Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-06 / 208. szám
' MÉ GYEI | 41R LAP KULÖI MKIAC >Á: SA- - ' • ' i VI. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Körzeti zeneiskola Félezer diák az új tanévben Hangverseny gyerekeknek, felnőtteknek Januárban múlt öt éve, hogy megkezdődött városunkban a zeneoktatás, megnyitotta kapui,t a Gödöllői Állami Körzeti Zeneiskola. A napokban megtartott évnyitó tantestületi értekezlettel ebben az intézményben is véget ért a vakáció, rövideden benépesülnek a tantermek, megszólalnak a hangszerek. Az 1979—80-as tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Pálfalvi Ferenc igazgató foglalta össze olvasóinknak. Állandó hőmérséklet [ Három éve költöztek az Ady Endre sétányon álló épületbe, amely az idén vált hiánytalanul késszé. Festettek, mázoltak, s ami a legfontosabb, bevezették a központi fűtést, megszűnik az olajkályhás tüzelés. A munkálatokat még nem fejezte be a veresegyházi költségvetési üzem, a kerivgtetési szivaty- tyú késedelmes szállítása miatt. Egy új égőfejet is kell vásárolniuk — a nyáron ellopott helyébe. A központi fűtés nemcsak kényelmesebb, tisztább, tanárnak, tanulónak kellemesebb, az állandó-hőmérsékletben a hangszereket is jobban kímélhetik, ritkábban kell hangöltatni őket. S ha már Silóznak a gödöllői Agrár- tudományi Egyeteró Tangazdaságában. Kartali kerületükben 80 hektár silókukoricából már csaknem ötvenfől betakarították a téli takarmányt, amelynek tömege a vártnál sokkal több: hektáronként mintegy 430 mázsa termett. szó esett a zeneszerszámokról. mondjuk el, az iskola ellátottsága kifogástalan, hála a tanács figyelmének és anyagi támogatásának. Jól jött az e célra a Kulturális Minisztériumtól kapott százezer forint is. Szeptember 10-én kezdődik a tanítás a zeneiskolában, az előzetes becslések szerint jóval több tanulóval, mint tavaly. Azért becslés, mert még mindig lehet jelentkezni néhány szakra, s jelentkeznek is. A múlt esztendőben pontosan 487 diákjuk volt, az idén 580—600 lesz. Ebbe beleértendők az aszódi, bagi, péceli és veresegyházi "kihelyezett tagozatok tanulói is. A városi iskolában körülbelül kétszáz gyereket oktatnak majd, akik Gödöllőről és a környező községekből tobor- zódnak. Kilencet felvettek A létszámnövelést a megyei tanács segítségével bővült tanári kar tette lehetővé. Több gyereket azonban már semmiképpen nem tudnak felvenni, az iskolaépület maximálisan ki van használva. Olyannyira, hogy itt nincs szabad szombat, a hét minden napján oktatnak. Harminchárom tanár vezeti be a gödöllői gyermekeket a A kartali határ egy fontos kísérlet színhelye i^. A MÉM Műszaki Intézet a tangazda- ságbaA próbálja ki egy újfajta, szovjet gyártmányú silóbetakarító gép mintapéldányát. zene birodalmába. Hegedű, zongora, gordonka, trombita, harsona, kürt, tuba, fuvola, fagott, oboa, klarinét és ütőhangszerek a lista. Ebben az évben első ízben a manapság közkedvelt gitár szerelmesei is jelentkezhetnek. Azt is megtudtuk az igazgatótól, hogy a zongora a Legnépszerűbb hangszer, kedveltek a vonósok is, kevésbé a rézfúvósok. Utóbbiak talán azért is szorulnak háttérbe, mert a szaporodó paneles lakásokban nehézséget okoz a gyakorlás. A gödöllői zeneiskolának ugyan nem elsődleges célja a művészpályára való juttatás, értékelésének mércéje sem ez. de magától értetődik az öröm, ha tehetséges tanulóikat magasabb szintű intézményekbe veszik fel. A mostani év ilyen szempontból kiemelkedő. A korábbi egy-kettővel szemben kilenc diákjukat vették fel zeneművészeti szakközépiskolába, illetve főiskolára, Debrecenbe, Szombathelyre és a fővárosba. Ha a művészképzés nem a közművelődési tevékenységet annál inkább tartják elsődlegesnek. Közreműködésükkel ebben az évadban is számos koncert, hangverseny lesz városunkban. Az Országos Filharmóniával együttműködve meghirdetik a diákbérletet, amelynek programjában négy nagy koncert szerepel. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy évről évre legalább ötszázan váltanak bérletet. Külföldi vendégek A városi-járási művelődési házzal közösen szerveznek tizenöt estből álló sorozatot, felnőtteknek. Ezeken a koncerteken is jeles művészek lépnek fel. E sorozatba építik be részben a tanárok szólóhangszer- és kamarazenei estjeiket is. A negyedévek végén hagyományosan sor került a növendékhangversenyekre. Külföldi vendégek is bemutatkoznak. Kapcsolatba léptek a csehszlovák Revuca zeneiskolájával, amelynek tantestületével nemcsak kölcsönös hangversenyekben egyeztek meg, a látogatásokat ta- pasztcserére is felhasználják. A revucaiak az idén kétszer lépnek fel városunkban, a mi zeneiskolásaink ugyaneny- nyiszer szomszédainknál. Ma még csendes a zeneiskola szép környezetben ' álló épülete. Szeptember hatodikéval jönnek a gyerekek az órabeosztásért, és tizedikén megkezdődik a munka a termekben. Munka azért, hogy saját maguknak és másoknak később szórakozást nyújtsanak, örömet szerezzenek. K. P. Útirány a feídolgozéáilsmás Hektáronként 350 mázsa paradicsomtermést várnak a vác- szentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezetben. A 169 hektáron ültetett paradicsomból eddig mintegy 140 vagonnal szedtek le. A paradicsomot a zsámbeki feldolgozó állomásra szállítják narcza Zsolt (elvétele & kísérlet színhelye Martai Út mutató szakköröknek Galga menti motívumok mintakönyve Művészet és giccs címmel tartott előadást a helytörténeti gyűjteményben Tóthné Petrás Anna népi iparművész, aki a gödöllői városi-járási díszítőművészeti szakkört vezeti, és aki az egyik szervezője volt annak a kiállításnak, amely augusztus közepe óta kínál nagyszerű látnivalót az érdeklődőknek. A megnyitón, is sok szó esett arról, hogy a tárlatot a kiállítók, maguk a díszítőszakkör tagjai, példának szánták az ügyes kezű, alkotó kedvű asszonyoknak, lányoknak. Eredeti, nemes minták, már-már feledésbe merült motívumok köszöntek vissza az ebédlőgarmtúrákról, a függönyökről, szőttesekről, s a kiegészítő szőnyegekről. A megnyitón várakozáson felül sokan voltak kíváncsiak a bemutatott tárgyakra. Most Polónyi Pétert, a helytörténeti gyűjtemény vézetőjét kérdeztük: azóta milyen az érdeklődés? — Már ötszázan látták a kiállítást, nyolcvanan voltak az előadáson. Jó volna, ha azok a lányok, asszonyok is eljönnének, akik rendszeresen részt vesznek az üzemi kiállításokon, amelyeken nemegyszer giccsparádénak lehetünk tanúi, s ezért nemcsak az amatőr kézimunkázok a felelősek. S hogy a hivatásosok, a közművelődési szakemberek is ráébredtek felelősségükre, feladataikra, arra éppen a szakkör, a kiállítás a jó példa. A díszítőművészeti szakkör hallgatói vizsgát tesznek, s az erről szóló működési engedély birtokában remélhetőleg kézbe veszik a város, a község műkedvelő köreit. Vezetésükkel visszatalálhatnak a kézimunkázok az eredeti mintákhoz, amelyeket egyelőre elnyom a többnyire túlzottan stilizált, harsány, rikító színekkel kivarrt álkalocsai. A gödöllői kiállításon jó néhány, széles körben ismeretlen, vidékről érkezett díszítőelem látható, de nem hiányoznak a járás gazdag hagyományainak képviselői sem. Mit tehetnek a szakemberek azért, hogy a Galga völgye népi díszítőművészete is visszanyerje rangját? — Ez á feladat sokakra vár, s elsőként azokra, akik ismerik, szeretik. Tóthné Petrás Anna összeállítja a vidék mintakönyvét, amely a járási • közművelődési bizottság gondozásában jelenik meg. Ez jó útmutatás lesz a szakkörök számára. A hivatásból népművészettel foglalkozó' szervezetekre is nagy felelősség hárul. Elég, ha megemlítem a budapesti székhelyű Hiszövöt. Ök bedolgozókat alkalmaznak, s az ügyes kezű járási asszonyokkal kevés fizetségért szörnyű dolgokat csináltatnak: hattyút a tavon, cigánylányt az erdő szélén. Aztán ezeket mint népművészetit árulják, és sajnos, akad rá vevő, nem is kevés. Mi arról igyekeztünk meggyőzni a szövetkezet vezetőit, hogy az igazi, a művészi alkotásoknak is lenne vásárlóközönsége. — Mire jutottak? — Az együttműködési szerződés értelrfiében esetleg boltot nyitunk Gödöllőn, ahol Galga menti motívumokkal díszített, hímzéseket árulnánk. A kiállítás még szeptember 10-ig nyitva tart. Ottjártam- kor éppen egy érdeklődő érkezett, akinek eddig még nem sikerült megnéznie a tárlatot. S bár nem a megfelelő időben kopogtatott, a kedvéért kinyitották a kiállítóterem ajtaját. Nem a hála mondatta vele: -gyönyörű volt. Érdemes lenne, ha pedagógusok is felfigyelnének rá, hiszen kezdődik a tanév, s mindjárt az elején kedves meglepetés lenne a diákoknak, ha végigvezetnék őket a kiállításon. Hátha kedvet kapnak a ké- zimunk ázáshoz. G. Z. A kiállítás egy részlete Járási labdarúgó-bajnokság Egy ponttal vezet a Hévízgyörk Egymásnak adták a kilincset az e heti szövetségi napra érkező intézők, vezetők. Volt, aki hamar végzett, de jócskán akadt, aki sokáig maradt, minden iránt érdeklődött. Beszédtéma volt bőven, hiszen a múlt héten szerdán is volt forduló, erről is szó esett. Az eredményeket ugyan már közöltük, de egy-két szó erejéig térjünk vissza mi is a hétközi mérkőzésekre. A Honvéd Malinovszkij és a Galgahévíz, valamint Erdőkertes és Aszód szép számú közönség előtt jó iramú mérkőzést játszott. A |i-2-es bagi győzelemmel végződött találkozón a zsámbo- kiak sokáig egyenrangú ellenfélnek bizonyultak, véleményük szerint vereségük aránya túlzott. A hévízgyörkiek a pé- celiekkel, a nagytarcsaiak az isaszegiekkel játszottak meglehetősen durva mérkőzést. A Hévízgyörk csapatából egy játékost kiállítottak, az isaszegi Villányi lábtörtést szenvedett. Ezek után lássuk a vasárnapi fordulót: Kartal—Túra 2-2 (1-0) Vezette: László (Burkovics). A kartaliak megérdemelten szerezték meg a két pontot. Isaszeg—Valkó 5-0 (2-0) Vezette: Urbán (Rácz). Sportszerű mérkőzés, jó játékvezetés. Pécel—Nagytarcsa 3-0 (1-0) Vezette: Molnár (Vándor, Legéndi). Jó iramú mérkőzés, a tárcsái kapus a három gól ellenére nagyon jól védett. A találkozó sportszerű volt, a bírói hármas kifogástalanul működött. Mogyoród—Hévízgyörk 1-2 (1-1) Vezette: Keglovits (Varga). Szerencsés góllal győztek a hévízgyörkiek. Dány—Veresegyház 3-1 (1-1) Vezette: Unger (Surman, Széki). A megérdemelt dányi győzelemmel végződött mérkőzés jó iramú volt. Zsámbok—Domony 6-4 (1-2) Vezettet Imre (Bodor). Sportszerű találkozó, a do- monyiak teljesítményére rányomta bélyegét a búcsú hangulata. Aszód—Bag 3-1 (1-1) Vezette: Maszlag (Legéndi, Födi). Jó iramú mérkőzés, amelynek sorsa az utolsó nyolc percben dőlt el a hazaiak javára. Említésre méltó, hogy az aszódiak a 43 éves Nagy Jenő vezérletével jutottak a , két ponthoz. Galgahévíz—Erdőkertes 5-2 (3-0) Vezette: Lovász (Lázár, Máté). Nagy iramú mérkőzés, az erdőkertesi csatárok rendre elhibázták helyzeteiket. Ifjúságiak: Isaszeg—Valkó 4-0, Mogyoród—Hévízgyörk 1-3, Dány—Veresegyház 2-2, Zsámbok—Domony 1-3, Aszód —Bag 1-5, Galgahévíz—Erdőkertes 5-0. A Pécel—Nagytarcsa mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem érkeztek meg. A bajnokság állása az I. osztályban: 1. Hévízgyörk 4 2 2 — 9- 7 6 2. Isaszeg 4 2 1 1 7- 2 5 3. Veresegyház 4 2 1 1 9- 6 5 4. Dány 3 2 1 — 8- 5 5 5. Aszód 3 2 1 — 7- 4 5 G. Bag 4 2 1 1 9- 7 5 7. Kartal II. 2 2 — — 5- 1 4 8. Túra 4 1 2 1 12- 9 4 9. Pécel 9 1 2 1 10- 8 4 10. Zsámbok 4 1 2 1 10-10 4 11. Honvéd Malin. 3 1 1 1 3- 3 3 12. Domony 4 1 1 2 11-12 3 13. Galgahévíz 2 1 — 1 5- 3 2 14. Erdőkertes 3 — 2 1 6- 9 2 15. Nagytarcsa 4 1 — 3 3-10 2 16. Valkó 4 1 — 3 2-11 2 17. GEAC 18. Mogyoród 4 — — 4 3-12 — Cs. J. Anyakönyvi hírek Házasságot kötött: Molnár Róbert Zoltán és Körösi Mária, Kiss Tibor Imre és Rétháti Mária Piroska. Schnellen- perger Ferenc és Borna Mária, Hangya Csaba és Orosz Rozália, Tóth Tamás Lajos és Szilágyi Erzsébet. Névadót tartott: Boháes János és Vilimek Ágnes: Péter nevű gyermekének. Elhunyt: Özsvári János,Tárnáméra, Árpád utca 50. OLCSÓ tfSfc GÖDÖLLŐI DIVATÁRUBOLTJÁBAN: R s; Gödöllő, Szabadság tér 7., és ASZÓDI DIVATÁRUBOLTJÁBAN: Aszód, Kossuth Lajos u. 42. SO—4Q—5® %-os árem&edméBmyeS vásárolhat KÜLÖNBÖZŐ DIVATOS NŐI, FÉRFIÉS GYERMEKPULÖVEREKET, FEHÉRNEMŰKET, FÉRFIINGEKET.