Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

2 "^Műap 1979. OKTOBER 27., SZOMBAT Az emberi jogok kérdése Bizottsági ülések, magyar felszólalások az ENSZ-ken I Az Egyesült Nemzetek Szer­kezetének az emberi jogok biztosításában betöltött szere­péről volt szó az ENSZ-köz- gyűlés 34. ülésszaka szociális, humanitárius és kulturális bi­zottságában. 1 Az ENSZ-közgyűlés világ- gazdasági kérdésekkel foglal­kozó bizottságában csütörtö­kön felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség tagja, Ismertette a mezőgazdaság fejlesztése te­rén hazánkban elért eredríié- nyeket és tapasztalatokat, majd rámutatott, hogy az éh­ínség és az élelmiszerhiány felszámolása érdekében jelen­tősen fokozni kell a fejlődő országokban a mezőgazdaság termelését. Ehhez alapvetően szükséges a haladó társadal­mi-gazdasági reformok követ­kezetes végrehajtása, A ma­gyar küldött a továbbiakban a* nemzetközi kereskedelem normalizálásának és különbö­ző országok közötti technikai együttműködésnek a jelentő­ségét méltatta. i A közgyűlés jogi bizottságá­ban a nemzetközi jogi bizott­ság jelentése feletti vitában csütörtökön felszólalt dr. Kon­tód Edit, a magyar küldött­ség tagja. Hangsúlyozta, hogy a bizottság által kidolgozott tervezetek több nemzetközi egyezmény alapjául szolgál­tak, és a bizottság a nemzet­közi kereskedelmi jog egysé­gesítésével hasznosan járul hozzá a nemzetközi kereske­delmi kapcsolatok fejlesztésé­hez. ' A Kínai Népköztársaság képviselője csütörtökön az ENSZ-közgyűlés politikai bi­zottságának bejelentette, hogy Kína jövőre elfoglalja eddig üresen hagyott helyét a genfi leszerelési bizottságban. A leszerelési világhét alkal­mából a Nemzetközi Újságíró Szervezet (NUSZ) főtitkársága csütörtökön nyilatkozatot adott ki székhelyén, Prágában. Ebben üdvözli az ENSZ-nek azt a kezdeményezését, amely­nek alapján az okóber 24. és 31. közötti időszakot a leszere­lésért vívott küzdelem akció­hetévé nyilvánították. Hang­súlyozza, hogy a NUSZ fenn­állásától fogva mozgósítja tag­ságát, a világ haladó és de­mokratikus gondolkodású új­ságíróit a béke, a biztonság és a leszerelés nemes céljaiért, s ezek a célok mai állásfogla­lásaiban, tevékenységében is központi helyet foglalnak el. A szervezet nagyra értékeli »a szovjet—amerikai SALT—II. szerződést, s igen jelentősnek tartja és támogatja a leg­újabb szovjet békekezdemá- nyezést is. Céltudatosan mun­kálkodik azon, hogy maradék­talanul valósítsák meg azt az UNESCO-deklarációt, amely a tömegtájékoztató intézmé­nyeknek a nemzetközi béke és megértés erősítésével kapcso­latos feladatait összegezte. ★ A Nemzetközi Újságíró Szervezet nyilatkozata végül felszólítja a világ , újságíróit, hogy az ENSZ kezdeményezé­seit is támogatva és propagál­va vegyék ki méltó részüket a leszerelésért, a nukleáris há­ború veszélyének elhárításáért vívott harcból. Az ENSZ-közgyűlés, péntek délelőtti ülésén szavazott ar­ról, hogy kiket válasszanak a Biztonsági Tanács nem állan­dó tagjai közül december 31­én lejáró mandátumú öt or­szág helyére. Az év végén ugyanis a tíz nem állandó tag közül ötnek (Csehszlovákia, Bolívia, Gabon, Kuvait, és Nigéria) mandátuma lejár. Az ENSZ alapokmánya ér­telmében a Biztonsági Tanács nem állandó tagjai közül két­évenként ötöt újraválaszt a közgyűlés kétharmados szó­többséggel. A péntek délelőtti első sza­vazási menetben a Biztonsági Tanács nem új, állandó tagjá­vá választották a Német De­mokratikus Köztársaságot, a Niger Köztársaságot, a Fülöp- szigeteket és Tunéziát. Az ötödik, nem állandó tag, a december 31-el lejáró man­dátumú Bolívia helyére ere­detileg három ország pályá­zott: Kuba, Kolumbia és Gua­temala. Röviddel a szavazás megkezdése előtt azonban Guatemala visszalépett. Kuba és Kolumbia közül a délelőtti ülésen megtartott öt szavazá­si menetben -egyik sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Gáspár Sándor Ulánbátorban Sz. Zsalan-Azsav, a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titká­ra, a nagy népi hurál elnök­ségének elnökhelyettese pén­teken fogadta Gáspár Sándort. a SZOT főtitkárát. A találko­zó során eszmecserét folytat­tak a két országot, valamint a szakszervezeteket kölcsönösen érintő kérdésekről, majd Sz. Zsalan-Azsav ünnepélyesen átadta Gáspár Sándornak az Északi Sarkcsillag érdemren­det, amellyel a nagy népi hurál elnöksége tüntette ki a SZOT főtitkárát Az USA-nagykövet Gromikónál Andrej Gromiko, a Szovjet­unió Kommunista Pártja KB PB tagja, a Szovjetunió kül­ügyminisztere pénteken Moszkvában fogadta Thomés Wats ont, az Egyesült Államok új moszkvai nagykövetét. A megbeszélésen a szovjet— amerikai kapcsolatok néhány kérdését vitatták meg. EoszMöidün és Kotalómáimn Szovjet segély Kambod R szavazatok többsége: igen Baszkföld és Katalónia né­pe a csütörtökön tartott nép­szavazáson az „igen” szava­zatok óriási többségével jóvá­hagyta a két országrész alkot­mányjogi bizottságában már elfogadott tervezetét, A szavazásban való részvé­tel a Baszkföldön 60,6 száza­lék, az igen szavazatok ará­nya 89 százalék volt. Kataló- niában a referendumon a szavazásra jogosultak 60,4 szá­zaléka vett részt, az „igen” szavazatok aránya valamivel 90 százalék fölött volt. A népszavazással csütörtö­kön jóváhagyott autonóm stá­tus életbe léptetéséhez az szükséges, hogy a most elfo­gadott okmápyokat a spanyol parlament két háza jóváhagy­ja és ezt követően megválaszt­hassák a két nemzetiségi terü­let parlamentjét. Ezt követően alakul majd meg az autonóm kormány. A népszavazás mindkét országban komolyabb incidens nélkül zajlott le. Összecsapások Salvadorban San Salvadorban csütörtö­kön két személy életét vesz­tette, és sokan megsebesültek, amikor a Kereszténydemok­rata Párt száműzetésből visz- szatért vezetőjét, Napoleon Duartet ünneplő tömeg össze­csapott a Népi Forradalmi Tömb Duarte ellen tüntető tagjaival. A Népi Forradalmi Tömb továbbra is megszállva tart a salvadori fővárosban két mi­nisztériumot, fogva tart több mint 1500 személyt, köztük a két minisztert is. A szervezet elutasította a polgári-katonai juntának azt a javaslatát, amely a tárgyalások feltétele­ként szabta meg a két minisz­ter szabadon bocsátását. A Népi Forradalmi Tömb szóvi­vője kijelentette: követeléseik teljesítéséig nem hagyják el a minisztériumokat, és nem en­gednek szabadon egyetlen személyt sem. Közös közlemény R dél-jemeni küldöttség moszkvai tárgyalásairól A Szovjetunió és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársa­ság tovább kívánja erősíteni barátságát és kölcsönös együttműködését — hangoz­tatja az a közös közlemény, amelyet pénteken este tettes közzé Moszkvában Abdul Fat- ta'n Iszmailnak, a Jemeni Szo­cialista Párt főtitkárának, a JNDK elnökének látogatásá­ról. A dél-jemeni elnök és az általa vezetett küldöttség a szovjet fővárosban tárgyaláso­kat folytatott Leonyid Brezs- nyevvel, az SZKP KB főtitká­rával, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnökével és más szovjet ve­zetőkkel. Brezsnyev és Iszmail a látogatás során aláírta a két ország barátsági és együttmű­ködési szerződését. Mint a közös közlemény megállapítja, a tárgyalások és az azokon létrejött megállapo­dások , újabb ösztönzést adnak a gyümölcsöző kétoldalú együttműködésnek. A JNDK és a Szovjetunió, valamint a szocialista közösség többi álla­ma közötti együttműködés ki- szélesítéséhez hozzájárul, hogy a demokratikus Jemen megfi­gyelőként részt vesz a KGST munkájában. A nemzetközi kérdések meg­vitatása során a Szovjetunió és sl JNDK vezetői különösen nagy figyelmet szenteltek a közel-keleti heiyzetnek. Elítél­ték a különutas szerződések útját és állást foglaltak amel­lett, hogy a Közel-Keleten át­fogó rendezést valósítsanak meg. Aláhúzták, hogy az igazságos és tartós béke meg­teremtése ebben a térségben csak úgy lehetséges, ha felté­tel nélkül kivonják az izraeli megszálló csapatokat vala­mennyi 1967-ben megszállt arab területről és tiszteletben tartják a palesztin arab nép nemzeti jogait, beleértve az önálló nemzeti 'álfáin létreho­zásának jogát. A Szovjetunió és a JNDK támogatja Libanon függetlenségét és követeli, hogy Izrael haladéktalanul szüntesse meg Libanon elleni agresszív akcióit. A szovjet fél kifejezésre juttatta, hogy megelégedéssel értesült a JNDK és a Jemeni Arab Köztársaság között ki­alakult békés kapcsolatok fej­lődéséről. A Szovjetunió és a JNDK elítélte a.z imperialista erők azon kísérleteit, melyekkel fe­szültséggócokat kívánnak lét­rehozni a Vörös-tenger térsé­gében és az arab félsziget déli részén. Annak a meggyőződé­süknek adtak kifejezést, hogy a béke és a biztonság megszi­lárdítása a Perzsa-öböl térsé­gében elősegítené a bizalom és a jószomszédi együttműködé­sen alapuló kapcsolatok létre­hozását a térség valamennyi országa között. A Szovjetunió és a JNDK állást foglalt amellett is, hogy változtassák békeövezetté az Indiai-óceán, térségét. Mint a közlemény megálla­pítja, a Szovjetunió és a JNDK álláspontja teljességgel azonos ■ a nemzetközi béke megszilárdítását illetően. Mindkét ország határozott szándéka, hogy kivívja ■ az enyhülés folyamatának meg­szilárdítását, hatékony intéz­kedések mellett foglalnak ál­lást a leszerelés területén. Ez­zel kapcsolatban a JNDK nagyra értékeli azokat az új, békés szovjet kezdeményezé­seket, amelyeket Leonyid Brezsnyevnek Berlinben el­mondott beszéde foglalt ma­gában. A Szovjetunió és a JNDK megerősítette, hogy támogat­ja azt az igazságos harcot, amelyet Ázsia, Afrika és La­tin-Amerika népei vívnak az imperializmus, a gyarmati rendszer és a fajüldözés ellen — állapítja meg a többi kö­zött a közös közlemény. Megalakult a dán kormány Anker Jörgensen dán mi­niszterelnök pénteken nyilvá­nosságra hozta új, szociálde­mokrata kisebbségi. kormá­nyának névsorát. 'Á tizen­nyolc tagú kabinet nemcsak abban különbözik az előzőtől, hogy liberálisok nincsenek benne, hanem abban is, hogy három új tárcát hoztok létre, és több tárcát összevontak. Új miniszter Kjeid Ölesen, a Szociáldemokrata Párt volt elnökhelyettese a külügymi­nisztérium élén, Ritt Bjerre- gaard, a szociális ügyek mi­nisztere A Szovjetunió által küldött scgély-rizsszállíímányt a parasztok között osztották szét Phnom Penhben Két újabb hajó kötött ki hagy mennyiségű szovjet se­gélyszállítmánnyal a kam­bodzsai Kompong Som kikö­tőben. A szovjet kormány élelmiszert, gépkocsikat és traktorokat küldött a kambod­zsai nép megsegítésére. A két szovjet hajó rakomá­nyának átvétele alkalmából tartott nagygyűlésen Ros Sa- may, a Kambodzsai Népi For­radalmi Tanács tagja mondott köszönetét a szovjet segítsé­gért DlVSZ-knldöttség Rraíatnál . Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnöké csütörtökön a késő éj­szakai órákban találkozott a Demokratikus Ifjúsági Világ­szövetség irodájának Beirút- ban tartózkodó küldöttségével. A találkozó végén Ernesto Ottone, a DÍVSZ elnöke, a nemzetközi szervezet nevében kitüntetést nyújtott át Jaxsszer Araiaknak. A küldöttség tagjai csütör­tökön találkoztak Georges Hauival, a Libanoni Kommu­nista Párt főtitkárával is. A DlVSZ-küldöttség péntek délelőtt visszaérkezett Buda­pestre. Laposakor érkezeit Államcsíny Bél-Kor Bábun Az AFP washingtoni gyors­híre szerint az amerikai kül­ügyminisztériumban úgy ér­tesültek, hogy Szöulban meg­döntötték Pák Csong-hi elnök kormányát. Az UPI szöuíi keltezésű ■ gyorshíre szerint pénteken Csői Kju-ha miniszterelnök átvette az elnöki teendőket, „Pák Csong-hi távollétében”. Énről a minisztertanács rend­kívüli ülése után tettek beje­lentést. További részletek nem ismeretesek. Egy kormányszó­vivő szerint az ország egész területére kihirdették a rend­kívüli állapotot. Szöulból jelentette gyorshír­ben az AFP, hogy Pák Csong- hi elnök lemondott és az ál­lamfői tisztséget Csői Kju-ha 'miniszterelnök vette át* Ugyancsak az AFP jelentése szerint egyetlen sziget kivéte­lével az ország egész terüle­tére rendkívüli állapotot ren­deltek el. Az AFP Washingtonból je­lentette, hogy pénteken állam­csíny során Szöulban megöl­ték Pák Csong-hi dél-koreai elnököt. A szwjút térsaéstbmfejlődése Leonyid Brezsnyev legújabb könyvéről A napokban jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában Leonyid Brezsnyev gyűj teményes kötete A szov­jet társadalom politikai rendszerének fejlődése címmel. A válogatás az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége elnökének az 1964 novemberétől 1979 márciusáig terjedő időszakból származó beszédeit, felszólalásait, cik­keit és üdvözleteit tartalmazza, ame­lyekben állást foglalt a szovjet társa­dalom politikai rendszerének fejlődésé­vel kapcsolatos alapvető kérdésekben. A kötet lapozgatása során választ kapunk korunk legfontosabb kérdéseire, hiszen Brezsnyev elvtárs egy hatalmas nép pártjának és államának vezetője­ként fejti ki álláspontját és fogalmaz­za meg a feleletet az emberiséget, a világot érintő kérdésekre. Rendkívül magas eszmeiséggel, a marxizmus—le- ninizmus elveinek alkalmazásával, a kommunizmusba és a nép felemelke­désébe vetett hittel, és mély meggyő­ződéssel hangzanak el ezek a gondola­tok. S most, amikor a Nagy Októberi. Szocialista Forradalom győzelmének 62. évfordulóját ünnepeljük, még fénye­sebben állnak előttünk a lenini tanítá­sok, még inkább kidomborodik a Szov­jetunió szerepe és jelentősége a szo­cializmusért, a kommunizmus megte­remtéséért folytatott küzdelemben. Hi­szen elsőnek a világon ebben az or­szágban valósult meg a szocialista tár­sadalom, amely zászlajára ezt írta: Mindent az emberért, az ember javára. A párt szerepe Leonyid Brezsnyev megkülönböztetett figyelmet fordít műveiben a párt fej­lődésével összefüggő kérdéseidre. Min­denekelőtt arra, hogy miként, valósítja meg az SZKP a társadalomban betöl­tött vezető és irányító szerepét. Rá­mutat, hogy a fejlett szocialista társa­dalomban még jobban növekszik a . párt szerepe, mert a nagy építőmunkát, . a társadalom szervezését, az emberek boldogulásáért folytatott munkát a párt vezeti, irányítja, szervezi és moz­gósítja az embereket a célok megva­lósítására. S ez a munka egyre bonyo­lultabbá válik, mint ahogy sokrétűb­bekké, bonyolultabbakká váltak az el­végzendő feladatok is. Nyilvánvaló, hogy ebben a gigászi küzdelemben nem csökken, hanem felelősségteljesebbé vá­lik a párt irányító szerepe. Miért képes erre a kommunista párt? — teszi fel a kérdést Leonyid Brezs­nyev. Azért, mert az SZKP nehéz és dicsőséges utat tett meg, mert fel van fegyverezve a marxizmus—leninizmus eszmei fegyvereivel, mert a harcok fü­zében edződött, mert hisz a nép kime­ríthetetlen alkotóerejében, s a nép szolgálatában látja egész tevékenységé­nek célját és értelmét. Ma már 11 mil­liónál több, azonos nézeteket valló embert — kommunistát — foglal ma­gába az SZKP,' soraiban egyesültek a szovjet nép legjobb fiai és leányai. Ez a gondolat végigvonul az egész könyvön. Szüntelenül hangoztatja, hogy a Szovjetunió minden eredményének forrása a párt egysége, ereje és alkotó- készsége. A párt programja és szerve­zeti szabályzata irányítja e roppant hatalmas sereg, a pártszervek és párt- szervezetek munkáját A kommunis­táknak a Szovjetunióban módjuk és le­hetőségük van arra, hogy cselekvőén részt vegyenek a párt életében, szaba­don kifejtsék véleményüket, hatéko­nyan ellenőrizzék az állami, a gazda­sági és társadalmi szervezetek tevé­kenységét. Olyan a légkör a pártban, hogy a kommunisták felelősségérzete kibontakozhat mindazért, ami az or­szágban és a pártban történik, érvé­nyesül az elvtársi bírálat és önbirálat s nem engedi a pártélet lenini normái­nak bál-miféle megszegését Miközben értékeli e nagyszerű tu­lajdonságokat, nem feledkezik meg ar­ról sem, hogy az SZKP-ban is akad­nak olyan párttagok, akik nem bizo­nyulnak igazi politikai harcosoknak. Akadnak olyanok, akik csak a külső hatás kedvéért sürgölődnek, s amikor itt a cselekvés ideje, visszariadnak, tá­volmaradnak. Ezeket a mesterkedőket elítéli az SZKP főtitkára, s arra figyel­meztet, hogy a kommunistának minde­nütt — a munkában, a társadalmi élet­ben, a tanulásban, a magánéletben —, mindig kommunistának kell maradnia, méltónak kell lennie „a lenini párt tagja” magasztos címhez. A szocialista demokrácia Sokoldalúan foglalkozik a gyűjtemé­nyes kötet a szovjet demokrácia idő­szerű kérdéseivel, hangsúlyozza, hogy a szocialista demokrácia a legemberibb, mert alapját c legigazságosabb elvek, a szocializmus, a kommunizmus elvei al­kotják. A szocialista társadalomban ugyanis az ember helyzetét nem a gaz­dagság és a származás határozza meg,

Next

/
Oldalképek
Tartalom