Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-19 / 41. szám
1989. FEBRUAR 19., KEDD K'rfap DCM-siker Másodosztályú rekordmezőny Tizenhárom csapat nevezett a vasárnap kezdődő megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokságra, s ez rekordnak számít, hiszen korábban 7—8 együttes alkotta a mezőnyt. Jó néhány új csapat van a résztvevők sorában, így Maglód, Pilis, Törökbálinti TC, Ráckeve, Mechanika SK, Aszódi Spartacus II. E hat új együttes mellett a következők szerepelnek: Dunakeszi SE II., Ócsa, Galgamá- csa, Dabas II., Túra, Mali- novszkij SE, Hévizgyörk. A megyei I. osztályban most vívták a' második fordulót. Kiemelkedett a műsorból a váci rangadó, a tavalyi bajnok DCM, s a második helyezett Dunaharaszti MTK találkozója, amely nagy küzdelem után 5,5:4,5 arányú váci sikert hozott. Két másik eredmény: Aszódi Spartacus—Perbál 3:7, Dabas—Szob 5,5:4,5. Labdarúgó-táblázat NB II Középcsoport 1. Csepel 21 17 2 2 42- 9 36 2. Vasas Izzó 21 13 3 3 54-27 31 3. SZEOL AK 21 11 6 4 32-17 28 4. Kecskemét 21 7 8 6 40-26 22 5. Bem SE 21 8 6 7 28-20 22 6. BKV Előre 21 6 10 5 29-25 22 7. Bp. Építők 21 8 6 7 31-29 22 8. Bp. Spartacus 21 8 6 7 26-31 22 9. Vác 21 6 9 6 27-21 21 10. KKFSE 21 9 3 9 30-31 21 11. Dunaújv. Ép. 21 7 7 7 28-33 21 12. Budafok 21 6 8 7 29-31 20 13. Ganz-M. 21 7 5 9 27-33 19 14. 22. sz. Voláin 21 5 9 7 27-35 19 15. Pénzügyőr 21 7 4 10 31-36 18 16. Sz. Dózsa 21 7 3 11 29-32 17 17. BVSC 21 6 5 10 24-27 17 18. Dunakeszi 21 7 2 12 22-34 16 19. Esztergom 21 3 9 9 21-35 15 20. Jánoshalma 21 4 3 14 20-65 11 Telitalálat-őzön A totó 7. játékhetén nem kevesebb, mint 27 telitalálatos szelvény akadt. Nyereményük egyenként 82 ezér 899 forint. A 13-asokra 58 ezer 902, á 12-esékre 1458, a ll-esekre 127, a tízesekre 35 forintot fizetnek. Totóeremdények: 2, 2, 2, 1, 1, i, X. X, 1, 1. 2, X, X, 1. , Labdarúgó NB II, tavaszi rajt Pest megyei döntetlenek — idegenben A Dunakeszi két 11-esse! vesztett Vasárnap ismét pályára léptek az NB Il-es labdarúgócsapatok. A Pest megyeiek négy mérkőzésen három pontot szereztek, miután a Dunakeszi otthonában kikapott a SZEOL AK-tól, a Váci Híradás, a Bem SE és a Kossuth KFSE pedig döntetlent játszott. Vác—Budafok 1-1 (1-0) Budafok, 800 néző. V.: Strobl. Híradás: Pajer — Gere, Misnyovszky, Strausz, Bajnóczi Bodor, Bera (Sólyom), Bed- narik (Répási) — Balogh, Tóth, Friedmann. Lendületesen kezdett mindkét csapat, s előbb a hazaiak, majd a Pest megyeiek hagytak ki gólhelyzetet. A szemre tetszetősebben játszó váciak a 14. percben szereztek vezetést. Bednarik nagyszerű labdát tálalt középre, és Friedmann közelről a hálóba fejelt, 1-0. Fordulás után rákapcsolt Budafok. Az 55. percben Paizs tört előre, s a hátrahúzódó Balogh ártatlan helyzetben szabálytalanul akasztotta budafoki játékost, 11-es. A büntetőt Kapitány értékesítette, 1-1. Küzdelmes, nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat, a váciak támadó szellemű taktikája a találkozó jó részében meglepte az ellenfelet. A Pest megyei gárda értékes pontot szerzett, sőt, még a győzelemhez is közel állt. G.: Friedmann. Jó: Pajer, Strausz, Bodor, Tóth. (Tud.: László Attila.) Esztergom—Kossuth KFSE 1-1 (1-1) Esztergom, 1500 néző. V.: Palotai. KKFSE: Hornyák — Szabó S., Palotás, Dózsa, Szabó L. — Gellert, Schaffer, Fehér — Fischli, Varga (Szabó T.), Becsei. Az 500. találkozóján bíráskodó Palotai játékvezetése mellett a hazaiak raMunkában a váci védelem. Kapitány eMH (balról jobbra), Pajer kapus, valamint Bajnóczi, Bednarik és Strausz igyekszik tisztázni. Koppány György felvétele gadták magukhoz a kezdeményezést. A hatodik percben már vezetett az Esztergom: Peszeki ügyesen Molnár elé tálalt, s a jobbszélső a bal felső sarokba lőtt, 1-0. A félidő lefújása előtt öt perccel egyenlített a Kossuth. Egy szabadrúgást követően Dózsa mozdult a legjobb ütemben a labdára, s a beállás fejese a hálóba jutott, 1-1. Szünet után végig a szentendreiek irányítottak, ám újabb gólt már nem sikerült elérniük. G.: Dózsa. Jó: Palotás, Fischli, Becsei. Bőm SE—Szegedi Dózsa 1-1 (1-1) Szeged, 1200 néző. V.: Simon. Bem SE: Rédei — Kenderest, Olajos, Morvái, Parti — Krómer, Zsidó, Gruborovics — Károlyi (Havasi), Fekete (Ágh), Szabó. Szegeden sem szakadt meg az 1-1-es hagyomány: csakúgy, mint Budafokon és Második a Szabad Föld—Pest megyei Hírlap A Vasas-öreg fiák sikere a focisba w-n Két és fél ezren a nézőtéren — több százan a kapun kívül! A Fáy utcai focishow már a kezdést megelőzően is sikert aratott: akik a helyszínen próbáltak belépőhöz jutni, csupán a véletlenben bízhattak. Jegy ugyanis — nem akadt... S amilyen szomorú volt a hangulat a kinnrekedtek körében, olyan forróvá vált a légkör a csarnokban. Különösen az Omega együttes pályára lépésekor szabadult el a „pokol”: a művészgárda lelkes rajongói síppal, dobbal, nádihegedűvel fogadták a kedvenceket. Dr. Buga László óriási hangorkán közepette végezte el a kezdőrúgást, a két játékvezető, Gé- czi István és Tamás Gyula sípjelét csak a hozzájuk legközelebb állók hallhatták. És kezdetét vette a játék ... Szabad Föld-Pest megyei Hírlap—Omega együttes 5-1 (2-1) Kóbor János mutatós góllal kedveskedett a szurkolóknak, ám az újságírók egyre öttel válaszoltak. Különösen Veres találata volt lenyűgöző: a védő csaknem a félvonalról zúFutbalett. A „táncosok”: Kóbor János (jobbról', és Hegyi Iván dította a labdát a léc alá. G.: Hegyi (3), Veres (2), ill. Kóbor. Vasas-örcgfiúk—Magyar Tele. vízió 6-4 (3-0) Nem mindennapi balszerencsével játszottak a tévések: Csáky, Vasóczky és Stadler is öngólt vétett! A Vasas már 5-1-re vezetett, ám Egriék a végére szorossá . tették a meccset. G.: Csáky (öngól), Vasóczky (öngól), Ihász, Men- czel, Kékesi, Stadler (öngól), ill. Fehérvári, Egri, Stadler, Vasóczky. A 3. helyért: Omega együttes—Magyar Tele. vízió 4-4 (2-3) Remek csata volt! 1-0-ra, 2- 1-re és 4-3-ra az Omega, 3- 2-re a Televízió vezetett. A szépségdíjas találatot itt Bokody Béla érte el: csukafej as-gólját követően percekig zúgott a taps. G.: Kóbor (2), Gottlieb, Novák, ill. Fehérvári, Bokody, Egri, Vasóczky. A mérkőzés utáni íl-es rúgásokban az Omega bizonyult jobbnak. Az 1. helyért: Vasas-öregfiúk—Szabad Föld- Pest megyei Hírlap 7-4 (5-1) Az újságírók „bánatára”, erre a mérkőzésre Farkas János is „beszállt”. Az egykori világválogatott csatár vezényletével tíz perc leforgása alatt 4- 0-ra húztak el a piros-kékek, ám Stuber szépítő gólját követően kiegyenlítődött a játék. G.: Ihász (3), Farkas, Kékesi (2—2), ill. Hegyi (3), Stuber. A torna végeredménye: 1. asas-öregfiúk (4 pont, 13-8Tas gólkülönbség), 2. Szabad Föld- Pest megyei Hírlap (2 pont, 9-8), 3. Omega (2 pont, 5-9), 4. {/a Fehér csikós mezben a torna játékosa, Veres Tamás. Éppen egy omegás akciót hárít... Geleta Pál felvételei Magyar Televízió (0 pont, 8-10). A focishow legjobb kapusának Jávor Györgyöt (Omega) választották, a legjobb mezőnyjátékos . díját Veres Tamás (Szabad Föld-Pest megyei Hírlap), a gólkirály címet, hat góljával Hegyi Iván (Szabad Föld-Pest megyei Hírlap) érdemelte ki. ★ A tornán a következő Játékosok szerepeltek. Vasas-öregtiúk: Kovács, Virág, Berendi, \ Egervári, Fodor, Kamarás. Kárpáti, Menczel, Milosevits. Raduly. Farkas. Strasz- szer, Halápi, Nagy K.. Ihász. Szabad Föld-Pest megyei Hírlap: Mészáros, Buszek. Darvas, Hegyi, Kri- zsanyik, Ránki. Roska, Somogyi, Stuber, Veres, Virág F. Omega együttes: Jávor. Benkő, Gottlieb, Kántor, Kóbor, Mihály, Molnár Gy., Molnár J., Novák, Nyári, Pataky, Tookos. Magyar Televízió: Schiller. Bokody, Egri, Fehérváry, Kopecz- ky, Stadler, Csáky, Vasóczky, Re- ttőczy. Esztergomban, itt is kétgólos döntetlen született. Az első találatról a ceglédiek gondoskodtak: Szabó szögletrúgását követően Fekete közelről volt eredményes, 1-0. Tíz perccel később egyenlített a hazai gárda. Csömör sarokrúgását Sza- mosszegi megcsúsztatta, s az érkező Pipicz hat méterről a bal sarokba lőtt, 1-1. Jóllehet, a második félidőben fölénybe került a Szeged, a jól védekező Bem SE megérdemelten vitte el az egyik pontot a Tisza partjáról. G.: Fekete. Jó: Morvái, Krómer. SZEOL AK—Dunakeszi 2-0 (1-0) Dunakeszi, 500 néző. V.: Ur- bán. Dunakeszi: Kenesei — Lőrincz, Hanzel L., Asztalos, Bodó — Császár, Pollák (Szabó), Kiss L. — Horváth, Tóth (Herr), Nazáth. A havas pályán a hazaiak bizonyítani próbáltak, ám negyedóra elteltével — egy jogosan megítélt büntetőből — Kozma a SZEOL AK- nak szerzett vezetést, 1-0. A nézők még javában tüntettek a bíró ellen, amikor Vrbán a dunakesziek javára is adott egy 11-est. Pollák lövését azonban a szegedi kapus, Nagy hárítani tudta... A Vasutas a továbbiakban sem adta fel, ám előbb Császár, majd kétszer Nazáth hibázott gólhelyzetben. A második félidő is a hazaiak meddő támadásainak jegyében telt el. A döntést a 75. perc hozta: Hanzel L. fölöslegesen cselezgetett, Jernei ellopta a labdát, s a kiugró balszélsőt Kenesei már csak lerántani tudta. Űjabb 11-es! A büntetőt ismét Kozma lőtte — ezúttal is sikerrel, 2-0. Ha a Dunakeszi csatársora jobba él a lehetőségekkel, fordított eredmény is születhetett volna. Jó: Lőrincz, Kiss L., Császár. (Tud.: Solymosi László.) Kané ingadozik Lloyd Cutler, Carter amerikai elnök különleges tanácsadója Lake Placidbe, a téli olimpia színhelyére érkezett, hogy — mint az AP amerikai hírügynökség jelenti — „nyomást gyakoroljon az Egyesült Államok olimpiai bizottságának vezetőire”, a moszkvai nyári olimpia bojkottjának kikényszerítése érdekében. Ezzel kapcsolatban Robert Kane, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette: az amerikai sportolóknak a moszkvai olimpián való részvételéről a végső szót a bizottság április 11—13-i, Colorado Springsben tartandó ülésén mondják ki. Ugyanakkor — mint emlékezetes — az Amerikai Olimpiai Bizottság az elmúlt hét csütörtökén nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy teljes mértékben aláveti magát Carter elnök döntésének az olimpiai részvétel ügyében. Osztrák lesiklógyőzelmek Stock után Moser-Prö/I Regőczyék továbbra A téli olimpia versenyei közül szombaton, a késő esti órákban fejeződött be a gyorskorcsolyázók 5000 méteres viadala. Csakúgy, mint a sprintszámban, a hazaiak kedvence, Eric Heiden győzött, a két norvég, Stenshjem- met és Oxholm előtt. A férfi szánkózók küzdelmében a két NDK-beli esélyes, Rinn és Günther után az olasz Haspringer is bukott, így az NDK-s Bernhard Glassnak szinte az ölébe hullott az aranyérem. A szerencsés bajnok mögött az olasz Hildgartner és az NSZK-beli Winkler végzett. Vasárnap az osztrákok újabb lesiklógyőzelmet ünnepelhettek. A férfiaknál korábban Leonhard Stock bizonyult a legjobbnak, a nők viadalán pedig Annamarie Moser-Pröll száguldott a leggyorsabban, így megelőzte a nagy vetély- társakat, Hanni Wenzelt (Liechtenstein) és Marie-The- rese Nadigot (Svájc). A 15 kilométeres síkfutásban svéd győztest avattak. Thomas Wassberg egyetlen századmásodperccel előzte meg a finn Juha Mietót (!), ami csak centiméterekben mérhető különbséget jelent. A harmadik helyen is északi versenyző, a norvég Aunli végzett. A női gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján a szovjet világbajnok Petruszjova szerzett aranyérmet. A hatezer amerikai szurkoló nem kis bánatára, Müller-Poulos csak a második legjobb időt futotta. A szovjet és az amerikai versenyzőt két NDK-beli kislány követte: Albrecht és Enke. Hétfőre virradóra újabb két számbam dőlit ed az elsőség is a második helyen sorsa. A páros műkorcsolyázásban a szovjet Rodnyina, >ajcev kettős nyerte az aranyérmet, megelőzve az ugyancsak szovjet Cserkaszova, Sahraj és az NDK-beli Mager, Bewersdorf kettőst. Az érmesek dolgát megkönnyítette, hogy Randy Gardner izomszakadása miatt az amerikai Babilónia, Gardner duó nem állhatott rajthoz... Síugrásban megszületett a harmadik osztrák győzelem. A 70 m-es sáncon Intőn lnnauer bizonyult a legjobbnak, aa NDK-beli Deckert és a japán Yagi előtt. Megerősítette második helyét a Regőczy, Sallai jégtánckettős. Az úgynevezett originál programban kitűnő gyakorlatot mutattak be, olyannyira, hogy az amerikai közönség nagyobb ünneplésben részesítette a magyar párost, mint a hazai indulókat. Az első helyen továbbra is a szovjet Limesük. Karponoszov kettős áll Bajnokot hirdettek a női 10 kilométeres sífutásban is. A győzelmet a 25 esztendős, NDK-beli Barbara Petzold szerezte meg. a második és a harmadik helyen finn versenyző futott be: Hilkka Riihi- vuori és Helena Takalo. Váci érmek Az Olimpiai Csarnokban az országos fedettpályás ifjúsági atlétikai bajnokságon a nőó mezőnyében Pálmafi (Váci Híradás) két bronzérmet szerzett: 60 méteren, valamint 60 méteres gátfutásban. Előbbiben harminc induló közül jutott dobogóra. A Pest megyeiek közül ugyancsak bronzérmes lett Gippert (Gödöllői EAC) — távolugrásban. APRÓHIRDETÉSEK ADASVÉTEL Dióson 350 n.-öl telek családi ház övezetben hétvégi házzal eladó, érdeklődni este: tel.: 128—183. ______________ Cs erke,szőlőn iker nyaraló fele része eladó. Érdeklődni: Cegléd. V., Köd utca 2. (Puskin utcáról nyílik.)________________ Eladó tanya 800 négyszögöl gyümölcsös, jól kezelt termő almás, 1 szoba, konyha, spejz, kamra mellék- épület, továbbá; termő ribizlis. Fóliaház, kövesút, buszmegálló, postaláda 3 perc, villany van. Vegyesbolt 1 km. Ugyanott kövesút mellett 2 kh szántó kétszer mélyszántott. Gyümölcs szőlő telepítésre, kertészetre, lucerna telepítésre kiválóan alkalmas. Villany van. Nyársapát V., Csemő d. 41. Csemő bekötő út Tóth.______________ Sz övetkezeti lakás eladó. Nagykőrös, Ceg- lédi u. 17/a. I. 4. Eladó másfélszobás OTP-öröklakás. Cegléd, Szövetség utca A épület 3. lépcsőház 19._______________ 15 5 négyszögöles házhely közművesített utcában eladó. Bobály István, Aszód, Falujárók u. 5/2._________ El adó egy darab UE 28-as traktor. Lajos- mizse. Ceglédi út 32. Palócz Imrénél.___ UR forgalmi rendszámú 353-as Wartburg Turist eladó Monor, Széchenyi u. 49.______ FM U-csúcseszterga 25 000 forintért eladó. Cím: Varga. Felsőgád, Huba utca 7._______ Ho sszúhátban, Hangácson tanyás Ingatlanok eladók. Állandó lakásra, gazdálkodásra, kertészkedésre alkalmasak. Többszobás lakóépületek, mellék- helyiségekkel. Érdeklődni: Nagykőrös. Tormás u. 5. este. Eladó 2 db termékenyítésre alkalmas üsző. Nagykőrös, IX. kér., Tenkes u. 2/sz. Tényl Ambrusnál a Vadat utca 25-nál. Eladó két- és félszobás lakás. Nagykőrös, Gát u. 2. IV./38. Érdeklődni: szombat délután, vasárnap efeész nap. __________ 180 négyszögöles kert eladó, Nagykőrös Kárpát u. 84. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Zrínyi u. 25. sz._________ Mo nor központjában 2 szoba összkomfortos, első emeleti szövetkezeti öröklakás, garázs- zsal, kp. + OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Kiss. Monor, Ady u. 9. 2200._______________ Cs aládi ház ezerhót- száz négyszögöl szőlővel eladó. Örkény, Kossuth u. 48. 2377. Eladó 1 40 darab melegágy! ablak keret. Érdeklődni: Cegléd, Madár utca 25._______ Pe kingi palota kutya 3 éves kam eladó. Cegléd, Folyó utca 19. szám alatt. Érdek- lődni: du. 4 óra után. Eladó l darab anya kanca-ló és egy 3 éves kanca csikó. Cím: Koczka Ferenc, Cegléd, XI. kerület, Örkényi út 501. számú tamya.________ Gö döllőn, . az egyetem mellett 200 n.-öles telek eladó. Érdeklődni: Széplaki István, Gödöllő, Állomás u. 12. Levélben, vagy munkaidő után személyesem___________________ Megrendelhető előnevelt HYBRA és NEW- HAMPSHIRE csirke. Nagykőrös, Németh Irén u. 8. fszt/2. 2750. Eladó ház kerttel Nagykőrös, I., Farkas u. 14. Érdeklődni: du. 3 órától. ______________ Üj 5 mázsás utánfutó eladó. Érdeklődni lehet minden nap 4 óra után, Halmi Pál Albertirsa, Kolozsvári u. 44. Egy szoba, konyha eladó. Nagykőrös, I, Tázerdei 1. Érdeklődni: délután 4 után. Eladó azonnal beköltözhető 3 szobás összkomfortos ház garázzsal, pincével. Érdeklődni lehet: Cegléd. Zrínyi utca 2. szám. Eladó 2 szoba összkomfort melléképülettel és kerttel Nagykőrös, Tavasz 1. Pataki! VEGYES Mindennemű régiséget — órát, lámpát, festményt stb. — (roncsot is) vásárol gyűjtő. Fóthi, Galgamácsa. Petőfi 18. _____________ Üz lethelyiség kiadó. Nagykőrös, Pataky u. 1. Érdeklődni a helyszínem_______________ Fö ldigéró maxi szoknyák, blúzokkal far. sangra, selyemgarbó több színben, fekete, fehér is, minden méretben, 4—5—6-OS nagyméretben is, téli szoknya 240 Ft, blúzok, divatos kiskosztümök készítőnél Nagykőrös, Hősök tere 1. Katolikus templomnál.__________________ Va sesztergályos, 800-as esztergapaddal, szériamunkát vállalna. Leveleket: „Mellékfoglalkozás” jeligére, Hirdetőbe. Vác, Jókai utca 9._______________ Gö döllőn másfélszo- bás lakásomat kertes házra cserélném, ráfizetéssel. Munkácsy u. 3. A. A. lépcső. III, 14^ ________________ La káskultúra! Piros, fehér stb. színű fú- gázott téglalap alakú üvegből falburkolást készítek (ragasztással, előszobába étkező- helyiségbe. konyhába) Peller Gyula, kisiparos Pilisvörösvár Pl- liscsabai út 25. 2085. Koszorúk, vágott virág, Nagykőrös, Barcsai 6. Dr. Mótuszné Ügyvédi közösség mellett.___________Elcserélném Gödöllő. János utca 13. I. em. 3. sz. alatti 50 m2 2 szobás szövetkezeti lakásom gödöllői, vagy Gödöllőtől, Rá- kosfalváig kertes csáládi házra. ____________ El adnám, vagy nagyobb méretű budapesti tanácsira cserélném, vecsési 64 m2-es szabadrendelkezésű OTP-öröklakáso- mat. 373—716-os, 10— 16 óra között.______ Fa rsangi álarcok kao- hatók. Cegléd, Körösi út 26. Üzlet. Garanciális órák ja* vitása. Nagykőrös. Szabadság tér 9. Sa,1* ti né