Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
"'x/^rlap 1979. DECEMBER 19., SZERDA Eatározai az ifjúság évéről A közgyűlés elítélte a szovjet ENSZ-képviselet ellen elkövetett terrorcselekményeket Az ENSZ-közgyűlés hétfői plenáris ülésén határozatot fogadtak el, amely határozottan elítélte a Szovjetunió és Kuba ENSZ-képviselete elleni legutóbbi terrorcselekményeket. A közgyűlés követeli a befogadó országtól, hogy szavatolja más államok ENSZ-képvi- jeleti diplomatáinak biztonságát. A szervezet és a székhely capcsolatával foglalközó bi- :ottság által előterjesztett dokumentum hangsúlyozza: „a közgyűlést mélységesen nyugtalanítják az állandó ENSZ- 'cépviseletek ellen elkövetett erőszakos cselekmények”. A közgyűlés elítéli ezeket az akciókat, amelyek veszélyeztetik e képviseletek és munkatársaik biztonságát. Ugyancsak hétfőn a közgyűlés konszenzussal nemzetközi' megállapodást fogadott el, amely elítéli a túszszedést, s leszögezi: az ilyen akciókat meg kell büntetni, történjék bármely országban, s a vétkeseket felelősségre vonás céljából az érintett országnak ki kell adnia. A közgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy 1985-öt az ifjúság évének nyilvánítják. A plenáris ülésen elfogadott dokumentum hangsúlyozza a fiataloknak a jövő társadalma építésében betöltött rendkívül fontos szerepét. Az ifjúság évének előkészítése és lebonyolítása kedvező lehetőséget teremt arra, hogy felhívja a figyelmet a fiatal nemzedék helyzetére, szükségleteire és vágyaira — hangsúlyozza a közgyűlés határozata. A közgyűlés 34. ülésszaka a társadalmi haladással kapcsolatos határozatokat fogadott el. Ezek hangsúlyozzák, hogy a társadalmi fejlődés fő akadályozó tényezői a’gyarmatosítás és az újgyarmatosítás, a faji megkülönböztetés és az elnyomás. . , Ma aláírják a tűzszünetet , I Megállapodás a Rhodesio-konierencián Mint hírül adtuk, a Zimbabwe Hazafias Front hétfőn este — a csapatainak szánt törtetek kérdésében tett brit engedmények nyomán — hoz- ájárult a rhodesiai tűzszünet- vez. A Zimbabwe két társal- ilnöke, Robert Mugabe és Joshua Nkomo Londonban •.ézjegyével látta el a vonatozó megállapodást. Ezzel vétet ér a hét éve tartó rhode- áai válság, amelynek harci ■selekményei közel 30 000 ha- álos áldozatot követeltek, 6 zabáddá válik az út a brit iyarmat függetlensége felé. A zerdai hivatalos aláírási ak- us után — valószínűleg jaguárban — Rhodesiában ha- ályba lép a tűzszünet. Féb- ■uárban általános, egyenlő és zabad parlamenti választásokat tartanak, s ezeknek eredménye alapján megalakul az új kormány. Maputóban Mozamibik fővárosában kiadott közleményben a Zimbabwe Hazafias Front hangsúlyozta: a megállapodás „demokratikus társadalom létrehozásának alapjául szolgál Rhodesiában”. Washingtoniban Jody Powell, a Fehér Ház sajtótitkára diplomáciai sikernek, minősítette a Rhodesia-konferencián, született megállapodást. New Yorkban az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának küldöttei örömmel vették tudomásul a hírt. Salisburyben az állami rádió műsorát megszakítva jelentette be, hogy az érdekeltek hétfőn kézjegyükkel látták el a tűzszüneti megállapodást. Tégy veres merénylet Iránban Belehalt sérüléseibe Khomeini közeli tanácsadója Belehalt sérüléseibe Mohammad Mofatteh, Khomeini közeli tanácsadója, aki ellen kedden ismeretlen támadók nerényletet követtek el — je- entette a PARS hírügynökség. 1 merényletben életét vész- rétté Mofatteh két testőre is Mohammad Mofatteh a forradalom után megalakult titkos Iszlám Forradalmi Tanács tagja, s az egyik Khomeini- bizottság vezetője lett. Irán egyik vezető vallási személyisége volt, ő állt a teheráni egyetem teológiai tanszékének élén. A Mohammad Mofatteh el- ’en elkövetett gyilkos merénylet Irán ellenségeinek és a 3ÁVAK egykori ügynökeinek műve — jelentette ki az Iráni forradalmi Tanács keddi közleménye. A teheráni rádióban is felolvasott nyilatkozat szerint az „amerikai imperializmus, iráni pozíciójának elvesztése folytán már csak ilyen bűntettek bátorítására hagyatkozhat”. A 'orrad almi tanács ugyanakkor hangoztatja, hogy „A kiontott vér csak újabb lendületet ad az iráni nép forradalmi harcának”. A nyugatnémet kormány aggodalommal figyeli az Egyesült Államok és Irán közti válság alakulását, mert attól tart, hogy a Teherán elleni amerikai szankciókat — akár egyedüli európaiként — támogatni kényszerül. Bonni kormánykörökből kiszivárogtatott értesülések szerint az Egyesült Államok az UNSZ Biztonsági Tanácsában ;öbb fokozatból álló nemzet- cözi akciósorozatot sürget majd Irán ellen, és ennek zégső állomása egy általános rereskedelmi és gazdasági em- oargó lenne. Amennyiben a BT-ben a javaslat nem talál elfogadásra, Washington egyoldalú lépésekre szánhatja el magát, és nyomás alá helyezheti európai szövetségeseit, hogy csatlakozzanak a kampányhoz. A teheráni helyzetre való tekintettel Borin megtette az első lépéseket egy esetleges konfliktus következményeinek enyhítésére: a külügyminisztérium utasítására csökkentették az NSZK iráni nagykövetségén dolgozók létszámát és az ország elhagyására szólították fel az ott működő nyugatnémet üzletembereket is. Utóbbiak döntő többsége azonban változatlanul kitart iráni munkahelyén. Hivatalos becslések szerint pillanatnyilag mintegy 1500 NSZK-ál-. larr.polgár tartózkodik Iránban. A nők egyenjogú helyzetének kivívását követeli számos, a 34. ülésszakon elfogadott határozat. A határozatok rámutatnak, hogy az egyenjogúság megvalósításának alapfeltétele a nők kizsákmányolásának és a velük szemben alkalmazott diszkriminációnak a felszámolása. A közgyűlés felhívta az ENSZ tagállamait, hogy tegyenek meg mindent a jövő évben sorra kerülő, a nők helyzetével foglalkozó ENSZ- világkonferencia előkészítése és sikeres lebonyolítása érdekében. A közgyűlés meghallgatta a chilei helyzettel foglalkozó szakértői jelentést, amely rámutat: Chilében az emberi jogok megsértése terén a helyzet „nem, hogy nem javult, hanem inkább jelentős mértékben rosszabbodott az előző ülésszak óta”. A tények azt bizonyítják, hogy a chilei junta — minden nyilatkozata ellenére — semmi hajlandóságot nem mutat az emberi jogok alkotmányos biztosítékainak helyreállítására Jól példázza ezt az a tény, hogy a junta döntése szerint Chilében a következő tíz évben nem tartanak választásokat. Arafat köszöneté Brezsnyevnek Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnöke üzenetben fejezte ki köszönetét Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a palesztin néppel való szolidaritás napja alkalmából küldött üdvözlő táviratáért. .. ■ ——- ■■ ... A pápa hékeüzenete 11. János Pál pápa kedden üzenetet intézett a világ népeihez abból az alkalomból, hogy a katolikus egyház 1965 óta január elsejéről, mint a béke napjáról emlékezik meg. „Az igazság a béke ereje” című üzenetben a katolikus egyházfő felszólít a fegyverkezési verseny megszüntetésére és az erőszakról való lemondásra a nemzetközi kapcsolatokban. A fegyverkezési verseny ténye — hangoztatta a pápa — kétségessé teszi a békeszándékok valódiságát. A béke megteremtéséhez II. János Pál szerint mindenekelőtt „le kell leplezni az erőszakot, politikai és ideológiai megfontolásoktól függetlenül”. OPEC-értekezlet Nem tudtak A kedd hajnalig tartó egyeztető megbeszéléseken az OPEC-konferencia résztvevői nem tudtak megegyezni az egységes olajárban. Ez derült ki az olajminiszterek nyilatkozataiból. Umberto Calderon Berti venezuelai bánya- és kőolajügyi miniszter, az OPEC soros elnöke, újságíróknak elmondta, hogy egyfajta „ingázó diplomáciával” közvetített a különböző nézeteket valló résztvevők között. Szavaiból kiderült, hogy a véleménykülönhségek elsősorban az árkülönbözetek kérdésében merültek föl. Ezek az árkülönbözetek úgy jönnek létre, hogy a termelők másmás árakat követelnek, aszerint, milyen olajfajtáról van szó, és aszerint is, hogy milyen messze van a kitermelés helye a felhasználó országtól. A konferencia előtt az olajárakkal kapcsolatban elhangzott bejelentésekből kiviláglott: a 13 résztvevő két táborra oszlik: egyrészről, a mérsékeltebb árak mellett kiálló Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar és a hozzájuk csatlakozott Venezuela, másrészről pedig a magasabb árakat szorgalmazó Líbia, Irán és néhány más tagállam csoportjára. Egyik-másik OPEC-ország előzetesen nem kötelezte el magát. Az ülés első napján megvitatták az olajjal nem rendelkező fejlődő országoknak nyújtandó — elsősorban anyagi jellegű — támogatás megegyezni kérdését, amelynek kimagasló jelentőséget tulajdonítanak az értekezleten. A NATO-döntés veszélyes helyzetet teremt Európában A Béke-vilógtanócs rendkívüli elnökségi ülése Helsinkiben, a Finlandia- házban kedden megnyílt a Bé- ke-vilógtanács elnöksége irodájának rendkívüli ülésszaka. A résztvevők időszerű nemzetközi kérdéseket vitatnak meg, mindenekelőtt a NATO-nak a nyugat-európai rakétatelepíté- si tervét, amely erősen nyugtalanítja a világ közvélemé- nyét. Romesh Chandra, a BVT elnöke megnyitó beszédében rámutatott, hogy a NATO brüsz- szeli miniszteri tanácsülésén hozott döntés veszélyés helyzetet teremt, a fegyverkezési verseny újabb fordulóját idézheti elő Európában, éppen ezért a béke híveinek legfontosabb feladata megállítani a fegyverkezési hajszát. Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemzetiségi tanácsa külügyi bizottságának tagja a rendkívüli ülésszak első ülésén elhangzott felszólalásában ismertette azoknak a béke javaslatoknak a lényegét, amelyeket október 6-án Berlinben Leonyid Brezsnyev terjesztett elő. A NATO brüsszeli határozata semmivel sem igazolható, s a közvéleményt nem szabad megtéveszteni a döntés „alátámasztására” szolgáló, az „erőegyensúly felborulásáról” szóló állításnak — folytatta a szónok, hangsúlyozva, hogy nincs szó az erőegyensúly megbontásáról, s ezt Carter elnök is megerősítette a bécsi csúcstalálkozón. Az Egyesült Államok és NATO-partnerei veszélyes terveiket tárgyaláAz első iszlám önkéntes csoport Elindultak Dél-Libunonba Teheránból Damaszkuszba utazott azoknak a radikális iszlám önkénteseknek első, 41 fős csoportja, akik Dél-Liba- nonban akarják a palesztin gerillák Izrael-ellen es harcát támogatni. Montazeri sejk, az önkéntesek vezetője a csoport elutazása előtt elmondta, hogy a következő, száz fős kommandó szerdán az ő személyes vezetésével utazik Damaszkuszba, majd onnan Dél- Libanonba. , Az izraeli Metullahban Szaad Haddad milíciáinak szóvivője bejelentette, hogy fegyvereseiket készültségbe helyezték az iráni önkéntesek érkezésére várva. A jobboldaliak azt állítják, hogv a PFSZ dé’-libanoni táboraiban már 300 iráni tartózkodik. A szóvivő tájékoztatása szerint Haddad őrnagy a kérdésről megbeszélést folytatott a déllibanoni ENSZ-erők (UNIFILj vezető tisztjeivel és az állítólag őt támogató libanoni síita fegyveresek vezetőivel. Eliasz Szárkisz libanoni elnök kedden külön-külön tanácskozott Szarni Al-Khatib ezredessel, az Arab Liga libanoni békefenntartó erőinek főparancsnokával és Ahmed Al-Hadzs ezredessel, a rendőrség parancsnokával. A bejrúti rádió jelentése szerint mindkét megbeszélésen az ország biztonsági helyzetét tekintették át. Politikai források úgy tudják, hogy az eszmecseréken kitértek a Libanonba készülő iráni önkéntesek ügyére is. Újabb alkudozás a SALT-róI Carter elnök újabb alkudozásokra kényszerül a szenátussal a SALT-szerződés törvénybe iktatásáért. Az egyezkedés januárban kezdődik, miközben változatlanul bizonytalan, hogy a kormány újabb engedményei ellenére végül is életbe lép- het-e majd az egyezmény. Mint jelentettük, republikánus és demokratapárti szenátorok 19 tagú csoportja az elmúlt hét végén tevéiben fordult az elnökhöz, amelyben az amerikai katonai erő további fokozását kérték, egyúttal javasolták: amennyiben a SALT sorsa bizonytalan marad, halasszák a döntést az 1980 novemberi választások utánra. A Fehér Ház hétfőn felemásan reagált: Carter elnök szóvivője kijelentette ugyan, hogy nem kívánják a SALT szenátusi vitájának elhalasztását, ugyanakkor közölték, hogy januárban újabb egyezkedésbe kezdenek a szenátorokkal. A jelek szerint csak megnövekedtek a törvényhozók igényei: ismét olyan kérdéseket szeretnének „újratárgyalni”, amelyeket a hétéves SALT- tárgyalásokon már régen, a kölcsönös előnyök és engedmények alapján lezártak. Nem világos még, mennyi a taktika s mennyi a SALT el- gáncsolását célzó szándék a szenátorok legújabb akciójában. Az első jelek szerint a kormány ragaszkodni próbál ahhoz, hogy a SALT-vitát az év végi szünet után, január 22-vel .megkezdjék — de addig szeretné —, feltehetően újabb ígéretekkel — lecsillapítani a törvényhozókat. Egyes hírek szerint megpróbálnának olyan változtatásokban megállapodni, amelyek nem módosítják érdemben a szerződést. CSAK RÖVIDEN... ANDREJ GROMIKO, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere kedden fogadta Olivier Stirn francia külügyi államtitkárt és tárgyszerű, baráti légkörben megbeszélést folytatott vele. A 77-EK CSOPORTJÁNAK havannai, miniszteri szintű konferenciáján Fidel Castro felszólította a harmadik világ országait, hogy erősítsék egymás közötti gazdasági kapcsolataikat. Ez nemcsak fejlődésük meggyorsítását jelentené — hangoztatta —, hanem érdekeik védelmét is megkönnyítené, mivel erősítené pozícióikat a tárgyalóasztalok mellett. MENGISZTU HAILÉ MARIAM, a Szocialista Etiópia ideiglenes katonai kormányzó tanácsának elnöke, állam- és kormányfő hétfőn este rádió- és televízióbeszédben jelentette be, hogy létrehozták az Etióp Dolgozók Pártja megalakításának előkészítésével foglalkozó szervező bizottságot. Mengisztu felszólította az etióp népet, hogy támogassa a bizottság munkáját. A RICHTER-FÉLE értékelés szerint 4,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Irán keleti részét. A földmozgás, hírügynökségi jelentések szerint, nem okozott jelentősebb anyagi kárt. sok sürgetésével próbálják álcázni, de voltaképpen a fölény, az erő pozíciójából akarnak tárgyalni. Ilyen tárgyalásokba a Szovjetunió nem megy bele, tárgyalni csak az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján lehet — hangsúlyozta végezetül Leonyid Zamjatyin. A Nemzetközi Üjságiró Szervezet főtitkársága az úgynevezett eurórakétákra vonatkozó NATO-tervről nyilatkozatot adott ki hétfőn székhelyén, Prágában. Az állásfoglalás kifejti: — az újfajta amerikai atomrakéták gyártásáról és nyugateurópai elhelyezéséről hozott veszélyes NATO-döntés, amely az Egyesült Államok nyomására született, a nyugat-európai közvéleményben széles tiltakozó hullámot indított el. Az európai országok demokratikus újságírói mélységes nyugtalanságukat fejezik ki e lépés várható következményei, miatt, mert ez valóban kihívás az egymással békében és barátságban élni akaró európai népek elten* A NATO határozatai, amelyeket az állítólagos „szovjet fenyegetésre” hivatkozó hazug kampány készített elő a közvéleményben, az euróoai földrész* atomháború színterévé akarják tenni. A Szovjetunió nem fenyegeti Nyugat-Európát, ahogy ezt a nyugati propaganda szeretné elhitetni. A valóságban a nemzetközi biztonságot és enyhülést a katonai-ipari körök — főként az amerikaiak — imperialista törekvései fenyegetik. 'A demokratikus újságírók erélyes „NEM”-et mondanak a halált hozó új amerikai fegyverek európai telepítésére, s ezzel csatlakoznak a világközvélemény hangjához, amely követeli a vészterhes fegyverkezési hajsza haladéktalan megállítását és a béke megőrzését. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség berlini székhelyéről ugyancsak . felhívással fordult a nemzeti nőszervezetekhez, folytassák és fokozzák akcióikat az új, veszélyes NATO-tervek — új amerikai középhatótávolságú nukleáris rakéták gyártása és európai elhelyezése —» megvalósításának megakadályozására. Az NDNSZ' követeli a NATO brüsszeli határozatának visszavonását. A Francia Kommunista Párt, a Francia Általános Munkásszövetség /a francia békemozgalom és több más szervezet — köztük baloldali gaullisták két csoportja — csütörtökön Párizsban tiltakozó felvonulást rendez a NATO brüsszeli döntése, amerikai Pershing—2 és szárnyas- rakéták Nyugat-Európába való telepítése ellen. A tüntetést az érdekelt szer- vezetek küldöttségeinek közös tanácskozásán határozták el. Bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedd délután e Francia Kommunista Pár nemzetgyűlési csoportja a kor mány ellen, mert a kabiné- elutasította, hogy parlament vitát nyisson az amerika „Pershing—2” és a cirkáló szárnyasrakéták Nyugat-Európába való telepítéséről. Corter-Thotcher tanácskozás Távolról sincs összhang Nem hoztak igazán fontos döntéseket az amerikai elnök és a brit kormányfő tárgyalásai — vagy ha igen, azokat titokban tartják. Thatcher asszony a Carter elnökkel és kormányának tagjaival folytatott, mindössze néhány órás tárgyalások után a sajtó előtt az egyetértést hangsúlyozta, főként az iráni kérdésben. Nagy-Britannia hajlandó támogatni amerikai javaslatokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában Irán ellen — közölte. Thatcher asszony szavaiból kitűnt, hogy az ír kérdésben távolról sincs összhang Washington és London között. Az elnökön és a külügymi niszteren kíyül Thatcher asz- szony csak az amerikai hadügyminiszterrel és a vezérkari főnökkel tárgyalt. A válasz elől — milyen új amerikai nukleáris fegyvereket vásárolnak — azzal zárkózott el, hogv még nincs döntés. A példátlan gazdasági nehézséggel birkózó londoni konzervatív kormány milliárdokból készül „korszerűsíteni” nukleáris haderejét — amiért Washingtonból ezúttal is dicséretben részesültek. Thatcher asszony keddi New York-i látogatása után hazautazik. ■