Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-25 / 198. szám

i Á , PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA-A__ ceglédi jaoás és CEfii XXIII. ÉVFOLYAM, 198. SZÄM EREDMÉNYESEN FEJLŐDŐ ROTAÜZEM Nyomdászok a szövetkezetben KIS SZÉRIÁT IS ELVÁLLALNAK 1979. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT Pékségben, boltban iár az új liszflii sütnek Nagyobb leit a kenyér becsülete Lassan már elfeledjük az idei aratás hétköznapjait. Kü­lönösebb gond nélkül zajlott le Kocséron is a gabona be­takarítása. Már az új búza lisztjét is használják a péksé­gekben. A kocséri Petőfi Tsz kenyérsütő üzemébfen Bojtos Ferenc vezetővel beszélgetünk erről. Fordított életmód — Három hete dolgozunk az idei liszttel, igen "jó minőségű. Havonta 230—250 mázsát használunk el belőle. Naponta tizenkét mázsa kenyeret sü­tünk a helyi üzleteknek és a kenyérboltoknak. Nagykőrösre két helyre szállítunk. — Hányán dolgoznak a pékségben? — Négyen, nyújtott műszak­ban, ahogyan a munkánk és a termelés megkívánja. — Nyáron a kenyérsütők­nek a kemence melegét is tűrni kell. — Bizony nehéz elviselni a hőséget. A kemencében át­rakással dolgozunk, ez azt je­lenti, hogy az alsó kemencé­ben 250 fok, a felsőben 280 —300 fokra is besütünk. A kenyereket először az alsó­ban, majd a felső kemencében sütjük. — Hogyan alakul a munka­idejük? — Délután négykor kez­dünk. Ekkor egyórás ková­szolás a dolgunk. Este a da- gasztás és éjszaka a sütés kö­vetkezik. Hajnalra készül el a frissen sült kenyér. Fél hat­kor kezdjük a szétosztást, s hétre már az üzletekben is van a kocséri kenyér. — Mikor dolgoznak hétvé­geken? — Egymás között beosztjuk a munkát, hogy zavartalan le­gyen az ellátás. Csak a szom­bat éjszakánk szabad. Vasár­nap már kovászolunk és éj­szaka sütjük hétfőre a kenye­ret. Az üzletek nyitvatartá-'- sához kell igazodnunk. — Mióta dolgozik itt? — Az üzem megnyitásával egyidőben. vagyis nyolc éve kerültem ide. Szeretem ezt a szakmát, ezt csak így lehet csinálni, szívvel-lélekkel. A körülmények nehezek, de aki megbarátkozik a pékek for­dított életével, az nem hagy­ja itt az üzemet. Nyolc éve, 1971. március 15- én nyílt meg a pékség Ko­cséron. Ekkor nyitották meg a kenyérből tot is. özv. De­meter Jánosné az<jta eladója az üzletnek. Bővített kínálat — Kenyeret és pékárut ad­tam el az első két évben, az­után többféle édességgel, szá­raztésztákkal. fűszerekkel, ká­véval és a háztartásban szűk­séges cikkekkel bővítettük árukínálatunkat. — Ügy tudom, kezdetben tejét is mértek. — Csak az első években. A zacskós tej bevezetése után egyre kevesebb fogyott el és sok kimaradt, ezért szün­tettük meg a tejkimérést. Kevesebb a pazarlás — Mikor legnagyobb a for­galom a boltban? — Reggelenként jönnek a legtöbben. A hét két legfor­galmasabb napja a csütörtök és a szombat. Aránylag min­denből sok fogy, a kenyér, kávé és a helyi tsz tésztái mindig kapósak. — Hatott-e a kenyér árá­nak emelkedése a forgalom­ra? — Nagyobb lett a kenyér becsülete. Talán kevesebbet pazarolnak az emberek. B. T. Még nincs paradicsomáradat Megint csak azoknak volt szerencséjük, akik korán men­tek ki pénteken a ceglédi piac­ra. Válogathattak, alkudhat­tak, volt mit vásárolni, és az árak skálája is meglehetősen széles volt. Legolcsóbban a ZÖLDÉRT és a szövetkezeti áruda kínálta a zöldséget, gyü­mölcsöt. Hosszú sor várakozott az igen szép és 13 forintért mért szőlőért, az óriás szemű szilváért. A káposzta, a leves- zöldség és a burgonya tartja az árát, a burgonyát 7—8 fo­rintért mérték kilónként, csak egy helyen lehetett olcsóbbat kapni a kevésbé kedvelt és A szolnoki rádió műsora Augusztus 27-től szeptember 2-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Fórum az iskolaév előtt. 18.00: Alföldi krónika. Ritmikus percek. 18.26—18.30: Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Zenélő órák a szolnoki galériában. A törökszentmiklósi Bercsényi gimnázium és a szolnoki Var. ga Katalin gimnázium kórusa enekel. Üttörőhíradó. (Tárbori különkiadás.) Régi melódiák új köntösben, közben: Üzemi lapszemle. Automata harang­szó. Pár perc dzsessz. Eugen Cicero zongorázik. 18.00: Al­földi krónika. Kedvenceink felvételeiből. Az Abba együt­tes énekel. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló, lap. és műsor­pl po Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin. (A tarta­lomból : A vakáció végén visz- szapillantás a nyárra. Teen­dők az új tanévben.) 18.00: Alföldi krónika. Örökzöld me­lódiák. 18.26—13.30: Hírössze­foglaló, lap. és műsorelőze­tes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Éle­tem millió , gyökerű. 17.15: Amatőr könnyűzenészék. Sze­metelni szabad? 18.00: Alföl­di krónika. Beatpárádé. 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Beat- Ies-melódiák világsztárok elő­adásában. Lánc, lánc, hűtő­lánc. Duga Ilona békési nép­dalokat énekel. 17.36: Kultu­rális figyelő. (A tartalomból: A színházi nyár hírei. A mű­velődésgazdaságtanról. Olva­sótáborban. Folyóiratszem­le.) Zenés játékokból. 18.(^0: apróbb szemű fehér fajtából. A zöldpaprika apraja kilón­ként általában 5 forintért fo­gyott, a szépet 12-ért is vit­ték. Kevés volt a paradicsom, 6—8 forint kilója. Panaszkod­tak a vevők: majd’ mindenütt rozsdás foltok díszítették a frissnek mondott karfiolt. A kiskertesek patisszont és lila bőrű padlizsánt kínáltak. Az alföldi konyha még kevéssé ismeri ezeket a zöldféléket, de azért volt rá vevő. Ki rántani, ki sütni vagy salátának vitte. Kelendő volt a gomba. Sokan keresték fel a baromfipiacot, ahol közepes volt a kínálat, magasak az árak. Kevés volt a tojás és a tejföl, túró. ,£ki gyümölcsöt szeretett volna vásárolni, körbejárhatta a piacot, talált olcsóbb és drá­gább árut egyaránt. Egyre több a szőlő, a szilva, az alma és az őszibarack. A fajta válasz­ték is figyelemre méltó, ez kö­szönhető a kiskerteseknek. Körtéből eltennivalót is hoz­nak már eladásra. Vígh Ferenc részlegvezető a gépmesteri teendőket is ellátja. Veres Sándor felvétele modem Romajőr gépünkkel ofszet technikával dolgozunk, Vígh Ferenc, részlegvezető irá­nyításával. Jól berendezett a fotóelőkészítőnk is, világos helyiségben dolgoznak a lap- számozók, illetve az „irkafű­zők”. — A kis üzem kollektívája nemcsak a nyomdai munkák­ban áll helyt, hanem, ha a mezőgazdasági munkák em­berkéd követelnek, ott látjuk őket az alma és a szőlő szedé­sénél, szüretelésénél is. Udvari Gábor Eredményesen fejlődik a ceg­lédi Lenin Tsz rotaüzeme. A melléküzemágként létrehozott termelőegység alakuláskor fő­leg a saját nyomtatványok el­készítésére létesült, de ma már számos más megrendelő számára készít egy- és sokszí­nű termékeket. Szaniszló László elnökhelyettestől kér­deztük, hogy miként érték el ezt az eredményt? — Rotaüzemünk dolgozói egyben a Zrínyi szocialista brigád tagjai is. Lelkesedésük, a munkához való jó hozzáál­lásuk lehetővé teszi a megala­pozott tervezést és a határidő­re történő megvalósítást. Mint­egy hárommillió-hatszázezer forint az idei tervük, aminek időarányos részét már teljesí­tették. — Főleg nyomtatványokat készítenek, a saját gazdasá­gunknak és más téeszeknek, de sókszínű árucímkék, igazol­ványok és röplapok is kikerül­nek a kezük alól. A Jászberé­nyi Hűtőgépgyárnak három­színű dobozcímkét, a Buda­pesti Közlekedési Vállalatnak röplapot és levélpapírt, a Fő­városi Közlekedésbiztonsági Tanácsnak pedig igazolványt és röplapot szállítunk, hogy csak néhányat említsek. Már kialakult a megrendelőhálóza­tunk is, hiszen ahová sok nyomtatvány kell, szívesen dolgoztatnak egy üzemmel, ha vállalásaikéit határidőre és jó minőségben teljesítik. S mivel ez nálunk is így van, szinte ismerősként üdvözöljük meg­rendelőinket. — Nem ragaszkodunk mindig nagy tételekhez, 100—200 lap nyomását, sorszámozását is megcsináljuk. Ez jelentős előnyt nyújt a nagy nyomdák­kal szemben, amelyekben többnyire csak a „vaskosabb” megrendeléseket teljesítik. Két Tanévnyitó és beiratkozás Levelezőknek később A ceglédi Április 4. Közgaz­dasági Szakközépiskola, vala­mint a gyors- és gépíróiskola tanévnyitó ünnepélye szep­tember 3-án, hétfő délelőtt fél 9-kor lesz. A levelező tagoza­ton a beiratkozás és az első tanítási nap szeptember 10-én 14 órakor kezdődik. /Jem megy veszendőbe Befőttek és üvegek Téli étrend Sok jó kis helyen: ez a mondás a kamrákra is érvé­nyes. Cegléden régi hagyo­mány, hogy több gyümölcs­ös zöldségfélét üvegekbe élté­vé tárolnak a háziasszonyok, télire. Munkával jár, de meg­éri — mondják —, hiszen az alapanyag színe-javát a kis­kertekben termesztik. A vá­rosban igen sok a kertes ház, sok hétvégi telek tulajdonosa foglalkozik szabad óráiban kertészkedéssel. Az ÁFÉSZ ceglédi áruhá­zában a napokban a befőzés­hez szükséges üvegekből is találhattak választékot, akik az emeleti üveg-, porcelán-, edényos^tályt felkeresték. A lakótelepi lépcsőházak gyak­ran úsznak ezekben a hetek­ben paradicsom, lecsó és ece­tes illatárban. A készítmé­nyek a család téli étrendjét gazdagítják. Az első forduló meglepetései Vetélytársát fogadja az Úttröszt KÖZGÉP Labdarúgás A ceglédi és a monori já­rás ebben az évben is közö­sen rendezi meg a járási baj­nokságot. Az első forduló /íagy meglepetéseket hozott: az elmúlt évben még megyei bajnokságban játszó Cegléd- bercel és Nagykőrös veresé­get szenvedett és az Albert- irsa is csak egy pontot tudott otthon tartani. A járást kép­viselő együttesek általában gyengén kezdtek, dicséretes a Karatetétien idegenbeli pont­szerzése és a Törtei bravúros győzelme. Eredmények: Nyáregyháza— Abony 4:1, Albertirsa—Mag­lód 2:2, Péteri—Dánszemtmik- lós 5:1, Törtei—Nagykőrös 3:1, Üllő—Karatetétien 3:3, Vecsés—Mende 4:1, Gyömrő —Monor 2:0, Gomba—Cegléd- bercel 2:1. Teke Nagykörösön, a Mészáros Tsz tekepályáján rendezték meg az Alkotmány Kupa csapat és egyéni tarolóver­senyt. Igen szép mezőny gyűlt össze, a negyvenhét egyéni induló nyol'’ «*«««■«»« alkotott. A kupaküzdelemben csak megyei bajnokságban játszó sportolók vehetnek részt, illetve olyanok, akik csak egy-két alkalommal ját­szottak tavasszal az NB-s bajnokságban. Ezért kellett törölni Raffay Gyula (Űt- tröszt KÖZGÉP) eredményét, aki 248 fás teljesítményével megnyerte volna a versenyt, így egyéniben nagykőrösi si­ker született, csapatban az Úttröszt KÖZGÉP C együttese bizonyult a legjobbnak. Eredmények: ^egyéniben: L Ligeti Zoltán (Nagykőrösi Vo­lán) 236, 2. Szakter József (KÖZGÉP C) 231, 3. Tarjányi L. (Bem SE B) 227, 4. Bálint (KÖZGÉP C) 223, 5. Kovács B. (KÖZGÉP B) 215 fával. Csapatban: 1. Űttröszt KÖZ­GÉP C 1175, 2. Bem SE 1160, 3. Aszódi Spartacus 1157 fá­val. A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA Szombat Kézilabda: A gerjei sport­telepen délután négy órától Űttröszt KÖZGÉP—Szolnoki Olajbányász, NB I/B-s férfi összecsapás. A ceglédiek leg­utóbb Székesfehérváron egy pontot szereztek, így újra fel­csillant a remény a bennma­radáshoz. A felzárkózást most elkezdhetné a csapat, annál is inkább, mivel ezt a találko­zót követően sorrendben még kétszer játszanak itthon a ceglédiek. Szolnokon a Cegléd nyert, most már a hazai mér­legen kell javítani, eddig csu­pán hat pontot sikerült itt­hon tartani. Vasárnap Teke: A KÖZGÉP Teleki utcai pályáján délelőtt fél 11- től Űttröszt KÖZGÉP—HOD- GÉP NB Il-es mérkőzés. Si­keres rajtot várunk a KÖZ- GÉP-től, győzelemmel. Lövészet: A Törteli úti lő­téren 9 órától tömegverseny az Alkotmány Kupáért. Labdarúgás: A Bem SE gerjei pályáján délután négy órától Bem SE—Jánoshalma NB Il-es találkozó. Az újonc Jánoshalma, amely Cegléden nyerte meg osztályozó mérkő­zését, eddig még nem ’szer­zett pontot, sőt még gólt sem rúgott. A Bem SE a Ganz- MÁV AG-tó\ elszenvedett ve­reség után előbb nyert, majd Esztergomban egy pontot szer­zett, s most a nyolcadik he­lyen áll. A ceglédiek esélye­sek a győzelemre. Délután 14 órától az NB tartalékbajnokságban a Bem SE II. és a V. Ikarus II. ta­lálkozik. u. L. A képzetei kelietfe életre I CsilEagfiú ma már messze jár Csillaghajón érkezett Ceg­lédre a Csillagfiú. Valamely távoli fényes bolygóról re­pült hozzánk a. fény sebessé­génél is gyorsabban. A Ká­rolyi Mihály lakótelep játszó­terén ért földet. Bizonyosan elmerülhetett a játékban, mert hogy, hogy nem, a társai és a szép ezüstös csillaghajója itt felejtették őt, s nélküle indultak további útjukra, ti­tokzatos és ismeretlen boly­gók, csillagok felé. Sajnos nem lehettem szemtanúja az ese­ményeknek, késve érkeztem, de akiktől hallottam, akik el­mesélték ezt a nem minden­napi történetet, hitelt érdem­lően állítják, hogy így volt. Még meg is mutatták volna azt a csillagot, amely felé továbbrepült az egyik utasát itt felejtett űrhajó, ha nem lett volna éppen nappal, s bo­rús az égbolt. Akiktől tudom ezt a mesét, egy seregnyi gyerek a lakóte- telepről és környékéről. Lá­zas érdeklődéssel vették körül az Ürbébit, ahogyan ők ne­vezték idegenből jött barát­jukat. Az igazat megvallva, zökba, egyszínű csomagolópa­pírba képesek belelátni saját képzelt világukat, s ezekből az egyszerű eszközökből, szí­nes ceruzával és ragasztóval képesek életre is kelteni eze­ket a holt anyagokat. Ha drága színes kartonokat kap­tunk volna a foglalkozáshoz, a használt egyszínű hullám- papír-dobozok\helyett, az sem lett volna számunkra és a gyerekek Számára szebb és értékesebb! Rögfönzött kiállítás — A kétórányi bábu- és űreszköz készítésével, játék- ■ kai sikerült élménnyé tenni ezt a napot az itt lévő két­száz kicsinek, nagyobbaknak — mondja kovács Éva. az alapszervezet egyik tagja — annak ellenére, hogy a szórt korosztály miatt nehezebb volt a foglalkozást vezetni, mint az óvodában, az azonos életkorúnk között. A kisebb- nagyobb gyerekcsoportok na­gyon büszkék voltak alkotá­saikra, természetesen mi is valamennyit megdicsértük, s a munka befejeztével kiállí­tást rögtönöztünk. Sötétedésre elnéptelenedett a játszótér. A papírhulladék­kal megtelt kukáikat is elvit­ték. A Gsillagfiú ma már messze jár, az egyik jól sike­rült papírűrhajó fedélzetén. Sándor Béla engem egy nagy papírdobozra, s a tetejébe rakott kisebbre emlékeztetett, de fantáziájuk sodort magával, s néhány perc múlva én is gyerek let­tem, kíváncsian lesve. mi­ként segíthetnénk a sírdogá- ló, bajba jutott Csillagfiún? Apró konstruktőrök A II. ceglédi szabadtéri kulturális napok eseményso­rozata programjában „Játsz- szunk együtt” címmel tartott gyermekfoglalkoztatást Szűr- szabó Zsuzsa vezetésével az óvónők KISZ-alapszervezete. A Károlyi Mihály lakótelep ját­szótérre vagy kétszáz fiú és lányka jött el a környékbeli sokeme! esekből, négy-öt éve­sektől a tizenévesekig. És akadt néhány időkebb bámész­kodó a szülők, nagyszülők köréből. A mese nyomán a művelődési központtól kapott papírdobozokból, hurkapál­cákból, alufóliából és piros kreppből olló és zsineg se­gítségével épülni kezdett vagy tucatnyi űrhajó, holdjáró és mindenféle űreszköz, űrrobot és űrbaba is. Egy-egy készülő remekművet nyolc-tíz apró konstruktőr vett körül és a nagy munka hevében észre­vétlenül besegítettek az óvó­nők is. — A nemzetközi gyermek­év számunkra, óvónők szá­mára, nem jelent egy évre szóló kampányt — mondja Szűrszabó Zsuzsa, az alapszer­vezet titkára. — Ez az év számunkra csak annyival több, hogy egy kicsit jobban ránk figyelnek, talán jobban segítik a munkánkat a nem pedagógusok. Mi magunk any- nyival adunk többet a tava­lyinál, amennyivel többet jö­vőre is adni tudunk. Hullámpapír és fantázia Hivatásunk és a mozgalmi munkánk középpontjában a gyerekek állnak. A mai gyermekfoglalkoztatással sze­retnénk a gyerekek esztétikai és vizuális kultúráját, önkife­jezési készségét felszínre hoz­ni, fejleszteni, nevelni. A gyerekek érzésvilága, fantáziá­ja hihetetlenül gazdag és színes. Egyszerű papírdobo­Alföldi krónika. A nótakedve­lőknek Jákó Vera énekel. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom