Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-05 / 29. szám
Reggeli köd Rossz látási viszonyok Tegnap a kora hajnali órákban az ország egyes vi- dókeiin sűrű köd lassította a közlekedést — Pest és Szabolcs megye egyes helyein a látási távolság 50 méter alá csőikként. Reggelre, a hőmérséklet emelkedésével a köd felszakadozott és jelentősem javalltak a látási viszonyok. A MÁV ügyeletén elmondták, hogy a hajnali köd nem okozott jelentősebb késéseket fennakadást a közlekedésben, Ferihegyen is megkapták a felszállási engedélyt a köd miatt veszteglő gépek, illetve nap közben minden járatot fogadhattak már. Elkötelezett elemzés Folytatódták Pest megyében a páriértekezletek Pest megye 46 településén, községében, az üzemekben, termelőszövetkezetekben, s állami gazdaságokban pártértekezleteket tartottak a múlt hét végén. A csaknem félszáz találkozón a kommunisták számot vetették eddigi munkájukkal, s megjelölték további feladataikat. A beszámolók, hozzászólások, viták célja mindenütt az volt, hogy ki-ki a maga területén, munkahelyén minél többet tegyen gazdasági feladataink megölTervjelentés ték árukibocsátásukat, s azon belül elsősorban a dollár elszámolású . kivitel fokozásában értek el jelentős eredményeket. Ebben része volt annak is, hogy — a Dunai Kőolajipari Vállalattól a Ganz Műszer Müvek Árammérőgyáráig — fokozták a termékválasztékot, új, korszerű, versenyképes árukkal léptek piacra. A fölzárkózás készségét mutatja, hogy a mezőgazdasági üzemekben szintén fölerősödtek az intenzív módszereket előnyben részesítő törekvések — aminek egyik jele, hogy a megyében a korábbiakhoz képest, csökkent a főbb növények termésátlagának elmaradása az országos adathoz mérten —, s fokozódott a figyelem, a költségek, a ráfordítások iránt. Szintén a kedvező változások szerény jeleként értékelhetjük, hogy a megyében folyó beruházási tevékenység tervszerűbb lett, a befejezetlen állomány csökkent, valamelyest javult — mind a termelő, mind a kommunális fejlesztéseknél — az előkészítés. L ényeges vonása volt a népgazdaság tavalyi fejlődésének, hogy a reálbérek átmeneti csökkenése ellenére is az életkörülmények folyamatos gyarapítása nem szakadt meg. Ide tartozik — s ez a megyében égető gond — a gyermekintézmények, közülük is elsősorban az óvodák befogadóképességének bővítése, az általános iskolai tantermek számának gyarapítása. A megyében tapasztalható nagyszerű társadalmi összefogás ellenére — a megyék közül évek óta Pest megye alakítja ki a legtöbb óvodai helyet, az idén például 1075-öt — tavaly több mint ötezer jelentkezőt kellett elutasítani, s azt sem szükséges kommentálni, milyen nevelő- munka valósulhat meg a szükségtantermek sokaságában. Napjainkban már az idei tervfeladatokkal birkózunk — s ami fontos: a megye termelőüzemeinek többségében az évkezdet megfelelő volt —, azaz a visszatekintés 1979-re elsősorban azért érdekes, hogy kellő érzékenységgel szűrjük ki a tények, adatok folyamából a figyelmeztető, a hasznosítható elemeket. A népgazdaságról adott kép fő vonásai korántsem pesszimizmust sugallnak, nem azt mutatják, hogy a termelő- tevékenység szükséges átalakítására, az elért élet- színvonal megtartására ne lenne erőnk. Van mit megvédenünk. Ez azonban csak akkor lehet sikeres védelem — s majd: a további lépések alapjának megteremtése —, ha mindenütt kritikusan elemzik a munka hatásosságát, ha keresik — mert ma még gyakran nem keresik — a célszerűbb megoldásokat. S ezekre a célszerűbb megoldásokra, az önkritikus és kritikus szemléletmódra a termelőhelyeken éppúgy szükség van, mint az irányítás minden szervében és posztján. A közös törekvés az alapja annak, hogy az idei esztendőről szóló majdani tervjelentés a mostaninál több pozitívumot közölhessen. Mészáros Ottó dásáért, további eredményeinkért Az értekezleteken hangsúlyosan szóltak a települések fejlődését szolgáló összefogás erejéről, jelentőségéről is. A kommunisták véleményét, teti- rekészségét és útmutató segítőszándékát demonstrálták a tanácskozások. Valamennyi értekezletre az őszinte, a nehézségeket nyíltan feltáró, az eredményekről szerény, de jogos büszkeséggel szóló hangnem volt a jellemző. Mind a párttitkárok beszámolói, mind a résztvevők hozzászólásai hűen tükrözték az adott község, üzem, tsz örömeit és gondjait. A felszólalók az általuk jól ismert szűkebb terület — munkafolyamat, tanácstagi körzet stb. — pontos elemzésével egészítették ki az összefoglaló beszámolókat. E hét végén, február nyol- cadikán, kilencedikén és tizedikén — újabb 39 községben, üzemben, termelőszövetkezetben kerül sor pártértekezletre. A tanácskozások légkörét tükröző három pártértekezletről adunk összefoglalót a 3. oldalon. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ,*A7. MS2MP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEgYÉI. TANÄ.CS.-IAPJÁ XXIV. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM Ara 1,20 forint 1980. FEBRUÁR 5., KEDD leonySsB Brexsnyev: ki indiaHfceáft térsége váljék a béke övezetévé Heng Samrinnak, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottsága elnökének, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökének vezetésével vasárnap hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezett a Kambodzsai Nemzeti Egységfront és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács küldöttsége. Hétfőn a Kremlben megkezdődtek a szovjet—kambodzsai Autógyár szocialista brigádjai, üzemi kollektívái sikerrel teljesítik az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére tett munkaverseny-vállalá- sukat. Ez év január másodiki munkásgyűlésükön határoztak arról, hogy a korábbinál ütemesebbé teszik termelésüket, s az Ikarus-gyár részére készülő 11 300 autóbusziptsdCó- vázat — a tíznapos dekádter- veket teljesítve — szállítják a testvérvállalatnak. Így volt ez már az év első hónapjában is. Az autógyáriak januárban ezernél több buszalvázat gyártottak, ezzel jelentős mértékben hozzájárultak, hogy az Ikarus időben és jó minőségben teljesíthesse az év első felében különösen feszített tervét. A mátyásföldi kongresszus tiszteffeféro Január sikert hozott = A Pest megyei Tanács Tervező Vállalatának szocia- | lista brigádvezetői tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy 1 csatlakoznak a Vörös Csillag Gyár Sziklai Sándor szo- § cialista brigádja felhívásához. Üj vállalásuk: február | 22-én 6 órás társadalmi munkát tartanak. — Valóban annyi a tennivaló, hogy érdemes kom- I munista műszakot tartani? — kérdeztük Zavoczki István | igazgatót. — Bár oiszágszerte kevesebb a megrendelés, mi | mégis alig győzzük a munkát. Olyannyira, hogy a ter- ! yeziniivaló feléit el sem tudjuk vállalni. Ezt a 22-i hat | órát arra fordítjuk, hogy a soron kívül épülő gyermek- ! intézmények tervezését gyorsítsuk meg. Néhány brigád ! pedig a parkok, utak és más közösségi létesítmények = előkészítésén munkálkodik majd. Csepel diek egyik fő feladata ezekben a hónapokban, hogy elkészítsék azokat a korszerű autóbuszokat, amelyek a moszkvai olimpia résztvevőit szállítják majd a versenyek idején. Az ütemes padlóvázgyártás feltételeit egyebek között azzal teremtették meg a Csepel Autógyárban, hogy a múlt esztendei tervüket már december 22-re teljesítették, s az új év kezdete előtt elvégezhették a gyártósorok, a különböző berendezések karbantartását, így az alvázösszeállító és a szerelő brigádok egyetlen nap kiesés nélkül dolgozhattak, a társüzemek is a programnak megfelelő nagyságrendben gyárthatták az alkatrészeket. A jó előkészítés eredménye: a vállalat 109 százalékra teljesítette januári készárutervét. tárgyalások. A tárgyaló küldöttségeket szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, kambodzsai részről Heng Samrin vezeti. A szovjet vezető testületek hétfőn este a Kremlben vacsorát adtak a Heng Samrin vezette kambodzsai küldöttség tiszteletére. A vacsorán Leonyid Brezsnyev és Heng Samrin pohárköszöntőt mondott. Örömmel üdvözöljük a szabad és újjászületett Kambodzsából érkezett magas vendégeket — mondotta Leonyid Brezsnyev. — Alig több, mint egy év telt ei! azóta, hogy megdőlt Pol Pót kegyetlen, embertelen rendszere. Ügy tűnik, hogy ez nem is nagy idő. Annál örvendetesebb érzés látni, hogyan kel életre ősi nemzetük, miként építi az új életet. Üj életre kelt a szovjet—kambodzsai barátság is. Mi, szovjet emberek büszkék vagyunk arra, hogy a kendet kezdetétől támogattuk harcukat az ország nemzeti megmentéséért és mindig igaz ügyük mellett álltunk. A Szovjetunió és Kambodzsa földrajzilag távol esik (Folytatás a 2. oldalon) Új feladatok efőtt A dabasi járás tsz-vezetőinek meghaizélése A megye mezőgazdaságának egyi fontos területén, a dabasi járásban négy olyan, országosan is elismert, nagy szöveüte- zet működik, mint a hernádi Március 15., a gyáli Szabadság, a dabasi Fehér Akác és az ácsai Vörös Október Isz. Ezek a közös gazdaságok már csupán méreteik miatt is figyelemre méltóak, de ennél sokkal lényegesebb az ott megtermelt nyereség. Vagy — mint az idén — annak a kérdésnek eldöntése: sikerül-e problémáikat a nép- gazdasági érdekekkel összhangban megoldaniuk? Erről, vagyis az elmúlt esztendő termelési eredményeiről és ez év terveiről adtak számot tegnap az említett termelőszövetkezetek, és ezeken kívül még két tsz és egy szak- szövetkezet vezetői. A tervegyeztető 'megbeszélésen, amelyet az MSZMP dabasi járási bizottságán tartottak, részt vett Cservenka Ferenciig, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára is. A tanácskozás bevezetőjeként Ádári Károly, a dabasi járási pártbizottság első titkára tájékoztatta a jelenlevőket a járás tavalyi termelési eredYéSi araiás Nádban járnak a kombájnok Két évtizede még kígyót, békát kiabáltak a nádra, mondván, eljárt fölöttié az idő. nem használható se a házépítésnél, se a kisiparban. Tetőfedésre alkalmasabb a cserép, a pala. stukatúmak nádpalló helyett a betontálca. A gyékényszatyor, a napozószőmyeg se korszerű, ha nádból készül: mennyivel szebben mutat a műanyag. Jobb, ha belátjuik. annak idején tévedtünk. Ezt bizonyítja, hogy reneszánszát éli a nád. A Balatonon, a Velencei-tavon akkor aratják, amikor beáll a jég. S nemcsak kézi szerszámokkal, emberi erővel, hanem nagy erejű gépekkel, kombájnokkal is. A Nádasladányhan székelő Dunántúli Nádgazdasági Vállalat, valamint a Fertődi Nád. gazdaság szakemberei közül, ilyenkor télen jó néhányan kerekednek feil Pest megyébe is, hogy az öntésierületéken. a nagyobb tavaik mellékén betakarítsák a termést. Ügy vélekednek, s ezt barmlési eredményeik is bizonyítják. érdemes ezzel az üzletággal törődni, a természetes, növényi anyag jól hasznosítható. Nem is tudják kielégíteni az igényeket. menyeiről és a mezőgazdaság idei teendőiről. Az elmúlt nyáron, illetve ősszel e térségben is a várinál gyengébb terméseket takarítottak be. Főként ezzel magyarázható, hogy a nyolc tsz és a szak- szövetkezet 27 millió forinttal kevesebb nyereséget; produkált, mint korábban. A legnagyobb eredményromlás a hernádi Március 15. és a dabasi Fehér Akác ísz-ben következett be. örvendetes viszont, hogy az állattenyésztés megtartotta, sőt javította pozícióit. A tájékoztatót követően a termelőszövetkezetek vezetői adtak képet üzemük helyzetéről. Dóra'Béla, az ócsai Vörös Október Tsz elnöke elmondta, hogy nehézségeik ellenére 1979-ben tíz százalékkal több haszonra tettek szert. Szólt arról is, hogy az idei év sikere érdekében az ipari melléktevékenységben profil- tisztítást hajtanak végve és 220 fővel csökkentik a létszámot. A dabasi Fehér Akác Tsz- ben — mint arról a tsz elnöke, Kakucsi Gabriella beszámolt — a sertéstelep rekonstrukcióját tervezik, mert a jelenlegi módszerrel sokba kerül a sertésnevelés. A 11 ezer hektáros óriás tsz az idén fejezi be a tejüzembővítést és a későbbiekben mintegy 8 ezerre növeli anyajuhállományát. A nagyobb gondokkal küszködő hernádi Március 15. Tsz elnöke, Csillag Nándor arról beszélt, hogy az idén új élelmiszeripari termékekkel akarnak megjelenni a piacon, és a melléktevékenység jelentős bővítésére készülnek. V. B. KÖZELET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Sri Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság függetlenségi napja alkalmából táviratban üdvözölte Junius Richard Dzsaje- vardene elnököt és Rana- szinghe Premodasza miniszterelnököt. Marjaj József, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke tegnap küldöttség élén Szófiába utazott, a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 16, ülésszakára. \ j asárnapi számunkbar — a többi laphoz hasonlóan — közread tűi a Központi Statisztikai Hivatal jelentését a tavalyi terv teljesítéséről, a népgazdaság fejlődéséről. A tényeket sűrítő terjedelmes anyag nem könnyű olvasmány, de kétségtelen: érdekes tanulmányozni való, mert tapasztalatok — s vele: teendők — seregét kínálja. A legfőbb, minden mást megelőző jellemző: a népgazdaságban megkezdődtek azok a folyamatok, amelyek célja az egyensúlyi helyzet javítása, a nem rubel elszámolású külkereskedelem passzívumának csökkentése. Ez akkor is igaz, ha e folyamatok kezdeti jelei a gazdasági növekedés lelassulásával ötvöződtek, s a nemzeti jövedelem — az előzetes adatok szerint — mindössze 1—1,5 százalékkal gyarapodott. Ez Utóbbi kétségtelenül hosszú ideje a legalacsonyabb érték, s az amúgy is szerény tervelőirányzatot sem teljesítette. Amiben közrejátszott — s ezt a megye üzemei erőteljesen megérezték tavaly —, hogy a mezőgazdasági termelés nem növekedett, az 1978. évi szintnek felelt meg, holott az 1979. évi népgazdasági terv a mezőgazdasági termékek előállításában 2,5—3 százalékos bővüléssel számolt. Szó sincs arról, hogy a gazdasági fejlődésnek az éves tervvel alapvetően egyező iránya általában elégedettségre adjon okot. Ami népgazdasági összesítésben a megfelelő — azaz: szerény — minősítést kaphatja, az egy-egy iparág, s még inkább egy-egy termelőhely számára azzal egyenlő, hogy csekély mértékben sem növelték a társadalmi tiszta jövedelemhez való hozzájárulásukat, azaz adósai a közösségnek. S most már ezeknek az adósságoknak a törlesztése nem tűr halasztást, s elsősorban azért nem, mert a világpiac egyre keményebb követelményeket támaszt népgazdaságunkkal szemben; a teljesítményeket s nem a szándékokat, a törekvéseket értékeli. Ráadásul olykor termelőhelyeink egy része még törekvéseket sem képes fölmutatni, rendkívül lassú a termékszerkezet átalakulása, a nem gazdaságos tevékenységek v! sszaszorítása. R engeteg számot tár az olvasó elé a Központi Statisztikai Hivatal jelentése, s aligha tévedünk, ha föltételezzük: kinek-ki- nek más és más számok a fontosak. A számok jelezte irányzatok azonban már közös érdekeltséget hordoznak, így például abban, hogy a géoiDar különböző ágazatai differenciáltan fejlődtek, a megyében nem kevesebb, mint 43 ezer ember az érintett, ennyien dolgoznak ugyanis a géo- ipari üzemekben. S nekik személyüket — munkafeladataikat. jövedelmüket — befolyásoló tények halmaza ez a differenciálódás, amit, mert szokatlan, nem köny- nyű elviselni. Örvendetes, hogy a megyében a vegyipar, a műszeripar, a híradás- és vákuumtechnikai ipar üzemei — megegyezően a népgazdasági kívánalmakkal — az átlagos ipari termelésnövekedésnél nagyobb iramban bővítet-