Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

1979. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP Számtantanár egyenruhában Iskolaépítő munkásörok Az asztalon díszes veretű ;mlékplakett, mellette oklevél, hagyomány már, hogy a mo­tort járásban e kitüntetést ninden esztendőben azoknak a toliaktíváknak nyújtják át, ímelyek a legtöbbet tették a erület fejlesztéséért, gazdago- iásáért. Kétségkívül jogosan tüszke az elismerésre Rá- jyánszky Pál, a monori járá- ;i Bata Ferenc munkásőr egy­ség parancsnoka, hiszen az innepélyes pillanatokat köve. ő gratulációkból egyértelmű­in kiderült: méltó helyre ke- ■ült az emlékplakett. Példák órával igazolhatjuk állításun­tat. De menjünk sorjában. Ingázó szakmunkások A monori járási munkásőr ígység tagjainak döntő több- égé fizikai dolgozó, szak- nunkás, s csaknem mindegyi- tük szocialista brigádtag. Am, t dolog lényege mégsem ilyen igyszerű, hiszen ha ránézünk t térképre, egyértelmű a cövetkeztetés: a monori iárás a főváros vonzás- cörzetében fekszik, s e vidé- ten pedig nincs nagyobb, az igész terület arculatát megha- ,árózó ipari üzem. Ilyen kö- •ülmények között az acél­szürke egyenruhások egy ré­sze is ingázó: naponta vonatra szállnak, indulnak fővárosi nunkahelyükre. Az utazás számukra is fárasztó, sok időt elvesz szabad idejükből, ám, innék ellenére nemcsak a munkahelyükön, hanem a ki- tépzésen is becsülettel helyt- illnak. Ráadásul még arra is futja erejükből, hogy — amint ezt az emlékplakett bi­zonyítja — lakóhelyük fejlesz­téséből is kivegyék részüket. Miként lehetséges mindez? — kérdeztük Rágyánszki Pál­tól. — Valóban minden tisztele­tet és elismerést megérdemel­nek munkásőreink. A bejá­róknál maradva: közülük na­gyon sokan éppen a társa­dalmi munkaakciók által kö­tődnek lakóhelyükhöz. S úgy hiszem, az sem lényegtelen szempont: egységünkben régi hagyománya van az effajta önzetlen segítőkészségnek. Önzetlenül segítenek A parancsnok példákat so­rol. Az egység pilisi munkás- őrei tavaly például alaposan kivették részüket a 2. számú helyi iskola új szárnyának építéséből: a tereprendezés ja­varészét — nem volt könnyű munka! — magukra vállalták. Igaz, rendszeresen patronálják ezt az iskolát. A pedagógu­sok jól tudják: karbantartási gondjaikkal bízvást fordul­hatnak a pilisi munkásőrökhöz. Monoron, a Dózsa úti óvo­dában is szívesen látott ven­dégek az acélszürke egyenru­hásak. Az intézménnyel szo­cialista szerződést kötöttek, amelynek értelmében az ap­róbb hibákat mindig kijavít­ják, de ha alkalmi munka akad, attól sem riadnak visz- sza. Hasonló a helyzet Mag­lódon és Üllőn. Az előbbi te­lepülésen a FORFA-iskola bel­ső szerelésénél segédkeztek közösen az ISG helyi gyáregy­ségének szocialista brigádjai­val. Üllőn az új iskola, vala­mint a rövidesen átadásra ke­rülő óvoda kivitelezését gyor­sították — társadalmi munká­ban. Amikor pedig elkészült Monoron a járási egészség­ház, az épület körül parkosí­tottak, a berendezésnél segí­tettek. A monori járási Bata Fe­renc munkásőregység tagjai nem maradtak ki a nemzetkö­zi gyermekév alkalmából szé­les körű társadalmi összefo­gással felújított káptalanfüre­di úttörőtábor korszerűsítésé­ből. A munka kezdetekor pon­tos ütemtervet készítettek, s nem múlt el szombat, vasár­nap anélkül, hogy a munkás­őrök népes csoportja ne dol­gozott volna a Balaton part­ján. Lapátoltak, csákányoz­tak, rengeteget betonoztak; 157 társadalmi munkanapot telje­sítettek. Kétségkívül elisme­résre méltó teljesítmény! Honnan az erő a tenniaka- ráshoz? A parancsnok tömören vá­laszolt: — Érezzük, hogy számíta­nak ránk. Mi pedig szívesen segítünk... Képietek és példák A teljes képhez persze hoz­zátartozik: a 36 esztendős Rá­gyánszki Pál civilben mate­matika—fizika szakos pedagó. gus, három esztendeje mun­kásőr parancsnok. Korábban 12 évig a monori József At­tila Gimnáziumban tanította a diákokat. Vajon nincs-e nosz­talgiája a katedra iránt? — A kiképzés során ugyan­azokat a pedagógiai ismerete­ket hasznosítom, mint koráb­ban: ha nem így lenne, alig­ha tudnék hasznos és érde­kes foglalkozásokat tartan; — mondta. — Azonkívül az egy­ség munkásőrei közül nagyon sokan járnak esti középisko­lába, s én mindig szívesen se­gítek nekik a képletek leve­zetésében. Különösen a fél­évi vizsgák előtt oldunk meg közösen sok matematikapél­dát ... így már érthető a dolog. F. G. Bezárták kapuikat az egyetemi előkészítők Bezárta kapuit a fizikai dolgossók gyermekeinek szer­vezett utolsó nyári főiskolai és egyetemi előkészítő tábor is. A nagyrészt egyetemi városok­ban — így Gödöllőn is — létrehozott mintegy 60 okta­tótáborban az idén több mint 6500 — a középiskola harma­dik osztályát végzett — Há­tait fogadtak az ország kü­lönböző területeiről. A fizikai dolgozók gyerme­keinek továbbtanulását már a középiskola második osztályá­tól segítik az egyetemeken és a főiskolákon működő előké­szítő bizottságok. Mintegy 500 középiskolából évente több mint 30 ezer másod-, harmad- és negyedéves gimnazista és szakközépiskolás fiatal leve­lezik — két évig — tantár­gyi ismereteinek bővítése ér­dekében egyetemista és főis­kolás hallgatókkal, illetve ta­nul a nyári és a tavaszi tá­borokban, A négyéves múlttal ren­delkező mozgalom sokat nyújt a fiataloknak, a táblázatok és az adatok ugyanis azt bizo­nyítják, hogy a tanfolyamot becsülettel végigdolgozó diá­kok egyetemre vagy főiskolá­ra való bekerülési esélyei lé­nyegesen javulnak. Az ily mó­don felkészített tanulók pont­számai átlag 1—1,5 ponttal magasabbak társaikénál. Könyvet a kézbe! December 3—8. között ren­dezik meg a II. országos gyer­mekkönyvhetet — határozták el az országos gyermekkönyv- hét szervező bizottságának alakuló ülésén. A könyvaukció — a nagysikerű tavalyihoz hasonlóan — változatlanul a legfiatalabb olvasók megnye­rését célozza, a könyvek iránti érdeklődést kívánja felkelteni. Változatlanok a jelszavak is: Olvassatok Mindennap! Köny­vet a kézbe! A bányában egy életen át A 29. magyar bányásznap központi ünnepségét szombaton tartották Gyöngyösön. A Mátra Művelődési Központ színháztermében rendezett országos bányász­gyűlésen Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyoz­ta: dolgozó népünk megkülönböztetett tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönti a bányászat ágazataiban a szén-, az érc- és ásvány- az urán- és az olajbányá­szatban — dolgozó több mint százezer bányászt, mind­azokat, akik a szakma munkáshagyományaihoz híven, most is mindent megtesznek azért, hogy a népgazda­ság szénnel, szénhidrogénnel és ércekkel való ellátását erőikhez képest biztosítsák. Az ünnepi beszéd után dr. Simon Pál nehézipart miniszter kitüntetéseket adott át a bányászat élenjáró dolgozóinak. Ezt követően koszorúzást ünnepséget tar- tottak a bányászhősöknek, a Mátraaljai Szénbányák központi épületének falán elhelyezett emléktáblájánál. A sziklafal koszorúként ve­szi körül a kőbányát. A fal peremén — lentről játékszer­nek tűnő — markológép jár. Robusztus dömperek viszik a sziklát a válogató berendezés­hez, melyből szünet nélkül, dübörögve hullik a kő. Már a századforduló előtt is mű­ködött Dunabogdányban a kőbánya, dinasztiáknak adott megélhetést: legtöbbször apa, testvér, fiú, unoka nőtt itt fel, nehéz, fárasztó munkában Télen a hideg gémberítette, nyáron a verejtékkel kevere­dett kőpor marta a munkások tagjait. Mint kezén a ráncokat — Nem könnyű a kőbányá­szok élete — mondja Knáb Mihály, a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság dunabog- dányi kőbányájának üzemve­zetője. — Mégis azt mondom, aki belekóstol ebbe az életbe, eltölt itt egy-két évet, leg­többször végleg ittragad. Mint a kővágásban, a kőfa­ragásban megedződött kezén a ráncokat, úgy ismeri a kőbá- nyászat valamennyi fortélyát Knáb Mihály. Cseperedő gye­rekként, tizenegy évesen kezd­te itt a munkát. Később 1937-ben munkakönyvét ka-’ pott, 1950. március l. óta ve-! A megyei NEB megvizsgálta Mécs nem késő kamatoztatni HOLNAP megszólalnak a tanítás kezdetét jelző csen­gők, benépesülnek az isko­lák. Azt hihetnénk, minden család számára természetes, hogy gyermekeik legfontosabb tennivalója a tanulás, az isme­retszerzés, a felnőtt életre való alapos felkészülés. A Pest me­gyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata — amelyet a eö- döllői, a monori, a váci és a ráckevei járás, valamint Szent­endre, Gödöllő, Vác, Dunake­szi iskoláiban folytattak — be­bizonyította. sajnos, nem így van. A tankötelezettségi tör­vény végrehajtásáért — bár történt előrelépés — jócskán akad még tennivaló a megye­határokon belül. Pedig a tanácstagok, a Ha­zafias Népfront helyi aktivis­tái, a védőnők, az óvónők, az iskolai szülői munkaközössé­gek tagjai is segítenek a pe­dagógusoknak, hogy valameny- nyi hatéves gyermek bekerül­jön az iskolába. Ennél is jóval több gondot okoz, hogy az első osztályo­sok nem egyenlő eséllyel kez­dik a tanulást. Az idén is előnyben vannak azok az ap­róságok — a hatévesek 85 szá­zaléka —, akik óvodába jár­tak, vagy azok. akik részt vet­tek az iskolaelőkészítő tanfo­lyamokon. A népi ellenőrök tapasztalatai szerint azonban ezek az előkészítők sem töltik be azt a szerepet, amelyet jog­gá elvárhatnak tőlük. Már az is gondot okoz, hogy a gyer­mekek foglalkoztatásához szükséges játékkészletek, anyagok nem mindenütt vannak meg elegendő meny- nyiságben. KEDVEZŐTLENEBB, hogy a szülők sem értik meg ezek­nek a tanfolyamoknak a jelen­tőségét, nem mérik fel. mek­kora hátrányba kerülnek gyer­mekeik azokkal szemben, akik óvodai közösségből indul­nak az iskoláséveknek. Külö­nösen a távoli tanyákon, a ci­gánytelepeken élő családok gyermekei morzsolódnak le nagyon hamar vagy el sem jutnak az előkészítőre. A rác­kevei járásban például az elő­készítő tanfolyamot a gyere­kek egyötöde nem fejezte be. Gyakran azonban érthető, hí; nem is elfogadható a szülők álláspontja. A ceglédi vagy a nagykőrösi tanyavilágból csak több órás fárasztó utazással érhető el a városban megszer­vezett tanfolyam. Egyébként Cegléden megtalálták annak a módját, ipiként segíthetnének ezen az áldatlan helyzeten. A cigány származású gyermeke­ket a lakóhelyükön levő mun­kásszálláson készítették fel az iskolára. MINDEN ÉVBEN a tanköte­les korú gyermekek néhány százaléka felmentést kap ta­nulmányainak megkezdése alól. Oka nem más. mint hogy az iskolaorvos, a védőnő és gyakran az óvónő jelenlétében elvégzett iskolaérettségi vizs­gálaton nem feleltek meg a korosztályukra jellemző általá­nos fejlettségnek. Nagy részük visszakerül az óvodákba, vagy egyéves iskolaelőkészítőn vesz részt. Az iskolák zsúfoltsága, a tanteremhiány — a dabasi já­rásban például a gyermekek 70 százaléka még két műszak­ban jár iskolába — gátolja a differenciált beiskolázást, azaz a gyógypedagógiai és korrek­ciós osztályok alakítását. A szentendrei járás északi, a ceg­lédi, a monori járás egyes községeiben kiváltképp rossz a helyzet. A nevelők tapaszta latai szerint a fejlődésben visz- szamaradt gyermekek egyrészt gátolják az osztály egyenletes fejlődését, másrészt ők is el­maradnak társaiktól, s ez sze mélyiségük kialakulására hat károsan. A tankötelezettség maradék­talan érvényrejuttatását gátol­ja az is. hogy továbbra sem megoldott a megyében a testi fogyatékos gyermekek intézeti elhelyezése. A fővárosi intéz­ményekben kellene őket befo­gadni, de a férőhelyhiány miatt öt-hat évet is várniuk kell a felvételre. Az értelmi fogyatékos gyer­mekek számára Gödön 90 sze­mélyes intézet nyílt, amelyet várhatóan 1,5—2 esztendő alatt 220 gyermek nevelésére tesz­nek alkalmassá. Természetesen nemcsak az elsősök beiskolázásával van gond. Az iskolát különböző okokból jó néhány gyermek a felsőbb osztályokban is elke­rüli. A szabálysértési eljárá­soknál gyakran késedelmesen intézkednek az előadók, a ke­vés jövedelemmel bíró szülők­nél az általában alacsony ösz- szegű bírság hatástalan, főként akkor, ha a gyermeket mun­kába állították, s egy-két nap alatt megkeresik a büntetést. Elsősorban a monori járásban fordult elő, hogy a bírság ki­fizetéséhez gyámügyi segélyt utaltak ki. Az általános iskola befeje­zésében nem kis szerep hárul azokra a vállalatokra, amelyek fiatalkorúakat alkalmaznak. A megyében jó néhány helyen találunk szép példát arra, hogy kihelyezett tanfolyamokkal igyekszenek rávenni a fiata­lokat a tanulásra, az ismeret- szerzésre. MEGKEZDŐDIK a tanítás. A népi ellenőrök által is fel­tárt tapasztalatokat talán még nem késő kamatoztatni. Jólle­het, az iskoláknak kevés pénz­ből sok mindent meg kell ol- daniok, de nemcsak az anya­giakon múlik! Gáspár Mária zeti a^ üzemet, kishíján har­minc esztendeje. _ Valahogyan megmarad­tunk a bányászat perifériáján — fűzi tovább a szavakat. Hivatalosan a vízügyi igazga­tósághoz tartozunk, ellenőr­zésünket azonban a Budapesti Kerületi Bányászati Felügye­lőség látja el. Nem illet meg bennünket számos, bányászok­nak járó juttatás, mégsem pa­naszkodunk: néhány éve ren­dezték a béreket az iparág­ban, s a fizetések most már összhangban vannak a mun­kával. Elég magasak a köve­telmények. Évente mintegy 280 ezer tonna követ terme­lünk ki, melyet a partner vállalatok folyami medersza­bályozáshoz, útépítésekhez használnak. A p a, fiú, unoka A hegy gyomrában is moz­galmas az élet. Rakodógépek gyűrik, tolják maguk előtt a követ. Láng Ferenc kotró­mester, a Bánki Donát rako­dóbrigád vezetője mondja munkájukról: — A kitermelés minden fo­lyamatában részt veszünk. Összehangolt, pontos munkára van szükség, hiszen nemegy­szer teherautók tucatjai, a Duna-parton pedig uszályok várnak az anyagra. Szeren­csére összeforrott a kollektí­vánk. Majdnem mindannyian dunabogdányiak vagyunk, hosszú évek óta dolgozunk egymás mellett. Tomik István főbányames- ter is 1935 óta dolgozik az üzemben. Nincsen olyan mun­ka, amelyet ne csinált volna már a bányában. Szorgalmát, kitartását és hűségét tízszer ismerték el, Kiváló dolgozó kitüntetéssel. — Gyökeresen megváltoz­tak a munkafeltételeink — mondja. — Amikor gyerek­ként a riccerek mellett dol­goztam, 50—60 fillért keres­tünk naponta, s ha azt ve­szem, hogy a tej 20 fillérbe került akkortájt... Ma 4000 forint körüli az átlagbér a bányában. Kézi munkát is csak azok látnak el, akiknek a mozdulataik nem helyette­síthetők géppel. Hosszú sínpárok kígyóznak a sziklafalig. Reggelente itt kezdi a munkáját Fodor Vil­mos robbantómester, akire valóban illik a titulus: kő­bányász dinasztia tagja. á vállas, megtermett férfi már sorolja is a családot: — Itt dolgozott az apám, a Jóska, a Géza, a János, a Pista és a Karcsi. Magam is itt kezdtem a munkát, 1953- ban. A napjaim kora reggel' azzal kezdődnek, hogy rob­bantószereket vételezek, taxi- tot vagy fekete anyagot. A* lőszerek elhelyezése, a lyukak fúrása nehéz feladat. A szik­lafalon kötélen függeszkednek a munkások, s ez különösen télen nagy figyelmet, erőt ki-; van. A sziklafal tövében ma­roknyi csoport dolgozik. Vá­logatják a követ, pillanat alatt felmérik, melyik hasít­ható könnyen. A bunkózó pa­kolok tompa, hosszú nyelű ka­lapácsukkal egy-két ütéssel lehasítják a megfelelő nagy­ságú darabokat, majd csillék­be rakják. Beidegződött a mozdulatuk, biztos a kezük. Utolsó mohikánok A kővágók egymás mellett sorakozó barakkok előtt ül­nek. Szerszámaik mellettük hevernek, ök villantják fel előttünk a múltat, a hagyo­mányos termelést. Hegyes vé­sőjükkel lyukat vájnak a ke­mény kőbe. Rövid ékeket he­lyeznek bele, aztán egyetlen, szinte puha ütés az ékre, s máris kettéreped a szilárd anyag. A délelőttös műszak­ban Graff Róbert, Alvincz János és Knáb András dolgo­zik. Mindannyian dunabogdá­nyiak, a harmincas évek ele­jén, gyerekfejjel kezdték itt a munkát, A bányában öre­gedtek meg, néhány évük van csak a nyugdíjig. Kezük alól kerülnek ki az utak macska­kövei, a járdák pereme, a villamossíneket elhatároló kö­vek. Mint a puha fát, úgy formálják egy-egy biztos ütés­sel a követ. — Olyanok vagyunk, mint az utolsó mohikánok — szó­lal mag Gräff Róbert. — Va­lamikor, nem is olyan régen, még vagy egy tucat barakk sorakozott a mostaniak mel­lett Egymás után mentek nyugdíjba a társaink, nekünk is már csak két-három évünk van addig hátra. Helyünkbe nem jön senki. A kőbányába újabb teher­autók gördülnek be, a szállí­tószalagok szünet nélkül tö­mik a válogatott kövekkel. A riccerek most is ott ülnek a csillék sínjei mentén barakk­juk előtt, s kimért, pontos mozdulatokkal hasítják a kö­vet Virág Ferenc Szünet nélkül hullik a kő a válo­gatóberendezésből Munkában a riccerek Bozsán Péter felvételei te

Next

/
Oldalképek
Tartalom