Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-15 / 63. szám

Az öntözés Idei feladatai Kevesebb a beivé* Pest megyében Eléggé ritka hidrológiai helyzet alakult ki az idei ta­vaszon : a mezőgazdaságban el­maradtak az évről évre is­métlődő belvizek, viszont szo­katlanul kevés nedvességtar­talommal rendelkeznek a ta­lajok. Ez arra figyelmeztet, hogy rövidesen meg kell kez­deni a mesterséges csapadék­ellátást, legalábbis a rosszabb vízgazdálkodású talajokon. A gazdaságok időben felkészül­tek az öntözőberendezések in­dítására — állapították meg pénteken az Országos Vízügyi Hivatalban az idei tennivalók­kal foglalkozó országos ta­nácskozáson. A váci központú Dunamen- ti Regionális Vízmű és Víz­gazdálkodási Vállalat Győrtől Bajáig gazdája az öntözésnek. Vízkivételi műveinknél befe­jezték a szivattyúk és egyéb berendezések javítását, s amint azt a gazdaságok igénylik, biztosítják az öntözővizet. Ugyancsak jó állapotban van­nak az öntözőcsatornák és ve­zetékek, télen a termelőszövetkeze­tek Is felújították a tulaj­donukban levő berendezé­seket. Pest megyében szinte min­den évben sok kárt okoz a belvíz. Idén — bár a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság felkészült a védekezésre —, egyetlen egyszer sem kel­lett elrendelni készültségi ál­lapotot, sőt a szokásosnál lé­nyegesen kevesebb termőföld, legelő, rét került tartósan víz alá. 1980-ban 400 ezer hektár ön­tözésére nyílik lehetőség. A vízellátásra berendezett terü­let az elmúlt évhez képest bő­vül, sőt a szakemberek némi visszalépésre is számítanak. Ezt azonban nem tartják hi­bának, mert a korábbi évek­ben olyan területeket is ön- tözhetőként tartottak nyilván, Jeles napokról \ 1 ajon miért alakult így? Miért, hogy történelmünk jeles dátumai a naptárban majdnem egybeesnek? Miért, hogy alig másfél hónap — másfél évszá­zad sorsfordulóit egyesíti? Miért, hogy éppen tavasszal, a természet megújulásakor próbálkoztak újjal az embe­rek? Tudom, a sorsfordulók nem a kikelet! líra okán tör­téntek éppen március tizenötödikén, huszonegyedikén, április negyedikén. Tudom, ismerem, a véletlen és a szükségszerűség filozófiáját. Ismerem a társadalmi for­mációk változásához, a politikai, gazdasági helyzet át­alakulásához szükséges történelmi okok egybeeséséről szóló tanításokat Ám mégis. Mégis, oly jólesik kicsit tudománytalanul tűnődni: tavasz és forradalom. És gyanítom, amikor évekkel ez-, előtt a forradalmi ifjúsági napok megrendezésének ötle­te felmerült, a szervezők ekképpen is gondoltak a naptár ily különös játékára. Gondoltak rá, hiszen e két foga­lomhoz tudva és tudat alatt is, kimondva és cselekvőén párosul a harmadik: fiatalság. így kerek a világ: ta­vasz, forradalom, ifjúság. ★ Kék nyakkendőmet köti anyám, idegesen toporgok, rohannék már az iskolába, kokárdát tűzni, Nemzeti dalt szavalni, tízéves kölyök, aki voltam. Mit se tudtam Széchenyi és Kossuth, Kossuth és Görgey vitájáról, a nemzetiségi konfliktusról — a tudás a felnőttkoré. Nyakkendőm már piros, rövídnadrágban fázik a lá­bam, de szörnyű büszke vagyok, díszőrség lettem a Visegrádi utcai egykori pártház emléktáblájánál. Mit se tudtam'az antant aknamunkájáról, az erőszakos kolho- zosításról, Bőhm árulásáról — a tudás a felnőttkoré. Gimnazista nagykamasz, állok a díszszemle tribün­jén, egymás oldalát bökdösve barátommal, KlSZ-juta- lomként kaptuk a meghívót: oda nézz, micsoda tankok, ágyúk. Mit se tudtam ezek kórházat érő áráról, erő- egyensúlyról, mely békét teremtett és őrzött — a tudás a felnőtteké. A tudás — és a tudatosság is. Hogy az ünnepekben meglássam a hétköznapokat formáló erőket, mindennapjainkban az évtizedekkel ko­rábbi forradalmakat. ★ M a ismét szavalja a -Nemzeti dalt egy ceglédi kis­diák. Egy hét múlva kommunista szombaton tisz­teleg a Tanácsköztársaság eszméit megvalósító párt XII. kongresszusának egy váci ifjúmunkás. Már az ünnepi díszszemlére készül a szentendrei tisztjelölt. És mellettük százak, ezrek Vámosmikolátó} Farmosig, Tár­noktól Sülysápig — fiatalok jeles napokat ünnepelnek. Vetélkedővel, szavalóversennyel, kirándulással, előadás­sal, parképítéssel, fásítással, zenével. És munkával. A legméltóbb tiszteletadással. Andai György Zárótanácskozás Szentendrén Kisipar az építésben Terveink megvalósításában számítunk az építő kisiparo­sok tevékeny közreműködésé­re. A növekvő igények szük­ségessé teszik részvételüket és megfelelő színvonalú munká­jukat, különösen a ' magán­erős lakásépítkezésben, a fenntartó- és javító szolgálta­tásban — mondotta Ábrahám Kálmán, építésügyi és város- fejlesztési miniszter pénteken Szentendrén, az országos kis­iparos építőipari szakmai na­pok zárótanácskozásán. A mi­niszter egyebek között emlé­keztetett arra, hogy az előtér­be került korszerűsítési és fenntartási feladatok bizonyos átrendeződést követelnek az építőipartól, s fokozott részvé­telt a hazánkban dolgozó mintegy 34 ezer építő kisipa­rostól. Most az a fontos, hogy a kisiparban is növekedjék a szakmai színvonal és ehhez meg kell teremteni a feltéte­leket. Az állami vállalatoknál alkalmazott korszerű építési technológiák a kisiparban is felhasználhatók, a házgyárak is részt vállalhatnak a magán­erős építkezések kiszolgálásá­ból, adott esetben az általuk szállított elemek összeszerelé­séből. A miniszter utalt arra, hogy az illetékes szervek keresik, illetve folyamatosan kidolgoz­zák az építő kisipar támoga­tásának különböző módszereit. Egyebek között egyszerűsítik a tervezési munkát, bizonyos előnyben részesítik az úgy­nevezett irányterveket alkal­mazó kisiparosokat, kölcsön adják nekik az állami építő­ipari egységek kevésbé kihasz­nált gépeit, stb. A magán­erős lakossági építkezéseket az építőanyag-ellátás javításával is segítik. A KIOSZ országos vezetősége szervezte szakmai napok résztvevői előadások és gyakorlati bemutatók kereté­ben korszerű technológiákkal, a termelékenység növelését elősegítő kisgépekkel, a ma­gánlakások építéséhez ajánlott modern építési formákkal is­merkedhettek meg, s tájéko­zódhattak különböző jogsza­bályokról, az építőipari árkép­zés követelményeiről, megvi­tatták milyen tartalékaik van­nak a munkaszervezésben, s hogyan hasznosíthatják az ajánlott terveket a kislakás­építésben. amelyek műszaki berendezése időközben teljesen elavult, en­nél fogva a vízellátás gazda­ságtalan volt. Az elmúlt év végén módosították a víz­díjakat, ennek nyomán sok gazdaság jelentette be, hogy nyilvántartott területét meg­szünteti. Vízjogi engedélyüket visszavonták. Összesen mint­egy 70 ezer hektárról vonultak vissza a régi, elavult öntöző- berendezésekkel, ez azonban lényeges kiesést nem jelent, mivel ezek a területek valójá­ban csak „papíron” voltak öntözhetőek. A nyilvántartásban szereplő terület öntözési megoldásai korszerűbbé válnak, a tavalyi­nál nagyobb öntözőteljesítmé­nyeket tesz lehetővé. Erre azért is szükség van, mert a növény termésben 10—11 száza­lékos teljesítményjavulást irá­nyoztak elő a mezőgazdászok. Megállapították, hogy jó úton járnak az öntözéses tár­sulások. A társulások keretében programoztatják a vízellátást, sőt arra is lehetőség van, hogy közösen alakítsák ki a ve­tésszerkezetet, ami javítja a kihasználást. Rámutattak ar­ra, hogy gyorsítani kell a meglevő halastavak rekonst­rukcióját. Ugyanúgy felülvizs­gálják majd a tórendszereket, mint ahogy azt az öntözött te­rületeknél tették, vagyis a megyei tanácsok ellenőrzése nyomán megjelölik a nyilván­tartásban szereplő, de valójá­ban kellőképpen nem haszno­sított halastavakat. Erre azért van szükség, mert csak ott érdemes hozzálátni a fejlesztéshez, ahol valóban törődnek a haltenyésztés­sel. A mezőgazdasági üzemek vízellátásának fejlesztésére vízmütársulatok létrehozását kezdeményezték. A környező mezőgazdasági nagyüzemek együttes erővel alakíthatják ki létesítményeiket és gondos­kodhatnak a szennyvíz tisztí­tásáról, illetve felhasználásá­ról is. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I XXIV. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ára 1.20 forint 1980. MÁRCIUS 15., SZOMBAT Koszorúzás Pákozdon Pénteken, március 15-e elő­estéjén az országban több he­lyen megkezdődött a forradal­mi ifjúsági napok eseményso­rozata. Pákozdon, az 1848-as em­lékműnél 2000 fiatal vett részt a Fejér megyei megnyitón. Az 1848-as forradalomról és a szabadságharc első győztes csatájáról Tóth Tihamér, a Fejér megyei KISZ-bizottság első titkára emlékezett meg, majd katonai díszelgés mellett a megye párt- és állami ve­zetői, valamint a fegyveres testületek képviselői megko­szorúzták a pákozdi obelisz- ket. A program keretében megkezdődtek a középiskolás diáknapok is Fejér megyében. Székesfehérváron az építők munkásszállójában megnyitot­ták a diák képzőművészek tárlatát, Móron a Perczel Mór Szakmunkásképző Intézetben, pedig szakmatörténeti kiállí­tást rendeztek. Esztergomban, a rendezvénysorozat első Ko­márom megyei eseményeként sok száz fiatal részvételével kulturális bemutatót, irodal­mi műsort és mozgalmi dal­éneklő versenyt tartottak. Deb­recenben az Orvostudományi Egyetemen megnyitották a forradalmi ifjúsági napokra meghirdetett országos plakát­pályázat válogatott anyagának kiállítását. A moszkvai tárgyalások után / Gromiko Afganisztánról Befejezte moszkvai tárgya­lásait és elutazott a szovjet fővárosból Sah Mohammed Doszt, az Afganisztáni Egysé­ges Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának tagja, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság külügyminiszte­re, aki a szovjet kormány meghívására tett kétnapos lá­togatást. Mint a látogatásról kiadott közlemény bejelenti, Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió külügyminisztere és Sah Muhammed Doszt meg­beszélést folytatott a két or­szág számára kölcsönös ér­deklődésre számot tartó kér­désekről. Tárgyalásaik során megvitatták és egyeztették azokat a gyakorlati kérdése­ket, amelyek az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság te­rületén ideiglenesen tartózko­dó, korlátozott létszáiyú szov­jet katonai kontingens jelen­létének feltételeivel függnek össze. A szovjet katonai kon­tingens afgán felkérésre azért tartózkodik Afganisztánban, hogy az ország népének és kormányának segítséget nyújt­son a kívülről jövő agresszió elhárításában. Az Afganisztánnal kapcsola­tos kérdések mgoldásáról nyi­latkozott Moszkvában Andrej Gromiko szovjet külügymi­niszter. A szovjet külügyminiszter megállapította: „Csak üdvözöl­ni lehet azokat a kísérlete­ket, amelyek az Afganisztánt érintő kérdések politikai meg­oldásának útját keresik. Leo- nyid Brezsnyev nemrég nyil­vánosan elhangzott állásfogla­lásában pontosan kifejtette az ezzel kapcsolatos szovjet álláspontot” — mondotta. „Világosan kell azonban látni, hogy nem lehet sikeres egyetlen olyan kísérlet sem, amely az afgán nép háta mö­gött akarja megoldani az őt érintő kérdéseket, egyetlen olyan terv sem, amely sérti az afgán állam szuverenitását, vagy számításon kívül hagyja az ország törvényes kormá­nyát, s nem nyújt biztosíté­kot Afganisztánnak a bel- ügyeibe kívülről történő be­avatkozás ellen. Áz ilyen kí­sérletek, az ilyen tervek min­den perspektívát'nélkülöznek”. Gromiko nyilatkozata azon a villásreggelin hangzott el, amelyet Sah Muhammed Doszt tiszteletére adott. Öt év alkotásai Üj konverterei acélmű építését kezdték meg az elmúlt évben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. Az új acélműben a termelés már az idén megkezdődik, kezdet­ben hétszázezer, később kilencszázhúszezer tonna acélt gyártanak majd évente. A dunavarsányi Petőfi Tsz-ben folytatták a tehenészeti telep építését. A telepen 45 millió forintos beruházással 640 új férőhelyet létesítettek, így tavaly óta 1280 Hol­stein-Friz teheúet tarthatnak. Az átlagosan évi 5867 liter tejet adó tehenek fejését az igen korszerű Alfa-Laval készülékkel végzik. Vendégváró tavaszi készülődés Nyaralóházak leányfalun — Kemping a Pilisben Hamarosan megkezdődik az idegenforgalmi szezon, ismét benépesültnek a szállodák, üdülőhelyek. A turizmusban érdekelt vállalatok már ké­szülnek a vendégek fogadásá­ra, a nyári szállodákban, ét­termekben so-k helyen felújít­ják a berendezést, festik az épületeiét, hogy megújulva fogadhassák áz első turistá­kat. A fejlesztésekhez jelen­tős támogatást nyújt az ál­lam: 529 , millió forint áll ren­delkezésre az idegenforgalmi alapból. A Dunakanyarban megnyí­lik a visegrád1—mogyoróhegyi kiránduléközpont új, 300 sze­mélyes kempingje. A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság gondoskodik arról, hogy a táborban a szolgáltatá­sok megfeleljenek a há­romcsillagos nemzetközi előírásoknak. A visegrád—lepencei fürdő­ben a szezon közepére két meleg vizű medence is elké­szül a már meglevő hidegvi- zes mellé, elsősorban kisgyer­mekek számára. A Dunakanyarban üdülők­nek Leányfalun a Budapest Tourist 26 személyes nyaraló­házcsoportot és ugyancsak 26 személy számára fogadót ala­kított ki. A folyamatos élel­miszerellátás érdekében Szent­endréről napi több ezer adag gasztrofol étel jut eí a kör­nyékbeli éttermekbe. A Pest megyei Vendéglátóipari Válla­lat a tervek szerint utánfutó* büfékocsikat helyez forgalom­ba. Nemcsak a Dunakanyar­ban, hanem Pest megye más részein is kellemes táborozó­helyet találhatnak a hazai és a külföldi vendégek. Főként az átutazó turistáknak ajánl­ható a monori-erdei kemping. A tavaly megkezdett újszerű idegenforgalmi szolgáltatást az idén is megszervezi a Pegazus Tours a Kiskun­sági Nemzeti Parkban. A lovastúra útvonalán, Döm- södön és Bugacon két új fo­gadóépületet emelnek. Fogadóval, száz új sátor­hellyel és új élelmiszerüzle­tekkel gazd agodik az idegen- .forgalmi idény kezdetére a Velencei-tó környéke. Az agárdi kemping korszerűsíté­sére kétmillió forintot költött a Fejér megyei Tanács, új zu- hányozókat, mosdókat, s min­den sátorhelyhez villanyáram- csatlakozókat szereltek fel. Az elavult turistaszállóból hangu­latos fogadót alakítottak ki. amelyek Szárcsa névre keresz­teltek. A gyorsított fejlesztési program első eredményeként új üzleteket, nyitnak az idény kezdetére Agérdon, kibővítik az ABC-áruházat Gárdony­ban, s új bisztrók is várják .majd a vendégeket. Az üdü­lők szórakoztatásáról is gon­doskodnak, kéthetes vízisport- . tanfolyamokat szerveznek, amelyben a vitorlázás, kajakozás, a széllovaglás és a hullám- lovaglás alapjait sajátít­hatják el a sportkedvelők. A Balatonnál a forgalom- növekedéssel járó igények ki­elégítésére újabb ABC-áruhá- zak és önkiszolgáló éttermek épülnek, a többi között Bog- lárlellén, Balatonfenyveseri, az északi oldalon pedig ki­lenc új bolttal gyarapodik a kereskedelmi hálózat. Gazdag és színvonalas lesz az idén a Balaton-part nyári kulturális és szórakoztató programja. KOZELET Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban, üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kom­munista Párt elnökét 80. szü­letésnapja alkalmából. Alberto Cassimo, a Mozam­biki Népi Köztársaság munka­ügyi minisztere, aki Trethon Ferenc munkaügyi miniszter meghívására tett hivatalos lá­togatást Magyarországon, pén­teken elutazott Budapestről. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom