Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-13 / 61. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 61. SZÄM 1980. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK Hitelek a lakosságnak Gyarapodott a betétállomány Jövőre felépül az új székház Á monori takarékszövetkezetben küldöttgyűlést tartottak a napokban, amelyen Szew- czyk Ede né, a szövetkezet vezetője tartott beszámolót a múlt évi eredményekről és az idei feladatokról. Kedvező eredmények születtek a betétállomány gyarapodásában, az év végi összeg 9 millió 230 ezer forint volt, ez 25 százalékkal volt magasabb a tervezettnél. A takarékszövetkezetben a legnagyobb igény a 1 mezőgazdasági kölcsönök iránt volt. Lehetőségeikhez mérten törekedtek a háztáji, a kisegítő és az egyéb kisgazdaságok, valamint a mezőgazdasági szakcsoportok kölcsönigényeinek maradéktalan kielégítésére. A tagok általában a kisállattenyésztés, a sertésnevelés, a nyúltenyésztés és kisebb számban a szarvasmarha-tenyésztésre kértek, illetve kaptak mezőgazdasági hitelt. A különböző kölcsönfolyósítás ősz. szege tavaly elérte a 9 millió forintot. Örvendetesen javult a kölcsönök visszafizetési morálja, a hátralék egészen jelentéktelen összeget tett ki. A szövetkezeti tagság létszáma 1 ezer kilencszáznegyvenre gyarapodott, ezzel párhuzamosan nőtt a részvényalap-állomány. Az egyre nagyobb ügyfél- forgalom nagy és pontos munkát igényel a takarék- szövetkezet négy dolgozójától, munkájukat becsülettel teljesítették. Növekedett a nyereség, amely a költségek csökkentésével, az év közben kapott kölcsönkeret emelésével és a rendelkezésre álló kölcsönalap jobb kihasználásával magyarázható. Az igazgatóság a jogszabályok, az alapszabály és a küldöttgyűlés határozatainak megfelelően irányította a szövetkezet tevékenységét. Havonta tartottak ülést, a felügyelő bizottság negyedévenként számolt be munkájáról. Ebben az esztendőben megnövekedett feladatokat kell a takarékszövetkezetnek megoldania. Különböző akciókkal kívánják a takarékbetét-állományt tovább növelni. Megszervezik a havi rendszeres kis betétgyűjtést a termelőszövetkezetek és ipari üzemek körében. Fokozottabb propagandát kívánnak kifejteni a Márciusi rendezvények Sport innen - onnan A megyei lebdarúgó Magyar Népköztársaság Kupában jól szerepelitek a moniori-ceglédi összevont járási baijniokiságibóll tovább jutott csapatok. A megyei labdarúgó-szövetség már elkészítette a következő forduló párosításét is, amelyre április 16-án kerül sor. A kard- tetétleni gárda kiverte az NB II-es Bem SE-t, most a Ceglédi VSE ellen játszanak. Nehéz feladat vár a nyáregyháziakra, akik a Dunakeszi VSE NB II-es csapatával játszanak, a vecsésiek Kartalt fogadják otthonukban. Ugyancsak szerencséje volt a gyömrői csapatnak is, hiszen Zsám- bék után újból otthon játszhatnak a niagykátai járás éllovasa, Tápiószentmárton ellen. Járási bajnoki asztaliteniszmérkőzésen a gyömrői gárda 7-3 arányú győzelmet aratott Sülysápon, a Tápióvölgye SC csapata ellen. ★ A gyöimrői kézilabdázók március 16-án, vasárnap délelőtt fél 11-kor barátságos mérkőzésen fogadják otitho- niukban a Szolnok megyei bajnokságban szereplő Túrkeve csapatat. Itt említjük meg, hogy a március 22-i Rákóczi Kupán négy csapat: a Dunai Kőolaj, a Gödöllői EAC, a Pé- celi Spartacus és a Gyömrői SE vesz részt. A tiszáföíidvári NB II-es csapat lemondta a részvételt, helyettük ugrottak be a gödöllőiek. ★ Az MSZMP XII. kongresz- szusa tiszteletére 12 kilométeres távon mezei futóversenyt rendeznek március 23-án, 9 órakor Monori-erdőn. Ekkor adják át a monori járás 1979. évi legjobb sportolóinak is a díjakat. A mezei futóversenyre március 18-ig lehet nevezni az alábbi címen: Szalontai Attila AlSB-elnök, 2213 Mo- nori-erdő, általános iskola. A legeredményesebb iskola és KISZ-szervezet elnyeri az e célra alapított vándorserleget. ★ A téli spartalkiád járási döntőjét sakk és asztalitenisz sportágakban március 16-án, a mendi művelődési házban rendezi meg a járási testnevelési és sportfelügyelőség. ★ Március 30-án Csévharaszton megyei repülő modellező versenyt rendez a megyei szak- szövetség. ★ A monori Kossuth Tsz-ben a közelmúltban motocross- szakosztály alakult. A közös gazdaság dolgozói elkészítették a versenypályát, amelynek ünnepélyes felavatása március 23-án, délelőtt 10 órakor lesz Monori-erdőn, versennyel egybekötve. ★ Március 15-én Vácott, a forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitója keretében mezei futóversenyt rendeznek, amelyen szűkebb pátriánkat 40 úttörő és KISZ-es fiatal képviseli. G. J. | takaréklevél és a gépkocsi- | nyeremény-betétek forgalmazása területén. A takarékszövetkezet jelenleg egy kis helyiségben működik a Kossuth Lajos utcában, a Gelka szerviz és a Patyolat mellett. A mostoha körülményeken változtatni kívánnak egy új székház építésével. Két évvel' ezelőtt a Mátyás király utcában vásároltak egy telket, amelyen az új irodaházat kívánják felépíteni. A 120 négyzetméteres . üzletegység emeletén a Monori Állami Gazdaság két szolgálati lakása épül majd fel. A közös beruházást az állami gazdaság irányítja, a kivitelezéssel az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalatot bízzák meg. Ügy tervezik, hogy a 3 millió forintba kerülő új létesítményt 1981. április 4-é'n átadhatják rendeltetésének. * __________ G. J. Energiából... K evesebb is elég Nagy figyelmet szentelnek az idén a takarékosságra a vecsési Ferroelektronika Ipari Szövetkezetben. Fűtőenergiából 10, villamos energiából 5, üzemanyagból 10 százalékkal kevesebbet szeretnének felhasználni, mint az előző esztendőben. Csalicsomagofék Az elmúlt évbei) nyolcvan mázsa horgászcsalit készítettek a vasadi Kossuth Szakszövetkezetben. Az idén már csaknem 6 vagonra kaptak megrendelést a tavaszi idényben. Az itt készült csaliból az ország csaknem valamennyi horgászboltjába szállítanak. A képen: Szokolai Györgyi, Jenei Hona és Balogh Istvánné csalicsomagolás közben. Barcza Zsolt felvétele Hasznos előadássorozat fi zene legyen mindenkié Egyre terjed az iskola jó híre Hasznos két órát töltött el a nagyszámú közönség Üllőn. az egyre szebbé, gazdagabbá váló könyvtárban, ahol Lukin László zenetudós, a zenei ismerettár jeszitő sorozat befejező előadásaiként. Liszt Ferenc életútját, művészetét mutatta be a burgenlandi Doborjántól Ritka hobbi Kitartó munkára sarkall Díszmadár-kiállítást terveznek Vásár A monori nagyközségi tanácstól kapott tájékoztatás szerint az immár hagyományos tavaszi állat- és kirakodó, valamint használtautóvásárt az idén március 16-án, vasárnap tartják a szokásos területen. A vásárra szabályszerű kísérőlappal mindennemű állat felhajtható. Sakk-matt Gyenge sorozat A megyei I. osztályú sakk- csapatbajnokságban gyengén szerepelt eddig a gyömrői gárda. Az első fordulóban 5-5* arányú döntetlent értek el Al- bertirsán, azután 6-4-re kikaptak hazai környezetben az 1M Vasas Iklad csapatától. • Legutóbb Perbálon ültek asztalhoz, s a ’ tartalékos felállásban játszó gyömrőiek 5,5-4,5 arányú vereséget szenvedtek. A vecsési művelődési házban 12 kiscsoportban folyik kulturális, szakmai tapasztalatcsere, a hasznos szabad idő kulturált eltöltését biztosítarti hivatott közös munka. Igaz, hogy a tucatnyi kiscsoport között akad olyan is, amelyik csak papíron létezik, ám ez nem vonatkozik a kis létszámú de annál lelkesebb díszmadártenyésztő klub tagjaira. Nagy testű papagájok Ifj. Hakli József vezetésével 14 madarász cserél rendszeresen tapasztalatot, díszmadarat a kis közösségben a hónap első péntekjén megtartott klubfoglalkozáson, Madárállományukban a hazánkban fellelhető egzotikus díszmadarak, köztük a nagy testű papagájok (beszélő nimfa- papagájok is), kanárik, díszfácánok, dísztyúkok szebbnél szebb egyedei láthatók, sőt a kis közösség egyetlen hölgytagjának, Szabó Gabriellának hatféle díszpintye van. — Két éve alakult kis közösségünk. Alapvető célunk a szakmai és tenyésztői tapasztalatok megosztása. Évente kétszer rendezünk vásárlással egybekötött kiállítást. Igaz, a madarászkodás csak hobbi, de azért érdemes megjegyezni, hogy több tenyésztőnk madárállománya meghaladja a 30 ezer forint értéket, Gépkocsivezető, tanácsi adminisztrátor, ablakos, nyugdíjas egyaránt van közösségünkben, az átlag életkor 40 évre tehető. Koska Ferenc, Czrenner Tibor, Zsiga Gyula, Kocsis József és még néhány tenyésztőtársunknak külön díszmadárháza van — tájékoztat a kis közösség vezetője. Hogy jól érzik magukat a i tenyésztők. közösségben a fiatalok, idősebbek, arra jó példa, hogy a többszörösen országos szinten is díjazott madarász, a csepeli Paiger János minden foglalkozáson jelen van, sőt négy évtizedes tenyésztő tapasztalatait is átadja a vecsési utánpótlásnak. Kiropu- losz Tanasis például 30 éve települt Görögországból Kőbányára, de onnan is kijár a vecsési madarászokhoz. — Az eleséget mindenki maga szerzi be a madaraknak. Különösen az olajos magvakat, azok közül is a kendermagot, mákot, repcét eszik szívesen, de a legkedvesebb csemegéjük a főtt tojás. Sokan azt tartják, hogy fertőző betegséget közvetítenek a díszmadarak. Ez téves felfogás, mert ha tisztán, fer- tőtlenítetten tartják a madárkalitkákat, akkor a betegséget okozó károkozók se jelennek meg. Gyakran megyünk csoportosan díszmadár-kiállításra Szegedre, Pécsre vagy a fővárosba, miközben megismerjük _ az ország nevezetességeit is. ’ Kitartó munkával Szeretnénk hírverés céljából egy díszmadár-kiállítást rendezni Monoron, s ezzel is újabb tagokat megnyerni ennek a hálás hobbinak. Úgy érzem, a madarakról való rendszeres gondoskodás a fiatalokat, gyerekeket is , kitartó munkára, a természeti kör- I nyezet megbecsülésére sar- I kallja. Ezért is várunk minden hónap első péntekjén 17 órakor a madarászkodáshoz kedvet érző fiatalokat, időseket a József Attila művelődési házba — mondták végül Boda Gyula és Bánáti József rideg Pest—Budán át Róma kolostorcellájáig. A bemutatott, a zeneművészei minden ágát érintő szemelvényeik bizonyították: a magyarul alig beszélő művész Európa minden részén büszkén. hangoztatta hovatartozásai. Magyarságát nem tagadta meg életének több mint 70 eve során sósam. Az országos hírű zenetudóst, meglepte a népes közönség. Az érdeklődés a szervezett zeneoktatás 30 éves sikeres múltjával magyarázható, a zenei általános iskola eredményeinek híre túljutott már a község határán is, visszhangját a főváros zenei köreiben is jól ismerik, meg akkor is, ha a hangszeres oktatás nem szorosan az isíkola keretén, belül folyik — mondta Lukin László —, hiszen az iskola volt növendékeivel gyakran találkozunk Budapest hangverseny- termeiben. Még a gondolkodásmód, a szemlélet is- előnyösen változik meg ott, abban a családban, ahol a gyerekek zeneiskolába járnak. Indokolt tehát a messzemenő támogatás nemcsak itt. hanem az egész ország területén, hogy a fél évszázados kodályi óhaj megvalósulhasson: a zene valóban légyen mindenkié.. ■ K. S. üljenek vagyunk A hullámok között alig lélegzetvételnyi a szünet, szinte megszakíthatatlanul áramlanak a kocsik a 4-es műúton. Az üllői, főtéri kereszteződésnél, a zebra két oldalán az átkelés esélyeit latolgató várakozók a fejesugráshoz hasonló bátorsággal vetik magukat az útra, jobbra-balra tekergetve a fejüket: honnan kanyarodik hirtelen vajon egy nem várt jármű? Tanácstalanul topog egy hátitáskás kisgyerek is a ruházati bolt oldalánál, nekiered, visszafordul, újra elindul, megint megtorpan. Kicsi még, nagyon fél, de senki sem figyel rá. A túloldali buszmegállóból látom: teljesen tanácstalan. Mellettem két fiatalember zsörtölődik: — Nézd meg azt a buszvárót! — mondja egyikük. — Az üveg olyan vastag rajta, hogy csakis kővel, vagy valami nagy husánggal zúzhatták be ... Valóban. A kalitka, mely üvegfalaival az időjárás viszontagságaitól hivatott védeni a várakozókat, olyan, mintha csata után maradt volna itt. Bizonyáfa nem kevesen kérték annak idején a felállítását, forgalmas hely lévén a várakozó, s fedél nélkül rendkívül kellemetlen is. Hogy ki tehette tönkre a buszvárót — már az ügy természetéből sejteni lehet — nyilván senki sem tudja. De nem is látta, hallotta senki? A szemben levő áfész-étterem vendégei, alkalmazottai, az autótanfolyam vezetői közül — egy sem? Süvít a csípős szél, a kitöredezett üvegen át fütyül, fütyül a várakozókra, akik nézik: a zebra túloldalán valaki megfogta a gyerek kezét, átvezeti az úton, integet utána, mosolyog. A busz nem jön. valaki fél hangosan káromkodik: már megint tíz perc késés! Ilyenek is vagyunk, olyanok is. Vagy: hol ilyenek, hol olyanok? K. Zs. GyÖmrő Előadás- a popzenéről A popzenei műhelytitkokról tart előadást Bálint Péter, az Üj Tükör rovatvezetője március 18-án, keddien este a gyömrői Petőfi Sándor művelődési házban. Az, előadásra a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának keretében kerül sor. Sűrűn lakott járás A monori járás Pest megye egyik legsűrűbben lakott körzete. A statisztikai felmérések szerint egy négyzetkilométerre 183 lakos jut. Bár a januári népszámlálás adatai még nem állnak rendelkezésünkre, de a korábbi becslések alapján a járás lakosságának összlétszáma több mint 108 ezer személyre .tehető. Nyugdíjasok klubestje A nap kulturális programja Honismereti és képzőművészeti kiállítás összejövetele (a művelődési házban), a moziban, 16-tól: Élve vagy halva, 18-tól 20-ig: Holttest a Temzéből. Pilisen, 17-től: a fotó; 18-tól: a sakk szakkör és az ifjúsági klub foglalkozása, a moziban 17-től és 19-től: Férfiak póráz nélkül. Gyömrőn, 17 órától: birkózó és asztalitenisz edzés és szabad klubest a nyugdíjasoknak. Maglódon, 13-tól: a fúvós zenebarát kör foglalkozása (az általános iskolában), ismeret- terjesztő előadás; Közép- és Dél-Amerika (az ISG-ben). Mendén, honismereti kiállítás, 18-tól: a csillagász szakkör és az ifjúsági klub foglalkozása. Monoron, 9-től 12-ig és 14- tő] 17-ig: ,Jóna János festőművész kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóteremben), 13-tól 17-ig: szabás-varrás tanfolyam (a Vetőmag Vállalatnál), 17- től: alapfokú angol nyelvtan- folyam, 18-tól: a motorosklub foglalkozása (a HNF székházban), 19-től: a sakk szakkör Köszönetét mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen fiam és testvérem, ifj. Seres Lajos temetésén .Monoron részt vettek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik, szeretett fiúnk, ifj. Szalma Károly temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és gyászunkban osztoztak. Szülei, testvérei és gyermekei.