Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

% nem igenje Tíz esztendeje, 1970. február 18-19-i ülésén fogadta el a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a nő­politikái határozatként emlegetett dokumentumot. Az állás- foglalás első ízben fogalmazta meg átfogóan a nőpolitika el­veit, s úgy, hogy ugyanakkor szorosan egybekapcsolta a tár­sadalom- és gazdaságpolitika Ilonka néni nyolcvan esztendős s a nyolcvanból hetvennégyet — igen, hetvennégyet, hatéves volt, amikor napszámba állt — végigdolgozott. Húsz fillér volt akkor a gyereknap­szám — mondja. Akkor; ' 1906-ban. Irdatlan hosszúságú időhíd? Hiszen összeköti a megvénülésében is szép almaarc, a ritka alkalmakkor, mint most ölhetett két kéz, a fölnevelt s derék emberekké lett három gye­rek; a múlt ilyenkor, bármennyire távoli is, már csak tegnap. Az élet akkor hosszú, amikor előttünk áll. Ami mögöttünk maradt, az zsugo­rodik, s egyszer nem lesz több, csupán annyi: éltünk. Tíz esztendős határozat Ilonka néni mai fogalmaink sze­rint nagyon keveset tud a világról, ám annál gazdagabbak az ismeretei az emberekről. Televíziót sokat néz, rádiót ritkán hallgat, újságot alig vesz kézbe; nehezen olvas. A nő­politika nem az ő tárgykörébe tar­tozó fogalom. A lét apró sarokkövei között mozog csupán, fölkelni, be­gyújtani, boltba menni, takarítani, főzni, mosni, vasalni, várni. Várni: gyermeket, unokát, levelet, valakit, aki rányítja az ajtót. Volt itt a ta­nácstitkár — mondja. Minek? Nem is tudom, csak úgy. Azt kérdezte, hogyan vagyok. Leült, beszélget­tünk. Miről? Mindenféléről. Ilonka néni bizonyára soha nem' hallott a község nőpolitikái intézkedési ter­véről, amelynek egyik pontja így hangzik: „A pártvezetőség és a ta­nács végrehajtó bizottságának tagjai rendszeresen felkeresik az egyedül élő, idős embereket, hogy személye­sen tapasztalatokat szerezzenek élet­körülményeikről, az esetleg szüksé­ges intézkedésekről.” Érzelmek és tervbe foglalt célszerűség? Ellentét lenne közöttük? Vagy éppen kettő­sük adja azt, ami kell? Tíz eszten­deje, 1970. február 18—19-i ülésén fogadta el a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a nők politikai, gazdasági, szociális helyzetéről és a további feladatok­ról Szóló határozatát. A korszakos jelentőségű állásfoglalás első jzben fogalmazta meg átfogóan a nőpoli­tika elveit, s úgy, hogy ugyanakkor szorosan egybekapcsolta a társada­lom- és gazdaságpolitika egészével. Ebben a dokumentumban olvashat­juk: „Figyelembe kell venni, hogy a társadalmi és gazdasági élet fej­lődése, valamint a nőkérdésben meglevő problémák és ellentmondá­sok jellege elsősorban helyi intézke­déseket követel. A központi dönté­sek csak könnyíthetik, de nem pó­tolhatják a nők érdekében teendő helyi állásfoglalásokat, intézkedése­ket. A politikai, gazdasági feladatok nagyfokú önállóságot, szélesebb ala­pokra helyezett politikai és gazda­sági tevékenységet igényelnek." * Tartatod a szádat Pest megye lakosságának 50,6 százaléka tartozott 1978-ban a női nemhez. Ez a többség a negyven év feletti korosztályoknál kezdődik, ad­dig a férfiak aránya nagyobb. At­tól fogva azonban a nők részese­dése a teljes népességből gyorsan emelkedik, a férfiaké meredeken csökken. Cinkos hunyorítással kísért grimasz egy férfiarcon: jobban bír­ják a strapát. Mennyire bírják a strapát? A kérdezett Frilli Jánosné, a Ganz Műszer Művek Árammérő­gyára betanított munkásnője, két gyermek édesanyja, harmincnégy éves, iskolai végzettsége nyolc álta­lános osztály, családjával saját ház­ban laknak, Nagytarcsán, a Zrínyi utcában. Meglepően kezdi a választ, így. A férjem sokat segít, ö is vál­tott műszakban van. én is, másként nem menne semmi. Idén már kön"'- nyebb lesz, mert kifizetjük az utol­só kölcsönrészletet a házra, letelik az adósság. Eddig a férjem sok túl­órát vállalt, kellett a pénz, én meg otthon állatokat neveltem, eladásra disznót, nyulat, libát. Akadt nap, amikor nagyon összejött, hogy húsz órát voltam talpon. Magunk akar­egészével. tűk, azt mondom, senkit sem hibáz­tatok érte, így vállaltuk. Elfáradt? Még nem. Néha, egy órára, fél nap­ra, de azután ráparancsoltam ma­gamra, eredjél, csináld. A munkája megérezte azt, ami itthon várta? Normában dolgozom, amennyit csi­nálok, annyit keresek. Voltam már kiváló dolgozó, kapok jutalmat. Mit nem szeret a munkában? A munka nem kérdezi, szeretem-e, kiadják, csinálni kell. Sajtológépen vagyok. Mi az akkor, ami zavarja? Ha nincs valami miatt munka, s várni kell. És még? Néhány férfi pocsék szá­ja, s ha rájuk szól az ember, azt felelik, műhely ez, nem apácazárda, s röhögnek. Nem tudom, odahaza is így beszélnek a feleségük, a gye­rekük előtt? Lehet, de ez engem akkor sem érdekel. Csúfolnak is, a szűzlány, ezt mondják a hátam me- gett. Szembe nem? Azt szeretném látni, kapna bármelyik egy fülest. Nem kell félteni engem, soha nem kellett, nem hagyom én magam. Női büszkeség, öntudat? Mit tudom én, micsoda, de miért ne lenne a/ny- nyi jussom, mint bárki másnak? Én is lehúzom a nyolc órát a gép mellett, rohanok haza, azt sem tu­dom, mihez kapjak, hát akkor ki mondhatja nekem, hogy te csak nő vagy?! Mi az, hogy csak? Szokott politizálni? Én ugyan nem. Nem ér­tek hozzá, s amihez nem értek, ab­ba nem szólok bele. Semmihez nem ért, ami politika? Semmihez, ha mondom. S akkor nem is szól bele a dolgokba? Mibe? A gyárban vagy otthon, Nagytarcsán, bármibe, ami nemcsak a maga ügye, dolga. Már miért ne szólnék?! Elvoltam a fa­lugyűlésen, ott is megmondtam, az ellátással itt senki se büszkélked­jen, mit gondolnak, az embernek annyi az ideje, hogy örökösen járja a boltokat, mert most ez nincs, most az nincs?! Kinek van érlcezé- se Gödöllőre vagy Pestre menni vá­sárolni? Fél nap eltelik az ilyesmi­vel, s akkor otthon marad a dolog, holnap kétszer annyi vár. Mérges ezért? Hát maga nem lenne az? Amikor tudván tudom, ha elúszik az idő, akkor másból nem pótolha­tom, csak az alvásból. S ez még istenes, hanem amikor építkeztünk, az volt a cifra világ, bokázni az íróasztalok előtt, így kérem, úgy kérem, nem nekem találták ki. Mit találtak ki magának? Nevetve: Hát az alázatoskodást azt nem, az biz­tos, anyám még most sem unta meg hajtogatni, régen téged elvittek volna a csendőrök, annyit jártatod a szádat, ezt mondja. S maga mit felel rá? Én-e? Hát semmit, mit lehet felelni erre? Minden korábbinál Harminc esztendővel ezelőtt két­millió munkaképes korú, de mun­kalehetőség híján eltartott nő élt az országban. Ma számuk az előb­binek a negyedét sem éri el. Nap­jainkban a megye iparában min­den száz foglalkoztatottból negyven­kilenc: leány, asszony. A Központi Bizottság tíz esztendővel ezelőtti határozata is már joggal állapíthat­ta meg: „A szocialista társadalom minden korábbinál nagyobb szám­ban vonta be a nőket a társadalmi termelésbe.” Az azóta eltelt tíz év még inkább igazolta ezt a folyama­tot; napjainkban minden száz mun­kaképes korú nőből hetvennyolc dolgozik, a „gyengébb nem” része­sedése az aktív keresők táborából 44.5 százalék. Gyermekgondozási se­gély, kismamaszalag, egyműszakos beosztás,. munkaidő kedvezmény ... s nehogy túl szép legyen a meny­asszony: átlagosan huszonegy szá­zalékkal több gyermek a megye óvodáiban, mint amennyire erede­tileg tervezték azokat, az elutasí­tott jelentkezők száma évek óta fö­lötte marad az ötezernek, s bár az aktív kereső nők 62,1 százaléka fi­zikai foglalkozású, valamennyi nép­gazdaság! területet figyelembe véve, csupán 11 százalék közöttük a szakmunkás; a férfiaknál ez utóbbi arány 41 százalék! Az iparban dol­gozó nők az átlagosnál valamivel kedvezőbben részesednek a szak­munkások táborából, 21 százalékkal, ám a mezőgazdaságban száz fizikai foglalkozású nőből mindössze nyolc mondhatja el, valamilyen szakmá­nak a birtokosa. Folytathatjuk a teendők jelzését — s egyben az eredmények rögzítését is, mert tíz év alatt a kívánt irányban zajlo.t a mozgás — azzal, hogy még min­dig nehéz fizikai munkát lát él a nők egynegyede, s az iparban a munkásnők 45 százaléka, míg a fér­fiaknak 30 százaléka dolgozik több műszakos munkarendben. Én ezt elismerem Így konferálnak be: Anyu, egy muki téged keres. Ifjú Mikna Tibor nem sokat ad a társadalmi érint­kezés, szabályaira, igaz, menti kora, kilenc esztendeje. A helyszín Szi­gethalom, a Szabadkai út egyik, rendben tartott, de igencsak öre- gecske háza, s akit keresek, Mikna Tibomé, a Csepel Autógyár jármű­gyárának szakmunkása, ö hívott ide, mondván, olajosán, kezes-lábas­ban, munkát félbehagyva nem tud beszélgetni, idegesíti a helyzet. Ál­talában ideges? Nem, azt nem állít­ja, de a hirtelen megváltozott kör­nyezet átmenetileg megbénítja, za­varba jön, nem találja fel magát. A munkában sem? A munka az egészen más — feleli. A gyár szak­munkásképzőjében tanult, amikor végzett, itt vállalt állást; csak azért, mert itt lakik? Mindig szakmát akartam. Anyám egyedül nevelt fel, elvált apámtól, én kétéves voltam akkor, apámat azóta sem láttam. Sokat kínlódott anyu, nincs szak­mája, mindig azzal kellett beérnie, amit éppen kiosztottak rá, így az­után én már a negyedik általános­ban megfogadtam-, szakmát tanulok. Nem bánta meg? Nem. Értek va­lamihez, nem tudják azt mondani, ugyan, hagyja, maga nem érti ezt... Érzi annak hátrányát, hogy nő, mondjuk az órabérben? Van férfi, akinek kevesebb, igaz, sok olyan is, akinek jóval több. Nehéz hasonlíta­ni. mert szakmán belül is sok az eltérés, s még inkább a szakmák között. Én ezt elismerem. Sőt, azt tartom, nekem ne adjanak csak azért pénzt, mert nő vagyok. A munkát fizessék meg. ugyanúgy, mintha bárki más csinálná, férfi, nő. mindegy. A férfiak nem érez­tetik, hogy valaki „csak” nő? Ha én ugyanazt megcsinálom, mint ő, akkor mire föl éreztetné? Egvfor- mák akkor? Ezt nem mondtam. Van, aki undok, de az a férfitársai­val is az. S a nők között is akad ronda. Mi azonban elég nyíltan élünk, úgy értem, munkások, amit gondolunk, azt megmondjuk. Az iroda az más. Miért más? Hát... más, erről ennyit mondok. Volt, hogy megbántották? Volt, de mond­tam, hagyjuk. Férfi bántotta meg? Nő. És? Bőgtem egy sort a vécében és kész. A férjének nem mondta el? Nem. Miért? Minek? Azt felel­te volna, ne hagyd magad, s vég­eredményben igaza van, dehát nem olyan egyszerű ez. Mióta van a gyárban? Rögtön jöttem, ahogy vé­geztem, tizenegy esztendeje. Vál­tozott azóta a légkör, a környezet, már ami a nőket illeti? Sokat. Volt idő, amikor eléggé furcsán mentek itt a dolgok, akkora atyaistennek hitte magát némelyik kisfőnök, hogy mindent megengedett magá­nak. Most, ha akarná is valamelyik, nem meri. Miért nem? Nézze, itt a nők annyi mindent tettek a gyár­ban, úgy értem, a munkában any- nyira rászorult a nőkre a gyár, hogy akinek nem tetszik, az is kénytelen tudomásul venni, nekünk ugyanúgy kijár a tisztelet, mint Pis­tának vagy Jánosnak. S az is fon­tos, hogy lett egy csomó női vezető, meg mérnök, volt vizsgálat a nők bérezése ügyében s utána másként ment az évi bérelosztás, mint addia, bár némelyik férfinek ez nem tet­szik, dehát olyan soha nem lesz a világon, hogy valami mindenkinek tetszik. Mindenki kapaszkodik a pénzéért. S a munkáért? Annyit mondhatok, hogy a bizalom na­gyobb lehet a nőkben, ha csak azt nézem, hogy akikkel egyidőben ide­jöttem a szakmunkásképzőből, már­mint fiúkkal, azoknak a nagyobb része elment, mi lányok meg, igaz, nem sokan voltunk, de mind ma­radtunk, akkor azt hiszem, nem mondtam valótlant. Miért? Miért maradtak? S miért mentek a fér­fiak? Hát erre én nem tudok vá­laszolni. A férfiak könnyebben oda-, vágják: akkor kilépek. Mi meg, legalábbis én, arra gondolok, más­hol sem kél fordítva föl a nap, s itt már bizonyítottam, ott meg kezdjem elölről?! Azt is mondanunk kell Eredmények és gondok között ve­zet a tíz esztendőnyi út. Eredmény: nőtt a szakképzettséggel rendelkező asszonyok és lányok aránya a ke­resők között, csökkent az azonos munkakörben foglalkoztatott férfi.ak. és nők bérkülönbsége, a munkahe­lyek fokozott figyelemmel javítják a nők szociális ellátását. Gond: még mindig alacsony a szakképzettek aránva a női keresők csoportjában, a bérkülönbségek sok esetben nem indokolhatók, a szociális ellátás földrajzi és népgazdasági területen­ként nagy eltéréseket mutat. Ko­rántsem a szavakkal való játék az előbbi ellentétpárok fölállítása, ugvanazoknak a tényeknek a más előjelű elrendezésé, sokkal inkább kísérlet a valóság sokarcúságának megmutatására, annak érzékelteté­sére, hogy folyamat tanúi vagyunk, s ami haladás, eredmény, az nem kezelhető véglegesként, befejezett­Asszonyok Mattioni Eszter festménye ként. Napjainkban a dolgozó nők fele a munkásosztályhoz tartozik, 35 százalék a szellemi foglalkozású­ak aránya, s a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben tevékenyke­dik a kereső nők 12 Százaléka. Az előbbi két csoportban egy évtized alatt, gyarapodott, az utóbbiban mérséklődött a számuk. Ami nem egyszerű összeadás vagy kivonás, hiszen a foglalkoztatási szerkezet módosulása törvényszerűen magával hozza a képzettség iránti szükség­let, az ingázás, a gyermekintézmé­nyekkel szembeni igény változását, de olyan, távolinak tűnő jellemző­ket is, mint a fogyasztási szokások átalakulása, amibe az étkezés épp­úgy beletartozik, mint a mosatás, a vegytisztítás növekvő kereslete. Amikor tehát azt mondjuk, a kere­ső nők túlnyomó része derekasan megállja a helyét a munkában, ak­kor azt is mondanunk kall, milyen társadalmi, gazdasági méretű, ará­nyú lépések, intézkedések segítik ezt a helytállást. A kettő csak együtt lehet. igaz, helyes, s a kö­zös és az egyéni törekvések aránya mindenkor újjáteremtendő. Ha viszonya van Lehet ma kiszolgáltatott egy nő? A kérdés Aszódon, a Kossuth Lajos utca szép villalak ásában hangzik el, s akik felelnek az orvos és a peda­gógus, dr. Surmánszky Tibor és felesége. A férj: a törvényi vagy a munkábani egyenjogúság — ha léte­zőnek fogadjuk el mindenkor ét mindenütt — nem hozza automati­kusan magával a köznapi egyenjo­gúságot. A magam praxisából: ha a férj beteg, akkor beteg, ha a fe­lesége, akkor legtöbbször mégis el kell látnia a családot, mert valami furcsa megszokás alapján ez a ter­mészetes. Kérdem én, miért termé­szetes az, hogy egy beteg családtag ugrál az egészségesek körül? Amire a válasz: te úgyis itthon vagy. Akad asszony, aki visszaél a helyzetével — a kisgyermek gondozásával, eset­leg betegségével —, de túlnyomó részüknél éppen az a baj, hogy töb­bet vállalnak, mint kellene, akkor sem fekszenek le, amikor szüksé­ges, s ezért gyógyulásuk elhúzódik, visszaesnek. A feleség: Kiszolgálta­tottságot kérdezett, nahát mondom. Próbáljon nő létére egyedül szín­házba menni,, beülni valahová egy barátnővel kávézni...! Rögtön azt kérdik a kandi tekintetek: ezek nem akarnak valamit? Hallott már olyasmit, hogy egy nő üldözte a férfi beosztottját az ajánlataival? A fordítottját én már igen, nem egy­szer, nem kétszer. Találkozott már olyan esettel, amikor egy férfi fölvételénél azt fontolgatták az il­letékesek, mikor lesz apa? Egy nő­nél szinte ez az. első: mikor megy szülni, főként ha értelmiségi, azaz nehezebb a pótlása, a helyettesíté­se. S folytathatom, ha egy nőnek viszonya van, az egy ......... férfi es etében semmiség. S ezek csak tü­netek! A valódi ok mélyen van, an­nak a polgári fölfogásnak a makacs megléte, amit Engels úgy fogalma­zott meg, hogy „a családban a fér­fi aburzsoát, az asszony a proletá- rlátust jelkénezi”. Könyörgöm, ez a polgári családra volt érvényes! Mégis, újra meg újra szembetalál­kozunk vele, a mi szocialista társa­dalmunkban. Anakronizmus? Az. Csakhogy amikor szülői értekezle­ten erről beszéltem, a harminckét gyereket tizenkilenc anyuka és há­rom apuka képviselte .., Már természetes Bárhová nyúlunk, biztató tények és szerteágazó teendők bokrait mar­kolhatjuk meg, mert csökkent a férfiak és a nők keresetkülönbsége az azonos munkaterületeken, ám így is elgondolkoztató, hogy míg a szo­cialista szektor' egészében a nőknek több, mint a fele háromezer forint­nál kevesebbet keres, addig a fér­fiak esetében ez az arány 14 szá­zalék. Ugyanakkor négyszer több férfi tartozik a legmagasabb kere­setűek csoportjába, mint nő... S nemcsak akkor bukkanhatunk _ el­gondolkoztató vonásokra, ha pénz­ről van szó, hiszen például a me­zőgazdaságban nyolc férfi sorakozik a közvetlen termelésirányítók kö­zött, s csak kilencediknek következ­het egy nő, igaz, 1970-ben 11:1 volt ez az arány, javult tehát. Van mit javulnia! Törekvésekben, tényekben gazdag egy évtized bizpnyítja: a nőpolitika egyre inkább természetes alkotóeleme, s nem különálló té­nyezője társadalmi, gazdasági teen­dőinknek. A kereső nő tettekkel mondott és mond igent arra, amit helyzetként, feladatként a párttes­tület megfogalmazott, s e tettek, s sokasodó igenek fejében egyre több helyen megkapja a női nem azt, ami társadalmi szerepe alapján meg­illeti; ami neki járandóság, az a társadalomnak kötelezettség. MÉSZÁROS OTTÖ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom