Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-19 / 219. szám
Az ENSZ 34. közgyűlése Megkezdődött a tanácskozó, 1 New Yorkban kedden délután — budapesti, idő szerin! az esti órákban — megkezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 34. ülésszaka. A tanácskozáson a közel-keleti válság, valamint a fejlődő és a fejlett tőkés országok viszonya lesz majd a többi között előtérben. Indalencio Lievano Aguirre, a közgyűlés 33. ülésszakának kolumbiai elnöke nyitotta meg a három hónaposra tervezett tanácskozást. A 151 tagállam küldöttei Salim Ahmed Sali- mot, Tanzánia állandó ENSZ- képviselőját választották meg az ülésszak elnökévé. A közgyűlés a Biztonsági Tanács javaslatára, szavazás nélkül egyhangúlag felvette az ENSZ tagjainak sorába Saint Luciát, a karib-xengeri szigetállamot, amely a közelmúltban vált függetlenné. Ezzel 152-re emelkedett a világ- szervezet taglétszáma. A közgyűlés első hetét — a szokásoknak megfelelően — szervezési kérdéseknek szentelik. Jövő héten kezdődik a kéthetesre tervezett általános politikai vita. Púja Frigyes külügyminiszter a tervek szerint október 4-án mond beszédet. New Yorkba érkezett az Színlelve T»j svet az ember, meg a torkát is kaparássza valami, amikor végighallgatja, milyen furcsa válaszút elé kerültek a patinás textilüzem legfőbb vezetői. Dolgozik náluk egy kétségtelenül tehetséges fejlesztőmérnök, akit a gyár egyik része meg nem értett és mellőzött lángésznek, a másik része viszont futó- bolondnak tart. Mérnökük egyike a cég leginkább túlterhelt alkalmazottainak, állandóan rohan, soha nem ér rá, asztalát vastag irat- csomók fedik. Ki kételkedhetnék abban, ő azután igazán megszolgálja a fizetését?! Hiszen újra meg újra javaslatokkal, tervezetekkel, előterjesztésekkel foglalkoztatja valamennyi főnökét, ahogy kollégái egyike mondja, mindig negyedik sebességre kapcsolva dolgozik. A bökkenő csak az, hogy elutasított terveinek, javaslatainak, előterjesztéseinek száma ugyanannyi, mint a benyújtottaké; megvalósíthatatlanok. S azért, mert úgy rugaszkodik neki a holnapnak, a holnaputánnak alkotónk, hogy fittyet hány arra, mi van ma, milyen alapok kínálkoznak a haladáshoz. Irdatlanul sokat dolgozik, a fejlesztési főosztály vezetője szerint leállítani sem lehet, akár egy elromlott gépet, ám, ha nevén nevezzük a dolgot, akkor színleli csupán a munkát; olyasmit csinál, ami fölösleges, aminek semmi értelme. S itt a válaszút, amiről bevezetőben említést tettünk. Ha ezt megmondják neki, akkor még inkább mártír lesz azok szemében, akik eddig is annak tartották, mások viszont magát az embert is. értéktelennek vélik, nemcsak azt, amit csinál. Holott megismételjük: a gyár vezetői tehetségesnek tartják, de o!yan-_ nak, aki képtelen a helyére kerülni, elképzelései és a lehetőségek között egyensúlyt teremteni. Próbálták győzködni; sikertelenül. Ügy vélte, az ő dolga merész tervek fölvázolása, s a körülményekkel, a feltételekkel vessenek számot azok, akik vezetnek, ő a tervekért, utóbbiak ezért kapják a fizetésüket. Jó szándéka, igyekezete, magát nem kímélése szinte megható. S mégis ... S zó sincs ritka típusról. A munkaszociológia álmunkaként jelöli a színlelésnek — s most közömbös, hogy akart vagy akaratlan színlelésnek — ezt a formáját; azt. amikor valaki egyszerre tíz ügyet is intéz, majd szétszakítják a kollégák, a főnökök, az ügyfelek, soha, egv pillanatra sem látni — képletesen és ténylegesen sem — ölbe tett kézzel, ámde: valójában a tíz közül egyetlenegy ügyet sem intéz el. Másokhoz továbbítja azokat, följegyzéseket, emlékeztetőket gyárt, előterjesztések többféle változatát készíti el, s utána széttárt karral mutatja: ö megtett mindent. Valaki — egészen más helyén, az állam- igazgatásban — így fakadt ki: ha nem képes rövidesen úrrá lenni a szakapparátus papírgyártási erőin, akkor belebukik. Bele, mert a testület — amely elé végső soron neki kell beterjesztenie ezeket a legkülönfélébb címeket viselő papírokat —, azt fogja mondani: ennyi papír között maga a valóság vész el. Megkísérelte a papírok visszaadását; újabbakat kapott helyettük. Leült tárgyalni az érintett osztály- vezetőkkel. Mindenre volt mentség, magyarázat. Mígnem eljutott a valódi okhoz: a tisztviselők nem szokták meg az előző vezetőnél, 'hogy maguk döntsenek, határozzanak, ‘ s amikor ő — néhány hónapja — idekerült, készen talált egy módszert, ám idő kellett, hogy fölismerje, valójában miről van szó. Munka alatt görnyedő beosztottai egyikére sem tudta azt mondani, keveset dolgozik, s mégis: amit tesznek, az nem több, mint színlelése a munkának, hiszen az eredményből ítélhető meg, mi, mit ér. Vajon tudják ezek a becsülettel igyekvő tisztviselők, valójában álmunka emészti fel óráik javát? Aligha. Teszik azt, amit megszoktak, nem gondolkoznak azon, hogy a munkamenettel elérhető cél a fontos, s nem e munkamenet formális jegyeinek — ledolgozni a nyolc órát, harminc napon belül tartani a határidőt — tisztelete, megőrzése. I t olyta thatjuk azután a ^ munka színlelésének olyan, szintén nem ritka eseteivel, amikor hivatalos megbízás az oka az üres j áratnak; gőzerővel dolgozik a technológiai osztály annak a terméknek a tervein, amit az igazgató- tanács elutasított... S az sem az álmunka olcsó esete, amikor valaki — egyvalaki? — a képességeitől jóval elmaradó feladatokra kap utasítást: amint azt egy üzemszociológiai vizsgálat kiderítette, a termelésirányítók munkaidejük hatvan százalékát nem irányítással. hanem anyag- és szerszámbeszerzéssel, értekezletekkel, illetve jelentések készítésével töltik. Sorolhatjuk azután az álmunka, a színlelés olyan, kívülről tetszetősen mutató, s ezért megtévesztő példáit, mint a formális továbbképzések — újabban: legalább egy hét, bentlakással a vállalati üdülőben —, az útijelentá- sek puszta gyarapítását szolgáló tanulmányutak... Eljutottunk addig — nem mindenütt, de gyarapodik az ide tartozók száma —, hogy a munkahelyek józanabb többsége elítéli, sőt, már nem tűri a nyílt lógást — a fegyelem durva megsértését, mint amilyen az igazolatlan hiányzás, amiért most a megye több vállalatánál első ízben fegyelmi, második esetben elbocsátás jár —, ámde ez első lépés. A második az, hogy a színlelés, az álmunka rendkívül változatos esetei, tényei ne olvadjanak be a mindennapos — a megszokottnak nevezett'— nyüzsgésbe; szúrjanak szemet. A társadalom senkitől sem azt követeli, hogy megszakadjon a munkájában; teljesítményeket, eredményeket vár. Sokaktól eddig mindhiába. Mészáros Ottó fi ENSZ közgyűlésének 34. ülésszakán részt vevő szovjet delegáció, élén Andrej Gromikó- val. az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. Repülőtéri nyilatkozatában Andrej Grorniko kiemelte az ülésszak napirendjén szereplő. megvitatásra váró idősze rű nemzetközi kérdések fontosságát. Emlékeztetett a közelmúlt olyan nagy jelentőségű pozitív eseményére, mint a bécsi szovjet—amerikai csúcs- találkozó. amelynek során aláírták a SALT—II. megállapodást. A Szovjetunió külügyminisztere ezt követően hangsúlyozta: A jelenlegi körülmények között határozottan vissza kell verni azokat az akciókat, amelyek az enyhülés ellen irányulnák, meg kell hiúsítani azokat a kísérleteket, amelyekkel egyesek nyomást próbálnak gyakorolni más országokra és népekre. , Az ENSZ közgyűlésének ülésszaka elősegítheti — és elő kell segítenie — a béke megszilárdítását és a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételét. A szovjet küldöttség — a Szovjetunió békeszerető politikájából fakadóan — minden eszközzel ennek elérésére törekszik — jelentette ki Andrej Grorniko, majd emlékeztetett: mindeddig egyetlen olyan ülésszak sem volt, amelyen a Szovjetunió ne javasolt volna a fegyverkezési verseny megfékezésére, a leszerelés megvalósítására, az enyhülés elmélyítésére és a biztonság megszilárdítására irányuló világos intézkedéseket, olyan intézkedéseket, amelyek ténylegesen a békéhez és az együttműködés fejlesztéséhez vezetnek. VIIÁC PROLETÁRJAI, EGYESÜL!ETEK! MEGYEI ■m fg A VEGYE! TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 219. SZÄM Ara 1,20 forint 1979. SZEPTEMBER 19., SZERDA Jubileum' nlékezés Harmincéves a magyar—szovjet tudományos és műszaki együttműködés Az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak a rendezésében tegnap este a Parlament kongresszusi termében ünnepi ülést tartottak a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködési megállapodás aláírásának 30. évfordulója alkalmából. I A jubileumi megemlékezésről a 3. oldalon számolunk be. Tegnap ünnepélyesen nyílt meg a szovjet tudomány és technika vívmányait, valamint a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködés 3 évtizedes eredményeit bemutató nagyszabású kiállítás és a Városligetben, a Körszín ház melletti pavilonban. . Osztrovszki György, az OMFB elnökhelyettese, s Pjotr Fedoszejev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadé' mia alelnöke a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke, a jubileumi eseményeken részt vevő szovjet küldöttség vezetője méltatta a megnyitón az esemény jelentőségét. A kiállítás megnyitóján részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint az állami és a társadalmi szervek, a tudományos élet számos más képviselője. Ott volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szo- cialista Munkáspárt Központi'' Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Nép-, köztársaság Elnöki Tanácsa-, nak elnöke táviratban üdvö-; zölte Hafizullah Amint, az Afganisztáni Népi Demokratikus, Párt Központi Bizottságának! főtitkárává és a Forradalmi! Tanács elnökévé történt meg-, választása alkalmából. ízek és zamatok Szakmai nap, iófogesíásak a EHiWm A fogyasztási cikkek nemzetközi seregszemléjének eseménysorozata tegnap délelőtt szakmai programokkal, üzleti tárgyalásokkal, megbeszélésekkel folytatódott. Ellátogatott a BNV-re a lengyel könnyűipari minisztérium küldöttsége; dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és munkatársai, valamint Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével, a nőmozgalom delegációja. — Ha lassan is, kialakulóban már a korszerű táplálkozás. Keresik a félkész és gyorsfagyasztott — mirelit — termékeket, örülünk, hogy az asszonyoknak kevesebb időt kell eltölteniük a konyhában. Észrevesszük, ha a korábbinál praktikusabban darabolt, csomagolt élelmiszercikket találunk a hűtőpultokban, s azt is. ha több a választási lehetőségünk. Mindezt Bagó Bálint, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kereskedelmi főosztályvezetője említette sajtó- tájékoztatójukon. Hangsúlyozta: az élelmiszeripar gazdagodását jól reprezentálják a BNV kiállításai; kiderül, mire képesek a hazai feldolgozók és előállítók. Két — a 24-es és 25-ös pavilonban 45 vállalat mintegy 400-féle termékét sorakoztatja fel. A sok finom falatot és élvezeti cikket látni kell, írni nem könnyű róluk. Az bizonyos, hogy még a legjóllakot- tabb názelődőknek is összefut a nyál a szájukban az ízletes húsáruk, a sajtok,- a friss gyümölcsök, a konzervek és italok láttán-. Utóbbiak közül a Kiváló áru címet viseli a Pest megyei Pincegazdaság több vermutja is. A Nagykőrösi Konzervgyár BNV-vásárdíjas magozott meggybefőttjei is ott sorakoznak — gúlába ra- kottan — konzervtársaik között, a gyorsfagyasztott szamóca- és málnakrémekre pedig — amelyeket a dunakeszi hűtőházban készítettek és ugyancsak elnyerték a BNV-díjat — hatalmas hűtőpultban figyelhetünk föl. Apropó hűtőpult! A Pest megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek (közül évek óta a Benta-völgye az egyetlen, amely helyet kér a nemzetközi bemutatón. Ivánfi István, a tsz egyik főágazat- vezetője büszkén kalauzol termékeikhez. Hűha! Van itt angolszalonna és tarja, csülök és sonka,, felsorolni sem lehet valamennyit. Hoztak például az olcsó tepertőből és a közkedvelt hurkákból, no meg a sütnivaló kolbászból is ízelítőt. Valamennyi hústerméküknél a házias jelleg dominál. A nagyüzemektől eltérően pácolnak és fűszereznek. Ez a titka közkedveltségüknek. A Benta-völgye Termelőszövetkezet jelenleg 27-féle terméket küld a boltokba, elsősorban két közeli városukat, Érdet és Százhalombattát látják el. De büszkék arra, hogy az országos hírű fővárosi Skála áruház is az ő füstölt áruikat kínálja. A BNV-n pedig elégedetten figyelik a megjegyzéseket hűtőpultjuk előtt: de kár, hogy nem ehetünk belőle!... Vajon hol árulják ezeket a finomságokat?!. .. D. Gy. Üléssora készülve Tanácskozott a Pest megyei képviselőcsoport és ez országgyűlés egészségügyi bizottsága Tegnap délután a Pest megyei Tanácson ülést tartott az országgyűlési képviselők Pest megyei csoportja, S. Hegedűs Lászlónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának, a képviselőcsoport elnökének vezetésével. A képviselők megvitatták a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését, amelyhez Bori Rudolf, a megyéi NE3 elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta mindenekelőtt, hogy a népi ellenőrzés társadalmi munkásainak tevékenysége eleven része a szocialista demokráciának, jelentős mértékben járul hozzá annak megerősítéséhez. Pest megyében jelenleg 1700 népi ellenőr dolgozik rendszeresen, becsülettel eleget téve íái-sadalmi megbízatásának. Döntő többségük 10—15 esztendeje kötelezte el magát, s adja tudása legjavát egy-egy vizsgálat folyamán, őszinte jószándékkal teszi meg javaslatait. A képviselőket éppen az érdekelte egyebek közt leginkább, mi lesz az említett javaslatok sorsa? Megfontol- ják-e, megvalósítják-e a vizsgált üzemek, intézmények mindazt, amit a népi ellenőrök ajánlanak? A képviselők — választókörzeteikben szerzett — tapasztalatai vegyesek. Nem kevésbé lényeges az a kérdés, hányfajta szervezet rendelkezik ellenőrzési joggal s tevékenységüket hogyan kell összehangolni. A népi ellenőrzés létjogosultsága, szükségessége azonban nem vitatható. Éppen ezért indokolt, hogy társadalmi bázisát minél szélesebbé tegyük — állapították meg a képviselők. A vitát követően S. Hegedűs László adott tájékoztatást a parlament soron következő őszi ülésszakának várható napirendjéről. ★ i Az egészségügyről szóló 1972.' évi II. törvény végrehajtásának tapasztalatait vitatta meg kedden a parlamentben megtartott ülésen az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A tanácskozáson a gyógyító, megelőző munka tapasztalatairól, az egészségügyi szolgáltatás feltételeinek bővítéséről számolt be dr. Schult- heisz Emil egészségügyi miniszter. Az elmúlt időszakot átfogva a beszámoló leszögezte a még meglévő gondok, hiányosságok mellett számos területen előrelépés történt, az eredményes tevékenység hatására jobb feltételek mellett magasabb szakmai színvonalon látja el az ágazat a feladatait. A jövőre szóló teendők megvalósításában — miként az eddigi eredményekben . is — fontos feladatai vannak a népgazdaság szinte minden ágának, a megyei és a helyi tanácsoknak, valamint a társadalmi erőknek. A tanácskozás — amelyen részt vett Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke, valamint meghívottként a képviselők sorában felszólalt dr. Fűzi István, az Orvos-Egészségügyi dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Czcrván Mártonná dr., a SZOT osztály- vezetője és dr. Balogh János, Budapest vezető főorvosának helyettese — dr. Pesta Lászlónak, a szociális és egészség- ügyi bizottság elnökének zárszavával ért véget. Startok a porkeverék KÖZELET A PEMÜ zsámbéki gyárában a harmadik negyedévben kezdték meg az építőiparban használatos kemény, ütésálló tetőkiegészítő elemek és esatornaösszekötő idomok gyártását. Az év hátralevő részében 50 tonna PVC porkeveréket dolgoznak fel. Barcza Zsolt felvétele Szikszay Béla, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese vezette azt a magyar pártmunkásküldöttséget, amely az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására egyhetes látogatást tett Olaszországban. Sárosi Sándorné könnyűipari miniszterhelyettes vezetésével tegnap hazaérkezett a Szovjetunióból az a magyar küldöttség, amely a KGST vegyipari állandó bizottságának szekcióülésén vett részt. Naocogu Nabesima szenátor, a japán felsőház tagja, a Japán-Magyar Baráti Társaság elnöke Budapesten átutazóban rövid látogatást tett a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. Dr. Uthi Anh, az Értelmiségi Szövetség alelnöke, a Vietnami Hazafias Front Ho Si Minh városi bizottságának elnökségi tagja vezetésével vietnami értelmiségi küldöttség érkezett hazánkba, II. Ilasclc Nielsen főtitkár vezetésével Budapestre érkezett a TOT meghívására, a Dán Szövetkezeti Tanács küldöttsége.