Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-03 / 28. szám

1980. FEBRUAR 3., VASÄRNAP ^finden vasárnap Mimkdskórusok Munkáskórusok hangverse­nyeznek a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeumban február 3-tól június 15-ig, minden va­sárnap délelőtt. Hazánk fel- szabadulásának 35. évforduló­ját köszöntik a munkásmoz­galmi harcokra is emlékeztető kórusművek előadásával. A 30 perces zenei rendezvények so­rát ma az Élelmiszeripari Dol­gozók Szakszervezete központi kórusának koncertje nyitja meg — többek között Bartók Béla: Levél az otthoniakhoz, Garai—Juhász Gyula: A mun­kásotthon homlokára, Vándor Sándor—József Attila: Haszon című művét, tolmácsolja az énekkar. A KOZMLVELODES RÉSZÉ LETT Mozizunk, de hol és hogyan} Az már bebizonyosodott az utóbbi húsz* év alatt, hogy a televízió nem tudta megölni a mozifilmet. Igaz, nem is akar­ta, de sokan féltették a kom- kurrenciától. Tény viszont, hogy a képernyő megváltoz­tatta a moziba járás szokásait. S az sem vitatható: az egész világon csökkent a filmszín­házak látogatottsága, a jelen­ség természetesen Pest megyé­ben is megfigyelhető. De ko­rántsem szabad az érdeklődés mérséklődését kizárólag a te­levízióra fogni. A kiugró évek­hez mindig több nagyszerű Műalkotás és környezet S ok bohém Csontváry-anekdota él még ma is. Amikor Európa-hírű festőnk kiállított a hajdani iparcsar­nokban, akkor már az éhhalál küszöbén állt. A tár­latmegnyitás utáni kíváncsiskodást hosszú érdek­telenség követte. Egyszer besétált egy ember a csar­nokba, végignézte az alkotásokat, majd érdeklődött, hogy kitől lehetne egy képet vásárolni. Csontváry oda­lépett hozzá, és közölte: Uram, nem eladó, csak így az egész, egyben! Ebben a mosolyogtató történetben le­nyűgöző szándék villan fel. Csontváry nem szobadísz­nek szánta műveit, hanem a társadalom asztalára akarta helyezni, alkotó jelenlétét akarta közölni a világgal. Az igényes művészeknek ma is ez a szándékuk; ehhez elsősorban közösségi színterek kellenek, és fejlett vizuá­lis kultúrával rendelkező közönség. A művészetek iránti fogékonyságot, a különböző jelrendszerek közötti tájékozódási képességet és gondol­kodásra ösztönző szépség felfedezésének készségét leg­hasznosabban az iskola fejlesztheti. A tantervek adta szűkös lehetőségek mellett elsősorban a szakköri fog­lalkozásokkal. a múzeumi tárlatvezetésekkel, műterem- látogatásokkal és az iskola belső környezetével lehet célt érni. Ebből a felsorolásból a legutóbbira hívta fel levelében (a Pest megyei Hírlap cikkére is utalva) fi­gyelmünket Bodnár Ede festőművész: .......ragyogó gon­do lat az iskolagalériák létesítése. A ráckevei Ady gimná­zium példájára mcjr megpróbálkoztunk segíteni a mini­galériák létrehozását. Szívesen adunk képet az iskolák­nak. intézményeknek, de nem alkotunk raktárakmak vagy szertáraknak.” Nos, igaz: a műalkotások csak a befogadók által teljesítik hivatásukat, egy szekrény tetején, esetleg por­tól védő csomagolópapírban aligha. S festők, grafikusok és iparművészek szándéka Csontváryt idézi: az alko­tások kölcsönhatásával, a gondolatok színességével kö­zösségekhez akarnak utat találni. Diákok közé vinnék ké­peiket, szobraikat, hogy az iskolában mint természetes közegben forrjon össze a műalkotás és környezet, hogy a jövő felnőtt nemzedékének kultúrájában a mostani­nál erősebb hangsúlyt kapjon a képzőművészet. A már idézett levél keserű ingerültséggel sorolja a zsámbéki főiskolát, Dunaharaszti és Dabas gimnáziu­mát, a tököli általános iskolát, ahová az utóbbi három évben képet, fafaragást, tűzzománcot küldtek a megyé­ben dolgozó hivatásos és amatőr képzőművészek. Vala­mennyi alkotás zsűrizett munka volt. A múlt idő hasz­nálata jogos, mert például a dabasi gimnáziumban nem sikerült a képek sorsát megtudni, nem is emlékeznek a műalkatásokra. Igaz, az iskola vezetői az ajándékozás óta cserélődtek. A Balktay gimnáziumban a szertár rejti a képeket, fafaragásokat. Nem olyan egyszerű kialakí­tani egy iskolagalériát, kaptuk a választ érdeklődésünk­re. És az anyag kevés is — folytatódott a felvilágosítás —, de ha kapnának még műalkotásokat, akkor megpróbál­koznának a kiállítással, A kát mondat közötti ellent­mondás önmagáért beszél. Mert kétségtelen, hogy nem könnyű, hogy munka- igényes, hogy meg kell szervezni, még akkor is, ha csu­pán néhány forintos kiadást jelentene. Kétségtelen, de megoldható. Példa lehet erre a kiskunlacházi szakmun­kásképző intézet, ahol a folyosói zsibongó ad helyet a nyolc-tíz alkotásból álló iskolagalériának. Ügy tűnhet, mintha ennek az okos kezdeményezésnek a sorsa ki­zárólag a pedagógusok, jelesen a rajztanárok tenniaka- rásán, lelkesedésén múlna, ök valóban sokat tehetnek, vagy tehetnének, de legalább ilyen fontos volna, hogy a képzőművészek szövetségének Pest megyei területi szer­vezete a vállalkozás élére álljon: szervezője, irányítója legyen ennek az akciónak. Az minden valószínűség szerint megoldhatatlan, hogy valamennyi általános és középiskolának legyen saját galériája. De a képzőművészek önkéntes és ingye­nes alkotásadományozásait mindenképpen hasznosítani kellene. így a művészet a közművelődés élő részévé válhatna, hiszen a kiállítások kedvező alkalmat terem­tenének egy-egy tárlatvezetésre — közeli iskolák vendé­gül látásával —, és emellett művész—közönség találko­zókra. De — vagy éppen ezért — különösen fontosnak érezzük, hogy az iskolagalériák megalakítása ne járjon színvonalbeli megalkuvással. Valamennyi felajánlott mű­vet lelkiismeretesen zsűrizni kellene, mielőtt az iskolai folyosók vagy dísztermek falára kerül. Igen, iskola­galériákat. de nem minden áron! S még egy lehetőség az iskolákban folyó vizuális nevelés támogatására, az esztétikus környezet megte­remtésére: a felajánlott művek összegyűjtése után két- három vándor kamarakiállítási anyagot válogatni, s ezeket eljuttatni minden iskolához, a legkisebb közsé­gekbe is. Aztán kétévenként a legújabb terméssel az anyag mindig kiegészíthető lenne, nem válna megszo­kottá; élőként, frissként hatna és nevelne a műalkotások folyamatos jelenléte. , Kriszt György film bemutatása kapcsolódik. A művészi színvonal is csupán egy ok a sok közül. A színvonal: hármas Érdemes felvillantani egy rö­vid helyzetképet a magunk portájáról: megyénkben a la­kosság moziba járási lehetősé­ge lényegesen elmaradt az or­szágos átlagtól, ami egy lakos­ra vetítve 1978-ban 17,76 volt, az a megyében csak 12,31. En­nek alapvető oka, hogy a mo­ziellátottság nem kielégítő az utóbbi évek erőfeszítései elle­nére sem. Ezeket a mondato­kat olvashatjuk a Pest megyei Moziüzemi Vállalat hivatalos jelentésében. így tehát az okok száma gyarapszik: nincs is elég lehetőség, s ami van, az milyen? Jelenleg is sok az el­avult épület és a műszaki fel­szerelés is hiányos. Távlatban is több elavult építmény be­zárásával kell számolnunk — találjuk a választ a jelentés­ben. Ráadásiul a mozik fele csak keskeny film vetítésére alkalmas. Mindezzel, s valószínűleg a mozijegyek árának emelésével is összefügg, hogy az év végi statisztika szerint ismét csök­kent 58 ezerrel a látogatók száma. Rusznák Károly, a Pest me­gyei Moziüzemi Vállalat igaz­gatója jól ismeri az országos helyzetet is, illetékes volt hát válaszolni arra: hányast adna a megyei filmszínházak kor­szerűségére, esztétikai állapo­tára. ha egytől tízig pontozna? — Hármast — válaszol az igazgató. — Ezen a helyzeten változtatnunk kell. Néhány hónappal korábban a megyei pártbizottság is vizsgálta a; moziéilátotfcságot, s a munká­nak konkrét eredménye volt: 1,3 millió forintot kaptunk a megyei tanácstól fejlesztésre. Korszerűsítették a budaörsit, Nagymaroson megszüntettük az életveszélyt, és Biatorbágy normálfiknes moziját is rész­ben felújítottuk. Ezenkívül egy év alatt 7,5 milliót költ- hettünk rekonstrukcióra, fej­lesztésre és fenntartásra. Kevesebb vetítés A mozi művészeti produk­tumokkal és közgazdasági sza­bályozókkal dolgozik, bevételi tervet kell teljesítenie és kul­turális funkciót. A gazdasági hatékonysággal nem elégedet­tek, közművelődési munkáju­kat a körülmények nehezítik (s nemcsak az objektív körül­mények!). Mi hát a teendő? — Hozzávetőlegesen 3 ezer­rel csökkentjük az előadásokat — mondja Rusznák Károly. — Ezenkívül mozikat is meg­szüntetünk. Jelentős pótlást eredményez viszont a mozgó- ellátás. régies nevén a vándor­mozi. Tavaly 38 települést lát­tunk el ezzel a módszerrel, s az 5 ezer előadást 350 ezren nézték meg. Csak a hatékony­ság árán érhetjük el. hogy még ebben az évben felújíthassuk Szentendre. Nagykőrös és Pi- liscsaba moziját, valamint Gödöllőn és Tárnokon átépít­hessük a fűtést, Vecsésen kert- mozit nyitunk. Jobb filmtermés Az eddigi okfejtés túlzottan pénzcentrikusnak tűnik, de nem feledkezhetünk meg árról, hogy a mozivállalat például az eszmeileg és művészileg jelentős filmek vetítésekor minden eladott jegyre 12 forint állami támogatást kap. Igaz ugyan, hogy megduplá­zódtak a MOKÉP-nek fizeten­dő filmkölcsönzési díjak és a költségek. Ilyen gazdasági feltételek mellett sem mond­hatunk le a mozizás embert művelő és formáló szerepéről. — Ezt tükrözi vállalatunk terve is. A gazdasági szem­pontok nem ronthatják a kul­túraközvetítés színvonalát. Meg akarjuk tartani nézőin­ket, meg akarjuk állítani az érdeklődés csökkenését, ehhez pedig új, a tartalmi munkán­kat is meghatározó módszerek kellenek. Eleven és hatásos kapcsolatot igyekszünk megte­remteni a párt- és állami szervekkel, a közművelődési társintézményekkel, tehát a művelődési házakkal. Javítjuk a propagandánkat: például filmhez kapcsolódó író—olvasó találkozóval. alkalmankénti kiállításokkal. Rövidfilmjeink­kel bekapcsolódunk az állami és politikai oktatásba, még az egészségügyi felvilágosításba is. Üj témaköröket is javas­lunk: A kor embere a film­vásznon; A hetvenes évek; A harmadik világ filmjei; Tár­sadalomkritika a mai kapita­lista filmben. Nagy gonddal készítjük elő a magyar alkotá­sok bemutatóit, de ez az esz­tendő egyébként is jó termést ígér. Az idén műsorra kerülő több mint 200 külföldi mű közül is sok ígér kivételes élményt. Előadások az üzemekben A már ismert tematikus so­rozatok- mellett hasznosnak ígérkezik, hogy az eddigieknél nagyobb gondot fordít a vál­lalat a munkások és o mező- gazdasági dolgozók filmellátá­sára. A mozgóhálózat segítsé­gével az üzemekbe viszik ki a filmeket. Ugyanakkor soroza­tokkal kapcsolódnak a külön­böző politikai és társadalmi ünnepekhez, jelentős esemé­nyekhez. Kiemelt szerepet kap a vállalat tevékenységében a filmbarátkörök és a filmklu­bok munkájának tartalmasab­bá tétele. Csupán kiragadott példák: a Moziüzemi Vállalat idei ter­véből. Az egész ismeretében mondhatjuk, hogy a vállalat már a küzművelődési hálózat szerves részének tekinti film­színházait. Elképzeléseik meg­valósítása azon is múlik, hogy a népművelők mennyire ve­szik komolyan ezt a tényt, mennyire adnak segítséget a mozikban dolgozóknak, s mennyire várják, igénylik az ő együttműködésüket. Sajnos, az erre utaló tapasztalatok még nem elég kedvezőek. A ma még meglevő hibás szemléle­ten sokat változtathat, hogy például a budai és a ráckevei járási pártbizottság kiemelten foglalkozott a közelmúltban a mozik helyzetével, a lakosság filmellátásával, s a tapasztala­tok alapján a helyi segítség lehetőségét is meghatározta. Kr. Gy. Színházi album A magyar színházi élet keresztmetszetét tükrözi a televízió havonta megje­lenő műsora, a Színházi album. Felvételünk a műsorkészítés egyik pillanatát örökítette meg. Hegedűs Géza, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, a műsor egyik rendszeres ven­dége a kamera előtt. Fridmarm Endre felvétele ISMERTE-E PETŐFI ? Pathó Pál fizetése EJ, RÁÉRÜNK ARRA MÉG! Ki ne ismerné Petőfi Sándor e szállóigévé lett verssorát, amelyben a patópálos restsé­get, nemtörődömséget, tunya­ságot állította pellengérre? Azt azonban kevesen tudják, hogy valószínűleg nem kitalált alakról szól a költemény. A Pathó család ugyanis létezett, bár a verstől eltérően egy h betű is szerepelt nevükben. A Szőgyénben élt Pathó család 1718-ban kapott nemesi levelet. Az ősi Pathó Pál Esz­tergomot képviselte a pozsonyi kamaránál. Utódja, a vers fel­tételezett ihletője, megyei biz­tos, azaz tiszteletbeli szolgabí­ró volt a Bécs—Budapest kö­zött épülő vasútnál. S hogy mire volt rest, mire nem, arról ékesen beszél a most bemuta­tott levél, amelyet a méltósá- gos Királi Biztos Úrhoz cím­zett, és 1849. október 19-én kel-tekezett. A lulírott folyamodom avégett: én folyó év március hö- 'rm' nap 12-én ö Méltósága Andrási József akkori Királi Biztos úr által Párkányi Járásba Koller Kerületében szol­gabírónak kineveztettem; folytatván ezen hivatalomat, mind az ideig, még felséges urunk, Királunk kormány­zását a magyar hadsereg meg nem zavarta, s én kétszer hurtzoltattam a magyar katonatisztek által gyalázato­sán, amiért urunk Királunk kormánya alatt hivatalos- kodtam... Azon időre minden fizetésem benne vagyon a megye cassájába, bár hányszor kértem járandó fizeté- seriiet, a cassában pénz soha nem volt, amit adószedő urak megbizonyíthatnak, hogy semmit fizetésemből ki nem kaptam: minél fogva nagy aláza.ttal kérem mél­tóságát, méltóztassék erántam kegyességgel viseltetni, s járandó tiszti fizetésemet a megye cassájából kiadatni. Továbbá esedezem nagy alázattal, méltóságodnak édesatyai színe előtt: ha a bejövendő új rendszer szerint talán némi új hivatalok is állítatnának, méltoztasson erántam kegyes pártfogással lenni, s tellyes hatalma szerint engem megvigasztalni; nem követtem én el nagy hibát; és soha az ellenféllel nem tartottam; pártütő nem voltam: mindenkor a felsőbbségnek hódolván híven szolgáltam. , Alázatos könyörgéseim után magamat kegyes párt­fogásába ajánlott mély tisztelettel vagyok. méltóságod­nak alázatos szolgája — Pathó Pál mp. Szőgyén, És hogy miért nem kapott fizetést Pathó Pál? Erre is fe­leletet kapltunk az akta hátára írt, három nappal később kel- tekezett válasszal, amely így szólt: Minthogy szokásba soha em volt, hogy a tisztviselők fizetését hajdúik nyugtassák, ki nem fizettem. Azaz Pathó Pál arra nem volt rest, hogy hosszú levélben kérvényezze fizetésének kiutalását, de arra már igen, hogy el is menjen érte. Olyan dokumentumok is is­mertek, amelyek szerint felté­telezhető, hogy Petőfi nemcsak hallott a hanyag nemesről, hanem ismerte is. K. S. TV-FIGYELO ügyes és szorgalmas halmiakról... Herceghalom. Pest megye egyik legismertebb mezőgaz­dasági nagyüzeme a Herceg­halmi Kísérleti Gazdaság, amelyről — az Akik bátrak kezdeményezni... című soro­zat keretében pénteken kora este láthattunk egy dokumen­tumfilmet. A Major Sándor szerkesz­tette képsor a kis terjedelem ellenére is elénk tudta tárni az ottani erényeket. Így a té­vénézőknek is alkalmuk nyílt megismerkedni a takarmány- gyártók tápféleségeivel — ezekből még a budapesti kis­termelőknek is bőven jut —; a szintén kitűnő vetőmagvak termesztési fagásaival — nem kevesebb mint tizenhét Pest megyei üzemben dicsérik az egyaránt kitűnő herceghal­mi búzát és kukoricát —, va­lamint elgyönyörködhettünk a Holstein-friz és a magyartarka alaptípusokból sikerrel keresz­tezett tehénfajták kedves te­kintetű egyedeiben. Ezek a jószágok egyébként azt a Bu- datej nevű vállalkozást látják el, amelynek szállítójárművei oly gyakran tűnnek elénk a főváros utcáin. S természetesen nemcsak a növény sarjad szépen, meg az állat érzi jól magát ott, a me­gyehatár közvetlen közelében, hanem azok az emberek sem panaszkodnak, akik a lucerna­szárítóban, az illóolaj párlóban —, merthogy a kísérteti gaz­daság még ilyesmit is működ­tet! —, vagy bárhol másutt serénykednek. Már hogyan is lenne okuk a panaszra, ami­kor láthatóan megbecsülik őket. Utódaikról pedig annyi­ra gondoskodnak, hogy még egy külön gyermekotthont is létesítettek számukra ... A fentiekből kitetszhetett: szép látvány tárult az előfize­tők elé, és a hangszóróból ér­kező hírek is rendre vidítólag hatottak. Egy kissé az zavart csupán, hogy — miképpen is minősít­sük? — az egész vállalkozás a kelleténél személytelenebbre sikerült. Riportert nem lát­tunk, csak egy igényesnek alig­ha mondható kísérőszöveg tu­datta a tudnivalókat. Ezért hát kiben-kiben könnyen kiala­kulhatott az a téveszme, mi­szerint netán valamiféle rek­lámfilmet soroltak be a jelzett adásidőre. Bizony-bizony ízesebb, szaf­tosabb — Veres Péter szavá­val mondva: életesebb — je­lentés Is készülhetett volna az herceg­Amikor néhány éve a tévések is tudtul adták, hogy elkészült az a kettős falú fó­liasátor, amelynek leplei kö­zött a legegyszerűbb talajvíz óvja a friss hajtásokat, joggal hihettük: villámgyorsan elter­jed ez a találmány. Nem egé­szen így történt. Amint azt a csütörtök esti Tv-híradóból — Somos András akadémikus nyilatkozatát figyelve — meg­tudhattuk, csak mostanában vállalkozott e remek ötlet gya­korlati hasznosítására a ceg­lédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz. Jobb későn, mint soha! — így a közmondás, amelyet em­legetve természetesen azt is szóvá kell tenni, hogyha ide­haza a kelleténél kisebb is volt az érdeklődés, a határain­kon túli szakemberek annál éberebben figyeltek. Öröm ide­jegyezni: Cipruson, Görögor­szágban, Ausztriában, az NSZK-ban már javában dup­lafóliáznak és a KGST tagor­szágai sem akarják elszalasz­tani ezt a kitűnő lehetőséget. Mindenesetre jó' érzéssel nyugtázhatjuk a ceglédiek igyekezetét. Annál is inkább, mert az újdonságok fölkarolá­sában már nem először jeles­kedik az említett téesz. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom