Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

12 1980. JANUÁR 13., VASÁRNAP ★ Az MSZMP Pest megyei Végrehajtó Bizottsága s személy szerint a testület minden egyes tagja nevében ezúton köszönjük mindazokat a jókívánságokat és üdvöz­leteket, amelyeket a megyei üzemeitől, termelőszövet­kezeteitől, intézményeitől, illetve dolgozóitól kaptunk az új esztendőre. A táviratokból, levelekből is azt éreztük, hogy me­gyénk dolgozói ismerik azokat a népgazdasági teendőket, melyeknek eredményes megvalósításától további gyara­podásunk függ. A mostani időszak nagy feladatokat ró az MSZMP XII. kongresszusára készülő kommunistákra, valamennyi üzem, intézmény szocialista közösségére, dol­gozójára, a munkát irányító vezetőkre. Az V. ötéves terv utolsó esztendeje, a felkészülés a következő tervciklusra még fegyelmezettebb, jobb munkát, a tartalékok további feltárását követeli meg. S mindannyiunk örömére szolgál, hogy a megye kommunistái a közelmúltban elfogadott cselekvési programok szellemében lelkes tanniakarásról tesznek tanúbizonyságot az irányelvek most folyó vitá­jában, a munkaverseny-mozgalomban egyaránt. Ugyanez a cselekvő egyetértés tükröződik a pártonkívüli dolgozók véleményében, munkájában is. Kívánjuk a megye valamennyi dolgozójának és családjának, hogy együtt és egészségben leljék örömüket a jól végzett 'közös munka eredményeiben, érjenek el további sikereket a hétköznapokon. AZ MSZMP PEST MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA HÍREK 4- HÍREK 4 HÍREK + HÍREK 4- HÍRE K 4- HÍREK 4- HÍREK .+ HÍREK 4- HÍREK 4- j MA: HOLNAP: 1980. Január 13. Vasárnap, Veroni­ka, Vidor napja. A Nap kél 7.29 — nyug­szik 16.16 órakor. A Hold. kél 2.36 — nyug­szik 12.52 órakor. 1980. január 14. Hétfő, Bó­dog napja. A Nap kél 7.29 — nyug­szik 16.18 órakor. A Hold kél 3.41 — nyug­szik 13. 30 órakor. CSÜTÖRTÖKÖN TEMETIK TAMKÖ SIRATÓ KÁROLYT Tamkó Sirató Károly, József Attila díjas író, költő temetése január 17-én, csütörtökön dél­után 13 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. Albert Schweitzer SZÁZÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1875. január 14-én született, és 90 éves korában, 1965 szeptem­berében halt meg Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német orvos és író, az afrikai leprakórház alapítója és veze­tője, kiemelkedő békeharcos. Apja protestáns lelkész volt, ő maga zenei, majd teológiai és filozófiai tanulmányokat, s köz­ben orvosi stúdiumokat is foly­tatott. A Kongó vidékén Lam- barénéban (ma Gabon Köztár­saság) volt 1905 és 1911 között, majd 1912-től kisebb megsza­kításokkal folyamatosan orvos- misszionárius. Kórházat alapí­tott, s ennek költségeit írói, valamint tprgonaművészi jöve­delméből * fedezte. 1906-ban részt vett a Bach Társaság megalakításán Párizsban; ott népszerű előadója lett Bach or­gonaműveinek. önéletrajzi írá­sa Életemből és gondolataim­ból címmel magyarul is meg­jelent. Az egész életművéért 1952-ben Nobel-békedíjjal jutalmazott sokoldalú Schweitzer nem ke­reste az általa felismert problé­mák szociális gyökereit; a gyarmatosítással kapcsolatos észrevételei, illetve javaslatai olykor kifejezetten naivnak tűnnek. Mivel teológus is volt, a vallásos elkötelezettség és a gondolkodás racionalizmusának összebékítésére törekedett, de emberi magatartása, írásainak humánus elkötelezettsége min­denképpen tiszteletre méltó. Szövetkezeti társulások Az ellátást szolgálják Elsőfilmes Boldogtalan kalap Űjabb elsőfilmes rendező' avatnak a Mafilm idei else játékfilmjének, a Boldogtalar kalap-nak a forgatásával, t debütáló Sós Mária 1975-bei végzett a Színház- és Film művészeti Főiskola rendező szakán. Eddig tévérendezései vei vívott ki elismerést. í Vörös Éva novellája alapjái készülő újdonság három hős nője — az irodalomtörténész a grafikus és az újságíró - egyaránt elvált asszony. Sze repüket Nagy Anna, Földess Margit és Kishonti Ildik alakítja. A filmben Rüszt József, Várszínház főrendezője is sze repet vállalt. Az operatő Szabó Gábor. A szövetkezeti társulások­nak, vállalatoknak fontos sze­repe van a mezőgazdasági ter­melésben. Pest megyében is nélkülözhetetlen kiegészítő te­vékenységet folytatnak, hoz­zájárulnak a lakosság jobb el­látásához, nagyüzemi mére­tekben gazdaságtalanul gyártó, ám kis volumenben kifizető’ dően előállítható termékek ké­szítésével foglalkoznak. Pest megyében az elmúlt esztendőben 16 közös vállalat működött összesen 321 gazda­sági egység fúziója révén. A műszaki-technikai bázis, s a termelés bővülése érzékelteté­sére néhány adat: árbevételük meghaladta a hárommilliárd forintot, a mérleg szerinti tiszta nyereség pedig 405 mil­lió forint volt. A 16 vállalat­nál csaknem tízezer embert foglalkoztatnak, zömmel jól képzett ipari szakmunkásokat A felmérések szerint a szövet­kezeti közös vállalatok képe­sek bonyolult feladatok meg­oldására, s rendelkeznek a megfelelő korszerű technoló­giai eszközökkel is. A buda­örsi Taurina vagy a Boscoop nevét nemcsak a megyében, hanem országszerte ismerik, számos megbízást vállalnak fővárosi és vidéki ipari és mezőgazdasági üzemek részé­re. Legeredményesebben az építőipari üzemek dolgoztak, munkásaik keze nyomán épült fel például a ráckevei ABC- üzlet, a dabasi' bevásárlóköz­pont s a monori vízműhálózat. Hasonlóan kedvező a kép a nem önálló jogi képviselettel rendelkező, egyszerű gazdasági társulásoknál, amelyekből ta­valy 50-et tartottak számon Pest megyében. Termelési ér­tékük 2,2 milliárd forint körül alakult, s az árbevétel elérte a 3 milliárd forintot. Ezekben a társulásokban 4400 fizikai, il­letve szakmunkás dolgozik. Az élet delén infarktus? Agyrönígen számítógéppel Már nem a madaraké Exportcikk az éger toboz VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Általában kissé felhős, szá­raz, hideg idő. Napközben he­lyenként megélénkülő keleti, északkeleti szél. Hajnalban szórványosan köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 4, mínusz 9 fok között. KÉSZÜL A RUSZE! I Iván, $ megyei tanács el­nökhelyettese január 14-én, hétfőn fél 10-től fél l-i,g a hivatali helyiségében fogadó­órát tart. H Olcsóbb benzin külföl­dieknek. Jugoszlávia feb­ruártól 20 százalékkal ol­csóbban adja a benzint a külföldi turistáknak. — Mezőgép export. A bu­daörsi Mezőgép Tröszt 1a- nuár első napjaiban 220 szalmaszecskázó berendezést indított útnak az NSZK-ba. H Naponta egymillió em­berrel gyarapodik a föld lakóinak száma, így boly­gónk népessége évente 1,7 százalékkal emelkedik. ® Környezetvédelmi an­kétet rendez január 16-án, Budapesten a Technika Há­zában a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület. — Értékelés. Elkészül Du­nakeszin a városfejlesztési kérdőívek értékelésének sok­szorosítása. A 90 oldalnyi összegzést — amely a város majd kétezer lakosának vé­leményét tartalmazza — a következő hónapokban vala­mennyi illetékes szerv meg­tárgyalja. Uj termesze tadta exportcikk született: az éger toboz, ame­lyet Olaszországban virágdí­szítéshez alkalmaznak. Vízfo­lyások mentén, a hólepte égerligetekben szorgos kezek gyűjtik most az apró. szür­késbarnás termést, amelyből eddig legfeljebb a madarak csipegették fel a pikkelyek közül kihullott magvakat. Az Erdei Termék Vállalat egye­Feltöltött raktárak ii.eleii.elcj» a lüggönj, a Jersey zisok gyógyítását tűzték napi­rendre. Geréby György, az Országos Ideg- és Elmegyógyászati In­tézet osztályvezető főorvosa, a társaság főtitkára elmondta: hazánkban a keringési és ér­betegségek a halálozási sta­tisztika élén áű,Inak. A már nagy élettapasztalatú és még jó munkabírású 50 év körüli korosztálynál lett egyre gya­koribb a szívinfarktus és az infarktus az agyban, amit a közvélemény agyvérzésként is­mer. Mind a kettőt a vérellá­tás zavarai, az érfalak megbe­tegedése okozza. Ezt pedig legtöbbször a káros szenvedé­lyek váltják ki. Köztük a do­hányzás, a túlzott alkoholfo­gyasztás, a gyógyszerekkel való visszaélés — esti nyugta­tok, reggeli serkentők örökös szedése szinte gyógyszermérge­zetté teszi a szervezetet. A mozgáshiány, a kövérség is a betegségelőidéző okok közé tartozik. A népgazdasági terv idei előirányzataival és a termelői árak január 1-i módosításával összhangban egyes fogyasztási cikkek árai e hó 7-étól meg­változtak. Csökkent vagy nö­vekedett a vásárlási kedv? Er­ről érdeklődtünk a megye két áruházában. Novák István, a ráckevei üzíetház boltvezetője: — Mint mindenütt, nálunk is leltár volt az év első nap­jaiban, ezért pénteken nyitot­tunk ki először. Előzetes fel­méréseink szerint a függöny­anyagok és a jersey iránt vár­ható nagyobb érdeklődés, ezért jó előre beszereztünk egy-egy nagyobb tételt. Gon­doltuk, megfelelő készlettel állhatunk vevőink rendelke­zésére. Alig telt el néhány nap, egyes színekből újra kell rendelnünk, olyan nagy a ke­reslet, annak ellenére, hogy január áruforgalmi szempont­ból egyébként holtszezonnak számít. Cegléden is ezekben a na­pokban ért véget a leltározás. — A Skála-coop által indí­tott Fehér hetekkel nyitunk. Ennek keretében elsősorban nagy ágyneműválasztékkal várjuk vásárlóinkat — mondta Hörömpő István, az áruház rriétei'osztályának vezetője. Alkatrészek 9400 négyzetméteren Egységcsomag a vevőknek A piacokon járva Bőséges zöldség« és gyümölcsfelliozdtaS A tervek szerint az idén 400 ezer üveg pácolt halat készí­tenek belföldre a Szilasmenti Termelőszövetkezet kerepes- tarcsai feldolgozóüzemében. Naponta 8—10 ezer literes üveg ruszli hagyja el a futószalagot. A télire felhalmozott kész­letekből ezen a hét végén is bő kínálatot nyújtottak a Pest megyei Zöldért és a termelő- szövetkezetek elárusítóhelyein. Hogy kemény januárt jelez a naptár, azt az árakon mérhették le a bevásárlásra induló háziasz- szonyok: drágábban adták a káposztaféléket, a hagymát, s Erdei embereknek Mozgó menedékliázak Fontos szociális programot valósít meg ebben az ötéves tervben a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság: moz­gó menedékházakkal látta el az erdei munkahelyeket. A műhelyek már az utolsó soro­zatot készítik, s folyamatosan adják át a fakitermelő és er­dőművelő brigádoknak. Ötvenöt szabadtéri munka­helyen már az új, hullámle­mez borítású, hőszigetelt öltö­ző-étkezőket használják, ame­lyekben kölünálló mosdóhelyi­ség is van. A beépített, fával táplált tűzhely egyenleteseb­ben fűt. mint a régi, s nem­csak a teát lehet felforralni rajta, hanem a messziről ho­zott ebédet is azon melegítik. A melegedőházakat olyan pótkocsik alvázaira építették, amelyek teherszállításra már nem alkalmasak. Azon túl, hogy így lényegesen olcsób­bak, tágasabbak is a nyugdíja­zott faalkotmányoknál, a ko­rábbi öt helyett egyszerre nyolc embernek nyújtanak kulturált tisztálkodási és étke­zési lehetőséget s védelmet a zord időjárással szemben. borsos áron kínálták a pri­mőrárukat a piacokon. Burgonyából kimérve és 5—10 kilós csomagolásban egyaránt árusítottak, osztály­tól és fajtacsoporttól függően 4.40— 5,20 forint közötti áron. Vörös- és lilahagymát is fel­fedeztünk a boltokban és a magánkereskedőknél. Az előb­bi kilóját minőségétől függően 7.40— 12,50 forint közötti áron mérték, az utóbbit már kilón­ként 16 forintért adták. Ke­lendő volt a fokhagyma is, amelynek kilója mérettől és minőségtől függően 48—56 fo­rintba került. A sárgarépa kilóját 10, a gyökérét 13 forin­tért mérték, akadt zeller is, amelynek ára 10—18 forint között mozgott, s kínáltak pet­rezselyemzöldséget csomón­ként 1,40—2,20 forint közötti áron. Némelyik boltban kara­lábét v árusítottak kilónként 6,60 forintért, s aki a vasár­napi sült mellé savanyúságot keresett, az vásárolhatott cék­lát kilónként 6 forintért. A friss, vitamindús pri­mőrök sem hiányoztak a pultokról. A magas áruk ellenére sokan vitték a para­dicsomot, a fejes salátát, a zöldhagymát. Az apró, ke­mény, fólia alatt termett pa­radicsom kilójáért 60—70 fo­rintot kértek. Legnépszerűbb a csomóba kötött, jóízű pri­mőr retek volt. A retek a Sa­sad és a csepeli Duna Tsz el­árusítóhelyein 4—5 forintba került. A gyümölcspiacon a sütőtök, a gesztenye volt a sláger, s természetesen hosszú sorok álltak a banánt, a narancsot árusító üzletekben is. Almát és körtét is nagy mennyiség­ben kínáltak, az előbbit 8—12 forintért, az utóbbit 20—22 forintért. Halból szegényes volt a választék, ezért inkább a baromfit, hí­zott pulykát, kacsát, csirkét vitték, sokan pedig csiperke- és laskagombát vásároltak. K. M. Manapság sokat hallani ar­ról, hogy a vállalatoknál na­gyon magasra duzzadtak a készletek, s ez károsan hat a gazdálkodásra, az ország for­gatható tőkéjének jelentős ré­szét köti le. De miért állhatott elő ez a helyzet? Többek között azért, mert az anyag- és alkatrész- ellátásra hivatott, úgynevezett TEK vállalatok sem rendel­keztek elegendő készlettel. Feltdhetőleg a villamossági és elektromos szerelési cik­kek területén a közeljö­vőben javul a helyzet. Nem csupán azért, mert az új gazdasági szabályozók már jobban ösztönzik a vállalatot arra, hogy nagy tömegű al­katrészt tároljon és értékesít­sen, hanem azért is, mert Ke- repestarcsán elkészült a 9400 négyzetméter alapterületű, ha­talmas Viliért raktárrendszer, ami egyaránt javítja a keres­kedelmi vállalatok és a lakos­ság ellátását. A vállalat a jövőben nem­csak arra törekszik, hogy a jelenleg is forgalomban levő, de sokszor hiánycikknek szá­mító anyagokból biztosítson teljes ellátást, hanem arra is, hogy szélesítse a választékot. Erre már csak azért is nagy szükség van, mert a magyar vállalatok abbahagyták sok gazdaságtalan cikk gyártását. Ezeket tehát a jövőben jelen­tős részben külföldről, jó­részt az európai KGST-orszá- gokból kell beszerezni. A raktárrendszer megépülé­sével korszerűbb lett az ügy­felek kiszolgálása. A különbö­ző alkatrészeket és szerelési cikkeket egységcsomagba rak­va juttatják el vevőikhez. Egymást gázolták le Agyontaposott julaok A Dabasi Járási Rendőrka­pitányság rongálás bűntette miatt nyomozást indított is­meretlen tettes ellen. A vizs­gálat elrendelésének előzmé­nye: szilveszter éjszakáján a dabasi Fehér Akác Tsz mén­telki juhhodályába bejutott egy kutya és több juhot meg­mart. A megrémült vemhes állatok menekülés közben 51 társukat agyontaposták. A kár 153 ezer forint. A nyomo­zás eddigi adatai szerint fel tételezhető, hogy az egyik ju hász hagyta bent a hodályba,-. kutyáját. A rendőrségi vizsgálat meg tart. Lot lótájékozta tó Sok volt a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 2. játék­héten öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: négytalála- tos szelvénye 88 fogadónak volt. nyereményük egyenként 81 782 forint. Három találata 8805 fogadónak volt, nyereményük egyenként 409 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 222 228 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Gyorsított eljárás Zsebtolvaj a vonaton A Budai Járási Rendőrkap' tányság lopás vétóége miar.i őrizetbe vette Balogh Gyűlu büntetett előéletű tatai lakost A 20 éves férfi a Keleti pálya udvarról Tatabányára tánc személyvonaton egy utas zse béből ellopott 1750 forintot. A rendőrség bíróság elé állítást vagyis az ügy gyorsított eljá rásban történő elintézését ja vasolta az ügyészségnek. . , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megye! Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. — Főszerkesztő- Sági Agnés — hFCT SlCOVn nini in Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi Béla u 6. Postacím: Budapest. Pf. 311. Irányítószám: 1440.' — Kiad'ja a Ff N Mr h í ti H hlftr Hírlapkiadó vailaiat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TU1 Imre igazgató. — A szerkesztőség és • .................................................. - . — • ... - —- J ■ S.V» i t-i »■■»■•in Szerkesztőségi titkárság:,140-447. Mon, kiadóhivatal központi telefonja; 343—100 és 336—130. — FIÖKSZERKÉSZTÖSÉGEÍNK: ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér 1. Pf.: 19. 2701. Telefon: 11—400. — Gödöllő és Vidéke, Gödöllő, Szabadság tér 1. Pf.: 47. 2100. Telefon: 81—98. ____or és Vidéke, Mcnor, Kossuth u. 78. PL; 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Híradó, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2730. Telefon: 398. — Váci Napló, Vác. Lenin út 45. Pf.: 32. 2501. Telefon: 10—095 — A lapot el őállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest Y-. József Nádor tér 1., 1900),közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—90 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 30— Ft. ' -Index: 25064 HU ISSN 0133—0659 i lőre egy vasúti vagonra való égertobozt gyűjt be. Óvatosan kell bánni a tobozkákkal, ne­hogy letöredezzenek a finom kis pikkelyek. A múlt évben, úgy látszik, kedvezett az idő­járás az égernek, mert egy-egy terebélyes fa alatt zsáknyi termést, találnak. Az ügyes olasz virágárusok koszorúkat virágkompozíciókat ékesítenek a tobozokkal. Mind eredményesebben al­kalmazzák a számítógépes röntgenvizsgálatot az agyi vérkeringési zavarok kórképé­nek feltárásához és gyógyítá­sához. A korábbi módszerek­hez képest nagy előnye, hogy teljesen fájdalommentes, a vizsgálathoz semmiféle kont­rasztanyagot npm kell bejut­tatni a véráramba. A szűkü­letük miatt az agyat és a szí­vet is veszélyeztető erek tágí-. fásához pedig modem műtéti eljárásokat dolgoztak ki. Ezekről az eredményekről, az új gyógyászati módszerek elterjesztésének további lehe­tőségeiről esett a legtöbb szó a Magyar Ideg- és Elmeorvo­sok Társaságának Budapesten tartott háromnapos szakmai nagygyűlésén, amely szomba­ton fejeződött be a Semmel­weis Orvostudományi Egye­tem Nagyvárad téri épületé­ben. A tanácskozás két fő té­maköreként az agyi vérkerin­gési zavarok, illetőleg a neuró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom