Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-06 / 260. szám

Ismerj meg lakóhelyedet! Egymillió éves dombvidék Járásunk legnagyobb része a gödöllö—ceglédberceli domb­vidéken terül el. Ez a tény köztudomású, de vajon meny­nyit tudunk tájunk geológiai fejlődéstörténetéiről, növény­zetéről és állatvilágáról? Saj­nos, ismereteink csekélyek, a táj szépségeinek leírása mel­lett kevés konkrétumot tud­nánk elmondani egy idevető­dő idegennek. De önmagunk is hátrányos helyzetbe kerü­lünk, hiszen gazdagabban bú­csúzhatnánk egy-egy túráról, ha tudnánk: ez a dombvonulat vagy az a tó hogyan keletke­zett, miből és miért. A hiányzó füzet Milyen könyvek állnak ren­delkezésünkre ismereteink bő­vítésére? Kevés kiadvány fog­lalkozik ismeretterjesztő for­mában, részletesen tájunk földrajzával, természeti viszo­nyaival. A meglevőket is csak könyvtárakban lehet fellelni. Különösen sajnálatos ez, hi­szen nemzedékek sora hagyja el az általános és középisko­lát úgy, hogy szőkébb hazájá­nak természet- és gazdaság- földrajzáról alig tanul vala­mit. A nyelvhez hasonlóan a földrajzot is a gyakorlatban lehetne a legjobban megtanul­ni, megismerni és megszeret­ni. Amíg azonban az idegen nyelv tanárának alig van le­hetősége arra; hogy tanítvá­nyait elvigye az illető ország­ba, a földrajz szemléltetésé­hez a közeli határba mindig el lehet menni. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1973-ban kiadott tu­dományos értesítője Gödöllő és közvetlen környékének ter­mészeti földrajzi és közgazda­sági viszonyait mutatja. .7 tanulmány írói a tudományos ismeretterjesztést tartották szem előtt. A kiadványban azonban a tudományos jelleg érvényesül erősebben. Szük­ség lenne egy általánosabb ér­deklődésre számot tartó, de hasonlóan részleges füzetre. Amíg ez hiányzik, próbáljuk meg összefoglalni a dombság legfontosabb ismereteit jórészt a kiadvány alapján! Az Északi-Középhegység az ország legváltozatosabb arcu­latú tája kilenc, egymástól me­rőben különböző tájegység együttese. Ezek egyik tagja a Cserhát. Délebbre idegenek 6zámára szinte észrevétlenül csatlakozik hozzá a Gödöllői- dombvidék. Hangulatában igen eltérő ez a két terület. A Cser­hát zártabb, a dombság nyi­tottabb a tengelyében áthala­dó főutak és a főváros közel­sége miatt. Óstengerek Ez a nagy kiterjedésű, északnyugat-délkelet irányban elnyúló dombvidék a Szód— Váchartyán—Galgamácsa— Aszód vonalon csatlakozik a Cserhát déli pereméhez, és félszigetszerűen ékelődik az Alföldbe. Szeldelt domborzata kiemelkedik az Alföld vi­szonylagos egyhangúságából, éghajlata az alföldinél ala­csonyabb, az északi hegysé­geknél magasabb évi átlaghő­mérsékletet eredményez. Fel­színe üledékes kőzetből, lazán kötött homokkőből és homok­ból áll. Természetes erdei nö­vényzete a Cserhát előnyúlvá- nyának tekinthető. A dombte­tőket többnyire tölgyerdők bo­rítják, a lejtőkön akácosok és telepített fenyvesek váltogat­ják egymás. Ezek közé éke­lődnek a völgyekben az em­beri beavatkozástól lényegé­ben még mentes gyeptársulá­sok. A fenyvesek gyakran ta­lajvédő szerepet töltenek be az erősen eróziós területeken. A dombvidéken a legrégibb rétegek 25 millió évnél idő­sebbek. A földtörténet azon időszakában változó kiterjedé­sű őstengerek borították Euró­pa központi katlanját. Később a szárazföld fokozatosan ter­jeszkedett, egymás után tör­tek fel a Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Cserhát (Szan- da-hegy) vulkánjai. Mogyoród és Főt környékén is volt vul­káni tevékenység. A Gödöllői- dombvidék körvonalai a pleisztocén kor közepétől, egy­millió évvel ezelőtt kezdtek kibontakozni. Uhu, szirti sas A Visegrádi-szorosból kilé­pő Ös-Duna hajdan járásunk területén haladt át. A Gödöl­lő—Isaszeg vonal mentén a mélyebb terület felé igyekvő folyó különböző finomságú, szemcsézettségű hordalék­anyaggal töltötte fel a kör­nyező területet. Feltehetően Isaszeg táján érte el a Pannon-tenger visszahúzódása után itt maradt szakadozott beltótengert. Erre utal a Gö­döllő és Isaszeg között feltárt vastag karsztrétegezett homok deltatorkolat jellege. A hor­dalékkúp kialakulásában az Ös-Duna mellett minden bi zonnyal az északról érkező Ös-Ipoly—Gödöllő környékén érte el az Ös-Dunát — vala mint az Ös-Zagyva is közre­működött. Később kezd a te­rület emelkedni és feldarabo- lódni, ugyanakkor párhuza­mosan a Duna-völgy bevágó­dik. A Duna mai helyét csak a jégkor vége felé foglalta el. A dombság legtagoltabb ré­sze Gödöllő környéke. Itt ta­láljuk a legmagasabb pontokat és a Rákos-patakot, amely je­lentősen hozzájárult a vidék arculatának kialakításához. Járásunk nagyobbik részén szántóföldi növénytermesztést honosított meg a lakosság. Er­dőkben szerencsére még sincs hiány! Tölgyerdeink madárvi­lága igen gazdag. Az éjjeli és az énekes madarak mellett szórványosan találkozhatunk a ragadozó karvallyal, héjával és egerészölyvvel. Az utóbbi két évtizedben egy-két esetben észlelték az uhut, Pécel kör­nyékén a parlagi, Valkónál a szirti sast. „ , Balázs Gusztáv Kényelmes autóbuszok Nyolc új Ikarus 266-os autóbuszt kapott a Volán 20- as számú Vállalat gödöllői főnöksége. A kényelmes, na­gyobb befogadóképességű jár­műveket Túrán, Valkón, Er­dőkertesen és Zsámbokon ál­lítják forgalomba. — Növelik a búza termelé­sét a gödöllői búza-borsóter- melési rendszerben. Taggazda- ságaibam tavaly ősszel 34 ezer hektáron vetették el ezt a növényt, az idén pedig 38 ezer hektáron kerül földbe a magja. — Mintegy 140 vagon kú­koricát tartalékolnak az idei termésből a dányi Magvető Termelőszövetkezetben a ház­táji termelés támogatására. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1979. NOVEMBER 6., KEDD Többet, gazdaságosabban Tojásgyár a tangazdaságban Kézmosás és fehér köpeny. Ezzé] fogadják az idegent, s nem csoda, hiszen a rendsza­bályok megszegése százezrek­be, milliókba kerülhet a ven­déglátónak. Épületen kívül és belül egyaránt patyolat rendet tartanak a gödöllői tangazda­ság baromfitelepén, a gazdaság városszélén levő külterületé­ben. Ezt a telepet nyugodtan nevezhetjük tojásgyárnak; napjaink legkorszerűbb beren­dezéseivel szerelték fel, s aki csak nagyanyáink tyúkóljait ismeri, az itt elálmélkodhat. Egy gondozó — Több, mint egy éve léte­zik ilyen formában ez a tele­pünk a két nagy tojóházzal — mondja Takács Tibor telepve­zető, aki egyúttal a tizenhárom fős szocialista brigád irányí­tója is. — Mint látja — mutat a szinte végtelenbe nyúló ket­recsorokon levő emblémára — a berendezéseket a Rába Mo­sonmagyaróvári Mezőgazdasá­gi Gépgyár készítette, s igaz, szakemberük irányításával, de teljes egészében gazdaságunk gépészei, villanyszerelői állí­tották össze. Jól működnek, eddig igen kevés volt a hiba. A gödöllői kerület tojóházi 'telepén mintegy 50—52 ezer tyúkot helyeztek el, amelyek ezekben a napokban 44—46 ezer tojást tojnak. Alig hihető, pedig így van: műszakonként egy gondozó felügyel az álla­tokra. A kézi munka itt csak a tojások tálcára szedése, a takarmányt gép viszi a ket­recekig, a 'trágyát és a tojást külön szalag hordja ki az ál­latok alól. Az egyik tojóházban. a gon­dozó, Bereczki Frigyesné mel­lett fiatal lányt találtunk nagy munkában. Az alig fél négy­zetméternyi tojásgyűjtő asz­talról serényen szedte tálcák­ra a tojásokat. — A Péceli Mezőgazda’sági Szakmunkásképző Intézetben vagyok harmadéves, itt a tan­gazdaságban gyakorlati időmet töltöm társaimmal együtt — mondja Budai Anna, aki egyébiránt valkói. — A gon­dozók mondják meg mit kell csinálni. — Annának éppenséggel ke­veset kell mondanunk, hiszen bármit rábízhatunk — szól közbe Bereczki Frigyesné —, a legügyesebbek, a legszorgal­masabbak közül való. Barna héjjal Bereczkiné a modem telep létrehozása óta itt .dolgozik, azelőtt a tangazdaság kiskar- tali kerületében volt gondozó, ahol még korántsem ilyen korszerűek a tojástermelés fel­tételei. — Sokait nem is változta­tunk már azokon — tájékoztat kísérőnk, Földi Péter, a tan­gazdaság gödöllői kerületének főéll atteny észtője. — Gazda­ságunknak ugyanis nemcsak ez a kát baromfitelepe van, ha­nem még Lőrinciben, József - majorban és Szárítópusztán is található egy-egy. A gödöllői a legjobban felszerelt, s az a tervünk, hogy ezt bővítve, a többieket fokozatosan felszá­moljuk, s azok épületeit más célra, némelyiket. például jér- cenevelésre hasznosítjuk; már amelyiket lehet, hiszen mind régi, uradalombeli, a korsze­rű gépeket nehéz volna ben­nük felszerelni. — Mennyi tojást termelnek évente a tangazdaságban, s mi­be kerül? — Az öt telepről évente hozzávetőleg 25 millió tojást értékesítünk, ebből ez a két gödöllői tojőház egymaga tíz millió körül termel — mond­ja Földi Péter. — Mi csak olyan tojókat tartunk, ame­lyek barna héjú tojást adnak. S bár szakmai berkekben ré­gen egyöntetű a vélemény, hogy a fehér héjú tojások ép­pen olyan jó beltartalmi tu­lajdonságokkal rendelkeznek, a fogyasztók ma még a barna héjút jobban kedvelik. Ha pe­dig így van, nekünk akár a nagyfogyasztókról, akár a ki­sebb tételű lakossági értéke­sítésről van szó, ennek keli eleget tennünk. — Nem mondhatom, hogy nagy a nyereségünk a tojáson. A korszerű, ketreces tartásban mi átlagosan egy forint har­minckilenc fillérből, a hagyo­mányos, mályalmos tartásnál több, mint egy forint ötven fillérből állítunk elő egy to­jást. Ez is amellett szól. hogy ha bizonyos beruházással jár is majd a rekonstrukció, a központi telep bővítése, bízunk benne, hogy az energia, a mun­kaerő, a szállítási költségek, sőt az abraktakarékosság ré­vén olcsóbban termelhetünk. Kapós áru A tangazdaságnak nincsenek tojásórtékesítési gondjai. Éven­te 3—i millió tojást a Buda­pesti Baromfifeldolgozó Vál­lalat vásárol meg tőlük. Leg­nagyobb vevőjük a sárisápi Űj Élet Termelőszövetkezet, amelynek budafoki feldolgozó telepére mintegy 15 millió to­jást szállítanak, ahol feltörik, s nyersen a nagykonyhákra adják el vagy éppen porítják, s exportra is kerül. A dányi Magvető Tsz 2—3 milliót vesz meg tőlük, ők tésztaüzemüket látják el. Köz­vetlen kapcsolatban áll a tan­gazdaság a Batthyány téri nagy ABC-vel is. Gödöllő el­látásába is alaposan besegíte­nek. Évi egymillió tojást ad­nak el a városban, nagy részét a piacon levő elárusító helyü­kön. Fehér István Füzetbe vésett dolgozatok Még aprócska diák voltam, amikor szüleim megvásárol­ták részemre az első golyós­tollat. Több mint tíz év táv­latából is jól emlékszem szo­morú következményére: mi­kor a tanító néni beszedte a fogalmazási füzeteket, majd kijavítva kiosztotta, bizony az én füzetemben hatalmas egyes éktelenkedett... Azóta sóikat változott a pe­dagógiai szemlélet. Tudom, hiszen most én ülök a ne­bulókkal szemben, javítom a füzeteiket, már csak akkor lepődök meg, ha valamelyik­be töltőtollal íródtak a mon­datok. Jómagam töltőtollpárti vagyok, mégis golyóstollat használok. Kényszerűségből. Ezt mi sem bizonyítja ékeseb­ben, mint a töltőtollgyűjte- ményem, melynek egyetlen darabja sem használható, per­sze korántsem azért, mert nem vigyáztam rájuk. Nem volt szerencsém egyikkel sem, még a legdrágábbakkal sem. Az elmúlt két hónapban ugyancsak elkeseredtem a golyóstollak miatt is. Már négy Pax-betétet vettem, de úgy látszik, ezeket is kifogtam. Hol írtak, hol nem írtak, én pedig hol dühöngtem, hol újat vettem. Aztán elkezd­tem óvatosan puhatolózni a kollégáknál; ők is ugyan­ezt tapasztalták. Végül új, konkrét bizonyítékok kerül­ték a" kezembe: a tanulók fü­zetei. Ezekben bizony nem mindegy, hogy kihagyásokkal fog, vagy folyamatosan a go­lyóstoll, főként ha irodalom­ról, vagy nyelvtanról van szó, hiszen a hibákat kell néznem, nem pedig azt, hogy rosszak a betéteik. Emiatt ke­rültek az elmúlt hetekben a füzetekbe olyan fogalmazá­sok, amelyeket részben vés* tek a gyerekeik, bár műveik így sem lettek maradandób­bak, legfeljebb minőségileg gyengébbek, mivelhogy a vé­sés figyelemelvonást ered­ményezett. Nem vagyok borúlátó, ke­csegtet a remény, hogy jobb minőségű betétek is kerül­nek még az írószerboltökba, adídig pedig: ha vésés árán is, javul valamicskét diákja­im helyesírása. Bene Mihály , Gondosabban címezzenek! Új utcanevek Kerepestarcsán Nehezen szoktuk meg az új elnevezést: Kerepestarcsa, pe­dig január eleje óta, amikor A múltról a mának A suszterből lett pékmester Kovács Gábor pék több mint tíz éve nem süt kenyeret, hi­szen 1988-ban nyugdíjba ment. Látása megromlott, egyik sze­mére egyáltalán nem lát, a másik is annyira gyenge, hogy inkább a hangjáról, mint az arcáról ismeri fel a falubelie­ket. Ül csendesen, magányo­san, asztalán mindig ott a zöld literes üvegben a bor — fele szóda, fele kadarka — ezt az arányt kedveli. Felesége dol­gozza a darabka szőlőt, neveli az állatokat, el-eljár napszám­ba, ezért aztán Kovács Gábor gyakran van egyedül, s ha lá­togatója akad, szívesen beszél a pékek életéről, munkájáról, a jó kenyérről. Segéd urak — Hévízgyörkön az újsoron laktunk szüleimmel. Itt csepe­redtem fel. Eső után a társa­immal a sárban dagasztottuk a pampuskát, a porban meg pukkasztottuk a pipiskét. Föl­dünk nem volt csak akkora, amelyet apám egy kaszasu­hintással átölelt, mi meg né­gyen voltunk testvérek, el kellett hát dönteni, mi legyen belőlem. Apám mindenáron azt akarta, hogy kovács le­gyek, anyám meg cipésznek szánt. Nagytörvényű anyám akarata győzött. Elvitt Hat­vanba, átadott Fischer József cipészmestemek. Elmondta, amit akart, aztán otthagyott. Amíg volt könnyem, sírtam. A mester úr továbbadott a mes- ternének. Ettől kezdve, két hosszú éven át, én mostam fel minden áldott nap a konyhát, a folyosót, én sepertem a mű­helyt, tartottam rendben a segéd urak szobáját, hordtam a kosarat a mesterné után, ha piacra, boltba ment. Az ötödik folt Kovács Gábor szomorkás nevetéssel emlékezik az éhe­zésekre. Édesanyja konyhá­ján, mint minden falusi kony­hán, ismeretlenek voltak a főzelékek. A mesterné kony­háján mindennap főztek va­lami zöldet. De ő egészen a mai napig a szalonnát tartja az igazi ételnek. Számtalan­szor megtette hát Hévízgyörk és Hatvan között az utat gya­log, este tízkor indult, hajnali négyre visszaért, csak azért, hogy egy nagyot egyen a fa­gyos szalonnából. Négy kemény év után fel­szabadult. Két évig önálló ci­pészműhelye is volt szülőfa­lujában. Foltozás, talpalás, fe­jelés, ezek voltak a leggyako­ribb munkák. Üj cipőre, csiz­mára kevés embernek tellett, közeledett a világválság. — Teltek az évek — emlé­kezik Kovács Gábor —, meg­nősültem. A cipászség nehézen biztosította a mindennapi ke­nyeret. Mit lehetett kérni at­tól, aki egy cipőre már az ötö­dik foltot rakatta? Semmit. Apósom rábeszélt, hogy le­gyek pék. Eszembe jutott az otthoni kenyérsütések han­gulata, ámikor anyám fehér kötényt kötött, s arcának va­lami ünnepi ragyogásával, mozdulatainak szépségével ke­verte a kovászt, dagasztotta a tésztát, öntötte a szakajtóba a kenyérnekvalót, figyelte a tészta kelését. — Két évig inaskodtam Ba­gón, Angyal János pékségé­ben. Mestervizsgát Újpesten, az ottani ipartestület rangos mesterei előtt tettem. Császár- zsemlét, kiflit, meg fonott pék­kalácsot kellett sütnöm, önál­ló pék lettem Hévízgyörkön. — A jó pék — emeli fel Ko­vács Gábor a hangját — ön­magát adja a munkájához. Neki nincs, és nem is lehet nyolcórás munkaideje. Este kovászt tesz el, egész éjjel süt, hajnalban .kerékpárra ül, s ha­talmas pékkosarával a hátán kihordja az üzletekbe a friss árut. Puszta kenyér Hogy közben sok év eltelt, s minden megváltozott, arra nem gondol a nyugdíjas pék. Ügy törli meg homlokát, mintha a kemencék melegét érezné. — Ott aztán inni kellett. A pékség igazi melegüzem, akár az öntöde, vagy az olvasztóke­mence. 1952. december 12-én államosították a pékségemet. Mindig ketten dolgoztunk a feleségemmel, idegén alkal­mazottunk soha nem volt. Hogy mi változott? A cégtáb­la. Én ettől a naptól még job­ban vigyáztam a kenyér mi­nőségére. De kiderült az is, mi­lyen :ok rossz pék van. Mi­helyt úgy érezték egyesek, hogy nem a sajátjukban dol­goznak, elromlott a kenye­rük. Hozzám járt Bag, Galga- hévíz. Ide jött mindenki, aki jó kenyeret akart enni. Nem kellett megvajazni, zsírozni, puszta kenyérként is rágás nélkül ment szét a szájban. — Én most is ilyen kenyeret eszek — jelenti ki magabizto­san Kovács Gábor, majd meg­toldja szavait, miközben ha- miskásra vált a hangja. — Gondoskodtam magamról. Magasra emelkedett, barna­piros héjú, friss, ropogós, foszlós kenyeret vesz elő a kenyeresládából. Szel egy ka­réjjal, s kóstolásra biztat. — A fiam, Kovács Miklós sütötte a kartali termelőszövetkezet pékségében. Neki is két szak­mája van. Először vaseszter­gályos lett, azután szabadult fel a pékszakmában. Én mon­dom, aki a kemence mellett öregedtem meg, nincs szebb dolog, mint jó kenyeret adni embertársainknak. Fér esik Mihály a két község, Kistarcsa és Kerepes egyesült, szorgalma­san gyakoroltuk. így vannak vele azok a rokonok, barátok, ismerősök is, akiknek nem­csak a helység megváltozott nevét kellett megszokniuk, hanem jó néhány új utcane­vet is. Mert a két községben korábban sok hasonló utca­név volt, amiket természete­sen az egyesülés után meg kellett változtatni, egymáshoz kellett igazítani. De nagyon sokan még min­dig a régi címre írják a leve­let, küldik a csomagot. S bár a postások sokakat személye­sen is ismernek, mégis gyak­ran előfordul, hogy egy-egy postai küldemény feleslege­sen vándorol s csak később jut el a címzetthez. Ezért a postások arra kérik a levele­zőket, hogy gondosabban cí­mezzenek, a kerepestarcsaia- kat pedig, hogy értesítsék le­velező partnereiket. A könnyebb eligazodás ked­véért közöljük a változásokat. Elöl állnak a régi, utána az új utcanevek. Kistarcsa: Ady Endre: Honvéd, Béke: Heltay J., Bajcsy-Zsilinszky; Erdélyi Ferenc, Gyár: Fonó, Gyöngy­virág: Liget, Hársfa: Diófa, József Attila: Báthory, Mező: Holló, Rét: Mesgye. Kerepes: Völgy: Nádas, Dó­zsa György: Árok, Határ: öv, Homok: Tavasz, Hunyadi: Nap, Kossuth; Dália, Vasút: Vágány, Magyar: Fecske. Szi- lasligeten az ítcanevek nem változtak. — A járási labdarúgó szö­vetség közli, hogy a szövet­ség1 összejövetelt ma, kedden, a szokásos időben és helyen megtartják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom