Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-21 / 298. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE TV-FIGYELO Danavarsany. Egy új sorozat fut mo&t a tévében Gondolatok a holnapról címmel. Mint elnevezése is jelzi, egy afféle futurológiái összefoglaló ez, amely egyrészt magát a jövőkutatás tudományát ismerteti meg a nézőkkel, másrészt pedig hazánk fejlődésének lehetőségeit mérlegeli. A Pálfalvi Nándor szerkesztette dokumentumfilmek egyike a falu átalakulásáról szólt, s e téma kapcsán bőven esett szó Dunavarsányról is, mint a gyorsan formálódó mezőgazdasági települések egyik különösen jellegzetes példájáról. Dr. Tresser Pál, a varsányi tsz elnöke maga elemezte a közös gazdaság termelésének alakulását, s elmondta, hogy előbb a sertéstenyésztést tartották hasznos foglalatosságnak, majd pedig — 1974 és 1976 között — végrehajtották a még jövedelmezőbbnek ígérkező szarvasmarhaprogramot. Ehhez azonban nemcsak újféle, Holstein-friz típusú állatok beszerzésére volt szükség, hanem arra is, hogy a jószágok mellé hozzáértő, jól képzett szakemberek kerüljenek. Az 6 oktatásukat is sikerrel megoldották, amit mi sem jelez jobban, minthogy évi átlagban 5200 liter tejet adnak a ízemmel láthatólag kellemes körülmények közé került tehenek. Ám ez az igen tisztes mennyiség is fokozható: úgy vélik, hogy áz 5800-as átlagot sem lehetetlen elérni Duna- varsányban. S még egy jellemző adat: a modern telep immár azt is lehetővé teszi, hogy egyetlen ember egymillió forintnyi értéket tudjon előállítani évente. Nem ok nélkül került tehát ebbe a jövőt vizsgáló közös gondolkodásba ez a Pest megyei példa, hisz’ ott, nem mesz- sze a Soroksári-Dunától néhány esztendővel már tényleg előbbre járnak. S hogy amúgy, az ország egészét tekintve milyen lesz növénytermesztésünk, állattenyésztésünk, s mindezzel egvütt a falu élete? Amint a kedd esti félóra egyik résztvevője találóan mondta, néhány évtized múlva már nemigen beszélünk a hagyományos értelemben vett mezőgazdaságról, hanem élelmiszertermelő ipart mondunk helyette. Ebben az új módi iparban egyébként a legtöbb hasznot hozó növény a régi jó kukorica .lesz, amely mind takarmányként, mind pedig számos élelmiszercikk alapanyagaként hatalmas területeken fog a jelenleginél sokkalta sű- »7'oben vetve növekedni... Hát úgy nagyjából ilyesmiről esett szó ebben az előre figyelő tervezgetésben, amelynek folytatásaként a hagyományos értelemben vett ipar várható átformálódásáról hallhatunk egy újgbb vélemény- csokrot szombaton kora este. Badakalász. Szintén , egy Pest megyei települést, a főváros környéki Budakalászi emlegették az Ipari kaleidoszkóp szerdai adásában — mégpedig dicsérőleg. Az elismerő szavaikat azzal vívták ki az ottaniak, hogy nem voltak restek holmi huíladékanyagok újrahasznosítására. Míg másutt csak úgy a szemétbe vetik a műanyagféleségeket, a kalásziak előbb kiválogatják, majd felvágják és fedőanyagként jókora végekké tömörítik azokat ^ Mégpedig olyan olcsón, hogy egy négyzetméternyi ilyen burkoló alig 33—34 forintba kerül. Örömmel láttuk, hallottuk mindezt, annál is inkább, mert — mint Puch Tamás változatlanul kitűnő műsorában elpanaszolták — a papírt, rongyot, ilyesmit még csak-csak begyűjtik az arra rendszeresített munkahelyek, ám a fönt emlegetett műanyagokkal szinte sehol nem tartják érdemesnek foglalkozni. Lévén a megsemmisítésük fölötte nehéz, hát mégiscsak azt kellene tenni azokkal a zacskó- és egyéb maradványokkal, amit Budakalászon tesznek velük: új formában szolgálatba állítani őket. hidas Antä!, Születésének nyolcvanadik évfordulóján egy hangulatos portréfilmmel köszöntötte a televízió a forradalmár költőt, Hidas Antalt. Igaz, a most levetített ünnepi képsor néhány évvel ezelőtt rögzítődött, ám a változatos — több mint három évtizeden át nem idehaza leélt — élet gazdag mérlegét már akkor ij levonhatta a sok, szinte népdalként elterjedt ének szövegének s zenéjének szerzője. Nem túlozunk, ha azt állítjuk: egy megtestesült legendával esett találkozásunk ... I Akácz László 'í® SZOMBAT rendje. Vidám, pajzán műsor. 21.36: A dzsessz a 70-es években. 22.20: Operetthármasok. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Vidám beszélgetés egy komoly madárral. 9.15: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 10.13. A Magyar Rádió és Televízió énekkara Bárdos Lajos kórusművciből énekel. 11.05: Leontyne Price ope- rafelvételeiből. 11.37: A BBC szimfonikus zenekarának hangversenye a prágai tavaszon. 13.07: Kamaramuzsika. 14.15: Egy utas lemarad. Oláh Margit rádiójátcka. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Hangfelvételek felsőfokon. 17.03: Francia operaáriák. 17.35: Don Juan irodája. Devecseri Gábor verses játéka. 18.15: Hündel-müvek. 19.05: Zenekari muzsika. 20.04: Erkel: Hunyadi László. Háromfelvo- násos opera. 22.30: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ 8.3Ó: Idősebbek is elkezdhetik. Tévéíorna (isin., színes). 8.35: Szünidei matiné. Kisfilm-összeállí- tás. 1. Az állatok felfedezése. Olasz filmsorozat. 9. rész: A sün (ism.). 2. Nemzedékek indulója. Szovjet dokumentumfilm (ism.). 10.35: A Trinidad Valencera. Angol doku- mentumfiLm (színes). 11.50: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism., színes). 15.00: Hírek. 15.05: Csata fekete-fehérben. Sakkműsor gyerekeknek! 15.25: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek’. 15.50: Főzőcske, de okosan. Vad — vadasételek (ism., színes). 16.20: Reklám. 16.30: Képes Sport Teremlabdarúgó-torna. MTK-VM—FTC és DMVSC—-Videoton mérkőzés. Közvetítés Debrecenből (színes). 18.05: „Mindenki örömére.** Asztalos Jo- hák. — Dokumentumfilm (színes). 18.35: Gondolatok a holnapról. Pálfalvi Nándor dokumeníumfilmsorozata. V/5. rész: Hogyan élünk 2000-ben? 19.00: Reklám. 19.10: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes), 19.30: Tv-híradó (színes). 20 00: La Mancha lovagja. Magyarul beszélő olasz—amerikai filmmusical (színes). 22.05: Ebben az évben történt. 1979 világpolitikai eseményei (színes). 23.05: Tv-híradó, 3. (színes). 2. MŰSOR 20.00: Einstein világa. — Angol film. I. rész (színes). 20.55: Tv- híradó, 2. (színes). 21.15: Szemle. Társadalomtudományi körkép. POZSONYI TV 19.00: Híradó. 19.3Q: A világ cirkuszai. 29.23: Tv-játék. 21.55: VIII. Henrik magánélete. Angol film. 2. MŰSOR 19.30: Parasztok. 6. r. 21.00: All baba és a negyven rabló. Francia film. 22.30: Bartók Béla-hang- verseny. KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.2S: Faluról mindenkinek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Népdalkó- rusok, népi hangszerszólók. 9.00: foinden versek titkai. 9.30: Házy Erzséoet operettdalokat énekel. 10.03: Hilperick, a nagy zsivány. Miroslav Nastasijevic mesejátéka. 10.51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel, vezényel Botka Valéria. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Vasárnapi koktél című műsor folytatása. 13.00: Az önismeret büszkesége. Faragó Vilmos írása. 13.10: Észbontó! Vidám és tarka furcsaságok a tudomány világából. 13.45: Gulyás László: Békési esték. 14.00: A 70- es évek. Gazdaságtörténeti összeállítás. 15 09: Richard Strauss operáiból. 16.04: írószobám. 17.05: A rádió lemezalbuma. 17.56: Kodálv kórusműveiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Régi ismerős. Cholnoky László regénye rádióra alkalmazva. 19.44: Gershwin-meló- diák dzsesszfeldolgozásai. 20.11: A Rádió Dalszínháza. 22.50: Zenekari muzsika. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÄDIÖ 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Romantikus orgona- muzsika. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.09: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 9.24: Világvasámap. 10.27: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.24: önarckép, befejezetlen. 11.54: Jó ebédhez szól a nóta. 12.51: Gulliver utazásai. Jonathan Swift regénye rádióra alkalmazva. I. rész: Utazás Llliputba. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Táskarádió. n15.30: Nyakig a szökőkútban. Riport. 16.00: Rose Maria. Részletek FrimI operettjéből. 16.33: Bikfalvy Júlia és Martin János népdalokat énekel. 17.C0: Slágerek mindenkinek. 17.55: Mit üzen a rádió? 13.23: Nótakeűve!őknek. 19.20: Filmzene. 19.36: Új lemezeinkből. 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 29.38: Társalgó. 22.35: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.05: Dmitrij Kabalevszkij születésének 75. évfordulóján. Colas Breugnon. Iláromfelvonásos opera. 10.10: Új zenei újság. 11,09: Az Amadoi^- vonósnégyes felvételeiből. 11.54: Kis magyar néprajz. 11.59: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny. Od. 4. „La Stravaganza.*’ 14.00: Művészlemezek. -45.03: Farkas Ferenc —Raics István feldolgozása: Duna- völgyi koszorú. 15.18: A magyar széppróza századai. 92. rész. 15,33: Így láttam Kodályt. 1G.03: Könyvkötők. 16.15: Mirella Freni és Franco Borison i operakettősoket énekel. 17.00: Világszínház. 18.12: Zenélő nagyvilág. 19.03: Hangszer- szólók. 19.35: A Liszt Ferenc kamarazenekar és a Budapesti Madrigálkórus Bach-hahgversenye a Zeneakadémia nagytermében. Közben: kb. 20.10: Egy pálya vonzásában. Kb. 20.30: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.00: Dzsesszfelvételekből. 21.35: A LaSalle vonósnégyes hangversenye a bécsi ünnepi heteken. 22.47: Maria Chiara és Jósé Carreras operafelvéleleiből. TELEVÍZIÓ 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.05: Szünidei matiné. Kisfilm-összeálli- tás. 1. Az ellopott hold. Szovjet rajzfilm. 2. Egyszerű csodák. Szovjet kisfllm. 3. Julka, Váska és a többiek. Szovjet film. 19.C5: Hogyan filmezik Rozmaringot? Magyarul beszélő csehszlovák film (ism., színes). 11.30: Játék a betűkkel (Ism.). 11.55: Reklám (színes). 13.20: Tarzan és asszonya« Magyarul beszélő amerikai film. 14.45: Időutazás. A Perpetuum mobile év végi vetélkedője (színes). 15.45: A közönségszolgálat tájékoztatója. 15.50: Reklám. 15.55: Képes Sport terem-labdarúgótorna. A Videoton—FTC és “a DMVSC-MTK- VM mérkőzések. Közvetítés Debrecen bői (színes). 17.40: Műsorainkat ajánljuk! (színes). 18 S3: Reklám. 13.15: Autók az Riportfilm. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 18.45: Esti mese (színes). 19.09: A Hét (színes). 20 00: Hírek. — Totóeredmények. 20.03: Üt Scotland Yard. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilmsorozat. Golyó a szalmakazalban. 20.55: Távolból írok, kedvesem. A Fonográf együttes műsora (színes). 21.40: Macska a forró bádogtetőm Magyarul beszélő angol tévéfilm (színes). 23.20: Hírek. 2. MŰSOR 18.45: Fogságom naplója (színes). Történelmi játék Kazinczy Ferenc műve nyomán -(ism.). 29.00: Hírek. 20.05: Van három jóbarátom. A Budapesti Madrigálkórus hangversenye az esztergomi Keresztény Múzeumban (színes). 20.25: Pápua Üj-Guinea élővilága. A paradicsommadár (ism., színes). 20.55 j Einstein világa. — Angol film. II. rész (színes). 21 40: Első szerelem. Magyarul beszélő lengyel film POZSONYI TV 13.40: Síugró négysáncverseny. 19.00: Híradó. 19.35: Zemen őrnagy 30 esete. 21.10: Szórakoztató műsor. 22.50: Charleston. Olasz film. 2. MŰSOR 19.30: Perlcola. Tv-operett. 21.30: Vetély társak. Tv-játék. . PEST I MEGYÉI melléklet e A repülés története Hctrcszes tévéfilmsorozat januárban Karcos, homályos, hetven év előtti híradófelvételek. A szín hely: Párizs, az Eiffel-torony. A narrátor: — 1912. február 6-án reggel Reichelt, osztrák szabómester különös kísérletre készült. Repülőszerkezeté- vel az Eiffel-torony első eme1979. december 24—30. H ŰT FŐ KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes ünnepet! 7.23: Baráti körben Moldáviában, mezőgazdasági szakemberekkel. 8.06: Negyedóra háromnegyed ütemben. 8.21: Csehországi mozaikok. 9.19: Simon István versei. 9.29: A hát zenemüve. 10.03: Copperfield Dávid. Charles Dickens regénye rádióra alkalmazva. 10.58: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 11.18: Évszázadok mesterművei. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Bibliai földeken. 12.45: Sze- csődy Irén és Palló Imre opera- felvételeiből. 13.06: Húszas stúdió. 14.06: Magyar előadóművészek. 15.05: A lovag meg a kegyese. Öílamand játék. Irta: Kosztolányi Dezső. 15.37: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 16.15: Sziporka. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Egy rádiós naplójából. 20.30: „A télnek fehér asztalánál.*’ Irodalmi összeállítás. 21.30: Enrico Caruso legszebb operafelvételeiből. 22.03: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 23.04: „Küzdelmes emberi szívekből szelíd dal szivárog.” Simon István versei. 23.15: Alfred Cortot, Jacques Thibaud és Pablo Casals triófclvé- teleiből. 0.05: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A St. Martin-in-the-Ficlűs-i kamarazenekar tagjainak felvételeiből. 8.05: Slágermúzeum. 8.55: Móra Ferencről —^Móra Panka. 9.51: Willi Boskovsky Johann S.ráüss-keringöket vezényel a Bécsi Filharmonikus Zenekar élén. 10.33: Léo Ferré hangversenye a párizsi Olympiában. 11.25: Állami Thália. A pécsi körzeti stúdió műsora. 12.C5: Molnár Ferenc. Jákó Vera és Kiss Károly nótákat énekel. 13.00: Tánczenei koktél. 14.00: Kettőtől ötig — a rádió ki 'ánságmű- sora. 17.00: Nótamuz- ka. 17.33: örökzöld dallamok. 18 33: Történeteink. 19.33: A népművészet ifjú mestereinek találkozója a stúdióban. 20.33: C ;ajko- :kii: Diótörő — balettszvit. 20.57: Ajándék- melódiák. 22.C0: Va zskerirgő. Részletek Oscar Strau operettjéből. 23.05: „Csillagszórt i éjszaka.” — könnyűzene. 3. MŰSOR 8.0S: Zenekari muz áka. 9.25: Népzene sztereóban. S.r,">: Orfeusz. Részletek Gluék opera «.hói. 11.03: ,,Mesék és veszélyek ...” Versek a gyermekről és a gyerekkorról. 11.25: Dzsesszf elvétek oől. 12.00: Barokk muzsika. 13.05: Új lemezeinkből. 14.02: Golgota. Alckszej Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 14.58: Zenekari muzsika/16.00: A hét zeneműve. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Montserrat Caballé operaáriákat énekek 17.25: Zsebrádiószínház. 17.45: Új lemezeinkből. 19.03: Bach: Karácsonyi oratórium. Közben: 20.24: Láttuk, hallottuk. 20.49: A Karácsonyi oratórium folytatása. 22.05: Népszerű melódiák trombitán. 22.39: Mozart operáiból. TELEVÍZIÓ 8.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.55: Óvodások filmműsora. KIsfilm. összeállítás. 1. Kezdődjék a játék. NDK bábfilmsorozat (színes). 3. rész: A Bolgár Bábszínház. Z. Hétvégét játszunk. Csehszlovák bábfilm (Utn-). ».15» Játsszunk együtt 1 Öngól, RÁDIÓFIGYELŐ VONALVÉG. — A hétfőn este elhangzott műsorban a rádió négy külföldi tudósítója vett részt és beszélgetett a vonal innenső, vagyis budapesti végén jelenlevő műsorvezetővel különböző karácsonyi szokásokról. Párizsból, Tokióból, Moszkvából és Varsóból szólaltak meg a tudósítók; két földrészről négy főváros, vagyis otthonunkban a nagyvilág, legalábbis ezt kellett volna éreznünk, mikor a messziről jövő, mégis tökéletesen tisztán hallható hangokat meghallottuk. Ám a közvetlen kapcsolást manapság — amikor magunk is fölemelhetjük a telefont és közvetlenül telefonálhatunk a világ számos helyére —, nem tartjuk a technika csodájának. A közvetlen kapcsolás, az, hogy valaki egyenesen Tokióból vagy Moszkvából szól hozzánk, manapság nem teremt önmagában feszültséget, hangulatot. Ehhez valami több, valami más kell; riporteri ügyesség, frisseség, annak a képessége, hogy a riporter érzékeltetni tudja, ő valóban messziről beszél, sok ezer kilométer mesz- sziről, egy másik világból. Ehhez nein elég lelkiismeretesen felkészülni és a telefonba elmondani mindazt, amit előre kigondoltunk. Nem ■ elég kis beszámolót tartanf Észak-Len- gyelország karácsonyi népi szokásairól, vagy a párizsi játékboltok karácsony előtti választékáitól. Einomabb s egyszersmind sokkal egyszerűbb, hétköznapibb benyomásokat kellett volna átadni ahhoz, hogy valamit megérezzünk a- távolságból. S aztán még valamit. Ka már telefonbeszélgetés, méghozzá nem is két, hanem öt ember összekapcsolt telefonbeszélgetése, akkor sokkal többet kellett volna a véletlenre bízni. Egymásnak felelni, egymás mondandóiból ötleteket kapni, nem pedig kínosan ragaszkodni ahhoz, amit előre leírtunk. Ettől a műsor ritmusa döcögős lett; a résztvevők fölvették ugyan a telefont és beszéltek hozzánk, — de mintha nem beszélgettek volna egymással.’ ESTI BESZÉLGETÉS — A HATÁRTALANSÁG HATÁRAI. — Ez a kedden elhangzott műsor viszont valóban jó beszélgetés. Az adás szerkesztője, vezetője, Egyed - László, egy biológust hívott meg, egy idegélettan-kutatót, aki a mikrofon előtt kérdéseket tett fel, — olyan kérdéseket, amelyekre ö maga sem talál megnyugtató választ. Ezek a kérdések az' emberi természet korlátáira vonatkoztak, s bár a műsorban szereplő társadalomtudósok, és más tudományágak képviselői adtak válaszokat, a kérdező végül is fenntartotta kétségeit s azt, hogy ezekre a kérdésekre egyelőre nem tudunk felelni. S éppen ezért alakult beszélgetéssé a tudós és a rádió- hallgató között ez a műsor; mert a tudós nem akart szakértelme tornyából mindenáron kinyilatkoztatni, megnyugtató, a kételyeket elsimító, a hézagokat elfedő válaszokat adni. Bevallotta, hogy van, amit nem ért, nem tud — s — együttgondolkodásra, to- vábbgondolkódásra szólította fel kételyéivel hallgatóit. MESTERSÉGÜNK CÍMERE ... Szerdán nyolcrészes sorozatot indított a rádió, amelynek adásai szakmákat ajánlanak a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek. A sorozat első része a pékmesterséget mutatta be, s be kell vallanom, ha én az élet kapujában álló ifjú volnék, aki még tétovázik, még nem tudja, melyik utat válassza, e műsor meghallgatása után továbbra is csak ott állnék a kapuban és tétováznék. Nem kaptam volna kedvet a pék- mesterséghez. Mert megtudtam ugyan sok mindent — hogyan "működik a kenyérgyárban a zsákporoló gép és hogyan kell túrós batyut készíteni, hogy hány fok van a (Folytatás a 2. oldalon.) letérői akar leereszkedni. — Nyolc óra öt perckor leveti magát... — Tizennégy centiméter mélyen fúródik a földbe... Ezt a filmsorozatot azok emlékének ajánljuk, akik hoz-- :-á hasonlóan életüket is feláldozták, hogy az ember repülhessen Ezzel a megrázó archiv filmriporttöredékkel kezdődik a televízió új, hétrészes filmsorozata: A repülés története. Az eredeti archív'filmeket, fotókat, veterán és újjáépített, valamint vadonatúj repülőgépeket felhasználva egy francia cég készítette. Rádió ÉSZBONTÓ! Vidám és tarka furcsaságok a tudomány világából. Erdei Grünwald Mihály összeállítása. " Az év végi összeállítás olyan témákat köt csokorba, amelyekre illik a cím: észbontó . .. Szó lesz pl. egy furcsa üstökös kapcsán arról, hogy miként került az égi vándorok listájára tévedésből egy hanglemez. Meglátogathatják az észbontókat, az agysebészt, az enkefalográíust és a pszichológust. Egy kísérlet kapcsán szó lesz arról, hogy valóban ir- galmasok-e a szamaritánusok, s hallunk észbontó találmányokról . .. Adás: vasárnap, december 30.. Kossuth rádió: 13.10. Televízió PIEDONE, A ZSARU Olasz—francia kalandfilm (1973). Rendező: Steno. A főszerepben: Bad Spencer. Adás: kedd, december 25., 1. mű- I sor: 20.05. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RÁDIÓ: 4.25: Rákóczi-indulő. 4.30: Hírek. Időjárás-Jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósitói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés, 5.40: Falurádió. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás- jelentés. Beliülül tudósításuk összefoglalója. 6.15: Szót kérek! L00: Hírek. Tudósítóink jelentik. M2: Vidéki tudósításuk, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 3.20: Reklám. 1.30: Reggeli párbeszéd. 1.52: Osszefuglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Müsurismerieiés. 8.201 A mai nap kulturális prugramjábúl. 10.00: Hírek. Időjárás-jelenlés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hirek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzöszulgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Hirek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hirek. Időjárás, jelentés 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.55: Torna. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: Oj könyvek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink ügyeimébe! 7.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-Jelentés. 7.35: (kb.): Körzeti Időjárás-Jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hirek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 10.50 (hétíőtöl péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hirek. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. Körzeti Időjárás-Jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.3«: Hírek. 22.30: Hirek. 24.00: Hirek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vtzjelzőszotgálat. 3. MŰSOR: 8.00: Hirek. 8.05: Műsorismertetés, lt.00: Hírek. 13.001 Ilitek. 13.05; Műsorismertetés. 19.00: Hírek. 23.30: Hírek.