Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1980. JANUÁR 13., VASÁRNAP Eszmecsere az irányelvekről Tág horizontú gondolkodás lates ház, a több autó mögött nagyobb munka is rejlik. Ötször nyerték el a kiváló címet, háromszor a minisztérium és a szakszervezet vörös vándorzászlaját. A Gödöllő és Vidéke Áfész ebben a tervciklusban minden esztendőben kimagasló eredményt produkált. Idei teljesítményük alapján is esélyük van az elismerésre, jutalomra Vezetőségválasztó taggyűlésükön cselekvési programjukat is értékelték, amelyből kiviláglott, valamennyi céljukat elérték, teljesítményük majd minden területen nagyobb a tervezettnél. A szokásosnál gyorsabban építették meg Ke- repestarcsán ABC-áruházukat, illetve Gödöllőn a Patak éttermet. Mindkét helyen dolgozóik, a szocialista brigádok jelentős mennyiségű társadalmi munkát végeztek, Lemaradás az ipari ágazatban volt, sem az előző évi, sem a tervezett értéket nem érték el. De még ebben is van pozitívum: új munkákra tértek át, a Gödöllői Gépgyárral kötöttek kooperációs szerződést, melynek révén ennek a részlegnek is lehetősége lesz a fejlődésre. Érdemes fiatalok Ünnepi eseménnyel kezdődött a taggyűlés, Vámos Zoltán alapszervezeti titkár néhány biztató szó kíséretében egy új tagnak, Zarándi Györgynének átadta a tagkönyvet. Ilyen esemény sem ritka az alapszervezet életében, folyamatosan és körültekintően foglalkoznak az utánpótlással, s örvendetesen megnőtt a párttagságra érdemes fiatalok száma Összefügg ezzel a szövetkezetben tapasztalható tanulási kedv. Évről évre sokan szereznek alap- és középfokú szakképzettséget, de a politikai oktatással sincs gondjuk. Minden formájában, ML-egyetem, szakosító, középiskola, találhatunk áfész-dolgozót. És a párt-, a KISZ- és szakszervezeti szemináriumokon is. E néhány tény birtokában nem meglepő az első felszólaló, Fehér Béláné személyzeti vezető közlése: a pártcso- port-értekezleten mindenki kifejtette véleményét, konkrét javaslatokat tettek az árpolitika kialakítására, a takarékosságra, a még kulturáltabb kereskedelem, kiszolgálás megteremtésére. Kár, hangzott el később az elnökségi asztalról, hogy ezeket a javaslatokat csak általánosságban tudhattuk meg. Itt is kísértett az a felfogás, hogy amit a csoportért akezleten már elmondtak, arról a taggyűlésen nem kell szólni. Holott nyilvánvaló, azoknak, akik másik pártcsoportba tartoznak, nemcsak újak az észrevételek hanem esetleg hasznosíthatók is. Teljesítmény szerint Mi nagyon érezzük az események sodrát, hangoztatta Pintér Ferenc, áruházigazgató, célozva a gazdasági élet változásaira, s konkrétan a legutóbbi árváltozásokkal kapcsolatos nagy munkájukra. Politizálás az is, ahogyan az áruház dolgozói az utóbbi hetekben helytálltak. S nem kevésbé sikeres törekvésük, hogy a híresztelésekkel terhes hetekben újra és újra feltöltöttek készleteiket, biztosították a zavartalan ellátást. A Gödöllő és Vidéke Áfész- ban mind több munkakörben kötik a teljesítményhez a bérezést és a premizálást. Munkájuk jellegéből következik, hogy ez nem mindig köny- nyű. Pintér Ferenc például azon töprengett, feltehetően nemcsak a taggyűlésen, miképpen mérhetik a pult mögött álló eladók teljesítményét. Magyaróvári Pál elnöktől magtudtuk, a szövetkezet dolgozóinak kétharmada teljesítmény szerint kapja bérét és jutalmát. Valószínűleg jó hatással volt, hogy ezt a módszert a vezetőknél vezették be először. Nemrég népes, jó hangulatú nyugdíjastalálkozó színhelye volt a szövetkezet Patak étterme. Három órán át meg sem mozdultak volt kollégáik, újságolta elnökük, annyira tetszett néki a műsor. De nemcsak a fehérasztal mellett találkoznak az idősekkel. Petrik István nyugdíjas kereskedő néhány mondatos hozzászólásában hangzott el: — Csak egy telefon, és jövünk. Benn voltunk az ünnepek alatt is. A tagság felelőssége Petiik István csak a munkáról, no meg a fiatalok neveléséről ejtett szót. A nyugdíjasok helyzetéről Tóth Mi- hályné elnökhelyettes. Helyeselte azt a törekvést, hogy az alacsony nyugdíjakat közelítsék a nagyobbakhoz, .hozzátéve: nem biztos, hogy az emeSzomszédolás Bagiak Balgahévízen A bagiak galgahévízi szomszédolása keretében, amely a versengő falvak járási közművelődési vetélkedő egyik rangos eseménye, a Bag bemutatkozik című kiállítást Kön- czol János vb-titkár tegnap, szombaton, este 18 órakor nyitotta meg a galgahévízi tanácsház tanácstermében. A megnyitás után került sor a két község vezetőinek tapasztalatcseréjére, amelyen a házigazda, Barna Jánosné tanácselnök Így élünk Galgahé- vizen címmel mutatta be községe életét, az itt élő emberek tevékenységét, munkáját. Vetélkednek a két általános iskola 20—20 fős, s a két ifjúsági kiub 10—10 fős csapatai. Ma, vasárnap este 6 órakor Miénk a színpad címmel a bagi öntevékeny művészeti csoportok adnak műsort a galgahévízi művelődési házban. Bag község köszöntőjét Jamrik László, a nagyközségi közös tanács megbízott elnöke tolmácsolja A szomszédolás viszonzására február 9-én látogatnak a galgahévíziek Bagra. — Szűkebb pátriánk közlekedésének helyzetéről tanácskozik hétfőn. 14-én, a MÉM Műszaki Intézetben a gödöllői városi-járási közlekedésbiztonsági tanács elnöksége. Tájékoztató hangzik el a tavalyi évben előfordult balesetekről és a megelőzéshez szükséges legfontosabb forgalombiztonsági úitézkedé- sekrőL Még a2 olyan ember Is, aki igyekszik előítéletek nélkül szemlélni a világot, meglepődik, hogy az ilyen kis egységekben, mint ez a szövetkezet is, milyen tág horizontú a gondolkodás, s jószerivel minden, a társadalmat érdeklő kérdés felvetődik. Ki vonná kétségbe, hogy a párt megítélése, a kívülálló róla alkotott véleménye alapvetően fontos. Szikszai Sándor ellenőrzési osztályvezető is ezen meditált. Ügy tapasztalja, sokan a környezetükben élő, dolgozó párttagok viselkedéséből,- tetteiből alkotnak véleményt. Helytelenségét könnyű belátni, ami azonban még inkább hangsúlyozza a párttagok felelősségét, hiszen minden esetleges meggondolatlanságával az egész szervezetnek árthat. Vagy Bodnár Andrásné, belső ellenőr nem országos gondokat feszegetett, amikor tapasztalatairól számolt be. Arról, hogy milyen rossz hatással van a fiatalokra, ha nem végzettségüknek megfelelő munkakörbe kerülnek. Vaksötétre nyílik a parányi faház ajtaja, befejeződött a szavazás is, vége a taggyűlésnek. Akik eddig a túlzsúfolt, meleg helyiségben beszóltok, szótlanul in duClnak hazafelé. Óvatosan lépkednék, figyelmüket leköti a jeges, síkos út, ám aligha hiszem, hogy nem gondolják tovább az elhangzottakat. Kör Pál Központi műhely Gyakorlati foglalkozás, technika A városi iskolák központi műhelyét keresem. Benyitok a megjelölt ház egyik ajtaján, de amit látok, az vészesen hasonlít egy konyhára. Tulajdonosa felvilágosít: eggyel hátrébb. Hosszabb keskeny csík az iroda, ketten azért elférnek benne. Mellette raktár, egy asztalos- és lakatosműhely. A műhelyekben az iskolák, óvodák karbantartását ellátók is dolgoznak. Különben is összefonódik a kettő, a központi műhely jelenleg egyetlen alkalmazottja — a vezetőn kívül — a karbantartók csoportvezetője. A gépkocsivezető állományilag a műhelyhez tartozik, dolga azonban az iskolák ételeinek a szállítása. Vannak még bonyolultabb átfedések is, de azokat ne firtassuk. Papír, fém A gyakorlati, a jogi, állományi hovátartozás különbségei is jelzik, új, kiforratlan dologról van szó. Mi is a központi műhely feladata? Vezetője Csató Sándor: — Az általános iskolák gyakorlati foglalkozás című tárgyának tanításához előkészíteni az eszközöket, anyagokat, az utóbbiakat megközelítő pontosságú méretre szabni, kivinni a helyszínre, s minden egyéb segítséget megadni az oktatáshoz. Jelenleg kétféle címen bk- tatják általános iskoláinkban’ a tárgyat. Az alsósoknak technika, a felsősöknek gyakorlati foglalkozás. A technika tanítását két éve kezdték el, s mire a mostani másodikosok ötödikesekké érnek, a gyakorlati foglalkozás tárgycím megszűnik. Változik persze a tartalom is. Az anyagok és alakításuk nevű rész kurtább lesz, s előtérbe kerül a technikai modellezés. A műhelynek erre is fel kell készülnie. Ami azt is jelenti, hogy a tárgyat oktató tanárokkal is megismertetik azokat a szerelvényeket, modelleket, amiket majd a a gyerekeknek kell elkészíteniük. Mivel foglalkoznak a heti három-négy órában fha? A felsősök a papírral kezdik, a fémmel folytatják, hetedikben gépszereléssel, nyolcadikban elektromos szereléssel is foglalkoznak. Természetesen Új csarnok, korszerű gépek Január elejétől már az új, 238 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokban készülnek a Péceli Ruházati Szövetkezet termékei. Az 1 millió 668 ezer forintba kerülő épületben korszerű raktárhelyiség, varrószalagsor és modem vasalógépek kaptak helyet. A képen: a varrósor látható. minden esetben az alapokkal ismerkednek, a különböző foglalkozási ágak legegyszerűbb munkadarabjait készítik. Amikor megtanulják a lágypapír vágását, ellenőrző borítékot, amikor a szegélyezést, akkor kockát, fiókos dobozt. Lemezből gyufásdoboz védőt, tolltartót, szalvétatartót, sütőbádogot, kerek hamutálkát, csipeszt, morzslapátot fából, nyeles csiszolót, szegtartót, játék állatokat, könyvbölcsőt, műanyagból papírvágó kést, füzetborítót készítenek. Eközben találkoznak a szerszámokkal, eszközökkel, anyagokkal, bizonyos szakmai fogásokkal. Az előrajzolással, nyírással, a vonalfajtákkal, a ragasztókkal, a fémlemezek tulajdonságaival, a lyukasztással, fúrással, szegecseléssel, stb. Üzemlátogatásokon is részt vesznek, ahol ugyanazt látják viszont, bonyolultabban és magasabb színvonalon. Még annyit: a gépszerelés a kerékpár, esetleg a segédmotoros kerékpár megismerését és szerelését jelenti. A lányok emellett horgolnak, kötnek, varrnak kézzel és géppel, de szerepel a tantervben háztartási ismeret is, közelebbről a konyha titkai. Szerény keret Amilyen szerény ennek a tantárgynak a presztízse, olyan szűkösek a műhely lehetőségei. Évi 75 ezer forinttal gazdálkodnak. Ebből veszik meg azt a százféle anyagot, tűt, cérnát, festéket, lemezt, ecsetet, fát, műanyagot, csavarokat, huzalokat, ami az órákhoz kell. Meg kell fontolniuk minden forint helyét, állandóan kalkulálni, hiszen az anyagok ára általában nem mérséklődik, s szeretnének olykor egy-egy szerszámot is venni. Ezt csak akkor tehetik, ha valamit megtakarítanak. Szerencsére segítségükre sietnek a városban működő üzemek, intézmények. A szakmunkásképzőtől fúrógépet és egy kis esztergapadot kaptak, a Vegyesipari Szövetkezettől lemezollót. Az Árammérő- gyártól, a Gépgyártól hulladék anyaghoz jutnak. A Háziipari Szövetkezettel szerződést is kötöttek. A szövetkezet látja el őket a szabásvarráshoz nélkülözhetetlen anyagokkal. Hol vannak a szakkörök? Csató Sándor maga is tanította jó néhány évig ezt a tárgyat. A műhely vezetését is azért vállalta el, hogy itt és így segítse a gyakorlati foglalkozás, majd a technika tantárgy rangjának a megteremtését. Ráfér, hiszen nem is olyan régen az igazgatók egy része ezeket az órákat arra használta fel, hogy a gyerekekkel az úgynevezett fogd meg munkát végeztesse el. Jellemző, hogy többségében ma sem szakos tanítók, tanárok oktatják a tárgyat. Ezért is nélkülözhetetlen a velük való jó kapcsolat, a szakmai megbeszélések, tanácsadás. Kevesli a műhelyvezető az ilyen jellegű szakköröket is. Három van a városban, szerinte iskolánként lehetne kettő-kettő. Nem elképzelhetetlen, hogy minden nyolcadikos megszerezze, a szakkör révén, a segédmotoros vizsgát. Ehhez az MHSZ és a KBT is megadná a támogatást, ahogyan korábban is tette. K. P. Benzin és omnibusz Egy példa - két téma Két férfi közeledik egy harmadikhoz, aki autót mos. Mindegyikük kezében aktatáska és bevásárlószatyor, látszik, a bolttól jöttek együtt, s párbeszédük szófoszlányaiból kitűnik: a világ dolgait beszélik meg útközben. Ahogy közelebb érnek a parkolóban álló kocsikhoz, az egyik nyo- maitékot adva mondatának, így sóhajt fel— Hát bizony!' Nem volt azelőtt ilyen, hogy energiaválság, meg benzinfüst. Akkor ió volt a ló is. A kocsiját mosó ember pedig tovább csutakolta dükkó- zott paripáját S talán azóta is azon töpreng: jutna-e manapság élég díszes fogat, s hintó, amenmyiire napjainkban szükség volna. Meg talán azon is elgondolkodik: vajon győznék-e vasutak a századeleji pöttömnyi csühögőkkel, a városok omnibuszokkal a mai nagy forgalmat. Aligha. Persze azért Igaza van az aggódónak: az ésszerű takarékosság nem árthat meg nekünk. A gyógyszertárban nagy a forgalom. Valaki hivatalos megrendelővel az egyik intézményünknek akar vásárolni. — Sajnálom, hölgyein, mondja a gyógyszerész, de vissza kell mennie, rá kell még azt is íratni az orvossal, hogy... — különben nem tudjuk kiadni az árut. A hölgy, elismerve az észrevétel jogosságát, valamit csendesen megjegyez. Talán azt, hogy most újra fáradozhat munkahelyére és vissza Következő érvét azonban, hangosan mondja ki: — Én nem bánom, de hát most emiatt még egyszer járjuk meg az utat? Ez dupla benzinbe kerül! — jegyzi meg kissé felháborodva. Aztán beszáll a vállalati kocsiba. A sofőr gázt ad. Elindulnak. Visszajönnek. Igaz: munkaidőben. De tényleg, fogy a benzin I F. I Kerepest arcsa Kizárólagos jog A kerepes tárcsái Általános Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat gondoskodik majd a budapesti Marx téren épülő ú,i Skála-áruház acélszerkezeteinek tűz elleni védelméről. Az úpvnevezett ASKET-eljárással, amely magyar találmány, egy különleges bevonattal látják el a szerkezeteket. Az eljárást kizárólagos joggal alkalmazza hazánkban a kerepes- tarcsai vállalat. Az épülő Skí- la-áruháznál vállalt munkájuk értéke 16,5 millió forint, s az év második felében kell teljesíteniük. — Rendszeresen tart filmvetítést a galgamácsai művelődési ház. Minden hétfőn Váckisújfalun, szerdai napokon Váoegresen, csütörtökönként pedig Galgamácsán. A jó filmeknek köszönhetően mindhárom társközségben szépszámú közönség gyűlik össze. Galgamácsai sporthírek Bíró Sándomé, Sárközi Mihályné és Nagy Dezsöné vasalógépekkel szállításra készíti elő a terméket. Barcza Zsolt felvételei A galgamácsai sakkozók az idén is a megyei II. osztályú csapatbajnokságban indulnak. Üjság a sakkozóknál, hogy felkészítésüket ebben az idépyben Fóthy László irányítja, aki az IMI Vasasból igazolt haza, s szaktekintélynek számít. Házi sakkbajnokságot is indítanak, amelyben olyanok is részt vehetnek, akik nem tagjai a szakosztálynak. Megerősítik, az asztalitenisz- szakosztályt is, amelynek csapata a gödöllői járási bajnokságban kíván indulni. Ezenkívül is sok versenyalkalmat teremtenek számukra. Galgamácsán az idén minden sportrendezvény a jubileum -•'""ében zajlik, ugyanis 25 éve alakult meg az Összefogás Tsz Sportegyesület Nem feledkeznek meg a tömegsportról sem, ma, vasárnap szánkó- és síversenyt rendeznek a tsz-tanya melletti részen. A 14 órakor kezdődő versenyre mindenkit szívesen várnak.