Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-21 / 43. szám

> ABGNYI KRÓNIKA Megfontolt gazdálkodás Gyarapodik a község Az abonyi tanácsnál elké­szült a költségvetési és fejlesz­tési alap 1979. évi mérlege, va­lamint az erre az esztendőre szóló terv, amit a közelmúlt­ban tanácsülésen is megvitat­tak és elfogadtak. A költségvetési alap 1979. évi összege 35 millió forint volt. Az előirányzott bevéte­lek 99,1 százaléka folyt be, a kiadásra szánt összegnek pe­dig a 99,8 százalékát használ­ták fel. Mind saját bevételeik, mind adórészesedésük je- jentősen meghaladta az előirányzott összeget. A fejlesztési alap tavaly 14,7 millió forint volt. A be­vételeknek 91,4 százaléka folyt be, a kifizetésre tervezett ösz- szegnek 46,4 százalékát hasz­nálták fel. Jelentősebb lema­radás az egyéb bevételeknél mutatkozott, a község terüle­tén működő üzemek egy része ugyanis a kommunista szom. hatokon végzett munka ellen­értékét — a tervezéstől elté­rően — nem juttatta el a ta­nácsnak, hanem annak bizo­nyos hányadát saját sportléte­sítményei fejlesztésére fordí­totta, illetve a királyréti úttö- rövasút építésére utalt át. A kiadásra szánt összeget azért nem tudták maradéktalanul felhasználni, mert a célcso­portos lakásberuházás és az új óvoda építése a vártnál las­sabban haladt. — Az idei költségvetési tervet a takarékossági el­vek szigorú érvényesítésé­vel állította össze a végre­hajtó bizottság — tájékoztatott Millye Dezső- né. a tanács gazdálkodási cso­portjának vezetője. — A ren­delkezésünkre álló forintok sorsának meghatározásánál fi­gyelembe vettük a felsőbb szervek utasításait, a tanács­tagok, a tanácsi bizottságok javaslatait és a falugyűlése­ken elhangzott észrevételeket. — A költségvetési alap az idén 32,5 millió forint. Ahhoz, hogy a bevételek és kiadások egyensúlyát biztosítani tudjuk. működési és egyéb bevételein­ket 1,2 millióval keld növel­ni. Körültekintően kell gaz­dálkodni, és főleg arra ügyel­ni, hogy a tervezett összegek­hez időben hozzájussunk, mert kiadásainkat ehhez kell .iga­zítanunk. A kiadás 5,5 millió forinttal magasabb, mint korábban, fi­gyelembe véve a fogyasztói árrendezéseket Magasabb költ­ségfelhasználást igényelnek egyebek között a napköziott­honos óvodák, az általános is­kolák és azok napközi ottho­na. Ebben az évben megkezdik a jelenlegi bölcsőde központi fűtőberendezésének szerelé­sét, 200 ezer forintot fordíta­nak a fogorvosi rendelő fej­lesztésére, és 80 ezret az őre. gek napközi otthona konyhai berendezésének bővítésére. Egymillió 400 ezer forinttal többet, összesen 3,5 milliót köl­tenek a település útjainak és hídjainak korszerűsítésére. A program szerint a Hu­nyadi és a Szilágyi Erzsé­bet utat újítják fel. A felújítási alap meghaladja a másfél milliót, amiből az ál­lami lakások tatarozására 400, a fürdő épületének külső re­noválására 500 és az egész­ségügyi intézmények felújítá­sára 300 ezer forintot költe­nek. Az év folyamán 5,2 szá­zalékos bérfejlesztést hajthat végre az abonyi tanács. Húsz­ezer forintra növelték az ifjú­ságpolitikai célokra szánt ösz- .szeget. Ebben az évben 19,6 millió forint fejlesztési alappal gaz­dálkodhat a tanács, amiből nem egészen 2 millió lesz a saját bevétel, a többi részben állami és tanácsi támogatás­ból, részben a tavaly fel nem használt összegből származik. A tervezet szerint a legtöbbet, 14,4 millió forintot, a célcso­portos lakás-, az új óvoda és az ahhoz tartozó konyha épí. tésére költenek. Félmillió fo­rintért vásárolnak egy épüle­tet, amiben 50 személyes óvoda kap helyet. Gy. F. József Attila Tsz Teljesítik vállalásaikat Az abonyi József Attila Ter­melőszövetkezet vezetósege ün­nepségre hívta meg a minap a művelődési ház színházter­mébe a gazdaság szocialista brigádjainak tagjait, hogy ér­tékeljék az elmúlt esztendő versenymozgalmát és a vég­zett munka arányában anyagi és erkölcsi elismerésben része­gítsék a közösségeket. A brigádok működését Kiss Mihály, a termelőszövetkezet versenybizottságának elnöke összegezte. Elmondta, hogy a közös gazdaságban tavaly 19 kollektíva vállalkozott a szo­cialista cím elnyerésére és a brigádtagok létszáma megkö­zelítette a kétszázat, ami a tsz dolgozóinak több mint 70 százaléka. Minden közösség munkájában érvényesült a hármas követelmény. A terme­léssel összefüggő vállalások nagyban elősegítették a gaz­dálkodás színvonalának növe­kedését. Az árbevételi terv túlteljesítésében nagy részük volt a versenyző brigádoknak Takarékosabb volt az anyag- és energiafelhasználás és csök­kent az önköltség. Az építő­brigád 114, a gumiüzem 115, a juhászat 126 százalékra telje­sítette árbevételi tervét. Ki­váló eredményt értek el a te­henészetben. ahol a tervezett 4200 liter helyett 4600 liter volt az egy tehénre jutó tej­termelés. Jelentősek voltak a társadal- mimunka-felajánlások. Készt vettek a munkahelyek környé­kének gondozásában, sportpá­lyát építettek, patronálták a nagyközség gyermekintézmé­nyeit. A Jót s jól! kulturális mozgalomban három brigád őrt el figyelemre méltó helye­zést, sokan tanultak, képezték magukat, a politikai oktatáso­kon mindenki részt vett. Elénk sportéletet folytatott a legtöbb brigád, voltak, akik a település sportéletének irányí­tásába is bekapcsolódtak. So­kan részt vettek a bel- és kül­földi kirándulásokon, kiállí­tásokat. tárlatokat tekintettek meg. Bővült a színházbérlettel rendelkezők köre. A termelőszövetkezet bri­gádjai figyelmet érdemlő ki­egészítő vállalásokat tettek a XII. pártkongresszus és ha­zánk felszabadulásának 35. év­fordulója tiszteletére indított munkaverseny során, aminek eredményei már tavaly mérhe­tők voltak. A kongresszusi és felszabadulási verseny ebben az évben folytatódik. A versenybizottság elnöké­nek értékelése után Pásztor Pál tsz-elnök jutalmakat adott i át a brigádok képviselőinek. I A kiosztott pénz meghaladta a I 77 ezer forintot. Az összejöve- j tel fővárosi j művészek műsorá- ' val ért véget. Előadás a pártházban Külpolitikai fórum A napokban a városi és a járási pártbizottság közös rendezésében Cegléden elmé­leti konferenciát tartottak a ceglédi és a községekben mű­ködő politikai és gazdasági vezetőknek. Geczkó József, az MSZMP Politikai Főiskolája pártépítési tanszékének tanára tartott előadást A pórt veze­tő szerepe, a fejlett szocializ­mus építésének időszakában címmel. Magyarország messze van A ceglédi 203. Bem József Ipari Szakmunkásképző Inté­zetben — az iskola és a mű­velődési központ közti együtt­működés keretében február 29-én délelőtt II órai kez­dettel irodalmi délelőtt lesz Bálint András Jászai-díjas színművész adja elő Magyar- ország messze van című mű­sorát. t Pénteken Régi újságok, dokumentumok A ceglédi hírlapírás törté­netéről tart előadást a Kos­suth Múzeumban február 22-én délután 17 órai kezdet­tel dr. Szomorú István hely­történész. Előadása a múzeum most látható időszaki kiállítá­sához kapcsolódik, amely . a ceglédi nyomdaipar történetéi mutatja be. CEGLÉDI t/jíírfap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XXIV. ÉVFOLYAM, 43. SZÄM 1989. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Megfogalmazódtak a jövő tervei Népfrontmunka Albertirsán A Hazafias Népfront nagy­községi bizottsága a közel­múltban tartott ülést Albert­irsán, és értékelte tavalyi te­vékenységét, megszabta idei feladatait. Az elnökség jelen­tését Gyovai János, a nep- frontbizottság elnöke ismer­tette. Szavaiból kitűnt, hogy mind a bizottság tagjai, mind a népfrontaktivisták eredmé­nyesen dolgoztak. Legtöbb célkitűzésüket megvalósítot­ták. Sokat fáradoztak a község fejlesztéséért, részt vettek a társadalmi munkák szer­vezésében és végrehajtásá­ban. Ennek eredményeként 7,5 mil­lió forint értékű volt a társa­dalmi munka, és ilyen sikert eddig még sohasem sikerült elérni. Amíg 1978-ban az egy lakosra jutó önzetlen munka Védelem a baj ellen A napokban összeírók jár­tak házról házra, tanyáról ta­nyára, a kutyákat vették szám­ba. Ezzel kettős célt szolgál­tak. felfrissítették az adónyil­vántartást, és előkészítették az eboltást. A Pest megyei Állat­egészségügyi Állomás .ugyanis az összes, három hónapos és az annál idősebb eb veszettség elleni kötelező védőoltását márciüsra rendelte el. — Európa-szerte, így ha­zánkban is elterjedt äz úgyné- vezett erdei veszettség, vagyis, hogy az erre fogékony állatok könnyen megkapják a kórt, sőt veszedelmes az emberre is — tájékoztat dr. Fajih Dé­nes járási-városi főállatorvos. Emberközelbe ezt a rókák hoz­zák. E vadak, a betegség egy bizonyos stádiumában elvesz­tik tájékozódóképességüket, félelemérzetüket, elkóborolva az erdőből,' megjelennek a la­kott helyeken. Ilyenkor a ró­kák nem támadnak sem fel­nőttre, sem gyermekre. A ku­tyák viszont gyakran összeve­rekednek velük. Az ember, igaz, hogy kerüli a rókát, de a kutyától kevésbé óvakodik. Nem számít arra, hogy az fer­tőzést terjeszthet. Természe­tesen a védőoltást kapott eb nem vész meg. Az oltást nem kapott és megbetegedett ku­tyák a jószágállományban is komoly kárt okozhatnak. Elő­fordult már, hogy veszett ku­tya marásától több sertés, juh vagy éppen szarvasmarha be­tegedett meg, amelyeket az­után maradéktalanul likvidál­ni kellett. A veszettség terje­dését legeredményesebben az ebek védőoltásával lehet meg­előzni. Cegléden az utóbbi években négy-öt alkalommal is elejtet­tek veszett rókát. Emiatt foko­zott óvatosság szükséges, be kell tartani az oltási előíráso­kat. Ez lakóhelyünkön külö­nösen nagy feladatot ró az ál­lategészségügyi szervekre, ugyanis a városban mintegy hatezer kutyát tartanak szá­mon. A temérdek eb nyilván­tartása bonyolult aktamunká­val jár. A védőoltás Ingyenes és kötelező. Folyamatos végre­hajtását szolgálva, tucatnyi he­lyen várják előre meghatáro­zott ütemterv szerint a kutyá­kat. Kérik, hogy ki-ki ponto­san tartsa be a plakátokon feltüntetett időpontokat, és az azon feltüntetett helyre vi­gyék kutyáikat védőoltásra. A tulajdonosnak magával kell vinni az előző évi oltási bizo­nyítványt. Az emberre, állatra rendkí­vül veszélyes veszettség elke­rülése érdekében minden ebet feltétlenül be kell oltatni. A be nem oltott ebet befogatják és leölik, a tulajdonost pedig ötezer forintig terjedő pénz­bírsággal sújtják, a kötelezett­ség elmulasztásáért. K. D. értéke 371 forint volt, tavaly már majdnem duplája, 684 fo­rint. A járda- és az óvodaépí­tés, a parkosítás és a faluszé­pítés volt a legjelentősebb, de számottevő az iskolabővítéshez ! adott anyagi hozzájárulás is. ’ A lakosság 1,5 . millió forint 1 anyagi felajánlásának több mint fele az iskolaépítésre 1 szánt összeget gyarapítja. | A népfront aktivistái segí- ! tették a tanácstagok munká- I ját. Felmétés keretében érté- ! kelték a lakosság és a tahács- j tagok kapcsolatát és az utób- ' hiak tevékenységét. A legtöbb • választókörzetben j jó együttműködés alakult ki a népfiontaküválí rá a tanácstagok között. Együtt készítették elő a ta­nácstagi beszámolókat, szer­vezték a társadalmi munkát, a faluszépítési akciókat. A Ha­zafias Népfront nagyközségi bizottsága által rendezett po­litikai fórumokon ötven köz­ségbeli társadalmi munkáját elismerő oklevéllel méltányol­ták. Tavaly tavasszal a művelő­dési házban, a falugyűlésen a község vezétői a település ügyes-bajos dolgairól tájé­koztatták a lakosságot. Jól si­került a nőnaoi rendezvény, a nemzetközi gyermekév jegyé­ben tartott eseménysorodat. A békehónap idején több szá­zan részt vettek a kisgyűlése- Ken. A nagyközségi népfrontbi­zottság mellett működő mun­kabizottságok közül kiemelkedik a honismereti és a környezetvédelmi bi­zottság tevékenysége. Eredményesen munkálkod­tak a tájékoztatásban részt vevők és a nőbizottság tagjai. Az év közben végrehajtott bi­zottsági és elnökségi személyi változásoknak kedvező hatá­sa volt, élénkebbé váltak a tes­tületi összejövetelek, még töb­ben mondják el javaslataikat, észrevételeiket. A beszámolót követő vitá­ban főleg az elhangzottakat alátámasztó vélemények fo­galmazódtak meg, ám utaltak arra is, hogy ki kell alakítani a még jobb munkavégzés fel­tételeit. Miklosovits László- né, a népfrontbizottság titká­ra az idei munkatervre tett javaslatot. Ezen az ülésen erő­sítették meg a XII. pártkong­resszus és hazánk felszabadu­lásának 35. évfordulója tiszte­letére tett felajánlásaikat és az ez évi cselekvési programot. A népfront aktivistái egyik leg­nagyobb feladatuk zavartalan lebonyolítására, a tanácsvá- lasztásokra készülődnek. N. G. Egy emlékmű születése Vörösmárvány talapzaton áll ....... Az emlékmű az orszá­got átjáró, vihar jelképeként három s kiegyenesített kaszát fis) láttat... Hétezer kilónyi súlyú vörösmárvány talapza­ton álló kétezer kilón vi hronz...” Gy ümölcsöző, jó munka Ügyes ifjúsági vöröskeresztesek Tanfolyamra szívesen járnak Az ifjúsági vöröskeresztes munkát értékelte legutóbbi ülésén a Magyar Vöröskereszt járási vezetősége. A tanácsko­záson részt vettek az IVK ta­nárelnökei. Mint Jakab Béla, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője elmond­ta. jó volt az IVK munkaterve és meg is valósult. Mindenütt a helyi lehetőségekhez alkal­mazkodva igyekeztek minél többet megvalósítani a felada­tokból, az útmutatásokat kö­vetve. Lelkesek voltak a gye­rekek, jó irányítók a tanárel­nökök. A vöröskeresztes mun­ka iól kapcsolódott az úttörő­mozgalmi feladatokhoz, a négy plusz egyes akciókhoz, amely­ben a ráadásként vállalt, fel­adat éppen illett a sorba: a fiatalok szívesen vállalták idős emberek pártfogolását, a tisztasági mozgalom megerősí­tését. kiszélesítését. Sikeresek voltak járásszerte a fogászati és testápolási hó­nap rendezvényei. A megyei pályázaton a járás minden IVK-csoportja részt vett. Né­pesek a tanfolyamok: megkez­dődött a csecsemőápolási es lassan végéhez érkezik a kis egészségőr, a házi betegápolá­si és az elsősegélynyújtó tan­folyam. Az ifjú vöröskereszíe- sek részt vállaltak abból a do­kumentumgyűjtő munkából, amely a Magyar Vöröskereszt megalakulásának ipo. évfor­dulója kapcsán indult Varga Pálné egészségnevelé­si előadó a tanácskozáson ar­ról beszélt, hogy milyen nagy fontossága van a rendszeres felvilágosító munkának és mi­lyen kapcsolatot kell kiépíteni a művelődési és az oktatási in­tézmények között, az egészség- védelem érdekében. Horváth Józsefné, a «Vöröskereszt járási szervezetének titkára a soron következő feladatokra hívta fel az IVK-tanárelnökök figyel­mét. Megjegyezte, hogy a Vö­röskereszt sok segédanyag közreadásával igyekszik támo­gatni felelősségteljes munká­jukat. Takács Imréné Ruffy Péter, a kortárs Iro- újságíró nemcsak a ceglédi Dózsa-szobor „fizikai” születé­sét beszéli ^1 nemrég megje­lent Világaim című kötetében. A történelem forgószelei által szétszórt magyarságot kutatja fel a szomszédos országokban és a távoli földrészeken. Ruffy képzeletbeli és valóságos uta­zásai révén mi is megismer­kedtünk a magyar diaszpóra nagyjai val és névtelenjeivel: a szerző Madagaszkár szigetén Benyovszky-emlékeket kutat és láttat; Szibériában, a orasztki városi könyvtárban Mikszáth-kötetre bukkan; g aZ 1907-ben megjelent Ady- cikk, a Mezöcsát megy Ameri­kába nyomán a távoli földrészt megjárt — és hazatért — ki­vándorlókat faggatja. Olvas­hatunk a könyvben a Jugosz­láviában. Szlovákiában s a Romániában élő, de anyanyel­vűnket őriző, ápoló kortárs magyar írókról, s „egyszerű” emberekről. De ott van a könyv lapjain a Hazai világ is... Az érdekfeszítően izgalmas irodalmi riportkötet a ceglédi könyvesboltban is kapható. Farsangi móka A Somogyi Imre általános is­kola a minap megtartotta ha­gyományos farsangi bálját Abonyban. A gyerekek maska­rába öltözve, mókázva köszön­tötték a tanárokból, szülőkből, ismerősökből álló közönséget. A bál nyitótánccal kezdődött, maid zenés műsor szóraikoz- tatta a résztvevőket.. FEBR. 18- MÄRC.I-ig 30”0%os ÁRENGEDMÉNY ’ DIVATOS NŐI, FÉRFI- ÉS GYERMEKCSIZMÁK, BUNDACIPÖK KAPHATOK A CEGLÉDI CIPÖBOLTBAN; KOSSUTH LAJOS TÉR 9 Néhány cikk az áruválasztékból: Női csizma Férficsizma Fiúcsizma, 31-34-es méretű Női félcipő 428 Ft helyett 256,80 Ft 629 Ft helyett 377,40 Ft 118 Ft helyett 82,60 Ft 313 Ft helyett 219,10 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom