Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

REKLAMÁCIÓ GYORS ÜGYINTÉZÉS \ ZSÁKMÁNY Urai Lévay Jenő rajzai Hegyek, vízen és szárazon Jégtömb plasztikfóliában Földünk édesvízkészletének keve­sebb, mint egy százalékát találjuk viszonylag könnyen hozzáférhető he­lyen; folyókban, tavakban és a föld alatt. A többi a gleccserekbe és a sarkvidéki jégsapkákba van zárva, méghozzá kb. 90 százalékban az Antarktiszon. Napjainkban az ivóvíz is az energiahordozókhoz és nyers­anyagokhoz válik hasonlóvá, mint­hogy egyre szűkösebbnek bizo­nyuló készleteiért egyre többet kell fizetni. Egyértelmű a következtetés: meg kell vizsgálni, hogy a sarkvi­dékekről jéghegyek formájában szál­lított ivóvíz állná-e a versenyt a ten­gervíz sótalanításával nyerhető ivó­vízzel szemben. A fantasztikusan hangzó ötlet egyébként nem is új: 1890 és 1900 között rendszeresen vontattak ki jég­hegyeket Dél-Chiléből Valparaisóba, sőt a perui Callaóba is, 3900 kilomé­ter távolságra. De ez még a modem hűtőipar korszaka előtt történt, s a vállalkozás jég beszerzésére irá­nyult. A közelmúltban viszont a na­gyon vízszegény, de ez idő szerint tőkeerős Szaúd-Arábia karolta fel a jéghegyek importjának az ügyét. A sivatagi állam csak drága és drá­gább víz között választhat: a tervek szerint hat év múlva már napi hét­millió köbméter édesvizet nyernek majd a tengervíz sótalanításával. De ez az új iparág rendkívül energia- igényes és erősen szennyezi a kör­nyezetet, ezért érdemesnek tűnik minden felvetődő alternatívát ko­molyan venni. Szakértők egy csoportja 1977 jú­nius végén Párizsban arról biztosí­totta a Szaúd-Arábia vízellátásáért felelős Mohamed Al Faisal herceget, hogy az Antarktiszról édesvizet sze­rezni nem csupán technikailag le­hetséges, hanem 30—50 százalékkal olcsóbb, mint a tengervizet sótalaní- tani. Műholddal választanának ki egy lehetőleg szabályos téglatest alakú, a közepesnél kisebb (kb. egy kilomé­ter hosszú, 300 méter széles) jéghe­gyet az Antarktisz Atlanti-óceáni partjáról frissen leválók közül. A jéghegyet a tetejébe mélyesztett, ha­talmas vascölöpökhöz erősített kö­telekkel vontatná három hajó. A jég­hegyet valószínűleg megpróbálják áramvonalasabbra (nagyjából hajó alakúra vágni), de nagy tömege miatt így is csak lassan haladhat. A tervek szerint egy hét alatt gyor­sulna fel kb. óránként 30 kilométe­res sebességre. A következő feladat annak megakadályozása, hogy a jég­hegy megolvadjon, mialatt áthalad az Indiai-óceán meleg vizén. Ezért hatalmas plasztikfóliába burkolnák: ez megakadályozza, hogy a víz a jég mellett állandóan melegebbre cseré­lődjék; a jéghegy saját hideg olva­dékában úszva alig olvadná. A nagy tömeg és a kis sebesség miatt a von­tatásnál fellépő problémák egészen mások, mint a kis méretű, gyors jár­műveknél megszokottak. Az igazi nehézségek a megérkezés­nél kezdődnek. Az Adeni-szoros túl sekély egy gazdaságos méretű jég­hegynek, ezért az egy darabban nem juthat el a vörös-tengeri Jeddába. Vagy szeletekre vágva kell odahúz­ni, vagy felolvasztani Ádennél és a vizet továbbszállítani. Az itt felme­rülő költségek tennék ki a víz árá­nak nagy részét. Ha eddig óvni kel­lett a jéghegyet az olvadástól, most probléma megolvasztani: ez sokkal több energiába kerül, mint a vonta­tás. M. I. Munkában a sziklák sebészei Van néhány olyan foglalkozás, amihez akrobatikus ügyesség és nagyfokú bátorság szükséges. Ezek közé tartozik a sziklabiztosítók munkája, akiknek az a feladatuk, hogy hosszú kötélen a magasból le­ereszkedve rövid nyelű kalapácsuk­kal centiről centire végigkopogtas sák a meredek hegyoldalakat, a sziklákat. Erre ott van szükség, ahol út vagy vasút vezet a sziklafalak tövében, illetve pótolhatatlan érté­kű természeti kincset kell megmen­teni a pusztulástól (a Gellérthegy esetében mindkét szempontról szó van). Persze nem elég csupán meg­állapítani, hogy az erózió hol oko­zott repedést, törést vagy mállást a köveken, el is kell hárítani a ve­szélyt. A bátorság és az ügyesség mellett htég különleges hallásérzé­kenységre is szüksége van a jó szik­labiztosítónak, hiszen a kalapács és a hegy összecsengéséből kell megál­lapítania, hogy hol a baj, méghozzá csalhatatlanul. A sziklabiztósítók brigádokban dolgoznak. A kisebb repedéseknél, töréseknél — kötélen függve — ma­guk pattintják le a veszélyes szikla­darabokat, s gyűjtik a nyakukba akasztott bőrzsákba. Ha nagyobb hi­bára lelnek, ahol megerősítésre, föl­Sziklabiztosítók munka közben, egy vas­úti pálya mentén tozásra, vagy éppen bontásra, netán lerobbantásra van szükség, megjelö­lik a helyet. Ide később visszatérnek és biztonságosabb körülmények kö­zött. komolyabb felkészültséggel lát­nak neki a munkának. Régebben be­tonnal toldozták a hegyeket. Ma már olyan műanyagokat is használnak, amelyek szinte észrevétlenül töltik ki a sziklarepedéseket. Legújabban nagy acél dróthálókat terítenek a veszélyes hegyoldalakra, amelyek felfogják a legördülni készülő szik­larögöket. E hálókat úgy helyezik el, hogy a növényzet álcázza azokat. K. S. cs a műsora A divatról Oscar Wilde, a századforduló neves angol írójának szellemes megálla­pítását közöljük a divatról a rejtvény hosszú soraiban. VÍZSZINTES 1. Wilde megállapításának első része (zárt betűk: U, N). 11. Annyi mint, rö­vidítve. 13. Kegyetlen, erőszakos embe­rek. 14. Török főváros. 1G. Bróm kémiai jele. 17. Stráf. 18. Gondtalanul. 19. Elő­idézője. 21. Mészkő-darab! 22. Nem szak­képzett. 23. A Moszkvics testvére. 25. Sörivásra biztató költemény, névelővel. 27. Nyúl páratlan betűi 28. Lekaszált és tartósítom fű. 30. A könyv címlapján a szerzőre utaló szó. 31. Cél németül. 33. Olaj angolul. 34. Pályaudvari rövidítés. 3G. ,iö. 37. Olyan színű, mint az érett cit­rom. 38. Hangtalanul hat! 39. Várakozó utasok számára való hely. 41. Allé. 42. \z elektromos kapacitás egysége. 43. Ru- Oatartozék. 44. Hégi római pénz. 46. Mo- jsok. 48. Elnök rövidítése. 40. Asztácium zegyjelc. 51. Esszé erede-i francia szóval. 12. időmutató. 53. Saitfalta 57. A moha­medánok bojtos fejfedője. 58. Tetőzetet iészítő szakmunkás. 59. ...Marino; kis illám Olaszországban. 80. Játékvezető Testület. 61. Ismeretterjesztés a feladata. •2. Zeneszerző és zongoraművész, a ro­mantika nagy alakja. 64. Énekek... — i Biblia szerelmi dalokat tartalmazó könyve. 66. Csattanó hangot ad. 67. Szesz­testvérek. FÜGGŐLEGES 1. Wilde megállapításának befejező ré­sze (zárt betűk: A. H). 2. Vasszulfid összetételű vasérc, ékszert is készítenek belőle. 3. Európai nép. 4. Tuberkulózis rövidítése. 5. Ünnepélyes házasságkötés. 6. Női név. 7. Cók-... ; ócska holmi. 8. Thaly Kálmán. 9. Híres francia énekes­nő. 10. Nagyszülők kedvence. 11. Meny­asszony. 12. Csonthéjú gyümölcs. 15. Tas betűi, összekeverve. 18. Szarvasmarhának a csípőjétől a faráig terjedő húsa. 20. Női név. 22. Színésznő (Lenke). 24. Szov­jet repülőgéptípus. 26. Bicegni kezd! 27. A torok kéményseprője (töltött gyógy- cukorka). 29. Hamuféleség, névelővel. 32. Tollforgató. 35. Kitűnő színész volt (Ti­vadar). 37. Becézett Sámuel. 39. Kesergés, 40. O. D. 41. A hangerősség egvsége. 42. Kicsapongó, erkölcstelen. 43. Üveg, né­metül. 45. Szabásminták. 47. Női név. 48. Csurgó. 50. Rajt és cél közötti távolság. 52. Kevés pénzért megvásárolható. 53. Megérkezik a tett színhelyére. 54. Ilyen zenekar is van. 55. A mai napig. 56. Zs. 61. TP. 62. Háziállat. 63. TB. 65. Vall Asrövi dítés. Megfejtési határidő: 1 hét. __ AZ AUGUSZTUS ?6-I REJTVÉNY HE­LYES MEGFEJTÉSE: A kor folyam, mely visz vagy elmerít, úszóta. nem vezére az egyén. KÖNYVJUTALMAT nyertek: Molnár Pál (2681 Galgagvörk. Aranv János u. 2.), Orth Gábor (2100 Gödöllő. Kazinczy u. 39 ). Szűcs Lászlómé (1222 Budapest. Nagytéténvj út 318). Fehér Imréné (2217 Gomba. Kossuth tér 9.). Baranyai Jó- zsefné (2600 Vác. Petrá'ovics u. 6.). Sinkó Gabriella (2440 Százhalombatta. Hága László u. 5.), Koncz Istvánná (2170 Aszód, Széchenyi I. u. 3.), Várkonyi László (2200 Monor, Kossuth L. u. 88/a.), Fodor Imréné (2247 Törtei, Szt. István út 10/a), Tuza András (2730 Albertirsa, Kossuth Lajos u. 30.). G Y ERA! EK R E JTVÉNY Pajtások! Mai rejtvényünkben tovább­ra is Róma nevezetességeivel ismerke­dünk. VÍZSZINTES 1. Hasznos, rovarevő madár, névelővel. 7. Róma híres tengeri fürdőhelye. 9. Rangjelző. 10. össze-vissza sír! 11. Egri részlet! 12. A szakadó esőre mondjuk (két szó). 15. Tóth Sanyi névbetűi. 16. Kavicsban van! 17. Rag, a be párja. 18. Szaglóérzék, itt névelővel. 20. Ugyanez rövidítése. 21. Magas török tiszti rang. 23. Líra egynemű betűi. 24. A törökök elleni háborúk híres hadvezére volt. 27. Érvényesülési törekvés. FÜGGŐLEGES 1. Gazdasági épület, kocsiszínnek Is használják, névelővel. 2. Róma híres ókori emléke az első században épült amfi­teátrum. 3. Suli. 4. Jég, fagylalt néme­tül (EIS). 5. Olasz szabadsághős, hazája függetlenségéért vívott forradalmi harc vezetője volt. 6. Leány név, a múlt héten volt a napja. 8. Fontana di... — Ró­ma leghíresebb és legpompásabb disz- kútja, 1735-ben épült. 13. Ritkás. 14. Ki­emelkedések nélküli 19. Amikor hárman énekelnek. 20. MajdnRn puha! 22. Lóbiz­tató szócska. 25. Nemzeti Bajnokság. 26. A paci közepei Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levelező­lapra, és szeptember 16-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a szeptemberi jutalom- sorsolásban. Az augusztusi nyertesek névsora: Ko­vács Mihály, Iklad. ötikerház 10. 2181. — Szabó Ákos, Kerepestarcsa. Toldi M. u. з. 2143. — Kocsis Péter, Gödöllő, Munká­csy M. u: 3/a., B. lh„ I. em. 2100. — Szatmári Nagy Emőke, Nagybörzsöny, Hunyadi tér 24. 2634. — Slezák Róbert, Vác, Rigó u. 10. 2600. — Nagy Gábor és Zoltán, Pilis, Török I. u. 8. 2721. — Módra István, Nagykörös, VI., Encsi u. 16. 2750. — Nagy Jolán, Ráckeve, Zrínyi и. 11. 2300. — Sazller Ferenc, Dabas, Biksza M. u. 281. 2370. — Varga Apolló­nia, Cegléd, Akácos út 1. 2700. — Dósa János, Tápiószecső, Vöröshadsereg u. 4. 2251. — Hajdú Karolin és János, Bag, Puskin u. 4. 2191, — Szőke Sándor, Mo­nor. Klapka u. 4. 2200. — Matula László, Szigethalom, Kassai út 39. 2315. A könyvutalványokat postán küldjük el. 2. 2> H 5 <6 í­6 q . I0 H a I2> \ i5 \b it áo 1!L 3*> 15 Í6 r VASÁRNAP KOSSUTH RÄDIÖ 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Hírek. Időjá­rás-jelentés. 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Rab Nóra mű­sora. 7.54: A közönségszolgálat tájékoz­tatója. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.2G: Részletek Schubert—Berté daljátékából. 8.55: Zenés reklámturmix. 9.00: Magyar Múzsa. 9.51: Szerkesztői üzenetek. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.03: Útközben. 10.08: A boldog királyfi. 10.53: Vidám skála. 11.09: Reklám. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jascha Heifetz le­mezfelvételei. 13.49: Rádiólexikon. 14.19: Szerelmi kettősök Lehár operettjeiből. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 15.05: Útközben. 15.10: Reklámkalauz. 15.12: Színes népi muzsika. 15.53: A bolgár kultúra hete. 16.20: A Bolgár Népköztársaság Nemzeti Ünnepén. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 17.05: Útközben. 17.10: Müsorajánlat. 17.151 Metronóm. 17.35: A zeneirodalom remek­műveiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 18.40: Útközben. 18.45: Szegények és gazdagok. 19.40: A Magyar Rádió sanzonpódiuma. 20.40: Vav- rinecz Béla: Magyar képeskönyv. 20.59: A rádió lemezalbuma. 22.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Szimfonikus zene. 24.00: Hfrek. Idő­járás-jelentés. 0.10: Dzsesszf elvételekből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A ró­mai katolikus egyház félórája. 7.30: Ed­ward Power Biggs orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: A gyermekrádió műsora. 9.00: A tegnap slágereiből. 9.30: Rátóti mesék. 10.30: Hírek. 10.33: A Kabarészín­ház hangmúzeuma. 11.29: Válogatott em­bermesék. 11.59: Müsorajánlat. 12.01: Jó ebédhez szól a nóta. 12.58: Hat kis ping­vin. 13.35: Robog a víz. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14 00: Reklámparádé. 14.05: Újdonságainkból. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Filmek és sikerek. 16.00: Híres előadók albuma. 16.28: Hall­gatóink figyelmébe! 16.20: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Régi muzsika. 16 55: Reklám. 17.00: ötórai tea. 17.55: Mit üzen a rádió? 18.30: Hírek. 18.33: A vasárnap soortja. Totó 19.00: Country muzsika. 19.33: Nótakedvelőknek. 20.20: Papn Zol­tán jegvzete. 20.30: Hírek. 20.33: Sport­hírek. Totó. 20.38: Útközben. 20.43: Tár­salgó. 22.40: Könnyűzene — hangszer­szólók. 23.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 23.10: Koreai népi dallamok. 23 22: Rész­letek Coleman zenés játékából. 24.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyel­vű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Kama­razene. 9.15: Szimfonikus zene. 10.25: ÜJ zenei újság. 11.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 11.03: Sztereó beállító hang. 11.06: Művészlemezek. 12.12: A hajnali harmat országában. 12.58: Műsorismertetés. 13.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13.03: Ponzene sztereóban. 13.45: Mozart: Titus Kétfel- vonásos opera. 15.50: Bezárt üzletek. 16.05: Kamarazene. 16.51: Karmesterek közvetlen közelről. 17.24: Rádiószlnház. 18 00: Matuz István fuvolaestie. Közben: kb. 18.45: A magvar szénpróza századai. Kb. 19.00: Hírek 19.48: Kis magyar néprajz. 19.53: Kamarazene. 21.29: A dzsessz történetéből. 22.09: Kurtág György: Bornemissza Péter mondásai. 22.48: Szerelmi kettősök onerákból. 23 30: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.40: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: Óvodások filmmü­sora. 9.30: Ciwyl kutya kalandjai. 10.00: Játsszunk együtt! 10.10: Csak gyerekek­nek! 10.50: Hírek. 10.55: Székács a kö­bön. Ifjúsági tévéfilm. 12.15: Déli muzsi­ka. 14.40: Franciaország madártávlatból. 14.55: Camilla. Olasz tévéfilmsorozat. 15.50: Reklám. 15.55: Műsorainkat ajánl­juk! 16.20: A közönségszolgálat tájékoz­tatója. 16.25: Reklám. 16.35: Evezős-világ- bajnokság. 18.05: A Bolgár Népköztár­saság nemzeti ünnepén. 18.45: Esti mese. 18.55: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hí­rek. 20.05: Kertész Ákos: Aki mer, az nyer. Tévéfilm. 21.05: Boldogok szigete. Remsey Jenő-portré. 22.10: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kul­turális programjából. 8.25: Mit üzen a rádió? g'.OO: Mire való a Messiás? 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Nyit- nikék. 10.35: A Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekara játszik. 11.20: Bioritmus. 11.40: A famászó báró. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 12 50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.15: Házkutatás. 14.28: Nóták. 15.28: Professzor úr, meséljen! 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Út­közben. 16.05: Sárközi István: Vonósné­gyes. 16.30: Ki kicsoda? 16.50: Éjféli mo­nológ. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Rek­lámkalauz. 17.10: Francia madrigálok. 17.24: Könyvpremier. 17.59: Faragó Laura népdalokat énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Találkája volt. 20.23: Ja­scha Heifetz lemezfelvételei. 21.03: Nóta­est. 22.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Magyar Rádió Karinthy Színpa­da. 23.24: Ifjú szerelmesek elégiája. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Novai Gá­bor és Miklós Tibor táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor, 8 00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: A Bu­dapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 8.30: Hírek. 8.33: Renatzky és Kawan operettjéből. 9.10: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Mindennapi pénz­ügyeink. 12 00: Béres Ferenc és Kollári Olga népdalokat énekel. 12.20: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Filmek és sikerek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettő­től ötig... A rádió kívánságműsora. 17.00: Gyár és környéke. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18 33: Zeneközei­ben. 19.29: Reklám. 19.25: Mi lenne — ha elfogyna a kőolaj? 19.55: Zenekari ope- rettrcszletek. 20.30: Hírek 20.33: Társalgó. 22.30: Népdalok. 23.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 23.15: Tánczenc éjfélig. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.03: Zoneoraművek. 9.00: Katedra. 9.30: Opcrafinálék 10.30: Rádiő- lexikon. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.05: Dzsesszfelvételekből. 11.30: Szimfo- nücus zene. 13 09: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Á Fő­városi Tanács Kodály Zol'án női kara énekel. 13.30: Mneyar előadóművészek Brahms-f el vételeiből. 14.10: Hermann Prey Mozart-áriákat énekel. 14 42: Otto Klemnercr vezényli a Philharmonia és az Üi Philharmonia Zenekart. 16.15: Dön­tés előtt. 16.35: Huszonöt nerc beat. 17.00: Délutáni hamrvprsenv. 18.03: Zeebrádiő- szlnház. 18 21: Reklám. is.23: Ül leme­zeinkből. 19.09: Hfrek. Idői.árás-ielentés 19.05: Katedra. 19.35: Bcverlv Si'ls oocra- árláka.t énekel. 20.15: láttuk, hallottuk. 20 40: Dzsessafelvételekböl. 21.05: Szimfo­nikus zene. 23.00: A hét zeneműve. 23.30 • Hfrek. Időjárás-Jelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom