Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-21 / 298. szám

. , w ' '".JT­". \>;.y- ->r :ST MEG <&* * ­YEI HIRLA P KULONK IADA SA VI. ÉVFOLYAM, 298. SZÄM 19*9. DECEMBER 21., PÉNTEK Új tv, új íeladaiok Három szövetkezet tervei Idei munkájuk eredminyei- rői, gondjairól, terveikről ér­deklődtünk a három gödöllői ipari szövetkezetben, amelyek megváltozott feltételek között kezdik az új' esztendőt. De előbb nézzük, ml történt az idén. Építőipari Szövetkezet, Be- rencsi János elnök: — Egész évben létszám­gondokkal küszködtünk, har­minc szakmunkás hiányzott az állományunkból. Tervünket így is 98 százalékra teljesít­jük, s ezt az intenzivebb munkának, a műszaki fejlesz­tésnek, a termelékenység nö­vekedésének köszönhetjük. Nyereségtervünk teljesítésé­vel sem lesz baj, de a leg­fontosabb az, hogy szövetke­zetünk tovább fejlődött és megerősödve várjuk 1980-at. Beruházásaink rendben foly­tak, a többi között vásárol­tunk egy Mixer betonszállító gépkocsit egymillió forintért. Alakítás, javítás — Ami munkáinkat illeti, Gödöllőn, a János utcában ütemterv szerint építettük a 81 lakást, folyamatos volt az aszódi fiúnevelő intézet re­konstrukciója is, s a többi megrendelőnk sem panasz­kodhatott. Sikeres évet zárt szolgáltató egységünk, a la­káskarbantartó részleg, amely népszerű a lakosság körében. Háziipari Szövetkezet, Kö­teles Imréné elnök: — Kötőüzamünk már telje­sítette szocialista exportköte­lezettségeit, 4 százalékkal ter­ven felül. A konfekcióüzem az alapanyaghiány ellenére az év végéig körülbelül 97 szá­zalékig jut a tervteljesítésben. A szolgáltatásban sajnos, kü­lönösen az elmúlt két hónap­ban, visszaesés tapasztalható, méret szerinti szabóságunk ke­vés megrendelést kap. Pedig átalakítást, -javítást is válla­lunk, ami jól beilleszkedhet a családi takarékossági tervek­be. Vegyesipari Szövetkezet, Szávai Tibor elnök: — Szolgáltató részlegeink munkájával elégedettek lehe­tünk, az idén korszerűsítettük a fényképészetet, új fotóbe­rendezéseket vásároltunk és szakképzett dolgozókat vet­tünk fel. Az ipari részlegeink összességükben maradéktala­nul teljesítették tervüket. Gondot csak a palacsavarok értékesítése jelentett. A gyárt­mányszerkezet átalakítása után februártól a húsipar szá­mára kéz- és eszközfertőtle­nítő berendezéseket készítünk, az induláshoz képest az év végére 8—9 százalékos a ter- melásfelfutás. Különösen jól dolgozott konfekcióüzemünk. itt a tervet 15 százalékkal túl­teljesítették dolgozóink. S most nézzük, mi lesz jö­vőre! flpítőipari szövetkezet: — Az új gazdasági körül­mények új elgondolásokat kö­vetelnek. Elsősorban munkánk minőségét kívánjuk - javítani, amikor tovább építjük a Já­nos utcai lakásokat, ötvennel 1980 végéig szeretnénk elké­szülni. Befejeződik az aszódi fiúnevelő intézet rekonstruk­ciója, új feladat az Agrártu­dományi Egyetem barokk épü­letének felújítása, s ugyancsak az egyetemi városrészben épí­tünk 12 lakást. Felsőruha Háziipari Szövetkezet: — A. kötődé és a ruházati konfekció már biztos, hogy nem lesz piac nélkül az első félévben. Az utóbbiban to­vább növekszik az arány a ma­gasabb feldolgozottságú felső­ruha javára. Különösen a női és gyermekruha iránt nagy a piaci kereslet: az első félév­ben például 30 ezer karton lányka- és női ruhát, 40 ezer női és gyermeknadrágot kér­nek tőlünk. — Tovább folytatjuk az üzem rekonstrukcióját, kül­sőleg is csinosodunk, renovál­juk az épületeket. Ahhoz, hogy új gépeket állítsunk munkába Tevékenyebb pedagógusok Többször elemezték az el­múlt hónapokban a pedagógus ICISZ-szervezetek munkáját a KISZ járási bizottságán, s az ismétlés nem volt véletlen. A megbeszélések, összejövetelek célja egyszerűen összefoglal­ható: miként lehetne a járás nyolc, pedagógus fiatalokból áíló KISZ-alapszervezetének tagjait a korábbinál jobban bevonni a községek politikai, közművelődési életébe. Első lépésként az alapszer­vezetek munkáját vették bonckés alá s tisztáztak né­hány, a KISZ-munkával kap­csolatos nézetet. Erre azért volt szükség, mert a nyolc alapszervezetben nem egyfor­mán képzelték el a pedagógu­sokra háruló tennivalók kö­rét, a KISZ-beli munkálkodás módszereit. Miután sikerült közös nevezőre jutni," azokon az új formákon, ötleteken tör­ték együtt a fejüket a KISZ- bizottság tagjai és a pedagó­gus KISZ-titkárok, hogy mi­lyen módszerek alkalmasak az áhított cél, a közéletibb magatartás kialakítására. Íme, néhány javaslat. A KISZ járási bizottsága mellett működő közművelődési mun­kabizottságba be kell vonni a pedagógusok képviselőit is. Ez máris megtörtént, s a bizott­ság legutóbbi ülésén megszü­letett jó néhány használható ötlet. A fiatal tanítók, taná­rok részvétele azonban nem merülhet ki a javaslattétel­ben, a határozathozatalban. A tervek valóra váltása, a vég­rehajtás az igazi feladat. Egy- egy községi vagy járási kultu­rális rendezvény megszerve­zésében tehetnek sokat. A pedagógusok aktívabb közreműködésével érdekeseb­bé, vonzóbbá válhatnak a községi politikai megmozdulá­sok, a politikai képzés is szé­les terep, nem beszélve a ve­télkedőkről, a különféle talál­kozókról. A pedagógus KISZ- titkárok három megbeszélé­sen cserélték ki tapasztalatai­kat; s az összejövetelek min­den bizonnyal meghozzák az eredményt is, amit jövőre a tettek bizonyíthatnak. Rajzpályázat Járási díjazottak A Pest megyei Mészöv gyer- mekrajz-pályázatot hirdetett, a gyermekek nemzetközi éve alkalmából. A pályázatra a Gödöllő és Vidéke Áfész, a májusban kétszáz gyerek rész­vételével rendezett házi rajz­verseny győzteseinek leg­jobb munkáiból húszat kül­dött a megyei pályázatra. A Mészöv zsűrije harmadik dí­jat ítélt oda Takács László, szadai tanuló munkájáért. Kosik János veresegyházi. Szabó Zsuzsanna, Tóth Kata­lin és Morva Mónika csömöri általános iskolások beküldött pályamunkáját oklevéllel ju­talmazták. megfelelő feltételek kellenek: az építőipari szövetkezetben most készült az elektromos kapcsolótér berendezése, amit jövőre felszerelünk. Az új gaz­dasági szabályozókat ismerjük, csökkentenünk kell a költsé­geket, erre intézkedési tervet készítünk. Emelni kívánjuk a bedolgozói létszámot, s ezért kézi hímzésű női és lányka­blúzokat is készítünk majd. Alkalmazkodás Vegyesipari Szövetkezet: * — 1980. az alkalmazkodás éve lesz a szövetkezetben, s készülünk a VI. ötéves tervre. Tovább folytatjuk ipari rész­legeinkben a gyártmányszer­kezet korszerűsítését, kis esz­közigény, gazdaságos termelés — ez a célunk. Felújítjuk a Dózsa György úti fodrász­kozmetikai részlegünket, ; Veresegyházon, a helyi ta­nács kérésére kozmetikát nyi­tunk. G. Z. Az iSZiP Járási bizottságának 1980. évi gazdaságpolitikai cselekvési programja A járási pártbizottság 1979. december 18-i határozata A jövő évi feladatok meg­oldása kulcsfontosságú az V. ötéves terv teljesítéséhez, a módosult gazdasági szabályo­zók hatásának leméréséhez, a VI. ötéves terv megalapozásá­hoz. A fő cél a párt XII. kongresszusának, a Központi Bizottság 1977-es és 1979-es határozataiban megfogalma­zott gazdaságpolitikai felada­tok következetes helyi végre­hajtása és az V. ötéves terv maradéktalan teljesítése. 1. Általános feladatok: — a termelőalapok haté­konyságának, a munka ter­melékenységének növelése; — a gazdaságosság emelése, a korszerűbb termelési szerke­zet és gyártmánystruktúra gyorsabb ütemű kialakítása; — az ésszerű anyag- és energiatakarékosság; a vesz­teségforrások, a selejt, az ön­költség, a készletek csökken­tése; — a munkaerő-gazdálkodás racionalizálása, a munka- és a technológiai fegyelem szi­lárdítása; — az üzem- és munkaszer­vezés javítása, a tartalékok feltárása és hasznosítása, az exportlehetőségek ' jobb ki­használása; ' — a gazdaságos tőkésexport dinamikus növelése, az import nagyobb arányú helyettesíté­se, — a nagyobb teljesítményt és a jobb minőségű munkát fokozottabban elősegítő, hoz­zájuk arányosan kapcsolódó Átadás az esztendő végén Az év utolsó napjaiban adják át műszakilag Gödöllőn a Dózsa György úton felépült harmadik tízemeletes, 88 laká­sos épületet, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dol­gozói. Barcza Zsolt felvétele Vasárnap Városi fenyőünnepéi? Énekesek, zenészek, bohócok Városi fenyőünnepélyt tarta­nak vasárnap az Agrártudo­mányi Egyetem aulájában. A műsor reggel 9 órától este hé­tig tart. A program a kürtösök megnyitójával kezdődik, majd a Télapó köszönti a kisdobo­sokat és úttörőket. Utána kezdődik a 6—10 éveseknek összeállított sok színű prog­ram, amelyben bábosok, éne­kesek lépnek fel. Móka Miki, azaz Levente Péter, Kemény Henrik, Vitai Ildikó, Markos Zoltán és a bohócok: Gyukár Tibor, Mikolay László és Szé­kely József. Fajt Ágnes, Sziráczky Bri­gitta modem gimnasztika gya­korlatokat mutat be. Közre­működik még a Kaláka együt­tes és Sás Károly. A nap első felének befejezéseként filmet vetítenek. Ebéd után Gyere velünk, játsszunk együtt címmel lesz zenés délután. Szerepel a mű­sorban KRESZ-vetélkedő, ár­verés, tombola, körjáték, tánc­verseny. bérezési gyakorlat, valamint ösztönzési rendszer alkalma­zása; — az eredmények rendsze­res értékelése, a gazdasági fo­lyamatok közgazdasági elem­zésének, ellenőrzésének terv­szerűbbé, szigorúbbá tétele, — a dolgozó kollektívák kezdeményező és alkotókész­ségének jobb kibontakoztatása és hasznosítása, a szocialista munkaverseny- és brigádmoz­galom színvonalának emelése, az üzemi, szövetkezeti demok­rácia továbbfejlesztése. 2. A mezőgazdasági nagy­üzemek üzemi termelési érté­két 1980-ban 7—8 százalékkal kell növelni a járásban az idei évihez viszonyítva. A nö­vekedés teljes egészében a termelékenység emelkedésé­ből származzon. Az alaptevé­kenységen belül a növényter­mesztés gyorsabban növeked­jen, mint az állattenyésztés. Az alaptevékenységen kívüli termelés korszerűsödjön, jö­vedelmezősége elsősorban az alaptevékenység fejlesztését szolgálja. A növénytermelés kialakult szerkezetében lényeges válto­zás 1980-ban sem szükséges. Növelni kell a gabonafélék, a cukorrépa, a burgonya és a takarmányok hozamát, bizto­sítani kell a kukorica és a napraforgó eddig elért termés­átlagait. A zöldségfélék közül növ.el- ni kell az energiatakarékosán előállítható' primőrök arányát, főleg az uborkáét és a zöld­paprikáét. Fontos feladat a zöldségféléknek a szerződéses értékesítése. A szőlő- és gyümölcster­melésben növelni kell a hoza­mokat. Folytatni kell a Rá­kosvölgye Tsz-ben és a tan­gazdaságban a telepítést. A dányi szövetkezetben kezdjék meg a rekonstrukciós munká­latokat. A túrái tsz-ben foly­tatni kell az almatelepítést. A háztájiban és a kiskertekben hozzá kell fogni a szőlő- és gyümölcsrekonstrukció előké­szítéséhez. Nagyobb gondot szükséges fordítani o takarmányok mi­nőségének megóvására, a be­takarítás, a tartósítás és a fel- használás technológiájának fejlesztésére. Javítani kell a rét- és legelőgazdálkodást, a melléktermékek hasznosítását; a talajerő-gazdálkodást, a termőföld ésszerűbb és haté­konyabb kihasználását. Az állattenyésztésben válto­zatlan feladat a tenyésztési színvonal emelése, a fajlagos ráfordítások csökkentése. A szarvasmarha-ágazatban nagy gondot keli fordítani az állo­mány minőségének javítására. Az egy tehénre jutó éves faj­lagos tejtermelést 3900—1000 literre kell növelni. Fokozni kell a hústermelést a sertés-, szarvasmarha- és a juhtenyésztésben, csökkenteni az egységnyi hús előállításá­hoz felhasznált takarmány mennyiségét. A háztáji gaz­daságban a sertések számát a jelenlegi szinten kell tartani. Be kell fejezni a tangazda­ság fenyőharaszti sertéskom­binátjának bővítését, a túrái tsz tehenészeti telepéi, meg kell kezdeni a Rákosvölgye Tsz sertéstelepének bővítését, az ikladi 600 férőhelyes juh- hodály építését. Fontos feladat a Szilasmenti Termelőszövet­kezet gyógynövény-feldolgozó kapacitás bővítése első ütemé­nek, valamint a vácszentlász- lói, túrái, dányi gazdaságok gázprogramjának befejezése. Folytatni kell a mezőgazda- sági műszaki szolgáltató háló­zat létrehozásának előkészíté­sét, javítani a mezőgazdasági nagyüzemek és az áfészek háztáji és kisegítő gazdálko­dást integráló, segítő tevé­kenységét. Növelni kell a ter­melők és felvásárlók kapcso­latában a tervszerűséget, erő­síteni a szerződéses fegyelmet. A mezőgazdasági szakmun­kásképzésben szélesebb kö­rűen kell hasznosítani a já­rási lehetőségeket. 3. Az. ipari termelést a ter­melékenység" növelésével 4—5 százalékkal kell emelni. Az Ipari Műszergyárban fontos feladat: A tőkésexport devizakiter­melési mutatójának csökken- j tése, a gazdaságtalan tőkés kivitel további mérséklésével importot helyettesíteni, az energiatakarékos elektromos motorok és készülékek gyár­tásának növelése, a nyereség- növelő tényezők fokozottabb figyelembe vétele, a termelé­si szerkezet és a gyártmány­struktúra gyorsabb ütemű mó­dosítása. A Hazai Fésűsfonó és Szö­vőgyár kerepestarcsai gyárá­ban: A termékek minőségének javítása, a hatékonyság és a gazdaságosság emelése, a technológiai fegyelem szilár­dítása, a munkaszervezés ja­vítása. Az ipari szövetkezetekben megalapozott fejlesztési mun­kával, tervszerű gazdálkodás­sal, színvonalasabb vezetéssel továbbra is biztosítani kell a termelés, a termelékenység, a tőkésexport, a lakossági szol­gáltatások dinamikus növelé­sét. A tanácsi iparban változat­lan feladat a költségvetési üze nek vállalatszerű gazdál­kodásának erősítése, a szerve­zési és vezetési színvonal eme­lése. 4. A kereskedelemben biz­tosítani kell a lakosság jobb áruellátását, a szükségletek szélesebb körű kielégítését, az üzlethálózat fejlesztését, kor­szerűsítését. Az átlagosnál jobban növekedjék az ételek és az alkoholmentes italok forgalma, javuljanak a közét­keztetés . lehetőségei. Javítani kell a felvásárlási tevékenysé­get. A háztáji és a kisegítő gazdaságok támogatása érde­kében biztosítani kell a szük­séges takarmány- és tápellá­tást. 5. Kommunális, szociális, egészségügyi beruházásra mintegy 84 millió forint áll rendelkezésre. Meg kell kez­deni, illetve befejezni 3S cél- csoportos lakást; 75 óvodai, 45 bölcsődei hely, 12 általános iskolai tanterem építését, 02 orvosi rendelők 6 munkahely­ivel történő bővítését. Az ivó- vízhálózat 5, a szennyvízháló­zat 3 kilométerrel történő bő­vítését. Az üzemek, intézmények nyújtsanak maximális támo­gatást a községfejlesztési fel­adatok megoldásához. A szak- és segédmunkások biztosítá­sával továbbra is segíteni kell a gödöllői művelődési ház épí­tését. Feladatok a gazdaságirányí­tó, -szervező és ellenőrző munkában: A párt szervek és • -szerveze­tek testületi üléseiken ismer­tessék, tudatosítsák az 1980. évi gazdaságpolitikai célokat és feladatokat, segítsék és el­lenőrizzék a gazdálkodó egy­ségekben folyó tervezési mun­kát, a helyi feltételeknek megfelelő gazdaságpolitikai cselekvési programot dolgoz­zanak ki és hagyjanak jóvá, a tervek teljesítése, a cselekvé­si programok végrehajtására mozgósítsák a párttagokat és a pártönkívülieket. A kom­munisták járjanak élen, mu­tassanak példát a feladatok végrehajtásában. A tervek teljesítését, a cse­lekvési programok teljesíté­sét félévenként értékeljék, a végrehajtást következetesen ellenőrizzék. A szocialista munkaverseny céljait és a szocialista brigá­dok vállalásait koordinálni kell a népgazdasági és a helyi feladatokkal. Ismertetésüket az üzemi és szövetkezeti de­mokrácia fórumain és a szo­cialista brigádvezetők tanács­kozásain biztosítani kell. A tömegszervezetek is is­mertessék tagjaikkal az 1980. évi gazdaságpolitikai célokat, a helyi tervfeladatokat és ezek megvalósítására szervez­zék, mozgósítsák tagságukat, a dolgozó tömegeket. Az MSZMP járási bizottsá­ga kéri a járás összes politi­kai és társadalmi szervezetét, kommunistáit, dolgozóját, 'hogy fegyelmezett, lelkiisme­retes munkájával járuljanak hozzá 1980 és egyben az öt­éves terv befejező éve gazda­ságpolitikai céljainak eléré­séhez, a tervek sikeres telje­sítéséhez. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom