Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)
1979-11-04 / 259. szám
ÚJSÁGOK A KOLLÉGIUMBAN Egymásra találnak SEGÍTSÉG A PÁLYAKEZDÉSHEZ Rosszízű kifejezés a „munkaerő-csábítás” ! Még rosszabb volt az a vállalati gyakorlat, amelyre e kifejezés megszületett. Nemhiába hozta a munkaügyi minisztérium azokat a rendelkezéseket, amelyek korlátozzák a vállalatokat a csábításban, a ráígérés- ben, olyan reklámok közzétételében, amelyek egyoldalúan, csak az alkalmazás előnyeit ecsetelve toborozzák a munkásokat, szakembereket. Mennyivel jobb, ha a vállalatok, tanácsok nem csábítják, hanem csupán tájékoztatják azokat, akikben jövendő munkatársaikat vélik felfedezni! Egyik vidéki agrártudományi egyetem kollégiumának portáján mindennap megjelenik húsz példány a szomszédos megye napilapjából. A lapokat bárki ingyen elviheti. El is hordják a nap folyamán, estére nem marad egy példány sem. A kollégiumi szobákba kerülő újságokat aztán elolvassa az egész szobaközösség. Napról napra legalább nyolcvan agráregyetemista éltesül a szomszédos megye életéről, többek között gazdasági életéről is, amelyben a végzősök mint mezőgazdasági mérnökök dolgozni fognak. Hogyan kerül a kollégium portájára ez a halom újság? A szomszéd megye tanácsa — amelynek különben az agrár- tudományi egyetemmel szocialista szerződése van — előfizet a megyei lapra, s naponta elküldi a példányokat a kollégiumba. Teszi ezt azért, hogy tájékoztassa a megyéből elszármazott hallgatókat pátriájuk életéről és azért is, hogy a máshonnan származókat megismertesse a megye életével. Mindtzt azzal az egyáltalán nem szégyelinivaló szándékkal csinálj ák, hogy ráébresszék a végzősöket azokra a lehetőségekre, amelyek előttük állnak, ha a me gyében kezdik pályájukat. Eredményes lehet ez az igen finom hivogatás? Feltétlenül. Mert mi a végzős pályaválasztása? Az esetek többségében ugrás a sötétbe (kivéve a társadalmi ösztöndíjasokat vagy azokat, akik valamilyen módon már egyetemre kerülésük előtt kapcsolatba kerültek jövendő munkahelyükkel). A mértékkel, de célszerűen adott információk megvilágítják a sötétet, befolyásolják a végzett hallgató elhatározását. A nap mint nap olvasott cikkekben, riportokban, tudósításokban az öt egyetemi év alatt kibontakozik a mezőgazdasági jellegű, gyorsan fejlődő megye gazdasági óléte. Megismerik azokat a területeket, azdaságokat, ahol szükség van a mezőgazdasági mérnökök munkájára, s a pályát választó végzett agrármérnökök már ezekkel az ismeretekkel tanulmányozza az egyetemhez beérkezett állásajánlatokat. Az is előfordulhat, hogy egy-egy közös gazdasággal az újságból megismerkedett hallgató már tanulmányai közben felveszi a kapcsolatot. Lám, így is lehet! A fentebb említett tanácstól elleshetik a módszert azok, akik még más eszközökkel próbálnak végzős hallgatót szerezni a különböző gazdasági területekre. A példánkbeli kis figyelmesség viszont hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben találjon egymásra végzős és munkahely. Gőz József ZEBEGENY Két nap a múzeumban Változatlanul népszerű volt idén is a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum 48 órás Észak-Pest megyei programja. November elején megkezdték az 1980. április 15-től október 15-ig igénybe vehető táborozás szervezését és négyezer címre juttatták el az országban ;az ifjúsági kirándulások tervezett programját. Mint ismeretes, a XX. századi nagy magyar festőművész, Szőnyi István lakóháza, műtermei és parkja ma már múzeum. Zebegenyben, Bar- tóky út 7. szám alatt, a Dunakanyar egyik legszebb pontján faházas tábor áll. A múzeum vezetősége és a múzeum kulturális munkáját segítő, szervező baráti kör lehetővé teszi az ország valamennyi fiataljának, hogy e hatalmas életmű közelében, gyönyörű környezetben két napot eltöltve ismerkedjék a képzőművészetekkel. a zenével és az irodalommal. Elhelyezésükről hatágyas faházakban gondoskodnak, melegvizes zuhanyozókkal. A kétnapos program résztvevői reggel indulnak 8.30-kor a Nyugati pályaudvarról, ahol foglalt vasúti kocsi várja a csoportokat. Útközben idegen- vezető ismerteti a Dunakanyar múltját, történelmi emlékeit, jelenét és jövőjét. Először a Gorka kerámiamúzeumot tekintik meg Verőcemarosán, s a déli órákban érkeznek Ze- begénybe, ahol elfoglalják helyüket a kempingben. Ebéd után rövid pihenő, majd séta a faluban. Négy órától megtekintik a Szőnyi István múzeumot és levetítik nekik a Dunakanyar nagy alkotóit bemutató Kollányi Ágoston filmet. Vacsora után kezdődik a Játék a művészetek körül című zenés, játékos vetélkedő, értékes díjakkal. Műsor után tábortűz, majd pihenés. Másnap — zenés ébresztő után — a résztvevők megtekinthetik a környék kirándulóhelyeit, sportolhatnak. Túrajavaslat — a több napra érkező fiataloknak — a Hegyestető, a Törökmező, Visegrád, Nagybörzsöny stb. A kétnapos program részvételi díja szállással, étkezéssel műsorokkal, múzeumi belépőkkel személyenként csak 164 forint. P. R. Szerdán avatják Új óvoda A régi tejüzem épületéből alakított 100 kisgyermek elhelyezésére alkalmas, korszerű óvodát a váci Kötöttárugyár. Az új gyermekintézményt november 6-án szerdán délelőtt 11 órakor avatják fel. Moziműsor A váci Kultúr Filmszínházban a jövő héten rendezik a szovjet filmek fesztiválját. November 5-től 7-ig délután 4 óraikor Az elveszett kutya című színes, szinkronizált szovjet ifjúsági filmet játsszák; este 6 és 8 órakor A tankcsata című háborús témájú szovjet filmet vetítik. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Afra Tamás, kedden dr. Répa Imre, szerdán dr. Kiss Péter, csütörtökön dr. Répa Imre, pénteken dr. Csömör Pál, szombaton és vasárnap dr. Bénik Gyula tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott a régi kórház épületében (Március 15. tér 9.). Az éjszakai és ünnepi ügyeletet teljesítő orvosokat a 11-525-ös telefonszámon lehet hívni. A beosztás hét közben változhat. XXIII. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM 1979. NOVEMBER 4., VASÁRNAP Közepes eredmények Szekszárdról kaptak vetőmagot Segítség a szomszéd gazdaságoktól TEVEKENY ESZTENDŐK UTÁN A pihenés küszöbénél Kedves ünnepségre kerül sor e hét végén a váci Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A megérdemelt pihenés küszöbénél búcsúztatják a Telep utcai tanintézetben a most nyugállományba vonuló pedagógusokat, dolgozókat. Fejér Ferenc mezőgazdasági mérnök-tanár 38 éve tevékenykedik a mezőgazdasági szakoktatásban. Közei négy évtized alatt, jelentős oktató- nevelő munkát fejtett ki. Irodalmi tevékenysége sokrétű; sok mezőgazdasági témát dolgozott fel tudományos alapossággal. Szakmai tevékenységének elismeréseként 1953Kismotorok vizsgáztatása Vácon a 204-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben 50 fővel folyamatosan indítanak KRESZ-tanfolya- mokat kismotoros tanulóknak. Az elméleti oktatás mellett a motorozást is megtanulhatják a jelentkezők az intézet kismotorjain. írj. Fekete József felvétele ban és 1966-ban miniszteri kitüntetést kapott, A mezőgazdaság kiváló dolgozója lett. Vasco Egonná szintén mezőgazdasági mérnök-tanár, aki mintegy három évtizede dolgozik a váci szakoktatási intézetben. Növendékei mindvégig nagy szeretettel vették körül. Évek óta könyvtárosként dolgozik az iskolában és így közvetlen kapcsolatot alakított ki a kultúra iránt érdeklődő tanulókkal. Eredményes oktató-nevelő munkája elismeréseként 1967-ben miniszteri dicséretet kapott. s a mezőgazdaság kiváló dolgozója lett. Dr. Török Istvánná gazdasági vezetőként 1959 óta dolgozik az iskolában. Felelősség- teljes posztján mindig becsülettel helyt állt és szakmai tudásával segítette az iskola fejlesztésében elért jelentős eredményeket. Munkája elismeréseként 1966-ban miniszteri dicséretet, 1970-ben Kiváló dolgozó kitüntetést kapott. ___________ SM sz tonna ezüst Az arany tőzsdei árfolyamának emelkedése érinti a Híradástechnikai Anyagok Gyárát is. Csakhogy a nemesi érnek árvái tozása más váci gyárak termelési költségét is befolyásolja. Mint a Forte Fotokémiai Ipar szakembereitől megtudtuk, a náluk készült fotótermékek átlagosan mintegy 60 százalékban ezüstöt tartalmaznak, amelyet elsősorban Angliából vásárolnak. S hegy nem kis pénzről van szó, ahhoz néhány adat. A Forte 1978-ban 20 tonna ezüstöt használt fel a fotótermékek gyártásához. Az idei esztendő ezüstfelhasználása is várhatóan azonos lesz az elmúlt évivel. A tőkés országokban kirobbant aranyláz előtt, 1979. májusában a gyár még 170 dollárért vásárolt meg, egy kilogramm ezüstöt. Ugyanezért a mennyiségért októberben már 500 dollár körüli árat kellett fizetniük. Forintban is érzékeltetve a különbséget, az ezüstnitrát ára a következők szerint alakult. Az idei év első felében egy kilogrammért 3391 forintot fizetett a Forte. 1979. májusában már 6882 forint volt az ezüstnitrát kilogrammonkénti ára. A válság július és augusztus hónapban volt a tőkés piacon a legnagyobb, ekkor ugyanis 13 ezer 779 forintot kértek érte. Októberre az arany- és ezüstláz kissé feloldódott, s az árfolyam 10 ezeor 440 forintra esett vissza. Cs. J. gazdaság váci kerületének igazgatója elmondta, ez a termésátlag a helyi adottságokat is figyelembe véve amolyan házi rekordnak számit. A sikerben nem kis része van annak, hogy a gazdaság már évek óta tagja a szekszárdi kukoricatermesztési rendszernek. A Szekszárdról kapott vetőmaggal, technológiával, műtrágyával jól boldogulnak Vácott is, s ma már nagy szakmai felkészültséggel rendelkező szakemberek irányítják a munkálatokat. Ebben az esztendőben október 1-én kezdték a tengeri betakarítását, amit várhatóan november 10-re befejeznek. A tangazdaságiak emellett segítséget nyújtottak a letkési és a szobi tsz-nek is a betakarításban. A magtárakba szállított kukorica nedvességtartalma nem nagy, mindössze 24—25 százalék, a tavalyi 32—36 százalékkal szemben. Ennek ellenére éjjel-nappal működik a gazdaság központjában a Bábolna típusú, gáztüzelésű szárító, amely naponta 25—30 vagon szemet szárít meg. Eddig mintegy 800 vagon terményt dolgozott fel a berendezés, nemcsak a tangazdaság, hanem a szobi, a kosdi és a letkési tsz-ek kukoricáját is. Ebben az évben is több fajtát vetettek, s a szakemberek véleménye szerint a legjobban az amerikai PIONEER —3780 TC fajta vált be. Az ebből vetett területekről átlagosan 80—84 mázsa terményt takarítottak be. Szintén eredményes volt a JX—92 típusú vetőmag felhasználása. A betakarításban jelenleg hat kombájn és hat pótkocsis tehergépkocsi • vesz részt. A magtárba kerülő kukorica nagy részét a gazdaságban használják majd fel: Vácott ugyanis bikahizlalással is foglalkoznak. Ezen felül mintegy 200 vagonnal értékesítenek. F. Megjelent az új telefonkönyv Az 1945 tavaszán kiadott váci távbeszélők névsora mindössze egylapos volt, és 42 nevet tartalmazott. 1984-ben nyolc hasábot, 1988-ban tíz hasábot foglaltunk el a Pest megyei telefonkönyvben. 1972- ben csatlakoztunk a közvetlen tárcsázással hívható, országos távválasz'tó hálózathoz s ugyanabban az évben önálló váci névsort tett az előfizetők asztalára a posta. A napokban megjelent az 1979-es kiadású, legújabb telefonkönyv, amelyből 14 ezer darab jut el az Észak-Pest megyei Távközlési Üzem területéhez tartozó előfizetőkhöz. Idén augusztusban zárták le a névsort s két hónap múlva már kezünkben is van a citromsárga fedőlappal ellátott, jól kezelhető — négy megye adatait tartalmazó — könyv. A 278—282. oldalakon találjuk a közületek, intézmények előfizetői számait, s a következő hat oldalon a váci egyéni előfizetőkét Abaffy Bálától —Zsolnai Máriáig. Utána helyet kaptak a váci postafiókbérlők is. A leghosszabb nevű előfizető: Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Televízió- és Képcsőalkatrészgyára. Iskolaváros voltunkat igazolja, hogy 22 általános és középiskola, valamint diákkollégium neve került a kötetbe. A legnépesebb mezőnyök: Szabó 20, Tóth 22, Nagy 28, Kovács 34 van a könyvben. Akadnak hibás névírások: Eppendauer, Pállffy. Petőfi üt, Qell Rudolf utca. Meghosszabbították a Deákvári fasort is, mert a Közép-magyarországi Tejipari Vállalatot a 402. házszám alá helyezték. örülünk a régen várt, távbeszélő névsornak. Vasárnapi labdarúgás Vasárnap (4-én) az ifjúsági csapatok 11,30-kor, a felnőttek délután 1 órakor kezdik a mérkőzéseket. Járási 1. osztály: Dunakeszi —Letkés (v.: Vidra, Huszár), Sződliget—Vácduka (v.: XIII. kér.), Verőcemaros I.—Galga- völgye (v.: Nagy S., Kunya), V ácharty án—Nagymaros (v.: Oszaczki, Tóth L.), Szob—Má- rianosztra (Tóth J., Petrovics), örbottyán—Fóti Tsz (Kiss, Lózs J.), Esze T.—Vácrátót (v.: Heincz, Fodor délelőtt fél tízkor). KÖNYWBflSS'ávOK ! Antikvár könyvek vására Vácott, a Zalka Máté Könyvesboltban november 5-én és 6-án, hétfőn és kedden VÉTEL ÉS EEMBÉS KÉSZPÉNZZEL FIZETÜNK MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT ESZTERGOMI ANTIKVÁRIUMA Várhatóan közepes eredményekkel zárja az esztendőt az Alagi Állami Tangazdaság váci kerülete. A legtöbbel a szántóföldi növény- termesztés maradt adós. A homokos talaj miatt kevesebb gabonát takarítottak be a tervezettnél. Búzából, repcéből és mustárból jó közepes a termésátlag, egyedül a kukorica eredményei biztatóak. A tengeri betakarítása most folyik: a mintegy 760 hektáron vetett terményből a szakemberek becslése szerint 63—64 mázsányit morzsolhatnak le hektáronként. Mjazovszky Károly, a tan-