Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

Ma délelőtt Petőfire emlékeznek Aszódon Versmondó verseny, Lesznai-kiállítás Ma ötödik alkalommal ren­dezik meg Aszódon a Petőfi- ünnepséget. A hagyományt 1975-ben újították fel, száz évvel azután, hogy Csengey Gusztáv, az aszódi gimnázium egykori igazgatója, költő, iro­dalmár először rendezett a nagy poéta tiszteletére meg­emlékező ünnepséget a köz­ségben. öt esztendeje mindig októ­ber utolsó szombatján a mú­zeumi és műemléki hónap zá­ró eseménye a Petőfi-ünnep- ség, amely elsősorban az aszó­di ifjúságé. Ez idén is képvi­selteti magát valamennyi is- . kola, a kisdobosok, úttörők, KISZ-isták. A 9 órakor a mú­zeum előtti téren kezdődő magemlékezésen Csobán Pál, a népfront helyi bizottságának elnöke mond beszédet. Utána a fiatalok megkoszorúzzák a költő szobrát és emléktábláját. Tíz órakor kezdődik a járási versmondó verseny iskolások és felnőttek részére. A ver­senyzők Petőfi egy-egy szaba­don választott versét, illetve a más költő tetszés szerinti mű­vét adják elő. Előzetesen har­mincán jelentkeztek. Ugyancsak szokás ezen a napon új kiállítást megnyitni az aszódi múzeumban. Az idén Virágok és .pillangók címmel Lesznai Anna meseillusztrá­cióiból mutatnak be váloga­tást, az anyagot a hatvani Hatvány hajós Múzeumtól kapták kölcsön. A kiállítás alkalmából a múzeumban megvásárolható Lesznai Anna meséskönyve, amelyben a kiállításon látha­tónál sokkal több rajz talál­ható. Fiataloknak, idősebbeknek Kulturális hétvége a járásban Megélénkül az élet a hét utolsó napjain a járás műve­lődési házaiban. Több a ren­dezvény, elsősorban' fiatalok­nak. A sok közül kiemelkedik a Smog szombati bálja a bagi művelődési házban és a Tay- getos műsora Hévízgyörkön. Ez vasárnap este hétkor' kez­dődik a művelődési házban. Az idősebbeknek és termé­szetesen a népművészetet ked­velő fiataloknak ajánlhatjuk a Galga menti népi együttesek vasárnap délután négy órakor a galgamácsai művelődési ház­ban tartandó találkozóját. Be­mutatják műsorukat a túrái, galgahévízi, bagi, galgamácsai ftépi együttesek, valamint ,a hévízgyörki asszonykórus. Dány Kövezik a Széchenyi utcát Köves, makadám út valaha volt már Dányban, a Széche­nyi utcában. De ki emlékszik már erre, hiszen időközben gödrös, kátyús, újra sáros ut­ca lett. Már nem sokáig, mart •felújítják. Mintegy kilencszáz méter hosszú út ez, amelynek környékén több mint hetven család él. Az út összefogással épül: a tanács az idén 180 ezer forintot költ rá, ehhez jön családonként az az 1500 fo­rint, amit a lakók felajánlot­tak, így eddig mintegy 80 ezer forintot fizettek be. A követ Nógrád megyéből szállítják Dány,ba. már 600 tonna a helyszínen van, s még további 400 tonna kell. A Széchenyi utca lakói a köz­műfejlesztési hozzájárulás mellett- családonként 6 nap társadalmi munkát is vállal­tak, amit nagyrészt a teher­gépkocsikkal helyszínre hor­dott kő elterítésével teljesíte­nek. Hogy a munka zökkenő­mentes lehet, az annak az öt tanácstagnak is köszönhető, akinek a körzetét az útépítés érinti. A munkában a dányi JVIagvető Tsz hatékonyan se­gíti a községet, elsősorban jár­műveket ad a kő szállításához. Járási hivatal Fotókiállítás A cigányok élete Gödöllőn és a gödöllői járásban címmel fotódokumentációs kiállítás nyílik ma, szombaton déüi 12 órakor a járási hivatal Sza­badság tér 10. számú épületé­nek I. emeleti tanácstermében. A november 10-ig nyitva tar­tó kiállítást Kozák Istvánná dr., a Minisztertanács tárcakö­zi cigány koordinációs bizott­ságának titkára nyitja meg. Szakértő Kalla Éva. November 9-én, pénteken, délután 4 óra­kor a cigányság helyzetéről ankétot tartanak. A kiállítás hétköznaponként 14-től 18 óráig, vasárnap 10-től 18 óráig tekinthető meg. §1 A PF<5T M Úípi A LÖKÍ íri ad á SA ■ L-O I IVI CU T Cl ,Ití 1 rYL»A\ r I'M 'V- ** •'Ve *•' ■ * LUIM VI. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM 1979. OKTÓBER 27., SZOMBAT Labdarúgás A GEAC átvette a vezetést A GEAC-nak még egy mérkőzést kell pótolnia, hogy beérje csoporttársait a járási labdarúgó-bajnokságban. Nem kis megerőltetés ez, hiszen 8 nap alatt három mérkőzést kell vívnia. Ismeretes, hogy a bajnokság augusztus köze­pén indult, az egyetemisták viszont csak szeptemberben kapcsolódtak be. Szerdán a 10. mérkőzésüket játszották, ugyancsak sikerrel, igaz, már korántsem nyertek olyan könnyen, mint koráb­ban. Szünetig a gödöllőiek kát gólt lőttek. A második fél­időben a Honvéd is több hely­zetet teremtett- da ezeket többnyire elügyetlenkedték. A mérkőzésnek több meg­figyelője volt, a hátralevő el­lenfelek vezetői közül. A leg­nagyobb érdeklődést a péce- liek tanúsították, ami érthe­tő, hjszen ők voltak a lista­vezetők. A mérkőzés eredmé­nye új sorrendet alakított ki a táblázat élén. GEAC—Honvéd Malinovsz- kij 2-1 (2-0). Vezette: László (Czene, Szé­ki). Kitűnő időben, jó talajú pá­lyán került sor a találkozóra, amelyen a GEAC az első ne­gyedórában, Tóth Jenő gól­jaival már 2-0-1 ra vezetett. A 60. percben a Honvéd bünte­tőhöz jutott, amelyet Hagy László értékesített. A szépítés után feljött a Honvéd. de a hajrában a GEAC-nak vol­tak helyzetei, csak a kitűnően védő vendégkapuson múlott, hogy az egyetemi csapatnak nem sikerült újabb gólt sze­reznie. László László jól ve­zette a mérkőzést és megfe­lelően osztogatta a sárgái ápo­ltat. A bajnokság élcsoportja: 1. GEAC 10 10 ------ 36- 8 20 2. Pécel 11 9 1 1 25- 9 18 3. Aszód 11 7 2 2 37-19 16 Cs. J. Városfejleszfés Év végére kész ä tornacsarnok Néhány napja közöltük a városi pártbizottság első tit­kárával készített, interjút, amelyben szó esett a város- fejlesztésről is, arról, mivel gyarapodik, mi épül, készül ebben az ötéves -tervben. A cikk terjedelménél fogva nem szólhatott részletesebben a beruházásokról, időközben ülésezett a párt-végrehajtóbi­zottság, amelyen a városi ta­nács elnöke adott tájékozta­tót a városfejlesztési helyzet­ről. Ennek alapján foglaljuk össze a legfontosabb tényeket. Operatív intézkedés Állami célcsoportos lakás­ból a tervezettnél várhatóan százzal kevesebb épül .meg. Ebben az ötéves tervben vá­rosunkban a fő építési terü­let a Szabadság tér volt, ahol már az előkészítésben le­maradás mutatkozott. Súlyos­bította a szervezési gondokat a feltáratlan és "részben cAik feltételezett üregrendszer, a kivitelezők koordinálási el­lent mondásai, a tereprende­zés és a közművesítés nehéz­ségei. Az együttműködés szerve­zettebbé tételére született meg a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Válla­lat kezdeményezésére az épí­tők, tervezők, beruházók együttműködési megállapodá­sa, amelynek értelmében ha­vonta koordinációs értekezle­tet tartanak, igyekeznek meg­oldani a sürgős problémákat, elhárítani a gátló tényezőket. A jegyzőkönyvben vállalt kö­telezettségek teljesítésében még így sem elég következe­tesek, egy-két esetben több hónapon keresztül húzódott a megoldás. A koordinációs értekezlete­ken kívül a város párt- és ál­lami vezetői több alkalommal is tárgyalnak a tervezőkkel, a kivitelezőkkel, és operativ in­tézkedésekkel is segítik a be­ruházások folyamatosságát. Az úgypevezett kapcsolódó beruházásokba sorolt létesít­mények, a Szabadság térre tervezett óvoda kivételével, elkészülnek. A szintén itt épülő 12 tantermes iskola egyéves késéssel fejeződik be, jövőre. Visszatérő probléma az előközművesítés. Átadtak olyan lakóépületet, amelyet a közmű hiánya miatt nem le­hetett használatba venni. A la­kótelepi utakat, parkokat is csak jóval a lakók beköltö­zése után fejezik be. Több óvodai hely Kát éve, augusztusban kezdték el a művelődési há­zat. 1978 első negyedévében Baráti szellemben Kiöregedve is folytatják Ritkán szoktunk . egy-egy futballmérkőzésről külön, rész­letes tudósítást adni. De ez a legutóbbi kivételes alkalom, s többről is van szó, mint csak a labdarúgásról. Gödre in­dultunk a GSG pálya elől az öregfiúk csapatával, amely utolsó mérkőzését vívta az idei bajnokságban. Az Északi csoportban szerepelnek a fiúk, akiket már inkább férfiaknak kell titulálnunk. Hiszen tíz éve már annak, hogy az Árammérőgyárból ha­zafelé tartva Imre Sándor. Szűcs László és Tóth József megállapodott abban: csapa­tot alakítanak a kiöregedett focistákból, akik ugyan visz- szavonuWak már az aktív já­téktól, de azért nem felejtet­ték el nagy szerelmüket. Az elhatározást tettek követték, s azóta már volt olyan bajnokság is, amikor a gödöllői öregfiúk a táblázat élén végeztek. Nagyszerű baráti szellem uralkodik a csapatbán, s ez nemcsak a pályán, hanem a munkahelyen, a szabad idő­ben is összetartja a társasá­got. Népes keretből kerül ki mérkőzésről mérkőzésre a csapat: Bátori, Rab, Kiss, Kispályások Isaszegen befejezték Egy mérkőzés kivételével, befejeződött az isaszegi kis­pályás labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Kilenc csapat küz­dött a pontokért. A csapatok izgalmas, változatos mérkőzé­seket játszottak. Az idén is nagy közönségsikere volt a találkozóknak, sokan szur­koltak egy-egy mérkőzésen. A játékvezetőket is dicséret il­leti: Surmann József. Köti Pál és Gresák József jól vezette a mérkőzéseket. A bajnokság állása: 1. Liget tér 8 33- 8 14 2. Lignifer ISZ. 8 23-18 12 3. Gépgyár 7 34-13 11 4. Honvéd 8 32-19 9 5. Áfész 8 31-24 9 6. Csata SC 7 24-17 7 7. Müped 8 19-22 6 8. MÁV 8 21-59 2 9. KSK 8 11-62 — A Csata SC—Gépgyár mér­kőzést később játsszák. No- j vsmber 7-én 9 órakor a baj- ' nokságban szereplő csapatok 1 részére villámtornát rendeznek a KSK-pálván. Nevezni a helyszínen lehet. Jávorszky, Harangi, Laukó, Kaiser, Lörinczy, Varga, Markó, Sárréti, Pintér, Tas- nádi, Szűcs, Faliszek és Malik a névsor. Gödön, a pálya bejárójánál már többen várakoztak a helybeli szurkolók közül, úgy látszik, ott is szívesen nézik meg ma is egykori kedvencei­ket. Szűcs László a mieink ne­vében jósolt: itt ma 1-1 lesz az eredmény, mi a gödiekkel még mindig ennyit csinál­tunk. Csak aztán nehogy bun­dára gondoljon valaki, mert az az öregek között ismeretlen. A mérkőzés kétszer 35 per­cig tart. s csak egy bíró ve­zeti a találkozót, ezúttal azon­ban nem lehettek túlságosan elégedettek a síp mesterével a játékosok, hiszen £gy ártat­lannak tűnő helyzet után' ti­zenegyest ítélt a gödöllőiek ellen, majd a befejezés - előtt három perccel lefújta a mécs­esét. A GSC öregfiúk a követke­ző összeállításban játszott az évzáró mérkőzésen: Varga — Jávorszky, Rab, Laukó (Ha­rangi) — Szűcs, Tasnádi — Pintér, Lörinczy, Sárréti, Bá­tori, Kiss. Már az ötödik perc­ben vezetéshez jutottunk, Pintér beadását juttatta a há­lóba Kiss. Ezután váltakozva támadtak a csapatok, de ne­künk úgy tűnt, a mieink ját­szanak kulturáltabban. A 11-es a 60. percben esett, ezzel egyenlítettek a gödiek, s való­ban 1-1 lett a végeredmény, ahogy a jóslat is szólt. A mérkőzés után a szokásos, jókedvű élcelődéssel telt az idő hazáig. A tizenkét játékos összesen 457 éves. Az átlag­életkor tehát közelebb van a negyvenhez, mint a harminc­öthöz. De a lényeg nem ez, hanem hogy nagyszerűen ér­zik magukat egymás között, a pályán. Közösségben töltik ide­jüket, s nem is haszontalanul. Cs. J. elkészült a cölöpalapozás és a garendarács, utána azonban lassult az építés üteme. Ma áll a betonváz, jelenleg a té- liesítés és a jövőre esedékes közművesítés van napirenden. A művelődési ház felépítésé­hez jelentős segítségt nyújtott az Országos Közművelődési Tanács, ctz Állami Ifjúsági Bi­zottság, a Művészeti Alap. Hozzájárulnak e fontos vár rosi létesítmény tető alá ho­zásához a helyi üzemek, in­tézmények, s nem utolsósor­ban a lakosság. Jelentős részt vállaltak az üzemek, intézmények a gyer­mekintézmények fejlesztésé­ben is, ennek is köszönhető, hogy városi erőforrásokból a tervezett száz hellyel szemben kétszázzal bővültek az óvo­dák. De még ez is kevés: 1416 jelentkezőből csak 1045-öt tudtak felvenni az idén. Akik ritkábban járnak a Karikás Frigyes iskola felé, csak azt veszik észre, hogy a tornacsarnok épül. Sok gond volt ezzel is. Először nehéz volt olyan megoldást találni, amely alkalmazkodik a köny- nyűszerkezetes iskolához. A belső munkákhoz kivitelezőt is nehéz volt szerezni. Ismét segítettek az üzemek, ame­lyeknek kollektívái szak­ipari munkát . ajánlottak fel, ám a koordinálás nehézségei miatt nem tudták valameny- nyit igénybe venni. A csar­nok az év végére elkészül. Bővülő hálózat Tizenkét csoportot kivéve valamennyi gödöllői tanuló egyműszakos ebben az isko­lai évben. Jövőre átadják a Szabadság téri 12 tantermes új iskolát, amellyel lehetővé válik, a' szükségtantermek szanálása, s a veszélyes konyha megszüntetése. A terv­ben szereplő 12 tantermes iskola és a 160 személyes kol­légium a következő ötéves ciklusban valósul meg. Jelentősen fejlődik ebben az ötéves tervben Gödöllő keres­kedelmi hálózata, összesen 950 négyzetméternyi alapte­rületű bolttal, üzlettel tervez­ték bővíteni, amivel szemben majdnem 3000 négyzetméter­nyi valósul meg. K. P. Munkácsy úti iskola Játékos vetélkedő A nemzetközi gyermekév je­gyében rendezték játékos ve­télkedőt a gödöllői Petőfi Sán­dor Általános Iskolában. A ti­zenhárom napközis csoport egy-egy csapata különböző ter­ményekből készített tárgya­kat, játékokat. A legjobbakat a Pestvidéki Vendéglátóipari Vállalat (ők főzik az iskolá­ban az ebédet) képviselői tor­tával lepték meg, de nem ma­radtak hoppon a többiek sem, nekik finom süteménnyel ked­veskedtek. .Állatorvosi ügyelet Gödöllőn és környékén ok­tóber 28-án, vasárnap: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa, Templom u. 3. Aszódon és környékén: dr. Soós Endre, Aszód, Kossuth u. 51. Szombati jegyzet Különbségek Nem vagyunk egyfor­mák. Külsőre, belsőre any- nyifélék, ahányan csak megszülettünk. S bár so­kan vállalkoztak már, a tudósok, művészek közül, hogy típusokba soroljanak bennünket, a kiseob-na- gyobo ládákból, dobozok­ból kilóg kezünk, lábunk, s méginkább a fejünk. A hétköznapi életben is gyak­ran osztályozzuk ismerőse­inket, ki, kire hasonlít, ki milyen típusba tartozik. Csak éppen a típusjegye­ket nehéz megválogatni, s a legtöbbször már itt el­követjük a hibát, olyan végső szempontokat alko­tunk, amikről később ki­derül: maguk is összetet­tek, s a finom hálózatok, a látszólag parányi eltérések között kicsúszik kezünk közül az ember, a szemé­lyiség. Legutóbb egyik taná­csunk ülésén morfondíroz­tam ezekről a lehetőségek­ről. miközben zajlott vagy pangott a vita, bár a szó szoros értelmében semmit­mondó a megkülönbözte­tés. A vita ugyanis magá­ban hordja a zajlást, enél- kül nincs is, pangással meg éppen nem jelle­mezhetjük. De hát mit te­hetünk, ha az előterjesz­tés után a kérdések és a válaszok elhangzása után a vitának nevezett rész kö­vetkezik. így hívják, s ez a fajta vita panghat is. Feltűnt, s ez alighanem valamennyi testületre jel­lemző, hogy az ülésen ál­talában egy-két, vagy több de mindenképpen csak kevés ember, képviselő, küldött, tanácstag jelentke­zett szólásra. De ők min­dig, akármi volt is éppen terítéken. Nekik mindenről volt véleményük, minden­ben találtak dicsérendőt és kivetnivalót. Jómagam közben a töb­bieket figyeltem, akik jó­szerével az érdeklődő, a közömbös, vagy unott hall­gatóság szerepét töltötték be. S bár a bevezetőben emlegetett tökéletlen tipi­zálás alapján ez a két cso­port nagyjából elkülönít­hető, meg a csoportokon belül is teremthetünk né­mi áttekinthető rendet, a passzívak között a látszó­lagos egyformaságban egé­szen különböző eseteket fi­gyelhettem meg. Többen akadtak olyanok, számukra is érdekes kér­désnél izegtek-mozogtak a helyükön, látszott, szívesen hozzászólnának, de aztán mégsem tették. Nem tu­dom, mi hiányozhatott hoz­zá, hiszen igenis különbö­zőek vagyunk. Van, aki bátrabb, mert megszokta a közszereplést. Van,- aki jól tud fogalmazni, gondolata­it világos, érthető és kö­vethető formába tudja ön­teni. Sokat jelenthet a ru­tin is, akinek egyszer-két- szer sikerült kerek, tetsze­tős és meghallgatást találó megjegyzést, kiegészítést tennie, az legközelebb is könnyebben nyújtja fel a kezét. Aztán voltak olyanok, akik láthatólag nem is akartak hozzászólni semmi­hez. Persze nem biztos, hogy közömbösségből csak éppen mert különösebben nem érdekelték őket az éppen kijelölt témák. De éppen lehettek fáradtak is aznap, vagy közben a dél­előtti munkájukon, vagy a holnapi teendőiken járt az eszük. Ki tudhatja? Talán csak ők maguk. Pedig a megítélés alapja mégis legtöbbször a lát­szat. Hajlamosak vagyunk arra, hogy felszínesen, a külső jelek alapján mond­junk véleményt. Például a tanácstagokról, akik ott ül­tek a teremben, s így, vagy úgy viselkedtek. A hiba csak az ebben a fránya hasonlítgatásban. hogy éppenséggel mégis szükség van rá. Lekopiroz- ni. újrateremteni, teljessé­gében megismételni valakit lehetetlen. Különbözőket, egyformaságok alapján va­gyunk kénytelenek meg­ítélni? Gáti Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom