Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
E1P NAGYKŐRÖST isj A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP Beiratkozás a zeneiskolába A nagykőrösi Állami Zeneiskolába szeptember 3-án, hétfőn délelőtt 10—11 óráig és délután 3—5 óráig lehet még beiratkozni. Az iskola tanévnyitó ünnepsége szeptember 4-én, kedden délután 5 órakor lesz. Ünnepélyes kezdés Mit kell tudni a tanévről? Moziműsor Folytassa, Kleo. Színes, szinkronizált angol filmvígjá- ték. Előadás kezdete: 4, 6 és 8 óra. Az elmúlt napokban néha már csaknem oiyan forgalom volt az iskolák kapuja tájékán, mintha megkezdődött volna a tanév. Szülők és diákok adták egymás kezébe a kilincset. Tankönyvet vásároltak, s a hirdetményeket olvasták. Meddig lehet még leadni a kereseti igazolásokat, mikor és hol lesz az ünnepélyes tanévnyitó, mikor lehet az újonnan jöttéknek még beiratkozni? — Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy az első tanítási nap szeptember 4-én lesz. A tanévnyitó ünnepségek pedig szeptember 3-án, hétfőn — mondja Makai Katalin, á városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője. — A II. Rákóczi Ferenc, az Arany János, a Kossuth Lajos általános iskola és a kisegítő iskola ünnepsége délután 4 órakor kezdődik az iskolák udvarán. A Petőfi Sándor általános iskola évnyitója pedig, ugyancsak hétfőn, de délután 5 órakor a Cifrakertben. Díjbefizetés — Sokan megfeledkeztek, a napközi otthoni ellátás igényléshez mellékelni a kereseti igazolásokat. Ennek általában augusztus 28-a volt a határideje ... — Az igénylések összegyűjtésén már túl vagyunk, ám a kereseti igazolásokat a tanévnyitó ünnepségek után valóban be kell adni mindenkinek. A napközi díjának befizetésére a tanév első napjaiban kell sort keríteni. Még egy fontos, bár keveseket érintő tudniValó: azok a diákok, akik a nyáron költöztek Nagykőrösre, még a tanévnyitó előtt iratkozzanak be a körzetük szerinti iskolába. — Lesz-e mindenkinek tankönyve az első tanítási napokon? — Sajnos nem. A tankönyvek kisebb hányada még nem készült el, vagy nem érkezett meg. A diákok időben megtudják majd, hogy a most még hiányzók közül melyik, mikor lesz kapható. A I ’'“dagógusok mindenesetre fel- zültek. hogy ezek az at- neti nehézségek ne okoztak zavart az oktatás me- ében.- A könyvkereskedők vé- lénye szerint sok gondot >zott, hogy az iskolák nem !időben kezdték meg a könyv árusítást. Az ellátási lézségektől félve sokan n az iskolájukban, hanem shol, a legelső alkalmat gragadva vásárolták meg lyveiket.- Ezzel kapcsolatban még n érkezett panasz a mű- ődésügyi osztályra. Ettől ;getlenül a kereskedők ja- ilata szerintem is megszív- endő.- Sok szülő a gyikorlali munkafüzetekből. munkalapokból két példányt is vásárolt. Mi erről a pedagógusok véleménye? — A pedagógusok is tudnak erről a helytelen gyakorlatról, s igyekeznek lebeszélni a szülőket. A szülők per. sze úgy vélik, hogy két munkafüzettel jobban lehet gyakorolni, és“ segítenek gyermeküknek, ha otthon előre meg- | oldják a feladatokat. Teljesen bizonyos, hogy ezzel nem segítenek, hanem ellenkezőleg, megnehezítik a gyerek előmenetelét. Legfőképpen megakadályozzák a gyerek munkára nevelését. Félrevezetik őt. Szabad szombat — Mit kell még tudnunk a tanévről? — Megyei rendelet alapján az általános iskola alsó és felső tagozatán a szabiid szombat a páros sorszámé naptári heteken lesz. A 7. és 8. osztályosok iskolánként vagy osztályonként . különböző időpontokban de mindenképpen szeptember második hete és október 1. között mennek közhasznú munkára. Egyébként a diákok ennek keretében legfeljebb 12 napot dolgozhatnak. — Mire hívja fel a tanév kezdetén a szülök figyelmét a művelődésügyi osztály vezetője? — Nagyon sok tennivalónk lesz ebben az évben, melyek elvégzéséhez a szülők segítségére is számítunk. Éppen ezért az első szülői értekezleteken pontosan megismertetjük velük nevelési terveinket, a tanév feladatait. Talán mégsem felesleges most itt is megemlíteni, hogy tavaly nagyon sokat hiányoztak az általános iskolások. Ezen a helyzeten változtatni kell. — A városi tanács vb művelődésügyi osztálya a gazdája a város óvodáinak is. Okoztak-e gondot az óvodai felvételek? — Az óvodai felvételi kérelmeket egy erre hivatott városi bizottság bírálta el. A beiratkozások már befejeződtek. A bizottság alapelve az volt, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei dolgodnak, feltétlenül bejussanak az óvodába. A gondjaink nem ennek az elvnek az alkalmazásából adódtak. A gyerekek elosztása körül voltak nehézségeink. A Kalocsa óvoda körzetében például kevés gyerek lakik. A lakótelepiében viszont sok. A megoldás kézenfekvőnek látszik, ám sok szülő semmiképpen sem akart belenyugodni, hogy ne az éppen legközelebbi óvodába vigye a gyerekét. Pedig az elosztásnál arra is ügyeltünk, hogy a távolabbi, ajánlott óvoda útbaessen a szülőnek mikor munkába megy vagy hazafelé tart. Óvodások Mindent egybevetve a gyerekek szétosztása az óvodák között sok fejtörést okozott,. Súlyosbítja a helyzetet, hogy kevés a hely. Az ideális óvodai csoportban legfeljebb 25 gyerek van. A nagykőrösi óvodákban pedig már negyven gyereket kellett egy-egy csoportban elhelyeznünk. Mindenképpen kérjük a szülők megértését és segítő igyekezetét. A város is törekszik arra, hogy gondjaikat enyhítse, hiszen az elmúlt három évben több óvoda épült, mint annakelőtte évtizedeken keresztül. A mégis meglévő hiányt kénytelen az előbb említett szervezési intézkedésekkel pótolni. Farkas Péter A város valamennyi középiskolájában szeptember 3- án, hétfőn tartják a tanévnyitó ünnepségeket. Az Arany János Gimnázium délelőtt 10 órakor az iskola udvarán, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakiközépiskola délután 3 órakor az iskola udvarán, a 224-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet pedig délután 4 órakor ugyancsak az iskola udvarán várja a diákokat és az érdeklődő szülőket. Matiné Csizmás Kandúr a világ körül. Előadás kezdete: 10 óra. Hétfői műsor Bob herceg. Színes, magyar film. Előadás kezdete: 4 óra. A vágy titokzatos tárgya. Színes, szinkronizált francia film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. A KISZ városi bizottsága .a napokban elkészítette az őszi szolidaritási hét városi programját. A szolidaritási hát szeptember 12-től 20-ig tart. Célja, a fiatalok internacionalista elkötelezettségének kifejezése, s tiltakozás a fasiszta diktatúrák ellen. A rendezvényeken a fiatalok kifejezik szolidaritásukat az imperialista befolyás felszámolásáért, a demokráciáért és a társadalmi felemelkedésért küzdő népekkel, kormányokkal, pártokkal és mozgalmakkal. A szolidaritási hét első napján Budapestre utazhatnak városunk ifjúkommunistái, ahol a latin-amerikai kiállítást tekintik meg, s részt vesznek az MSZMP Pest megyei Bizottságán rendezett külpolitikai fórumon. Másnap, szeptember 13-án itthon, a városi ifjúsági klubházban nyílik alkalom a politikai beszélgetésre, melyhez a délután 5 órától megtekinthető szolidaritási kiállítás ad segítséget. Szeptember 16-án a Szabadság tér várja a fiatalokat és az érdeklődő felnőtteket délután 3 órától. Itt nagygyűlésen tehetnek hitet a szolidaritási hét törekvései mellett. A gazdag program politikai dalok tanulását, discó-műsort és szolidaritási bazárt is ígér erre a délutánra. Szeptember 18-án tanulságosnak ígérkező politikai fórum ad alkalmat a vitára az ifjúsági klubházban. Szeptember 20-án pedig ismét politikai nagygyűlésen vesznek részt fiataljaink küldöttei, mégpedig Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Edéjében kell elkezdeni A nagykorúságra is mód- resen fel kell készíteni a gyereket: az önálló döntésre, a felelősségteljes életvitelre, a helyes arányok felismerésére. Az eset szélsőséges, s talán ezért sokatmondó. A fiatalember érettségi után munkába állt. Az első héten mindennap a hajnal vetette haza a szórakozóhelyekről. Az eredmény: ha csak egy pillanatra is leült a munkahelyén, menten elaludt, minduntalan ébreszt- getni kellett. Az előzmén-yt a szülők „szigorú” nevelésében kell keresni : sokkal kevesebbet engedtek meg neki, mint általában a hasonló korú fiúknak. Még az iskolai bálról is haza. kellett mennie tíz órára, pedig a többiek tanári felügyelettel éjfélig szórakozhattak. Minduntalan azt hallotta otthon: „majd ha leérettségizel, akkor azt csinálsz, amit akarsz. Amíg diák vagy, mi szabjuk meg, hogy hová mehetsz és meddig.” Ez nem is lenne helytelen, ha arányban állna a hasonló korú fiataloknak adott önállósággal, engedményekkel. Ezt a fiatalembert nem az életkorának megfelelő módon, s nem fokozatosan vezették be a felnőtt életbe, hisz az utolsó percig kisfiúként kérték számon minden útját és idejét. Nem is csoda, hogy csődöt mondott az első alkalommal Aki sohase gazdálkodhatott néhány forinttal, bizonyos, hogy az első fizetését haszontalanságokra szórja el. A napokban találkoztam egyik diákommal, aki öntő tagozaton érettségizett. A nagy ipari várostól, ahol dolgozik, mindössze fél óra az út autóbuszon szülei falusi házáig, ö mégsem vállalta a „bejárást”, inkább munkásszálláson lakik, mert meg akarja tartani a függetlenségét. Felnőnek a gyerekek, önálló keresők lesznek. Ekkor már nem tarthatjuk fent velük a régebbi szülő—gyermek kapcsolatot. Viszonyunk a felnőtt emberek egyenjogúságán alapulhat csak. Mellettük kell állnunk, segítenünk kell, ha tanácsunkat kérik, de semmiképpen nem szabhatjuk meg életvitelüket. Nem irányíthatjuk őket, nem szólhatunk bele dolgaikba, úgy, mint gyermek- vagy serdülőkorukban. Ezzel csak eltávolítanánk magunktól felnőtt gyermekeinket. Hiú remény, hogy csemeténk életútját, felfogását lényegesen befolyásolhatjuk 18 —25 éves korában, ha már a képlékenyebb években ez nem sikerült mélyrehatóan. Főképpen a gyermekkorban és esetleg a serdülőkorban kell megalapozni a gyermek életszemléletét, társaihoz és a közösséghez való viszonyát, világnézetét, munkaszeretetét. Köztudott, hogy a serdülők kritikusan szemlélik a világot, szüleiket, tanáraikat, a felnőtteket S mégis! Középiskolásokkal beszélgetve az derül ki, hogy mindezek ellenére a legtöbben szüleiket tartják első számú példaképüknek. Miért félünk hát, hogy önállóan kiteljesítsék a tőlünk látott példát? Műszakonként nyolc vagon Feldolgozzák a paradicsomot Műszakonként 8 vagon pa- raűicsomlevet készítenek a Mészáros János Termelőszövetkezetben. A jobb oldali képen: a HÖDGÉP által gyártott paradicsomlé-feldolgozó gépsort töltik fel. * Kiválogatják a még éretlen paradicsomot. Barcza Zsolt felvételei SPORT - SPORT - SPORT - SPORT-SPORT Hatféle vetélkedő Gödöllőn A Mészáros Tsz megyei győzelme A MEDOSZ, a TESZÖV, a KISZ és az MHSZ Pest megyei Bizottsága Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem sporttelepén rendezte a mező- gazdasági dolgozók XIII. megyei sportünnepélyét és versenyét. A majális hangulatú, közös főzéssel, ritmikus sport- gimnasztikai és honvédelmi sportjellegű bemutatókkal tarkított eseményről a Tv-hír- adó érdekes képsorban adott ízelítőt. A hat sportágban megrendezett vetélkedőn a Mészáros János Termelőszövetkezet 45 dolgozója ötben versenyzett, a Ceglédi Állami Tangazdaságot sportlövészetben pedig a nagykőrösi kerületiek képviselték. Közel száz üzem dolgozóinak legjobbjai vetélkedtek, és ezerötszáz körül volt az indulók száma. A körösi tsz-be- liek lelkes összefogással és egymás buzdításával versenyeztek, és a múlt évinél nagyobb: 42 pontos előnnyel ismét elnyerték a vándordíját. A legeredményesebb mg. tsz- nek járó TESZÖV-, a tömegsportban élenjáró mg. tsz-nek felajánlott MEDOSZ-, valamint a TESZÖV MHSZ—KISZ különdíját is ők kapták, az összetett pontversenyben elért győzelemért. A körösiek eredményei (a CÁT-belieket külön megjelöltük) a következők voltak. Tekében 12, egyenként 3 fős csapat személyenkénti 20 vegyes dobásos viadalt vívott. A Nk. Mészáros Tsz (Papp Sándor 88, Kovács László 79, Farkas Zoltán 63) 230 összfával első lett. Sportlövészetben kispuskás csapatverseny volt. Férfiak (16 induló): 2. CÁT, nagykőrösi kerület (Bocskai László, Radics Ernő, Bujdosó József) 30/234; 5. Nk. Mészáros Tsz (Szabó Balázs, Hegedűs József, Szentpéteri Zoltán) 30/212. Nők (12): 3. Nk. Mészáros Tsz (lva- nics Rozália, Drabant Edit, Bocskai Lászióné) 30/165. Férfi kézilabdában 12 csapat 2X10 perces mérkőzéseket játszott. A körösiek (Juhász — Tóth D., Bukta, Bognár, Stefánkovits, Nagy J., Dávid, Dér, Pörge) 2—2 győzelem és vereség után az 5—6, helyen végeztek. Kispályás labdarúgásban IS csapat közül — főleg az összeszokottság hiánya miatt —■ a körösiek nem jutottak a legjobbak közé. Atlétika. Férfiak, 100 méter: 2. Pörge György 12,6 mp; távolugrás: 3. Stefánkovits Gábor 526 cm; magasugrás: 3. Zatykó Géza 155 cm; súlylökés: 2. Tóth Dénes 980 cm, kötélhúzás: 3. Nk. Mészáros Tsz (Tóth Dénes, Szabó Károly, Kovács László, Zatykó Géza). Nők, magasugrás: 2. Ivanics Erzsébet 120 cm, 3. Kiss Gabriella; gránátdobás: 2. Ivanics, 3. Gábor Sándorné. Súlylökés: 3. Ivanics 771 cm. E sportágban a körösiek még 5 negyedik, 6 ötödik és 3 hatodik helyezést is értek el. S. Z. Hétfői sportműsor Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 15 óra: Tormás PVCSV, 16: TRAKIS —Városi Tanács, 17: TRAKIS Ifjúsági Klub—Városgazdálkodás. Kinizsi-sporttelep, 16: Konzervgyári jármű—Mészáros Tsz, 17: 21-es Volán—DÉMÁSZ, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Sakk KlOSZ-székház, 19: a Nyári Kupa minősítő egyéni verseny 6. játéknapja. SZANDÁLVÁSÁR szeptember 3-tól 22-ig?* DIVATOS NŐI, FÉRFI- ÉS EYERMEKSZANDÁLOK 30—40%-0S ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK A t/M % NAGYKŐRÖSI SZAKBOLTJÁBAN Nagykőrös, Szabadság tér 5. I Szeptember 12—20. A szolidaritási hét programja