Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-12 / 35. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1980. FEBRUÁR 12., KEDD Nehezebb körülmények közölt Három testület számvetése Tangazdaság Jelesre vizsgáztak munkavédelemből Járásunk községeiben és Gödöllő városában a hét végén befejeződtek a pártértekezletek, amelyeken a kommunisták értékelték az eltelt öt esztendőben végzett munkájukat és megjelölték a következő időszak feladatait, összeállításunkban három pártértekezletről tudósítunk, két nagyüzemiről és egy nagyközségiről. Az ikladi Ipari Műszergyár alapszervezeti küldötteinek a pártbizottság nevében Barta István titkár számolt be a legutóbbi időszak legfontosabb eseményeiről, a gazdasági, az ideológiai, a pártépítési, tömegszervezeti, közművelődési munkáról. Politikai vitakörök Eseményekben bővelkedett a műszergyár élete ebben a fél évtizedben. Ötödik ötéves tervének a termelésre vonatkozó részét például már 1978-ban teljesítette, a ciklus végére, az idén, várhatóan meghaladják az egymilliárdos termelési értéket. Eredményességük is javult, nyereségük az idén jócskán meghaladja a százmillió formtot. Sikereiket megváltozott, nehezebb körülmények között érték el, ami növeli súlyukat. S részben magyarázza gondjaikat. Nem tudták teljesen befejezni technikai rekonstrukciójukat, az időszak első felében anyagellátási nehézségeik voltak, nincs téljesen összhangban azv eszközállomány és a vállalati eredményesség. Ugyanakkor jelentősen javult a nagy teljesítményű gépek kihasználtsága. Részletesen taglalta a beszámoló az eredmények összetevőit, s fejlődéséhez nélkülözhetetlen feltételeket, majd az ideológiai munkáról és a párt- szervezet belső életéről szólt. Különösen jelentős a javulás a pártoktatásban. Hasznosaknak bizonyultak a politikai vitakörök, amelyek segítenek eligazodni a jelen helyzetben, öt év alatt a műszergyárban csaknem ezerkétszázan szereztek valamilyen szervezett formában politikai és szakmai végzettséget. Munkaverseny A beszámolót követő eszmecserében tizenöten mondták el véleményüket, köztük Nagy Lajos, aki a sajtolóüzem Komarov szocialista brigád nevében csatlakozott a Sziklai Sán- | dór brigád felhívásához; majd megválasztották az új pártbizottságot, melynek titkára ismét Barta István lett. Három község', s a településeken működő üzemek, szövetkezetek, intézmények ötévi munkájáról, az itt'élő és dolgozó kommunisták tevékenységéről tárgyaltak Aszódon, az ikladi pártértekezlettel egy időben. A nagyközségi pártbizottság beszámolóját Búzás Pál titkár ismertette. A gazdasági munkát értékelve elemezte a Galgaparti Tsz, a Ferromechanikai Ipari Szövetkezet, a Galgavidéke Áfész helyi konfekcióüzemének, a Gabonafelvásárló Vállalat körzeti üzemének és a Galga-menti Vízügyi Társulat fejlődését, kiemelve, valamennyi helyen nagy szerepet ‘átszik a munkaverseny-mozga lom. Az üzemekben összesen 49 brigád tevékenykedik, s szék a kollektívák tömörítik a dolgozók jelentős hányadát. Szólt az előadó azokról a ne- |atív jelenségekről is, amelyek megszüntetésén a beszámolási időszakban a testület fáradozott. A következtetéseket levonva és a célt megfogalmazva hangsúlyozta: a politikai és szakmai vezetésnek az elkövetkező években még színvonalasabbá kell válnia. A pártmunkáról szólva kiemelte, növekedett a párttagok felelőssége, aktivitása a feladatok végrehajtásában. Jó hatással volt a tagkönyvcsere és az elvtársi elbeszélgetés. Javultak a propagandamunka tárgyi és személyi feltételei. A pártszervezetek és a propagandisták kapcsolata erősödött, ami nemcsak az igények jobb felmérését tette lehetővé, hanem az oktatás is hatásosabbá vált. Nyilván a pártmunka minden területének javulásával is összefügg, hogy a nagyközség lakói mindenkor támogatták a közös célok megvalósítását, javaslatokkal és társadalmi munkával egyaránt. Az aszódi pártértekezleten tizenhármán mondták el véleményüket, újjáválasztották a pártbizottságot, titkári funkciójában megerősítették Búzás Pált. Jelentősen fejlődött, a járásban talán a legdinamikusabban, a gödöllői Árammérő- gyár, ahol szintén a hét végén zajlott le a pártértekezlet. A pártbizottság beszámolóját Szűcs László titkár ismertette. Az országos átlagnál jobban növekedett a termelés, tudtuk meg az összegezésből, különösen a tőkés export, valamint az új gyártmányok részaránya, ami egybevág az országos pártós állami szervek által kitűzött célokkal. Egyidejűleg a rubel- elszámolású kivitelt is növelték, az 1975. évihez viszonyítva 30 százalékkal. Eredményeiket a tartalékok feltárásával, alapvetően a termelékenység növelésével érték el. Az árammérőgyáriak azonban nem önelégültek. A sikeres évek után is szüntelenül keresik a még jobb munka lehetőségeit. A beszámoló is hangsúlyozta, a termelés műszaki előkészítése elmaradt a követelményektől, akárcsak az operatív irányítás tervszerűsége, az irányítás korszerű módszereinek alkalmazása. Hullámzó a munkaellátás, a termelést az elkerülhetetlennél több negatív tényező gátolja. T el jesítmény bérben Egy következő fontos területre áttérve hangsúlyozta: a dolgozói állomány összetétele javult, a munkások körében nőtt a teljesítménybérben dolgozók száma, az alkalmazottakon belül pedig a műszakiaké. Nagyobb a munkások szakmai felkészültsége. Jobban gazdálkodtak a munkaidővel. Műszaki fejlesztésből, folyamatos normakarbantartással egymillió normaórát takarítottak meg. Áttérve a közvetlen pártmunkára, a beszámoló kiemelte: aktívabbak a testületi ülések, aminek magyarázata, hogy ezek a szervek kellően tájékozottak, a gyári elhatározások tevékeny résztvevői. Jelentős szerepük volt a munkabizottságoknak, amelyek alapos elemzésekkel járultak hozzá az előterjesztések színvonalának emeléséhez. Fejlődésről adhatott számot a beszámoló a pártépítés, a tag- nevelés és a megbízatások teljesítéséről is. A vitában tizennégyen szólaltak fel, majd megválasztották a pártbizottságot, melynek titkára ismét Szűcs László lett. K. P. Nagytarcsa Közös pályázat Évek óta népszerű Nagytar- csán a művelődési ház és a falumúzeum közös pályázata: kiállításon mutatják be a legsikerültebb kézimunkákat, fafaragásokat, hímzéseket, fonott tárgyakat. A hagyományosan május elsején megnyíló kiállításon visszatérő vendégek a fóti gyermekváros lakóinak képviselői is. A MEDOSZ és az Állami Gazdaságok Országos Központja még a múlt évben előírta, hogy valamennyi állami gazdaságban munkavédelmi vetélkedőket kell tartani. A gödöllői Tangazdaságban ügyeltek arra, hogy tartalmas, a mindennapi élet követelményeinek megfelelő legyen a vetélkedő. A felhívásra a gazdaság 56 brigádja jelentkezett. Követelmény volt, hogy az erre az alkalomra szerveződött háromtagú kis csapatokban legfeljebb egy műszaki képzettségű szakember lehet. A január végén lezajlott kerületi vetélkedőre százhatvan- nyolcan készültek, s ha azt vesszük, hogy ezeken a kis döntőkön a zsűritagok, az érdeklődők és a csapattagokat felkészítő szakemberek is részt vettek, a tangazdaságban legalább négyszáz embert foglalkoztatott a munkavédelem ügye. A nyolc kerület első csapatai nyertek jogot a hét végén megtartott döntőben való részvételre. A döntőt a gazdaság nagygombosi kei ületében rendezték, amelyen a zsüriel- nöki tisztet Berta László, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője látta el, s ugyancsak a zsűriben foglalt helyet dr. Major Péter, a MEDOSZ Pezsgő időszak az év eleje a KISZ-szervezetekben, A beszámoló és vezetőségválasztó, valamint a szervező taggyűlésekkel egy időben megkezdődik a tavaszi vitasorozat is, amiről a KISZ járási bizottságának titkára, Márton András tájékoztatott: — A vitasoroczat célja, hogy a K ISZ-tagokban tudatosítsuk szervezetünk egyik fontos feladatát, a népgazdasági munkában való helytállást. Ezért a vitasorozat témája az idén elsősorban a termelés, a munkaerkölcs, a munkaszervezés lesz. de hagyományosan szó esik majd az életmód időszerű kérdéseiről is. Vitát rendeznek Megtudtuk aat. is, hogy a KISZ-bizottság elvi, módszertani segédanyagot bocsát a propagandisták rendelkezésére, megkönnyítve ezzel felkészülésüket és a vitavezetést is. Az alapszervezeteik vitáin felmerült témákat március 15-án, Pécelen, a forradalmi ifjúsági napok megnyitóján is újra napirendre tűzik, ekkor járási Pest megyei Bizottságának titkára. A kilenc kérdéscsoport megoldása legjobban a gazdaság központi irodája Szabó Lajos, Pecze Gáborné és Nagy Róbert alkotta csapatának sikerült, akik jutalmul külföldi utazásban részesülnek. A második helyezett a nagygombosi kerület csapata lett: Srej Ferenc, Nagy György és Molnár János együttvéve 5 ezer forintos vásárlási utalványhoz jutott, míg a harmadik helyezettek, Barna Tamás, Vajda Ferenc és Dudás László, a gödöllői kerület csapatának tagjai 4 ezer forintos utalványon osztozhatnak. További öt csapat háromháromezer forintos jutalmat vehetett át dr. Puskás Attilától, a tangazdaság igazgatójától. A munkavédelmi vetélkedő gazdasági döntőjére is sokan kíváncsiak voltak, ily módon mintegy 500—600 dolgozó vett részt ezeken a jó hangulatú és fontos témákról szóló vetélkedőkön, aminek természetesen folytatása is lesz: az, hogy kiki a maga munkájában bizonyára jobban odafigyel a biztonsági előírásokra. S a MEDOSZ és az Állami Gazdaságok Országos Központja felhívásának elsősorban ez volt a célja. szintű vitát rendeznek. S ez át is vezet . bennünket a tavasz közelgő nagy KlSZ-eseményé- hez, a forradalmi ifjúsági na- pokhoz, aminek előkészítésén az elkövetkező egy hónap alatt még sóikat keld fáradozni. Miből áld a felkészülés? Jó alkalom — A bizottság tagjai, a nagyközségi, valamint a szervezetek élén álló KlSZ-bizottsá- gok titkárai és a propagandisták részt vesznek a megyei felkészítő értekezleten. Mozgósítunk a megyei programokra. elkészítjük a rendezvények forgatókönyveit, valamint módszertani bemutatót tartunk a pi'opagandistákmak. S ha a felkészítés jód sikerül. a rendezvényekkel sem lehet gond: a sont az idén, a hagyományoktól eltérően, Picéién kezdik. Évek óta Aszód adott helyet a FIN-megnyitó- nak. s mindig sikeresek voltaik. Hogy most miért döntöttek mégis Pécel mellett? A válasz egyszerű, hogy színt, változatosságot vigyenek a programba. A pontos forgatókönyv még nem készült el, de minden bizonnyal lesz bőven politikai, kulturális program, s terveznek író—olvasó találkozót. s a vetítések, a sport- versenyek sem hiányoznak majd. Március 21-én Hévízgyörkön lesz a nemzedékeik találkozója, amelyen a fiatalok 1919-es és 1945-ös veteránokkal beszélJárásunk általános Iskolái jelentős könyvállománnyal rendelkeznek, amely nem csupán az ajánlott és kötelező irodalmi olvasmányokat foglalja magában, valamint a pedagógusok szakirodalmát, hanem — nagyobbik része ebbe a csoportba tartozik — nagyon sok ismeretterjesztő, ifjúsági, szépirodalmi alkotást. E könyvtárakat egy-egy megbízott nevelő kezeli, szerencsésebb esetben maga a községi könyvtár vezetője, amennyiben pedagógus. Az ilyen esetek véletlenszerűek, s mert az állományok kezelése megkíván bizonyos könyvtárosi ismereteket, a semmiféle képzettséggel nem bíró iskolai Ifjúsági mozgalom Segít a számítógép Számítógép segíti az Árárn- mérőgyár KlSZ-eseinek muh- káját. A Ganz Műszerművek központjában működő okoí masinától megkérdezték a 30 éven aluli fiatalok statisztikai összeállításút, amiben minden fontosabb adat megtalálható korosztályonként: a mozgalom mostani és lehetséges tagjai, a bejárók, a kismamák, illetve a gyermekgondozási segélyen levő fiatalasszonyok. A gyár KISZ-bizottságán azt várják a számítógép adta kimutatásoktól, hogy megköny- nyítik, alaposabbá teszik a szervező munkát, a fiatalok, a KISZ-esek érdekvédelmét. Diákok, felnőtték Sportstatisztika A városban és a járásban 25 sportegyesület működik 73 szakosztállyal, amelyekben több mint 3 ezer az igazolt sportoló. A tavalyi összesítés szerint a pártoló tagok majdnem 4 ezren vannak. Jellemző adat még, hogy a diáksportkörökben több mint kétezer- egyszázán versenyeznek rendszeresen, s ez a középiskolai testnevelők jó munkáját is dicséri. gethetnek, megismerve, szemé- j lyas emlékeken keresztül felidézve a történelmi korokat. Felszabadulásunk 35. évfordulója alkalmából járási vetélkedőt szerveznek, amelynek döntőjét április 5-én tartják Kerepestarcsán. Ez a vetélkedő, akárcsak az alapszervezetek sajáit ünnepségei, jó alkalmait ad arra, hogy a fiatalok megemlékezzenek a 35 évvel ezelőtti eseményekről, az azóta eltelt időszak eredményedről. tanulságairól. A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata természetesen nem csak azt jelenti, hogy a KISZ-apparátus tágjai tevékenykednek, a cél éppen az. hogy az alapszervezetek tagjai valamennyien kapcsolódjanak be a programokba, amelyeket saját maguk tegyenek emlékezetessé, tartalmassá. Hamarosan megkezdődnek a megyei döntőkig folytatott sportversenyek is, a FIN Kupáit az idén több sportágban is megrendezik. A tavasz végén A forradalmi ifjúsági napok Idején azonban másra is kell figyelniük a KISZ-eseknek, a szervezetek élén álló önálló KlSZ-bdzottságoIk ebben az időszakban tartják küldött- gyűléseiket. s hamarosan el kell kezdeni a felkészülést a tanintézetekben is, ahol a tavasz végén rendezik a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlés őket. G. Z. könyvtárosok részére alaptanfolyamot szerveztek, amely február 11-én kezdődik Pécelen. A hat napon át tártó foglalkozásokon a résztvevők megismerkednek a könyvbeszerzés, nyilvántartásba vétel, a raktári rend kialakítása, az állománykivonás követelményeivel. Az alaptanfolyam té- matikáját az elméleti ismeretek és a gyakorlati jellegű feladatmegoldások váltakozása jellemzi. Mindazon iskolai könyvtárosok, akik az alaptanfolyamot már korábban elvégezték, február 13-én és 15-én részesülnek továbbképzésben. B. M. Központi EKG laboratórium Hétfőtől már betegeket fogadott a Gödöllői Egyesített Egészségügyi Intézmény központi EKG-laboratóriuma. A város és az intézethez tartozó járási rendelők betegeit, mintegy 86 ezer ember ellátását biztosítja. Barcza Zsolt felvétele F. I. FIN-program Vitasorozat a munkaerkölcsről Iskolai könyvtárak Alap- és továbbképzés