Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-29 / 23. szám

1980. JAMJAR 29„ REDO Ősbemutató Gyulán A gyulai Várszínházban egyebek között Hernádi Gyula Boldog békeévek és Székely János Hugenották című drá­máját láthatják a nyáron a Város vendégei. Az 1919-es magyar forradalom utáni idők­ről szőlő Hemádii-mű gro­teszk komédia; az ősbemutató rendezője Jancsó Miklós. A Székely-darab magyarországi bemutató lesz, és Szinetár Miklós állítja színpadra. A magyar történélmi dráma műhelyeként jeleskedő gyulai Várszínház az idén zenés prog­rammal is fogadja vendégeit: Kodály Zoltán Székelyfonó és Psalmus Hungaricus című mű­vét mutatják be a Debreceni Kodály Kórus, a Győri Filhar­monikus Zeneikar, az Operaház és a Népszínház táncszínházá­nak művészei. Ismét Gyulán vendégszerepel majd az Uni­versitas együttes. Ezúttal Tele­ki László A kegyenc című szín­művét adják elő, rendező Kato­na Imre. TV-FIGYELÓ Játszótér. Nem egyszer di­csértük e helyen a tévések „Játszani is engedd...” cí­mű — amúgy a múlt esz­tendei nemzetközi gyermekév alkalmából forgatott — ri­portsorozatát, amelynél telje­sebb és elemzőbb felmérés még aligha készült kiskorú utódaink szellemi és testi gyarapodásának emberi meg tárgyi feltételeiről. Szó esett és kép vetítődött már ebben a nagyszabású szemrevételezésben a játék- gyártás szabályozatlanságáról éppen úgy, mint arról, hogy vajon miért van nagyobb be­csülete a száznál is több fo­rintokért kínált bádogmi cso­dáknak, mint a sokkalta egy­szerűbb és a kicsik fantáziá­ját sokkalta jobban megmoz­gató egyszerű szerkentyűk­nek. Legutóbb — szombaton ko­ra este — meg éppen arról hallhatunk kesergő nyilatko­zatokat. hogy nem csupán az JEGYZET Olvasótáborokról félidőben A félidőt, a két játékrész közötti szünetet, a labda- rúgásban legtöbben szükséges rossznak tartják. Kevesen gondolnak arra, hogy az öltözőben ilyenkor a mérkőzés sorsát megfordító, vagy éppen az elért pozíció megszilárdítását célzó szavaik hangzanak el. Csak a szü­net után vesszük észre, hogy valami fontos történhetett. Így van ez az olvasótáboroknál is, amelyekben a látható, érzékelhető munka természetesen nyáron, a gyermekek és vezetőik tíznapos, kéthetes együttléte alatt zajlik. A munka minősége azonban elsősorban attól függ, hogy mi történik a szünetben, amikor világossá válik: milyen eredményekre lehet támaszkodni, milyen hibákat kell korrigálni. Nos, ami a tavalyi nyarat illeti, a Pest megyeiek — ahogyan a megyei népfronthizottsáigon a közelmúltban tartott értekezleten kiderült — nem voltak rossz for­mában. Húsz olvasótábort rendeztek, mintegy hétszáz ál­talános iskolás, középiskolás, szakmunkástanuló és ifjú­munkás részvételével. Ezek a számok országos viszony­latban is magasak, s akkor is örvendetesek, ha vala­mennyi tanulónak és fiatal dolgozónak csak a töredékét jelentik (hiszen a megyében például több mint százezer általános iskolás van). Ne feledjük azonban, hogy a szá­mok önmagukban még nem döntőek, különösen akkor nem. ha az olvasótáborozást nem nagy hagyományokkal rendelkező, de állandóan szélesedő mozgalomnak tekint­jük. Olyan mozgalomnak, amelynek célja: a fogékony, érdeklődő, de kulturális szempontból hátrányos helyzet­ben levő fiatalok személyiségének alkotó formálása, vi­lágképük színesebbé, gazdagabbá tétele. Nos, a formát aszerint is minősítjük, sőt elsősorban annak alapján ítéljük meg, hogy a táborok profiljának kialakításával, programjának összeállításával, a résztve­vők kiválasztásával, a munka irányításával hogyan sike­rült a fenti célokat megvalósítani. Ami a profilt illeti, azt állapíthatjuk meg, hogy a táborokat nem egy kaptafára szervezték: a helyi adott­ságokat messzemenően figyelembe véve rendeztek álta­lános, nyelvművelő-nemzetiségi, helytörténeti, munkás- mozgalmi, képzőművészeti tábort. A programok többsé­gükben megfelelő arányban ötvözték a csoportos foglal­kozásokat előadásokat, beszélgetéseket az egyéni mun­kával, a játék- és sportlehetőségekkel. Kialakult a tábor-, a csoportvezetők és a gyerekek között — ez már a mun­ka irányításához tartozik — egy olyan együttműködés, amelynek alapját ugyan az előre kialakított program és táborrend kéoezite, de amely végül mindkét oldalon önként vállalt, örömmel teljesített feladatokat jelenített. Nem volt persze minden részletében problémamen­tes a tavalyi olvasótáborozás sem. s ez főleg a résztve­vők kiválasztására vonatkozik: többször, több helyen elhangzott, hogy a kiválasztásba nem vonják be eléggé az iskolán kívüli szakembereket, könyvtárosokat, s bi­zonyos korosztályoknál a különböző KlSZ-szervezete- ket Az is elképzelhető persze, hogy az együttműködésit (tudjuk, milyen terhet kell vállalniuk az iskolán belül) nem a tanároknak, hanem a könyvtárosoknak, KISZ- és nópfrontvezetőknek kellene, ha nem is kezdeményezni, dő elmélyíteni. Ez lehet az idei nyárra való felkészülés egyik fon tus feladata az általános tennivalók mellett. A másik, sok­szor felvetett, de megnyugtatóan csak néhány helyen megoldott kérdés: mi lesz a táborozókkal a nyári két hét után? Ha év közben az élmények nem mélyülnek, ha az ismereteket nem erősítik meg bennük, az olvasó­táborozás elmarad saját lehetőségeitől, a résztvevők ne­hezebben válhatnak eredeti közösségükben a többieket is ösztönző példává. Az utófoglalkozások rendszeressége persze nemcsak a pedagógusoktól, könyvtárosoktól, kis közösségektől függ. hanem a szülőktől is. A félidőben tehát mindezekről gondoskodni kell, sőt nemcsak gondolkodni, hanem cselekedni: megfelelő elő­készítéssel már most munkálkodni a további eredmé­nyekért Amíg azonban a fenti sorokat leírtam, rájöt­tem, hogy a mérkőzés-hasonlat több helyen is sántít Többek között azért, mert a pályán szereplők száma nem változik, az olvasótábort mozgalomnál viszont ép­pen arra van szükség, hogy mind többen hozzájussa­nak a nyári élményt, ismeretet adó lehetőséghez. A megyei és az országos szervek, a helyi intézmé­nyek tavaly félmillió forintot áldoztak a táborok­ra, s ez nem kis összeg. A továbblépést azonban még­is az jelentené, ha a munka intenzívebbé válása mel­lett a résztvevők száma is nőhetne. Azt hiszem, ebben a gyermekek szüleit foglalkoztató üzemek, termelőszö­vetkezetek segítsége az Egy üzem — egv iskola moz­galom keretében nyújtott támogatás jelentene újabb le­hetőségeket. A tavalyi példák körtil csak a dabasi Fe­hér Akác T°rrn el ószövetkezetét idézem: balatoni üdülő­jében térítés nélkül lehetővé tette az o’vpsótáhcr-orást. P. Szabó Ernő aprócska eszközök készülnek célszerűtlenül, de ugyanígy azok a több méternyi magas hegesztmények és forrasztmá- nyok is, amelyek immár jó­ideje ékítik játszótereinket. Hogy végtére is mi a baj ezekkel az egykor oly jó­szívvel és nagy igyekezettel a helyükre betonozott, csa­varozott micsodákkal? Hát éppen az, hogy any- nyira a helyükre telepítőd- tek. Vagyis olyanok, hogy csupán néhány mozdulat meg­tételére csábítanak, ám arra nem, hogy újabb és újabb kísérletek árán próbálja meg­hódítani az a fejlődő — fej­lesztendő — izomrendszer. Szaknyelven szólva: stati­kusaik a játszótéri rruászókák. Annak ellenére, hogy ipar­művészeink találékonyságának köszönhetően már régóta moz­gékonyabbakká válhattak volna. Anyák és nagyapák, vala­mint minden más gyermek- nevelgetők nevében hangzik el a kényszerű kérdés: marad minden a régiben? Játékok. Szintén, játékokról, de színjátékokról kell tovább- is szót ejteni. Az egyiket — Karinthy Frigyes és Majoros István A nagy ékszerész cí­mű komédiáját — szombaton — este vetítették Ungvári Tamás átírásában. Emlékeze­tes egy produkció volt ez: minden nehezen viselhető csacskasága ellenére az angol szövegű dalok magyar felira­taira hosszan — emlékezhe­tünk. A másik játék vasárnap es­tére esett. Ez Turgenyev köz­ismert regényéből — Egy hó­nap falun — íródott át Szán­tó Erika keze által éppen olyanná, amilyennek egy ilyen múlt századi, Oroszhonban játszódó, a vidéki urak és asszonyságok érzelemhullá­mait elémutató darabnak len­nie kell. Voltak nagy rnélázá- sok, szintén nagy kitörések, s mindez pontosan úgy, aho­gyan előjegyzi az a nagy dramaturgiai könyv. Külö­nösebb élményt legfeljebb ha Ruttkay Éva meg Hegedűs D. Géza őszinte heVületű játéka adott. Akácz László TÓTH MENYHÉRT EMLEKERE Maradandó értékké tisztult Pályatársai, barátai, tisztelői és családtagjai kísérték hétfőn utolsó útjára a Farkasréti te­metőben Tóth Menyhért festő­művészt, a Magyar Népköztár­saság érdemes művészét. A Kulturális Minisztérium, a Ma­gyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, valamint a Művé­szeti Alap nevében Németh La­jos művészettörténész, az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti tanszékének vezetője méltatta a XX. századi magyar képzőművészet kiemel­kedő egyéniségének pályafutá­sát« A temetés óráiban kettős ér­zés keríti hatalmába az em­berit, A fájdalom, hogy nem si'kolitanak a fák, nem éreznek kínt a madarak, hogy meghalt Tóth Menyhért, e végtelen tisz­taság, jó szándék, emberré szü­letett csönd és béke, A fehér szín megszállottja volt, fehér szimfónia lett min­den képe — a benne élő ma­radandó áhítat ebbe az egyet­len színbe öltözött. Szimboli­kus is, hogy akkor távozik, amikor fehér a világ. Amikor esik a hó, s fehér békességgel tisztítja a mezőket, a fákat hegyeket s minket is. Dialektikusán hérakleitoszi a pillanat Meghalt és él. A sejtek felmondták a szolgála­tot de a művek még heveseb­ben kezdenek növekedni e határvonal, e január 9-i kény- szercenzúra óta, mely végle­ges. Különös, furcsa, mégis igaz, hogy a megnyugvás is tartozé­kunk, hiszen Tóth Menyhért­nek érdemes volt élnie, hiszen munkáját alkotássá nemesítet­te. Amit létrehozott nekünk, magyaroknak és egyre inkább a világnak is, el nem múlható értékévé tisztult Ebben a bú­csúárában ez a vigasz. Ez a vigasza ember- és festőtársá­nak, Lándori Angélának, ez a vigasza barátainak s a tágabb közösségnek, mindannyiunk­nak. 1904-íbem. született paraszt Szülők gyermekeként!“ Sorsúk sorsa lett. Ő is paprikát kapált szinte egész életében, s közben felemelkedett Közben festő let az egykori Vaszary-tanít- vány, a Magyar Népköztársa­ság érdemes művésze, aki Cagnes sur Mer-ben és a világ annyi más pontján kelttette ké­peivel az emberi bizalom, jó­ság és a magyar képzőművé­szet jó hírét Nemcsak életműve, hanem egyénisége is példa, mérték, ö mondta: Ügy kell élnünk, hogy észrevegyük, a világ minden perce, minden négyzetmétere központ, s mindent végérvé­nyesen kell csinálni, akkor születhetik meg a mű. Tóth Menyhért munkásságában megszületett, talán azért, mert megfogadta édesapja tanácsát, ars poeticának egy életre. Vá­sárba jártak, s a kis Menyus- nak bepiszkolódott a subája. Sírt miatta. Ekkor hallotta a nagy üzenetet: A subád lehet piszkos, csak a szíved legyen tiszta. Az. övé az maradit Amikor utoljára felkerestem a budake­szi MÁV-szanatóriumban, ha­lála előtt napokkal, nyugodt, csöndes, méltóságteljes volt Tóth Menyhért Szemével szólt, nem szájával. Azt jelezte, hogy ő mindennel elkészült, csak mi szépen rendezzük el az utó­kornak az életmű minden fon­tos elemét Azt is jelezte, egy­általán nem Mos, hanem su­gárzó tekintete, hogy hamaro­san már nélküle kell élnünk és helyette is. Azzal a kötelező erkölcsi tisztasággal, mely neki birtoka, nekünk célunk és vá­gyunk. Ezzel a küldetéssel élt alkotott, távozott, maradt meg számunkra. Búcsúzásként, ta­lán még szelídebben szorította meg kezem, mint rendesen. Akkor még nem tudtam, hogy ez az utolsó. L. M. Végzős pedagógusok Több mint 4100 nevelő végez 1980-ban a pedagógusképző felsőoktatási intézmények nap­pali tagozatán. Ez a szám — a társadalmi ösztöndíjasok és a külföldi hallgatók nélkül — az 1979. évivel nagyjából azo­nos, az 1978-ast azonban mintegy 300-zal haladja meg. A munkahelyek tájékoztatá­sára közzétett oktatási minisz­tériumi „előzetesből” kitűnik, hogy a legnépesebbek a tanár­képző főiskolák, ahol 1250 hallgató fejezi be tanulmá­nyait, a tanítóképző főiskolák pedig 1100 szakembert bocsáta­nak ki. Lényegesen enyhül 1930-ban az óvodák munka­erőgondja is; a felsőfokú in­tézetekben több mint félezer, a szakközépiskolákban pedig több mint másfél ezer óvónő kap oklevelét. A tanárképző főiskolák kö­zül a legtöbben — 288-an — a pécsi intézményben fejezik l tanár végez. be tanulmányaikat, s alig va­lamivel kevesebben tanulnak a szegedi, valamint a nyíregy­házi főiskola utolsó évfolya­mán. Általában a magyar­orosz, illetve a matematika­fizika szak a legnépesebb. A testnevelési főiskolán 86, a képzőművészeti főiskolán pedig 25 középiskolai tanár végez 1980-ban, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskolát 23 középiskolai énektanár, il­letve karvezető, a főiskola ki­helyezett budapesti, debrece­ni, győri, miskolci, pécsi és szegedi tanárképző intézetét 170 zene-énektanár hagyja majd el. A műszaki főiskolák 65 műszaki tanárt, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ta­nárképző intézete hét mező- gazdasági mérnöktanárt és 20 mezőgazdasági műszaki tanárt bocsát útjára, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­temen pedig 34 közgazdász­SZINIIAZI ESTEK Equus Peter Shaffer színműve a Pesti Színházban AKAR ÖN NORMÁLIS LENNI? Ha „úgy tűnik, normálisnak lenni manap­ság jórészt annyit jelent, hogy alkal­mazkodni tudjunk a külvilághoz — az interperszonális világhoz és az embe­ri közösségekhez. Csakhogy ez a kül­világ majdnem teljesen elidegenedett a belső világtól...” és az alkalmazko­dást feltétel nélkül, sőt reflexként vár­ja el a környezet. Az idézőjelbe tett fejtegetés Roland D. Laing pszicholó­giai megállapításai közül való. s mint­egy használati utasításiként kapcsoló­dik Peter Shaffer Equus című színmű­véhez, amely lényegében egy pszicholó­giai krimi. A mű alapja, valóságban megtörtént bűntény: egy tizenhét éves kamasz pa­tavágó körömkéssel megvakitott hat sportlovat. Miért tette? Mi minden mo­tiválta cselekvését? Hogyan jutott idáig? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Shaffer, de a maga módján: kitalálja az idegbeteg tettes figuráját és ettől kezdve már minden a kóros vas­logika szerint mozog. Az ömtörvényűség helyenként érezhetően a szerző akara­tával is ütközik. Olyan mű ez, amely­nek csak indításáért felelős az író, mert a cselekmény minden későbbi fordulatának csírája benne van az alap­helyzetben. 'S ettől nagyszerű ez a drá­ma, főszereplői: Dysart. a pszichiáter és Alan, a tettes annyira valóságos fi­gura. hogy o cselekmény a csak jelle­mükön végrehajtott erőszak árán ala­kulhatna másképpen. AZ ELÖADÄS csaknem szó szerinti aprói ék ossága al valósítja meg az írott színművet. Shaffer ugyanis maidnem teljesen kidolgozott rendezőnél dánvt adott közre, részletesen meghatározta még a díszletek technikai kivitelezését is, a h an "“f taktusok a t ugvanú°v. mint a szereplők mozgásirányait Zseniális színpadi ötleteket írt meg: például Alan a tébolyulásig vágtat szerelmetes lova hátán egy mezőn, s a színpadra szerelt forgó dobogó segítségével ennek a mozgásnak szédítő sebességet, véglete­kig fokozott dinamikát ad. A Pesti Színház társulatát már azért is elis­merés illeti, ho"v virtuóz nrt-,'vn ol­dották meg a szerzői instrukciókat. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy „szolgai” megvalósítást láthaíunx. Ka­pás Dezső rendező minden elismerést megérdemlőén egységes és korszerű já­tékstílust teremtett, kitűnő ritmust, fe­szes dinamikát adott az előadásnak. S a hangsúlyos pontok egyéni értelmezésé- ' vei hozzátett a D. Laimg által megfo­galmazott gondolathoz, A mai magyar nézőben valószínűleg az az eszmél és marad meg, hogy — Dysart mondja ki — o civilizáció tudománya megszaba­díthatja Alant a „nyiha-ha réttől”, a mezítelenség boldogságától és a szá­guldástól, beöltöztetheti a normális emberek álarcába, de ezzel örökre el­veszi tőle a szenvedélyt, a dogmatikus konvenciók elleni lázadás készségét. Az előadás egésze kérdezi: Akar ön nor­mális lenni? Némi szégyenkezéssel tegyük hozzá elismerően — a pirulásra az ad okot, hogy magyar színpadon ezt még di­csérni kell —: Kapás Dezső és a tár­sulat vállalta, hogy indokolt helyeken kimondják a „brutális” szavakat, hogy levessék az álszemérmességet. A né­zőnek gondolatban Alánnál együtt fel kell emelni a patavágókést, ehhez pe­dig fizikailag át kell élni mezítelen­ségét (a lóápoló lánnyal együtt), a me­zítelenségüket, zavarukat, szégyenüket. Pszichológiailag el kell jutni oda, hogy kicsorduljon a pohár, s ezt csak az írói instrukciók pontos betartásával érhe­tik el. A SZÍNÉSZEK ezúttal is rangos tel­jesítményt nyújtottak. A Pesti Színház ezzel a bemutatóval alaposan megvá­rakoztatta a közönséget, kétszer maradt el — betegség miatt — a meghirdetett első előadás. De megérte várni, mert az évad egyik kiemelkedő produkció­ját kaptuk. Darvas Iván játssza Dysart pszichiá­tert, lenyűgöző belső energiával. Az Alánnál folytatott beszélgetéseiben ket­tős érzelmi felfutást valósít meg: ahogy egyre mélyebb rétegeket tár fel a ka­masz lelkében, egyre inkább kibontja saját, polgári értelemben normális éle­tének ürességét. Dysairt állapot-figura. nincs jellemfejlődése, de Darvas a sta- tikusságon belül tudatosan felépíti a szerepet, fokról fokra jutva skizofrén állapotba: az orvosnak gyógyítania kell és az ember irigyli betegének mérték­telen és őszinte szenvedélyességét. A fiatal Gálffi László formálja meg Alant és méltó partnere Darvasnak. Egy súly. csoportban vannak, állja az orvos csa­pásait és visszaüt, nagyszerűen futtat­ja fel egy-egy jelenetben az érzelmi fe­szültséget, hiteles minden mondat­mozdulata valamennyi szélsőséges hely­zetben, csak. talán kevéssé tudja még érzelmileg egymásra építeni a jelene­teket. Kútvölgyi Erzsébet személyesíti meg Jillt. a lóápolónőt. Érett és kitűnő ala­kítást nyújt. Szerepe hatalmas bukta­tók csapdáit rejti, de nemcsak tehetsé­gesen száguld át valamennyi fölött, hanem képes magával húzni Gálffit is. Az előadás egyik legigazibb jelenete, amikor a boldogságra vágyás őszinte ösztönével megkísérli hatalmába kerí­teni a fiút. A kiemelkedő teljesítmé­nyek közé tartozik Kelemen Csaba fő­iskolai hallgató alakítása: Alan iste­nét, szerelmetes lovát érzelmekkel teli lényként állítja elénk. Ö az abszolút lóság, az equus (latinul), az ember társa, a kamasz magányosságának fel- oldója. Kelemen egészen csodálatosan oldja meg a ló testének bonyolult moz­gását (mozgásmester: Szirmai Béla) a cipőjére szerelt — görög kotumiusra emlékeztető — patákkal akusztikailag is hibátlan hatást kelt. Elismerésre méltó alakításokat lát­hatunk Tábori Nórától (az anya), Ben- kő Gyulától (az apa), az istállótulaj­donos Prókai Istvántól és Kovács Nó­rától, aki a kórházi ápolónőt játssza. A közönség lelkes ünneplése, a si­ker nem lehet meglepő. Peter Shaffer Magyarországon játszott eddigi vala­mennyi darabja (Ki megy a nő után és ki után meny a nő, a Black Comedy és az Útvesztő) kiemelkedő elismerést aratott Az Equus londoni ősbemutató­ján (1973) Alec McCowen. New York­ban Richard Burton alakította a pszi­chiáter szeredét. Darvas Iván méltó az elődökhöz (Burton megoldását filmen láthattuk). A kitűnő magvar előadá­sért elismerés illeti Fehér Miklós dísz­lettervezőt. a jelmezekért Jánoskv.li Mártát, a dramaturgi ailag fontos vilá- »'tágért Eberwein Róbertét, valamint B~hm Györgyöt, a rendező munkatár­sát Kriszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom