Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-06 / 260. szám

XXIII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1979. NOVEMBER 6., KEDD Nem sikerült a rekordot túlszárnyal ni Kicserélték a tehénállományt z elmúlt esztendőben az idei tervek összeállításakor mintegy 137 millió forintos árbevételre számítottak a kis- némedi Aranykalász Termelő­szövetkezet vezetői. Az előze­tes becslések szerint ezt vár­hatóan csaknem 2 millió fo­rinttal túlteljesítik, ennek el­lenére elégedetlenek az ered­ménnyel : nyereségtervük ugyanis nem biztos hogy tel­jesül. Tavaly a kisnémedi gazda­ságban termett a váci járás téeszei közül a legtöbb búza. Hektáronként több mint 44 mázsát takarítottak be, ezért hát nem látszott me­résznek a szakemberek el­képzelése, a 46 mázsás termésátlag. Bár ebben az esztendőben is mindent elkövettek a siker ér­dekében, az időjárás azonban közbeszólt: a tervezettől jóval elmaradva, hektáronként „csak” 34,8 mázsa kenyérgabo­na termett. Ugyancsak kelle­metlen meglepetés érte a szö­vetkezetieket a borsónál is. kord után az idénre — merő óvatosságból — 25—28 mázsás átlagtermést terveztek de csu­pán 6 mázsányit sikerült egy- egy hektárról begyűjteni. E két szántóföldi növényfajta gyengébb hozamai a téesznek mintegy 5 millió forint vesz­teséget okoztak. Vetettek még 160 hektárnyi tavaszi árpát is, s összesen 273 hektáron kukoricát. A tengeri betakarítása már javában tart, s a szak­emberek véleménye sze­rint sikerül a hektáron­kénti 55 mázsás tervei tel­jesíteni. Mint Simon Gézától, a terme­lőszövetkezet főkönyvelő-he­lyettesétől megtudtuk, az ere­detileg lemorzsolásra szánt kukoridcán kívül a silónak ve­tett termény egy részét, vala­mint a tavasszal 17 hektáron kiszántott búza helyére vetett tengerit is a magtárakba szál­lítják. A kisnémedi téeszben ki­sebb területen foglalkoznak kertészettel is. Ebben az esz­Az elmúlt évi 41 mázsás re- I tendőben terven felüli meny­VETELKEDÓ Kcrutik műveltségének alapjai III. FORDULÓ 1. A KGST-együttműködés keretében melyik két ország között jött létre az „Alumí­nium ’Egyezmény”, és mit je­lent ez? — írjon még két pél­dát hasonló együttműködésre! (2 pont) 2. Mikor és milyen céllal jött létre a „Varsói Szerződés”, és . mely országok a tagjai? (2 pont) 3. Melyik hároVn Kossuth-dí- jas szobrászművészünk alko­tásai találhatók meg Vácott, és melyek ezek a művek? (2+1 pont) 4. A váci kórusok előszere­tettel tűzik műsorukra Kodály Zoltán műveit. Az alábbiak­ban felsorolt művek közül az egyik nem Kodály Zoltán szer­zeménye. Melyik ez a mű, és kinek az alkotása? A. Magyarokhoz. B. Cantata Profana C. Székely keserves. D. Felszállott a páva. (2 pont) 5. Hol és mikor született Móricz Zsigmond, és melyik az a község a Dunakanyarban, ahol 1911 után kisebb-nagyobb megszakításokkal haláláig élt? (2 pont) 6. Kinek a támogatásával és mikor készült el a „Honvéd Emlékmű”? (2 pont) 7. Melyik az a váci üzem, amely leányvállalata egy bu­dapesti nagyvállalatnak? Mely terméke világhírű, mikor ala­kult meg ez áz üzem? (2 pont) 8. Adjuk meg az összes olyan törtszámot, amely 4/7- del egyenlő, nevezőjének és számlálójának különbségepe­dig 21. (2 pont) 9. Az ásót 10 kp erővel tud­juk a talajba nyomni. Mekko­ra a végzett munka, ha az ásólap 30 cm hosszú? (2 pont) 10. A következőkben, felso­rolt néhány vegyület kémiai betűjelét azonosítsa a megfele­lő jellemző mondattal: A: NaF; B: CO; C: H„0; D: NH-; E: CH;. A molekula szerkezete sza­bályos tetraéder. Két nem kötődő elektron­párt tartalmaz az oxigén­atomnál. A kötést létesítő két atom elektronnegativitása közötti különbség 1,9-nél nagyobb. Apoláros molekula. A vegyértékszög 105 fokos. Ellentétes töltési ionokból áll. (2 pont) 11. Miért tud sértetlenül vé­gigsétálni a puhatestű csiga a borotva élén? (2 pont) 12. Ki az a váci gerelyhajító, aki aktív pályafutása befe­jeztével edző lett? Ki a tanít­ványa és milyén eredménnyel tartja a világcsúcsot? (2 pont) összes szerezhető pontszám: 24+1 pont. Beküldési határidő: 1979. november 21. ★ A második forduló megfejtése 1. Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamai: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelor­szág, Magyarország, Mongólia, NDK, Szovjetunió, Románia, Viet­nam. 2. 1949-ben Moszkvában a gazda­sági fejlődés koordinálására, a több oldalú együttműködés fejlesz­tésére, későbbi szakosodás elindí­tására. 3. A városban született. 4. Egy magyar nabob, valamint a a Kárpáéhy Zoltán című filmeket a vácrátcti botanikus kertben. 5. Móricz: Hét krajcár című mű­véből. 6. A Gombás patak hídjánál 1949. április 10-én. Földváry Károly századosról. 7. FORTE gyár 1922-täL Fotópa­pír és film. 8. A 3 természetes szám jelölése: az „A” = (n—1); „B” = (n); ,,C” = (n-f-1). Ezek összege 3n, ami = 4.2 cm, és 42:3 = 14 cm. Egy az „A” oldal 14—1 = 13 cm. „B” ol­dal 14 cm, és „C” oldal 14+1 = 15 cm. 9. A kiesett mentőöv együtt mo­zog a vízzel, így a motorcsónak ugyanannyi idő alatt ér vissza a mer.vőövhöz, mint amennyi ideig távolodott tőle. A mentőöv össze­sen egy óra hosszat úszott, s ez­alatt; 2 km-re sodorta el a víz a hídtól. Tehát a víz sebessége 2 km /óra. 10. Megoldás a „B*\ 11. Emilt Károly és Rudolf, Já­nost ismét Károly és Rudolf, Ká­rolyt pedig Emil és Rudolf gyanú­sította. A 3 fiú közül tehát egyik sem lehet a tettes, mert a tanár ki­jelentése szerire a tettest legalább 3 tanulónak kell gyanúsítani. Ru­dolfot Emil, János és Károly is gyanúsította, azaz hárman vallot­tak ellene. / 12. társulat: Váci Reménység, VÁC, Váci S. E. Törekvés, VDTK. A Sportbizottság 1951-ben alakult. nyiségű paprika, paradicsom és görögdinnye termett, a 40 hektáron vetett zöldborsó azonban gyakorlatilag semmit nem adott a fogyasztók aszta­lára. Az elmúlt évben derült ki, hogy a gazdaság tehenei tbc- vel fertőzöttek, ezért sürgető feladattá vált az állomány tel jes cseréje. Mintegy 220, több­nyire jól tejelő állatot adtak le vágásra, s ez több mint 2 millió forint veszteséget oko­zott a szövetkezetnek annak ellenére, hogy csaknem 3 mil­lió forintnyi állami támogatást is kaptak. Ebben az esztendő­ben a számítások szerint 6— 700 ezer literrel kevesebb te­jet értékesítettek, ám jövőre már jelentős javulás várható. A "téesz szakemberei ugyanis egyebek között Jászkarajenőn, Csglédbercelen és Szódon vá­sároltak vemhes üszőket, el sősorban Holstein Friz fajtájú F—1-es egyedeket. Várhatóan az év végéig 100 tehén leellik. Amíg üresek voltak az is­tállók, a kötelező fertőtle­nítésen túl korszerűsítet­ték a melléképületek egy részét. Püspökszilágyon, az ottani te­lepen például fehér-fekete öl­tözőt építettek. A szarvasmarhán kívül ser­téseket is tenyésztenek a gaz­daságban. Pünpökszilágyon és Kisnémediben mintegy 600 ál­latot hizlalnak. Az idén eddig a tervezett 1800 helyett csak 1250 sertést adtak le a hús­iparnak. A szövetkezet tervei között szerepel a férőhelyek bővítése. A becslések szerint sikeres esztendőt zárhatnak majd a melléküzemágak. Ezek közül a legjelentősebb a . fővárosban működő takarítórészleg, de emellett a téeszben van egy zsák-, két lakatos- és egy for­gácsolóüzem is. Nyereségük a tervezett 34,3 millió forinttal szemben várhatóan mintegy 44 millió forint lesz. F. Z. kúmmmzMk Naponta mintegy másfél száz antennaerősítőt készíte­nek a gödi Dunameníi Ter­melőszövetkezet szokolyai mű­szerüzemében. A termékek iránt országszerte nagy a ke­reslet, hiszen az adóktól távol- eső helységekben, települése­ken is jó minőségű vételt tesz lehetővé. A szokolyaiak gyárt­mányaival természeteseai me­gyénkben is találkozhatunk, itt is szívesen vásárolják. A jő minőség garanciája a pon­tos munka s a gondos ellen­őrzés. Egyetlen darab sem hagyhatja el az üzemet a szi­gorú meo nélkül. Képünkön: pontos műszerekkel ellenőrzik az antennaerősítő működését. Barcza Zsolt felvétele Jogi . ismeretterjesztés Pest megyében felmérték, hogy milyen az érdeklődés a TIT és a Hazafias Népfron! szervezett jogpropagandája, a jogi ismeretekkel kapcsolatos előadások iránt. A statisztika szerint Vác vezet, az elmúlt évadban 65 jogi előadást tar­tottak. íVSadáchról az Új barátoknak A Madách Imre Művelődé­si Központ Űj barátok klub­jában csütörtökön Végh Ká­roly tart előadást Madách Imrétől, különös tekintettel a nagy drámaköltö váci kapcso­lataira, Postafiók 32. Vágánycserét - naponta? Már többször elhatároztam, hogy a MÁV-val kapcsolatos kisebb-nagyobb bosszúságai­mat a Váci Napló hasábjain is elpanaszolom. Mivel más­irányú elfoglaltságom miatt csak órák vagy napok múJva lett volna időm levelet írni, addigra bosszúságom is el­szállt. Lapjuk október 27-én meg­jelent számában közölt, „Mi­ért morog az utas?” című cikkének tartalmát viszont szeretném saját tapasztala­taimmal kiegészíteni. Sajnos nemcsak karambol, • kisiklás után késik a vonat. Szeptem­ber 12-én például a Vácról 5 óra után induló gyorsított vonat a Vác—Budapest közötti távolságot 90 perc (!) alatt Legnagyobb az országban Oktatási kabinet Vácott Az úttest széléig bekerítették a Beloiannisz utca 3. számú épület előtti járdát. A napok­ban megkezdték a volt áfész­irodaház bontását, a 10-es szá­mú ABC élelmiszeráruház szó mszédságáb an. A terület szabaddá tétele u'tán az építők veszik át a terepet. A Vác és Környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vál­lalat igazgatóságán nyert ér­tesülésünk szerint oktatási ka­binet épül ezen a helyen, ren­deltetését tekintve a legna­gyobb az országban. Régi gondot szüntet meg az új oktatási intézmény, amely­nek építését támogatja a Pest megyei Tanács szakmunkás- képzési alapjából, s a szüksé­ges összeget kiegészíti az élel­tette meg: mivel szinte min­den fánál megállt. Néhány hónappal ezelőtt még az is előfordult, hogy egy- egy vonat a menetrendben meghatározott időnél előbb ért, illetve indult egy-egy ál­lomásra. Mi utasok pedig rö- videbb-hosszabb futásokkal értük (vagy nem értük) el a vonatot teljesítve az „Edzett ifjúságért” akció követelmé­nyeit. Ezek a „szép idők” sze­rencsére elmúltait, a kisebb- nagyobb késések viszont meg­maradtak. Szinte nincs olyan hónap, hogy több-kevesebb késés ne lenne. Mi lassan be­lenyugszunk a „ms'gváltoztat- hatatlanba”, de főnökeink ve­lünk szemben nem ilyen el­nézőek. Sajnos, az egyéni veszteségeknél (időlevonás, stb.) sokkal nagyobbak a tár­sadalmi veszteségek, ame­lyek több száz ember késői munkába, termelésbe állásá­ból fakadnak. Mint kívülállók tisztában vagyunk a MÁV gondjaival (növekvő felada­tok, csökkenő létszám), de mint utasok, a gyakori késé­sieket nem tudjuk szó nélkül elfogadni. Nem lennék őszinte, ha el­hallgatnám azt a kellemes meglepetést, amelyet a MÁV az elmúlt hónapban szerzett nekünk, utasoknak. Nagyon féltünk a vágánycsere miatt bejelentett 15—20 perces ké­sésektől, Amikor nem jelen­tették be, akkor is késtünk, mi lesz most, amikor beje­lentik? — keseregtek az uta­sok. A meglepetés: hogy jó­formán semmit sem késtünk! Tisztelt MÁV! Nem lehetne naponta vágánycsere? Szabó László Sződliget miszerkiskereskedelmi vállalat, valamint a Vác és Vidéke Áf ész. Kétszáznál több élelmi- szeripari tanuló gyakorlati képzésére lesz i'tt lehetőség; az elméleti oktatás továbbra is a Gábor József utcai szakmun­kásképző iskola dolga lesz. A jövő élelmiszeripari szak­emberei hetenként négy alka­lommal tanulnak a kabinett- ben, egy gyakorlati oktatás- vezető és öt — félhivatású — szakoktató irányításával. Kor­szerű berendezések, változatos árukészlet áll rendelkezésükre. Felváltva hol az eladó, hol a vevő, szerepét játszók az órá­kon. Az átadás tervezett időpont­ja 1980. november hetediké. P. It. Elégi idők dokumentumai Deákvár 80 éves MEGNYITOTTUK FÉRFI ES NŐI, MERTÉK UTÁNI SZAEÖRÉSZI.EGÜNKET Vácott, a köztársaság utca 32. szám alatt Nyitva: mindennap 10-től 18 óráig, minden páros szombaton zárva. Megrendelőinket szét etettél várjuk. nUNA-KANYAR SZOLGÁLTATÓ ÉS VEGYESIPARI SZÖVETKEZET Beszélgetésre gyűltünk ösz- sze a Vác-Deákváron lévő Ságvári klubban. Deákvár múltjáról, környékének ne­vezetességeiről beszélgettünk, és közben egy nagyszerű gon­dolat született: jó lenne ösz- szegyűjteni Deákvár megala­pításának, és az azt követő időknek dokumentumait, ame­lyekből állandó kiállítást kel­lene rendezni a kiub valame­lyik helyiségében. Többen is felajánlották a birtokukban lévő régi köny­veket, a múltat idéző és a jelen fejlődést tükröző fotói­kat, magam pedig elhatároz­tam, hogy ellátogatok az ala­pító Bauer Mihály leányához, özvegy Tomka Lászlóné Bauer Erzsébethez. Emlékek — első kézből Deákvár alapítójának volt lakásával, az úgynevezett ,,Ba- golyvár”-ral szemben lakik a Bacsó Béla út 42. szám alat­ti házban, leányával. Régi dobozból vette elő az emlékeket, és érdekes módon az elsőnek előkerült újság­cikk nem édesapjáról, hanem annak testvéréről, Bauer Ru­dolfról, az 1900-as párizsi olimpia diszkoszvető bajnoká­ról szólt. Terényi Imre: Mit kell tudnunk az olimpiáról? című könyvéből érdekes rész­leteket tudtam' meg. „Ered­ményhirdetéskor a francia katonazenekar, amely már megszokta, hogy a legtöbb számot az amerikaiak nyerik, Bauernak is a tengerentúliak himnuszát kezdte játszani. Ké­sőbb korrigáltak — és az osztrák himnuszra váltottak át.” Beszélgetés közben kiderült, hogy Bauer Mihály ■ is járt Párizsban, miután nagy ösz- szegű örökségre tett szert, de a művészek körét hamarosan otthagyta, és hazajött. Meny­asszonya csak úgy volt haj­landó feleségül menni hozzá, ha valamilyen rendes állás­ban helyezkedik el. így lett rajztanár a váci piaristák gim­náziumában, ahol 5 esztende­ig működött. Sokszor látta, hogy diákjai a vasúton túli agyagásó környékén, a jelen­legi Miklós major táján ját­szottak, ahol akkor egyetlen épület sem volt. Bosszankod­va hallotta mindenütt, hogy Vác városa a Duna és a vas­út között csak hosszanti irány­ban fejlődhet. Szerinte egy hosszú hurka volt a város, amelyet a vasúton túl is le­hetne fejleszteni. A hagyigácsótól északra Meg is vett az örökségből 64 katasztrális holdat az ak­kori Althányi-földből és az „agyagásó”, váciasan „hagyi- gácsó”-tói északkeletre 1899- ben felparcellázta földjének egy részét, amelyet a kint ját­szó „deákokról” „Deákvár­nak” nevezett el. (Félreértések elkerülése végett megjegy­zem, hogy a középvárosi te­metőt is Hagyigácsónak ne­vezték, mert erről a környék­ről is sok agyagot vittek a fuvarosok.) Bauer Mihály a mai Váczi Pál utca 2. alatt felépítette házát a „Bagoly- vár”-at. r Evekkel a város elölt Parcellázási tervét nyom­tatásban jelentette meg, amelyben leírta a terület szép fekvését, és a letelepedés elő­nyeit. Kijelentette: ha 30 je­lentkező lesz, akkor vízvezeté­ket és villanyvilágítást is ad a vevőknek, továbbá azt is, hogy addig egy parcellát sem hajlandó külön-külön eladni, míg a vízellátás és a villany- világítás nem épül meg. Amint a szükséges vevők megvoltak, Bauer Mihály a mostani Bacsó Béla út 44. számú ház telkén egy nagyon mély és kitűnő vizű kút fölé víztornyot építtetett, ahová kezdetben szélkerékkel, ké­sőbb motorral szívatta fel a vizet, és onnan csővezetéken juttatta eh a telepeseknek. Ezzel évtizedekkel előzte meg Vác városát, ahol csak 1926- ban kezdték meg a vízmű építését. A Bacsó Béla úton egy-két helyen még az akkor lefektetett csővezetékek van­nak a földben. Mindenkivel jót akart tenni. Ahogy özvegy Tomka Lászlóné Bauer Er­zsébet mondotta, „világmeg­váltó” tervei voltak. 1914- ben önként vonult be kato­nának. A frontokon látta a katonák gyenge élelmezésé:, elhatározta, hogy javít ezen. Ö akarta megszervezni a had­tápot. Természetesen ehhez olyanok beleegyezése is szük­séges lett volna, akiknek nem volt érdekük a javítás. A há­ború után Törökországba ment, ott 6 esztendőt töltött. Az itt­honi ügyek intézését teljesen a családra bízta. Családja ugyanolyan nagy akarattal igyekezett Deákvár fejlődését előmozdítani, mint ő. 1919-ben egy gazdasági épü­letet ajándékoztak teljesen in­gyen iskola céljaira a jelen­legi Bauer Mihály utca 12. alatt. Kis átalakítással 3 tan­termes iskolát létesítettek ben­ne. Ebben folyt a tanítás 1926- ig, amikor megépítették a volt Bácskai utcai iskolát és óvo­dát. Az ezekhez szükséges tel­keket Bauer Mihály szintén ingyen adta. A mai Deákvár Deákvár megalapítója 1934. szeptember 24-én halt meg, 65 éves korában. Amit elindí­tott, állandóan továbbfejlődött. A fejlődésnek a legnagyobb lendületet a DCM építése ad­ta meg. A mai deákvári fő­út azon a területen -húzódik, végig, amit soha nem nevez­tek Deákvárnak, hanem Hu­ber pusztának. Mostanság az egész vasúton túli részt Deák­várnak emlegetik, ahol a vá­ros lakosságának már egy- harmada él. A város 900. év­fordulója alkalmából a volt Bácskai utcát Bauer Mihály- ról nevezték el. Az idén éppen 80 éves Deákvár. Hisszük, hogy rö­videsen összegyűlik az anyag, amely dokumentálni fogja e endületesen fejlődő városrész történetét. Galambos Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom