Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-31 / 25. szám

Társadalmi őrségek Pest megyében Környezetünk védelme Termékeny talajra hullott a Hazafias Népfront országos titkárságának, valamint az Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatalnak tavaly közzétett felhívása: az együt­tes cselekvésre buzdító szavak nyomán minisztériumok, fő­hatóságok, társadalmi szerve­zetek kapcsolódtak be az or­szágos környezetvédelmi tár­sadalmi akciósorozat 1980-as programjának kimunkálásába. Minderről a Hazafias Nép­front országos elnöksége mel­lett tevékenykedő környezet- védelmi bizottság szerdai ta­nácskozásán tájékoztatták az Ülés résztvevőit. A HNF OT székházában le­zajlott eszmecserén Rónai Ru­dolfnak, a bizottság elnökének vezetésével áttekintették a természeti értékeinket óvó, környezetünket szépítő társa­dalmi összefogás tavalyi ered­ményeit, továbbá az idei teendőket A lakosság növekvő segítő- készsége kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy az állami Intézkedések támogatására olyan hosszabb távú akcióso­rozatot indítsanak, amely már 19X0-ban is a rendben, a tisz­taságban és a szép iránti igény társadalmi érvényesíté­sében gyümölcsözik. Biztató az is, hogy erre az évre már határozottan Körvo­nalazódott az akcióban az ál­lami és a társadalmi szervek együttműködési rendje. A bel­kereskedelmi, a belügy, az építésügyi és városfejlesztési, a könnyűipari, a közlekedés- és postaügyi, az oktatási mi­nisztérium is összeállította már. hogy mit kíván tenni a közös programok valóra vál­tásának sikeréért Minden eddigit felülmúlva tehát, az idén a lakosok kar­öltve a 'minisztériumok, a he- iyi tanácsok, a termelőszövet­kezetek, üzemeli, iskolák dol­gozóival, a KISZ- és úttörő­szervezetek, valamint a Vö­röskereszt tagjaival, termé­szetbarátokkal, vadászokkal és horgászokkal, együtt üzennek hadat a nemtörődömséget pél­dázó szeméttelepeknek, az el­szórt hulladékanyagoknak. Vi­rágok, fák újabb erdeit kí­vánják elültetni, s a közele­dő község-városszépítésl ak­cióban tál után tavaszköszön­tőn országszerte lomtalanít- ják, kitakarítják, „megmosdat­ják” a lakóházakat, az udva­rokat, az utcákat, a tereket. A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség március 1—13. között a ,,Tiszt3, kulturált környeze­tünkért” gondolat jegyében társadalmi munkára mozgósít­ja a fiatalokat. A bizottság munkatervében megkülönböztetett helyet ka­pott a június 5-i környezet­védelmi világnap rendezvé­nyeinek előkészítése, a Bala­ton környezetének fejlesztését szolgáló társadalmi feladatok­ról szóló program kimunkálá­sa, valamint az egyetemisták, a főiskolások környezetvédel­mi tevékenységének áttekinté­se is. A testület tagjai emel­lett Pest megyében tájékozód­lak , a társadalmi őrségek munkájáról, s 'kihelyezett ülé­sen ismerkednek a budapesti szemétégető mű építkezésével. Mezőgazdasági bizottság Ä vízgazdálkodás Az országgyűlés mezőgazda­sági bizottságának ta.gj.ai Cse- lőtei László Pest megyei kép­viselő elnökletével szerdán megtartották szokásos év ele­ji munkamegbeszélésüket a Mezőgazdasági es Élelmezés- ügyi Minisztérium, illetve az Országos Vízügyi Hivatal ve­zetőivel. Értékelték az elmúlt év együttműködésének ta­pasztalatait, majd Romany Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter és Illés György, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese tájékoztatta a képviselőket a mező- és erdő- gazdaság, illetve az élelmi- szerv par, ‘v-afisumácit a vízgaz- dálkodás időszerű kérdéseiről, eredményeiről és idei felada­tairól. Ezt követően a bizott­ság elfogadta 1930. évi mun- kiatervét. igészségiffjp/ Az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás fontos­ságának hirdetése és propagá­lása után elsőrendűen a higié­nés magatartási formált kiala­kítását, népszerűsítését állítja munkájának középpontjába az Országos Egészségnevelési in­tézet — közölték szerdán az intézetben tartott sajtó tájékoz, tatán. Egyidejűleg bemutatták az egészségnevelés, a megelő­zés és gyógyítás legkülönfé- lébb_ tárgyköreiben készített, országszerte forgalmazott 38- féle kiadványukat, Előzetesül bemutatták a do­hányzás elleni küzdelem évé­nek hamarosan mindenütt lát­ható új plakátját, amelynek megszívlelendő felszólítása: „Dohányzás vagy egészség: vá­lasszon!” így f&nuBmk oz vezefésf Mire ©lég hat hét? várnak es §(BSS-ask&Ba haBlgafőS, neveBói Fiatalok. Munkájuk mellett ] részt vesznek munkahelyük, lakóhelyük KISZ-áletének irá­nyításában. A sződligeti Ligeti Károly KISZ-vezetőképző is­kola hathetes tanfolyamának hallgatói. Lakóterületi és me- zőgazc'Cüzemi alapszerve­zetek titKáí'ai, kultúrfelelősei. Övék a szó: mit várnak a kurzustól? ismeretek, ötletek Palotai Katalin a dunavar- sányi Petőfi Tsz-ből jött: — Elsősorban módszertani, pedagógiai ismereteket szeret­nék kapni, ahhoz, hogy össze­hozhassam a fiatalokat egy-egy közös programra, értelmes együttlétre." Szeretem a jó kö­zösséget, s hogy a munkahe­lyemen ilyen legyen a társa­ság, meg kell tanulnom bánni az emberekkel, s ügyesen szervezni az együttlétct, a kö­zös tevékenységet. A jó veze­tő? Nem beszéli tele a többiek fejét, hanem jó példákkal, ke­vés szóval ér el eredményt. Mindenekelőtt: a felelőssége nagyobb, mint másoké ... Dudás László, a szigethalmi községi KISZ-alapszervezet titkgra: — Már egy éve titkárkodom, korábban vezetőségi tag vol­tam, s ifivezető korom óta is­mernek a többiek. A legtöbb gondom az adminisztratív teendőkkel, a szervezéssel a kollektíva fegyelmével van. Én ehhez szeretnék segítséget kapni, s rengeteg ötletet, mun­kamódszert. Nem tartom ma­gam jó agitátornak. Ehhez biztosabb elméleti tudásra, rendszerezett ismeretekre vol­na szükségem. Itt olyasmit ta­nulok, aminek egy részét a gimnáziumban már el kellett | volna sajátítanom, • csakhogy akkor még túl könyvszagúak voltak a tudnivalók, itt több szó esik a napi politikáról, a retorikaórákon pedig érvelni, bizonyítani, azaz agitálni is megtanulhat az ember... Trepák Piroska Kákáról jött: — Tiszteletdíjas könyvtáros vagyok, s alapszervezeti kul- túrfetelős. Nemcsak a KISZ- fiatalokkal, de az óvodásoktól I a nyugdíjasokig, sok emberrel akad* dolgom. Elsősorban a mozgalmi és a mozgalmon kí­vüli kulturális munkámhoz várok segítséget a hat héttől. Subáné Mohos Éva, az is­kola tanára szerint nemcsak elméleti alapokat, de gyakor­lati tapasztalatokat is szerez­hetnek a hallgatók. A tanfo­lyam ideje alatt párt- és KISZ- vezetőkkel találkoznak, min­dennapi munkájukról kérde­zik őket, s az egyes mozgalmi teendőket az iskolán is gya­korolják. Például vezetőséget választanak, akcióprogramot készítenek, osztályonként név­adó ünnepségeket tartanak, if­júságmozgalmi klubesteket, számos sport- és kulturális rendezvényt. A hat hét persze csak annak elegendő, aki nem felkészület­lenül kerül a vezetőképző is­kolába. ök sajnos alig felét- harmadát teszik ki az összes hallgatóknak. Csak azokból lesz rátermett vezető, akik kellően gyakorlottak, s elmé­letileg is felkészültek. Volt a növendékek között, aki legfel­jebb csak apró feladatokra al­kalmas, de akad járási KISZ- titkár, megyei politikai mun­katárs is az egykor végzettek között. No ösztönösen . — Megtanulható-e a veze­tés? Igen, éppen erről beszél­tem három órán át — így Vajda János, a KISZ KB poli­tikai képzési osztályának mun­katársa, a vezetési ismeretek előadója. — Főleg a vezetői munka több mint két évtize­des praxisa, s a sokat tapasz­talt KISZ-vezetők ismeretei le­hetnek e tanulás forrásai, j Most as előadáson néhány alapfogalmat tisztáztunk, ame­lyek segítségével mindennapi gyakorlatból vonhatnák le ál­talános következtetéseket a hallgatók. Szó esett a vezető feladatai­ról. a munkastílusról, a szo­cialista vezetés követelményei­ről. Az előadás csak bevezető volt. Azt, hogy a hallottakat aprópénzre váltsa, azaz saját munkáját átgondolja, megne­vezze, tájékozódjék a szerve­zet tevékenységéről, a környe­zet sajátosságairól, helyesen állapítsa meg a helyi célokat, teendőket, jó tervet készítsen, megfelelő döntéseket hozzon, azaz az ösztönösség helyett tu­datosságra törekedjék — min­den egyes itt tanuló embernek magának kell megoldania. Onto vékonyebben Iskolánkon évente öt, egyenként hat-hat hétig tartó tanfolyamon, átlagosan hat- van-hetven KISZ-vezető jelölt tanul — mondja Kovács János igazgató. — Társadalmi, veze­tési, általános és szakmapoli­tikai ismereteket, neveléselmé­letet, retorikát, s számos ideo­lógiai kérdést taglaló előadást hallgatnak. Mindezek nélkülözhetetle­nek, mert kellő képzettség nél­kül napjainkban nem lehet ha­tékonyan vezetni, s akik itt tanulnak, azok az ifjúságot közvetlenül irányító, a fiata­lokkal szerves kapcsolatot tar­tó vezetők lesznek. Némelyi­kük egy egész város, üzem, járás mozgalmi életét befolyá­solja majd. Minden ember nevelhető. Az iskola hat hete mégis csak ar­ra elég, hogy a hallgatók ál­talános tájékoztatást kapja­nak, ötleteket gyűjtsenek, s elmélyedjenek néhány kérdés­ben. Ezért óriási az öntevé­kenységük szerepe, ezen áll vagy bukik, hogy munkahe­lyükre, lakóhelyükre vissza­térve mit hasznosítanak a gyakorlatban. — Ha például a mostani tanfolyam hallgatóit tekintjük, akkor nem kis feladatok vár­nak rájuk: Pest megyében sok az ingázó fiatal, s a lakóterü­leti mozgalmi munkán is mú­lik, hogy jó közös programok­kal, klubokkal, értelmes elfog­laltsággal sikerül-e a bejáró KISZ-fiatalokat megnyerni a szűkebb pátria ügyének. A mezőgazdasági alapszerveze­tekben pedig még mindig messze van a kívánatostól a ICISZ-tagok száma, tartalma­sabb, szervezettebb mozgalmi munkára van szükség, hatéko­nyabb érdekvédelemre. Vasvári G. Pál Meghatározó elvek Kevesebb a panasz kenyérügyben GümőkórmenteG a tehénállomány Tudatos összhang Támogaiás három gazdaságnak Mit vizsgálnak, értékelnek az idén? M Pasi megyei ftanács végB-eh&gfá hisoifsága gówáfostgyiga sas @93@-egs efienérsésa tervei résig legalább egy évben nem haladja meg a tízezer forin­tot. E feltételek alapján a testület a megyében három közös gazdaságot sorolt a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságúnk közé: a csemői No­vember 7., a lcocséri Petőfi és a nyársapáti Haladás tsz-t. E gazdaságok a rendeletnek meg­felelően állami támogatásban részesülnek. M. J Az érvényes jogszabályok értelmében a megyei tanács végrehajtó bizottsága jelöli ki a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú mezőgazdasági szövetke­zeteket. Ebbe a kategóriába azok a gazdaságok tartoznak, melyeknél a szántóterület hek­táronkénti átlagos tiszta jö­vedelme nem haladja meg a 14 aranykoronát, valamint az 1976—78-as évek mérlegében kimutatott egy főre jutó nye­Pest megye dinamikusan fejlődő állattenyésztésének je­lentős eredményéről adott szá­mot a végrehajtó bizottság tegnapi ülésén a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának jelentése. Tavaly a megye valamennyi nagyüzemi tehén tartó telepe gümőkórtól és ezzel párhuza­mosan brucellózistól mentessé vált. (A háztáji állományban ez a folyamat már korábban befejeződött.) Mindez csaknem két évtizedes tervszerű, ki­tartó munka eredménye. A jelenlegi feladat a mentesség megszilárdítása, megőrzése. En­nek alapfeltétele, hogy az eddigiekhez hasonlóan vala­mennyi érdekelt szakember továbbra is együtt munkál­kodjon. vai törekiednek a jobb ellá­tásra. Lényegesen kevesebb a pa­nasz Vecsés és Gyömrő kör­nyékén a tavaly átadott mo­non alagútkemence működé­se óta. Változatlanul a gon­dok uralkodnak azonban a vá­ci téhségben és Dunakeszin. Javulás itt is az idén felépü­lő új váci alagútkemence, il­letve a majdan Dunakeszin fel­épülő kenyérgyár átadása után várható. Annak elleniére, hogy egyes fontos adalékanyagok időn­ként a hiánycikkek körébe tartoztak, a megye egész te­rületén folyamatosan javult a termékek minősége. Az élel­miszervizsgáló intézet által jelzett minőségi problémák száma jelentősen csökkent. El­sősorban súly- és címkehiányt állapítottak meg, mindössze néhány ecetben jelez tök a ke­nyérrel kapcsolatos minőségi kifogást, illetve találtak zsír- hiányos süteményeket. Mindez a technológiai fegyelem szi­gorúbb megtartásának, a fo­kozottabb ellenőrzésnek, illet­ve a minőségi bérezés beveze­tésének köszönhető. A végrehajtó bizottság az idei tennivalók sorában többi között felhívta a figyelmet egy ellentmondás tisztázásának fontosságára. Ugyanis a tény- számok a péksütemények irán­ti igény fokozatos csökkenését mutatják a megyében, ugyan­akkor számos helyről érkeznek panaszok a péksütemény-ellá­tás hiányosságaira, a válasz­ték szegényességére. Ugyan­csak a lakosság igényli a na­gyobb választékot, a kisebb súlyú kenyerekből. Keresni kell tehát a megoldást, hogyan lehetne ez dk arányát jelentő­sen növelni a teljes termelé­sen belül. Indokolt az is, hogy mind szélesebb körben elter­jedjen a Dunaharaszti körze­tében jól bevált citopán ada­lékanyagos technológia. Ugyancsak a végrehajtó bi­zottság tegnapi ülésén tár­gyalták meg a megye lakossá­gának ellátásában alapvető szerepet játszó sütőipar mun­káját, fejlesztésének eredmé­nyeit. Két évvel ezelőtt a vállalatok több mint 73 ezer tonna kenyeret és 230 ezer darab péksüteményt termel­tek egy esztendőben. Egy év­vel később már csaknem 2 ezer tonnával több kenyér, vi­szont a korábbinál valamivel kevesebb péksütemény került az üzletekbe. Az ellátás fej­lődése tehát követte az igé­nyek növekedését és összessé­gében megfelelő. Különösen, jelentős a javulás azokon a területeken, ahol megoldották a különféle ízesítésű — bur- gonyapelyhes, rozslángos —, il­letve az egykilós kenyerek nö­vekvő mennyiségű gyártását. Mindezeket a fogyasztók ked­velik s készítésük a Vállalat számára is jövedelmező. Több járásban rendszeresen jelen­tős mennyiséget vásárolnak a fővárosiák, hétvégekan az üdü­lők. Az elmúlt két évben gyako­ri panaszra adott okot az el­látásban a gyártási és szállí­tó kapacitás elégtelensége Szentendre körzetében, a bu­dai járás területén, a váci térségien, Dunakeszin, vala­mint Gyomron és környékén. A szentendrei és budai já­rásban valamelyest javult a helyzet, a pilisvörösvári sütő­üzem rekonstrukciójával. Vég­leges megoldást azonban csak a szentendrei kenyérgyár fel­építése hoz majd. Az üzem tanulmányterve elkészült, a végrehajtó. bizottság úgy döntött, hogy minél hamarabb el kell készíttetni a kiviteli tervetet és meg kell kezdeni az építkezést. így várhatóan a VI. ötéves terv elején már megkezdheti a termelést az üzem. Addig is további szállt ■ tceszközök vásárlásával és a kapacitások átcsoportosításá­tok vizsgálatára, értékelésere. A feladatok sorából is ki­emelkedik a közgazdasági sza­bályozórendszer hatásának elemzése, az új árrendszer működésének, az üzemek, in­tézmények alkalmazkodó ké­pességének sokoldalú vizsgála­ta a szigorúbb gazdasági fel­tételek között. Mindezek nyo­mán feltárhatók a fejlődést gátló tényezők és megfelelő időben lehet intézkedni pél­dául a gazdaságosabb terme­lés vagy a társadalmi tulajdon fokozottabb megóvása érdeké­ságok. Az azonos gazdálkodó egységeknél az ellenőrzések időpontjának öcs-hangját több­nyire sikerült megteremteni. Egyes témavizsgálatokat fel­ügyeleti és utóvizsgálat kere­tében végeitek el, ezáltal har­minc külön ellenőrzési fel­adatot takarítottak meg. Szer­vezett volt a vizsgálati együtt- működéa és a részanyagok kölcsönös hasznosítása a Be­vételi Igazgatói:,ággal. Egyie inkább gyakorlattá vált, hogy a különböző ellenőrző szervek megküldték egymásnak a vizs­gálati anyagaikat és szokat kölcsönösen. hasznosították. Mindezen tapasztalaitokat fel­használják az idei ellenőrzé­sek során, kiterjesztve a már eddig is jól bevált együttmű­ködési lehetőségeket. összegezve rámutattak, hogy az egyeztetési törekvések több­ségében sikerrel jártak. Kis számban fordulták elő átfedé­seit, indokolatlan párhuzamos­Az ellenőrzés ezen fontos elvei tükröződnek a végrehaj­tó bizottság által jóváhagyott főbb vizsgálati szempontokban. A gazdálkodás valamennyi te­rületére érvényes a társadal­mi gzüteégletek minél tel­jesebb kielégítése, a lehető legkisebb ráfordítással. Gyor­sabban kell javulnia a haté­konyságnak, mindenekelőtt a gazdálkodási fegyelem és az ésszerű takarékosság érvénye­sítésével. így az ellenőrzések során vizsgáljuk például a be­ruházási és felújítási munkák tervszerűségét, az eszközök ki­használásán alt fokát, a költ­ségek mérséklését célzó in­tézkedések eredményeit. Azt is megnézik mindenütt, ho­gyan alakul az adott üzemben az anyag- és energiafelhasz­nálás, ésszerűen foglalkoztat­ják-e a munkaerőt, megfelelő hatásfokú-e az anyagi ösztön­zés, a munkaszervezés, a teljesítménykövetelmények al­kalmazása. Ugyancsak a ki­emelte szempontok között sze­repel az elszámolási fegyelem és a társadalmi tulajdon, vé­delmének megszilárdítása. A költségvetési szervek mun­kájának ellenőrzése során ér­tékelik a gazdálkodási kultú­rát, a szervezeti rend kor­szerűségét. Megnézik, milyen a kommunális, szociális, egész, ságügyi és oktatási alapellátás színvonala. A költségvetési üzemeknél vizsgálati szempont a személyi és tárgyi feltételek megteremtése. Megkülönbözte­tett figyelmet fordítanak a tavalyi pénzmaradványok fel- használására, az igények ki­elégítésének rangsorolására. Ellenőrzik az ügyvitel és az ügyintézés egyszerűsítésére ho­zott megyei intézkedések vég­rehajtását, s azt is minősítik, hogyan érvényesül a lakosság ügyeinek intézésében á tár­sadalmi közreműködés, illet­ve ellenőrzés. A vállalatok és szövetkeze­tek tevékenységének ellenőr­zésénél felmérik többi között, milyen intézkedéseket tettek a termékszerkezet átalakításá­ra, a gazdaságtalan termelés visszaszorítására, az export és import helyes arányainak megteremtésére. Mérlegelik, hogy indokoltak-e egy-egy üzem termeléséhez nyújtott támogatások, kedvezmények, milyen a készletgazdálkodás .színvonala, összhangban van-e az ár és minősig az árképzés során. Kiemelten kezelik a szerződéses fegyelem, a szám­viteli, bizonylati rend érvénye­sülését is. Az aiiami enenorzeenen a megyei tanács vb szakigazga­tási szervei mellett részt vesz a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság, a Pénzügyminiszté­rium revizori főosztályának megyei kirendeltsége, a Be­vételi Főigazgatóság megyei hivat'la és a KSH megyei igaz­gatósága. Fontos szerepe van e tevékenységben a koordiná­ciónak, az összhangot terem­tő tervezésnek. Az ellenőrzések egyeztetésé­re jogszabályok köteleznek. A tegnapi testületi ül í ren a koor­dináció tavalyi tapasztalatait A gazdasági, társadalompo­litikai célkitűzések eléréséhez a jelenlegi időszakban külö­nösen fontos az állami ellen­őrzés erősítése, A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésének napirend­jén szerepelt a testület idei el­lenőrzési terve, valamint az állami ellenőrzés koordináció­jának tavalyi tapasztalatai. A téma tárgyalása kapcsán kitűnt, hogy az idén az ellen­őrző szerveknek megkülön­böztetett figyelmet kell fer­rKloiríiTlIr n rf oolfl OC ó rf 1 í'Alwomo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom