Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

FORMATERVEZETT KILINCS J m ír 'i: :y_ tsz-melléküzemag PÁLYAKEZDŐ takarmAnymegtakaritas Lévay Jenő rajzai Vakcinák és infúziók A közegészségügyet szolgálják a Humánban Nyugodtan állíthatjuk, hogy talán nincs is olyan magyar állampolgár, aki valamilyen módon ne találkozott volna már a Humán Oltóanyagterme- lö és Kutató Intézet termékeivel. Ki úgy, hogy saját maga volt a szúró fájdalom szenvedő alanya, ki pedig úgy, hogy sírásra görbült szá­jú gyermekét, unokáját kellett vi­gasztalnia. Mert azt még megér­tette az elkeseredett emberpalánta, hogy betegnek lenni nem jó do­log, de azt már végképp nem fogad­ta el, hogy akkor is kell szurit kap­ni, amikor kutya baja sincs.... Védőoltások rendszere A fertőző betegségek megelőzését szolgáló oltóanyagok előállítása nem­csak a legközismertebb, hanem egy­ben legrégebbi tevékenysége is az intézetnek. — Eredetileg a Phylaxia vállalat humán főosztályaként kezdtünk foglalkozni oltóanyagok előállításá­val, s 1954-ben váltunk ki onnan, ekkor kerültünk az Egészségügyi Mi­nisztérium hatáskörébe, mint ön­álló intézet — kezdi tevékenységük bemutatását Füvessy Imre megbí­zott igazgató. Az országosan beve­zetett, kötelező védőoltások vakci­náit budapesti részlegünkben gyárt­juk. Magát a védőoltási rendszert az Országos Közegészségügyi Inté­zettel közösen dolgoztuk ki, s ebben a mi feladatunk a megfelelő mi­nőségű, megbízható készítmények kifejlesztése és gyártása volt. Ügy érezzük, hogy ez sikerült is, s en­nek köszönhető, hogy ma már pél­dául a tetanusz, a diftéria, a sza- márköhögés csak elvétve fordul elő. Erre őszintén büszkék vagyunk,.. Az intézet hagyományos termé­keinek csoportjába tartoznak még a különböző diagnosztikumok, me­lyek az emberi szervezet állapotá­nak pontos meghatározását segítik elő. Ilyen például a terhesség gyors meghatározását szolgáló készítmé­nyük, mely 2 éve van forgalomban, vagy azok a táptalajok, melyeket baktériumok felismeréséhez állíta­nak elő. Az antibiotikumok ma már igen nagy számban állnak az orvo­sok rendelkezésére, így annak meg­határozása, hogy egy-egy baktérium ellen melyik készítmény a leghatá­sosabb, igen fontos. Ehhez nyújt je­lentős segítséget az intézetben készü­lő diagnosztikum. — Az emberi vér gyógyszerré dol­gozása jelenti munkánk egy másik nagy részét — folytatja Füvessy Imre. — Évente sok tízezer litert frakcionálunk gödöllői részlegünk­ben, ahol ez a tevékenység már ipari méreteket öltött. Legismertebb készítményeink a gamma-globulin és az albumin. Míg előbbi a közvet­len felhasználást szolgálja, utóbbiból infúziót készítünk. Palackok milliószámra A különböző infúziók és vértartó­sító oldatok előállítása az intézet harmadik fő tevékenysági területe. Évenként több millió palackot töl­tünk meg Gödöllőn, 22—24 féle in­fúzióval. Ezek között vannak só­tartalmú folyadékok, a nagy vér- veszteség esetén alkalmazott plazma­pótló infúziók, de említhetném ku­tató-fejlesztő munkánk egyik új eredményét, az aminósav-infúziót. Ez a táplálkozásra képtelen beteg szer­vezetébe jutva a teljes értékű fe­hérjét pótolja. t — Önök egyidejűleg kutatnak és gyártanak, utóbbit sokszor ipari mé­retekben. Milyen a kapcsolat az in­tézet e két tevékenysége között? — Mint nevünk is mutatja — ter­melő és kutató intézet —, a terme­lés és kutatás nálunk egységet ké­pez. A produktív részlegeket nem különítjük el a kutató laboratóriu­moktól. már csak azért sem, hi­szen készítményeink jellegéből adó­dóan sokszor maga a gyártás is la­boratóriumi körülmények között fo­lyik. Bár — mint már szó esett róla — vannak termékeink, melyeket ipari módszerekkel, nagy mennyiségben állítunk elő, gazdálkodásunkra mégsem teljesen jellemző a vállala­ti szemlélet. Mindenből annyit kell ugyanis termelnünk, amennyire szükség van, s a gyártás, az eladás fokozása adott esetben nem cél. Vé­gül is nem adhatunk fel hirdetést, mondjuk ilyen szöveggel: vásárol­jon még több oltóanyagot, s oltássá újra gyermekét. Nincs szenzáció — A közelmúltban több olyan hír látott napvilágot, miszerint az in­tézet rövidesen több. szenzációszám­ba menő készítmény gyártását kez­di meg. Szó esett a Széles-féle seb­balzsamról, vagy a szintén égési se­bek gyógyítását szolgáló bőrpótló kötszerről. Valóban így van ez? — Az égési sérültek kezelésére al­kalmasnak mondott Széles-féle fo­lyadék jelenleg még a klinikai vizs­gálat stádiumában van. Az tény, hogy a szerrel itt, az intézetben foly­tatott állatkísérletek eredményesnek mutatkoztak. Ennek alapján fogadta el az Országos Gyógyszerészeti In­tézet törzskönyvezésre alkalmasnak, s ha majd ez az igen hosszú folya­mat sikeresen lezárul, akkor kezd­hetjük meg csak a gyártását. A bőrpótlónak nevezett liofilizált sertésbőr semmilyen körülmények között nem tudja a sérült, megégett bőrt pótolni, csupán biológiai köt­szerként elősegíti a gyógyulást. WEYER BÉLA Restaurátorok A Belorusz Tudományos Akadé­mia művészettörténeti, néprajzi és. népművészeti intézetének munkatár­sai évek óta járják nyaranta a köztársaság városait és falvait. Ré­gi. elhagyott templomokban, falu­si házakban, padlásokon, színekben bukkannak festményekre, fára fes­tett ikonokra, fából készült szobrok­ra, régi tárgyakra. Több mint 10 ezer alkotás, köz­tük körülbelül ezer képzőművészeti munka gyűlt össze, ezek nagy ré­szét nem kímélte az idő, restaurálni kell őket. Sok a dolguk a restaurátoroknak. Igyekeznek új életre kelteni a régi kéziratokat, festményeket, szobrokat. Sokszáz restaurált műalkotással is­merkedhetnek meg a művészetek barátai. Sokszor okoz meglepetést a restaurá­lás. — A képen Jobbról — az eredeti ikon egyik részlete. Október 1 2 * h 5 9 □ i0 n ­3 12 9 Ö~~ ® w~ m ssr * “ rr 9 w~ @ 21 □ W~ □ K □ 25 2b n 27 9 26 29 □ 30 31 32 □ n r 35 □ • 37 34 39 n to * m «3 9 44 n 45 □ 46 ti 40 49 □ 51 • 52 9 5T • 55 56 57 □ 5T 59 m íT 61 62 63 5T1 65 6ő~ 67 i_ i 68 L L KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Fehér Imréné (2217 Gomba, Kossuth tér 9.), Ádám Imréné (2170 Aszód, Falujárók út­ja 5/12.), Ladjánszky Mihály (2040 Buda­örs, Pf. 15.), Varga Apollónia (2700 Ceg­léd, Akácos út 1.). Szabó Erzsébet (2120 Dunakeszi, Somogyi Béla u. 20.), Kordis László (2045 Törökbálint, Petőfi Sándor út 1.), Vági Sándor (2040 Budaörs, Pozso­nyi u. 10.), Molnár Pálné (2681 Galga- györk. Arany János u. 2.), özv. Hajdú Károlyné (2730 Albertirsa, Kossuth Lajos u. 30.), Palikó Márta (1525 Budapest, Pf. 83.). GYERMEKRFJTVENY Pajtások! Találós kérdések sorozatunk mai címe továbbra is: „ki találta fel?” Lásd a vastag betűkkel szedett sorokat. VÍZSZINTES 1. A zsebórát? (nürnbergi lakatos, 1480 —1542). 8. Elrejteni. 9. A dinamót? (német mérnök, Werner von isle—inns). 10. Pest egyik része! 11. Egy, németül. 13. Príma áru jelzése a kereskedelemben. 14. EEEEEEEEE. 16. DÉY. 17. Avasodni kezd! 18. Asszonyok, lányok viselik. 19. Közre­működik abban, hogy az akadályon át­jusson. 21. Elsüti a ravaszt. 22. Előidézője. 24. Kemény anyagba vés 25. Masíroz. FÜGGŐLEGES 1. Szövetségi tartomány az NSZK-ban, székhelye: Wiesbaden. 2. válogatott, első­rendű, ismert idegen szóval. 3. Belül ren­dez! 4. A mozgöképgyártást? (francia ve­gyész és fizikus testvérpár). 5. ßelül he­ged! 6. Kortyolgatni. 7. Jugoszláv folyó, a Morava mellékvize. 11. Az izzólámpát? (amerikai elektrotechnikus, Thomas Alva 1847—1831). 12. Ahol a napot lemenni lát­juk. 15. A kötény népies neve. 17. Érte­sülés névelővel. 19. Álmodni kezd! 20 Odébb nyom. 23. Kiss Ernő névbetül. Pajtások! A megfejtett feltalálók nevelt Írjátok le egy levelezőlapra, és október 28-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az októ­beri jutalomsorsolásban. VÍZSZINTES 1. Beküldendő. 12. Veszteség. 13. Há­zikó. 14. Vissza: fűszerez. 15. Élet. Ifi. Be­küldendő. 18. Község Budapest mellett. 20. Árassz. 21. Ravaszdi ragadozók. 23. Azonos betűk. 21. „A” lányaim férjei. 25. Kínai betűi. 27. Ajándékozok. 28. Skálázó szócska. 30. Torzsalkodik. 33. Tessedik Sámuel. 34. Régi űrmérték (—’). 36. Nyá­ron használt kozmetikai cikk. 37. Micso­dát. 38. Későn. 40. Vissza: Pedagógus. 41. Európai államfő. 42. Kártya argónyelven. 44. Fém. 45. Nem szabad. 46. Nőstényfar­kas latinul (LUPA). 18. Iza betűi. 49. Köz­ség Mohács mellett 50. Helvrag. 52. Kerti szerszám. 54. Az elektromos feszültség egysége. 55. HA. 56. Komárom megyei község. 58. Csókolt. 60. Médium fele. ... -vesz. 63. Hegvorom. 64. Hajíts. 65. Erkölcstan. 67. Jegyzé. 68. Távol-keleti állam _ FÜGGŐLEGES 2. Vágat, tárna. 3. Cselfogás. 4. Rang­jelző szócska. 5. Égitest. 6. Névelös esz­köz. 7. Lekváros. 8. Hálóban a labda! 9, Azonos betűk. 10. A bíróság munkáját segítő személy. 11. Mezei. 12. Beküldendő. 17. A rabság jelzője. 19. Beküldendő. 20. Védelmezek (—’). 22. Testvérgvilkos bib­liai férfi. 24. A jutalom. 26. Nem, nemi jelleg. 27. Tény. 29. Férfinév. 31. Díszes madár, névelővel. 32. Európai nép. 33. Ju­goszláv város: .. . -grád. 35. Tanul. 37. Milyen. 39. Gallyuk. 41. Nem enged. 43. A tiszteletes. 45. Nyomott. 47. Becézett szülő. 49. Aruda. 51. Tápláló. 53. Névelös nemes szerv. 54. Tetszetős növény. 55. Izrael hivatalos nyelve. 57. Hull. 59. A 63. számú sor közepe. 60. Nemrég meg­gyilkolt olasz politikus. 62. ZKN. 64. Hangszer. 66. Osztrák és spanyol autók betűjele. 68. KA. Megfejtési határidő !»1 hét. AZ OKTOBER 7-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Oszó fátyolként halad a megindult levegő, A levél mind remegő, rezgő árnya itt marad. l< 0­5 H 5 * r r no a a i b 16 20 u VL 15 2H 15 VASÁRNAP KOSSUTH RÄDIÖ 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Hírek. Időjá­rás-jelentés. 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.54: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Útköz­ben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: A magyar népdal hete. 9.01: Zenés reklámturmix. 9.06: Magyar Múzsa. 9.56: Műsorajánlat. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentős; 10.03: Út­közben. 10.08: Budapesti művészeti betek. 11.00: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 11.09: Reklám. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.00: Hirek. Időjárás- jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Rázós úton. 13.10: Részletek Offenbach műveiből. 13.38: Rádiőlexikon. 14.08: Ma­gyar előadóművészek. 15.03: Hírek. Időjá­rás-jelentés. 15.05: Útközben. 15.10: Rek­lámkalauz. 15.13: Pillantás a nagyvilágba. 15.33: Chopin: Tizenkét otűd. 16.01: Kő hull apadó kútba. 17.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 17.05: Útközben. 17.10: Vajda Zsu­zsa riportja. 17.20: Opera-müvészlemezek. 18.15: A király kenyere. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hirek. Időjárás-jelen­tés. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.54: Kodály: Galántai táncok. 20.09: Tölt­sön egy órát kedvenceivel. 21.09: A ma­gvar népdal hete. 22.09: Hírek. Időjárás- jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Emlékek szárnyain. 23.10: Új lemezeink­ből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Slágerduettek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Leo- nyid Reizman szovjet szerzők műveiből orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Keress- kutass! 9.30: Fúvósátiratok. 10.00: Törté­neteim. 10.30: Hírek. 10.33: Színházi ma­gazin. 12.05: Jó ebédhez szól a nóta. 13.02: Deszkavári királyfi. Mesejáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Rek­lámparádé. 14.05: Hires előadók albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Nők­ről — nőknek. 16.00: Barlay Zsuzsa és Miller Lajos opercttfelvétcleiből. 16.15: Hi­rek. 16.18: Útközben. 16.20: Százhangú or­gona. Közben: 16.55: Reklám. 17.00: A vasárnap sportja. Totó. 17.55: Slágerek mindenkinek. 18.30: Hírek. 18.33: Nőta- kedvelőknek. 19.20: Mit üzen a rádió? 19.55: Simon László jegyzete. 20.05: Jo­hann Strauss műveiből. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. Totó. 20.38: Társalgó. 22.35: újdonságainkból. 23.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 23.10: Az 1979. évi debrece­ni dzsessznapok legszebb felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Mű­sorzárás. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyel­vű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-je- lentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Magyar szerzők zongoramüveiből. 8.31: Szimfoni­kus zene. 10.10: Új zenei újság. 11.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 11.03: Sztereó be­állító hang. 11.06: Dietrich Fischer-Dieskau operaáriákat énekel. 11.43: A kamarazene kedvelőinek. 13.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Hangfel­vételek felsőfokon. 13.48: A magyar nép­dal hete. 14.08: A Nemzetközi Rádióegye- tem műsorából. 14.38: Orosz operákból. 15.30: Slágerlista. 10.05: Romantikus zene. 17.20: Rádiószinház. 17.57: Így láttam Ko­dályt. 18.34: Nagy mesterek kamarazené­jéből. Közben: 19.09: Hírek. 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.20: Kis magyar néprajz. Kb. 20.25: A magyar széppróza századai. Kb. 21.22: Üi oneralemezeinkből. Kb. 23.30: Hírek. Időjárás-jelentés. Kb. 23.40: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Tévétorna. 8.15: Mindenki iskolája. 8.45: Történelem. 9.15: Óvodások filmmű­sora. 9.30: Játsszunk együtt! 9.40: Jevge- nyij Svarc: Hókirálvnő. 11.25: Hírek. 11.30: Bp. Spartacus—BSE. Bajnoki női kosár­labda-mérkőzés. 13.55: Franciaország ma­dártávlatbői. 14.10: Pedagógusok fóruma. 14.45: A legjobbak között. 15.45: Várkonyl Zoltán-sorozat. Egri csillagok. Magyar film. IL rész. 17.05: Reklám. 17.15: Műso- rainkat ajánljuk! 17.40: A popvilág csil­lagai. James Taylor koncertje. 18.25: Rek­lám. 18.35: A közönségszolgálat tájékozta­tója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Washing­ton— zárt ajtók mögött. Amerikai tévé­filmsorozat. VI/2. rész. 21.40: Sporthírek. 21.50: Kapcsoltam. Társasjáték. 22.20: Hí- rek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kultu­rális programjából. 8.25: Mit üzen a rá­dió? 9.00: Gulyás Pál versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Levente Péter műsora óvodásoknak. 10.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Csaj­kovszkij: II. szimfónia. 11.09: A matamba királynő. 11.29: Felelet. 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műso­rából. 14.35: Nyomozás. 14.54: Édes anya­nyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 15.28: Visszapillantó. 15.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Csenki Imre vezényli a Magyar Állami Népi Együttes énekkarát. 16.31: Szocialista bri­gádok akadémiája. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Rcklámkalauz. 17.10: Kőnyvpremier. 17.52: Kadosa Pál zongoraműveiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink fi- gyemébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A Belügyminisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik. 19.45: Sajtó­konferencia Győr-Sopron megyében. 20.45: Slágermúzeum. 21.30: Németh Marika és Heinrich Schlusnus operafelvételeibőL 22.CO: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Színes színpad. 23.30: Mágyar szer­zők müveiből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 0.10: Ihász Gábor saját táncdalaiból énekel. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Fú­vósmuzsika a Moszkvai Rádió műsorából. 8.30: Hírek. 8.33: Nótacsokor. 9.30: Fűtől fáig. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Minden­napi pénzügyeink. 12.00: Kersics Anka és Dóry József népdalokat énekel. 12.30: Hí­rek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: A parasztháztól a toronyházig. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.C0: Kettőtől ötig... A rá­dió kívánságműsora. 17.00: Szabad játék szavakkal. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.30: Reklám. 19.35: A Boney M. együttes hangversenye a sopoti - dalfesztiválon. 20.05: Magyar! Imre népi zenekara játszik. 20.30: Hírek. 20.33: Társalgó. 22.30: Operettfinálék. 23.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 23.15: Dzscsszf el­vételekből. 24 03: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.03: Romantikus kamara­zene. 9.00: Iskolarádió. 9 30: Zenekari mu­zsika. 10.30: Gondolatjel. 11.05: Romanti­kus onerákból. 12.11: Magyar Múzsa« 13.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13.05: Mű­sorismertetés. 13.07: A kamarazene ked­velőinek. Közben: 13.49: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus korá­ról. 15.02: Két szimfonikus költemény. 15.35: Láttuk, hallottuk. 16.00: Arcok, mű­vek. korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Kórusainknak ajánljuk. 17.11: Ma­ria Callas Bellini és Verdi oneráiból éne­kel. 17.51: Sztereó mustra. 18.11: Zsebrá­diószínház. 18 30: A hét zeneműve. 19.00: Hírek. Időjárás-ielentés. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: Ráesnünk a 7—• mia nasrvtermét. Közben: kb. 20.25: Val­lomás három hangra. Kb. 2b'*'): r»'z"'’ssz- fetvételekből. 22.01: Mozart-művek. 23.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.45: Műsorzá­rás, A rádió és a televízió műsora Egy évig Sárospatakon volt Joghallgató (függőleges 13.), a felvilágosodás irodai mának legnagyobb költője. A gyönyörű hegyaljai táj, a vidám, mustszagú szüret, , baráti vendéglátóknál kortyolgatott zamatos tokaji számos szép vers megirásár ihlette. Ilyen az Október című is, amelynek két sorát idézzük a (vízszintes 1., fug gőleges 12. és vízszintes 16.) sorokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom