Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
Megjelent a Híradás új száma A máról mm*- a ma emberének V -WÍJ A Vak Botíy^n Múzeum rendezésében B. Müller Magda fotóművész munkáit mutatták be Vácott, a görög templom ki* állítótermében. A vendégkönyv tanúsága szerint több százan tekintették meg a Relációk című fotótárZatot. Iíj. Fekete József felvétele Októberi műsorelőzetes A Vád ősz hangversenyei a gyermekek javára Városunk októberi programjának kiemelkedő része a Váci ősz '79 című rendezvénysorozat, amely 8-tól 20-ig tart, és rangos kulturális eseményeket sorakoztat fel, több műfajban. A szolnoki Szigligeti Színház a La Mancha lovagja című musical bemutatásával kezdi vendégjáték-sorozatát. Ugyancsak ők adják elő Jurij Trifonov: A csere című színművét. A humor kedvelői válogatást láthatnak-hallhatnak 24-én a Rádió Kabarészínházának műsorából. A zeneiskolában ad hangversenyt 31-én a Musica Humana Kamara- zenekar, az Országos Filharmónia A-bérletsorozatában. A gyermekprógramok két eseményt kínálnak: 4-én az Állami Bábszínház bemutatja az Ezüstfurulya című bábjátékot, és 17-én a Budapesti Meseszínház vendégszerepei Vácott az Aladdin és a csodalámpa című mesejátékkal. Hat kiállítás szerepel a programban. A Fővárosi Vízművek kiállítását 6-án nyitja meg a művelődési központban Kiss Lajos főosztályvezető. 10 —16. között ott rendezik a Pest megyei műszaki könyvnapokat. Egy hétig lesz megtekinthető az országos hírlap- és szakfolyóirat-kiállítás. Bemutatják a Vácott és környékén feltárt régészeti leleteket. Városunk ad helyet az országos fotóművészeti kiállításnak és a képzőművészeti szakkör tárlatának. A csillagászati szakkör minden kedden 16-tól 18 óráig úttörő- csillagászokat avat be a világmindenség titkaiba. Az éremgyűjtők hétfőn 16 órakor ta-álkoznak. A hangi eme zklub vendége Salánki Hédi lesz. A pedagógusklubban dr. Iványi József tart beszámolót spanyolországi útjáról. Szalai Éva beszél Pest megye múzeumairól. A kliíb kezdeményezésére 31-én hangversenyt rendeznek a gyermekek javára, a műsort Czigány György vezeti. A honvéd nyugdíjasklub tagjai 31-én megtekintik a Parlamentet. A Dunakanyar Fotóklub Baráti Köre folytatja a népszerű hétfő esti vetítéseket, diaporáma-bemuta- tókkal, franciaországi útirajzokkal. Az Interdia Show 79 október 12-én, pénteken nyílik. A könnyűzene kedvelőinek szól a Kati és a kerek perec együttes koncertje, á dzsessz- szombatok, a vasárnapi discók és táncestek. A magnósklubban felvételek hallhatók 15- én a nyár slágereiből. Papp Rezső Olvasóink írják Ezek a szemtelen fiatalok! A városi tanács már tavaly felkérte az iskolát, hogy segítsenek a város köztisztasági gondjait megoldani. Mi, radnótisok iskolánk környékét, lakótelepünk tereit felosztottuk a rajok között és tisztasági őrjáratainkkal alkalmanként 1—2 órás munkával igyekeztünk renben tartani. Az új tanévben folytattuk tisztasági akciónkat. Mi az Arany János raj (8. b.) az iskolánkat körülvevő úttesteket, járdákat takarítgattuk az elmúlt napokban. Minden hulladékot felszedtünk, a járda melletti port felsöpörtük, majd fellapátoltuk, átgereblyéztük a füvet. Lelkesen dolgoztunk, de az arra járó felnőttek lekicsinylő megjegyzéseket tettek ránk. sőt szemtelennek neveztek minket, amiért port csinálunk. Feleslegesnek mondták munkánkat. Ezek után, hogy folytassuk a Tiszta városért akciót? Arra kérjük a felnőtteket, hogy ne kritizálják munkánkat, hanem inkább a felnőttekhez illő példaadással segítsenek megóvni környezetünket! Szeretnénk megkérni a kommunális üzemet is, hogy adjon nekünk seprűket, vödröket, lapátokat, hogy ne kelljen a sajátunkat, meg az iskoláét befogni erre a célra. Különben sem igen alkalmasak utcaseprésre. Radnóti Miklós Ált. Isk. Arany János raj (8. b.) XXIII. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP Kitüntetéseket, okleveleket adtak át A fegyveres erők és testületek tiszteletére rendezett központi ünnepség színhelye volt csütörtökön délután a Váci Madách Imre Művelődési Központ színházterme. Az MHSZ városi-járási vezetősége, a KISZ városi bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága által szervezett ünnepségen ott voltak a fegyverei erők és testületek parancsnokai és tagjai, a Vác környéki alakulatok tisztjei, tiszthelyettesei és katonái, a város párt- és állami vezetői, a helyi üzemek vezetői és dolgozói, valamint a város lakossága. Az ünnepségen a meghívott vendégek között ott volt az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadse- regcsioport egyik alakulatának tisztje is. A központi ünnepséget dr. Monori Balázs, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára nyitotta meg. Megnyitójában egyebek között szólt arról, hogy a tegyveres erők és 'testületek mindeddig hűen szolgálták népünk ügyét, becsülettel helytálltak az évek során. A megnyitó után Her- czenik Gyula, a Pest megyei pártbizottság munkatársa tartott ünnepi beszédet. Egyebek között elmondta, hogy hazánkban már a fegyveres erők napi ünnepségeknek több évtizedes hagyományai vannak. Ma miár elmondhatjuk, hogy korszerűen felszerelt néphadseregünk, rendőrségünk van. Valamennyi testület jogosan élvezi népünk megbecsülését. Népünknek az évszázadok során sokszor kellett szembe- szállnia az idegen elnyomással. 131 évvel ezelőtt Pákozd és Sukoró térségében f ényes győzelmet aratott a jól felszerelt, A központi ünnepség elnökségének tagjai Herczenik Gyula ünnepi beszédét tartja Sárkány Attila felvételei számbeli fölényben levő osztrák császári hadsereg fölött az a magyar honvédsereg, amelynek győzelme emlékére, szeptember 29-én a fegyveres erők és testületek napját ünnepeljük. Ez a győzelem azóta is fényes bizonyítéka annak, hogy az igazságos harcban nem az ellenség számbeli fölénye a döntő. Az egyenruha valamennyiünk számára tiszteletet parancsol, mondta. így a felnövekvő nemzedék számára is fontos, hogy ismerje a hazafias honvédelmi nevelés célját, s hasznosítani 'tudja azt. Sok fiatal a néphadseregben válik igazán felnőtté, s lép a párt tag; jainak sorába. Ehhez az építő munkához járul hozzá az MHSZ, amely Vácott és a járásban eredményesen végzi feladatait a fiatalok honvédelmi nevelése terén. A város MHSZ-cs.apatai nemcsak a megyei, de az országos versenyeken is kiváló eredményeket érnek el, jól megoldják a feladataikat. Az ünnepi beszédet követően kitüntetéseket, elismerő okleveleket adtak át az MHSZ városi-járási vezetősége, az MSZMP városi bizottsága, valamint a városi tanács elnöke javaslata alapján a honvédelmi nevelésben végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a következőknek: Az MHSZ Kiváló munkáért érem arany fokozatát kapta Demény János, Váchartyán tanácselnöke, Bartha István, a 22. sz. Volán váchartyáni üzemének igazgatója, Gál Jenő klubtitkár és Babits Ferenc MHSZ-tltkár. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének Löwy Sándor és Alkotmány MHSZ lista brigádja, Tóth MHSZ gépjármű-oktató, Ku- rucz Ottóné előadó és Molnár Ferenc társadalmi aktíva. Az MSZMP Váci városi bizottsága elismerő oklevelét, Csanádi József ny. alezredes és Mezei Gábor klubtitkár, a városi tanács elnökének elismerő oklevelét Szalóky Sándor, a Városgazdálkodási Vállalat osztályvezetője és Klein Zoltán, a városi-járási sportfelügyelőség munkatársa kapta meg. A kitüntetéseket 'és okleveleket Horváth Géza alezredes, az MHSZ városi-járási titkára, Papp József, a városi pártbi zottság első titkára és Tan Kálmán, a városi tánács elnökhelyettese adta át a kitüntetetteknek. Csitári János Szeptember utolsó hetében megjelent a Híradás — a Híradástechnikai Anyagok Gyára közművelődési bizottságának tájékoztatója — legújabb száma. 'Az utolsó részletét közük annak a cikksorozatnak, amely bemutatta a Zrínyi utcai üzemet alapításától napjainkig. Tudósítást olvashatunk az első féléves terv túlteljesítéséről, a munkaverseny-mozgalomrol, & határon túl is ismert termékeket előállító NY ÁK-üzemről. Hangulatos ismertető mutatja be, képekkel illusztrálva a gyár munkásör szakaszát, megismerjük a Haladás brigádot és a balatoni üdülőt. Tulajdonképpen csak a kis lap néhány utolsó oldala foglalkozik közművelődéssel kapcsolatos témákkal: a sikeres Móricz Zsigmond emlékesttel. Barcs János munkásköltővel,, az 1979-es szavalóversennyel. , Halálozás Életének 51. évében, hosszt szenvedés után elhunyt Simon Lajos nyugállományú B. V. őrnagy. Temetéséről később intézkednek. Torna — nőknek A városi-járási sportfelügyelőség az Árpád úti általános iskolában október közepétől kondicionáló tornát szervez nőknek, Zsebesi Istvánná testnevelő tanár vezetésével. Jelentkezni lehet október 8-ig a sportfelügyelőségnél. (Vác, Sztáron S. u. 18. vagy a 11—788-as telefonon.) Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Kreiner Lenke, kedden dr. Bénik Gyula, szerdán dr. Molnár János, csütörtökön dr. Répa Imre, pénteken dr. Bea Mátyás, szombaton és vasárnap dr. Kovács Pál tart ügyeletes orvosi szolgálatot a régi kórház épületében. Az éjszakai és ünnepi ügyeletet teljesítő orvosokat a 11—525-ös telefonszámon lehet hívni. A beosztás hét közben megváltozhat. Tízen jutóitok be a döntőbe Vetélkedő a városi tanácson szociaGábor Vác a hazai lapokban A Délmagyarország (Szeged) az idei zenei világnap kapcsán méltatta a váci Vox Humana énekkart, megemlítve, hogy a budapesti megnyitón ők adják majd a műsort. A Népszava hosszabb cikkben írt a Forte-gyár jelenéről és jövőjéről, s megszólaltatott olyan dolgozókat, akik a filmMegdézsmálta a kazettát Szabó István 22 éves vác- csörögi lakost korábban már elítélték rablás miatt. Most ismét összeütközésbe került a törvénnyel. Kölcsön kapott pénz fejében a tetőfedésnél segédkezett Sz. Sándor sződi házánál. Tudta, hogy a házbeliek a pénzüket egy kis kazettában, a szobában tartják. Alkalmas pillanatban elemelte a kulcsot és kivett a dobozból 3500 forintot. A lopott pénzt még aznap elszórakozta. Bíróság elé állítás útján a tett elkövetése után öt napra már ítéletet hirdetett a Váci Járásbíróság dr. Hortoványi András vezette büntetőtanácsa. Visszaesőként elkövetett lopásban mondták ki bűnösnek és jogerősen egy év és hat hónap, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. További három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. kiszerelő részlegben, sötét üzemben dolgoznak. Az Ország-Világ egész oldalas cikket közölt egy rádióadás nyomán a vác-deákvári ifjúsági munkáslakás-építő és fenntartó szövetkezettel kapcsolatos panaszáradatról. A Magyar Hírlap arról tudósított, hogy a váci Híradás- technikai Anyagok Gyára 1,2 millió márka értékben üzletet kötött a Krupp céggel, megvásárolt két ferritfeldolgozási know-how-t. A Magyar Nemzet cikksorozatban ismertette az öregekkel való törődés sokféle lehetőségét és közölte Jenes József váci járási-városi NEB- elnök ezzel kapcsolatos tapasztalatait. — A Madách Imre Művelődési Központ hétfőn este fél hétkor tánctanfolyamot indít általános- és középiskolások számára. A kurzusra a helyszínen lehet jelentkezni. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala kezdeményezte az idei államigazgatási és igazságügyi ifjúsági napok megrendezését. Ennek kapcsán került sor a Vác város Tanácsa V. B. és a városi KISZ-bizottság patronálásával a minap egy érdekes vetélkedőre, a tanácsházán. A vetélkedőn harmincöt éven aluliak vettek részt: a Váci Járási Hivatal, a járás községi tanácsai, Dunakeszi város Tanácsa és Vác város Tanácsa munkatársai, harminchétén. A résztvevők nagy száma miatt először írásbeli feladatlapot oldottak meg, s a legtöbb pontot elérő 10 versenyző jutott a szóbeli döntőbe. A zsűri elnöke dr. Kara Pál. az Érd városi Tanács vb-tit- kára volt. A bíráló bizottság munkájában részt vettek az érintett államigazgatási szervek tisztségviselői, a KISZ- szervezetek vezetői, valamint Papp Miklós, az Állami Ifjúsági Bizottság Pest megyei titkára. A verseny első helyezettje Fekete László, a Váci Járási Hivatal igazgatási osztályának főelőadója; második Rigler Jó- zsefné, a Dunakeszi városi Tanács V. B. termelési és ellátásfelügyeleti osztályának főelőadója, míg harmadik Szilágyi Sándorné, a Kemence Közös Községi Tanács vb-titkára lett. Mindhárman jogot nyertek a megyei elődöntőn való részvételre. A szakmailag legjobban felkészült versenyző részére adományozott küiöndíjat Szilágyi Sándorné kapta a városi tanács elnökétől. Az ifjúság- mogalmi feladatok megoldásában Sivó Antal, a városi tanács főelőadója volt a legjobb, s elnyerte a KISZ Vác városi Bizottságának különdíját. A vetélkedőt ügyesen, hangulatosan vezette Péter Pál. Dr. Kovács Tibor, a titkárság osztályvezetője elmondta, hogy a versenyzők szakmai és mozgalmi felkészültsége jó volt, s valamennyien alkalmat kaptak rátermettségük bizonyítására. Házi szemétszállítás Módosul a menetrend A Vác Városi Tanács Kommunális Költségvetési Üzeme közli, hogy október elsejétől, hétfőtől a következő útvonalakon módosul a házi szemét elszállítása: Hétfő—szerda—péntek: DCM lakótelep, Ürgehegy — Radnóti úttal bezárólag. Földvári tér—Lenin út—Sebes Imre út —vasút—Frankel Leó út— Rádi út—Vám út és Gombás patak. Hétfő és csütörtök: Lajos telep—Telep utca—Nárcisz utca—Nagykörút—Vöröshadsereg út. Kedd: öreg Deákvár (Vöröshadsereg út— Nagykörút—Hanusz utca— Eperfa utca—Szivárvány utca—Domb utca). Szerda: Csillag utca—Balázs Ferenc utca—Szent Mihály dűlő—Radnóti úton túli terület. Péntek: Mező út—Luxemburg sor— Pálffy utca külső része. Az átállás a többi, fel nem sorolt városrészre nem vonatkozik. Az üzem kéri a módosítással kapcsolatban a lakosság türelmét és megértését. Esetleges kérdésekre Bombay Miklós részlegvezető ad választ a 10—424-es telefonszámon. Törmeléket, földet ne tegyenek a konténerekbe, csak házi szemetet — kérik a lakosságot —, s hasonlóan, parázsló anyagot se öntsenek ki.' A járásban Sződligeten a heti szállítási nap szerdáról csütörtökre módosul. P. R. A fegyveres erőket köszöntötték