290/1974. számú rendelete, mely teljes védelmet biztosít a kétéltűek- nek és a hüllőknek. A rendelet értelmében tilos pusztítani, be­fogni, értékesíteni és élettevé­kenységükben zavarni őket. A megállapított eszmei értékük gvakoriságuktól függően 300- töl 10 ezer forintig terjed. Természetvédelmi törvé- nvünk tehát oltalmába vette a siklókat, békákat. De a tör­vény betűje nem tudja meg­védeni őket. Pedig a természet rendjé­be a békák is ugyanúgy bele­tartoznak, mint a pillangók, a madarak. Valljuk be. a vizek, halastavak környékén, olykor mi is szénnek találjuk a má- iusi békakoncertet, melv saj­nos sok helven egyre halkab­ban szól. de tőlünk is függ, nehogy végleg elhallgasson! Dénes János részt vesznek a szakmunkás­iskolák, a középiskolák és a város üzemeinek, gyárainak továbbtanulási felelősei is Hogy a gyerekeknek a nyol­cadik után ne legyen egészen új dolog a munka, nemcsak gyárlátogatásokat szervezünk, de szerződést kötöttünk né­hány éve a gödi Dunamenti Termelőszövetkezettel is, ahol rendszeresen részt veszünk a málna és a paradicsom szedé­sében. Az iskola szerepe * Ebben az évben 61 tanuló fejezi be nálunk a nyolcadi­kat, s ezek több mint nyolc­van százaléka fizikai dolgozók gyermeke. A pályaválasztás szempontjából ez azonban nem jelent semmiféle előnyt, mivel csak nagyon kevesen választják a szüleik foglalko­zását. A gyerekek indoka többségében az, hogy azon a pályán keveset lehet keresni. Nos, hogy ez igaz-e vagy sem, azt leginkább a szülők tudnák elmondani. Csakhogy igen sok szülőnek éppen olyan nagy dilemmát jelent az, hogy a gyereke mit és hol tanul­jon, mint a diákoknak. Gyak­ran megesett, hogy itt az is­kolában nem a gyereket, de a szüleit kell meggyőznünk ar­ról, hogy a fia vagy leánya jól választott. Ez akkor for­dul elő általában, ha vala­melyik szülő azt szeretné, hogy a gyereke többre vigye, mint ő maga. De hát melyik szülő nem szeretné ezt? Csitári János VÁCI ^aíria A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1980. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK Vasutasok munkaversenye Akik naponta vizsgáznak Manapság divat szidni a vasutat, ha késik a vonat, ha fű tatlenek és szemei esek a személykocsik. Pedig a MÁV, amelynek sínpárad' behálózzák az egész országot, az egyik legfontosabb szervezet a szál­lítás, a tömegközlekedés le­bonyolításában.. Ha valame­lyik vasúti alkalmazott, hibá­zik, jönnek a szakma becsü­letét sértő megjegyzések. De vajon a vasutasok helytállásá­ról, eredményedről hányán tudnak? Immár hagyomány Magyar Államvasutak, Szo­bi Körzeti Állomásfőnökséu. Erről az állomásról indulnak, el naponta azok a vasúti al­kalmazottak, akiknek munka­helye az országhatáron túl, Sturovóban van. Mintegy 400 ember vesz részt a határfor­galmi közlekedés lebonyodítá­Szépül a bavásárlótika Városunk egyik legforgalmasabb, s ugyanakkor a legtöbb üzlet­tel ellátott utcája a Széchenyi. A környék arculata szüntelenül változik, s a régi, egyszintes épületek közé egyre több helyen ékelődnek be a modemek. Felvételünk az épülő, fejlődő Szé­chenyi utca egy részletét áb"ózo!.ia. Bányavári Pál felvétele Kommunista szombaton Rendkívüli nyitvaiartás Üzletekben, gyermekintézményekben A város gyáraiban, üzemei­ben szombaton délelőtt tartják — csatlakozva a Sziklai bri­gád felhívásához — azt a kommunista műszakót, mely­nek bevételét a városi gyer­mekintézmények fejlesztésére ajánlják fel a résztvevők. A kommunista szombatra te­kintettel a városi tanács ter­melés és ellátásfelügyeleti osz­tálya módosította az élelmi­szerboltok szombaton szokásos nyitvatartását. A Széchenyi utcai 7-es számú élelmiszer- bolt reggel 7-tői délután 4 óráig, a 10-es számú ABC, a Haraszti Ernő utcai 73-as szá­mú bolt és a Földvári téri ABC fél héttől délután 4 óráig tart nyitva. Reggel 6-tól dél­után 4 óráig lehet vásárolni a Mártírok útján a 63-asban a deákvári 200-as és 25-ös ABC áruházban, illetve a Na­szály Áruház élelmiszer osz­tályán. Reggel 6-tól este 6-ig lesz nyitva a Lenin úti tan­bolt és a Rádi úti 122-es szá­mú élelmiszerbolt. A helyi élelmiszeripari vál­lalatok a zavartalan ellátás érdekében a jövőben szomba­ton délután két óráig ügyeleti szolgálatot tartanak, és gon­doskodnak a szállításhoz szük­séges gépkocsikról is. A kongresszusi műszak za­vartalanságát szolgálja a böl­csődék és óvodák rendkívüli nyitvatartása .is: a szabad szombat ellenére fogadják azokat a gyermekeket, akik­nek a szülei dolgoznak, s ugyancsak lesz inspekció az iskoláik napközi otthonaiban is. Vöröskeresztes taggyűlés h Magyar Vöröskereszt II. számú váci szervezete, dr. Af­ra Tamás körzete március 20- án, csütörtökön délután öt órákor tombolával egybekö­tött ünnepélyes taggyűlést tart a Kőkapu melletti általános iskolában (Köztársaság út 69.). Meghívott előadó: Oko- licsányiné Szix Edit vezető­szervező gondozónő. Falugyűlés Sződligeten Sződligeten, március 21-én, pénteken, este hat órakor a községi művelődési házban tartják meg a falugyűlést. sában. S ezek az emberek na­ponta vizsgáznak, magatar­tásból, fegyelemből1, munká­ból egy baráti ország, Cseh­szlovákia állampolgárai előtt. S hogy nem is akárhogyan, arra ékes bizonyíték: immár több éve a MÁV dolgozói nyerik meg a magyar és a csehszlovák vasutak szocialis­ta brigádjai között folyó mun­kaversenyt. — Lassan két évtizedes ha­gyományai vannak ennek a nemes versengésnek — mond­ta Horváth József, a MÁV Szobi ÁMomásfőnökség párt- szervezetének titkára. — A vasútnál speciális feladatokat kell ellátni. Kötött technoló­giával dolgozunk, s ez azt je­lenti, hogy minden munkafo­lyamat percben ki van fejez­ve. Például egy Csehszlová­kiából hozzánk érkező vonata határon 205 percnél nem áll­hat hosszabb ideig, ennyi idő alatj; a szükséges vizsgálato­kat el kell végezniük a mi dolgozóinknak. Baráti kapcsolat — Sturovóban 23 szocialista brigád vesz részt a munka­versenyben — mondta Schuck Géza, a MÁV sturovói képvi­selője. — A dolgozók vala­mennyien tisztában vannak azzal, hogy anyagi érdek is fűződik ahhoz, hogy a vasúton szállított áru minél gyorsab­ban tovább kerüljön. Igen, szoros és jó a kapcsolat a magyar és a szlovák vasuta­sok között. Erre a közös mun­ka és érdek alapján szükség is van. Ennek a közös mun­kának az eredménye, hogy az ! elmúlt évben 900 ezer vagon vblt a vonal áruátbocsátó­képessége, amely csaknem a kétszerese az öt évvel ezelőt­tinek. De a magyarok nemcsak a munkaidőben, hanem azon túl is jó kapcsolatokat alakí­tottak ki a szlovák vasuta­sokkal. A két ország szocialis­ta brigádjai kölcsönösen ven­dégül látják a másikat sző­kébb pátriájukban. Közös ki­rándulásokat szerveznek egy.- egy napra akár hozzánk, vagy Szlovákia valamelyik hangu­latos vidékére. S ami minden bizonnyal a barátság egyik legszebb záloga; gyakoriak a vegyes házasságok. Összehangoltan De hogyan is látják, érté­kelik saját szerepüket azok, akiknek munkahelye külföl­dön van, s akik hozzájárultak munkájukkal ahhoz, hogy az 1979. második félévi értéke­léskor a MÁV nyerje meg a páros versenyt a brigádok kö­zött? A 12 tagú Augusztus 20. brigád dolgozóival beszélget­tünk, akik 1975-ben elnyerték a Vállalat Kiváló Brigádja cí­met, s öt egymást követő al­kalommal érték, el az arany- koszorús szintet. — Brigádunk 1968-ban ala­kult — mondta Csimár József brigádvezető. — Forgalomirá­nyítók, vámkezelők, ügyeletes tisztek alkotják a brigádot. Fordított szolgálatban dolgo­zunk, vagyis folyamatosan, s bizony az ünnepnapokat is nemegyszer munkával töltjük. Véleményem szerint a jó kap. csolat kialakítása az egyik leg­fontosabb. Ez eddig sikerült. A CSD-brigádok és kö lőttünk tervszerű, összehangolt mun­ka folyik. Előkerült a brigádnapló is, amely tanúsítja az eggyé forrt közösség életének mindennap­jait. Mint kiderül, nemcsak a munka köti össze őket. Rend­szeresek a rendezvények, a közös színház- és múzeumlá­togatások. Időnként nemcsak ők vesznek részt ezeken, de meghívják valamelyik cseh­szlovák vasutasbrigádot Is, amelyet azok hasonlóan vi­szonoznak. Társadalmi munkák — A brigádtagok többség« itt a községben, Szobon lakik. Az átlagéletkor 35 év körül vám — magyarázza a brigád­vezető. — A helyben szerve­zett társadalmi munkákból is részt vállalunk, ha szükség vám rá. Támogatunk idős em­bereket, s a kőszegi vasutas nevelőotthonban élő gyerekek közül hármat rendszeresen felkeresünk, ajándékokat ké­szítünk a számukra, segítjük őket, ahogy lehet... A brigád tavaly 120 társa­dalmi munkaórát vállalt, ‘ s ezt iskolabővítéssel, óvoda- és sportpályaépítéssel teljesítet­ték. Ebbe a bár kisszámú, de összeforrott csoportba nem könnyű brigádtagként bejut­ni. Az újonnan jelentkezők­nek először a munkájuk, ma­gatartásuk, közösségi életük alapján bizonyítaniuk kell. S aztán, ha valaki érdemessé válik arra, akikor a brigádta- gok maguk közé fogadják. Cs. J. Fcrgalcmgyorsító készülékek Vác város tanácsának mű­szaki osztálya és a Közleke­dési és Postaügyi Minisztérium illetékesei tárgyalásainak eredményeként a következő ötéves terv első éveiben Vá­cott több forgalomirányító fényjelző készülék gyorsítja majd a 2-es főközlekedési út átmenő forgalmát. Ennek - megfelelően forgalomirányítást kap a 2-es, a gödöllői út, va­lamint az Erdős Bernét út— Mártírok útja, illetve a Ma­gyar utca és Sebes Imre ut­cai csomópontokon. Az üt­és vasúttervező vállalatnál elkészítették az engedélyezés­hez szükséges terveket, s a kiviteli tervek elkészítése után várhatóan 1982-ben kéz-, dik meg működésüket a köz- nyelvben villanyrendőrnek ne­vezett forgalomirányító fény­jelző készülékek. Váci nyertesek A lottó legutóbbi tárgynyere- mény-sorsolásakor a következő, Vácott forgalomba hozott 5. heti szelvényekre húztak ki jutalma­kat: 8 475 042 és 8 485 516 (tízezer forintos vásárlási utalvány) — 8 490 753 inegyezer forintos utal­vány) — 8 495 990 (zenesarok utal­vány) — 8 «S63 574 (lakberendezési utalvány) 8 674 048 (négyezer fo­rintos utalvány) — 8 684 522 (há­romezer forintos vásárlási utal­vány) — 8 691 996 (zenesarok utal­vány) — 8 700 233 és 8 715 944 (ki­lencezer forintos utalvány) — 8 763 077 (hátezer forintos utal­vány) —• 8 841 632 (kétezer forintos utalvány) — 8 846 869 (harmincezer forintos Szerencse utalvány) — 8 894 002 (háromezer forintos utal­vány) — 8 914 950 (zenesarok utal­vány) — 8 951 609 (Otthon lakbe­rendezési utalvány) — 44 741 267 (harmincezer forintos Szerencse utalvány) — 55 749 441 (ötezer fo­rintos utalvány) — 55 958 921 (há­romezer forintos vásárlási utal­vány) — 61 620 118 (televízió-készü­lék) — 61 730 095 (ötezer forintos utalvány) — 61 735 332 (zenesarok utalvány) — 61 756 280 (ötezer fo­rintos vásárlási utalvány) — 61 771 991 (háromezer forintos utal­vány) — 61 819 124 (televízió-készü­lék) — 61 824 361 (zenesarok utal­vány) — 61 834 835 (hétezer forin­tos vásárlási utalvány) — 61 840 073 (zenesarok utalvány) — 61 861 020 (hétezer forintos vásárlási utal­vány) — 61 965 760 (zenesarok utalvány) — Sl 9<0 997 (kétezer fo­rintos vásárlási utalvány) és 61 976 234 (harmincezer forintos Szerencse utalvány).

Next

/
Oldalképek
Tartalom