Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
1980. MÁRCIUS 11., KEDD Befejeződtek a megyei párfértekexEetek Igényesség minden téren A budapesti fanátskoxáson feiszóiait Németh Károly A budapesti pártértekezlet vasárnap, az angyalföldi párt- bizottság székházában, a párt- bizottság írásos beszámolója és a szóbeli kiegészítés feletti vitával folytatta munkáját. A vitában vasárnap reggel elsőként Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott- . ság titkára emelkedett szólásra. — A budapesti pártbizottság beszámolója reális, elemző, kritikus és önkritikus, felelősségteljes számvetés, a vita előremutató és cselekvésre ösztönző, testet ölt benne a 210 ezer fővárosi kommunista, a fővárosi dolgozók erőfeszítése, tapasztalata, törekvése — kezdte beszédét Németh Károly, majd tolmácsolta a Központi Bizottság •üdvözletét a pártértekezlet résztvevőinek, a testület köszönetét a budapestieknek, a főváros kommunistáinak helytállásukért, a párt politikájának alakításában, végrehajtásában való aktív részvételükért. A Központi Bizottság titkára .szocialista építőmunkánk külső feltételeiről szólt, majd rámutatott: mostanában nagy figyelmet kapnak a gazdasági kérdések. Gazdasági helyzetünk megköveteli, hogy a társadalom maximális ésszerűséggel hasznosítsa a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrásokat. Előbbre csak akkor juthatunk, ha minden területen az igényességet állítjuk szembe az igénytelenséggel. A felszólalásokra Méhes Lajos, a budapesti pártbizottság első titkára válaszolt, majd megválasztották a 93 tagú budapesti pártbizottságot, valamint a kongresszusi küldötteket. A főváros kommunistáit 205 küldött képviseli az MSZMP XII. kongresszusán;. A pártbizottság ezután 15 tagú végrehajtó .bizottságot* választott. A budapesti pártbizottság első titkára ismét Méhes Lajos, titkárai: Bozsó László, Király Andrásné, Molnár Endre és Somogyi Sándor. ★ Szombaton és vasárnap Baranya, Borsod, Győr-Sopron, Heves, Somogy, Szabolcs-Szat- már, Szolnok, Vas és Zala megye kommunistáinak tanácskozásával befejeződött a megyei pártértekezletek sorozata.- A Baranya megyei pártbizottság első titkárává Lukács Jánost, a Borsod megyei párt- bizottság első titkárává ismét Grósz Károlyt, a Győr-Sopron megyei pártbizottság első titkárává ismét Háry Bélát, az MSZMP Heves megyei pártbizottság első titkárává ismét Vaskó Mihályt, a Somogy megyei pártbizottság első titkárává ismét Varga Pétert, a a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság első titkárává ismét Tar Imrét, a Szolnok megyei pártbizottság első titkárává ismét Andrikó Miklóst, a Vas megyei pártbizottság első titkárává ismét Horváth Miklóst, a Zala megyei párt- bizottság első titkárává ismét Varga Gyulát választották. Szerkesztőségünk vendége volt ki újságíréi felelősségről Király András, a áW&SZ főtitkárai A Magyar Újságírók Országos Szövetsége négyezernél több tagot számlál. Soraiba tartoznak a napi-, a heti-, a havi lapoknál, a rádiónál, a televíziónál — egyszóval a tömegkommunikációs eszközöknél dolgozó újságírók. A szövetség jelentőségét aligha kell különösebben hangsúlyozni. A MUOSZ — ismert a rövidítés — nemcsak hazánk társadalmi életében játszik jelentős szerepet, hanem nemzetközi szempontból is. A szövetség belső életéről, a különböző területeken dolgozó újságírókat tömörítő szakosztályok életéről, működéséről adott átfogó képet szerkesztőségünk vendégeként tegnap, hétfőn délelőtt Király András, a MUOSZ főtitkára. Aktuális kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy a kommunista lapnál dolgozó újságíró elkötelezettsége, felelőssége, .etikája törellgn kell hogy' legyen,' s nem szenvedhet csorbát. A fiatal újságírók képzéséről, felkészítéséről, a közéleti szereplésről is sokoldalúan beszélt. Kiemelvén a társadalmi, a szocialista valóság sokoldalú, politikus ábrázolásához kapcsolódó követelményeket. A MUOSZ főtitkárának tájékoztatója, a véleménycsere fontossága abban is kifejeződik: a szövetség életében jelentős, ötévenként sorra kerülő közgyűlés az idén lesz. Megyei épéféiptgri tskiswa Társulások közös érdekli! — Idén az ország építőipari vállalatainak valamivel kisebb feladatot kell megoldania, mint az elmúlt esztendőben, hiszen nem kezdődik országos nagyberuházás, a megyék és az iparvállalatok egyaránt óvatosabban kezdenek bele új építkezésekbe. Mindez azonban nem köny- nyíti a különleges helyzetben levő Pest megye gondjait, hiszen itt még ma is lényegesen több a sürgősen megoldandó tennivaló, mint amennyire az itt működő állami, tanácsi vállalatok, illetve szövetkezetek vállalkozhatnak — mondta Szilágyi Lajos építési és városfejlesztési miniszterhelyettes azon a tegnap délutáni tanácskozáson, amelyen a megyében működő építőipari szervezetek vezetői, munkatársai vettek részt. Kölcsönös előnyök Ezt a már hagyományos év eleji megbeszélést a pártbizottság kezdeményezésére azért hívják össze minden évben, hogy a szakemberek elmondhassák véleményüket az előttük álló rövidebb és hosz- szabb távú feladatokról. A tegnapi értekezleten ott volt Balogh László, a megyei párt- bizottság titkára, Vágvölgyi József,, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese. Szilágyi Lajos miniszterhelyettes miután röviden értékelte az ország építőiparának helyzetét, arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő egy-két évben — mivel kevesebb lesz a pénz a technológia korszerűsítésére — a jelenlegi berendezések jobb kihasználására, a szervezésre és a minőség javítására kell az eddigieknél több gondot fordítani. Erre jó módszer, vállalatok a kölcsönös előnyök alapján együttműködnek? Az együttműködésnek persze, mint ahogy az a későbbi vitában kiderült, jó néhány formája is lehetne. Hanti János, a váci költségvetési üzem műszaki vezetője javasolta, hogy a hozzájuk hasonló vállalatok létesítsenek közös szervizt. Pé/huzanwsság Kurucz Sándor, a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az építkezések során több őszinteséggel, együttműködési készséggel, előbbre juthatnának a kivitelező vállalatokkal a minőség javításában és a szövetkezeti tagok tájékoztatásában. Barna Márton, a szentendrei Építőipari Szövetkezet elnöke azt a példát említette, hogy ők is, s a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat egyaránt betonüzemet készül építeni a városban, s ilyen párhuzamosság á megye s az ország többi részében is előfordul. Pedig — s most utaljunk ismét a miniszterhelyettes szavaira — az ilyen, sok tekintetben fölösleges kiadások — a vállalatok s a népgazdaság kiadásait ugyancsak megnövelik. Balogh László, a megyei pártbizottság titkára bejelentette, máris biztosnak látszik, hogy a megyei, V. ötéves tervi építőipari beruházásokat teljesíteni fogjuk. Ugyanakkor az is igaz, hogy igen sok szervezésre, segítségre volt szükség ahhoz, hogy a tervek megvalósuljanak. Szólt arról, hogy a megyei a ______ _ pártbizottság — másutt jól ha a különböző kis- és nagy- 1 bevált tapasztalatok alapján is — javasolja, hogy még az idén, lehetőleg az év első felében alakítsanak társulást. Mindenki hasznára Nagyon fontosnak tartják, hogy ebben minden résztvevő a saját hasznára és a közösség javára találja meg a helyét, úgy, hogy az együttműködés segítse elő a megye fejlesztési terveinek rugalmas, gyors megvalósítását. A szervezésben és irányításban fontos szerepe lehet a PÁÉV-nak, melynek uj igazgatója Somorjai Béla elmondta, hogy a társulás megalakítását alapos, minden részletre kiterjedő előkészítő munkának kell megelőznie. Cs. A. Műanyagszabványok Huszonkilenc ország 200 szakemberének részvételével műanyag-szabványosítási konferencia kezdődött hétfőn a Duna Intercontinental szálló tanácstermében. Az egy héten át tartó eseményen a Nemzetközi Szabványügyi Szervevezet műanyagokkal foglalkozó műszaki bizottsága a világ minden táján egyre inkább használt műanyagok egységes szabványosítására hoz döntéseket. Többek között egységesítik a lakóépületekben, közlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken használt tűzveszélyes műanyagok előírásait, és a szabadban használt műanyag csövek ellenállóképességének növelését az elöregedéssel, a vegyszerekkel, a1 külső környezettel szemben. Az egységes vizsgálati módszerek alkalmazása gyorsabbá, megbízhatóbbá teszi az országok közötti árucserét. Kutatási eredmények Gazdaságos takarmány A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium három esztendővel ezelőtt intézkedési tervet dolgozott ki a takarmánygazdálkodás hatékonyságának növelésére, különös tekintettel a szálas- és tömegta- karmánytermelés fejlesztésére. Ez a téma áll majd a március végén megrendezendő IV. állat- tenyésztési tudományos és termelési tanácskozás középpontjában is. A tanácskozás jó alkalmat ad majd a szakembereknek, hogy beszámoljanak az elmúlt évnek azokról a kutatási eredményeiről, amelyek a gyakorlatban alkalmazhatók. Ebben az esztendőben 42 ilyen kutatási eredményt ismertetnek. Ezek közül 18 a takarmányozással kapcsolatos, ami arra ják jelenleg a legnagyobb jelentőséget az álattenyésztés eredményeinek javításában. Igen jelentős kutatási eredmények születtek a takarmánykészítés energiacsökkentésére. Ilyen például az új meleglevegős szénakészítési eljárás, amellyel a költségek 50 százaléka megtakarítható. A nedvesen tartósított kukoricával történő takarmányozással pedig kiküszöbölhető tulajdonképpen a teljes szárítási költség. A másik igen fontos témakör az import alapanyaggal való takarékosság. Ä tanácskozás résztvevői is tájékoztatást kapnak egy fehérjetakarékos sertéshízlaló tápról, amely 1.2 millió hízósertésnél évi 12 000 tonna import szójamutat, hogy ennek tulajdonít-i megtakarítást eredményezhet. Msimánsis Áprilisban megnyílik az üzem A korral jár! — tartották a reumáról. Sajnos, ez ma már nem így van. Mind többen és többen szenvednek a kínzó fájdalmakkal járó betegségben, amely gyakran részleges, vagy akár teljes munkaképtelenséghez is vezethet. Mi legyen a dolgozóval, ha egy- szercsak kevésbé engedelmeskedik a kéz, a láb, vagy nem egyenesedik a derék? A betegek sora vár kezelésre, gyógyulásra. Mit lehetne tenni azok érdekében, akik a gyógyulásuk után nem képesek már korábbi munkájuk elvégzésére? Vácott találtak megoldást. Az 1975-ben megalakult városi központi rehabilitációs bizottság, amely társadalmi szervezet — tavaly decemberi ülésén vetődött fel annak gondolata, hogy létre kellene hozni egy reumás betegeket foglalkoztató rehabilitációs cél- üzemet.-' • • Összefogással A kezdeményezés elindítója, dr. Tieszl Borbála, a városi szakorvosi rendelőintézet reumatológiai osztályának főorvosa mondja: — Mintegy 150 ezer ember tartozik hozzánk a járásból. Sajnos nagyon sok a betegünk. Egyik nap kezeljük őket, úgy tűnik, eredményesen, aiztán két hét múlva újra itt vannak, még betegebben. Valamit tenni kellett. Végigjártam a környék minden üzemét, vállalatát, de nem tudtunk dűlőre jutni, mert nem állt módjukban más munka- körülményeket biztosítani a reumatikus fájdalmakban szenvedőknek. A városi egészségügyi osztály és a tanács által közösen létrehozott rehabilitációs bizottság létesített egy alapot. Erre a vállalatok befizették az általuk felajánlott összeget, amelyet a közös rehabilitációs célüzem elindítására szántak. A pénz mára már csaknem egymillió forint. Ezután megfelelő helyet és Gépi fametszés A dánszentmiklósi Micsurin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nagy kiterjedésű almásában gépekkel metszik a gyümölcsöst. A fák tetejét síkmetsző gépekkel egyenesbe vágják, az oldalágakat pedig traktorra szerelt pneumatikus berendezés segítségével metszik a dolgozók. egy partnert kellett találni, aki vállalja a létesítendő üzem elkészítését. Ismét végigjártam az érdekelteket, végül is a gödi Dunamenti Mgtsz-nek utaltuk át az összeget. A tsz-ben Tamás László, a gazdaság fiatal fejlesztőmérnöke kapta a feladatot a munka megszervezésére és elindítására. — A tsz ipari főosztálya felismerte a gondolat társadalmi jelentőségét, és így létrejött az egyezség. A részletek megbeszélése után hozzákezd- tünk a munkákhoz. A Vác városi tanács helyiséget adott, egy régi öntöde épületében, A szokványtól ekém — Hol tart most a vállalkozás? — Áprilisban szeretnénk Indítani az üzemet, amelyben az orvos javaslata alapján fogadjuk a csökkent munkaképességű dolgozókat. — Miben különbözik majd ez más munkahelyektől? — Az üzem kialakításánál figyelemmel kellett lennünk arra, hogy a majdan itt dolgozók mozgásukban korlátozottak. A szokványostól eltérő mosdót, öltözőt és mellékhelyiségeket terveztünk, és az egész épület belsejét biztonságuk maximális figyelembevételével alakítottuk ki. — Mi lesz a munkájuk? — A kézügyességet hasznosító, lehetőleg ülve végezhető és fizikailag nem megterhelő munkára gondoltunk. Híradás- technikai és egyéb, apró szereléssel kezdjük. Teljes emberként — Mindenre kiterjedő konzultáció előzte meg a művezető kiválasztását is. Olyan embert kerestünk és találtunk, aki megfelel az összetett feladatnak. Az üzem létrehozását elsősorban humánus szempontok indokolták, a tsz nem számít különleges haszonra. Az itt dolgozók keresete, amely az alapbérből és a teljesítmény után járó juttatásból áll majd, két-háromezer forint lesz. Jóllehet, ez sem mellékes, elsősorban mégis az a legfontosabb, hogy ezek az emberek ismét hasznosnak érezhetik magukat. A tanács vezetőségével közösen készítjük el az egyedinek is mondható munkaügyi szabályzatot. Reméljük, sikerül elintézni azt is, hogy buszmegállót létesítsenek közvetlenül az épület előtt. — Kezdetben húsz beteget tudunk foglalkoztam — mondta az üzem beindításáért felelős mérnök. A szám első hallásra csekélynek tűnhet. De csak az első hallásra. Mert, ha csupán egyetlen arra rászorulót vezetnének vissza a teljes értékű hétköznapokba, már akikor sem volna hiábavaló a vállalkozás. Hasonló gondokkal máshol is küszködnek a megyében. Vácott már találtak megoldást... Látó János KNEB-vixsgálzt áruszállítás, kereskedelem Javuló szerződéses kapcsolatokról, a korábbinál hathatósabb szállításszervezssről szerezhettek tapasztalatokat a népi ellenőrök az élelmiszer- szállítás helyzetét felmérő KNEB-viasgálat során. A témával nem először foglalkoztak, egy négy esztendővel ezelőtti fölmérést követett az utóellenőrzés, időközben űj jogszabályok is napvilágot láttak. s teremtettek lehetőséget a lakosság jobb ellátására, lehetőséget. amivel élni feladata, kötelessége mind a szállítóknak, mind a kereskedelmi vállalatoknak. A népi ellenőrök megbizonyosodtak arról, hogy a tárcák igyekeznek rászorítani erre a hatókörükben tevékenykedő vállalatokat. Arra törekszenek, hogy az áruellátást szerződéses kapcsolatokkal alapozzák meg. Ez ügyben — kivált a szerződéses fegyelem- erősítésében — van még mit tenni, ami azonban máris sikerként könyvelhető el: egyre általánosabb a korrekt, mindkét fél érdekeit kölcsönösen szem előtt tartó vállalati magatartás. Az illetékes főhatóságoknak a KNEB javaslatait is figyelembe vevő erélyes föllépése nyomán a kis- és a nagykereskedelem, illetve a kereskedelem és az ipar kapcsolatában egyre kevésbé érvényesülnek az erősebb pozíciójú vállalatok érdekei, mind ritkábban határozza meg a vállalati együttműködést az elvtelen kéz kezet mos "kapcsolat. Egyébként a szerződéses fegyelem, a nagykeraskedelmi- ipari kapcsolatok erősödését teszi követelménnyé a Belkereskedelmi Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium együttes irányelve is. Az előbbi tárca az idei legfontosabb feladatok közé sorolta, hogy a vállalatok a szükséges árualapokat szerződésekkel kössék le. Elő-, írta, hogy a vállalatok éljenek a szankcionálás lehetőségével, ha a szállítók nem teljesítik szerződéses kötelezettségeiket,' s ettől a „jó kapcsolatokra va-. ló hivatkozással” ne tekintsenek el. Figyelemre méltó előrelépést tapasztaltak a népi ellenőrök a szállításszervezés utóellen-' őrzésekor. Az élelmiszer-kereskedelemben — az anyagi lehetőségektől függően — egyre több üzlet kapcsolódik be a konténeres áruszállításba, vezeti be a kiskonténeres-rolli- koesis, rakodólaDos anyagmozgatást, s tervezik, hogy egyre több boltban fogadják éjszaka az áruszállítmányokat,