Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-16 / 39. szám
1980. FEBRUAR 18.. SZOMBAT CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL Félek a nyugdíjaskortól... A nyugalmas évek időszaka? De sokan mondogatják ezt, amikor közeledik a nagy nap, a munkás, a dolgozó élet befejezése, és megkezdődhet a jól megérdemelt pihenés — a nyugalom éveinek — időszaka. Mit kezdek majd az időmmel? — kérdezgeti az egyik asszony. Ügy félek, hogy megöl majd az unalom! — mondogatja a másik. S valóban, van. nak, akik nyugtalanná válnak és sehogyan sem találják meg a helyüket az új életformában. A dolgos élet jutalma Szerencsére sokan vannak, akik okosan, előre készülnek a nyugdíjas életre, és amikor elérkezik az ideje, tréfásan jegyzik meg, mint nemrégen is hallottam valakitől: Sírig tartó jutalomszabadságon vagyok. S milyen igaza van ennek az asszonykának: valóban úgy van, a nyugdij nem más, mint a munkás élet jutalma. Minden napom olyan, mintha vasárnap lenne — így jellemezte nyugdíjas életét egy másik, vidám, fiatalos, 55 éves, és még azt is hozzátette: Mindenre jut időm, amire eddig csak vágyódtam. A közelmúltban részt vettem egy nyugdíjas-találkozón. Öröm volt hallgatni, hogy milyen kedvesen, vidáman számolnak be egymásnak a sors- és kortársak szép életükről. Többet lehetek az unokáimmal, tehermentesítem a leá- nyomékat — így az egyik. Most látom csak, milyen szép is a lakásunk délelőttönként, amikor besüt a nap. Mindig dolgoztam, a házimunka hétvégekre maradt. Nem értem én rá gyönyörködni a napsütésben! — így a másik. Mesélnek egymásnak, jó könyveket ajánlanak, mert most már olvasásra is több idő jut. A kis kert is szebb, örömüket lelik a növények gondozásában. Rendszeres elfoglaltság Egyikük elmondja, hogy tulajdonképpen most figyelt csak fel rá, milyen gazdag műsorral kedveskedik a rádió három programja a hallgatókFaliszőnyeg gyermekszobára Ha kisebb méretű faliképhez használjuk fel a mintát, úgy anyagául megfelelő a vászon- kongré, amelyre gyöngyperlé- vel hímezhetünk keresztszemes öltéssel. Valamivel nagyobb méretű lesz a kép, ha úgynevezett dupla keresztszemes öltéssel dolgozunk, tehát négy kis kockát öltünk át, egyszer X. egyszer + alakzatban. Akinek sikerül piros alapanyagot kapnia, annak csak a kutyákat és a labdákat szükséges kivarmi, például az egyiket fehér, a másikat fekete színnel, sárga nyakörvvel és labdával. Faliszőnyeghez nagy lyukú, műszálas szőnyegkonkrét vegyünk, és műszálas rafiát, amit subatechnikával, hasonló színmegoldásban készíthetünk el. B. K. nak. Szinte mindig talál hallgatnivalóu A házimunkát is egyenletesebb elosztásban, a fogyó erőnek megfelelően, apróbb részletekben végezhetik eL Több idő jut kézimunkázásra, az otthon szépítésére. Utazásokat, kirándulásokat, színház- és moziprogramokat ajánlanak egymásnak. Az összejövetel egyik résztvevője bevallja társainak, hogy ő bizony nagyon félt a nyugdíjas élettől, de most — másfél év után — megállapítja, hogy eddig még egy percig sem unatkozott. 1 Olyan asszony lehet ő — gondolom —, aki a tartalmas élet iránti igényét ápolta munkás évei alatt is, és most, hogy mindenre jut is ideje, nem unatkozik. Tegyük fontossá őket A nyugdíjazás ténye sok embernél lelki törést okoz, valamiféle kis meghalást jelent. Nagyon fontos, hogy a család, a közvetlen környezet, a baráti kör átsegítse az illetőt az első nehéz heteken, hónapokon. Kapjon a friss nyugdíjas nagymama fontos feladatokat, vonjuk be jó programjainkba a magányos nőt, aki a családosnál is jobban szenvedhet az életforma-változástól. A lakóbizottsági tagok közé is válasszunk be egy-egy fiatalabb nyugdíjast. Tegyük fontossá őket, hogy mindegyikük érezhesse: még reá is szüksége van a rokonoknak, barátoknak, sőt, a társadalomnak is. Dr. Gergely Károlyné Minta Subához Párna- és falvédő szőnyegmintát mutatunk be, amelyet nagy lyukú műszálas kongré- ra, vastag fonállal és subatechnikával lehet elkészíteni. A bemutatott érdekes minta jól illik modern lakásba, modern bútorok közé. Leghatásosabb két színből variálva, mutatós például a piros-fekete, fekete-sárga, vajszín-négerbar. na színösszeállítás. A kongrét egyforma négyzetekre osztjuk, aztán előbb grafitceruzával felvázoljuk a motívumot, majd, ha jól sikerült, filctollal erősen utánahúzzuk. Korszerűsítés, felújítás A lakáskorszerűsítés és felújítás célja a lakás eredeti műszaki állapotának a visz- szaállítása vagy egy magasabb komfortfokozatú lakás kialakítása. A lakáskarbantartási, korszerűsítési ciklusok és az erre fordított kiadások nagyHorgászo knak Február - már szezonindítás A megye dunántúli feléből sokan látogatják a cikolai tavakat, ezért nem érdektelen a hír: milyen is a cikola—liviai tavak ez évi horgászrendje? Mindenekelőtt: a 900 és 1200 forintos általános területi engedélyek ide nem érvényesek, csakis a területi jegyek. A darabkorlátozás eltér az országosan megszokottól: egy nap 2 ponty, 1 amúr, 1 balin, 1 süllő fogható, valamint 5 kg vegyeshal. A csuka horgászata egész évben tilos. A fogas-süllő tilalma is máskor kezdődik, mint az ország egyéb vízterületein: március 1. helyett már február 15-től süllőtilalom van, amely április 30-ig tart. Általános tapasztalat szerint ezeken a tavakon március közepén már pontyot, amúrt, nagytestű bodorkát jól lehet fogni, tehát néhány hét múlva kezdődik a cikolai szeA százhalombattai Duna- menti Hőerőmű Horgász Egyesülete vasárnap délelőtt tartja közgvűlését az erőmű ebédlőtermében. ★ Néhány vizen még jég van Aki azonban léki horgászatra készülne, óvjuk: ne tegye! Nagyon bizonytalan a még megmaradt néhány centis jégtakaró, alulról reped, törik, és a múlt hét vége egyik, Velencei-tavi halálos balesete a szomorú figyelmeztetés: most már ne menjünk rá a könnyen beszakadó jégre! •k Befejezéséhez közeledik a Nagybudapesti Horgászok Egyesületének téli horgásziskolája, a Villanyszerelőipari Vállalat Budapest VII. Wesselényi utca 16. alatti nagytermében. Az utolsó előádást szombaton, ma tartja dr. Hunyadi Attila, a dunai horgászhelyekről. Jövő hétre már csak a zárszó és a sorsolás marad. ★ Végül egy halfogási tipp: a csapó sügér, vagy ahogy közönségesen nevezik, vörös sügér többfelé, lék alatt is jól evett már a múlt héten. Érdemes minden olyan vizen megnézni haldarabbal, gilisztával, marhahúskockával csalizva, ahol nagyobb példányai előfordulnak — nem rossz februári szórakozás! Sz. J. I. sága a kivitelezési, a használati és üzemeltetési, valamint a karbantartási hiányosságok függvénye. Az OTP a korszerűsítésre, felújításra is ad kölcsönt, ezért célszerű a régi házaknál lakásoknál egyúttal az igényüknek megfelelő komfortfokozatot kialakítani. A munkálatokhoz korszerű anyagokat, szerkezeteket használjunk, még akkor is, ha ezek drágábbak, ugyanis ezek később az üzemeltetésnél, karbantartásnál megtérülnek. A korszerűsítést is célszerű előre tervezni és jól megszervezni a folyamatábra alapján, (lásd 1980. január 19. számunkban.) Munkához akkor kezdünk, ha minden anyag együtt van és biztosított a kivitelező is. Attól függően, hogy milyen volumenű a munka, célszerű a technológiai sorrend helyes megválasztása. Amennyiben teljes felújításra kerül sor, de az épület szerkezete nem változik, ajánlatos a külső-belső vakolatok leverésével kezdeni, majd a nyílászárók szükség szerinti cseréjével és az alapok szigetelésének megjavításával folytatni, (pl. elekt- roozmotikus eljárás). Nyílászárók cseréjével jó műanyag ajtókat, ablakokat használni, ezzel egyrészt a mázolási költségeket, másrészt a jobb hő- szigetelés miatt energiát is megtakarítunk. A belső és külső vakolatok elkészítése előtt célszerű a vízvezetéket és a villanyvezetékeket is kicserélni, majd elkészíthető a belső és külső vakolat is. Ameny- nyiben korábban a lakás hideg volt és izzadtak a falak, akkor vakolás előtt hőszigetelő vakolatokat vagy hunga- rocelles hőszigetelést alkalmazunk, majd a kölső homlokzaton a vízzáró vakolatokat készítjük el. A fűtés megválasztásánál a gáz, a szilara, az olaj és a hőtárolós elektromos fűtési módok közül választhatunk. A leggyakoribb probléma az, hogy milyen fűtési módot válasszunk. Erre nehéz tanácsot adni. Amennyiben télen az egész lakást használjuk célszerű melegvizes központi fűtést, amennyiben csak egy szobát és a konyhát, akkor egyedi fűtést alkalmazunk. A fűtés megválasztásánál a gazdaságossági szempontokat is érvényesítenünk kell. Ameny- nyiben a padlóburkolatokat is ki kell cserélni alkalmazható a műanyagcsöves melegvizes központi fűtés, ehhez azonban keringtető szivattyú kell. A kísérletek azt bizonyítják, hogy ezzel a fűtési móddal 20—30 százalékos energia-megtakarítást érünk el. A mennyezeteket a tapéta mintájához és színéhez igazodó festéssel kell ellátni. Ajánlatos olyan anyagokat alkalmazni, amelyek lemoshatok. A fürdőszobát célszerű a mennyezetig csempézni. Korszerű padlóburkoló csempék, parketta felhasználásával a padlófűtés a leggazdaságosabb fűtési mód lehet. Szőnyeg- padló és a műanyag padlóborítást hagyományos központi fűtésű lakásoknál készítsünk. A családi házak, lakások felújítása, korszerűsítése nagy szakértelmet igényel, ezért itt a csináld magad mozgalom több kárt okozhat mint hasznot. Dr. Baksa Elemér Következik: A BARKÁCSOLÁS ESZKÖZEI HÉTVÉGI KALAUZ Vácott, a művelődési központban ezen a héten még látható Markó Erzsébet váci festőművész kiállítása. Tóalmáson a községi művelődési házban a hét végén is nyitva tart Bodrogi Sándor, Kishonti Pál és a Bolyós házaspár népművészeti kiállítászervezetek szellemi vetélkedó- KíálIítáSOk jének területi döntőjére kerül---------------------sor. Ezúttal a pomázi ifjúsági kl ub és a József Attila KISZ- klub csapatai mérik össze tudásukat. Farmoson, a községi művelődési házban az ifjúsági klub vetélkedőjét és műsorát ma este rendezik meg. A játékvezető Bogdán József. Gyerekeknek Bodrogi Sándor, aki lószőr- fonással foglalkozik, s a népművészet mestere, nyugdíjas vnianyszereló. Gyöngy at. goxn- bokat, gyűrűt, láncot és díszes harangocskákat készít. Idős korában kezdett hozzá az érdekes mesterség műveléséhez. Kiállításával eljutott Francia- országba és Skóciába is. Az elmúlt két évben ifjú népművészeket is toborzott maga mellé, akik c szép mesterség folytaiéi lesznek. A kiállításon szereplő Kishonti Pál. Orosházán él és régen lószerszámnak használt, ma már csak díszítő különlegességnek számító sallangokat, könyvborítókait és falidíszeket készít. Dr. Bolyós András vegyészmérnök és felesége Kovács Pálma Debrecenben él, ők a kékfestésnek nemcsak művelői, hanem kutatói is. A zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban a névadó mester érintetlenül hagyott lakóházában a látogatók bepillantást nyerhetnek a XX. századi magyar festészet egyik kimagasló egyéniségének alkotó környezetébe. Képei híven tükrözik azt a csenddel teli légkört, melyben munkálkodott. A ház mellett elterülő parkból kitárul a Dunakanyar csodálatos panorámája is. Klubprogramok Ma délután 4 órakor az érdi városi művelődési központban városfejlesztési előadást es fórumot rendeznek. A váci művelődési központ sakk-szakköre vasárnap délelőtt fél 9 órától tartja össze- jovetelet. A dabasi I. kerületi művelődési hazban szombaton es vasárnap klubnapot tartanak. A tápiószecsői kertbarátom és nyugdíjasok ma,este zenés klubrandevút rendeznek. A toalmási művelődési házban ma este az ifjúsági kluo, vasárnap az MHSZ-lövészkör, és a KISZ-klub tart foglalkozást. Az albertirsai művelődési házban szombaton délután 5- től a galambászok, vasárnap délután 1 órától a nyúltenyész- tők rendeznek klubnapot. Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az amatőr filmklub ösz- szejövetele. ■ Az elmúlt héten meglátogattuk Albertirsa jól felszerelt művelődési házát. Az intézményben több klub és szakkör működik, ahol mindenki az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot találhat. Az egyes szakcsoportok sok információt ismeretet adnak a hétköznapi élet, a munka, a kisgazdaságok aktuális kérdéseiről. Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár zenebarátok köre, a Felszabadulás lakótelepi klubban ma este 6 órától vidám műsort rendez. A téma a humor a zenében. Házigazda: Mezey Erika és Fenyő Gábor. Hangverseny és rock Szerelem minden mennyiségben. A Csepel Autógyár Művelődési Központjában vasárnap este 6 órakor a Fővárosi Operett Színház művészed lépnek fel. A műsorban közreműködik Bujdosó Mária, Börzsönyi Mihály, Henkel Gyula. Kovács Iby, Osvald Marika, Végh Kati, Medgyesi Mária, Rózsa Sándor és Varga Tibor. Kísér R.lchc Emil és Szilassy Nelly. Rockdélután. A vád művelődési központban vasárnap délután 3 órától rock and roll bemutatót tartanak. Ebből az alkalomból kerül sor a Hobo Blues Band hangversenyére, majd a Régi idők rock zenéje és a Kenguru című film vetítésére. Este 6 órakor a Regös együttes koncertjével folytatódik a műsor. Játék, vetélkedő A szentlőrinckátai művelődési házban vasárnap délután 5 órákor gyermek álarcosbált rendeznek az általános iskolásoknak. A dunakeszi művelődési központban ma délután-2 órától a városi úttörőelnökség kisdobos és úttörő zenei seregszemlét rendez. Vasárnap vers- és prózamondó versenyt tartanak. Ebben a hónapban a megy* több pontjáról is Kaptunk hírt úttörő seregszemlékről. Ezek a rendezvények az iskolás korú gyerekek kulturális nevelésének eszközei. A gyerekek felkészülnek arra, hogy tanáraik, iskolatársaik és szüleik eiőt* sikeresen mutassanak be Irodalmi, zenei müveket. A pedagógiai eredmény sem kevés, hiszen képességeik, műveltségük, kulturális érdeklődésük 1« fejlődik. Gyermekkarnevál. A pilisi Móricz Zsigmond Művelődési Házban ma délután az 1. számú általános iskola úttörői rendeznek jelmezbált. Nemzetiségi est Családi esték. A Pest megyei művelődési központban ma este 7 órakor szlovák nemzetiségi kulturális estet és bált rendeznek. Közreműködik: a sóskúti szlovák nemzetiségi együttes, a pilisszentkereszti szlovák pávakör, a pilisszántói szlovák asszonykórus, és a község nemzetiségi zenekara. Egy csók és más semmi címmel Pándon, a községi művelődési házban ma este 7 órakor a Mini Vígszinpad tagjai mutatják be műsorukat. Rendező: Seregi László. Szereplők: Káli Mariann, Tihanyi Tóth László, Márkus Ferenc, Benkó Márta és Kiszeli Lajos. Farsangi találkozás. Kókán vasárnap délután 5 órakor a művelődési ház színpadán fellép Koós János, Dékány Sarolta, Szikora Jenő, Tüske Attila, Blum József és Gellért Péter. Ma este fél 6-kor a dunakeszi művelődési központban a gimnázium tanulói rendeznek hagyományos érettségi előtti, szalagavató bált. Amatőrök találkozója. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár rendezésében ma este 5 órától ismét amatőr színjátszók adnak találkozót egymásnak, Dunakeszin a művelődési központ Mini színházában. Bemutatásra kerülnek térszínpadi produkciók, rögtönzések és műhely- gyakorlatok. A továbbképzést szolgáló találkozón szívesen fogadják a rendezők a színjátszás műhelytitkai iránt érdeklődőket. Disco, farsang Vasárnap délelőtt 10 órakor a pomázi művelődési házban a szentendrei járási KlSZ-alapA dunaharaszti művelődés: házban ma este 8 órától hajnalig tartó sramlizenés mulatságot rendeznek. Farsangi bál Szentendrén. A magvar néphadsereg helyőrségi művelődési központjában ma este 8-tól hajnali 2 óráig tart a farsangi mulatság. Február a tréfás, vidám télbúcsúztatás hónapja. A farsang a január S-töl, vizkeresz-t- töl 40 napig terjedő időszak. Mostanában a farsangi bálokon, a jelmezes karneválokon felidézik a régi hagyományokat is, melyek közül a legérdekesebb hazánkban a mohácsi busójárás. A farsang igazi hazája Olaszország, ahol számos néphagyomány őrzi még a régi római kori szatumáliák elemeit. Táncos hét vége. A nagy- kátai járási művelődési központban ma este 7 órától a Metropol tánczenekar játszik. A pomázi művelődési házban vasárnap este 7 órakor discóműsor kezdődik. A ceglédi Kossuth Művelődési Központban ma este 7 órától 11-ig, vasárnap este 7- től 9 óráig lesz' discozene. összeállította - Kovács T. István J