Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-01 / 281. szám

1979. DECEMBER 1., SZOMBAT Mexikói döntés Nem fogaidják be az exsahot A kurdok kojkottólják az iráni népszavazást Az ENSZ szóvivője pénte­ken New Yorkban bejelentet­te,^ hogy a Biztonsági Tanács előreláthatólag szombat dél­után (közép-európai idő) ül össze az amerikai—iráni vál­ság megvitatására. ' Irán nem küldi el képvise­lőjét a Biztonsági Tanács szombatra tervezett ülésére — jelentette be pénteki sajtó- értekezletén Szadegh Ghot- bzadeh iráni külügyminiszter. Megismételte, hogy a testüle­tet Irán nem tartja illetékes­nek arra, hogy vitára ^űzze az amerikai—iráni viszony kér­dését. Leszögezte, hogy Irán a BT semmilyen határozatát sem tartja magára nézve kö­telezőnek. A teheráni amerikai nagy­követségen fogva tartott tú­szok sorsával kapcsolatban kijelentette, hogy tárgyalások­nak mindaddig nincsen he­lyük, míg az Egyesült Álla­mok nem teljesíti a megdön­tött sah kiadatására vonatko­zó jogos iráni követelést. Washingtonban az első je­lentések szerint meglepetéssel fogadták, de nem kommen­tálták a mexikói döntést, hogy nem engedik vissza az ország­ba a jelenleg New Yorkban tartózkodó Reza Pahlavit, a megbuktatott iráni sahot. ‘ A mexikói nyilatkozat alig néhány órával azt követően hangzott el, hogy Pahlavi or­vosad kijelentették: páciensük kielégítő állapotban van, s hamarosan elhagyhatja az Egyesült Államokat­A mexikói nyilatkozatot kö­vetően Anvar Szadat egyipto­mi elnök pénteken megerősí­tette, hogy országa „bármely pillanatban” kész befogadni a bukott iráni császárt. A ME­NA hírügynökség beszámolt Az új iráni külügyminiszter, Sza­degh Ghotbzadeh teheráni sajtó- értekezletén bejelentette, hogy nem vesz részt a Biztonsági Tanács ülé­sén, amelyen ismét a feszült amerikai—iráni viszonyt tekintik át arról is, hogy Egyiptom wa­shingtoni nagykövetét utasí­tották: tájékoztassa az ameri­kai kormányt, valamint a volt iráni uralkodót Szadat dönté­séről. Az MTI washingtoni érte­sülései szerint amerikai poli­tikai és katonai körökben nem tartják kívánatosnak ezt a megoldást, mert attól tarta­nak, hogy Pahlavi egyiptomi tartózkodása veszélybe sodor­hatná nemcsak a Szadat-rend- szert, hanem a térség vala­mennyi Amerika-barát kor­mányzatát. Az Egyesült Államok tehe­ráni nagykövetségét megszáll­va' tartó „iszlám diákok” ugyanakkor nyilatkozatban fejtették ki: „Nem szolgálná Rórr.n iUS •'ISS- ..t SS*--.'it. Veszélyben a kemény Miközben Cossiga kormány­fő Dublinban tárgyal az EGK állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén, Rómában kis híján leszavazták kormá­nyát a kilakoltatásokkal kap­csolatos törvénytervezet kér­désében. Az OKP a független baloldaliakkal és más kisebb baloldali csoportokkal lénye­gesen módosította a terveze­tet, kihasználva a széthúzó kormánytöbbség kínálta le­hetőséget. , Nem először fordult elő. ha­sonló fejlemény az elmúlt he­tekben. Már többször meg­esett, hogy a szocialisták tar­tózkodásukkal feje tetejére állították a kormánytöbbsé­get, sőt, a kereszténydemok­raták több tucat képviselője is „disszidált” ‘átmenetileg pánt­jától. t A L’Unita, az OKP lapjai, pénteki számában kormány­zási vákuumról ír. „Az ország vezetés nélkül áll szem-ben a drámai gondokkal” — álla­pítja meg. Kambodzsa és Vietnam ellen Hecckampány Párizsban A Francia KP tiltakozó nyilatkozata Nyilatkozatban emelte fel szavát a Francia Kommunis­ta Párt Politikai Bizottsága a Franciaországban Vietnam és Kambodzsa ellen kibontakozó kampánnyal szemben. A kampány különösen nagy hangerővel folyik azóta, hogy Szihanuk heroag vasárnap Párizsba érkezett. A Francia KP Politikai Bi­zottsága rámutat: a kampány azzai magyarázható, hogy az imperializmus, amely törté­nelmi vereséget szenvedett Indokínában, n-em fogadja el, hogy e térség népei szabadon és függetlenül éljenek. A sú­lyos kambodzsai helyzetet ar­ra próbálja kihasználni, hogy neokol on ioiista típusú mű­veletet valósítson meg. Innen ered a kambodzsai nép és kormánya, a Vietnam és az általa Kambodzsának nyújtott segély elleni lárma. Az FKP PB követeli, hogy Párizs ismerj© el a kambod­zsai kormányt, nyújtson ön­zetlen segítséget az ország új­jáépítéséhez, . lépjen fel a Közös Piac szerveiben azért, hogy az EGK felújítsa a Vi­etnamnak szóló élelmiszerse- gélyit. CSAK RÖVIDEN. MOSZKVÁBAN pénteken plenáris ülést tartott a Szov­jetunió és a Kínai Népköztár­saság kormányküldöttsége. NGUYEN HUU THO, a Vietnami Szocialista Köztár­saság alelnöke csütörtökön fo­gadta a Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség küldöttségét, és köszönetét fejezte ki a vietnami népnek nyújtott tá­mogatásért. az Egyesült Államok érdekeit, ha a volt sah Egyiptomba tá­vozna”. Kijelentették: ha Szadat befogadja Reza Pah­lavit, ez a lépés „nyugtalan- .ságot keltene az egész közel- keleti térségben”. Megerősí­tették, hogy ragaszkodnak a volt császár Iránnak történő kiadatásához. Ugyancsak Iránnal kapcso­latos az a hír, hogy az auto­nómiáért küzdő kurdok fő politikai erői pénteken beje­lentették, hogy nem vesznek részt a december 2—3-ra ki­tűzött, az Irán új alkotmányát jóváhagyni hivatott referen­dumon. Ezzedin Hosszeini, a kurdok vallási és egyben legfőbb ve­zetője, a Kurd Demokrata Párt, a Kurdisztáni Dolgozók Forradalmi Szervezete, vala­mint a Fedajin Khalk kur- disatáni ága Teheránban nyil­vánosságra hozott köziemé^ nyében azaal indokolta a nép­szavazás bojkottjára vonat­kozó döntést, hogy az alkot­mánytervezet vélekedésük szerint figyelmen kívül hagy- já az autonómiára, valamint a demokrácia biztosítására irá­nyuló kurd követeléseket. A FRANCIA nemzetgyűlés pénteken hajnalban a balol­dali ellenzék szavazataival végleges formában elfogadta a művi terhességmegszakítás­ról szóló törvényt. NEVADÄBAN csütörtökön föld alatti kísérleti atomrob- ber.tást hajtottak végre, amely az idén sorrendben a 13. volt az Egyesült Államokban. Brezsnyev és Koszigin távirata Köszönet a jókívánságokért Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, a Ma,gyár Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága első titkárának, Lo­soncéi Pálnak, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Lázár György­nek, a Minisztertanács elnö­kének a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 62. évfor­dulója alkalmából küldött jó­kívánságokért. Szovjet—koszi barátság hete A Szovjetunióban péntekért megkezdődött a szovjet—lao­szi barátság hete. Moszkvá­ban, Dusanbeban, Alma-Atá- ban és más szovjet városok­ban ünnepi gyűléseket és ki­állításokat tartanak. Az ün­nepségsorozatba! a Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 4. évfordulójá­ról emlékeznek meg. r üj törvényeket szavazott meg a Legfelsőbb Tanács Együttes üléssel folytatta munkáját pénteken délelőtt a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának két háza. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Ta­nács csütörtökön külön-külön ülésen vitatta meg a jövő évi népgazdasági és szociális ter­vet, valamint a költségvetés előirányzatát. A pénteki együttes ülésen Nyikolaj Baj- bakov miniszterelnök-helyet­tes, az Állami Tervbizottság elnöke válaszolt a képviselők felszólalásaira, javaslataira. A költségvetéssel kapcsolatos fel­szólalásokra Garbuzov pénz­ügyminiszter válaszolt. A Legfelsőbb Tanács a ter­vet és a költségvetést egyhan­gúlag elfogadta. A Szovjetunió népi ellenőr­zéséről szóló törvényterveze­tét Nyikolaj Tyíhonov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese terjesztette elő. Hangsúlyozta: a törvény- tervezet elősegíti a szocialista törvényesség fokozott érvény­re jutását, még jobban bevon­ja a dolgozókat a szovjet ál­lam ügyeinek igazgatásába. A népi ellenőrzés feladata, hogy elősegítse az SZKP, a Legfel­sőbb Tanács és a miniszterta­nács határozatainak megvaló­sítását, segítse a szovjet állam | gazdasági építőmunkájának I sikeres folytatását. A törvénytervezetet a Leg­felsőbb Tanács ‘egyhangúlag elfogadta. A Szovjetunió bíró­ságáról, ügyészségéről, a gaz­dasági döntőbíróságról és az ügyvédi munkáról szóló törvé­nyek tervezetét Mihail Gor­bacsov, a Politikai Bizottság pótagja, á Központi Bizottság titkára terjesztette elő. A Leg­felsőbb Tanács a törvényeket egyhangúlag elfogadta. Ezzel a Legfelsőbb Tanács ülésszaka befejezte munkáját. A pénteki ülésen részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezs- nyevvel. December 1-8. Béke■ és leszerelés akcióhét A francia, a belga, a hol­land és a nyugatnémet béke- harcosok mozgalmának kép­viselői az NSZK-beli Maim­ban tartott találkozójukon el­utasították az amerikai kö­zép-hatótávolságú atomfegy­verek nyugat-európai állomá- soztatására vonatkozó NATO- tervet. A .találkozó résztvevői üdvözölték a Berlinben el­hangzott szovjet javaslato­kat, és hangoztatták: a Szov­jetunió békekezdeményezései aat a célt szolgálják, hogy kezdetét vegye az enyhülés és a fegyverkezési verseny meg­fékezése. A mozgalom képvi­selői követelitek, hogy a NA- TO-országok kormányai ad­janak pozitív választ a szov­jet javaslatokra. A Nemzetközi Demokrati­kus Nőszövetséghez tartozó nemzeti szervezetek, a világ asszonyai és lányai világszer­te gyűléseket, tüntetéseke tartanak, . aláírásgyűjtő, é. egyéb, nagy tömegeket moz­gósító akciókat szerveznek ac NDNSZ által kezdeménye­zett, december 1-től 8-ig — í NATO tanácsülését megelőzi napokra — meghirdetett, £ béke és a leszerelés jegyéber megtartandó akcióhetérf-ek programjában. Mirjam Vire-Tuominen, a 114 ország nemzeti nőszerve­zeteit tömörítő ragy tekintélyű nemzetközi szövetség finn fő­titkára Berlinben adott nyi­latkozatában hangsúlyozta: „Az NDNSZ felhívásának nagy visszhangja mutatja hogy a nők a béke megőrzésó gyermekeik és az emberisér boldogulása legfontosabb elő­feltételének tekintik, s ezért készek minden erőfeszítés­re”. lélektani hadviselés fikcióban aSfiLT-II. ellenzői Az amerikai szenátus had­ügyi bizottsága — noha mun­kája végső fokon nem befo­lyásolja a testület ratifikációs eljárásának folyamatát — „lé­lektani hadviselést” folytat a SALT—II. szerződés ratifiká­lása ellen. Amint azt a szer­ződést ellenző egyik szenátor munkatársa csütörtökön ki­szivárogtatta, a hzdügyi bi­zottság készülő és a jövő hé­ten szavazásra kerülő jelenté­se szerint a SALT—II. szer­ződés „egyenlőtlen, ellenőriz­hetetlen, és nem szolgálja az Egyesült Államok nemzetDiz- tonsági érdekeit”. E forrás szerint a hadügyi bizottság 11:5, vagy még ennél is na­gyobb arányú többséggel fog­ja elutasítani a hadászat: fegyverek korlátozásáról szólt szovjet—amerikai szerződést A Fehér Házhoz közel álló körök szerint ugyan továbbra is jók a szerződés ratifikálá­sának esélyei, de egyelőre sem ellenzői, sem támogatói nem rendelkeznek a ratifikációs vitát eldöntő többséggel. Frank Moore, Carter elnök tanácsadója szerint kicsi a valószínűsége, hogy a SALT —II. szerződés még az idén a szenátus elé kerül. Rz el nem kötelezettek javaslata az ENSZ-ben fi hegemonizmusellen Magyar felszólalás a rbodesiai vitában Az ENSZ-közgyűlés gyar­mati kérdésekkel foglalkozó, 4. számú bizottságának ülésén a dél-rhodesiai kérdés általá­nos vitájában csütörtökön fel­szólalt Hadas László, a ma­gyar küldöttség tagja. A ma­EGK-csúcs Dublinban Nem tudtak határozni Az Európai Gazdasági Kö­zösség dublini csúcsértekezle­tén nem jött létre konkrét megegyezés annak a brit kö­vetelésnek a kérdésében, hogy egymillió font sterlinggel csökkentsék London hozzájá­rulását az 1980. évi Közös Piaci költségvetéshez. Pénte­ken az állam- és kormányfők az utolsó percig azon fáradoz­tak, hogy olyan megoldást ta­láljanak, amellyel elkerülhetik a „válság” szó kimondását a Közös Piacban. Az utolsó pil­lanatban végül is olyan meg­állapodásra jutottak, hogy a brit követelést újból megvizs* gálják és a jövő évi csúcsérte­kezleten tárgyalják meg ismét. Mindent a szenvedőkért! Üjsághír: Az NDK-beli Senta Herdamot FLORENCE NIGH- TINGALE-éremrael tüntették ki. Ezt a kitüntetést a Nemzetközi Vöröskereszt adományozza két­évenként a világ 36 legjobb ápolónőjének. KICSINY, TÖRÉKENY asz- szony Senta Herdam, a kitün­tetett ápolónő. Mozgékonysá­ga, vidámsága feledteti, hogy már túl van a hatodik X-en. Mutatja az ovális érmet és Florence, Nightingale fényké­pét. Ki volt Florence Nightiga- le? Angol ápolónő, aki 120 éve felismerte, hogy a piszkos és fertőzött kórházakban . biz­tos halállal szembenéző sebe­sült katonák ezreit meg le­het menteni a pusztulástól. Később a gyarmatokon síny­lődő milliók életkörülményei­nek megjavításéért is síkra szállt. így lett az angol ápoló­nő a humanitás és az egész­ségügyi hivatás példaképe. Senta Herdam így beszél életéről: „1929-ben kezdtem a gyermekápolást tanulni. Ma­gam is átéltem a szegényne­gyedek gyermekeinek nyomo­rúságát. Szerettem volna ezrn változtatni, de hamar rá kel­lett jönnöm, hogy az akkori társadalomban ez nem lehet­séges. 1931-ben ifjú kommu­nista lettem, majd beléptem a pártba.” A fasizmus hatalomra jutá­sa után előbb foglalkozásától tiltották el. majd koncentrá­ciós táborba került. Kiszaba­dulása után Halberstadtba ment, később a párt szavára illegalitásba vonult. Marianne Kurier álnév alatt a berlini Charité-kórházban tevékeny­kedett, ahol igyekezett to­vább képezni magát. RÖVIDDEL a felszabadulás után megszervezte az első óvodát Halberstadtban, és részt vett a helyi egészségügyi bizottság munkájában. Hama­rosan feladatot Ifepott .az újonnan létesített poliklini- kán és megszervezte a járás Vöröskereszt szervezetét. Mint járási tanácstag az egészség- ügyi ’bizottságban tevékenyke­dett. Az elmúlt másfél évtized­ben a Házassági- és Családi Tanácsadó munkájában mű­ködött közre, és a nőszerve­zet elnökeként főleg a sokr gyermekes asszonyok problé­máival foglalkozott. Ma is tart előadásokat ápolónőjelöl­teknek és katonáknak. „Egész­ségügyi szervezetünk példa- adóan biztosítja a gyógyítás anyagi feltételeit — mondja. — A legfontosabb most, hogy a leendő ápolónők átérezzék hivatásuk nagyszerűségét. Ezt szeretném megértetni mind­nyájukkal!” G. I. gyár küldött hangsúlyozta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének támogatásban kell részesítenie a Zimbabwei Hazafias Front javaslatát, amely a dél-rhodesiai kér­dés rendezésének egyetlen el­fogadható változata. Az ENSZ-közgyűlés 1. szá­mú politikai bizottságában, amely a hegemonizmusnak a nemzetközi kapcsolatokból va­ló kiküszöbölésének kérdésé­vel foglalkozik, az el nem kö­telezett országok egy csoport­ja határozattervezetet terjesz­tett elő. • Hamilton Shirley Amera- szinghe, . Sri Lanka állandó ENSZ-képviselője, aki a bang­ladesi, az indiai, a kubai, a pakisztáni, a Sri Lanka-i és a jugoszláv küldöttség nevében terjesztette be a határozat- tervezetet, felszólalásában hangsúlyozta az el nem köte­lezett országok elengedhetet­lennek tartják, hogy minden állam tiszteletben tartsa a másik állam szuverenitását, függetlenül annak nagyságá­tól, földrajzi helyzetétől és társadalmi-politikai rendsze­rétől. A tuniszi ülés után Közös döntés Az Arab Liga Tuniszban megtartott 10. csúcsértekezle­tén hosszútávú, közös politi­kai. tájékoztatási, gazdasági és katonai stratégiát sikerült ki­dolgozni — jelentette ki Sedl. Klibi, az Arab Liga főtitká­ra Tuniszban, az ADN tudó­sítójának adott nyilatkozata ban. A szocialista államok által az Arab Ligának nyújtott tá­mogatást a főtitkár „folya­matosnak, hűségesnek és ala­posnak” minősítette és ráma tatott: az arab népek és kü­lönösen a palesztin nép jogai­ért folytatott harc számo eredménye köszönhető a szó cialista országok részéről nyúj tott baráti támogatásnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom