Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
Az áfész felvásárlótelepén A nyár végi—őszi betakarítás idején nagy a íorgalom az áfész Csokonai úti felvásárlótelepén. Naponta több száz mázsa zöldség és gyümölcs cserél itt gazdát. Képünkön: Székely Dezsőné átvevő, Perneki Kálmán kistermelő árujának minőségét ellenőrzi VI. ÉVFOLYAM, 311. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP Lelkes szervezők Felnőttek az általános lal 1pfeife; •TG 4-vj A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA Varga Irén felvétele Veresegyházon Fellép a bolgár együttes Bolgár népi együttes szerepel ma délután 4 órakor Ve- resegyházon, a Váci Mihály művelődési központban. A Szófia megyéből, bulgáriai testvérmegyénkből érkezett küldöttség a többi között ezzel a fellépéssel köszönti a veresegyháziakkal együtt, Bulgária felszabadulásának 35. évfordulóját. A népi eyüttes tagjai megismerkednek Gödöllő és a járás nevezetességeivel is. Több évtizede már annak, hogy a tankötelezettségi törvény mindenkinek kötelességévé teszi a nyolc általános iskola elvégzését, s csak kivételes esetekben ad ez alól felmentést. Mégis ma is sokan vannak, akik nem fejezték be alapfokú tanulmányaikat, sőt olyanok is akadnak, akik még el sem kezdték, vagyis analfabéták. S nemcsak az idősebbek között találkozunk ilyen esetekkel, sajnos, a fiatalabb korosztályokban is magas azoknak a száma, akiknek utóbb kell vagy kellene pótolni a mulasztást, ami legtöbbször nem is rajtuk múlott. G alga parti Tsz Alapismeretek Pótbevétel a műhelyekből A búza és borsó termés-, kiesése az ikladi Galgaparti Termelőszövetkezetet is érzékenyen érintette. Hogy az árbevételt némiképp pótolják, annalj idején pótrendelésekre kérték azokat a partnereiket — gyártó, építő és nagykereskedelmi vállalatokat —, amelyeknek évek óta különböző termékeket állítanak elő ipari üzemeikben. loiannisz Híradástechnikai Gyár hőkezelő tégelyek gyártásával bízta meg a lakatosüzemüket. Ezt a terméket a negyedik negyedévben szállítják, az innen származó árbevétel csaknem 300 ezer forintot tesz ki. De ezúttal nem az okok után nyomoztunk, hanem a felnőttoktatás városi helyzete felől érdeklődtünk, a legilletékesebbnél: Gállné Batár Ágnes a dolgozók általános iskolája esti és levelező tagozatának vezetője, a Petőfi általános iskola tanára. ö és pedagógustársai munkálkodnak azon, hogy a váRÁKOSVÖLGYE TSZ A konzervgyárba és a piacra Egyebek mellett ennek köszönhető, hogy lakatosüzemük tervezett árbevételé több mint kétmillióval híladja meg az előző évit, s mintegy 8,5 millió forintot tesz ki. Az idei első félévet túlteljesítette a lakatosüzem: bevétele 4 millió 600 ezer forint. A legnagyobb megrendelőjük az idén is a Vegyipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat, amelynek 30 ezer vegyszeres ballont tartó vaskosarat készítenek, csaknem 3 millió forint értékben. Űj partnerük a Bajai Lak- berendező és Építőipari Szövetkezet, amely a Medicornak gyárt orvosi asztalokat, ezekhez viszont az ikladiak fém- nyomó gépén készülnek a szerelvénytartó burkolatok. A budapesti Mirköz Diesel- és Hűtőtechnikai Szövetkezetnek a dieselpróbapadok fontos alkatrészeit gyártják százezer forint értékben. A BeAmerre csak néz a vásárló, paradicsom és paprika kínálja mágát a város üzleteiben és a piacon. Bőviben vannak burgonyának is. Körsétánk első állomása ezen a héten a Pest megyei Zöldért Vállalat 30-as számú boltja, amelynek fiatal vezetője, Gyarmati Károly elmondta, az ellátásra és az áru minőségére nem lehet panaszuk. A korábban többször ismétlődő késői szállítások is lassan már csak rossz emlékek. — Igen olcsón áruljuk a jó minőségű színes burgonyát, teszi hozzá, kilója 5 forint. A salátának való uborkáé 4,60. A paradicsom kilója 7 forint, a szép tölteni való paprika 12. Teljes a választék káposztából is, a fejes 7, a vörös 8, a kel 10 forint. A gyökeret továbbra is csomókban áruljuk, 4,60-ért. Kilóra a sárgarépát, amelynek ára 5 forint. A zeller gumója 1,80. A vöröshagyma kilója 7,40, 28 forint a fokhagyma. A karalábé 6 forint. A piros paradicsompaprika 14, a fűz- nivaló piros cseresznyepaprika 26 forint. — Gyümölcsből is jó a kínálatunk. A csemegeszőlő kilója 15 forint, a 'örtéé 10 és a lassan elfogyó őszibarackból is A kertek virágai, a gyümölcs, a zöldség még sokáig itt tartják a nyár színeit, ízét, zamatét. A felvágottaknak, de még a szalonnának is nagyobb a keletje, ha van hozzá friss paradicsom, paprika. Igaz, ma már télen sem csoda, hogy van belőlük, hiszen a fűtött növényházakban megteremnek, de olyankor csak csemegeként engedi meg a buksza. De erre ne most gondoljunk, hiszen még nem csípte meg a dér a határt, a paprika, a paradicsom szedése tart, a konzervgyárnak szánt termés szürete most tetőzik igazán. A Rákosvölgye Termelőszövetkezetben 93 hektáron folyik kertészeti művelés: zöldségféléket és virágokat termesztenek. Üzemáguk központja Rákoscsaba határában található, itt vannak az idén takapható nálunk. Az édes, egészséges gyümölcs kilója 17 forint. Almából starkingot és jonatánt árusítunk, mindkettő kilója 10 forint. Dinnye már nincs. Sok az áru a piacon is, elég drága, a vevő meg kevés. Az a kevés pedig alkudozik. Itt a lecsópaprikát 8 forintért, a karfiolt 14-ért kínálták. A paradicsom kilója 20, a paprikáé 14 forint. Igaz, hogy kevés, de volt sóska és spenót is 16, illetve 20 forintos áron. A vegyeszöldség csomójáért 6 forintot kértek. A zöldbab kilója 24, a bofsóé 20 forint. A fejteni való bab 24. A paradicsomot 5—8 forintért kínálták, öt forint volt egy kiló főzőtök. Árultak már idei mákot • is, literjét 40 forintért. Megjelent a piacon a dió, héjastól kilónként 32 forintos áron kínálták. A fejes saláta 2—3 forint volt. A rózsaburgonya kilóját 10 forintért mérték. A rétesalma kilója 12, a delevári szőlőé 18, a kardináléé 20 forint. A ritkaságszámba menő szeder kilója 20 forint. Egy két-, két és fél kilós tyúk ára 100 forint volt. A tojás 1,80. M. M. vasszal átadott üvegházak is, a sárgarépa és a petrezselyem Pécelen vár betakarításra. — Kertészetünk földjeinek nagy részén, csaknem hatvan hektáron öntözhetünk, közte természetesen a 6 ezer négyzetméter felületű növényházi telepet és a több mint egy- hektáros fóliatelepet — tájékoztat Dudás András- kertész- mérnök. — Termelési tervünk, a növényházat nem számítva, hiszen az később lépett üzembe, 5,2 millió forint. Tagjai vagyunk az üllői gyökérzöldség termesztési rendszernek. összesen 15 hektáron termesztünk sárgarépát és petrezselymet, a betakarítás kezdetén vagyunk, amit majd segít az a két új felszedő gép, amelyek beállításán munkálkodnak a szerelők. A szövetkezet kertészetéből friss árut szállítanak a főváros piacaira, konzervgyárába és a gazdaság dolgozóinak ellátását is igyekeznek segíteni. Étkezési paradicsomot szántóföldön 11 hektáron termeltek, az üvegházban pedig 3 ezer négyzetméteren. Ez utóbbi területről eddig mintegy 170 mázsát szedjek le, a nagy részét a budapesti Zöldértnél értékesítették. Salátát négy hektáron neveltek az idén, üvegházban és fólia alatt is. Ritka termelési módot valósítottak meg: a salátát a gladiólusz sorai közé vetették, hogy a termőterületet minél jobban kihasználhassák. Fólia alatt próbálkoztak — sikerrel — ezzel a módszerrel. Javában tart a paprika szedése a növényházban. Fólia alatt és szabadföldön együttvéve egy hektáron ültettek paprikát, eddig 10 mázsát értékesítettek. Nemcsak zöldségfélét, hanem virágot is nevelnek. GladTó- luszt 4, krizantémot 1 hektáron. Az előbbinek nagy keletje volt eddig is: 1,2 millió forintért értékésítettek belőle. Említettük, a szövetkezet dolgozóit is ellátják a kertészetből mindazzal, amit ők megtermelnek. Tagjaik kedvezményesen, a mindenkori nagykereskedelmi áron kapják a zöldséget és a virágot. F. I Sok a paprika, a paradicsom rosban, a járás községeiben minél kevesebben legyenek azok, akik még nem rendelkeznek a nyolc osztályról szóló bizonyítvánnyal. Ismerkedjünk meg először a különféle tanfolyamokkal. — Az idén két alapismereti tanfolyamot indítunk. Az elsőt, amely az általános iskola két osztályának anyagát tartalmazza, három hónap alatt végzik el a hallgatók, mintegy 70—80 óra alatt. Erre már több jelentkezőnk van, akik februártól a második tanfolyamon a 3. és a 4. osztály anyagát is elsajátíthatják. A foglalkozásokat a Petőfi iskolá- banban tartjuk, a vezetője Haupertné Répás Ildikó. Tizenöt-tizenhat hallgatóval kezdjük az 5—6. osztályt a Petőfi iskolában és a Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál, a kihelyezett tagozatban. Ennek az az előnye, hogy a szétszórt munkahelyen dolgozókat könnyebb egy helyre összehozni, s az időpontot is maguk választhatják meg. Oktatás és nevelés A tagozatvezető elmondta azt is, hogy két 7. osztály is indul. az egyik a Ganz Árammérőgyárban. Az utóbbi februárban folytatódik a 8. osztállyal s . egy . ilyen már szeptemberben is elkezdődik a Petőfi iskolában. A tanfolyamokat a néhány évvel ezelőtt bevezetett és nagyon jól bevált 16 hetes, intenzív formában szervezik, hiszen a tízhónapos kurzusra alig akadna jelentkező. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyorsított s így nehezebb tanfolyamokon sem több a bukás, mint korábban volt, inkább a lemorzsolódás nagyobb valamelyest, mert többen vannak, akik menet közben megriadnak az intenzív tanulástól. Sok múlik a szervezőkön, a pedagógusokon. Gállné Batár Ágnes elmondta, hogy az utóbbi időben szemléletváltozásra kényszerültek: rájöttek, hogy a dolgozók iskolájában Földgázvezeték Zsámbok határában dolgoznak a földgázvezeték fektetésén a csehszlovák szakemberek. A képen a földre fektetett vezetékeket hegesztik ösz- sze. Barcza Zsolt felvétele sem elég csak az oktatásra koncentrálni, itt is fontos szerepe van a nevelésnek. Ezért jobb például az osztályfőnöki rendszer; a tanárok nemcsak az anyaggal foglalkoznak, hanem a tanulók személyes gondjaival is. Hiszen nem felejthetjük: sok-sok év után folytatni, vagy éppen idős korban elkezdeni a tanulást nagyon nehéz dolog. Esténként a munka után, családi körben nagy-nagy akaraterő kell ahhoz, hogy befejezzék a tanfolyamokat, hogy ne riadjanak vissza az egyébként szigorú vizsgáktól. — Az utóbbi időben örvendetesen megnőtt a cigányszármazású hallgatóink száma. Velük különös figyelemmel kell dolgozniuk a pedagógusoknak. Szerencsére alig volt lemorzsolódás a tavalyi kurzusokban. Agitáció Ami a tavalyi eredményeket illeti, elégedettek lehetnek a gödöllőiek: a tizenkét tanuló- csoportban százharmincketten végeztek. Továbbra is gond viszont azoknak a fiataloknak a felkutatása, akik a tankötelezettség felső korhatárának elérése, 16 éves koruk előtt felmentést kapnak. Számukra kötelező a dolgozók általános iskolája,- de sokan nem jelentkeznek, s a‘---gondos kutatómunka ellenére ketten-hárman minden évben elmaradnak. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy mind többen jelentkezzenek a dolgozók esti iskolájába. Az idén körlevelet küldtek jaz üzemek személyzeti osztályainak, a pártszerveknek, tájékoztatást adtak a közművelődési felelősöknek s szerte a városban plakátokat ragasztottak ki. A hatásos szervezés alapja mégis a személyes meggyőzés. Ennek adja jó példáját többek között Erdős Lászlóné, aki a Ganz Árammérőgyár oktatási felelőseként többször is felkeresi a kiszemelt hallgatókat, felméréseket készít, biztatja, segíti a jelentkezőket. G. Z. T IT-kurzusok Nyelvi laboratórium Társadalmi munkában Társadalmi munkában készült el a Petőfi i általános iskola új nyelvi laboratóriuma, amely lehetővé teszi, hogy jobb hatásfokkal oktassák a nyelveket, s hogy jövőre nyelvi szakos osztályokat indítsanak. A művelődési házzal is megállapodtak az iskola vezetői: a TIT nyelvkurzusoknak is otthont ad a terem. A gyors és jó munkát a MÉM Műszaki Intézet Mihály Dénes szocialista brigád tagjai végezték. Szada Felújítják a hálózatot Jövőre kezdik Felújításra szorul Szada utcáinak közvilágítási hálózata. A munkálatokat jövőre kezdi meg az Elektromos Művek. Központi támogatásból előreláthatólag 3,5—4 millió forintra lesz szükség, hiszen csupán a főutca, a Dózsa György út hálózatának cseréje majdnem egymillióba kerül. Vasárnapi jegyzet Tanulság TJnokahúgom, aki mint a többség, csecsemőként született, majd, mint oly sokan, hat évet töltött eszének megalapozásával, most iskolába ment, első osztályos. Látszólag nem különös eset, hiszen mindenki ugyanígy van ezzel. Mégis neki, a szüleinek, a közeli ismerősöknek egészen rendkívüli az esemény, s hogy valamennyi iskoláskorba lépő kisgyermekkel és hozzátartozóival ugyanez tqfténik, mit sem von le a dolog érdekességéből. Nekem meg különösen az volt, hiszen a széles pártoló tagság soraiból, akik a csöppség testi és szellemi felkészítését voltak hivatottak ellátni, én voltam az, aki a tegezés és magázás, valamint az óra címszavakat húztam. Eleinte bosszankodtam is. úgy gondolván. igazán nem terheltek túl. a világ legegyszerűbb dolgairól van szó. nem túlságosan' bíznak bennem. Hanem annál inkább meglepődtem, amikor feladatom teljesítése közepette, 'először csak zavart, később izgalmat, a végén pedig bosszúságot, haragot éreztem. Félreértés ne essék, nem kis védencünk tehetségével volt a baj, talán nem is a saját pedagógiai érzékemmel. Sokkal inkább arról van szó, hogy az élet látszólag legegyszerűbb, legbanálisabb dolgai is milyen bonyolultak, ösz- szetettek. S ami különösen meglepő, hogy a különféle jelenségek logikája menynyire hasonló, s hány felé ágazik. Például a magázásé, te- gézésé. Mert ugye, amíg az ember iskolába nem kerül egyáltalán nem kell tudnia erről a furcsa szabályról. Nem is sejti, hogy micsoda fontos különbségek rejlenek a te és az ön között. Addig mindenkinek nyugodtan mondhatja, hogy szia, az egyes és a többes szám második személyé egybeolvad. Mondja ugyan, hogy csókolom, de az is ugyanaz mint a szervusz. És akkor egyszercsak jön valaki és elkezd magyarázni, hogy mégsem ugyanaz. Mert vannak nénik és bácsik, akiknek már nem illik azt mondani, hogy te. Hanem csakis a csókolom járja, meg a kérem szépen mit tetszett mondani. De miért, kérdezte ártatlanul az ifjú maturandus, akit joggal illethetek e kifejezéssel, hiszen első érettségi vizsgája ez. belátni, hogy már ilnen ifjonti korban meg kell tanulni a finom különbségtételeket. S ezen még az sem változtat hogy később esetleg minden másképpen lesz. De erről nem ejtettem szót a tanulélconv leánynak, aki nem sokáig ellenkezett, csak épven az volt a bosz- szantó. hogy utána két napig nyilván gúnyból, még engem is magázott. Az órával sem jártam sokkal jobban. Erről az derült ki, hogy tulajdonképpen rettenetesen bonyolult: a két mutató, a számok a percek és az órák a negyedek, felek, meg a múlt és a lesz, a huszonnégyről, a másodnercekről nem is beszélve. Pedig annak, aki járatos benne, aki már ismeri, oly egyszerű az egész. Akárcsak sok minden más, amiről mindaddig lekezelően nyilatkozunk, amíg nem elemezzük behatóbban, nem tárjuk fel működési mechanizmusát. Az esetek persze nem egyformák. hiszen az óra életünk természetes részévé, leolvasása készségéé vált. Akárcsak a tegezés-magá- zás. ha nem is ilyen egyértelműen. A nnyi viszont bizonyos, ** hogy érdemes gyermekeinkkel akár a legalsóbb osztályokban is újra átvenni az annagot. Érdekes felfedezésekre juthatunk, több szempontból is. s nem elsősorban a pedagógiát illetően. Gáti Zoltán I