Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
%gMtm 1980. JANUAR 27., VASÄRNAP ISMERETTERJESZTÉS Filmek vet ítés előtt Természetfilmek, művészeti karokat, irányzatokat, alkotásokat bemutató produkciók, tudományos vizsgálatsorozatok eredményeit közérthetően emberközelbe hozó alkotások *— összesen 22 mű áll mozipre- haier előtt; valamennyi 1979 második felében készült a •MAFILM népszerű tudományos és oktatófilmstúdiójában. Az őskőkor magyarországi hiedelemvilágát mutatja be Kis József Kossuth-díjas filmrendező „Lélek és szellem” című tízrészesre tervezett vallástörténeti sorozatának első részében. A művészeti témájú filmalkotások mellett számos, az élővilágba kalauzoló mű is szerepel a stúdió újdonságai között. A „Sejtek, sejtések, jóslatok” például a növényi reprodukció látszólag elvont témáját hozza emberközelbe, „A téli álom” az állatok vegetálását mutatja be, a hideg fényszegény téli hónapokban. Az „Albérlőim a cinkék” és „A rejtélyes denevér” is vetítésire vár. A stúdió idei terveiben Is több ígéretes vállalkozás szerepel. Az NDK-beli Defa rövidfilmstúdiójával együttműködve a sejtbiológia legújabb eredményeit mutatják b i hatrészes sorozatban. Az NDK_ban még egv magyar film forgatását tervezik: Vitéz Gábor a középkori építészet eredményeit kutatja kamerájával. Ott lesznek a népszerű tudományos és oktatófilmstúdió munkatársai Nigériában és Vietnamban is, ahol a népi ipari hagyományokat rögzítik filmszalagra. Új egyetemi szak Világnézetünk alapjai kiegészítő tanári szakot létesített az oktatási miniszter az Eötvös Loránd, a József Attila és a Kossuth Lajos tudomány- egyetem bölcsészettudományi karain. Az új szakon a képzés szeptembertől indul meg levelező és ezenkívül az ELTE-n esti tagozaton is. A hallgatók három évig tartó tanulmányok során sajátíthatják el a dialektikus és történelmi materializmus, a politikai gazdaságtan és a tudományos szocializmus magasszintű ismereteit, s ezt követően komplex marxizmus—leninizmus államvizsgát tesznek. Az új kiegészítő szakra a gimnáziumokban és a szakközép- iskolákban tanító, már tudományegyetemet végzett pedagógusok jelentkezhetnek; a pályázatot a munkáltatóhoz kell benyújtaniuk. Üresen múló hét vége Milyenek ma a téli esték? Mi történik szombat este a falvak művelődési házaiban, a szórakoztató intézményekben? Körtelefon ' Áz elmúlt év végén s az új í*v első heteiben eléggé csendesek voltak a művelődési házak. — Mostanában azért nem szervezünk programot, mert egymást követik a helyi szervezetek gyűlései, s ezek lefoglalják a termeket — közölte január második szombatja előtt Pressing Frigyesné, a szobi művelődési ház igazgatója. A monori művelődési ház vezetőjétől arról értesültünk, hogy szükségmegoldásként áprilisig náluk működik a körzeti óvoda, s itt ez az akadály a színvonalas műsorok tervezésében. — Nem tudom, mi lesz a hét végén, mert én könyvtáros vagyok — hangzott a válasz Öcséről. A Tápióság felől halk és nehezen érthető válaszok érkeztek az interurbán hívásra. — Nem lesz nálunk kulturális esemény — közölte egy hang Sülysápról —, mert a művelődési házban még nem lehet fűteni. Dunaharasztin Dióst Ágostonná igazgató válaszolt. — Hét végi program? Még hét közben is korlátozottak a lehetőségeink — panaszolta. — A 20 ezer lakosú nagyközségben nem tudjuk szórakoztatni a fiatalságot, s csak néhány kisebb csoport jöhet össze, mert a házban 6 hétig tart a tüdőszűrő vizsgálat. Higgye el, mi tudjuk, hogy a tüdőszűrés nagyon fontos dolog, és a község valóban rosszul áll középületek dolgában, de azért mégis tudnánk vagy három alkalmas helyet. Például az egészségházat is. No de ezt az intézkedést jóváhagyták a megyei tanácson és a Kulturális Minisztériumban, így hát ehhez kell igazodnunk. Szombat este Csikorog a fagyos hó, a téli égen hideg fényű csillagok világítanak. A szentmártonkátai főutca ablakain kihallatszik a tévébemondó hangja, az eszpresszóban valaki érmét dob a Wurlitzerbe, s végre az utcán is találkozom egy emberrel. aki megmondja, merre van a művelődési ház. Illetőleg az. amit ő gondolt annak. A párt- és tömegszervezeti székházban működő községi könyvtár este hat óráig kölcsönöz. Szabadságon lévő kollégáját most Godány Judit tápió- szentmártoni könyvtáros helyettesíti. aki különben ebben a faluban lakik. Körülötte könyveket böngésző, sakktábla fölött gondolkodó fiatalok, a helybeli sakkszakkör tagjai. Vezetőjük egy idősebb ember, Pásztor Sándor, ök világosítanak fel. hogy a művelődési ház a mozival együtt a Nagykáta felé vezető úton van. Egyébként itt hatkor zárnak, s ma este más esemény nincs a községben. — És a többi hétvégén? — A művelődési ház új igazgatója egy volt munkatársam, sokat remélünk tőle — mondja a könyvtáros, s hozzáteszi, hogy a könyvtár mellett működő Magvető Ifjúsági klub tagjaival néha Pestre utaznak színházat nézni, csak hát onnan eléggé későn ér haza a vonat Évente néhány jelesebb napon bál is van, vagy például pótszilveszter, de ezeken a rendezvényeken csak táncolni lehet. Jó lenne pedig ennél valamivel több is. egy kicsit beszélgetni, ha volna erre alkalmas hely. — Régebben volt disco is — szól közbe Ladányi György KISZ-tiíkár, aki épp itt tartózkodik — s erre ma is lenne igény. — Milyen programot kínálnak a 40 éven felüli korosztálynak? Pásztor Sándor elmosolyodik a kérdésen, aztán legyint és megszólal: — Semmilyet. A művelődési ház és mozi környékén ezen az estén csend volt és sötétség. Irány tehát Nagykáta, a járási művelődési és módszertani központ. Talán megtudjuk ott. milyen események varrnak ma este a környéken. A bezárt kapuk előtt azonban csak gyufát gyújtva világíthattuk meg a következő heti Nyílik a rózsa s a bábszínházi műsor plakátjait. A közeli moziban a Feketefülű fehér Bim című filmet vetítették. Negyvenen ültek a nézőtéren. Legfeljebb disco Kék, sárga és piros fények viliódznak a tápiószentmárto- ni étterem falán, színes papírfüzérek függnek a mennyezeten. György László, a lemezlovas Kecskemétről érkezett, s hangos, discós stílusban közli az angol szövegű műsorszámokat. A zene szolid, nem túl hangos, a tizenéves fiúk és lányok között néha még az ősz es hajú üzletvezető is ritmusra lép, s nagyon elégedett. — Az élőzene iránt már nem volt érdeklődés — mondja —, ezért szombat-vasárnapra Lacit szerződtettük, s a két nap alatt áltag 50—60 ezer forint forgalmat csinálunk. Kerek asztalt ültünk körül a tánc kezdete előtt, fiatalokkal ismerkedtünk. A pincértől forralt bort kértünk, a fiúk maguknak is. A lányoknak tömény rövid italt rendeltek. Nehezen induló beszélgetés közben találgattuk, hány ezer lakosa lehet ennek a falunak, ki mit olvas, járnak a községi könyvtárba. A fiatal, korán beérkezett vegyesboltvezető a nagyapjától örökölt háborús könyveket böngészte. — Minden hét végén itt szórakoznak? — Szívesen járunk ide. — Ezenkívül milyen program kellene még? — Azt hiszem, másnak nem lenne sikere — így a boltvezető. A kriptonégckkel világított nagyterem félhomályában oa- tyo'.atfehéren villannak elő a világos férfiingek, blúzok, s a meglehetősen hűvös teremben Kecskés Attila disco zenéjére táncolnak a farmosi fiatalok, s nagyon kedvelik fogadott zenészüket. — Civil foglalkozása? — Normautalványozó vagyok Cegléden, az 1. sz. Volánnál. — Miből újítja fel a repertoárját? — Pesti ismerőseimtől, lapokból. magnós klubokból s rádióműsorokból szerzek információkat. A szünetben igényesebb zenével is próbálkozom. Ügy érzem, ezzel is lehet a közönség Ízlését formálni. Ízléstelenül öltöző, giccses fény- és díszletmegoldásokat alkalmazó discósokról is hallottunk. E két utóbbi nem azok közé tartozik. Meg akartuk még látogatni Aszódon Mr. Discót, s műsor közben megtudni, miért választotta különös fantázianevét, a Timso disco, de az óramutató már sebesen haladt, s talán záróráig oda sem értünk volna. Tápiószecsőn még este 10-kor is szólt a zene. 30 éves népi együttesüket ünnepelték a falubeliek. Ezen az estén Offela Sándor volt az egyetlen művelődési ház igazgató. akivel ezen a vidéken találkoztunk. ★ Nemcsak a fiatal korosztály hétvégi kevés és szegényes kulturális programját kellene gazdagítani, hanem mindenkiét. Jól és színvonalasan szórakoztatni, az emberek művelődéséről gondoskodni, nemcsak akkor kell, amikor a művelődés« intézmények vezetői ráérnek. Feladatuk is az lenne, hogy értelmessé, tartalmassá tegyék a községekben lakók szabad idejét. Mikor művelődjenek, szórakozzanak tartalmasán, ha nem szombaton este? És kitől várják az ötletes programokat, ha nem azoktól, akik ezt hivatásszerűen magukra vállalták? Ezt semmiféle „napok”, ünneoi rendezvények nem helyettesíthetik. Egyetlen üresen, unalommal múló hétvégét sem lehet többé kárpótolni. Kovács T. István Látvány látás — a szép szeretete VIZUÁLIS NEVELŐMUNKA NAGYMAROSON Gótikus ablakkeretek, ős- és középkori edénytöredékek sorakoznak a nagymarosi művelődési ház előcsarnoki vitrinjeiben. Mellettük török ágyúgolyó, századfordulós iskolafüzetek, régi képeslapok. Félszáz éves lehet az a való- színűtlenül színezett felvétel, a „N. Maros-i Holtság Károly kiadása”, amely a Csuka völgyet, a szinte nagyság szerint sorbaálló kalapos, de mezítlábas falusi gyerekeket ábrázolja. Közvetetten is A kamarakiállítás ahhoz az előadáshoz kapcsolódik, amelyet a helytörténeti szakkör vezetője, Niebelr Ferenc tartott a község múltjáról, a legújabb kutatások eredményeiről, a napközi otthon alatt talált gótikus töredékekről. A látogatók azonban a történeti ismeretekkel együtt vizuális élményeket is kapnak, az építészet, az iparművészet, a fényképezés múltjával ismerkednek. Ha tehát a helytörténeti vagy régészeti előadásokról (Horváth István, az esztergomi Balassa Múzeum igazgatója a Duna-menti leletmentésről, Szőke Mátyás, a visegrádi múzeum régésze a Sibrik- dombi ásatásokról beszélt a közelmúltban) faggatom Patrik Józsefnét, a művelődési ház művészeti előadóját, akkor a látásra nevelésről, a ház vizuális ismeretterjesztő munkájáról is kérdezem. Nem a szűkén értelmezett képzőművészetről, a festmény- és szoborbemutatókról — bár természetesen azokról is szó lesz —, hanem olyan lehetőségekről, amelyeken keresztül esetleg közvetett módon, de mindenképpen elősegíthetik a látvány megértését, a szép szeretetét Hogy ezek a nem kimondottan képzőművészeti jellegű rendezvények milyen hasznosak, s hogy mennyire segítik a művészeti nevelést is, azt pozitív és negatív példával egyaránt bizonyíthatjuk. „A festmény-, szoborbemutatókra nehezen lehet becsalogatni a helyieket — mondja a művészeti előadó —, pedig a plakátok kihelyezésén kívül minden alkalommal 200—250 névre szóló meghívót is küldünk. A nyaranta rendezett kiállítások látogatóinak háromnegyed része nem helyi lakos, hanem turista. Azok a bemutatók viszont, amelyeket a nyári, idegenforgalmi idény után rendeznek, s amelyek a lokosság mindennapi életéhez, Igényeihez is kapcsolódnak, alkalomról alkalomra igen népszerűek. Évekkel ezelőtt például rendszeresen megrendezték a Szobi ÁFÉSZ bútorkiállítását, sok látogatót vonzott a tavalyi lakástextil bemutató és vásár. Más jellegűek voltak, de eleve vonzottak bizonyos közönséget azok a bemutatók, amelyeket valamilyen találkozóhoz, évfordulóhoz, tömegeket mozgató ünnepséghez kapcsolódva rendeztek. Ilyen volt november hetedike alkalmából a régi orosz művészet értékeit összegyűjtő reprodukciós kiállítás, vagy az a gyermekjátékokból összeállított kollekció, amelyet a járási KISZ-bizottság szolidaritási akciójához kapcsolódva a DunakÖFnyéki Háziipari Szövetkezet mutatott be a gyermekévben. Az alkotóházból így talán azok az emberek is visszatérő látogatóvá válnak, akik magáért a képért, szoborért, nem mennének el a művelődési házba, nevelni lehet azokat, akikben az igényeket még ezután kell megteremteni. Ne feledkezzünk meg azonban azokról sem, akik valóban — s nem egyszer igen komolyan — érdeklődnek a képzőművészet iránt, vagy azokról, akik a Dunakanyar szépsége után a művészetbe emelt széppel is meg szeretnének ismerkedni. Nagymaros vonzza a látogatókat, s — vonzza a művészeket is. Az ő jelenlétük pedig újabb vonzerőt jelent, rangot biztosít az ötezer lakoAki a házba lép, ki sem kerülheti az előcsarnokban rendezett kama- rakiáliításokat Fekete József felvétele TV-FIGYELO Gulliver. Mint a műsorújság jelzi: új sorozatot indít a tévé Televíziós mesék felnőtteknek címmel. Szó se róla, derék dolog holmi szórakoztató képzelményekkel traktálni a nagyvilág meg a kis család ügyes-bajos dolgaitól meglehetősen kikésziilr nézőket, ráadásul mindezt irodalmi rangú históriák átültetésiével téve. Csak egyetlen egy dolog a bibi: nevezetesen az, hogy e mesére mítosz, mítoszra legenda képfolyamot az a Rajnai András jegyzi, akinek közismert fej- levágósdijain már annyit kacagott a néző, és akinél több rossz kritikát még rendező aligha kapott. No de mindegy! Ha továbbra is odaillőnek tartatnak ezek az egymásba tünögetések a képernyőre, hát nézzük, amit néznünk kell... Elsőként — pénteken este — Jonathan Swift világhíres művének az átszabását volt alkalmunk végigfesrengeni. Először is azért szissznvhettünk fel. mert a föntebb említett felcím egy mesesorozatba sorolja be ezt az írást. Hadd jegyezzük meg itt kellő tisztelettel, hogy a Gulliver egyáltalán nem mese. Irodalomtörténeti közhely — hogy azt ne mondjuk, tankönyvi anyag —. miszerint a jeles brit csupán a mese eszközeit kölcsönözte ahhoz, hogy a korabeli világnak erről-airól jól odamondogasson. S nem lévén mese, nem is igen illik hozzá a díszes külcsín, a tobzódó csillogás — sokkalta jobban olyan keretben mutatna, amelyben minél érthetőbben, meggondol- kodtatóbban tud érvényesülni a komor, súlyos tartalom. A második, a harmadik és a sokadik szisszenésünk éppen emiatt vált esedékessé. Azért, mert ez a Rajnai-féle méretes pászitgatás talán arra jó, hogy. érdeklődést keltsen némely technikai trükkök csi- nálási módja iránt, ám arra annál kevésbé, hogy a nézőt a történésbe bevonja, eljuttassa a tudatáig a swifti mondandót. Mert ugyanis amíg az a különben teljes odaadással játszó Kozák András a maga kiábrándult, keserű igazságait vagdossa a jóízűen táplálkozó óriáskirály fejéhez, ugyan ki a csoda összpontosít arra, hogy voltaképpen miről is ágál a mikroszkopikus méretű Hüvelyfcmatyi. Mindkét, tágabbnál is tágabb szemünkkel a képet bámuljuk, és az értelem fölfogására csak szű- köcskén marad meg a félfü- lünik. E fenti furcsaságot eddig is tapasztalhattuk már e rajnaiá- dákat nézve, ám most, amikor egy társadalomfilozófiai szentenciákkal teli — s ezért minden szavában fontos dolgokat jelző — írást terelt oda kedves készülékünk első oldalára, hát minden korábbinál jobban megmutatkozott ez a zavaró kettősség. Annak dacára — s ezt sem szabad elhallgatni —, hogy a most emlegetett rendező stílusa sokat higgadt. Már nemcsak úgy adja, veszi a képelemeket, hanem a korábbi munkáitól eltérően a méretekkel való játszadozáshoz igyekszik ürügyet is keresni. Ugyanígy az sem baj, hogy lassabban terelgeti a történetet, s így legalább alaposan végignézhetjük, kik s mik mo. zognak ott abban a fénylő kaleidoszkópban. Akácz László sú településnek. 1956 óta működik a Duna-parton a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának alkotóháza. Az épületben, amely a Gyurcsek Ferenc, szobrászművész alkotásaival díszített sétány mögött emelkedik, általában hatvan napot töltenek a festők, szobrászok, grafikusok, iparművészek, írók, művészettörténészek, fotóművészek. Dolgozott itt Hermann Lipót, Medveczky Jenő, Főnyi Géza, de járt itt Kass János, Reich Károly, Szász Endre, Stettner Béla, Varga Imre —, hogy csak néhány festőt, grafikust, szobrászt említsek. Ki tudná elsorolni, hány alkotásban van jelen a táj, ha nem is valóságos látványként, de hangulati, érzelmi tartalomként! Fazekas János, az alkotóház vezetője hirtelenjében három irodalmi művet említ — Molnár Géza: Dr. KJaus különös élete, Gyur- kovits Tibor: Isten nem szerencsejátékos, Szakonyi Károly: Adáshiba —, amelyet alkotójuk itt írt vagy fejezett be. De mit jelent az alkotóház a község művelődési élete számára, hogyan segíti felszámolni azokat a fehér foltokat, amelyekről a közművelődési törvény sorai s az MSZMP XII. kongreszusára kiadott irányelvek egyaránt beszélnek? A kérdésre a nyári kiállítások adnak feleletet, az egyéni bemutatók és a nagymarosi tárlatok, amelyek közül az elsőt még 1956-ban rendezték, hogy azután a hetvenes évek közepétől rendszeressé váljon ez a csoportos kiállítás. Az alkotóház évente nyolcvanezer forinttal járul hozzá a művelődési ház közös fenntartásához, ebből az ösz- szegből a három-négy nyaranta rendezett bemutató rendezésének és propagandaanyagának költségeit fedezik. Közösen terjesztik a plakátokat, a meghívókat — a propaganda egyetlen szépséghibája, hogy például a tavalyi tizedik, a korábbi kiállításokon díjazott művészek munkáiból rendezett nyári tárlathoz sem készült katalógus. A jövő közönségéért Ennek nyilván anyagi okai vannak — a jól szerkesztett katalógus azonban sosem fényűzés: alkalmat ad a művek felidézésére, összehasonlítására évek múlva is, folyamatok elemzését teszi lehetővé. Sokaknak tehát az önművelés, másoknak a munka eszköze. A nyári csoportos tárlatok még egy gondot okoznak a látogatóknak: miért csak azok mutatkozhatnak be itt, akik az alkotóházban dolgoztak? Egyrészt azért kérdezhetjük ezt, mert az alkotóház nem jelent közös műhelyt, szellemiséget, másrészt azért, mert a mai magyar képzőművészet számos jelentős alkotója, irányzata marad így ismeretlen azok előtt, akik elsősorban itt gyarapítják művészeti ismereteiket. A kép tehát gazdagabb is lehetne. Persze így is változatos, tartalmas a látvány, amelyet a kiállítások kínálnak a helyieknek és az idelátogatóknak, különösen ha az egyéni bemutatókra és a már valóban tárlatlátogatónak nevezhető közönségre gondolunk. A továbblépés — mert erre is szükség van — egyik módja az, ahogy az üzemek, szocialista brigádok élnek is az alkotóház kínálta lehetőséggel: tárlatvezetésre, művész—közönség találkozóra jelentkezne!«, igénylik az ismeretterjesztő előadásokat. Igaz, a folyamat kiteljesítése nem könnyű, s nem egykét éves feladat Ahogyan Varga Zoltán, a művelődési ház igazgatója mondja, elsősorban a most még iskoláskorúakból alakulhat ki az értő közönség széles rétege. Egyrészt azért, mert ma már az iskolai rajzoktatás összekapcsolódik a látáskultúra egészének formálásával, múzeumlátogatással, másrészt azért, mert a házban is működik képzőművészeti csoport, átgondolt koncepció alapján folyik a látvány megértésére, a látásra nevelés. P. Szabó Ernő
