Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

1Magazin|§ vasárnap JŐLÉRTESÜLT GONDOLATOLVASÖ KARRIERISTA PROTEKCIÓS Lévay Jenő rajzai A szénkémia távlatai Kiút az energia-zsákutcából Általánosságban már elfogadott tény: a sorozatos olajválságok és egyáltalán a Föld szénhidrogén­készleteinek kimerülése miatti tech­nikai-civilizációs zsákutcából a leg­közvetlenebb kiútnak a szénhez való visszatérés ígérkezik. Igaz, ez sem végleges megoldás, mert ha a „kő­olaj- és földgázkorszakra” — mond­juk — még fél évszázadot számí­tunk, akkor a szénre sen? számol­hatunk 2—300 évnél többet, hiszen a szénkészletek is végesek. De az 'biztos: az olaj hiány felvetette sú­lyos kérdésekre áthidaló megoldást adhat a szénkémia addig, amíg gyö­keresen más alapokon nyugvó energiahordozókat és vegyipari alapanyagokat nem találnak. Erről beszélgettünk a hazai szénkémiai kutatások egyik neves képviselőjé­vel, Székely Tamással, a kémiai tudományok doktorával, a Magyar Tudományos Akadémia Szervetlen Kémiai Kutató Laboratóriumának igazgatójával. Mindenekelőtt a hazai szénkészletekkel kapcsolatos prog­nózisok kerültek szóba: Technológiai problémák — Magyarország geológiai szán­készletét elég jól ismerjük — mond­ja az igazgató. — Ezenkívül is­merve a szénfogyasztás jelenlegi és várható növekedési ütemét, azt is tudjuk, hogy e készlet mennyi idő­re elég. De ha azt vizsgáljuk, hogy a nagy ipari fűtőolaj-fogyasztóknál, így a kohászatban, a cement-, vagy az üvegiparban előbb-utóbb elke­rülhetetlenné válik a fűtőolaj he­lyettesítése más energiahordozóval, például közvetlen szén- vagy szén­alapú gáztüzeléssel, ez máris jelen­tősen megváltoztatja az ismert prognózisokat. Igaz, ez a vissza­állás szénalapra nem Ígérkezik könnyűnek, technológiai problémá­kat is felvethet — de hamarosan kényszerítő lehet. Eklatáns példája ennek, hogy két nagy olajerőmű­vünk a dunai és a tiszai — üzemanyagokokból már most sem működhet mindig teljes kapacitás­sal, holott tervezésük idején arról volt szó, hogy ezek lesznek az ál­landóan működő gerincerőművek, a többi pedig csúcsidőben besegít. A gyakorlatban inkább fordítva van. — A tiszai olajerőmű építését so­kan vitatták 1973 után, fel is me­rült; miért nem állítják le a beru­házást? Talán a vitatkozóknak vol­na igazuk, és ez az erőmű meg nem térülő beruházás lesz? Ha a perspektivikus tudományos megoldást nézzük: nem kell pesz- szimistának lenni. Ezek az erőmű­vek szénbázisú gázzal is működtet- hetőek. És éppen a Szovjetunióban, Krasznojarszk mellett hoztak létre egy új technológiai alapon működő szénbázisú gázgyárat, amelyben gyors-, vagy Flash-pirolizissel (hő­bontással — a szerk.) fiatal barna­szénből az eddigi, például vízgáz- technológiáknál jóval több gázt és kevesebb kokszot lehet kihozni. A klasszikus 30—32-vel szemben 50 százalék a gázkihozatal. És szovjet részről felajánlották: szóba jöhet ilyen üzemek szállítása. A magyar lignitvagyont figyelembe véve tehát akkor is működhetnek ezek az erő­művek (vagy akkor működhetnek majd igazán, teljes kapacitással?) —, ha nem olaj, lesz a tüzelőanya­guk. Korszerű módszerek 1— Az új eljárás a szénelgázosí- tásban alapjaiban is új, amennyiben már nem a koksz a fő és a gáz a melléktermék, hanem fordítva? Tár­sulnak ehhez más, forradalmian új eljárások? — Igen. Például a szénkészlet­felmérés területén. Ezt a bányászat visszafejlesztésének időszakában természetesen a jelen korszerűség szintjén nem valósították meg, a A Viharsarok festője Hetven éve — 1910. február 22-én — született Kohán György Kossuth, és Munkácsy-díjas festő, a Viharsarok szülötte. Az évforduló alkalmából a festő öt alkotását mutatjuk be alábbi rejtvényünkben. 1 n ím FI 4 *5 <3 T fe q <o <4 a <3 w Ir 16 Hf (9 ,jir ‘Ci 20 t A) X2 ’Cm*:} 113 A4- " *» r/j, íS' 75 26 Hf /; . V itR'F 25 “■•-ff.; n§ * 30 1 3/ Ilit 32. 33 35 c_ bS> 11 Vr'h'S y-;d^V& 1 HO ‘Mfö: 45 45 " y&r 56 4b ü •A 50 5 K ___1 ;; 5 2 53 | ** 55 •. v-F *. 56 58 5q Ül 60 Ü 6Í bX 63 v> * t.­64 '^3'i 65 í* 66 1111 6? 1 (A S! VT] L m Könyvjutalmat nyertek: Árvái István (1172 Rákosliget, III. u. 33.), Bállá István­ná (2766 Tápiószele, Mária u. 7.), Donka István (2092 Budakeszi, Erdő u. 98.), Grauszmann Ferenc (2624 Szokolya, Rá­kóczi u. ll.), Kusztos Éva (1032 Buda­pest, III., Kiscelli u. 16.) Lebek László- né (2112 Veresegyház, Huszár u. 9.), Pa- licza Józsefné (2100 Gödöllő, Szabadság u. 72.), Pataky Tiborné (2030 Erd, VII7. Izsóp u. 7.), Szilágyi Jánosné (2300 Rác­keve, Templom-kert, 2/a.) Tóth Lajos (2600 Vác, Rákóczi u. 1.). GYERMEK REJTVÉNY Pajtások! „Találós kérdések” soroza­tunk címe ismét: Az idézett verssorok mely költeményből valók? (lásd a vastag betűkkel szedett sorokat.) VÍZSZINTES: 1. A Föld legnagyobb sivatagja. 8. Mint a vízsz. 23. sor, de itt fordítva. 9. Zizeg­ni kezd! 10. Régi római pénz (OS). 11. Elkábul, szédül. 12. Belül árul! 13. Kelle­metlenség. 14. Országos Tervhivatal. 15. Rövid ideig tartó szóváltás (két szó). 18. A méh mirigyeinek terméke, ebből lá­pét építenek. 19. Kettős mássalhangzó az ábécé végéről. 21. Egyforma mássalhang­zók. 22. Az inga egyik része! 23. Mutató­szó. 24. O. A. E. 25. Dorombolni kezd! 26. Zuhany. 27. Asszonyok. FÜGGŐLEGES: 1. Működtetésére alkalmas alkatrészek összessége. 2. Púpos tulokfajta. Afriká­ban és Kelet-todiában honos. A, „A fur­fangos diák is nagyot hörpintve szólt / Nincs oly vitéz e földön, mint Háry bátya volt” (Garay János). 4. „Szólt a íiü: „Ket­tő vagy semmi!” / És a kártya perdül, a kártya mén: Bedobta ...” (Arany Já­nos), 5. „Te, istenek közt új és proletár, I Formáld boldoggá pörölyös kezed­del ..(Tóth Árpád). 6. Redőny. 7. Fe­jedelmi udvarban a konyha és az étke­zés felügyelője volt- 16. Panírmérték. 17. Tóth Zoli névbetűi. 20. Farágó rovar. 22. Ez... szerint: jelenleg. Pajtások! A megfejtett verscimeket ír­játok le egy levelezőlapra és február 24-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a feb­ruári jutalomsorsolásban. VÍZSZINTES: 1. Viasztempera 1962-ből. 16. Sri-Lanka fővárosa. 17. Veszprém megyei község. 18. Színésznő (Noémi). 19. „Mondd mit...” — (József Attila verse). 21. Ránc az arcon. 22. Tamáska, angolul. 24. Az összeadás szava. 26. A szóhoz járul. 27. Az elmúlással kapcsolatos esemény. 29. Kapar. 31. Felesége van. 32. Tisztitó, vagy osztályozó eszköz. 35. Olajfestmény 1919- ből. 38. ...nova; hirhedt olasz kalandor. 39. Női név. 40 Azonban, de. 42 Mozi a gyermekek nyelvén. 43. Régi söntés, de szerb férfinév is. 45. A nyak belseje! 46. Ap. 47. Házacska. 49. Nyárfa fajta. 52. Lám. 53. Eltulajdonít. 55. Frocliz. 56. Mond valamit. 57. Pici. 59. Esni en­ged. 60. Orgánum. 61. Nagyméretű fres­kó 1941—42-ből. 64. NN. 65. Üdítő ital gyümölcsből és szeszes Italból (ékezet­hiány). 66. Minta németül. 67. TT. 69. Nem ennek. 70. Hőemelkedés. 71. Faji megkülönböztetés alapján elkülönített la­kónegyed. FÜGGŐLEGES: 1. Bogáncsszerű gyomnövény. 2. Ütemes lábdobogással előadott régi magyar tánc. 3. Csak alvás közben látható. 4. A szív orvosi neve. 5. Fáma egynemű betűi. 6. Állandó bizottság röviden. 7. Volán. 8. Római ötös. 9. ingerlékeny-e? 10. Vízben él. 11. ... ovo; kezdettől fogva. 12. Egy­forma betűk. 13. Bőr távirati szóval. 14. Zenei műszó: lassan. 15. Fájdalmas han­got ad. 20. Szénrajz 1963-ból. 23. Vasipari szakmunkások. 25. Munkácsy-díjas festő (Ferenc). 27. Termelési eredmény. 28.. Ezer kilogramm. 29. Viasztempera 1960- ból. 30. Tatabányai sportegyesület. 33. Svéd, norvég és osztrák autók betűjele. 34. Sarklgazság. 36. Nátrium vegyjele. 37. Feltéve. 41. Női név. 43. Bosszant. 44. Arra a helyre rak. 46. Szárnyas gyermek­alak. a képzőművészetben. 43. A tu­berkulózis bacillusának felfedezője (Ro­bert). 50. Az arany vegyjele. 51. A. T. 52. Zamatok. 54. Idegfájdalom. 56. Pere­me. 58. Nigériai népcsoport. 60. öntöző­cső. 62. Mezőgazdasági épület (—’). 63. Minisztertanács. 64. Kétszeresen Zola re­gény. 68. Nagyobb állóvíz. Megfejtési batáridő: 1 hét. Az 1980. február 3-i keresztrejtvény he­lyes megfejtése: Negyedik rend, Lány bivalyokkal, Munkások, Déli pihenő. Kövező munkás Viharmadarak i 2 b 4 5 (o f <b q 10 12­(5 ti i5 & tq Xo 24' 22 2b JA 15 26 Xf minőségi felmérés nem történt meg. Talán szerencsére, mert azóta sok­kal korszerűbb, a szénkémiában még sosem alkalmazott módszereket dolgoztak ki, és most már ezekkel dolgozhatunk. Sok mindent kell fi­gyelembe venni, például: a nagy víztartalmú szenek optimális szárí­tását. Azért, hogy ne menjen ve­szendőbe metán, hidrogén, szénmo- noxid a szárítás folyamán, tehát ne veszítsen fűtőértékéb'ől, optimális legyen a hevítési idő — és mind­ehhez mikroméretekben kell a kérdéses szán összetételét ismer­nünk, odáig, hogy a hajdani nö­vényzetnek, amelyből a szén kelet­kezett, az ásványban megmaradt tulajdonságait is tudjuk. De fontos az is, hogy erőmű­veinkben, ahol általában szénkeve­réket alkalmaznak, optimális le­gyen a keverékek összetétele, mert ezzel is sok energia takarítható meg. Ugyanis a keverékben, ha mondjuk A és B típusú szén 1:1 arányban van jelen, korántsem biztos, hogy a két összetevő tulajdonságaiból is 1:1 arányban, „átlagolva” jönnek létre a keverék új tulajdonságai.... Azt is mondhatnám: a szénkémia segítségével ugyanabból a szénből, azonos berendezésekkel, csupán „szellemi befektetéssel” lehet több energiát nyerni... És még valami: nyugaton a szénkémiában a szén cseppfolyósítása a „sláger", de ko­rántsem biztos, hogy valóban ez a legfontosabb terület, hiszen még mindig igen drága az Így nyert fo­lyékony üzemanyag. Ezért valljuk: sokkal fontosabb a szénkémiában a hazai szénkészletek minőségi felmé­rése az előbb említett okokból: mi nem „olajat csinálunk” a szénből, hanem olajat helyettesítünk vele a lehető leggazdaságosabban. A gyakorlattal együtt :— És hol tartanak a munkákban? — Tulajdonképpen még csak a módszerek kidolgozásánál, de félre ne értsék: szó sincs arról, hogy 10 —15 évig laboratóriumban dolgo­zunk, aztán készletet mérünk fel, és azután alapozzuk erre a beruhá­zásokat. Erre most egyszerűen nincs ideje az országnak. A VI. ötéves tervben egyszerre kell, hogy gya­korlati stádiumába lépjen a kész­letfelmérés „nagyban”, és az erre alapozandó technológiák kifejleszté­se. SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN A rádió és televízió műsorából VASARNAP ki • KOSSUTH RÁDIÓ 5.55: Rákóczi-induló. 6. uj: üireK. íaoj^raájelentés. 6.0tí: Kellemes vasárnapot! Közben: 7.03: Útközben. 7. *j: iVAUzeumi híradó. 7.23: Kopogtató. 8.0ü: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Útközben. 8.10: Üt kontinens hét napja. 8.2J: Jégen a rádió és a televízió. 9.00: Kulturális magazin. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.03: Útközben. 10.08: Zenebona. 11.10: Mi a titka? 12.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A zeneirodalom remekműveiből. 13.10: Egy korty tenger. 13.20: Operettekből. 13.40: „Emberfeletti»», avagy mit bír az ember?­14.00: Színes népi muzsika. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.05: Útközben. 15.12: Művészlemezek. 16.H3: Talpalatnyi föld. 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 17.05: Útközben. 17.10: Azt beszélik ... 17.44: Üj lemezeinkből. 18.15: Hol volt, hol nem volt 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.50: Karinthy Ferenc drámái a rádió­ban. 20.09: Üj felvételeinkből. 20.46: Bellini-ciklus. 23.04: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Bergman: Az éj. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ A görög katolikus egyház félórája. Romantikus orgonamuzsika. Hírek. Időjárásjelentés. A Gyermekrádió műsora. Vasárnapi koktél. Hírek. Jégen a rádió és a televízió, örökzöld dallamok. Jó ebédhez szól a nóta. A kevi dénárok. Időjárás- és vízállásjelentés. Híres előadók albuma. Hírek. Táskarádió. Jelenidőben. Régi magyar dalok és táncok. Hírek. Útközben. Slágerek mindenkinek. A vasárnap sportja. Totó. Pesti házak titkai. Hírek. Üj lemezeinkből. Hol vap Európa? Zenés játékokból. Verseit elmondja: Illyés Gyula. Hírek. Sporthírek. Totó. Szórakoztató irodalmi magazin. Újdonságainkból. Kellemes nihenést! Hírek. Idöjárásjelentés. Műsorzárás. 7.00 7.30 8.00 8.30 9.00 10.30 10.33 11.02 12.00 12.57 13.45 14.03 14.30 14.33 15.30 16.00 16.30 16.33 16.38 17.40 18.00 18.30 18.33 19.23 19.33 20.20 20.30 20.33 20.38 21.38 22.10 24.00 0.10 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát, német nyelvű mű­sor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.08: Részletek Verdi operájából. 9.04: A kamarazene kedvelőinek. 10.10: Üj Zenei Újság. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.06: Rádiószínház. 12.08: Hi-fi-varieté. 13.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 13.05: Kis magyar néprajz. 13.10: Händel: Messiás-oratórium. 15.35: Részletek Puccini operájából. 16.30: Romantikus mesterek műveiből. 17.41: Így láttam Kodályt. 18.05: Horváth László hangversenye. 20.58: A dzsessz történetéből. 21.38: Stúdiónk vendége Vass Agnes. 22.21*. örökzöld, és fekete rózsák . .. 22.45: Monteverdi felvételeiből, 23.09: Zenei panoráma. 23.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. 8.10: Mindenki iskolája. 9.10: Óvodások filmműsora. 9.30: A templomos lovagok kincse. 3. rész. 10.10: A Sólyom nyomában. 12.00: Mozdulj! 13.55: Tengerre. 7. rész. 15.00: Pedagógusok fóruma. 15.35: JEAN GABIN-SOROZAT. 17.10: Aki dudás akar lenni... 17.55: Regőczyék .. • 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Két pisztolylövés. 21.05: Sporthírek. 21.15: Kapcsoltam ... 21.45: Székely István: Ecloga. 22.15: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.25: Részletek Cherubini operájából. 9.09: A hét zenemüve. 9.39: Ki kopog? 10.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Kamaramuzsika. 11.43: Ragtime. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.50: Zenei érdekességek. 14.34: Házi macska. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés, Szót kérek! 15.10: Népdalok. 15.28: Képek és jelképek. 16.00: Útközben. 16.05: Kantáta. 16.15: Magyar előadóművészek. 17.00: Hírek. Útközben. 17.09: Részletek Kern zenés játékából. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Olasz madrigálok. 18.15: Hol volt, hol nem voflfc . I. 18.30: Esti magazin. 19.15: Tudósítás bajnoki jégkorong-mér­kőzésekről. 19.20: Népdalok. 20.03: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.00: Van egy üres órája? 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operafelvételekből. 23.10: Magyar szerzők zenekari művei­ből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Muzeális felvételeinkből. 8.30: Hírek. 8.33: Fúvószene táncritmusban. 9.00: Slágermúzeum, 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Balogh Elemér cimbalmozik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Operettfelvételekből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig — a rádió kívánság- műsora. 17.00: Csak egyetlen Földünk van. I. rész. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.25: Az európai popzene csillagai. 19.59: Részletek a Rákóczi c. daljátékból. 20.30: Hírek. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Nóták. 22.30: Dzsesszfelvételeinkből. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 2345: Operettekből. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A kamarazene kedvelőinek. 10.30: Operákból. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: Francia táncdalok. 11.43: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.07: A párbaj. 13.38: Operarészletek. 14.10: Percnyi Miklós gordonkázik. 14.53: Boulez: Rétegről rétegre, 16.00: Arcok, müvek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Az ezred lánya. 18.00: Láttuk, hallottuk. 18.25: Egészségünkért. 18.30: A hé* zeneműve. 19.00: Hírek. Időjárás jelentés. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: Csajkovszkij-hangverseny. 21.48: Legszebb stúdiófelvételeinkbő!. 22.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 22.33: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom