Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-19 / 245. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Televízió AZ UTOLSÓ NAP Tévéjáték. Balázs Béla drámájá­nak televíziós változata. Rendező: Meczner János. Adás: szombat, október 27., 2. műsor: 18.10. Rádió EGY DUNAI HAJÓS Kondor Katalin műsora. Hajózni, nagy uszályos hajó­kat, értékes rakományokat a fo­lyón, fáradságos munka. Sok évtizedet tölteni a kormány­kerék mellett azt is jelenti, hogy nem mindennapi élmé­nyekkel gazdagodik a hajós. Szép és kevésbé szép emlékek s a jelen gondjai-örömei keve­rednek a hajókormányos elbe­szélésében — közben pedig nemcsak egy ember életének epizódjaival ismerkedhetünk meg, hanem egy szakma szép­ségével. hasznosságával is. Adás: kedd, október 23.. Kos­suth rádió: 19.28. Televízió Éjszakák és nappalok XII/7. rész: Janusz és Celina. írta és rendezte: Jerzv Antczak. Az idő hangtalan múlása, a hét­köznapok egyhangúsága és a kény­szerű vidéki bezártság, valamint a sorscsapások okozta állandó félel­mek. szorongások hatására Bogu- mil szinte nem is törődik az évek tovaröpülésével. Az események azonban mégis fokozott töprengés­re késztetik, és szembenézésre az elmúlt tizenöt év< történésével... Adás: kedd, Oktober 23., 1. mű­sor: 20.00. Televízió WASHINGTON — ZÁRT ATÓK MÖGÖTT Amerikai tévéfilmsorozat. VI/3. rész. Rendező: Gary Nelson. A vietnami háború kiterjesztése mind nagyobb ellenérzést vált ki — főleg a, fiatalokból. Manckton kísérlete a tüntetők ..meggyőzésé­re” kudarcba fullad. Az elnök dü­he teljes erővel az újságírók és az ellenzék felé fordul. Rossz tanács­adókra hallgatva, veszélyes és tör­vénytelen lépésre szánja el ma­gát: utasítást ad a ..megbízhatat­lanok” lehallgatására, postájuk felbontására, lakásukba, irodájuk­ba történő behatolásra stb. Nép­szerűsége a mélypont felé halad, ennek ellenére biztos újraválasz­tásában. Meg is kezdődik a vá­lasztási kampány szervezése ... Adás: péntek, október 26., 1. műsor: 20.00. Jason Robards (Monckton) KEDD • ■: v KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: És ha azt mondom,.... csere? Szabad játék szavakkal? 8.57: Versenymüvek. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: MR 10—14. Is­kolák — őrsök — barátok. 10.35: A verbunkos zene mesterei. 11.CO: Mozart- A-dúr vonósnégyes. 11.31: Felelet. — Déry Tibor regénye. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Rá­dió Dalszínháza. — Sybill. 14.07: Nóták. 14.41: Arcképek a cseh iro­dalomból. — Karel Capek. 16.10: Behár György fúvósmüveiből. 15.28: Kisiskolások műsora. 16.05: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 17.07: Látogatás a debreceni Al­föld stúdiójában. 17.32: Bemutat­juk az MRT énekkarának új felvé­teleit. 17.45: A Szabó család. 20.55: Mi lett volna,... ha Gauss és Bo­lyai János találkoznak? 21.25: A zeneirodalom remekműveiből. Tíz perc külpolitika. 22.30: Antigo­né. — Részletek Traetta operájából. Közben: 22.49—22.59: Meditáció — az emberek munkahelyi kapcsola­tairól. 23.30: Mendelssohn: d-moll trió. 0.10: Demjén Ferenc táncda­laiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Radnai György énekel. 8.20: Tíz nerc külpolitika. 8.33: Társáig!». — Két óra irodalomkedvelőknek. 10 33: Zenedélelőtt. 12.25: Látószög. Ifjúsági jegvzet. 12.33: Melódiakok­tél. 13.25: Bélyeggyűjtőknek. 13.30: írók, könyvek, évek. 14.00: Kettő­től hatig ... Operasláírerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: örökzöld dalla­mok. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Tip-top parádé. — A Beatles együttes összes felvétele. 18.33: Be­szélni nehéz. 18.45: Táncházi muzsi­ka. 19.02: Barangolás régi hangle­mezek között. — Legifjabb Johann Strauss nagybátyja. 19.20: A poli­tikai irodalom új könyveiről. 19.30: Csalt fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.06: Pop-műhely. 21.51: Klasszikus operettekből. 22.25: El­felejtett dallamok. — Mátray Zsu­zsával beszélget Salánki Hédi. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 8.03: Borsody László féld.: Miklós Gyurkáné énekelte dalok Klézséről. 8.15: Massenet: Manón — négyfel- vonásos opera. Közben: 9.00—9.30: Iskolarádió. 11.10: Válaszolunk hall­gatóinknak — még egyszer. 11.25: Az operaközvetítés folytatása. 12.07: Szimfonikus zene. 14.00: Dixiland- felvételek. 14.30: Reneszánsz kórus­muzsika. 15.00: A véges végtelen. — Az Iskolarádió matematika­szakköre. 15.30: Kamarazene. 16.40: Mi a véleményed? — Politikai vi- tamüsor. 17.00: Operaáriák. 17.45: Hangfelvételek felsőfokon. 18.16: Beethoven: Esz-dúr szeptett. 19.05: Nem tudom a leckét. — Az if júsági rádió műsora. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.15— 20.35: Magyar irodalmi arcképcsar­nok. — Balassi Bálint. 21.35: Ope- raketttősök. 22.10: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tcvélorna (ism.). (SZÍNES) 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). A felkelő nap országa. Ja­pán. 9.30: óvodások filmműsora. Kisfilm-összeáliitás: 1. Csücsök az űrben. Csehszlovák rajzfilmsoro­zat. 4. rész: Kolbászháború (ism.). (SZÍNES) 10.05: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.). Szó-ra-ka-té- nusz. Jó. Jó? Jó! Pont, kérdőjel, felkiáltójel. (SZÍNES) 10.20: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Milyen nap van ma? 11.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.). Családi munkamegosztás. 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Nagykunság. 14.15: Iskolatévé: Földrajz (~lt. isk. 7. oszt.) (ism.). 14.50: Magyar nyelv (ism.). 15.35: Orosz nyelv (ism.). 13.50: Osztályfőnöki óra (ism.). 16.00: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) (ism.). 16.35: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? Pályavá­lasztási műsor gyerekeknek: A hegesztő (ism.). 16.55: Pedagógu­sok fóruma (ism.). 17.30: Minden­ki iskolája: Fizika. A testek moz­gása. 18.00: Reklám. 18.05: Mate­matika. Alapműveletek. 18.35: Apartheid — bűncselekmény! A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (SZÍNES) 19.30: Tv- híradó. (SZÍNES) 20.00: Éjszakák és nappalok. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. XII/7. rész: Janusz és Celina. (SZÍNES) 20.50: Színházi Album. 21.50: Feljelen­tem önmagam. Dokumentumfilm. Utána: Beszélgetés a Feljelentem önmagam című dokumentumfilm­ről. 22.35: Tv-híradó 3. (SZÍNES) 2. MŰSOR 29.00: A bűn nyomában. Tudo­mány a bűnüldözés szolgálatában. IV/3. rész: Láthatatlan tanúk. (SZÍNES) 20.55: Tv-hfradó 2. (SZÍ­NES) 21.15: Forgószín (SZÍNES) 21.55: Reklám. 22.00: Zenei arckép- csarnok: Radnai György portré (ism.). POZSONYI TV 17.55: Autósok, motorosok. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Péter cár és a szerecsen. Szovjet film. 22.10: Komolyzenei műsor. 2. MŰSOR 22.00: Crystal és Foo. ír tv-film. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocalista brigádok akadé­miája. 8.56: Beszélni nehéz. 9.03: Schubert: a-moli szonáta. 9.45: Kis magyar néprajz. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: Csiribiri. 10.35: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.50: Ze­nekari muzsika. 11.30: Indulók, tán­cok fúvószenekarra. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Házunk tája. 12.50: Ope­raslágerek. 13.20: örökzöld dzsessz- melódiák. 14.39: Salakmotorosok. 15.10: Kirsten Flagstad Grieg-dalo- kat énekel. 15.28 MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. 16.19: Kórus­pódium. 16.45: Régi magyar dalok és táncok. 17.07: Hol szorít a cipő? 17.32: Beethoven-művek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Gon­dolat. 20.15: Operaáriák. 20.49: Könyvklub — Dobozy Imre. 21.44: Édes anyanyelvűnk. — Zenei anya­nyelvűnk. 22.20: Tíz perc külpoli­tika. 22.30: Bartók: I. vonósnégyes. 23.00: Az Objektív Filmstúdió mű­helyében. 23.15: Az I Musici di Ro­ma kamarazenekar felvételeiből. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dunajevszkij operettdalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. 9.28: Csár­dáscsokor, verbunkos muzsika. 10 09: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: A Magyar Rádió né­pi zenekara játszik. 12.33: Táncze­nei koktél. 13.20: Építsd házad! 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettő­től négyig ... Barbra Streisand és Danny Kaye zenés játékokból éne­kel. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Énekszóval, muzsikával. 15.00: Slágermúzeum. 15.45: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. 16.00: Min­denki iskolája. 16.15: A kettős An­tonius. 16.35: Egészségünkért! 16.40: Magyar táncdalok — külföldi elő­adók. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.25: Tallózás a szovjet la­pokban. 19.45: A beat kedvelőinek. — A Generál együttes és Saul- soul Orchestra felvételeiből. 20.33: 139—660. A Magyar Rádió automa­ta közönségszolgálata. 22.30: Bródy Tamás szerzeményeiből. 23.15: Os­car Strauss operettjeiből. 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 9.00: Is­kolarádió. 9.30: Galina Kovaljova és Nikola Nikolov operaáriakat énekel. 10.00: Barokk szerzők mü­veiből. 10.50: Pilinszky János ver­sei. 11.05: Louis Armstrong énekel és trombitál. 11.30: Kamaramuzsi­ka. 13.07: A zeneirodalom remek­műveiből. 13.41: Emlékiratok a sza­badságharc és az abszolutizmus ko­ráról. 14.01: Szimfonikus zene. 15.58: Romantikus zongoramuzsika. 16.43: Meditáció — az emberek munka­helyi kapcsolatairól. 16.53: öt föld­rész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.15: Törd a fejed! 17.25: öt perc technika. 17.30: Magnóról magnóra. 18.15: Leontyne Price operafelvé­teleiből. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. 20.20: Magyar irodalmi arc­képcsarnok — Balassi Bálint. 21.20: Operaáriák. 21.42: Zenekari muzsi­ka. 23.10: Magyar szerzők művei. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (SZÍNES) 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). A fényképész. 10.05: Ma­gyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.). Szó-ra-ka-té-nusz. Zengő ABC. (Az ABC) (SZÍNES) 10.20: Stop! Közlekedj okosan! Az úttest nem játszótér (ism.). (SZÍNES) 10.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Éjszakák és nappalok. Ma­gyarul beszélő lengyel filmsoro­zat. XII/7. rész: Janus és Celina (ism.). (SZÍNES) 11.35: Slágerstú­dió. Intervízió átvétel Berlinből. 14.30: Iskolatévé: Magyar nyelv (ism.). (SZÍNES) 14.45: Stop! (ism.). (SZÍNES) 14.55: (Lösz nyelv (ism.). 15.15: Németh László: Irgalom. VI. rész. A tévéjátékot a X. 31.—XI. 3-i Kamera adások­hoz ajánljuk! 16.30: Hírek. 16.35: Vigyázzunk rájuk. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács film­je. 16.45: Jól ülj a nyeregben. Szovjet dokumentumaim. (SZÍ­NES) 17.05: Kisfiút felveszünk. Olasz film. 17.55: Reklám. 18.05: Közművelődés közelről. 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztató a. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (SZÍNES! 19.30: Tv- híradó. (SZÍNES) 20.00: Zimre Pé­ter: „Lacika”. Tévéjáték. 21.00: Találkozás Köpeczi Béla akadé­mikussal. 22.00: Sakk-matt. Be­számoló Adorján András és Ribl Zoltán páros mérkőzéséről. 22.20: Tv-híradó (SZÍNES) 2. MŰSOR 18.55: Unser Bildschrim — Nas Ekran. A mi kénernyőnk. A pé­csi körzeti stúdió műsora. 10.30: Tv-híradó 1. (SZÍNES) 20.00: For­gószín (SZÍNES) 20.40: Otto Na­gel. NDK rövidfilm (SZÍNES) 21.00: Tv-híradó 2. (SZÍNES) 21.20: Van képünk hozzá! Tévé­nézők vetélkedője. 22.00: Tudós- klub. Az adás témája: Szocialis­ta demokrácia. POZSONYI TV 16.55: Dukla Praha—RCO Stras­bourg EK-mérk. 19.00 és 21.30: Hír­adó. 20.10: Könnyűzenei műsor. 22.00: Lokomotiv Kosice—NK Rije­ka labdarúgó EK-mérk. 2. MŰSOR 14.40: Bánik Ostrava—Dinamo Ki- jev UEFA-mérk. 17.50: Zeman őr­nagy 30. esete. 7. rész, 19.30: Hét hídon kell átmenned. NDK tv-film. 20.50: Szórakoztató műsor. 21.50: Bnch-hang verseny. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Kecskés Sándor kldrinéto- zik. 8.41: Rahmaninov: A fösvény lovag. — Egyfelvonásos opera. 9.44: Zenevár. 10.05: Dominó. Játék szó­val, számmal, hanggal. 10.35: Ka­marazene. 11.05: Népdalkórusok. 11.22: Egy fejlődő középüzem. 11.37: Felelet. — Déry Tibor regénye. 12.35: Közelkép — a báb játszásról. 12.50: Zenemúzeum. 13.59: Sza­badpolc. 14.29: Lehár-felvéte­leinkből. 13.10: Nóták. 15.23: Csiribiri. 15.58: Hallgatóink figyel­mébe! 16.28: Kamaramuzsika. 17.07: Olvastam valahol .. . Báthory Er­zsébetről. 17.27: Darvas Ferenc: Kontúrok. 17.35: A Rádiószínház híradója. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Kalmár Magda operett- és zenés A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE s Játék-felvételeiből. 19.35: Kapcsol­juk az Erkel Színházat. Közben: 20.25: A gyorsuló idő nyomában . .. 21.15: Népdalok, néptáncok. 22.20: Kína 30 éve. 22.30: Hét miniatűr. — Arcok és zenék. 23.25: Puccini ope­ráiból. 0.10: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai-Brotth filmzenéjéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: A Népművészet mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a győri körzeti stúdióba. — Az első munkahely. 13.25: Ifjúsági köny­vespolc. 13.30: őszi muzsika. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.03: Külföldről érkezett. 16.35: Időseb­bek hullámhosszán. 17.30: Zenei tü­kör. 18.00: Disputa arról, hogy... 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slá­gerlista. 20.33: Földön, vízen, leve­gőben. 22.00: Tánczene. 22.20: Szó­rakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. Közben: 9.00—9.30: Iskolarádió. 10.00: Purcell operáiból .10.40: Népzene sztereóban. 11.05: Kamarazene. 12.21: Eric Ericson vezényel. 13.08: Mayr: Mé- deia Korinthoszban. — Kétfelvo­u násos opera. Közben: 14.31—14.52: Modern írók portréi. 16.00: Zenei lexikon „pizzicato”. 16.20: Muzsi­káló fiatalok. 16.50: Popzene szte­reóban. 17.53: Romantikus zene. 19.05: Természettudósok Zsámbé- kon. 19.35: Dmorzsák: f-muil trió. 20.08: Pázmány Péter — a régi magyar nyelv művésze. — Tarnoc Márton összeállítása. 20.35: A dzsessz történetéből. 21.15: Holnap közvetítjük . . . 21.45: Kilátó. A rá­dió világirodalmi folyóirata. 22.30: Szimfonikus zene. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (SZÍNES) 8.05: Iskolatévé: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). Az ipari forradalom. 9.45: Francia nyelv (középisk. III. oszt.). En francais. Les antiquites. 10.05: Magyar irodalom (ált. isk. 3. oszt.). A könyvtár mindent tud. 11.05: Rajz (ált. isk. 1—4. oszt). A mi játszóterünk (SZÍNES) 14.35: Történelem (ism.). 15.00: Magyar irodalom (ism.). 15.30: Rajz (ism.). (SZÍNES) 15.50: Napköziseknek — szakköröknek. Ismerkedés Gumi- országgal. 16.20: Hírek. 16.25: „Ha majd a bőség kosarából”. Magyar rövidfilm. (SZÍNES) 17.00: Te! — tavasz. Román nénzenei film. 17.30: Égők és égetők. A szegedi körzeti stúdió riport-dokumentum­filmje. (SZÍNES) 18.10: Tévébör­ze. 18.20: Falujárás. 19.00: Rek­lám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (SZÍNES) 19.30: Tv-híradó. (SZÍ­NES) 20.00: Jogi esetek. 20.40: Reklámújság. 20.50: TELESPORT: Labdarúgó Kupanap. összefogla­ló a szerdai nemzetközi kunamér- kőzésekről. 21.40: Békés József: Ebéd. Tévéfilm (ism-). (SZÍNES) 22.20: Tv-híradó 3. (SZÍNES) 2. MŰSOR 29.00: Kertészkor (ism.). 20.15: Forgószín (SZÍNES) 20.55: Szer­viz-vizit. Riportmüsor (ism.). 21.25: Tv-híradó 2. (SZÍNES) 21.45: összmunka bűnügyben. Magyarul beszélő kanadai filmsorozat: Al­mok és egyebek. (SZÍNES) (14 éven felülieknek!) POZSONYI TV 19.0-0 és 21.30: Híradó. 20.10: A Kip fivérek. Tv-játék (sz.). 22.15: Dalműsor. 22.35: Kupamérkőzések összefoglalója 2. MŰSOR 17.45: Ki a bűnös? 18.25: Könnyű­zene. 19.30: Hangverseny (sz.). 20.45: Könnyűzene. 21.40: A nyil­vántartóban. 3. rész. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Hulladékból energia. 8.37: Irodalmi évfordulónaptár, y.07: Ré­gi híres énekesek műsorából. 9.3ü: Óvodások műsora. 9.50: Lottósor­solás. 10.05: Visszapillantó. Látoga­tóján Napóleonnál. 10.35: Guiyás Pál versei. 10.40: Gesualdo-maciri- gálok. 11.03: Az élete regény volt. — Federico Garcia Lorca. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.57: Farkas Ferenc dal játékaiból. 14.44: Ma­gyarán szólva... 15.10: Berki Gé­za: Komolytalan zene. 15.19: Bá­nyászdalok. 15.28: Dominó. 16.05: A tanácselnök vendége voltam. 17.10: Magyar előadóművészek. 17.43: Láttuk, hallottuk. 18.08: Ko­dály egynemű karaiból. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Gyö­nyörű terhem. 20.08: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rádiószín­ház. — A folyó varázsa. 23.20: Beethoven: B-dúr vonósnégyes. 0.10: Kovács Andor gitározik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Lázár Katalin népdalokat énekel. 8.20: Kína 30 éve. Egymil- liárd kínai rizsfejadagja. 8.33: Slá­germúzeum. 9.23: Egy hazában. — Stefka István riportja. 9.38: A szo­cialista építés dalai. 9.50: Lottósor­solás. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi mu­zsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig ... Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Könyvről — könyvért. 15.40: Dallamról dal­lamra. 17.00: Párbeszéd a novellá­ról. 17.L0: ötödik sebesség. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.25: Har­minc perc alatt a Föld körül. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.30: Színek és évek. — Kaffka Margit regé­nye. 21.42: Szórakoztatózenei hang­verseny Kölnben. 23.15: Romberg operettjeiből. 3. MŰSOR 8.03: Operaegyültesek. 9.00: Is- kolarádio. 9.30: A Weller-vonósné- gyes játszik. 10.03: Hídfők a vég­telenben. 11.05: Zenekari muzsika. 13.07: Dzsesszfelvételekből. 13.35: Operakúrusok. 14.00: Frans Brüg­gen, Bob van Asperen és Anner Bylsma Hündel-szonáta felvételei­ből. 14.35: Könyvszemle. 14.45: Ze­nekari muzsika. 16.10: Kapcsoljuk 22-es stúdiót. 17.10: Tip-top pará­dé. 17.40: Madrigálok. 18.00: A leg- alantasabb foglalkozás. — A hul­ladékmentő. 18.25: Iskolarádió. 19.00: Kapcsoljuk a szegedi Nem­zeti Színházat. Közben: 20.40—21.00: Tallózás szovjet lapokban. 22.35: Hangszerszólók. 23.00: Mozart: C- dúr concertone. TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (SZÍNES) 8.10: Iskolatévé: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Az erő. 8.40: Fizikai kísér­letek. Mechanikai kísérletek. 9.50: Lottósorsolás — 43. hét. Köz­vetítés az RTV Kereskedelmi és Propaganda Iroda Hargita Stúdió­jából. 10.05: Magyar irodalom (á t. isk. 4. oszt.). Találkozás Móra Fe­renc hőseivel — Kincskereső kis- ködmön. 11.05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). Forróövi szavannák. (SZÍNES) 12.05: Világnézet (kö­zépisk. IV. oszt.). Az ember ki­alakulása. 13.45: Fizika (ism.). 14.15: Magyar irodalom (ism.). 14.45: Élővilág (ism.). (SZÍNES) 15.10: Világnézet (ism.). 16.00: Hí­rek. 16.05: Van képünk hozzá! Té­vénézők vetélkedője (ism.). 16.45: Természetbarát. A Telesport tu­risztikai magazinja. (SZÍNES) 17.05: Mindenki közlekedik. Köz­lekedési műsor. 17.20: öt perc me­teorológia (SZÍNES) 17.25: Ma­gyarország—Egyesült Államok lab­darúgó-mérkőzés. Közvetítés az Üllői útról. (SZÍNES) A szünet­ben: Reklám. 19.15: Esti mese. (SZÍNES) 19.25: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. (SZÍNES) 19.30: Tv-híradó. (SZÍNES) 20.0): Washington zárt- ajtók mögött. Magyarul beszélő amerikai tévé­filmsorozat. VI/3. rész. (SZÍNES) 21.30: Fiatalok órája. (SZÍNES) 22.30: Delta. Tudományos híradó. (SZÍNES). 23.10: Tv-híradó, 3. (SZÍNES.) 23.20: Reklám. 2. MŰSOR 20.00: Természetbarát. A Tele­sport turisztikai magazinja (ism.). (SZÍNES) 20.20: Forgószín. (SZÍ­NES) 21.00: öt perc meteorológia (ism.). (SZÍNES) 21.05: Tv-híradó 2. (SZÍNES) 21.30: A számvetés. Magyarul beszélő NDK tévéfilm (SZÍNES) POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Ün­nepi hangverseny. 23.20: Zenés szórakoztató műsor. 2. MŰSOR 17.15: Ciwyl kutya kalandjai. 7. rész. 20.20: Az első bűn megbo­csátva. Tv-játék. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: 4x4. — Játék. 10.05: Opcra-művész- lemezek. 11.00: Ismeretlen ismerő­sök. Beregi Oszkár. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — Doromb. 12.30: Magyarán szólva .. 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművé­szek. 14.06: Címkék — Kormos Va­léria írása. 14.16: „A Népművészet mestere” idei kitüntetettje: Bada­csonyi Lajos. 14.30: Megtelik-e az ország éléskamrája? 15.05: Üj zenei újság. 16.0ü: 168 óra. 17.30: Üj Meló­dia-lemezeinkből. 18.01: Az MRT gyermekkórusa énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Rá­diószínház — Ezen már nincs mit okoskodni. 19.33: Üj népdalfelvé­teleinkből. 19.58: Brahms: g-moll zongoranégyes. 20.37: Üj operale­mezeinkből. — Verdi: Simone Boc­canegra. 23.15: Versenyművek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Herb Albert és zenekara vi­lágslágereket játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Bodza Klára, Béres Ferenc, Máthé Jolán és Ti­hanyi József énekel, Bige József furulyázik. 9.30: Nyugdíjasok mű­sora. 10.33: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.48: Fúvósindulók. 11.05: Herbert von Karajan Suppé- n.viián.yokat vezénveí. 11.40: Fia­taloknak! — Komjáthy Görgy kí­vánságműsora. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.03: Harminc nerc rock. 14.40: Pirandello két jelenete. 15 05: Joan Sutherland könnyűzenei felvé'elei- ből. 15.42: Barackvirág. — Babits Mihály meséje. 16.33: Poph’ülám. 17.30: Közkívánatra! 20 00: Újdon­ságainkból. 20.38: A Magyar Rá­dió Karinthv Színpada. 21.35: Dzsesszklub Békéscsabán. 22.35: A verbunkos muzsika mesterei. 23.10: Slágermúzeum, 3. MŰSOR 8.08: Fiataloknak — kortárs ze­néről. 8.38: Operaáriák. 9.20: Da­vid Ojsztrah hegedül. Szvjatoszlav Richter zongorázik. 10.25: Sláger­lista. 11.05: Szimfonikus zene. 12.45: Bemutatjuk új f ^vételeinket. 13.07: Egy boldog élet. — Igor Newerly regénye. 14.10: Branko- vics György. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Délutáni hangverseny. 16.50: Gyulai Pál versei. 16.55: Liszt szimfonikus költeményei. 17.20: Solti Györgv Warrner-felvé- teleibő!. 18.20: Szimfonikus zene. 19.55: ,.A vers nem múlik el”. — Medgyesi Mária műsora. 20.45: A kamarazene kedvelőinek. 22.20: Magvar zeneszerzők. 22 08: Száza­dunk kórus~* TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek l«= elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (SZÍNES) 8.05: Iskolatévé: Neveléslélektan. Félre­értett és elhanyagolt gyerekek. 8.45: Nyelvtanárok, figyelem! Ide­gen nyelv továbbképzés. II. rész. 9.20: Világnézet. Az élővilág evo­Televízió KRÉTARAJZ MÓRICZ ZSIGMONDRÖL Illés Endre A fiatal Móricz Zsigmond szere­tett mosolyogni, megrendülések és szorongattatások szüneteiben is mosolygott, mert gyönyörködni tu­dott a világban. Szerette az emberek jóízű beszé­dét. Szerette a nyári napfény méz­ízét. a faágon érlelődő gyümölcsök illatát. Szerette a reményt, a biza­kodást. Első nagy írói keresetéből meg­vette magának Leányfalut, az óriási kertet, trón éoítette meg há­zát. évről évre bővítve, tágítva. A leányfalui paradicsom meg­szerzése is olyan, mint egy derűs mosoly. Először járt ott. egyetlen nyárra keresett lakást. Nem talált ked­vére valót. De váratlanul meglá­tott egy hatalmas diófát, királyi méltósággal áll a fa egy szőlőtő­kékkel teli kertben. — Kié ez a fa? — kérdezte Mó­ricz. — Ezt megvenném . .. Eladó? — és nem tudott a fától többé meg­válni; a diófa csábította, babonáz- ta, szülőföldjére, a Tiszahátra em­lékeztette. Beleszeretett a diófába. Adás: vasárnap, október 28., 1. műsor: 21.55. Rádió HÍDFŐK A VÉGTELENBEN MENEKÜLÉS A sci-fi írók egyik része re­ménytelennek látja az emberi­ség jövőjét, a másik része opti­mistán, bölcs derűvel szemléli. Az emberiség jövőjének megol­dására különféle javaslatok születtek. írójuk beállítottságá­tól függően. Maradjunk, vagy kezdjük el más bolygókra való áttelepítésünket (esetleg már el is kezdtük?), azaz béküljünk meg és használjuk ki okosan földi lehetőségeinket, vagy „meneküljünk”? Rendező: Solymosi Ottó. Adás: péntek, október 26., Petőfi rádió: 10.03. Televízió KISFIÚT FELVESZÜNK Olasz rilm. írta és rendezte: Giu- liano Berlinguer. Antonio egy dél-olaszországi fa­luból kerül fel Rómába, ahol csa­ládja új életet próbál kezdeni. A kisfiú szülei kínlódását látva, szin­te lehetetlen vállalkozásba kezd: iskolába jár, és egyúttal különböző helyeken dolgozik ... Adás: szerda, október 24., 1. mű­sor: 17.05. Televízió VÁRKONYIZOLTÄN- SOROZAT SZEMTŐL SZEMBE Magyar film Í19S9). Irta: Dobozy Imre. A felszabadulás negyedszázados évfordulóján — mártírhalált halt társaik cmléktábláiának felavatá­sára - — összegyűlnek azok az élet­ben maradottak akik Vértinusz- tán, egy nyugati ha* átmenti falu­ban vészelték át a háború utolsó óráit- Saíbán nem kapott meghí­vót, de elhatározza, hogy részt vesz az ünnepségen ... Adás: vasárnap, október 28., U műsor: 15.20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom