Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
1979. OKTÓBER 3, SZERDA FÓKUSZ Elnöki logika? Világszerte nagy figyelemmel követték Carter amerikai elnök elhangzott tevebeszédét (amelyet ebben a lapszámban ismertetünk), hiszen olyan témával foglalkozott, amely közvetlenül összefügg a világunk sorsára nagy hatással levő 5AL.T—n. egyezménnyel. Az első kommentárok, amelyek a Carter beszédet taglalják, egyben megegyeznek: az elnök bizonyos mértékig visz- szalépett a kubai kérdésben korábban tapasztalt merev álláspontjához képest. De vajon megfelelő időben és megfelelő módon tette-e? Erre már korántsem olyan egyszerű a válasz. Vegyük sorba a történteket, próbáljuk őket fölfűzni az amerikai elnök gondolatsorára. Ami az úgynevezett kubai kérdést illeti: 1962 óta az Egyesült Államok szomszédságában levő, szocialista utat járó szigetországban korlátozott számú szovjet katonai kiképző-tanácsadó egység tartózkodik. Ez az ultramodern eszközökkel katonai felderítést folytató amerikai szervezetek, a CIA, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) előtt hosszú évek óta nem titok. Ezt maguk az érdekelt titkos- szolgálati vezetők is elismerték: A szovjet katonáknak sem a száma, sem pedig az egység funkciója — a szovjet fegyverek kezelésének elsajátíttatása — nem változott. Carter maga is megerősítette, hogy erre vonatkozóan saját titkosszolgálata mellett biztosítékokat kapott a szovjet vezetéstől is. Tegyük hozzá, hogy még a legvadabbul enyhülésellenes szenátorok, tábornokok sem beszéltek többről, mint két-háromezer szovjet katonáról. Nem kell ahhoz katonai szakértőnek lenni, hogy megállapíthassuk, ekkora erő semmilyen körülmények között nem jelent veszélyt az Egyesült Államok biztonságára. (Jegyezzük meg: a császári iráni rendszer hadseregét közvetlenül a szovjet határ mentén annak idején 60 ezer amerikai katonai tanácsadó segítette, képezte ki. Jelenlétükből a Szovjetunió annak idején mégsem vont le olyan következtetéseket, mint most Carter.) Marad tehát az a magyarázat, hogy az Egyesült Államok SALT-ellenes köreinek szüksége volt ürügyre. így bányászták ki a sok éves CIA-akták közül a kubai szovjet tanácsadók jelenlétét, s fújták föl nemzetközi méretű üggyé. Nagy és mindmáig megválaszolatlan kérdés, hogy Carter, akinek sorozatos belpolitikai kudarcai miatt lét- fontosságú a SALT-szerződés szenátusi ratifikálása — ez lenne egyetlen számottevő külpolitikai sikere —, miért táncolt határozatlanul ide- oda a SALT ellenzőitől a SALT-párti táborig, noha nyomós érdekei fűződnek a szerződés törvénybeiktatásához. Mostani beszédjének alaphangját tekintve, az elnök talán eljutott az előző mondatban vázoltak felismeréséhez. Bár a hír, hogy az Egyesült Államok az egész karibi térséget (tehát nemcsak Kubát, hanem a többi, haladó irányba tartó országot) fenyegető katonai erőt hoz létre, óvatosságra int. Egészében véve Carter ott volt kemény, ahol nem kellett volna, és abban az irányban engedett (SALT-ellenes politikusok), amely számára csak hátránnyal járt. Egyre több megfigyelő van azon a véleményen, hogy ez a különös elnöki logika, az elkésett, elhibázott reagálások megpecsételhetik Carter sorsát az elnökválasztási küzdelemben. D. P. A SALT-U. ratifikálására szólít fel, de növeli a Karib-térség katonai feszültségét Carter ellentmondásos tv-beszéde Carter amerikai elnök keddre virradó hajnali két órakor az országhoz intézett televíziós beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok mostantól kezdve, növeli karib-tengeri katonai jelenlétét, és ugyanakkor biztosította a nemzetet, hogy a szovjet katonai személyzet kubai jelenlétével kapcsolatos ellentétek „bizonyosan nem indokolják a hidegháborúhoz való visszatérést”. Carter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a legnagyobb veszélyt az amerikai biztonságra nem a Kubában levő szovjet katonai személyzet jelenti, hanem a béke fenntartásáért és a nukleáris háború veszélyének a csökkentéséért Moszkvával „közösen kifejtett erőfeszítések meghiúsítása”. Beszédében az elnök felhívta az amerikai szenátust a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény ratifikálására, rámutatva, hogy a SALT —II. visszautasítása „komolyan kompromittálja nemzetünk békéjét és biztonságát” és „megzavarja, mélyen megriasztja európai szövetségeseit”. Ami a katonai jelenlét növelését illeti, a következő intézkedéseket sorolta fel: — szorosabb ellenőrzés alatt tartják a kubai területet. — létrehoznak egy állandó, A New York i ENSZ-közgyűlés Púja Frigyes találkozói Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottságában a nemzetközi terrorizmusról folyó vitában hétfőn felszólalt Szelei Kiss Gyula, a magyar küldöttség tagja. Hangsúlyozta, hogy Magyar- ország elvi alapon és következetesen elítéli a nemzetközi terrorista cselekményeket. Sürgette, hogy az ENSZ tegyen hatékony intézkedéseket a terrorizmust kiváltó okok, a gyarmatosítás, a faji megkülönböztetés felszámolására. A palesztinai nép nemzeti jogainak érvényesítését sürgette Maria de Lourdes Pinta- silgo portugál miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán elhangzott beszédében. A portugál kormányfő emlékeztetett rá, hogy országa tagja volt annak a bizottságnak, amelyet a Biztonsági Tanács alakított a nyáron az Izrael által megszállt térségben élő palesztinok helyzetének megvizsgálására. Maria de Lourdes Pintasilgo rámutatott, hogy a palesztinaiak jelenlegi helyzete „elfogadhatatlan a nemzetközi közösség számára”. Púja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség vezetője, hétfőn New Yorkban találkozott Emil Wojtaszek legyei külügyminiszterrel. Meleg, baráti-elvtársi _ légkörben megtartott megbeszélésükön a magyar— lengyel kapcsolatokkal összefüggő kérdésekről, valamint az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő egyes témákról tárgyaltak. A magyar külügyminiszter kedden New Yorkban találkozott Salim Ahmed Salim tanzániai nagykövettel, a közgyűlés elnökével. A szívé- vélyes hangú eszmecserén a jelenlegi ülésszak napirendjén szereplő kérdéseket tekintették át. CSAK RÖVIDEN... INDOKÍNAI KÖRÚTJA során kedden a Vietnami Szocialista Köztársaságból Phnom Penhbe érkezett a bolgár párt- és állami küldöttség. A delegációt Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke vezeti. KEDDEN ÚJRA megjelenít az Iráni Néppárt (Tudeh-párt) lapja, a Mardom. Az újságot ez év augusztus 20-án tiltották be minden alap nélkül. DR. SZŰRÖS MÁTYÁS moszkvai nagykövet kedden átadta Zalka Nataljának, Zalka Máté lányának a legendás hírű Lukács tábornok hamvainak hazahozatalával kapcsolatos iratokat és Zalka Máté magyarországi temetéséről készült fényképdokumentumokat. Ezeket az ukrajnai Belikiben levő Zalka Máté állami irodalmi emlékmúzeumban helyezik el. MAGAS KITÜNTETÉSBEN részesítette a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Magyarországon is jól ismert litván költőt, Eduard asz Mezselajtiszt: 60. születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrendet adományozta neki a szovjet irodalom fejlesztésében szerzett érdemeiért. TIZENHÉTEZER KATONA, 5000 katonai jármű, köztük 900 páncélos, valamint 120 helikopter és 200 repülőgép vesz részt a hétfőn megkezdődött ötnapos nagy őszi francia hadgyakorlat, a Saone —79 lebonyolításában. Giscard d’Estaing elnök szerdán megtekinti a hadgyakorlatot, amelyet 23 ország, köztük szocialista országok megfigyelői jelenlétében rekesz tenek be október 5-én. különleges katonai alakulatot a Karib-tenger partján. Florida déli részén. — kiszélesítik a térségben a katonai hadgyakorlatokat. — végül, minden indoklást mellőzve, csupán, a „kommunista veszélyre” hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Államok a jövőben növeli a gazdasági és egyéb természetű támogatását a térség országai számára, ami a hírügynökségek megjegyzése szerint annyit jelent, hogy ezentúl nagyobb támogatást kapnak azoknak az országoknak Washington-barát vezetői, amelyekben egyre jobban erősödik e rendszerekkel szembeni ellenállás. Tájékoztatásul Carter elmondta, hogy a legmagasabb szovjet helyről kapta a biztosítékot: a kubai szovjet katonák csak oktatással foglalkoznak, és sosem válnak harci alakulattá. Az AP értesülése szerint Carter múlt hét keddjén küldött üzenetet Brezsnyev- nek. aki csütörtökön válaszolt. A moszkvai biztosíték ellenére határozta el Carter a (fent felsorolt) katonai intézkedéseket. Az Egyesült Államok újabb provokációs, erőfitogtató hadgyakorlatot kezdett a szocialista Kuba közvetlen közelében. Mint az AP amerikai hírügynökség közli, az amerikai haditengerészet erői nagyszabású, 12 napos manővert tartanak a Karib-tenger térségében. Megfigyelők rámutatnak: a hadgyakorlatra éppen akkor került sor, amikor elérte tetőpontját az a provokációs kampány, amelyet az Egyesült Államok reakciós körei indítottak a Kubában állomásozó szovjet katonai személyzet ürügyén. Ezért a mostani kardcsörtetést megfigyelők úgy értékelik, mint az amerikai hadügyminisztériumnak arra irányuló kísérletét, hogy felszítsa a légkört a Karib-tenger térségében, megfélemlítse Közép- és Dél- Amerika népiéit, amelyek egyre elszántabban szállnak szembe a Washington által támogatott diktatórikus rendszerekkel, az amerikai monopóliumok rabló tevékenységével, egyre elszántabban harcolnak szabadságukért és függetlenségükért. LeonyiiBrezsnyev nyugat európai politikusokkal Leonyid Brezsnyev a Kremlben fogadta a Szocialista Internacionálé küldöttségét Dokumentumokat írtak alá Moszkvában Szovjet-görög tárgyalások Kedden a Kremlben folytatódtak a szovjet—görög tárgyalások. A tárgyalások befejeztével aláírták a megbeszélések dokumentumait, amelyeket később tesznek közzé. A tárgyalásokon, amelyeken szovjet részről Alekszej Koszigin miniszterelnök és Andrej Gromiko külügyminiszter, görög részről Konsztantin Ka- ramanlisz miniszterelnök és Georgiosz Rallisz külügyminiszter vett részt, vélemény- cserét folytattak a szovjet— görög kapcsolatok fejlesztésének további irányelveiről és jóváhagyták a közös nyilatkozat szövegét. A nyilatkozat, amelyet később tesznek közzé, arra hivatott, hogy elősegítse a kétoldalú együttműködés fejlesztését, a két ország népei közötti kölcsönös megértés és barátság megszilárdulását. Ez után került sor a doku- metumok aláírására. A szovjet—görög nyilatkozatot a két kormányfő: Alekszej Koszigin és Konsztantin Karamanlisz írta alá. A két ország gazdasági és műszaki együttműködéserői szóló megállapodást Szemjon Szkacskov, a külgazdasági kapcsolatok állami bizottságának elnöke, illetve Rallisz külügyminiszter írta alá. A szovjet—görög kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről tartott kedden megbeszélést Leonyid Brezsnyev és Konsztantin Karamanlisz. Az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Kremlben fogadta a görög miniszterelnököt. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Görögországgal kapcsolatos politikájának alapja a közeledés, az együttműködés és a barátság. Válaszában Karamanlisz síkraszállt a Szovjetunió és Görögország kapcsolatainak sokoldalú fejlesztéséért. OKP-küldöttség Lisszabonban A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására kedden OKP- küldöttség utazott Lisszabonba Enrico Berlinguer főtitkár vezetésével. Berlinguer a PKP főtitkárával, Alvaro Cunhallal a nemzetközi, különösen a nyugat-európai munkásmozgalmat érintő kérdésekről tárgyal, és tapasztalatot cserélnek az országaikban folytatott küzdelmekről, munkásosztályaik és a demokratikus erők politikai-társadalmi törekvéseiről. Barátokkal együtt ünnepelve Négyen Suhlban Pest megyéből Magyar esztergályos az első A THÜRINGIAI VAROS, Suhl — testvérmegyénk — székhelye magas, fenyvesekkel borított hegyek ölén fekszik. Néha, a szírieken átbukik a köd, 3 a fenyők csúcsán hömpölyög le a völgybe. A „Thüringen Tourist” Hotel halijában testvérlapunk, a „Freies Wort” munkatársa, Klaus—D. Freudenberg várt, aki segítségemre lesz, hogy az NDK fennállásának 30. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi esztergályos és traktoros versenyről, amelyen szovjet, csehszlovák, lengyel, magyar és NDK-beli verseny- sók vesznek részt, beszámolhassak. Rövid szabad időmet városnézéssel töltöm, de korán igyekszem aludni térni, hiszen holnap már munkanap lesz: érkezik a magyar csapat. A két traktoros: Bakó Mihály és Zsi- gó István és a két esztergályos: Malicsek Dezső, valamint Koroknai András. Szeptember 17-én hétfőn lázas izgalom (gondolom) a Ferihegyi repülőtéren és Suhl ban. Az utóbbin csak én izgulok. Vajon, milyen az idő most Budapesten? Minden rendben van ? ... A versenyző csapatok, köztük a magyarok is, az NDK egyik legfestőibb üdülőhelyén, Oberhofban lakik majd a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség egyik vendégházában. Az autóbusz, a kanyargós, meredek szerpentinen zihálva terített asztalokkal várta a versenyzőket. Az asztalon zászlók: NDK, szovjet, lengyel, csehszlovák és magyar színek jelzik a verseny nemzetközi jellegét. A reggeli után Horst Brandt, a Német Szocialista Egységpárt titkárságának tagja, az FDGB suhli szervezetének elnöke, Hans Albrecht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára nevében is üdvözölte a vetélkedőket. Szép hagyomány nálunk — mondotta a többi között —, hogy az NDK fennállásának évfordulóit barátainkkal együtt ünnepeljük meg. Most a 30. évfordulót ünnepeljük Kaluga, Ceske — Budejovice, Leszno és Pest megye küldötteivel, akik szocialista munkaverseny keretében tesznek tanúbizonyságot szakmai tudásukról, arról, milyen új és jó munkamódszerek birtokosai. A baráti munkaversenyen nemcsak az a fontos: ki lesz az első, inkább az, hogy a versenyzők megismerjék egymást, tanuljanak egymástól. A VERSENYZŐK kétfelé váltak: esztergályosokra es traktorosokra. Az előbbiek először kirándulni mentek, közben meglátogattak néhány fémipari üzemet. A traktorosok nagyüzemi mezőgazdasággal ismerkedtek, s megtekintették a másnapi verseny színhelyét. sőt ott próbaszántást is végeztek. A traktorosokkal tartottam. Utunk Römhildbe vezetett, a megye legjobb és legnagyobb termelőszövetkezetébe: a ZBE/ACZ Agrokémiai Kombinátba. Ez a termelőszövetkezet 30 ezer hektáron gazdálkodik, két repülőgép is segíti a munkát, a többi korszerű mezőgazdasági gép mellett. A verseny színhelyén a friss szél a résztvevő nemzetek zászóit csattogtatta. A lobogók mögött már katonás sorrendben ott sorakoztak a traktorok. Bákó Mihály, a Monori Állami Gazdaság tratorosa tüstént szemügyre vette az egyiket. A lengyel traktorosok, Maszyna Mieczystraw és Wa- choriak Stefán ugyancsak a gépek között foglalatoskodott. De vissza kell jönniök. Nekik is, a magyaroknak is. Most ismertetik a verseny feltételeit, előírásait. Fontos a nyitó barázda, amelynek egyenesnek és megadott mélységűnek kell lennie, aztán kitakarás és betakarás, majd a teljes átszántás következik. Gépfordítás. Fal egyenesség, ekekiemelés, és mindezt megadott mélységi mutatók alapján és időre ... — Nos, Bakó és Zsigó — biztatom őket — Húzzanak már erre a földre egy „monori egyenest”. Kétszer sem kellett mondanom, máris fölkapaszkodnak az egyik K 700-as traktor vezetőfülkéjébe. Nem sokat értek a traktorhoz, de amit ők csinálnak, az nagyon jó: kipróbálják a hidraulikát, a többi alkatrészt is. Árulkodik a Szakértelmük. Izgulok, értük, hiszen Pest megyét képviselik... A többi versenyző is érti a szakmát. Az egyik szovjet traktoros lénia egyenességi nyitóbarázdát húz. A szélső parcellán a csehek, Törnek Jan és Heil Vaclav is szorgalmasan gyakorolnak. Az ő munkájuk Dél-libanoni provokáció Keddre virradóra egy izraeli egység partraszállást kísérelt meg Rasidije térségében, palesztinai menekülttábor közelében. A libanoni hazafias erők és a palesztinéi ellenállási mozgalom egységei tüzet nyitottak és megfutamították a behatolókat. A bejrúti rádió jelentései szerint Izrael csapatösszevonásokat hajt végre a libanoni határ mentén, Bint Dzsbeil közelében. Ezt a területet az Izrael által támogatott Had- dad-téle jobboldali milíciák el- i lenőrzik. kapaszkodik fölfelé. Szemet gyönyörködtető látvány a völgyben megbújó kis falvak sorozata... Mind följebb, és följebb kapaszkodunk végcélunk felé. Végre megérkeztünk. Oborhof. Szikrázó napsütés, éles szél, és csodálatos kilátás fogad, és még valami... a síugrósánc. Sehol egy szem hó, de a sáncról 25 másodpercenként ugranak az NDK síelői. Az ugró-, valamint a leszálló részt, szürkés-fehér anyaggal borították be. Műanyag. A havat helyettesíti... A síugrók 80—100 méteres távokat ugranak, s amíg a levegőben suhannak, gyorsaságuk ugyancsak 80—100 kilométer. Még szerencse, hogy itt nem működik a légi trafipax ... A MÜANYAGPÄLYA NDK találmány, s először itt alkalmazták. Azok. akik most ugranak — így tájékoztatnak — csak az egyik klubcsapat tagjai. Vajon mit tudhat akkor az olimpiai keret? No, végre megérkeztek a magyarok. Már beszélgetés közben kiderül, hogy csapatunk lelkiismeretesen felkészült a versenyre. A traktorosok az itteni talajviszonyok felől érdeklődtek, az esztergályosok meg otthon elkészítették a versenydarab művelettervét, esztergakéseket hoztak magukkal. Tanulmányozták a különböző géptípusokat. Szeptember 18-án, kedden a Rennsteig üdülő étterme már l i