Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-09 / 185. szám
1979. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Hanoi gesztusa Az amerikai képviselőház kilenctagú küldöttsége mégis ellátogathat Vietnamba. Hanoi jószándékát mutatja, hogy korábbi döntését megváltoztatva, hajlandó fogadni az Egyesült Államok delegációját, amely az úgynevezett menekültkérdést kívánja a helyszínen tanulmányozni. Kétségkívül fontos gesztust tett ezzel Vietnam annál is inkább, mert a küldöttség egyik tagja: Robert Brinan képviselő éles hangon támadta a hanoi kormányt és alaposan elferdítve állította be a mene kőitek ügyét. Az USA és Kína — mint árra Phen Hien vietnami külügyminiszter-helyettes sajtó- konferenciáján utalt — arra törekedett, hogy a genfi konferencián a VSZK-t ültesse a vádlottak padjára. Washingtonban és Pekingben, úgy tűnik, megfeledkeznek arról, milyen körülmények előzték meg a menekültproblémát. Közismert, hogy Vietnam területére az amerikaiak annak idején 14 millió tonna robbanóanyagot dobtak le. S most mégis az USA hivatkozik a legzajosabban az emberi jogokra! Kína fölbujtotta a Vietnam területén békében élő boákat, tömeges távozásra bírta rá őket, s ügynökei révén mindent elkövetett, hogy a kínai származású vietnami polgárok és a kormányzat közé éltet verjen. Ilyen előzmények után indult meg a csakugyan aggasztó méretű népmozgás, amely okkal keltett riadalmat Délkelet- Azsia térségében, a környező országokban, amelyek képtelenek arra, hogy a nagy számú menekültet élelmezzék és be- . fogadják. Hozzájárult a helyzet kiéleződéséhez és elmérgesedéséhez, hogy az amerikai 7. flotta, valamint az olasz hadi- tengerészet néhány egysége provokatív módon a vietnami felségvizek közelében cirkál. A megokolás — a menekülteknek nyújtandó segítség — valójában azt a szándékot takarja, hogy a hadihajók jelenléte még többeket biztasson a VSZK elhagyására, tovább gyarapítsa a hontalanok, a földönfutók számát. Az amerikai küldöttségnek módjában áll majd a helyszínen tanulmányozni, hogy Vietnam tiszteletben tartja állampolgárainak emberi jogait, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a háború évtizedei alatt súlyos károkat szenvedett földön ki-ki boldoguljon. Ha az USA delegátusait csakugyan a jószándék vezérli, s a menekültprobléma megoldásához kívánnak hozzájárulni, mindezek figyelembevételével küldetésüknek kell eleget tenni. Az elfogult megnyilatkozások, a rágalmak csak tovább bonyolíthatják az amúgy is rendkívül súlyos helyzetet. Gy. D. IL—76-os Managuában SZVSZ-segélyszállítmány érkezett A Szakszervezeti Világszövetség felhívására a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa gyógyszerekkel és gyermektápszerekkel megrakva küldött Managuába egy IL— 76-os típusú szállítórepülőgépet, amely a bolgár, az NDK, a magyar, a lengyel, a román, a csehszlovák, a ciprusi és a francia szakszervezetek segélyküldeményeit is szállította. A küldeményt ünnepélyes keretek között Juan Ponce, a Szakszervezeti Világszövetség titkárságának titkára adta át a nicaraguai hatóságok képviselőjének. A nemzeti újjáépítés átmeneti kormányának szóvivője bejelentette, hogy Somoza idén júniusban mintegy 30 millió dollárt tulajdonított el, azt az összeget, amit a nemzetközi valutaalap az ország gazdasági fejlesztésére utalt át. Alfonso Robelo Calle ja, az öttagú nicaraguai kormányzó tanács tagja Caracasban kedden a SELA nevű gazdasági tömörülés tanácskozásán figyelmeztette az Egyesült Államokat. ne próbálja feltételekhez kötni a Nicaraguának ígért támogatást. Robelo intette Amerikát: ne próbálja ilyen módszerrel befolyásolni a felszabadult ország fejlődését, mert a nicaraguai nép nem fogad el semmiféle feltételeket, amelyek korlátoznák szuvere, nitását. A Nicaragua elleni hondurasi szervezkedésről közölt adatokat Tomas Borge belügyminiszter: ezek szerint Somoza menekülése után a nemzeti gárda mintegy 5000 tagja szökött Hondiunasba. részben a gárda ottani birtokára, és ott tartózkodik Anastasio Somoza Porto-Carrero. a diktátor fia is. A nicaraguai belügyminiszter hangoztatta, hogy e reakciós elemek Honduras-ban szervezett katonai inváziót készítenek elő. Mario Soares, a Portugál Pusztító tűzvész a spanyol tengerparton Az eddigi vizsgálatok szerint gyvyto^atás okozta a spanyolországi Costa Braván kitárt tűzvészt. Képünkön: egy tüzoltóbrigád tagjai a Barcelona környéki, elpusztult erdőben is erejüket megfeszítve küzdöttek, hogy a lángok ne terjedjenek át további kertvárosokra is. A hatóságok szerint a tűzvész áldozatául esett üdülők nagy része spanyol nemzetiségű volt. Ugyanebben a körzetben, a Costa Braván tavaly tömegkatasztrófa történt, amikor egy butángázszállító tartálykocsi belerohant egy kemping védőfalába, felrobbant és lángokba borította a környéket. Tűzvész tört ki kedd reggel Spanyolország egyik tengerparti kertvárosában, Costa Brava „Los Pinares” nevű helységében. A tűz a viharos szél következtében gyorsan lángba borította a fenyőfák ezrei közé ékelődő házakat. A katasztrófa a kedd esti — nem végleges — jelentések szerint 22 halálas áldozatot követelt. Közöttük több gyermek van. A Barcelonából érkezett és helyi tűzoltók még késő este Szovjet—vietnami eszmecsere Huy Man szívélyes és baráti légkörben véleményt cserélt a két párt munkájáról. Ivan Kapitonov, az SZKP KB titkára fogadta Chu Huy Man vezérezredest, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagját, nemzetvédelmi miniszterhelyettest, a vietnami néphadsereg politikai főcsoportfőnökét, aki a vietnami néphadsereg politikai tisztjei küldöttségének élén tartózkodik a Szovjetunióban. Kapitonov és Chu Szocialista Párt főtitkára, a Szocialista Intemacionálé küldöttségének élén tartózkodik » közép-amerikai országban, s a Szocialista Intemacionálé teljes támogatásáról biztosította a nemzeti újjáépítés kormányát Soares — managuai sajtóértekezletén kijelentette: ,,A Szocialista Intemacionálé küldöttségének meggyőződése szerint Anastasio Somoza volt nicaraguai diktátort háborús bűnösnek kell tekinteni, kérni kell kiadatását, és bíróság elé kell őt állítani”. A megbuktatott diktátor jelenlegi tartózkodási helye is- meretlen. A guatemalai kormány több ízben — így kedden is — cáfolta, hogy Somoza az országban lenne. Brezsnyev-Zsivkov találkozó a Krímben Tárgyalások a hosszútávú együttműködés leiadatairól A Krím-félszigeten szerdán baráti találkozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Todor Zsivkov. a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnöke között. Todor Zsivkov rövid pihenésre érkezett a Szovjetunióba. A beszélgetésen részt vett Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Milko Balev, a BKP KB titkára és AmZáróülés Lasakában Közös fellépés a fajüldözés ellen A tervezettnél egy nappal korábban, kedden befejeződött a brit nemzetközösség lu- sakai csúcsértekezlete, amelyen 39 ország vezetői, illetve képviselői vettek részt. A konferencia záróközleménye elsősorban Ciprus kérdésével foglalkozik, sürgetve a szigetor- ág „demilitarizálását”, vagyis a Cipruson állomásozó idegen csapatok kivonását. Ciprussal kapcsolatban a közlemény ismét kinyilvánította a nemzetközösségnek a ciprusi nép és a ciprusi kormány iránti szolidaritását, s egyben megerősítette a tagországok eltökéltségét, hogy a Ciprusi függetlenség, a szuverenitás, a területi épség és az el nem kötelezettség elvei alapján mindent megtesznek a politikai rendezés érdekében. A fajüldözéssel kapcsolatos lusakai nyilatkozat szerint a nemzetközösség tagországai, a fajüldözés és a faji előítéletek megszüntetése érdekében közösen lépnek fel, és közös intézkedéseket foganatosítanak, beleértve a íajüldözés ellen harcoló erőknek nyújtandó fokozottabb támogatást. „Leszögezzük, hogy fel kell számolni minden olyan megkülönböztetésit, amely faji hovatartozás, bőrszín, nem, származás alapján különbséget tesz az emberek közt” — hangzik a nyilatkozat Lengyel válasz Waldheimnek A nemzetközi biztonságról CSAK RÖVIDEN... QUITÓBA, Ecuador Köztársaság fővárosába Kurban Hali- lovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnök- helyettesének vezetésével szovjet kormányküldöttség érkezett. A küldöttség az új ecuadori elnök, Jaime Roldos Aguilera beiktatásán vesz részt. A VILÁGSZERVEZET közgyűlésének hivatalos okmányaként terjesztik New York-ban az ENSZ székhelyén a KGST tevékenységéről szóló tájékoztatót. ŰJ ÜSTÖKÖS jelent meg Lengyelország felett. Az „1979 C”-nek elnevezett égitest csak teleszkóppal látható. A KUBAI Köztársaság és Zaire Köztársaság elhatározta, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással. SZOVJET HADIHAJÓRAJ érkezik négynapos hivatalos baráti látogatásra augusztus 10-én a bulgáriai Várna kikötőjébe Nyikolaj Hovrin tengernagynak a szovjet fekete-tengeri flotta parancsnokának a zászlaja alatt. PARAGUAY legfőbb ügyésze kedden kérte a legfőbb ügyészséget, hogy semmisítse meg Josef Mengele náci háborús bűnös paraguayi állampolgárságát, mivel Mengele „már több év óta nem Paraguayban él”. Szerinte Mengele 1960-ban távozott Paraguayból. így „lehetetlen teljesíteni” az NSZK- beli Freiburg város bíróságának kiadatási kérelmét. SAH VALI, az Afgán Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának titkára, külügyminiszter Petr Mladenov bolgár külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos baráti látogatásra Szófiába érkezett. A szerda reggeli lengyel lapok teljes terjedelemben közük a lengyel kormány válaszát Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kárnak a nemzetközi biztonság erősítésiével kapcsolatos jegyzékére. A 11. pontos válaszban a lengyel kormány egyebek között megállapítja: A Lengyel Népköztársaság alapvető külpolitikai irányvonala fönnállásának . 35 éve alatt mindvégig a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért folytatott tevékenység volt. A válaszában a lengyel kormány üdvözli és nagyra értékeli a SALT—II. szerződést, és rámutat a nukleáris konfliktusok megelőzését célzó erőfeszítések fontosságára. A lengyel kormány szerint ma a biztonság és a nemzetközi stabilitás egyik alapfeltétele a területi integritásnak, a határok sérthetetlenségének és az államok politikai függetlenségének tiszteletben tartása. A Lengyel Népköztársaság kormánya végezetül megerősíti, hogy kész lehetőségein belül lépéseket termi a nemzetközi biztonság erősítéséről szóló ENSZ-nyilatkozat megvalósítása érdekében. tolij Blatov. az SZKP KB főtitkárának tanácsadója. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov megelégedésüket fejezték ki a különböző irányú szovjet—bolgár együttműködés magabiztos fejlődése felett. Különös figyelmet szenteltek azoknak a feladatoknak, amelyek hosszú távon ennek az együttműködésnek a fejlődését és elmélyülését biztosítják. Ennek kapcsán nagy elismeréssel szóltak arról az általános tervezetről, amelyet a Szovjetunió és Bulgária szakosodásáról és kooperálásáról 1990-ig kidolgoztak, az anyagi termelés területén. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov megvitatták a leszerelésért és a válsághelyzetek felszámolásáért vívott harc aktivizálásának lehetőségeit, amitől sokban függ az általános nemzetközi helyzet. Ebben a vonatkozásban elvileg fontos lépés a SALT—II. szerződés aláírása. A Szovjetunió és Bulgária céljának tekinti eredmény elősegítését minden olyan nemzetközi tárgyaláson, amely a fegyverkezési hajsza korlátozásával és megszüntetésével, az enyhüléssel, a különböző társadalmi rendszerekhez tartozó államok közötti békés együttműködés terén jelentkező problémák felszámolásával foglalkozik. A megbeszélés során megállapították, hogy az európai politika kulcskérdése — a gyakorlati áttérés a katomi enyhülésre, és a katonai szembenállás enyhítésére a kontinensen. Éppen erre irányulnak a Varsói Szerződés szervezetének összes utóbbi kezdeményezései. A Szovjetunió és Bulgária abból indulnak ki, hogy a biztonság megerősítése és az európai politikai légkör meg-, javítása kedvező feltételeket teremt a jószomszédság és a kölcsönös előnyök alapján az együttműködés fejlődése számára niinden térségben, beleértve a Balkánt, és a Földközi, tenger térségét. Közép- és Észak-Európát. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov találkozása a szívélyesség, a testvéri barátság és a nézetek teljes egysége jegyében ment végbe. j Végrehajtott halálos ítéletek Bagdadban feloszlatták a különbíróságot Bagdadban szerdán végrehajtották a halálos ítéletet a július végén leleplezett kormány- és népeüenes összeesŰrrekord a Szaljut—6-on Vlagyimir Satalov nyilatkozata- Közel két éve kering föld köri rüli pályán a Szaljut—6. Vla- E gyimir Satalov, a Szovjetunió 5 kétszeres hőse ennek kapcsán § nyilatkozatot adott az űrúl- | lomások további fejlődésének = kérdéseiről. Bonyolult műszerek — Azt már Konsztantyin Ciolkovszkij és Jurij Kondratyuk, az űrutazások előkészítői világosan látták — mondotta —, hogy az űrállomások szerepe a jövőben megnő. S valóban, az első rakéták felbocsátása után a szovjet tudósok minden figyelmüket az ember által lakott űrhajók megalkotásának problémájára összpontosították. A Vosz- tok és a Voszhod még nem felelt meg ennek a feladatnak: kormányozható, több célra felhasználható űrhajóra volt szükség. Ez lett a Szojuz, amelynek ellátására később kidolgozták a Prog- ressz automata teherszállítót is. Az irányítás legtöbb feladatát automatizálni lehet es kell is, hogy az űrhajósoknak több idejük maradjon tudományos tevékenységre, űrállomásokon több bonyolult műszert fogunk elhelyezni: a Szaljut—6-on például már több mint 50 működik. Ez nem kis szó, hiszen összsúlyuk meghaladja a másfél tonnát is! Az űrállomáson jelenleg folyó tudományos munka fő célja a kísérletezés, a különböző műszaki, biológiai folyamatok nem földi körülmények között folyó vizsgálata. — Elvileg már ma létrehozhatnánk 10—20 főnyi vagy még nagyobb létszámú sze-. mélyzettel repülő űrhajókat. De a nagy űrállomások műszaki-tudományos és főként gazdasági előpye még nem döntő, hiszen jelenleg a Szal- jutok nyújtotta lehetőségeket sem használjuk igazán ki. Gazdag tapasztalatok így fő célunk egyelőre a mostani űrállomások továbbfejlesztése. Javítjuk az űrhajósok létfeltételeit, s az űrállomás megbízhatóságát. Ez utóbbi kérdés igen bonyolult: a Földön kevés gép dolgozik hónapokon, éveken át folyamatosan. Az alkatrészek pótlása, cseréje, a világűrben igen bonyolult, viszont épp a tervszerű megelőző karbantartás tette lehetővé, hogy a Az Szaljut—6 már ilyen hosszú tucat ideig üzemelhessen. A Szaljut—6-on a szovjet űrhajósok már jó pár rekordot megdöntötték. Ljahov és Rjumin már több mint másfélszáz napja van a világűrben. A hosszadalmas űrrepülés azonban nem öncélú, nem rekordhajhászás. Minél hosz- szabb ideig tart egy űrrepülés, annál több tapasztalatra tesz szert a személyzet, annál hatékonyabb a munkája. Növekszik a kutatások gazdaságossága is. Helyes arányok — Egyelőre nem lehet megmondani, mennyi a földközeli űrállomásokon való tartózkodás optimális ideje. Ezt az orvosi kísérletek és a gyakorlat fogják eldönteni. Az már mindenesetre bebizonyosodott, hogy igen lényeges szempont a munkára és a pihenésre fordított idő helyes arányának megállapítása — fejezte be nyilatkozatát V. Satalov. küvés huszonegy résztvevőjén, majd feloszlatták azt a különbíróságot, amely Nairn Haddad, a forradalmi parancsnokság tagja, miniszterelnök-helyettes vezetésével ítélkezett a bűnösök felett. A különbíróság kedden az összeesküvés 3J tagját halálra, 22 vádlottat — akik közvetve vettek részt az öszeesküvésben — egytől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélt, 13 vádlottat pedig felmentett. A huszonkettedik halálra ítélt hírügynökségi jelentések szerint szökésben van, s távollétében ítélték halálra. Az iraki tájékoztatási minisztérium képviselője Bagdadban tartott sajtóértekezletén elmondotta, hogy az országban leleplezett kormány- ellenes összeesküvés és annak következményei nem hatnak ki Irak külpolitikájára. Irak — mondotta a kormánytisztviselő — hű marad a bagdadi csúcs- értekezlet határozataihoz és a szomszédos arab államok iránt vállalt kötelezettségéhez. Eskütétel Bolíviában A bolíviai szenátusban szerdán ünnepélyes külsőségek között letette a hivatali esküt Walter Guevara Arze, az ország új köztársasági elnöke. Az eskütétellel véget ért a katonai junta uralma Bolíviában.