Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
2 1979. SZEPTEMBER 2., VASÄRNAP A béke ma leszerelést jelent Nyilatkozatok a II. világháború kitörésének évfordulóján A Volksstimme bécsi ünnepe Szombaton kora délután ismét benépesült a bécsi „népliget”, a Práter jezsuita mező elnevezésű közkedvelt térsége. Szokás szerint az idén is szeptember első hétvégéjén rendezték itt meg az Osztrák Kommunista Párt központi lapjának, a Volksstimmének ünnepségeit. A Volksstimme ünnepségére hivatalos küldöttség élén Bécsbe érkezett Fodor László, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője. A testvérlapok kiállítói között van ezúttal is a Népszabadság pavilonja, ahol a bécsi magyar kolónia tagjai ismertetik meg az érdeklődőket hazánk életével, híreivel. A második világháború kitörésének 40. évfordulója és a Béke Világnapja alkalmából Prágában nyilatkozatot adott ki három nemzetközi demokratikus szervezet, amelynek székhelye a csehszlovák főváros. A Szakszervezeti Világszövetség (SZVSZ) nyilatkozata rámutat: a földkerekség dolgozó emberei mindenkor nagy figyelemmel kísérték és kísérik a nemzetközi béke kérdéseit, mert a béke megőrzése alapvető feltétele a társadalmi és gazdasági haladásnak is. Az általános és teljes leszerelést korunk rendkívüli fontosságú követelménye. Megvalósítása ugyanis nemcsak a háborús veszélynek vetne véget, hanem hatalmas anyagi erőket is felszabadítana békés célokra, és többek között lehetővé tenné Ázsia, Afrika és Latin- Amerika országaiban a fejlesztési programok gyorsabb megvalósítását. A Nemezeközi Üjságíró Szervezet (NUSZ) nyilatkozata sze- rine a második világháborúban a fasizmus felett aratott győzelem a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a huszadik század második legfontosabb eseménye volt, amely megnyitotta az utat a szocialista világrendszer kialakításához, a gyarmati rendszer széthullásához és más történelmi jelentőségű változásokhoz. Ügy látszik azonban — folytatódik a nyilatkozat —, hogy bizonyos erők nem vonták le - a szükséges tanulságokat a hitleri fasizmus sorsából. A világ egyes részein még élénk az újfasiszta-újnáci elemek tevékenysége, az imperializmus egyre növeli katonai potenciálját, és sok helyen háborús tűzfészek alakult ki. Az Egyházak Nemzetközi Békeszervezete, a Keresztyén Békekonferencia (KBK) nyilatkozata ezt a címet viseli: „A béke ma leszerelést jelent." A KBK állásfoglalásában rámutat az emberek tömegeiben — köztük a hívőkben is — lankadatlanul tudatosítani kell a fegyverkezés nagy veszélyeit és az egyre szükségesebb leszerelés áldásait. A fegyverkezési verseny nemcsak háborús konfliktusok előjátéka lehet, hanem folyamatosan sze- gényíti az emberiséget. Havanna Holnap - csúcsértekezlet Széles körű diplomáciai tevékenység folyik Havannában az el nem kötelezett országok hétfőn kezdődő hatodik csúcs- értekezlete előtt. A külügyminiszterek pénteken elfogadták a csúcstalálkozó napirendjét és úgy döntöttek, hogy hét európai ország — Ausztria, Spanyolország, Svédország, Svájc. Portugália, Finnország és Görögország meghívottként részt vehet a konferencián. A nap kiemelkedő eseményei közé tartozik, hogy Heng Samrin, a Kambodzsai Nép- köztársaság államfője — a kubai párt és kormány meghívására — hivatalos baráti látogatásra Havannába érkezett. A magasrangú vendéget a főváros repülőterén Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, az Államtanács és a Minisztertanács elnöke fogadta. Ugyancsak pénteken került 60r Fideí Castro és a szerda óta Kubábah tartózkodó Jo- szip Broz Tito találkozójára. Az erről Havannában közzétett hivatalos közlemény megállapítja, hogy az eszmecserén a kétoldalú kapcsolatokat és mindenek előtt az időszerű nemzetközi kérdéseket vitatták meg, különös tekintettel az el nem kötelezett országok küszöbönálló csúcstalálkozójára. A közlemény szerint a két fél leszögezte, hogy szembeszáll, a mozgalom meggyengítésére és egysége megbontására irányuló kísérletekkel és arra törekszik, hogy minden HOGYAN LEHET ÉRTÉKELNI AZ AMERIKAI SZENÁTUS KÜLDÖTTEINEK MOSZKVAI ESZMECSEREIT? Mostanában sűrűn megfordulnak Moszkvában amerikai törvényhozók. Hol a képviselőház, hol a szenátus tagjaiból toborzott csoportok indulnak útnak, hogy a Szovjetunióban a leszerelés kérdéseiről, a SALT—II. ratifikálásáról, a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulásáról folytassanak eszmecseréket a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására, nemcsak szovjet képviselőkkel, hanem az SZKP és a szovjet állam vezetőivel is. Most az amerikai szenátus külügyi bizottságának az európai ügyekkel foglalkozó albizottsága küldött hat szenátort a szovjet fővárosba. A delegációt Joseph Bitien szenátor, az albizottság elnöke vezette. Az amerikai szenátorokat fogadta Alekszej Koszigin miniszterelnök is, aki a leghitelesebben tájékoztathatta a vendégeket a Szovjetunió álláspontjáról. Az amerikai küldöttség köreiből kiszivárgott értesülések szerint Biden és társai kifejtették, hogy az amerikai honatyák milyen fenntartásokat fogalmaznak meg a tagország a csúcskonferencia sikerén munkálkodjék. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok témájának és megvizsgálták annak lehetőségét, hogy mit tehet a hatodik csúcs- találkozó az új, igazságosabb nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért. Hangsúlyozták a mozgalomnak az imperializmus, a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, fajüldözés, valamint az idegen uralom és a külföldtől való függőség különféle formái ellen vívott harcának fontosságát. Líbiai évforduló Líbia szombaton ünnepelte a forradalom győzelmének 10. évfordulóját. Ez alkalomból Benghaziban beszédet mondott Kadhafi elnök. A líbiai hivatalos hírügynökség által ismertetett beszédben Kadhafi síkraszállt a Palesztinái nép mellett. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen számos magas rangú vendég vett részt, így Husszein, jordániai uralkodó, Bendzsedid ISadli algériai elnök. Magas szintű delegáció képviselte Dél-Je- ment, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emírségeket és a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet is. Az amerikai delegációt Billy Carter, az elnök öccse vezette. SALT—II.-vei szemben, shogy egyes pontokon eltérő értelmezéssel fogadják el a Bécs- ben aláírt okmány rendelkezéseit. Az amerikai szentáusnak az ősszel esedékes ratifikálási vitája előtt kétségtelenül hasznos az ilyen őszinte vélemény- csere, a szovjet—amerikai kapcsolatoknak csak jót tesz, ha a washingtoni politikusok első kézből kapják a tájékoztatást a Szovjetunió véleményéről a SALT—II. amerikai ratifikálását illetően. VAN-E LEHETŐSÉG A KURD VÁLSÁG MEGOLDÄ- SARA? _________________ Sz inte az egész hét azzal telt el, hogy ellentmondó hírek érkeztek Teheránból: egyszer tűzszünetet jeleztek, másszor újabb harcokat, aztán vagy az iszlám gárdisták és az iráni hadsereg előnyomulását, vagy a Mahabad körüli kurd állások újabb megerősítését jelentették, közben pedig egymást érték a vallási vezetők különböző megnyilatkozásai. Figyelmet érdemel, hogy a síiták élén állók már-más véleményt hangoztatnak: míg Khomeini halált követel a kurd vezetők fejére és azt a Negyven évvel ezelőtt rohanta le a fasiszta Németország Lengyelországot. Szombaton pontosan déli tizenkét órakor egész Lengyelország egyperces hallgatással emlékezett meg a háborúban elpusztult hatmillió lengyel polgárról, s arról a hatszázezer szovjet katonáról, aki életét áldozta Lengyelország felszabadításáért. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, szombaton megkoszorúzta a Westerplatte hős védőinek emlékművét. Az ünnepségen jelen volt Henryk Jablonski, az államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök is, majd Gdanskban Edward Gierek leleplezte azt az emlékművet, amelyet az egykori Danzigban lévő lengyel postahivatal ötvenegy védőjének emlékére emeltek. A lengyel postaalkalmazottak a háború kitörésének napján tizennégy órán keresztül hősiesen ellenálltak a fasiszta alakulatok támadásainak. A harc harmincHat órával a tervezettnél később, szombaton korán reggel véget ért Bécsben az ENSZ tudományos-technikai világkonferenciája. A két hétig tartó vádat hangoztatja, hogy a kurdok „kommunista államot” akarnak létrehozni Irán nyugati tartományaiban, addig Madari ajatollah tárgyalásokat sürget a kurdokkal és megegyezési készséget tanúsít. Taleghani ajatollah is előjött a héten olyan biztosítékokkal, amelyek alapján létrejöhetett volna a tűzszünet. A harci cselekmények miatt mind nehezebb a polgári lakosság helyzete. Sokan menekülnek a harcok elől a hegyekbe. A városokban, falvakban fogytán az élelmiszer, nincs gyógyszer, nincs orvosi ellátás. A kurdok vezetői a Nemzetközi Vöröskereszthez fordultak segítségért. A kurd válság megoldását az nehezíti, hogy Teheránban a | jelek szerint nincs, aki döntsön a tűzszünet és a kurdok- nak adandó engedmények dolgában. A vallási vezetők maguk sem képviselnek egységes álláspontot, a Bazargan-kormánynak vagy nem volt saját akarata, vagy ezt nem tudta érvényesíteni, végül a hadsereg — mert Kurdisztán hegyei közt a fegyvereké az utolsó szó — tudatában van kulcsszerepének és a maga érdekeit akarja érvényesíteni. nyolc túlélőjét a fasiszták egy hónappal később orvul legyilkolták. Népünk — mondotta a második világháború kitörése 40. évfordulója alkalmából elhangzott beszédében Edward Gierek — elsőként állt ellen fegyverrel a kezében a hitlerista hódítóknak. Ennek óriási jelentősége volt a helyzet további alakulásában az anti- hitlerista koalíció megszületésében és eljövendő győzelmében. Tisztelettel és hálával hajtunk fejet a „lengyel szeptember” katonáinak hősiessége előtt — folytatta a LEMP KB első titkára, aki részletesen kitért a negyven év előtti eseményekre, azok okaira, az egykori lengyel kormányok realitásokat nélkülöző politikájára, majd szavait így fejezte be: 1939 szeptembere tragikus megerősítése annak a történelmi igazságnak, hogy a gyengeségért és az elmaradottságért, a hibás belső és nemzetközi politikáért hatalmas árat kell fizetni. — és méreteit tekintve párját ritkító — nemzetközi tanácskozáson 141 ország kormánydelegációi, nemzetközi szervezetek képviselői, tudósok és közéleti személyiségek vitatkoztak arról, hogy miként lehetne a tudományt és a műszaki haladást az eddiginél hatékonyabban a fejlődés az egész emberiség jövőjének szolgálatába állítani. A tanácskozást lezáró plenáris ülésen a szombatra virradó éjjel elhangzottak a bizottságok jelentései. Az elfogadott akcióprogramot az ENSZ-köz- gyűlés soron következő ülésszaka elé terjesztik. A dokumentum ajánlásokat tartalmaz a fejlődő országoknak az igazságosabb gazdasági világrend- szer kialakításába való fokozottabb bevonására. CSAK RÖVIDEN gi-?.r.i1 *'fw—api——i———————— A JAPÁN fővárosiba érkezett szombaton kéthetes látogatásra Ku Mu kínai miniszterelnök-helyettes. A szigetországban való tartózkodása alatt tárgyalni fog Ohira kormányfővel, Szonoda külügyminiszterrel, valamint a gazdasági tárcák és az üzleti élet képviselőivel. MONDALE amerikai alelnök pénteken befejezte egyhetes kínai látogatását és szombaton reggel Kantonból Hongkong, brit gyarmatra érkezett. AZ NDK megalapításának 30. évfordulója jegyében nyit. ja meg kapuit vasárnap reggel a Lipcsei őszi Vásár. A világ legrangosabb nemzetközi szakvásárán 47 ország és Nyugat-Berlin mintegy 6 ezer kiállítója vesz részt. A hét kérdései Tisztázásra váró álláspontok Tájékoztatás - első kézből — Harcok, vagy engedmények? A íejlődő országok érdekében Vietnam ünnepén Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, valamint Apró Antal, a Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének elnöke, Vietnam nemzeti ünnepe alkalmából az alábbi szövegű táviratot küldte Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárának, Ton Duc Thangnak, a VSZK elnökének, Troung Chinchnek, a VSZK nemzetgyűlése állandó bizottsága elnökének, valamint Pham Van Dongnak, a VSZK miniszterelnökének. Kedves elvtársak! A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a független és demokratikus vietnami állam megalakulásának 34. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és országgyűlése, egész népünk, valamint a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és szívbal jövő jókívánságainkat küldjük önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányának. nemzetgyűlésének, a testvéri vietnami népnek. A magyar nép nagy elismeréssel tekint arra az önfeláldozó munkára, amelyet a vietnami nép, élén tapasztalt marxista—leninista élcsapatával, a Vietnami Kommunista Párttal, rendkívül nehéz körülmények közepette végez a gazdaság szocialista átalakítása és fejlesztése, a nép életkörülményeinek javítása érdekében. Teljes mértékben szolidárisak vagyunk a vietnami nép harcával, amelyet hazája függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelméért folytat. Nagyra értékeljük, a Vietnami Szocialista Köztáraság aktív nemzetközi politikáját, a vitás kérdések békés rendezésére, a térség békéjének ea biztonságának megszilárdítására, a jószomszédi kapcsolatom fejlesztésére irányuló kezdeményezéseit. Támogatjuk az indokínai népek baráti együttműködését, közös harcát, s elítéljük az országaik belső ügyeibe történő beavatkozási kísérleteket. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy pártjaink is országaink kapcsolatai a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus szellemében, népeink érdekeinek megte- lelően, napról napra fejlődnek és bővülnek az élet minden területén. Biztosíthatjuk Önöket, kedves elvtársak, hogy népünk továbbra is támogatja a vietnami nép országépítő munkáját, szocialista hazája megvédéséért folytatott küzdelmét. Meggyőződésünk, hogy a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság sokrétű kapcsolatainak fejlődése « jövőben is hatékonyan szolgálja népeink, a testvéri szocialista országok közös ügyét, a nemzetközi béke és biztonság érdekeit. Kedves elvtársak! Szívből kívánjuk Önöknek, hogy érjenek el újabb kimagasló eredményeket hazájuk függetlenségének, népük szabadságának megvédésében, a szocialista társadalom felépítése érdekében folytatott áldozatos munkájukban. ★ A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a KISZ KB, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Nők Országos Tanácsa az ünnep alkalmából táviratban köszöntötte vietnami testvérszervezetét. A szovjet vezetők, Leonyid Brezsnyev, és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölték Thon Due Thangot, a VSZK elnökét, Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárát, Truong Chinht, a VSZK nemzetgyűlése állandó bizottságának elnökét és Pham Van Dong miniszterelnököt, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. ★ TÉT (Szeptember másodika a független és demokratikus vietnami állam létrejöttének 34. évfordulója, e sokat szenvedett ország legnagyobb nemzeti ünnepe. A kommunisták köré tömörült nemzeti egységfront, a Viet Minh sokévi, kitartó japán- és franciaellenes felszabadító harcának eredményeként 1945. szeptember 2-án született meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Létrejötte egyúttal a gyarmatbirodalmak széthullásának nyitánya volt Délkelet- Ázsiában, s az egész világon. Kevés népet kényszerített a történelem olyan kemény erőpróbára, mint a vietnamit. Ho Si Minh nemzete — lélegzetvételnyi szünetektől eltérve — harminc esztendeje harcol. Helytállt a francia gyarmatosítók „piszkos háborújában”, s az Egyesült Államok csaknem két évtizedes agressziójával szemben, példátlan áldozatvál. lalás, lemondás árán a világ legerősebb imperialista hatalmát legyőzve kivívta hazájának szocialista alapokon megvalósuló újraegyesítését. Nemzedékek önfeláldozásával így lett a VDK-ból VSZK, azaz VietJ nami Szocialista Köztársaság, vagy ahogyan a vietnamiak nevezik gyakorta önmagukat: ★ a szocializmus előretolt délkelet-ázsiai bástyája. Éppen ez a regionális és világpolitikai jelentőségű változás lett a vietnami nép újabb megpróbáltatásának forrása. A szomszédos Kína nagyhatalmi törekvéseit látta veszélyeztetve az erős, egységes ötvenmilliós Vietnamban. Peking hosszú ideje lappangó Vietnam-ellenessége végül is nyílt agresszióba torkollott, másképpen fogalmazva: Kína csatlakozott ahhoz a dicstelen sorhoz, amely a japán császári hódítóktól kezdve a francia gyarmatosítókon át az Egyesült Államokig, mind vereséget szenvedett Vietnam földjén. A vietnamiakban a békevágynál csak egy tulajdonság az erősebb: ragaszkodásuk nehéz küzdelemben megszerzett függetlenségükhöz. Ezt csaknem három és fél évtized szakadatlan harca bizonyítja. Senki és semmi nem tudta őket megtömi, s aligha valószínű, hogy ez bárkinek is sikerülne a jövőben. Ehhez az elszánt küzdelemhez kíván sok sikert Vietnam népének hazánk, a haladó világ, amely ma éppoly szolidáris vele, mint tíz vagy huszonöt évvel ezelőttNagygyűlés Hanoiban Vietnamban szombaton országszerte megemlékeztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 34. évfordulójáról, az ország nemzeti ünnepéről. A központi esemény a Hanoiban rendezett nagygyűlés volt- Az elnökségben foglaltak helyet a Vietnami párt- és állami vezetők, élükön Le Duannal, a VKP KB főtitkárával. A díszünnepség szónoka Le Thanh Nghi miniszterelnökhelyettes, a párt politikai bizottságának tagja volt. Koszorúzás a Westerplattén