Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-04 / 232. szám

1979. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK íyKií tm Öltöztetik a csarnokot Jelentős állomásához érke­zett a budapesti nagy sport­csarnok építése: megkezdődött a létesítmény „öltöztetése” — a csarnok tetőszerkezetének fedése, és a csarnokot övező gyűrűépület külső homlokzatá­nak borítása. Az építkezés je­lenlegi helyzetéről Szabó Sán­dor, a beruházás munkálatai­nak irányítására létrehozott operatív bizottság titkára adott tájékoztatást. — A nagycsarnok tetőteré­ben egyidejűleg hozzáfogtunk a szellőztetést szolgáló veze­tékek. légcsatomák elhelye­zéséhez, s dolgozunk a hőszi­getelésen és a víz elleni szi­getelésen. Ez évi legfőbb fel­adatunk. hogy a tél beállta előtt a nagycsarnokot telje­sen tető alá hozzuk, és a gyű­rűépület egy részét lefedjük, oldalát lezárjuk, csak így lesz módunk, hogy a téli hónapok­ban a munkát az épületben folytathassuk. A 31. sz. Álla­mi Építőipari Vállalattal és a Mélyépítő Vállalattal az élen, mintegy ötven alvállalkozó és szovjet szakembergárda vesz részt a beruházás megvalósí­tásában. Nagy gondunk azonban a munkaerőhiány — folytatta az operatív bizottság titkára. — Nincsen elegendő munkáskéz, s félő. hogy az eddigi lendüle­tes munka megtörik — ennek előjelei már mutatkoznak. Meglevő létszámunkon felül még legalább száz szakmun­kásra lenne szükség. A kötelesség nem vállalás! Brigádvezetők tanácskozása Indulatoktól túlfűtött vitát, egy sor gond megfogalmazását várja az ember a szocialista brigádvezetők tanácskozásától. Itt a Sasad MGTSZ-ben azon­ban tárgyilagos a hangulat. Feszült figyelem, a papírt szán­tó tollak sercegése kíséri a munkaverseny-bizottság elnö­kének, majd áz első számú gazdasági vezetőnek a beszá­molóját. Az alapkérdés: a kongresz- szusi és felszabadulási mun­kaversenyben melyik brigád „mit tesz le a közös asztalra?” nem mintha a vállalások meg­tételével adósak maradtak vol­na. Nem! Csak ahogy az mgtsz versenybizottságának elnöke Németh Imre és a pártbizott­ság titkára Bukvai József meg­fogalmazta: a tanácskozás cél­ja a verseny során tett válla­lások teljesítésének feltételeit egyeztetni. Kiküszöbölni annak lehetőségét, hogy szervezési, anyagellátási nehézségek miatt a brigádok netán adósak ma­radjanak önként vállalt köte­lezettségük teljesítésével. k « A kevés olykor sok A vitában kevesen kértek szót. Kevesen, mert a részt­vevő hetvennél több szocialis­ta brigádvezető közül öten szóltak. Amit azonban a brigá­dok nevében újra megfogal­maztak, az korántsem kevés! Swerer József né, a fémtömeg­Erednzémyes munka — kososén Tanácstagok Solymáron Aligha akad olvasóink kö­zött olyan, aki ne vett volna részt valamikor, valamilyen értekezleten. Legyen az mun­kahelyi, termelési tanácsko­zás, vagy falugyűlés, esetleg szülői értekezlet — a különfé­le megbeszéléseknek nagy ha­gyománya van hazánkban. Mint ahogy hagyományosan megjelenik ezeken mindig ugyanaz az egy-két, ember, aki valamiképpen erkölcsi kötelességének érzi, hogy fel­szólaljon. Ez még nem is len­ne baj, ha véleménye, javas­lata lendítene az ügyön, új elképzelései, ötletei segítenék az értekezlet sikerét. Nos. az ilyen protokoll-fel­szólalókat a precíz solymáriak megszámolták. Az 1973-ban megválasztott nagyközségi ta­nács eddigi ülésein, a hat év alatt. 257 efféle szólamhalmaz hangzott el'. Talán mondani sem kell, hogy a testület ta­nácskozásain nem ezek vitték előbbre a solymári dolgokat. Márpedig azok előbbre men­tek. Bizonyíték? Erre az idő­szakra esett a IV. ötéves terv befejezése. A Budapesthez ta­padó községben a fejlesztési tervet 403, a költségvetésit 130 száza­lékra teljesítették. A hat év alatt felépült 454 új lakás, egv százszemélyes óvoda. 600 adagos központi konyha, befejezés előtt áll a víz- és csatornamű építése, mindenütt van ivóvíz. Solymár két alkalommal első. eev ízben második lett a nagyközségek közötti megyei, községfejlesz- té’í és -széoítési versenyben. Sorolhatnánk tovább a pél­dákat. Mindezek megvalósítá­sában nagy szerenet vállalt az ae 53 taná-stag. akik nemcsak formális, hanem konkrét és alapos javaslatokkal állnak elő a taná'-s ülésein. Akadnak köz­tük, akik már hé: tanácstagi választáson nverték el a sza­vazók bizalmát. A solymári testületnek hat bizottsága működik, melyik­ben harmincketten tevékeny­kednek. Különösen aktív a műszaki- és kommunális-, va­lamint a szociális és ifjúság- védelmi bizottság. Ezekbe olvan szakembereket is bevon­tak. akik nem választott tes­tületi tagok. de szakismeretük sokkal eredményesebbé tette a munkát. A helyi tanácstag munkájának eredményessége elsősorban at­tól, függ. milyen széles kör­ben, mennyire rendszeresen és milyen tartalommal tartja kapcsolatait választóival. Soly­máron a tanácstagok mintegy négyötöde évről, évre beszá­mol körzetiében a végzett mun­káról. Gyakori, Ijogy több tá­jékoztatót összevontan tarta­nak, így sokszor részfalugyű­léssé válnak e fórumok. Ter­mészetes, hogy az évenkénti egyszeri találkozó nem elegen­dő. Azokhoz az eredmények­hez. melyeket a solymáriak társadalmi munkája felmu­tatott, rendszeres, szinte napi érintkezésben kell lennie a vá­lasztottnak a választókkal. Hat év alatt huszonkilenc alkalommal ülésezett a soly­mári tanács. Tagjai eleget tet­tek a megbízóik által kijelölt feladatoknak. A. Gy. cikk üzemben dolgozó Bolyai János szocialista brigád veze­tője utalt rá, hogy az anyag- és energiatakarékosságban, a minőség javításában már ér­tek el eredményt. Az a húsz­ezer forintos többlettermelés, amit felajánlottak reális, tel­jesíthető. Teljesítik is. A ke­reskedelmi értékesítésben sze­repet játszó Osztapenko brigád pedig — ahogy Rigó Béla is­mertette — a tervét újabb öt százalékkal kívánja túlteljesí­teni. Ugyanakkor a költségek­ből három százalékot akarnak lefaragni. A tehenészetben dol­gozó Béke szocialista brigád pedig harminc százalékkal több tejet értékesít majd. Ez pedig a brigádvezető, Bárdi Miklós szavai szerint félmillió forint pluszt jelent az mgtsz- nek. Az asztalosműhely Munká­csy nevét viselő szocialista brigádjának vezetője. Török László eev lényeges kérdésre irányította rá a figyelmet. Mégoedlg arra. hogy a plusz feladatok vállalása nem kever­hető össze a napi kötelezettsé­gekkel. Éppen ezért a napi munka, a fizetésért teljesített, nem egyenlő a munkaverseny, nyel! Maga a mozgalom több egyszerű munkaköri köteles­ségnél-• Sok egység Állami díjas brigád a tizen­nyolc fős Hortensia. Dísznö­vénytermesztők. Ök nem keve­sebbre vállalkoztak, minthogy kilencezerrel több cserép ját- szintot, tízezer begóniát, négy­ezer orocust adnak terven fe­lül. Ez pedig 520 ezer forintos plusz bevételt jelent az mgtsz-nek. Túl a vállaláson azonban a brigád vezetőjének, Mády Rezsőnének egy meg­jegyzése is idekívánkozik: jó lenne pontosan tudni, mit ta­kar a Sasad név? Meglepő, meghökkentő ma­ga a kérdés. S hogy mi húzó­dik mögötte? A szinte tizen­egy közigazgatási területen te. vékenykedő mgtsz dolgozói nem ismerik egymást. S nem­csak a személyes kapcsolatok hiányoznak a brigádok között, hanem a tevékenységekkel sincsehek tisztában. A negyvennyolc egység, me­lyet hivatalosan nyilvántarta­nak önálló tervvel, önálló el­számolási joggal felruházott. S Lényegében ezen a területen tevékenykedik a Sasad 106 szo­cialista brigádja, melyből 95 dolgozta ki a kongresszusi munkaversenyben a pótválla­lást. Lényegében ezerszázan az önként vállalt pluSz felada­tok teljesítését váltják valóra nap mint nap. Nem ártana, ha számok helyett nevek jelölnék ezeket az elszámolási egysége­ket Mert mint kiderült, a Sa­sadnál dolgozók sem tudják, mit takar a 32/3-as, vagy a 19/2-es jelzés. Második alkalom önkénytelenül is adódott a kérdés, hogy a versenybizott­ság elnöke, s a pártbizottság titkára vajon mit várt a szo­cialista brigádvezetők tanács­kozásától? — Régen volt az, hogy ezen a fórumon arról beszéltek az emberek: nincs lapát, vagy ásó. Ezt a korszakot magunk mögött hagytuk — mondja Né­meth Imre. — A szocialista brigádveze­tők második tanácskozása volt ez — kapcsolódik be a be­szélgetésbe Bukvai József. — Közvetlenül hallották a célo­kat, mások vállalását, s ösz- szehasonlíthatják, ki-ki a ma­ga területén mennyivel járul hozzá az eredményekhez. A vállalások alapján elérhető 22,8 millió forintos töblettermelés s a 18 milliós üzemi eredmény igen jelentős. Példaként említ­hető a 40 milliós energiafel­használásból az egyszázalékos megtakarítás. Ezt is kínálják a brigá­dok a kongresszusi és felsza­badulási munkaversenyben. De persze először a pazarlást kell megszüntetni. Sok kicsi sokra megy — tart­ja a szólásmondás S megítélé­sem szerint a munkaverseny által kínált eredmények, a cél, amit a brigádok el akarnak érni nem kevés. S ha nem is hozott indulatoktól túlfűtött hangulatot, vitát a szocialis­ta brigádvezetők tanácskozása a Sasad MGTSZ-ben — volt értelme. Nem kevesebb, mint­hogy mindenki megérthette: a brigádok kis vállalásának is súlya, számottevő haszna van a nagy egészben. S ahol ezt megértik, ott töretlen a kong­resszusi és a felszabadulási munkaverseny lendülete. Varga Edit Fegyverbarátok ünnepén Megemlékezés a szentendrei katonai főiskolán Az ünnepi gyűlés a főiskola nagytermében Halmégyi Péter felvétele A Csehszlovák Szocialista Köztársaság fegyveres erőinek napja alkalmából ünnepséget rendeztek szerdán Szentend­rén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Részt vett Csémi Károly vezérezredes, honvé­delmi minisztériumi államtit­kár, és Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­te. Jelen voltak a szocialista országok budapesti katonai és légügyi attaséi, az Ideiglene­sen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képvisalői, valamint a szentendrei járás és a város párt- és állami ve­zetői. Kazai Barna vezérőrnagy, a főiskola parancsnoka méltatta a szocialista Csehszlovákia fej­lődésének eredményeit, szólt a népeink közötti szoros, sokol­dalú kapcsolatokról, s arról a fegyverbarátságról, amely a két ország néphadseregei kö­zött alakult ki és fejlődik tö­retlenül a Varsói Szerződés keretében. Ezt követően Frantisek Ben- ko ezredes a csehszlovák nagy- követség katonai és légügyi attaséja emlékezett meg a csehszlovák néphadsereg tör­ténetéről, hősi harcairól és a haza védelmében bizonyított helytállásáról. Az ünnepséget követően Csémi Károly fogadást adott a vendégek tiszteletére. Növekedik a juhállomány A termelőszövetkezetekben fellendülőben van a juhte­nyésztés; mind több gazdaság bővíti állományát, számos nagyüzem pedig felújítja, kor­szerűsíti és ismét állatokkal népesíti be a korábbi években leállított hodályokat. A világ­piaci növekvő kereslet az el­múlt időszakban hozott intéz­kedések nyomán mindjobban kifejezésre jut az átvételi árakban — úgy a hús, mint a gyapjú tekintetében — s ez ösztönzi a tenyésztői kedv fel­támadását. Az érvényben levő szabályozó rendszer jól segíti az álattenyésztés többi ágához képest kisebb ráfordításokat követelő juhászati beruházá­sokat, építkezéseket. A korsze­rű, gépesített üzemekben egy- egy állat helyét 1000—1200 fo­rintos költségül kialakíthat­ják, majd nyomban megkezd­hetik a gondos tenyésztői mun­kával jó jövedelmet biztosító állattartást. Mindez kifejeződik a juhál­lomány gyarapodásában is. Je­lenleg mintegy 240 000-rél több állatot tartanak a tsz-ekben, mint egy évvel korábban, és több mint 10 százalékkal nőtt az anyajuhok száma. Bába Mihály: Látóó Lapun osontam Li 17 azekas kinyújtotta kezét, a mun­A kakönyv remegett benne. — Tessék, ebben minden benne van — mondta, s hunyorogva pislo­gott a gyár személyzetisére. A személyzetis közömbösen átvet­te az igazolványát, belelapozott, oly­kor Fazekasra pillantott, végül meg­kérdezte : — Minden rendben van, csak egyet nem értek: miért lépett ki? — Én nem kiléptem, én menekül­tem — mondta ingerülten Fazekas. — Hogyhogy menekült? Nem ér­tem! — Miért is értené — legyintett Fa­zekas. — Szakikám, nekünk ember kell, de mi ez? — nyújtotta ki az igazol­ványt. — Ebben nincs se fegyelmi, se eltávolítás, semmi, egyszerűen csak önként kilépett! Mit jelent ez? — Nem mindegy magának? — Nem. Tudni akarok mindent,1 érti, azt is, amit mások soha nem tudhatnak meg! — Rendben van — mondta Faze­kas, és megtörölte verítékben úszó homlokát. — Ha van. türelme, hall­gassa. Rágyújtott, bodor füstöket erege­tett, aztán, amikor látta, hogy a sze­mélyzetis lassan a türelmét veszti, megszólalt: — Negyvenéves koromig egy kor­tyot sem ittam. Illetve, megfogad­tam az apám tanácsát, megrágtam a bort. Soha nem voltam részeg, nem ismertem ezt a különös, furcsa ér­zést. Mert az: különös, és furcsa! Szóval tizenöt évvel ezelőtt váratla­nul meghalt a fiam. Tizennégy éves elmúlt. Majdnem tifcenöt volt. Érti ' ezt? Tegnap volt, beszélt, viccelő­dött, kérdegette, hogy kész-e a sap­kája, már mint a gimnáziumi, aztán egyszercsak vége mindennek, nincs többé. Érti ezt? Minek magyaráz­zam, hogy mi történt vele? Meghalt, és kész. Rajta már úgysem segíthe­tek. És jobb, ha nem bolygatjuk ezt a szörnyű eseményt. Hetekig, hóna­pokig azt hittem, hogy nem bírom erővel, energiával, valahol meg kell alkudnom az élettel és csak azért, hogy elviselhetőbbé tegyem a ma­gam számára az életet, inni kezd­tem. Sört, bort, pálinkát, ahogy jött. Nem válogattam. Kezdetben ma­gam is meglepődtem, mert rettené- tesen bírtam. Sorra kidőltek mellő­lem azok, akikkel elkezdtem, és én még mindig talpon voltam, sőt, bú­csúzóul kértem egy konyakot vagy két deci rizlinget, tisztán. A. személyzetis levette szemüve­gét, kikönyökölt a kis ablakba, mint­ha egy öregember visszaemlékezését hallgatná valamelyik szabadságharc meg nem történt eseményéről. Fa­zekas rábámult, fátyolos tekintete csak a személyzetis körvonalait lát­ta. —Ügy éltem ekkor, mint akit örök álomba ringatnak a nappalok és az éjszakák. Hogy mennyi ideig tartott ez az időszak? Nem tudom, nem is akarom tudni! Mindenesetre éreztem, hogy valami nincs rend­ben. Otthon a három gyerek kisírt szemmel bámult rám, a feleségem tekintete szikrázott. Nem szólt, de megértettem mindent. Valamit tenni kell. De hogyan? Hiszen akkor már csoportvezető voltam, ragadtak hoz­zám az emberek, az „ivócimborák”, mintha én csak azért élnék, hogy magamhoz vonzzam őket. Érti? — Értem. — Lám, maga érti, én nem. Hi­szen én nem voltam más ember, mint most vagyok. Mégis, akkor megérezték, hogy ... No, de hagyjuk ezt. Néhány száz ide vagy oda, nem számít. — Már hogyne számítana — til­takozott a személyzetis. — Magának igen, de nekem akkor nem számított. Semmi sem számí­tott. Érti? Ittam, hogy ne 1 gondol­kozzam. És ha kijózanodtam, újra it­tam. Mit akar tőlem? De most én a hátsó ajtón osontam ki... — Hol? — döbbent meg a sze­mélyzetis. — A hátsó ajtón — mondta Fa­zekas, amikor megtörölte verítékben úszó arcát. — És nem tagadom, nem is fogom sohasem tagadni. — Nem értem! Mit nem fog ta­gadni ? — Hogy a hátsó ajtón osontam ki. A személyzetis tágra nyitott sze- ■í*- mében zavart fények lobban­tak. Fazekas megvonta vállát és to­vább folytatta: — Fél esztendővel ezelőtt, amikor már nem bírtam tovább ezt a külö­nös, furcsa kettős életet, elmentem az orvoshoz és kértem, utaljon be elvonókúrára. Nehezen állt rá, mert azt mondta, hogy ez megbélyegzés. Nem érdekel, mondtam én, most vagy soha, amíg a feleségem meg a gyerekeim nyaralni vannak. Így is történt, beutalt, behívtak, bemen­tem, és megkezdődött a szörnyű tor­túra. Nem akarom elvenni az étvá­gyát, de higgye el, rettenetes volt, amikor egy trampli nő jött, öntötte a csuporba a rettenetesen savanyú szemelt rizlinget, nekem már a lát­tára hányingerem lett. No de, nem oda buda, meg kellett innom, az utolsó cseppig, addig nem mozdult mellőlem. De én már abban a pilla­natban fordultam is a falhoz, és csurgattam le a csempén a két nap­pal azelőtti ebédet is. A szobatársak isteni emberek voltak. Fogatlan vén trógerok, hajdanvolt selyemfiúk, se korukat, se nemüket nem tudta az ember az első szempillantásra meg­állapítani. Talán a legszörnyűbb a lopás volt. Egymás cigarettáját, gyu­fáját úgy fújták meg, hogy minden­ki ártatlan pofát Vágott. A zsebesek a kabátbélésből még a cérnát is ki­lopták. A doktor, aki a szomszédos ágyon fetrengett. a nővér szerint csak azért volt doktor, mert egyszer felvételizett a jogra, de nem vették fel. A fáma szerint ő részegen fo­gant. De ki tudja, lehet, hogy rendes ember lett volna belőle, ha nincs tö­rés az életében. Lehet, hogy én is rendes ember vagyok továbbra is, megbecsült csoportvezető vagy az­óta művezető, ha nincs az a rette­netes júliusi nap. Ha nincs az a nap, amikor a fiam meghalt. Hány éve is már ennek? Persze, tjzenöt. És még mindig milyen szörnyű. Szóval én akkor, onnan a hátsó ajtón oson­tam ki, amikor az orvos azt mondta, hogy mehetek haza. De én a gyárból is a hátsó ajtón osontam ki! — Csendesebben — intette le a személyzetis. — Mondja meg, hogy miért? — Hogy miért? Hát nem érti? Ott engem úgy ismertek, mint egy ré­szeges korhelyt, mint egy alkoholis? ■ tát. Hiába akartam én menekülni, nem lehetett. Jött az egyik: gyere, komám, igyunk egy fröccsöt, igyunk egy pohár sört. Ha azt mondtam, hogy mosj nem megyek, nincs ked­vem, vagy otthon várnak, akkor az átok ezer változata zúdult rám. Még fenyegettek is, hogy újabban fenn­hordom az orromat. Akkor azt mondtam magamban, elég, nincs tovább, ha egyszer sikerült a hátsó ajtón kiosonnom, akkor megpróbá­lom még egyszer. Érti? Nem akarok a régi környezetemből látni senkit, nem akarom, hogy utánam szaglász- szanak, nem akarok semmit, csak élni, és emlékezni, érti?! A személyzetis bólintott, és nem adta vissza Fazekas munkakönyvét. — Rendben van, felvettük — mondta. — Holnap már kezdhet is. JJ iccentett Fazekas, és a vállaira rakott súlyos terhet cammogva cipelte tovább. < 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom