Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ES VAC VAROS RÉSZÉ RE XXIII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP Mi a véleményük a munkájukról? Három tizenhét év körüli fiatal lép be a Lőwy Sándor Gépipari Technikum tanmű­helyéhez tartozó iroda ajtaján. Valamennyien most kezdték a harmadik évfolyamot. Gábor Zoltán műhelyfőnök, elmond­ja néhány szóban, hogy mire kérek választ tőlük, majd bíz­tató mosolyt küld feléjük, s el­távozik. Amikor a diákokkal magunkra maradunk, a mun­káról kérdezzük őket. s azok­ról a tapasztalatokról, amelyet a kötelező nyári gyakorlat ide­je alatt szereztek abban a gyárban, ahová beosztották őket. Nehezen indul a beszélgetés. A három tanuló közül az egyik lány, Hidas Erikának hívják ő a legbátrabb. — A nyári gyakorlat ideje alatt a Híradástechnikai Anya­gok Gyárában dolgoztam — mondja. — A szerszámüzembe osztottak be. ahol lakatosmun­kát végeztem. Sejtelmes mosoly — Hánykor kezdődött a mű­szak? — Reggel hatra kellett men­ni dolgozni, s a munkaidő dél­után kettőig tartott. Eleinte Hidas Erika szokatlan volt a korai kelés, de egy idő után már nem számí­tott. — önálló feladatokat is kap­tál? — Nem. Egy szakmunkás mellé voltam beosztva, s neki segítettem a munkájában. Ál­talában fúrnom, reszelnem kel­lett ... ilyesmit csináltam. ' — Nem is tudom pontosan — mondja. — Ügy háromne­gyed kettő körül. — A munkaidő kettőig tar­tott? — Igen. De ez más gyárak­ban is így van, a legtöbb he­lyen korábban fejeződik be pár perccel a munka. — Mi a munkáról a véle­ményed? — Érdekes volt. Persze a szünetben másutt is dolgoztam. Üjságot árultam a Széchenyi utcai hírlapboltban. 2300 fo­rintot kerestem először, aztán kaptam még 1600-at, mert to­vább maradtam egy hónapnál. Nem volt lazaság Holes Károly kollégiumi diák. Tápiószentmánonban él­nek a szülei. — Tápiószelén a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál dolgoz­tam — mondja. — Reggelente vállalati busz vitte be a mun­kásokat a gyárba. Nekem nem volt nagy távolságra a gyár a lakóhelyemtől. Ügy 13 kilo­méternyit utaztam. — Mi volt a feladatod? — Automata fúró- és dara­bológépen dolgoztam. Egy idő­sebb szakmunkás mellé osz­tottak he. Nem volt nehéz a munka, inkább érdekes volt, hiszen a gép lyukszalagrend­szerben dolgozott — Mi a véleményed a gyár­ban folyó munkáról? — Ahová én voltam beoszt­va, ott mindenki rendesen dol­gozott. Nem volt lazaság vagy ilyesmi. Volt munka bőségesen, az emberek nem értek rá ar- ,.ra, hpgy beszél,Bessznek. A pénzért is Dér Dezső, a csoport har­madik tagja. Bizonyára neki a legkönnyebb a válaszadás, hiszen amíg a társai beszéltek, volt ideje arra, hogy alaposan átgondolja a mondandóját. — Vácott, a hajógyárban töl­töttem a gyakorlati időt — kezdi. — A karbantartókhoz osztottak be lakatosnak. Nem mondom, hogy nagyon meg kellett erőltetni magamat. El­végeztem amit kellett. Amikor letelt a gyakorlati idő ott ma­radtam a gyárban még egy hó­napig. — Azért, mert tetszett a munkád? Dér Dezső — Azért is, meg hogy pénzt keressek. Az elmúlt évben is így csináltam, csak akkor a Gumigyárban voltam. — Mennyiben változott a helyzet, hogy munkavállaló let­tél? — Elsősorban a fizetés vo­natkozásában. 9,50-es órabért adtak, s esztergályosként dol­goztam. Fiatal szakmunkások mellé osztottak be. — Mi volt a feladatod? — Csavarokat készítettem, 6X50-es méretben. Naponta 2 —300 darabot is meg tudtam csinálni. Attól függ, mikor ho­gyan sikerült. — Mennyit kerestél, s mihez kezdesz a pénzzel? — Először 600-at, aztán ami­kor ott maradtam 2300 forin­tot. Ebből részben ruhaféléket vettem. Ámi megmaradt, azt félretettem motorra. Most ar­ra gyűjtök. ★ A kérdések lassan elfogy­tak, s a válaszok is. Hogy mennyire voltak őszinték a fiatalok, azt nehéz lenne el­dönteni. Márcsak azért is, mert önmagukról is vallottak. Két­ségtelen, hogy egy szokatlan világba csöppentek bele akkor, amikor az iskolát a munka­paddal váltották fel. Bár rö­vid időre, szinte csak kóstolót kapva a munkából. Egyelőre. Mert a tanulóidő után majd a munkásévek következnek, vagyis a hétköznapi helytállás a munkapadnál. Csitári János Százezreket érő felajánlás A D unamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vál­lalat Duna-balparti üzemigaz­gatósága szocialista brigádjai százezreket érő felajánlást tet­tek a pártkongresszus tisztele­tére. Több építési-szerelési mun­kájuk határidejét december végéről november 30-ra hoz­ták előre. Az építési ágazat árbevételi tervét 670 ezer fo­rinttal szeretnék túlteljesíteni. Az egyszer már használt anya­gok és alkatrészek felújításá­tól és újrafelhasználásától 168 ezer forintos megtakarítást várnak. Szigorú és hatékony energia- gazdálkodást vezetnek be, s úgy számítják, hogy ennek eredményeképpen az egyéb­ként is szigorú normákon be­lül maradva 277 ezer forint értékű energiával kevesebbet használnak fel ebben az év­ben a tervezettnél. Az igazgatóság gépészei vál­lalták, hogy a víznyerő telepe­Gödi Dunamenti MGTSZ: Nyereséges a A Dunamenti MGTSZ nem divatból kezdett juhászattal foglalkozni. A termelőszövet­kezet területi adottságai, vala­mint a nemzetközi piac alaku­lása, annak gondos elemzése után hozták azt a döntést, hogy juhokat tenyésztenek. Jelenleg három telephe­lyen nevelnek juhokat, a legnagyobb a szokolyai. Az év elején Szokolyán négyezer anyajuh és tenyész- jerke volt, augusztusra szá­muk 5750-re szaporodott, mert a vártnál sokkal több, ezer bárány helyett 1292 született a számos ikerellés miatt. A hizlalás is sikeres volt, közel félmillió forintot hozott Jó volt a gyapjúhozam is, különösen minőségileg, ami a juhászok gondos munkáját is dicséri. Bizonyítja ezt az is, hogy a szokásos 75 forintos át­lagár helyett 90,90 forintos árat értek el kilónként. Ez önmagában 2 millió 300 ezer forintos árbevé­telt jelentett. Átlagban tehát égy anyajuh­ról 5,61 kiló, a tenyészjerké- ről 3,6 kiló gyapjút nyírtak le. Az év végéig a három tele­ken maguk végzik el a gépek karbantartását. A szennyvíz- tisztító telepen dolgozók az úgynevezett szalagprés folya­matos megteremtésével lehető­vé teszik, hogy mintegy hat­ezer köbméterrel kevesebb iszapot kelljen a szeméttelep­re szállítani, ez önmagában mintegy 270 ezer forint meg­takarítást jelent a szállítási költségeknél. Az üzemigazgatósághoz tar­tozó területen a vízellátás pil­lanatnyilag Letkésen a leg­rosszabb. Sokat érő felajánlá­suk, hogy december 20-a he­lyett november 7-re megte­remtik az ideiglenes vízszol­gáltatás feltételeit két közkú- ton. Végezetül, de jelentőségét tekintve nem utolsósorban, so­kat érő az a vállalás, misze­rint az igazgatóság három munkása még egy szakmát szerez, öt betanított munkás pedig szakmunkásvizsgát tesz az elkövetkező hónapokban. B. H. juhtenyésztés pen körülbelül 5000 bárány­szaporulat még várható. Eb­ből mintegy háromezret hizla­lásra fognak, a többit tejes­bárányként értékesítik. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, ked­den dr. Gulyás Zoltán, szer­dán dr. Kiss Péter, csütörtö­kön dr. Kovács Pál, pénteken dr. Csömör Pál, szombaton és vasárnap dr. Áfra Tamás tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott a régi kórház épületé­ben (Március 15. ifér 9.). Az ün­nepi és éjszakai ügyeletet tel­jesítő orvosokat a 11-525-ös telefonon lehet hívni. A beosztás hét közben meg­változhat. Moziműsor A váci Kultúr Filmszínház (Lenin út 58) szeptember 10- től 12r-ig., délután: és .este A leprás nő című ' színes lengyel filmet játssza. Rendezte: Jerzy Hoffman. A járási I. osztály állása a 3. forduló után: 1. Dunakeszi SE 3 3 — — 14- 3 6 2. Márianosztra 3 3 — — 10- 5 6 3. Fóti SE 3 2 1 — 18- 6 5 4. Letkés 3 2 — 1 10- 6 4 5. Esze Tamás \3 2 — 1 7- 5 4 6. Sződliget 3 2 — 1 8- 8 4 7. Galgavölgye 3 1 1 1 7- 6 3 8. Vácrátót 3 — 3 — 3- 3 3 9. Verőcemaros 3 1 — 2 6- 9 2 10. Szob 3 1 — 2 5-16 2 11. Vácduka 3 — 1 2 4- 7 1 12. Váchartyán 3 — 1 2 5- 8 1 13. Nagymaros 3 — 1 2 5- 9 1 14. örbottyán 3 — — 3 4-12 — A járási n. osztály „Alcsoportja: 1. Ipolydamásd 2 2 — — 6-3 4 2. Kösd 2 1 1 — 5-3 3 3. Kóspallag 2 1 — 1 4-3 2 4. Pérőcsény 2 1 — 1 4-4 2 5. Vámosmikola 2 1 — 1 3-3 2 6. Fót II. 2 1 — 1 3-3 2 7. Rád 2 1 — 1 4-5 2 8. Verőcemaros II. 2 1 — 1 2-7 2 9. Püspökszilágy 2 — 1 1 2-3 1 10. Sződ 2 — — 2 0-4 — H. Ahány nap, annyi alkotás — Tapasztalataid szerint a körülötted dolgozók mennyire tartották be a munkafegyel­met? — A mi brirfídunk jól dol­gozott. Másutt láttam, hogy megáll egy-egy dolgozó beszél­getni. S az is előfordult, hogy ücsörögtek, vagy korábban fe­jezték be délután a munkát. Nálunk ilyesmire nem volt pél­da. — A brigádotok mikor fe­jezte be délutánonként a mun­kát? Sejtelmesen mosolyog, kicsit hallgat, vonogatja a vállát. Ne­hezen születik meg a válasz: Holes Károly Ifi. Fekete József felvételei KIS FALUVÉGI HÁZ Szo- bon. Pár évtizede mindennapi szegénység vert itt tanyát. Ma kétszobás, meghitt, meleg fé­szek, mosógéppel, magnetofon­nal, televízióval. Sztereó-le­mezjátszó, rejtettt világítás, a volt nyári konyhában a leg­korszerűbben felszerelt mű­hely. A szobában körben könyvállvány, művészeti tár­gyú könyvekkel, s ahol hely maradt, ott szobrok, olajfest­mények, vázlatok egymás he- gyén-hátán. Micsei Ferenc Lászlónál va­gyunk. Húsz éve leszázalékolt nyug­díjas, vma negyvenkét éves. Heten voltak testvérek, mun­kába kellett állnia gyerekfej­jel. Tizenhat esztendősen dí­jat nyert egy festményével. Boldogan vitte haza a pénzt és az üzenetet: „iratkozzon be a Képzőművészeti Főiskolára.’’ De dolgoznia kellett. Munka mellett járt Buda­pesten a Dési Huber Képző- művészeti Körbe. Sokat kö­szönhet Gráber Margit tanár­nőnek, akitől megtanulta a színek titkait, a mesterfogá­sokat. Éjszakára hazavitte a könyveket, ecsetet, vásznat, ti­tokban tanult, dolgozott — és nappal elaludt, az esztergagép mellett. A túlhajtott életmól kikezdte az idegeit, kórház, fehér vaságyak, köpenye,*, halkszavú orvosok, rengeteg rárakódó emlék. Leszázalékol­ták. Húsz esztendő óta nem állt esztergagép mellett, de kér­désemre — mi a foglalkozása — esztergályosnak mondja ma­gát. Pedig költő, festő, szob­rász, grafikus, feltaláló, terve­ző, szervező, kutató, dekora­tőr, fotós. Előadásokat tart művészetről, természettudo­mányról. Helytörténész, vitavezető, ál­landóan égve, nagy szenve­déllyel. Petőfi-szakállas arc, örökké tűzben égő szemek, állandó vibrálás. Tisztaszívű ember. Nem hagyta legyűrni ma­gát. Ahogy meggyógyult, is­mét jelentkezett — ezúttal a Zebegényi Szabadiskolára. Egyik legszebb emléke: pár évvel ezelőtt Dániel Kornél *s Pál Mihály szobrászművészek lopva otthagyták a szobi napok 'reprezentációit, elmentek Let- késre, megnézni kilencedik önálló tárlatát. RÉGEN LOPVA kellett ha­zahoznia a könyveket, éjsza­ka olvasott a holdfény mellett és ha pénze nem volt olajra, vászonra, kiment az erdőbe és harminc centis fadarabokból kifaragta gyermekkori emlé­keit: a levesét állva kanalazó anyját, a részeges szomszé­dot, a mesélő aggastyánt. Rajzok, festmények, szobrok. Nem tudok szabadulni a let­kési cigány arcképétől: moso­lyog, de mosolya mögött ci­gányságának évszázados tra­gédiája. Képein élénk színek és köztük lemondó barnaság, keserű feketeség, szürke ko­morság. Nincs egy képe, mely a tájat vihar után mutatná, napsütésben... Mindennap egy alkotás — ez a jelszava. Mindennap el kell könyvelni valamit, az utókorra üzenetet hagyni; kiált a hegyről, üzen a völgyből. Képeit, szobrait ke­resik, a szobi napok alkalmá­val tárlatot rendeznek belő­lük, de ő többre vágyik: — Váróteremben kiállítani! Azoknak, akik rohannak, sza­ladnak, a zajongó világban nem hallják egymást, s ben­zingőzben nem látják egymást, azoknak a fiataloknak, akik ebben a rohanó világban nem akarnak semmiről lekésni, ép­pen ezért mindenről lemarad­nak. Nekik, hogy a vonatra, az autóbuszra várva lássák képeimet; remélem, benne szépet, harmóniát. Hogy ét­vágyat gerjesszek, hogy utána képcsarnokba, galériákba men­jenek. Fulladtan megpihen. Hirte­len nagy, mély, süket csend hullt közénk. Pohárka bor. Kóstolgatjuk, di csörgetjük. — Helytörténettel mióta foglalkozik? NEM IS TUDJA. miként csöppent bele. Talán amikor Korcsmáros tanár úr a Duna­kanyar Tájékoztatóban írt cikkeihez illusztrációt kért; talán amikor a Börzsöny Múzeum rájött arra, hogy nincsen Szobról elég réz­karc. Mire elolvasta az okle­veleket és azok alapján elké­szítette az első grafikáját. Az­óta már nem tudja, hány szá­zadikat, rendelésre, társadalmi munkában. Több száz grafikát szór kö- rém. Micsoda kincs! A szobi üzem igazgatói épületének fo­lyósóját harmincnégy nagy tablója díszíti... ... És beszél hosszan Szob és környéke történetéről. Szól ar­ról, hogy itt volt állomásfő­nök Kodály Zoltán édesapja, Kodály itt élte gyermekkorát, hogy itt gyűjtött ihletet Zila- hy Lajos, beszél Bajor Gizi­ről, beszél határmenti talál­kozásokról és szedi elő féltve őrzött fényképeit... KÉSŐ ESTE az országhatár­tól pár méterre fekvő vasút­állomás felé ballagva, vissza­néztem a fehérre meszelt ré­gi falusi házra. Fény világí­tott ki az ablakon. Most is, mindig tennie kell valakit. Ahány nap, annyi alkotás. Fel kell figyelni Micsei Fe­renc Lászlóra. Mészáros Gyula Emelet a levegőben {Á rvendetes dolog, hogy Vácott a több évtize­des hagyományokra épülve színes a művészi élet pa­lettája. Mivel a város tá­mogatja a hivatásos művé­szek letelepedését, mecé- nási szerepet betöltve tá­mogatja egyben a magyar művészeti élet fejlődését is. Milyen segítséget kapnak alkotómunkájukhoz a mű­vészek, milyen élményeket szerezhetnek, s mivel já­rulnak hozzá tehetségük és képzettségük alapján tár­sadalmi-kulturális életünk fejlesztéséhez? Örök dilemma, hogy he­lyes-e, ha a művész köz­életi szereplést is vállal, vagy sem? Az ellenérvek egyike, hogy számára leg­fontosabb közéleti tevé­kenység az alkotás, ami­vel kifejezi önmagát, né­zeteit művészi formában közli másokkal. Minthogy az embereknek általában csak egy része alkalmas közéleti funkciók vállalásá­ra, ez kétségtelenül így van a művészek esetében is. Ügy vélem azonban, hogy a művészi alkotás létrejöt­téhez hiteles élményanyag­ra van szükség, ha az élet­ben szerzett benyomások, tapasztalatok, hatások el­vont formában jelennek is meg az alkotásban. A va­lóságot lehet figyelni, kí­vülről ismereteket szerezni, de pontosabb a kép, ha az aktív megismerés módsze­rét választjuk; a dolgokat, jelenségeket cselekvés köz­ben érzékeljük. A közéleti szereplésnek ez az egyik igen fontos lehetősége, így természetesen nem az egyetlen funkciója. Társa­dalmunknak nagy szüksége van az értelmiségiek szak­tudására a közügyek szer­vezése, intézése során is. A művészek mégis kulturális téren segíthetnek a leg­többet. a szocialista ízlés formálásában. Ám ennek megvannak a tematikai, pedagógiai követelményei, amelyeket akár tetszik, akár nem, figyelembe kell venni. Az idei kiállítási terve'- úgy állították össze — ir­ta korábban a Váci Napó- ban Teknős Erzsébet, hogy abban Vácott, vagy a já­rásban élő művészeket ré­szesítették előnyben, azért, hogy számukra szereplési lehetőséget nyújtsanak, másrészt, hogy a közön­ség megismerhesse őket. Ez nagyon jószándékú törek­vés, mégis számolni kell azzal, hogy nem nagyvá­rosban élünk, s itt foko­zottabban érezteti hatását az a történelmi örökség, aminek alapján a lakosság érdeklődése éppen a képző- művészeti alkotások iránt csekély. A modern művé­szet formanyelve sokak számára a levegőben füg­gő emelet, amelyhez az ál­talános iskolában kapott irodalmi alapműveltséghez hasonló előképzettségre lenne szükségük. Amíg ez nincs, amíg az egyetemes és nemzeti képzőművészet­ről ném alakul ki egyfaj­ta elemi tájékozottság, nem keltető fel az emberek érdeklődése sem. Hogy oldható fel ez az ellentmondás? A városruik két reprezentatív kiállító­terme van. s néhány üzem és intézmény is szívesen rendez kihelyezett kiállí­tásokat. El lehetne külö­níteni ezek funkcióit, s kö­zöttük kialakítani olyan munkamegosztást, aminek alapján az egyik akár ki­mondottan a város és a Dunakanyar művészeinek kiállítóhelye lehetne, míg a másik a képzőművészeti ismeretterjesztés, ízlésfor­málás alapfeladatait látná el. Átgondoltabb képzőmű­vészeti ismeretterjesztő és kiállítási koncepció meg­fogalmazására van szükség. Ebben jelentős szerepet vállalhatnának a váci képzőművészek is. Kovács István

Next

/
Oldalképek
Tartalom