Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-04 / 181. szám
»rrt* ptT.CífX 1979. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT DARTVO NA Tf'ordított piramis. Csíki Ká- roly főtitkár a június végi bajnoki díjkiosztón így jellemezte megyénk labdarúgását. A 377 együttes csaknem felét — 171 — felnőttek jelentették, az ifiknél 146, a serdülőknél pedig csupán 50 együttes szerepelt. A piramis „helyretétele” érdekében akkor bejelentette: szélesítik az alapokat. Ez tükröződik az 1979—80. évi megyei bajnokság versenykiírásán. A felnőtt gárda mellett nemcsak ifjúsági és serdülő, hanem általános iskolás együttest is kell nevezniük a sportköröknek. Pontosabban: a megyei I. osztályú egyesületeknek szerződést kell kötniük a lakóterület azon iskolájával, amely vállalja: csapatot indít a megye 1979—80. évi iskolai küzdelemsorozatán. Az egyesület köteles létesítményről és felszerelésről gondoskodni, szakos testnevelő hiányában pedig szakképzett edzőt biztosítani. Ezzel az újítással — melyet más osztály csapatai is megszívlelhetnek — nemcsak a sport jár jól, hanem a patronáló klubok is, hiszen a fiatalok felnőve, az első csapatok erősségei lehetnek. A ligha tévedünk: megyénk- ről a következő napokban Európa-szerte, sőt az öreg kontinens határain túl is sokat beszélnek majd. Mielőtt bárki is túlzott lokálpatriotizmussal vádolna bennünket, hadd mondjuk el: az európai gyermektalálkozó hétközi programjában egy Pest megyei körutazás is szerepelt. Az apróságok — akik között a messzi Afrika képviselőivel is találkozhattunk — a kirándulás során nem csupán a kulturális nevezetességékkel ismerkedhettek meg, hanem hazánk sportjából is kaptak egy kis ízelítőt. A nagyvillá- mi lovas- és íjászbemutató nagy tetszést aratott a kicsinyek körében, mint ahogy a pilisi parkerdőbeli túrán is örömmel vettek részt a gyerekek. Még annak dacára is, hogy ebben a hőségben bizony, a meleghez szokott afrikaiak is elbágyadtak egy kicsit ... jl/Jagasabb osztály — maga- sabb követelmények< Ez a tétel fokozottan áll a megyei labdarúgó-bajnokság egyik újoncára, a szokolyai gárdára. Ősszel, pontosabban 1980 márciusáig, pályájának korszerűsítése miatt „albérletben” kell megküzdenie az eddigieknél bizony lényegesen nehezebb ellenfelekkel. No, de az albérlet is sok kívánnivalót hagy maga után. íme, néhány tennivaló, amelyet a szövetség előírása alapján átmeneti otthonukban, a verőcemarosi pályán el kell végezniük: 1,6 méter magas, legalább négysoros kötélkordonos játékoskijáró létesítése az iskola bejáratáig. Ott pedig, a tornatermi épületrészben a játékvezetők és a vendégcsapat részére elkülönített öltöző biztosítása; a főútvonal mentén útbaigazító tábla elhelyezése a feladat. Szerintünk nemcsak ilyen kényszerhelyzetben van szükség irányjelzőre. A gyakori pályakeresgélés jogosít fel arra a javaslatra: jó volna minél több községben egy-egy táblával jelölni: merre is van a sporttelep? Hegyi — Reitter NB ll-es rajt — pályán az utánpótlás Pontvadászat december derekáig Hétvégi labdarúgóprogram APRÓHIRDETÉSEK Vasárnap megkezdődik a pontvadászat a labdarúgó NB Iliben. Az előző évek gyakorlatának megfelelően az idénykezdettől zárásig a csapatok egyetlen vasárnapi pihenőt sem kapnak. A három csoportba sorolt 60 együttes augusztus 5-től december 16-ig játszik, minden vasárnap. Ez időben nemcsak az őszi idénybe kisorsolt 19 fordulót rendezik meg, hanem december harmadik vasárnapján már a tavaszi első fordulót is lejátsszák. így az ősz folyamán a magyar labdarúgás második vonalában 600 mérkőzésre kerül sor, csoportonként 200-ira. Jelentős változások történtek az NB II. mezőnyében. A második vonalban rég nem látott együttesek szerepelnek: a Csepel utoljára az 1962—63-as idényben játszott a második vonalban, a Haladás 1972—73- ban, ugyanakkor az előrelépett Debrecen 1965-től csak az NB II-ben jutott szóhoz, a Pécsi VSK pedig még régebbről, 1953-tól volt a második vonal törzstagja. Korábban az NB I-et is megjárt együttesek is harcolnak az élvonal újbóli eléréséért, így az Ózd, Eger, MVSC (Keleti csoport), Haladás, Kaposvár, Dorog, Komló — még korábbról Olajbányász — (Nyugati csoport), Csepel, SZEOL AK, Vasas Izzó, BVSC — még korábbról Ganz-MÁ- VAG, BKV Előre — (Középcsoport). Hiányzik az NB II legutóbbi mezőnyéből a feljebb került Debrecen, PVSK és Volán, a fuzionált és új nevet felvett Debreceni MTE, továbbá a kiesett Borsodi Bányász, Kisvárda, Ikarus, Oroszlány, Fűzfő, Répcelak, Rákóczi SE, ezenkívül a két szolnoki együttesből, az MTE-ből és a MÁViból is egy lett: Szolnoki MÁV MTE. Megyénket továbbra is négy csapat képviseli a Közép csoSpartakiád és olimpiai előkészületek Dr. Csanádi Árpád nyilatkozata A szovjet olimpiai szervezőbizottság vendégeként a spartakiád alatt Moszkvában tartózkodott dr. Csanádi Árpád, az. OTSH elnökhelyettese, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság technikai tanácsadója, aki a következőket mondotta. — A spartakiád nem szerves része az olimpiai előkészületeknek, mégis sok segítséget jelent ez az esemény a jövő évi olimpia sikerén munkálkodóknak. A játékokkal kapcsolatban több fontos dokumentumot fogadtunk el, teljesen elkészült a versenykiírás. Utoljára az 1964-es tokiói olimpia előtt fordult elő, hogy egy évvel korábban kézhez ■kapták az indulók a szabályzatot. Ugyancsak kész a dopping-szabályzat és a versenyszerekre vonatkozó írásos anyag is. A különböző nemzeti olimpiai bizottságok vezetői valamennyien elégedetten nylatkoztak az előkészületekről, s mint a példák is mutatják — joggal. Az épülő létesítményekről mi a véleménye? — Minden csarnok, stadion kielégíti majd a nagyon kényes igényeket is. A sok új létesítmény nem hiszem, hogy üresen áll az olimpia után, biztos, hogy a szovjet sportvezetés a távoli jövőre is gondolt, amikor elfogadta a terveket. Moszkvában nem fordul majd elő, ami például Mexikóban, hogy az olimpiai stadiont szinte alig használták az elmúlt 11 évben. Dr. Csanádi Árpád több .nemzetközi sportszövetség elnökével is tárgyalt MoszkváA kézilabdázók is elkezdik Akárcsak a labdarúgó NB II-ben, a kézilabdázóknál is elkezdődik az őszi bajnoki idény. A férfi NB I B-ben a hét végén csak a Ceglédi KÖZGÉP játszik, a Szilas- menti SK Csömör később lép pályára. Ugyancsak foghíjas lesz a megyei férfi nyitány, két találkozó később kerül sorra. Most rajtolnak az NB Il-es csapatok is. SZOMBAT NB I B. Férfiak. Özdi Kohász- Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP (17). Megyei bajnokság. Férfiak. Gödöllői SC—Budakalász (17). VASÄRNAP Megyei bajnokság. Nők. Váci PENOMAH—Budaörs (9.30), Dunai Kőolaj—Budakalászi Textiles (9), Érdi SE—Váci Forte II. (9), Tóalmás-Dunakeszi SE (15), Gödöllői SE—Ceglédi VSE (10.30). Férfiak. Váci Híradás—Váci Kötött (10), Tököl—Verőcemaros (10), Túra—Csepel Autó (17), Galgahévíz —Dunavarsány (17). Holnap Megyei totószelvény Augusztus 12-én a megyei labdarúgó-bajnokság őszi rajtjával párhuzamosan indul megyei sportrejtvény-páiyáza- tunk. Az első fogadási hétre szóló szelvényt, a pályázati tudnivalókkal együtt holnapi számunkban közöljük. ban. így a cselgáncséval is. Az olimpiai programról volt szó. — A cselgáncsozók azt szeretnék, ha Los Angelesben lenne a női verseny is. Egyelőre még nincs döntés, arról tárgyalunk, hogy a nők csak abszolpit kategóriában induljanak, a férfiaknál viszont ezt a súlycsoportot törölnénk az olimpiai műsorból. Az egyik legtöbbet vitatott sportág a tenisz. Ez csak 1988-ban kerülhet a játékok programjába. Tárgyaltam Uebarroth- tal, a Los Angeles-i olimpia szervező bizottságának elnökével, aki kifejtette, hogy szeretné, ha a teniszben öt év múlva az olimpián bemutatók lennének, úgy, mint egy-két más sportágban. Ez utóbbiakról még nincs pontos „lista”. Szó van a baseballról, a tollaslabdáról és a műúszásról — fejezte be nyilatkozatát dr. Csanádi Árpád. Országos verseny Evezősök Vácott A Váci Hajó SE minden évben országos minősítő versenyt rendez a sportkör által felajánlott kupáért. Az idei viadal a hét végén lesz, szombaton és vasárnap egyaránt 15 órakor kezdődnek a küzdelmek. portban, A nyitányon csupán a Dunakeszi Vasutas játszik otthon, a Pénzügyőrt fogadja. A másik három csapatuk idegenben játszik, a párosítás: Szegedi Dózsa—Kossuth KFSE, Ganz-MÁVAG—Bem SE, BVSC—Váci Híradás. Szombat Barátságos mérkőzés. Volán SC —Kartali MEDOSZ (Czabán Samu tér, 15.30). Vasárnap NB II. Középcsoport: Dunakeszi VSE—Pénzügyőr (16.30, Simon Gy.), Szegedi Dózsa—Kossuth KFSE (16.30, Bártfai), Ganz-MÁVAG—Bem SE (Kőbányai út, 16.30, Bay), BVSC—Váci Híradás (Szőnyi út, 16.30, Szávó). Az országos ifjúsági és serdülőkupa megyei nyitánya. A serdülőtalálkozók 15.30, az ifimeccsek 17 órakor kezdődnek, az elöl állók otthonéban. Pilis—Ceglédi Vasutas, Monor—Sülysáp, Perbál—Kossuth KFSE, Gödöllő—Váci Híradás, Ke- repestarcsa—Dunakeszi VSE, Ik- lad—Kartali MEDOSZ, Göd—Vác- szentlászló, Szokolya—Óbuda, ÉG- SZÖV—Budaörs, Dömsöd—Ráckeve, Dunai Kőolaj—Érd. Ezenkívül még egy ifimérkőzés lesz: Vecsés —Gyömrő (17). ★ A nagykátai járásban az MNK' val párhuzamosan bonyolítják le a labdarúgó Tápiómenti Kupa mérkőzéseit. Az első forduló eredményei: Zrínyi SE—Farmos 4-1, Szentmártonkáia—Újszilvás 4-2, Tóalmás—Nagykáta 2-1. Vasárnap 16.30 órai kezdettel a következő két találkozó kerül sorra: Tápió- szentmárton—Tóalmás, Újszilvás- Zrínyi SE. Taróczy folytatta Újabb győzelem Nort Conwayben (Egyesült Államok) a Volvo nemzetközi teniszversenyén Taróczy Balázs folytatta jó szereplését: a harmadik fordulóban 7:5, 6:l-re győzött.a Puerto Rico-i Francisco Gonzales ellen. Innen—onnan A diósgyőr UEFA Kupában induló labdarúgócsapata augusztus 9. és 13. között a spanyolországi Ceutában nemzetközi tornán szerepel a helyi együttes, továbbá az ugyancsak spanyol Almeira és a marokkói Magreb El Aksa társaságában. A magyar olimpiai válogatottal Spanyolországban tartózkodó diósgyőri játékosok a torna színhelyén csatlakoznak klubjukhoz. A norvégai Skienben a junior sakkozók ez évi világbajnokságé nak 6. fordulójában a magyar színeket képviselő Grószpéter Attila sötéttel vereséget szenvedett a portugál Segueirától. 51 ország 56 játékosa közül az amerikai Seirawn és a szovjet Csernyin vezet 5—5 ponttal. Brazília labdarúgó-válogatottja több mint 100 000 néző előtt Amerika Kupa-mérkőzésen 2-1 (l-l) arányban győzött a világbajnoki címet védő Argentína ellen. A CSALAD MINDEN TAGJA TALÁL OLVASNIVALÓT AZ ÚJ NŐK LAPJA MAGAZINBAN. A TARTALOMBÓL: Mit mond a grafológus? Olcsón adják-e a nyelvtudást? Patricia Hearst, a géppisztolyos úrilány Divattanácsok, kézimunkarovat, ételreceptek és még sok érdekes böngésznivaló. MÁR KAPHATÓ A HÍRLAPÁRUSOKNÁL A Magazin ii I NŐK LAPJA ÁLLAS Felveszünk erősáramú elektromos árszakértőelőkészítőt, sziakraktá- rost. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. „Szentendrei Építőipari Szövetkezet 1796” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Sződligeti Községi Tanács azonnali belépéssel gyors- és gépírót keres. Pest környéki szövetkezet ruhaipari üzemvezetőt KERES FELVÉTELRE, középfokú ruhaipari technikus végzettséggel, legalább 10 éves gyakorlattal. Jelentkezéseket az előző munkaköri gyakorlat részletes leírásával „HÉV végállomásnál 1832” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. Pest megyei Villany- szerelő Vállalat felvesz képesítéssel és gyakorlattal rendelkező építész-szerelési normást. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél személyesen, Bp. XII., Városmajor u. 12—14. sz. ailiatt, vagy a 155—237 sz. telefonon. KŐFARAGÓ- ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZATI VÁLLALAT budakalászi bányájába telepített munkahelyre! felvesz: kotrómestert, TMK lakatost, villanyszer el őt, autószerelőt, polgári fegyveres őrt. Ürömi bányájába felvesz: Robbantómestert. Jelentkezés: Üröm, FŐ Út 54. 2996. körzeti bányairoda munkaerő- gazdálkodás. Vállalatunk leányfalui 26 férőhelyes üdülőjébe női gondnokot keresünk. Részletes önéletrajzot kérünk, jelentkezés: IBM Magyarországi Kft. Személyzeti Osztály Budapest, Vécsey u. 4. 1054. „A Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat felvételre keres építőipari gyakorlattal rendelkező normaellenőrt. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Gödöllő, Tessedik Sámuel út 6.” Kétszobás családi ház eladó, Nagykőrös Ví. Csillag u. 11. sz. alatt. Eladó Renault R/4-es Nagykőrös, Arany János u. 32/B. Automosónál. _______ '_________ MO 9-es kazánhoz használható kazánla- gokat keres megvételre a MEZŐGÉP Vállalat gondnoksága Monor. P'f. 13.____________ El ső osztályú betonkeverő gép azonnal eladó. Gödöllő, Ady Endre sétány 32. Csörögben, 300 négyszögöles telek beköltözhető szoba-konyhás épülettel eladó. Víz, villany van! Érdeklődés: Vác, Sövény utca 50.________________Ké tszobás komfortos, zárt verandás, nyári konyhás, kertes fél házrész beköltözhetően eladó. Vác, Árpád u. 22. Banyák. _______ Cs aládi ház építésére alkalmas 150 négyszög- öles telek, alappal és építési anyagokkal Göd-felsőn eladó. Érdeklődés : Sződliget, Határ utca 18. 2 szoba összkomfortos lakás OTP hitel átvállalással eladó. Nagykőrös, Vági. I. ltp. 2. ép* II. em. 9.____________ Vá c, Pincevölgyön 1395 négyszögöl gyümölcsös kis házzal, mellékhelyiségekkel, betegség miatt — megbeszélési áron — eladó. Állandó öntözési lehetőség! Érdeklődni a helyszínen: Kosdi Gyuláéknál, (busztól 3 perc). Zebegény és Szob között, Dunakanyarra néző,' panorámás telken 60 négyzetméteres, összkomfortos, három- szintes új ház eladó. Garázs, tüzelőtároló, tetőtér beépítése lehetséges. Érdeklődés: Bognár, Szob, Kálvária.____________________ La kássá átalakítható épületrész olcsón eladó. Érdeklődni: Vác, virágüzletben, kórháznál____________________ CH-s Wartburg — bontásra eladó. Vác, Jókai utca 9. Érdek- lődés esti órákban. Eladó 4 szoba összkomfortos kétszintes családi ház, Monor, Kifut I. u. 15. Eladó kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás készpénz + OTP-vei. Vác, Népek Barátsága út 45. III. emelet 7. Pilisen, az állomás közelében két 400 négyszögöles telek olcsón eladó. Érdeklődni le- het Pilis. Árpád u. 17. Gödöllőn — üdülőkörzetben — Hegyesi Mari út 38. alatt 268 négyszögöl üdülőtelek, betonalapra épült hétvégi faházzal eladó. Bővebb felvilágosítás: Berkes István, Isaszeg Kossuth út. 33. Rövid időn belül beköltözhetően eladó 2 szobából, 2 konyhából* 2 előszobából álló ház, 150 n.-öl sarok telekkel. Göd-Felső, Klára u. 14. Juhász._________ Gy ógyfürdőhöz közel* szoba, konyhás lakás* közművesített telekkel* azonnal beköltözhetően sürgősen eladó. Érdeklődni bármikor* Tápiószentmárton, Tavasz u. 62. Munkagép készítéséhe* GAZ 69-es alkatrészek, UE 28-as felújított motor eladók. Mozi György. Soltvadkert. Bocskai utca 50. VEGYES Méhészetet vásárolok (kisebbet). Ármegjelölést kérek. Budakeszi, Székely u. 1/a. Gruber.________________. Mi ndenféle építő, festő- és burkolóanyag nagy választékban kapható, kis mennyiségben is. Oltott mésa 5 kg-tói. Várhidi Róbert, XIV., Gyarmait u. 57. Nyitva: 6—16-ig. T.: 832—022. Családiházak, társas-. házak, üdülők villany- szerelését rövid határidőre vállalom. Podo- nyi János villanyszerelő mester, kisiparos 3000 Hatvan, Salliai úfc 19. . A GÖDÖLLŐI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET LAKÁS- SZERVIZE MEGBÍZÁSÁBÓL, A LAKOSSÁG RÉSZÉRE , — családi- és társasházak fa nyílászáróinak javítását, illesztését, lambériázást és egyéb épületasztalos! munkák elvégzését vállalom. GENTISCHER PÉTER, épületasztalos, Gödöllő, Imre út 20. Kerékpárok szakszerű javítása, motorkerélc fűzése, centírozása: Vác, Löwy Sándor u. 20. Csak egy hónapig! Augusztus hónapban mindennemű KULCS- MÁSOLATOT 20 százalékkal olcsóbban készítek. Vác, Löwy Sándor u. 20. sz. alatt (Fischer). Mindenfajta építőanyag, padlóburkoló mettlachi, kerámia* csempe, színes fürdőszoba felszerelés-ek és különböző nyílászáró szerkezetek nagy választékban. Rákoscsaba, Péceli út 75. j Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy tarnaszentmiklósi telepünk alapanyagraktárában augusztus 6-tól augusztus 17-ig LELTÁROZUNK A leltározás idején szünetel az áruforgalom. A többi telepünkön zavartalan a kiszolgálás. Fémipari és Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Vevőszolgálat: Budapest XIII., Dózsa György út 57. Telefon: 401-321.