Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-04 / 283. szám

"kMAüd 1979. DECEMBER 4., KEDD A jövő évi tervről Hétfőn a Parlamentben ta­nácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bi­zottságok elnökei, a fővárosi és megyei képviselőcsoportok vezetői. A megbeszélésen Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke ismertette a Parlament soron következő, téli ülésszakának előkészíté­sével kapcsolatos teendőket. Ezt követően Madarast Attila pénzügyminisztériumi állam­titkár és Horváth László, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese beszámolt az 1980-as költségvetési törvény- javaslatról, valamint a nép­gazdaság 1979. évi fejlődésé­ről és a jövő évi tervjavaslat­ról. Átfogó képet adva a kü­lönböző népgazdasági ágaza­tok jövő esztendei tennivalói­ról, részletesen szóltak a nemzeti jövedelem termelésé­nek és felhasználásának, a népgazdasági egyensúly meg­teremtésének kulcskérdéseiről, a vállalati gazdálkodás és tervek, a beruházások, a kész­letgazdálkodás terén előirány­zott feladatokról, a lakosság jövedelmének és fogyasztásá­nak várható alakulásáról. A vitában felszólaló képvi­selők valamennyien rávilágí­tottak arra, hogy az 1980-as népgazdasági terv megvalósí­tását szolgáló döntések és in­tézkedések, továbbá a gazda­sági szabályozó rendszer vál­tozásai jó alapul szolgálnak a feladatok megoldásához, ered­ményesek azonban csak akkor lehetnek, ha végrehajtásukon következetesen munkálkodnak az erre illetékesek. Anyanyelvi oktatás a szakmunkásképzőkben iá példák Pest megyében Rendre megvalósulnak a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetségének ta­valy novemberben tartott Vili. kongresszusán elhangzott ja­vaslatok — állapították meg tegnap a szövetség országos választmányának ülésén, a Hazafias Népfront, budapesti bizottságának székházában. Elmondták: a párt- és álla­mi szervek, társadalmi szer­vezetek támogatják a szerb, horvát, szlovén lakosság anya­nyelvének, nemzetiségi kultú­rájának, hagyományainak ápo­lását. A Hazafias Népfront, annak megyei bizottságai mel­lett alakult nemzetiségi bi­zottságok segítségét naponta tapasztalják a nemzetiségek. Örömmel nyugtázták, hogy egyre több fiatal vesz részt az anyanyelvi oktatásban; a nagykanizsai, pécsi, mohácsi, bajai szakmunkásképző in­tézetekben már megkezdték, más szakmunkásképző intéze­tekben az 1980—81-es tanév­ben kezdik meg az anyanyel­vi oktatást. A szövetség min­den segítséget megad az okta­tási szerveknek ahhoz, hogy az anyanyelven is tanító iskolá­kat kétnyelvű iskoláklcá fej­lesszék. Felvilágosító, meg­győző munkát folytat a dél­szláv lakosok körében azért, hogy a hercegszántói diákott­honos körzeti iskola és a bu­dapesti szerb-horvát gimná­zium tanulóinak száma is gya­E'őadások, filmek. Ki mit tűé rendezvények A kapcsolatok erősítés© külföldön élő magyarokkal Szorosabbra fűzte kapcsola­tait a külföldön élő magya­rokkal, illetve a magyar egyesületekkel a Magyarok Világszövetsége — állapította meg az idei munkát összegző ülésén tegnap a szövetség el­nöksége. A Bognár József aka­démikus elnökletével megtar­tott tanácskozáson Szabó Zol­tán főtitkár hangsúlyozta: különösen szembeötlő volt az előrelépés a kulturális kap­csolatok erősítésében. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Dél-Amerikában és Nyugat- Európában az idén összesen 68 előadást tartottak a szö­vetség szervezésében, segítsé­gével a hazai művészek. Ezek többsége prózai és dalest volt, de sok érdeklődőt vonzottak az ismeretterjesztő előadások és a Ki mit tud rendezvények is. A külföldi magyarok kö­rében megnőtt az érdeklődés Hímjeink iránt: idén 73 já­ték- és 11 rövidfilmet — első­sorban mai életünket bemuta­tó alkotásokat — vetítettek számukra. A mai Magyarország ered- nényeinek megismertetését ól szolgálták a szövetség zervezte csoportos utazások s: 20 csoportban 1200 érdek- ödő érkezett hazánkba, s ett részt az országjáró túrá- on. Mind több külföldi egyesü­lt ismeri fel: a külföldön élő íagyarok, a másod- és har- íadnemzedék számára tartó­in nem őrizhető meg a ma- yar nyelv és kultúra, a ma- yarságtudat az anyaország­od való kapcsolat nélkül, zeknek a kapcsolatoknak intos láncszemeként értékel- az elnökségi ülés az anya- jelvi konferencia védnöksé­gnek augusztusban tartott bővített ülését, az V. nép- ncfesztivált és a hagyomá- tos nyári rendezvényeket. A szövetség kiadványokkal, nkönyvekkel is segíti a ma- ar nyelv külföldi oktatását. 5 önálló helyiséggel, könyv- rral rendelkező egyesülete­két csaknem 250 ezer forint értékű könyvvel, folyóirattal, hanglemezzel gazdagították. rapodjon. Szorgalmazza a szlovén tanszék létesítését a szombathelyi tanárképző fő­iskolán, s azt, hogy a szom­bathelyi óvónői szakközépis­kolában szerb-horvát nyelven is képezzék az óvónőket. __ Az eredmények közt em­lítették a Magyar Rádió győri stúdiójának szlovén nyelvű adását. A párt és a kormány határozata értelmében — mon­dották — várható, hogy a következő év elejétől bőví­tik a televízió Nas ekran cí­mű műsorának adásidejét. Le­hetőség adódik egy kulturális, társadalompolitikai anyanyel­vi kiadvány megjelentetésére. Remélik, a kiadvány első száma már 1980-ban napvi­lágot lát. A Pest megyében élő dél­szláv .nemzetiségiek is ápolják hagyományaikat, nemzetiségi kultúrájuk kincseit. Konkrét példák sora bizonyítja, hogy kibontakoztathatják képessé­geiket, s az ehhez szükséges alapokat már a gyermekek is megszerezhetik. A televízió Ki mit tud műsorában nagy sikert aratott szentendrei Vu- jicsics együttes megyeszerte felkutatja és bemutatja a dél­szláv dalokat: még ma is em­lékszünk a közelmúltban ha­zánkban megrendezett európai gyermektalálkozónak a duna­kanyari programjára, amikor muzsikájukra lengyel és szov­jet, mongol és kongói kisisko­lások járták vidáman a szerb népi táncot, a kólót, mintegy szimbolizálva a barátságot, a békét. S persze nem feled­kezhetünk meg a külföldön is ismert tököli délszláv nemzeti együttesről, amelynek tagjai — a legfiatalabb alighogy kinőtt az óvodáskorból, a rangidős pe­dig jócskán túl van már a nyugdíjkorhatáron — oly di- cséretreméltó lelkesedéssel ápolják a hagyományokat. Ab anyag ne vesszen ei. . • f/.j Ésszerű gazdálkodással Tavaly 473 milliárd forintot tettek ki a szocialista iparban az anyagköltségek, az összeg a mindennapi életben haszná­latos mércéink szerint szinte fölfoghatatlan. Mint anyagok, alkatrészek, részegységek tö­mege azonban könnyen meg­jeleníthető, hiszen napról nap­ra munkánk, tevékenységünk tárgyát alkotja. Ésszerű felhasználás Kétszázhúsz esztendeje, 1759-ben hozták felszínre az első adag kőszenet Magyaror­szágon. A felszabadulásig, te­hát majdnem kétszáz év alatt, az össztermelés kéthar­mada — 400 millió tonna — volt annak, mint amit a kö­vetkező három évtizedben ki­bányásztak. A szénvagyon — a növekvő szükségletek és ki­termelés mellett is — legalább egy évszázadra elég a ma is­mert készletek alapján. Ami megnyugtató. Még inkább az, hogy az előrelátás, a gondos­ság egyre inkább érvényesül sok területen; erdeink élőfa­állománya két évtized alatt — mert csak akkor kezdődött a tervszerű gazdálkodás — het­ven százalékkal gyarapodott. Tehát: fölhasználás és után­pótlás. Igen, de a fa megnő, újból és újból pótolható, a szénvagyon viszont nem ter­melődik újra. A két végpont között tehát a gazdálkodás ezernyi ésszerű lépésének, módszerének kell terepet te­remtenünk. A kiindulás kény- szerűség: nem tudunk meg­lenni az anyagok egyre na­gyobb tömegének fölhasználá­sa nélkül. A végponton viszont ott lel­jük a pazarló meg az éssze­rűtlen fölhasználást, az eltor­Válioxó viiág — m®E&ék®Bsy éieiff&resva Merre tart az ingázás iránya? Ha bekapcsolom a rádiót, róluk van szó. Ha, kinyitom a riportkönyvet, a bejáró dol­gozókról olvasok. Az ország­ban 1 millióan. Pest megyé­ben 250 ezren utaznak napon-, ta a munka- és lakóhelyük között. Ingáznak. Az utóbbiak közül 180 ezren a fővárosban vállalnak munkát. A művelő-i dési szempontból hátrányos helyzetűeknek tartott munká­sok érdekében új együttműkö­dési forma alakult ki Buda­pest és a megye népművelői között. Éppen a közelmúlt­ban tartottak tapasztalatcse­rét az Egyesült Villamosgép­gyár művelődési házában a népművelők. A találkozót a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és az, SZMT rendez­te. Sz sno'ip nézeíeí( is — Olyan feladat megoldá­sáról van szó — mondotta a tapasztalatcserén vitaindítójá- ] ban Simon László, a gyár szbt-titkára —, amely a szak- szervezetek, az üzemek és he­lyi tanácsok vezetőinek, nép­művelőinek együttműködését, a tennivalók konkrét megfo­galmazását, a munkamegosz­tást határozza meg. Joggal vetődik fel a kérdés: \smerjük-e igazán a bejárókat és helyzetüket? Az üzemek jó része sokáig csak munkaerő­ként . kezelte őket, s jobbára az 1974-es közművelőtlési párthatározat megjelenése óta fordítanak nagyobb fi­gyelmet műveltségük fejlesz­tésére. A tanácskozáson Böhm An­tal szociológus elmondta: Q társadalom hétköznapi tuda­tában, a munkahelyi és a la­kóhelyi szervezetek egyes ve­zetőinek körében sztereotip nézetek, előítéletek is kiala­kultak. Szívesen illesztik a bejárókra az általánosító cím­két: ezek az emberek kétla- kiak, anyagias szemléletűek, a fekete vonatok' italozói. Nem is lehet velük mit kez­deni. A munka után sietnek haza, a lakóhelyükön sem le­het őket otthon találni, a köz­ügyek és a kulturális élet iránt passzívak. A valóságban persze más a helyzet. E rétegben ugyanis olyan régi munkásdinasztiák is találhatók, akiknek már a nagyszüleik is a városba jár­tak el dolgozni. Az előadó szerint ennek az életformának három olyan fő típusa alakult ki, melyek közül az úgyneve­zett megtorpanok nem tanul­nak szakmát, nem képzik magukat. A kitörő típusúak igyekeznek beilleszkedni a vá­rosi életbe. A háttérépítő tí­pus nem tekinti átmenetinek bejárói helyzetét, s véglege­sen erre az életformára ren­dezkedik be: a vidéki otthon­ból eljárva teremti meg a legjobb an3'agi lehetőségeket. A bejáró életformával tehát még sokáig, vagy véglegesen is számolnunk kell. Várható esetleg az is, hogy egy idő után megfordul az'áramlás iránya, s a városbeliek igye­keznek majd a peremközségek zöldövezetébe települni. Kulturált köikkzdsst Annak, hogy a naponta uta­zó emberek is rendszeresen olvassanak, előadásokat hall- gasanak, képezzék magukat, az alapfeltétele o gyors, a sű­rű és a kulturált közlekedés megteremtése, az agglomerá­ciós övezet szolgáltatásainak fejlesztése. Ha az emberek szabad idejüket valóban mű­velődésre, a társas életre akarják fordítani, akkor a la­kóhelyük biztosíthatja azokat a programokat, amelyek a vá­rosi lehetőségeknek is meg­felelnek. Horváth István, az ÉVIG művelődési házának igazgató­ja az említett tanácskozáson korreferátumában felhívta a figyelmet: a Cegléd környé­kén munkát találó dolgozók nem nagyon szeretik a bejáró megkülönböztetésf, s a gyár­vezetőség ezért azt nem is al­kalmazza. A művelődési ház programjában nincs külön be­járó műsor, együtt vesznek részt a dolgozók a szakkörök, a klubok programjain. Urbán László, az érdi művelődési központ igazgatója azokról a módszerekről adott számot, amelyeket a városból eljáró 18 ezer dolgozó körében al­kalmaznak. A vasútállomáson képkiállítást rendeztek, a budapesti nagyüzemekben ér­di kulturális napokat tarta­nak. Igazodni a módszerekkéI Több fővárosi és megyei népművelő is hangoztatta, hogy kevés még a tapasztalat és sok, a munkával járó ku­darc, a programok iránt gyak­ran közömbösség tapasztalha­tó. Ez utóbbi okai feltehetően nemcsak az életforma objek­tív körülményeiben és a so­kat emlegetett szociális hát­rányban rejlenek. Az ingázás változó világunk mozgékony életformája, s mi­vel hosszú távon kell ezzel számolni, hozzá kell igazítani a közművelődés módszereit — hangzott el a konklúziónak is tekinthető megállapítás Krizsán Sándornak, a vasas­szakszervezet főmunkatársá­nak, és Gölöncsér Dánielné- nak, az SZMT titkárának hoz­zászólásaiból. A bejárók ügye összetett gazdasági-társadalmi problé­ma, amelynek a közművelődés a részterületeit alkotja. Az üzem ugyanis a közösségi ne­velésnek a legfontosabb, de nem az egyetlen színtere. Kovács T. István zult értékrendet, ami olcsónak mutatja azt, ami egyre drá­gább; hazánkban akkor emel­kedett gyorsan a színesfém­fölhasznál ás, amikor a világ­piaci ár a csillagokat ostro­molta. Semmit sem tehetünk azellen, hogy a nyers- és alapanyagok a nemzetközi kereskedelemben folyamato­san drágultak. Nem várha­tunk csodákra, szükségszerű az igazodás. Ahogy elkerülhe­tetlen annak tudomásul véte­le is: itthon szintén költsége­sebb a kitermelés. A hatvanas évek közepén a bauxitkutatá- sok átlagos mélysége kétszáz méter volt, tíz esztendő múl­va hétszáz, s itt is, a többi területen is egy évtized alatt megkétszereződtek az egy mé­ter kutatófúrásra számított kiadások! A hatodik ötéves tervben átlagosan 370 méter­rel nő a szénhidrogén-kutató fúrások mélysége: 2900 mé­terre. S egyre több a 4000 méternél hosszabb fúrólyuk; az áhított nyersanyag mind nehezebben hozzáférhető. Ez a helyzet az egész világon. Billegő mérleg Két ipari gömbcsap áll egy­más mellett a kirakatban. Az egyik anyagigénye háromszo­rosa a másikénak, aminek használatával ráadásul nyolc­van százalékkal csökkenthető az áramlási veszteség. Ez utóbbi termék licencia alapján készül, az előbbi huszonnégy esztendős konstrukció. A meg­rendelők, a vevők jelentős ré­sze mégis a régihez ragasz­kodik. Az elavult árképzés jóvoltából nekik az az ol­csóbb, ami a népgazdaságnak sokkal drágább. Kilenc év alatt, 1970^ és 1978 között 900 ezer tonnával bővült a vas­ércfelhasználás. Közben az amúgyis csekély hazai kiter­melés csökkent; a teljes föl­dolgozott mennyiség 12 száza­lékát fedezte tavaly. Az im­port viszont — mert általában emelkednek az árak, s mert egyre távolabbi, nehezebben hozzáférhető lelőhelyekről származik az anyag — mind nagyobb tétel a kiadások so­rában. Maradjunk e drága árunál. Egy tonna acélnyersvas ter­I meléséhez 680 kilogramm ko- I hókokszot használtak fel ta­valy — 1970: 730 kg, —; ha az acél pazarlódik akkor sok mással egyetemben pocséko­lódik a koksz is, a kokszolás, s a kokszolható szén kiterme­lésének költsége... Ennek el­lenére, amint azt elemzéspk mutatják: az acélnyersvas át­lagosan húsz százaléka vész el, kerül hulladékba, a feldol­gozáskor. Ami nemzetközi összehasonlításban teljesen elfogadhatatlan; a tűrhető arány 6—8 százalék. Működ­nek például már egy-másfél százaléknyi veszteséggel dol­gozó lemezkivágó berendezé­sek,' külföldön, hazánkban vi­szont olyanok is, amelyekkel negyven százalék a hulladék! Változó sorrend Az anyagok értéke, fölhasz­nálhatósága folyamatosan mó­dosul a társadalmi-gazdasági — azon belül: a technikai, technológiai — környezettel. Éppen százkilencven eszten­deje, 1789-ben fedezték fel az uránt: semmire sem jó érc­nek tartották... Kisebb hord­erejű esettel előhozakodva: 120 millió darab tetőfedő cse­rép kelt el a kiskereskedelem­ben tavaly. Ennek javát kor­szerű gépeken készítették, ám e drága automatákhoz a ko­rábbi — részben kézi, részben gépi feldolgozásra alkalmas — nyersanyag nem jó. Űj bá­nyákat kellett nyitni, növelni a szállítási távolságokat... Ne gyártsunk akkor inkább cserepet? Három és félszer annyi cement fogyott 1978- ban, mint 1960-ban. Másfél millió tonna árut kibocsátó cementmű fölépítése hét­nyolc milliárd forint. Elhárít­hatjuk ezt a, költséget? Ha a szükségletek indokolt növeke­dését tekintjük, akkor nem. Ha a pazarló felhasználást, akkor majdnem; a cement húsz százaléka fölösen kerül beépítésre, elhullik szállítás, átrakás, stb. közben, illetve a rossz tárolás miatt tönkre­megy. Mészáros Ottó Következik; Elforgácsolt milliók Jelzőtábla az át mentén A KPM Közúti Igazgatóságának dolgozói az 5-üs út men­tén közlekedési táblákat szerelnek fel. A hernádi bekötő út­nál dolgoznak most a brigádok. Halmágyi Péter felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom