Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-02 / 179. szám
-L A VI. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM 1979. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Sok segítséggel Mindenütt tatarozzák az iskolákat A hobbi haszna [V/J ennyit ér, ha egy mű- velődési ház kertbarát-, háztáji kistenyésztő vagy más hasonló rendeltetésű klubot szervez, vagy pusztán csak ilyen előadás- sorozatot. Ki tudná pontosan felmérni? Gyakran — főként, akik nem érdeklődnek az ilyenek iránt — talán legyintenek is, mondván, az meg mi lehet?! A válaszért, legalábbis Erdőkertesen, ahol még nyúltenyésztő szakcsoport sincs, nem kell sokat kérdezősködni. A minap, egy ottani beszélgetésben hangzott el egy fél mondat: Tudja, sokat ér, ha van az a jó néhány előadás a művelődési házban a kiste- nyésztőknek! A gondolatot folytatni már nem nehéz. A nyilatkozó különben hobbiból, de azért eredményesen foglalkozik házinyúl tartásával, s tulajdonképpen azt érzékeltette, hogy milyen jó, hogy legalább ez az előadássorozat, amit Erdőkertesen évről évre tartanak, egy kicsit szakmailag, egy kicsit barátilag összetartja őket. Mi több, azóta már ösz- szeállt az egyszerű, hírbe illő mondat is. Erdőkertesen legalább 35—40 ház körüli nyúltenyésztő van, aki nemcsak magának, családjának termeli meg a nyúlhúst. Kéthetenként, az exportra szállító Környei Mezőgazdasági Kombinát felvásárlókocsija is felkeresi őket, így termékük jó gazdára lel, mi több, valutánkat gyarapítja. Kell-e mondani ezek után, hogy mennyit ér egy községi (kisvárosi) művelődési ház és persze a tevékenységére figyelő, azt is hasznosító, új értékeinket szorgalmával gyarapító ember munkája? —r—n— —- Nagy érdeklődés nyilvánult meg az elmúlt hónapokban az Állami Biztosító gödöllői fiókjában és a munkahelyeken lévő szervezőknél a CSÉB 80-as biztosítási forma iránt. A korábbiaknál többet nyújtó CSÉB 80-ra az év első hat hónapjában több mint 1100-an jelentkeztek. Különösen jól sikerült a szervezés a Rákosvölgye és a vácszent- lászlói Zöldmező tsz-ben, ahol külön-külön 110; a túrái Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Tsz-ben, ahol eddig 105 személy választotta a CSÉB-tagságot. Bár az iskolakapuk meg-. nyitásáig hozzávetőleg egy hónap hátravan, azért nem mindenütt névtelenek a tantér- i mek. A főszerep most azoká, 1 akik azon fáradoznak, hogy a gyerekeket ősszel frissen meszelt falak között fogadhassák mindenütt. Egy tanulmányi év nagy idő ahhoz, hogy bekoszolódjanak a falak, de mint kis járási körképünkből kiderült: más tennivaló is akad ezekben a napokban. Huszonnégy terem Arról hetekkel ezelőtt hírt adhattunk, hogy Versegen már a szünet első napján hozzáláttak a karbantartáshoz. A régi iskolán a tető. és az ereszcsatornák felújítását is elvégezték a helybeli kisiparosok. s gondo&kodtax a tantermek jobb világításáról is. Versegen összesen nyolc. Kartalon viszont huszonnégy tanterem rendbe tételén dolgoznak ezekben a napokban Áz utóbbiról Sőregi János tanácselnök tájékoztatott. De előbb az óvodák tatarozását említette. — Három óvodánk van. Az egyes számban háromhetes szünet volt, amíg a festés tartott, a többiekben e hét elején kezdődött á ' munka. Ám a gyerekekét nem kellett otthon tartani a szülőknek, mert a tatarozás idejére áthelyeztük őket. Az új iskolában jól haladtunk a tizenkét tanterem meszelésével, ezekben a napokban a fűtőtesteket festik, az aszódi katonai helyőrség KISZ-esei. Már két hete dicséretesen, jól dolgoznak az iskolában. Egé6z napos műszakokat tartanak. Az iskola konyhája üzemel, így meleg ebédet itt, nálunk kaphatnak a kis- katonák. — A régi iskolánk, ahova csak az alsótagozatos gyerekek járnak, szintén tizenkét tantermes. Ott a nagytakarítás van hátra. Egyszóval jól állunk, a tanév kezdetéig mindenképpen tiszta, rendes termek várják gyermekeinket. Erdőkertesen nyitott ablakok fogadták a látogatót, jelezve, hogy alapjában véve túljutottak a legtöbb tanterem meszelésén az új iskolában Zombor István igazgatót odahaza találtuk, egy kis barkácsolással volt elfoglalva. Ha nincs beázás — Valóban már száradnak az új iskola tizenöt termének falai és az ebédlő is. Hátravan még a konyha és a beázott folyosók meszelése — mondja kissé eltöprengve. — Ez utóbbiakkal is elkészültek volna már segítőink, ha a beázás nincs. — Mitől volt a hiba? — A folyosók felett nem sikerült jól a tetőfedés, ezért most az építőkre várunk, hogy a garanciába tartozó hibát kijavítsák. Rájuk számíthatnak — Kikre számíthattak a nyári tatarozásban? — A községi KISZ-szervezei sokat vállalt magára, a hétvégeken mindig hatan-heten jöttek. Több éves jó kapcsolatunk van a galgamácsai összefogás Tsz vácegresi ipari üzemeinek KISZ-eseivel, akiket rendszerint Pásztor Gyula, fiatal csoportvezető szervez be ezekre a munkákra. Az elmúlt években kisiparosok is részt vettek a legfontosabb nyári karbantartási munkában, tehát rájuk is számíthatunk még. F. I. Tartóhántás a kartali tsz-ben A kartali Petőfi Termelőszövetkezet bagi üzemegységében még 300 hektáron kell tarlóhántással lezárni a földet. Képünkön: munkában a Dutra 1000-es. Barcza Zsolt felvétele Minden réteghez eljutni Igazodni a követelményekhez Tudja, mit kell és mit akar tenni Amikor Szadán utolsó napjához érkezett a járás köz- művelődési dolgozóinak rendezett egyhetes továbbképzés, búcsúzóul összeültek a népművelőik. Kiss Pál István járási közművelődési felügyelő úgy tervezte, egy órában összefoglalják a tapasztalatokat, szót ejtenek a következő év tanfolyamának tematikájáról. A hatvan percre tervezett beszélgetésből több órás élénk eszmecsere kerekedett, amelynek végén Ladócsy László, a kartali művelődési ház igazgatója, a továbbképzés legfiatalabb résztvevője így sóhajtott fel: — Most aztán végképp nem tudom, mit fogok csinálni, ha hazamegyek, hiszen ömlesztve kaptuk a feladatok sokaságát. Hullik a vakolat Azóta elszaladt három hét, s amikor munkatársaimmal jómagam is művelődési házunk őszi-téli terveinek összeállításán dolgozom, egyre többször eszembe jut Ladócsy László mondata. Felkerestem a kartali művelődési házat. Ladócsy Lászlót az irodában találtam. Emlékeztettem szadai búcsúmondatára és kíváncsiskodtam, hol tart most, tudja-e már, mit kell csinálnia, vagy legalábbis terveznie az őszi-téli hónapokra. Mielőtt kérdésemre válaszolt volna, arra kért, járjuk körül az épületet. Nem is tudom, van-e a járásban még egy ilyen rideg építmény, amit művelődési háznak neveznek, mint a kartali. A nagyterem levegőtlen, sötét, ablaktalan magtárhoz hasonlít, ám arra a célra sem felelne meg, falai nedvesek, kicsírázna benne a mag, vakolata hullik és félő, hogy a tető is leszakad. Ezenkívül van még egy klubhelyisége, talán itt lehetne tenni valamit, picinyke irodája, semmire sem használható előtere, szűk folyosója ... Eszembe jut az az idő, amikor a kartaliakra ezért az épületért a járás sok községe irigykedett Ha jól emlékszem, 1963-ban vagy 64-ben újították fel. Frissen festett falak, lakkozott, mázolt ajtók, ablakok, csillogó parketta, korszerűnek nevezett nagytermi és színpadi világítás, új függönyök, székek és lelkes szereplőgárda várta a ház avatására érkezőket. Sem a kartaliak — nagyon sokan voltak —, sem az avatásra érkezett vendégek nem csalódtak abban, amit láttak. Eleven, pezsgő, tartalmas kulturális életnek kellett ott lenni, ahol annyit tudtak felmutatni, mint Kartalon az ünnepi műsorban. Erre emlékeztetem az igazgatót. Reális út — Ez mind igaz, csakhogy az eltelt másfél évtizedben a kulturális igények gyors iramban növekedtek és növekednek ma is, lehetőségeink, különösen az anyagiak, korlátozottak. A községi tanács is csak annyi támogatást adhat, amennyit a közös ' erszény elbír. Kartal elhayagolt település volt, de aki ma idelátogat, alig ismer a falura. Nemcsak a magánházak, de a közösségi célokat szolgálók is gyors ütemben épültek. Iskolák, orvosi lakások és rendelők, postahivatal, óvoda, üzletek, utak — mind-mind az utóbbi esztendő eredményei. Ezek legalább olyan fontosak, mint az új művelődési ház. Feladatunk az, hogy reális utat próbáljunk a közművelődésben kijelölni és végigjárni. Ha keveset vállalunk, annak negatív következményei éppúgy beláthatok, mint a másik végleté, ha irreális tervekkel állunk a falu elé, s azok kudarca vet vissza bennünket — gondolkozik hangosan a ház gazdája, miközben visszaérkezünk az irodába. Terveket rögzítő írások az asztalon, de a további* beszélgetésben sincs ezekre szükség. Ladócsy László jól ismeri a faluját, a lehetőségeket, s ezek tudatában alakítja ki az elkövetkezendő hónapok programját. — Igyekszünk felújítani a házat. Nem gondolunk nagy dolgokra, csak az okvetlenül szükséges munka elvégzésére. Festésre, parkettacsiszolásra, apróbb javításokra. Ehhez csak bizonyos anyag kell. Valószínűleg lesz társadalmi segítség. Erről nagyon híresek a kartaliak. Egy kicsit otthonosabbá, barátságosabbá kell tenni az épületet, s akkor mindjárt vonzóbb lesz. Bízunk a tanács támogatásában, reménykedünk, hogy a termelőszövetkezet is hozzájárul elképzeléseink megvalósításához. Persze, emellett tervezgetem a ház belső, tartalmi életét is. Bukás csárdás — Arra jöttem rá a szadai beszélgetéseken, hogy a tennivalókat, a munkát a szüntelenül változó élethez, a gyorsabb tempójú fejlődés követelményeihez kell igazítani. Talán azért, mert én is fiatal vagyok, különös fontosságot tulajdonítok az ifjúság művelődésének. A fiatalság egyik jellemvonása az aktivitás, tettvágy, amely megfelelő cél nélkül vakvágányra futhat. A sokszor csak csellengő, hangoskodó csoportokat elemi, de kellően nem irányított közösségigény hozza össze. Ezt kell nekünk megfelelő tartalommal megtölteni. — Itt van a mi önképzőkörünk alig féléves működése, ifjúsági klubunk kezdeti eredménye. Mind a két csoport alkalmas továbbfejlesztésre, arra, hogy igazi közösséggé vál| Nyugdíjasok nyári munkán Minden kézre szükség van A nyár végi és őszi munkacsúcsban 300—350 ezer ember dolgozik majd a szántóföldeken, a kertészetekben és a gyümölcsösökben, mert nem tudnak minden munkát gépivel elvégezni. Olyan kézimunka-igényes növények betakarításáról van szó, mint a zöldség, szőlő, gyümölcs, cukorrépa, burgonya és dohány. Nemcsak a belföldi fogyasztói igények kielégítése, hanem az exportfeladataink teljesítéséhez fűződő fontos népgazdasági érdekek is azt követelik, hogy az úgynevezett kézimunka-igényes növények betakarítása időben és jó minőségben megtörténjék. Megkezdték az előkészületeket A mezőgazdasági üzemek már megkezdték az őszi mezőgazdasági munkák végrehajtásának előkészületeit. Valamennyi nagyüzemi gazdaságban számba veszik a rendelkezésre álló munkaerőt, az állandó dolgozókon kívül figyelembe véve a családtagokat, nyugdíjas dolgozóikat, s a falvakban élő, a munkában részt venni kívánó ipari nyugdíjasokat is. Érdemes ezeket a kimutatásokat még egyszer gondosan átnézni, s a valós helyzethez igazítani. Ennek során nagyobb figyelmet kell fordítani a mindenütt meglevő értékes tartalékokra, a nyugdíjasokra. Órájuk, a mezőgazdasági munka sok fogását, módszereit jól ismerő, kipróbált emberekre most is szükség van. Keresetkorlátozás nélkül Munkába állításukat megkönnyíti, hogy változatlanul érvényben van az a rendelkezés, amely szerint a nyugdíjasoknak a mezőgazdasági nagyüzemek kézimunka-igényes növények betakarítási munkáiban való részvétele a jogszabályban megállapított foglalkoztatási keretébe nem számít be. Nem árt arról sem többet beszélni az érdekeltekkel, a nyugdíjasokkal, hogy ez mit jelent az ő számukra. Arról van szó, hogy július 15-től november 15-ig a zöldség, a burgonya, a szőlő, a gyümölcs, a dohány és a cukorrépa betakarításában nyugdíjuk korlátozása nélkül végezhetnek fizikai munkát. Ezeknek a munkáknak időtartama a törvényes évi 840 — meghatározott munkakörökben évi 1260 — órás foglalkoztatási keretbe nem számít be. A kedvezmény minden nyugdíjasra egyaránt vonatkozik. A nyugdíjasokat foglalkoztató üzemek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és szak- szövetkezetek) illetékesei bizonnyal tudják feladatukat: a nyugdíjas nyilvántartó lapjára a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóság 2—172/1977. közlemény számát kell feljegyezni. Külön engedélyt nem kell kérni. Legfőbb tényezője: az ember A sikeres nyári és őszi munkák legfontosabb szereplője az ember. Vegyék a fáradságot termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink helyi vezetői, keressék fel megbecsült nyugdíjasaikat, de a községben élő más — jó munkás hírében álló — nyugdíjasokat is. Ismertessék velük a munkát, a kereseti lehetőségeket, s főleg azt, hogy számítanak rájuk, szükség van rájuk. i N. Gy. SPORT- SPORT-SPORT - SPORT-SPORT Nyári Galga Kupa Kettős forduló a hét végén Lejátszották a nyári Galga Kupa kispályás labdarúgó- torna VII. fordulóját. Galgagyörk—Űjtelep 3-1. Vezette: Pesti L. Mintegy 250 néző előtt zajlott le a mérkőzés, amely rangadóhoz méltó jó, izgalmas játékot hozott. A galgagyörkiek Szuhánszki János mesterhármasával győztek. Galgamácsai) SE ifi—Kiskút SC 2-5. Vezette: Szuhánszki. jék. Lehet, hogy éppen a művelődési ház felújítási munkálatai gyorsítják ezt a folyamatot. Nem mondunk le a képzőművészeti szakkör szervezéséről és irodalmi színpadunkról sem. Mindkettő alkalmas arra, hogy tagjai ne csak fogyasztói legyenek a kultúrának, hanem alkotó elsajátítói is. Segítségükkel kívánunk kiállításokat rendezni, zenei esteket szervezni. Ezek modem művelődési formák, amelyek mellett a hagyományok ápolására is gondot fordítunk. A kartali bukás csárdás legalább olyan híres, mint a bagiaiké. Vannak a faluban ismerői, akik, ha egészségük engedi, szívesen vállalják, hogy megtanítsák a fiataloknak. Népi tánccsoport szervezését is megkíséreljük. — Hatásunk csak akkor jelentkezik a falu közéletében, ha a lakosság minden rétegéhez eljutunk. Ezért szeretnénk nyugdíjasklubot is létrehozni. A hévízgyörkiek ebben segítségünkre lesznek. Ladócsy László a fotószakkör eredményes munkájáról is beszélt. Dicsérte Székely József tanárt, a szakkör vezetőjét. Elismerően említette Sőregi János tanácselnök segítőkészségét. Szólt az ismeretterjesztő sorozatokról, a tanulók közötti népművelésről és sok másról. Tele van tervekkel, amelyek bizonyítják, tudja, mit kell és mit akar tenni. Ezért bizakodik is. Bízik a kartali emberekben, bízik abban, hogy amikor tenni akar szülőfalujáért, nem marad egyedül. Segítséget kap példaképeitől, nevelőitől, a karta- liaktól. Feresik Mihály Amíg erővel bírták, jól tartották magukat a fiatalok, utána a Kiskút átvette a játék irányítását és biztosan jutott a két ponthoz. Vácegresi Haladás—Váckis- újfalu község 0-11. Vezette: Újvári. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A vendégek ilyen gólkülönbséggel is megérdemelten győztek. A táblázatot továbbra is a galgagyörkiek vezetik 10 ponttal. A második helyre Váckis- újfalu község nyomult fel, nekik 8 pontjuk van. A harmadik helyezett Újtelepnek szintén 8 pontja van, de rosszabb a gólkülönbsége. Ezen a héten kettős fordulót játszanak, minden bizonnyal ismét izgalmas mérkőzésekkel. Itt említjük meg, hogy a Galgamácsai Tsz SE tömegsportbizottsága szervezésében kirándulással egybekötve vendégszerepeit a labdarúgócsapat a Nógrád megyei Patakon, ahol 3-0-ás félidő után, 7-1-re kikaptak. A galgamácsaiak sok gólhelyzetet kihagytak, a becsületgólt Farkas P. szerezte. ______Borna István Ba rátságos mérkőzések A Honvéd városunkban Barátságos labdarúgó-mérkőzést rendeznek ma, csütörtökön Gödöllőn. Délután négy órakor az 1973-ban megyei bajnokságot nyert Oö- döllői Vasas egykori játékosgárdája találkozik a Budapesti Honvéd vegyes csapatával. Előtte, 14 órakor a GSC—Honvéd Malinovszkij SE mérkőzés kezdődik. Ez alkalommal búcsúztatják azokat a GSC-játé- kosokat, akik a következő bajnoki idényben már nem szerepelnek a város színeiben. — Csaknem 110 ezer forint értékben árusítottak totó-lottószelvényt, valamint boríté- kc* sorsjegyet a túrái takarékszövetkezetben — az OTP aszódi kirendeltségének megbízásából — az elmúlt félévben.