Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-18 / 193. szám

6 1979. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT pARTVONALj A bajnoksággal együtt meg ■‘x kezdődött a színjáték Előkerültek az ismét beveze­tett sárga és piros lapok. A megyei labdarúgó nyitányon a bírók nem fukarkodtak, a sportszerűtlen játékosok 30 sárga és 2 piros lap felmuta­tására késztették őket. A Pi­lis—Gödöllő meccsen a közön­séggel is baj volt. Ezért a, vendéglátók négy találkozójá­ra szövetségi ellenőrt rendel- tek ki. A pilisi 90 perc, az Érd—Sülysáp meccsel egye­temben sárga lap rekordot ho­zott. Mindkét helyen négyet- négyet „osztottak ki”. A két piros a Perbál—Óbuda mécs­esén talált gazdára, egy óbu­dai ifista, s a perbáli felnőtt kapus Szegedi hagyta el idő előtt a pályát. Minden kezdés fogadkozással is jár, legköze­lebb jobb lesz. Mindenesetre a „túl színes" rajt után szür­kébb fordulókat várunk. Jí/t agyar sikersportágnak szá- mit a kajak-kenu. Ver­senyzőink a duisburgi világ- bajnokság első két napján en­nek megfelelően „lapátoltak”' Mindegyik hajónk továbbju­tott az előfutamból. A csütör­töki hat elörelépőt a pénteki 500 méteres erőpróbákon újabb hat hajónk követte. S hogy nem futamgyőztesként? Sebaj, majd a döntőben legyenek el­sők! Már ma elkezdhetik, ami­kor is hét számban lesz baj­nokavatás .. J A nyári szünet után a já- fásokban is pezsdül az élet. Kéthelyütt már megkez­dődött a labdarúgók küzde­lemsorozata, s a hét végén újabb járásokban indul a pont- vadászat. Startol többek kö­zött a monor—ceglédi összevont mezőnye, amely a megyei baj­nokság három kiesőjével — Albertirsa, Nagykőrös Cegléd bércéi — erősödött. Nagymúl­tú régi monori járási együtte­sek, így Üllő, Gyömrő, Vecsés és Monor is fémjelzik e baj­nokság csapatnévsorát. A pre­miert mindenütt ligaülés előz­te meg, s ezen tájékoztatták a csapatok képviselőit a tud­nivalókról. A budaiakat pél­dául arról, hogy a Piliscsaba pályaépítés miatt Tinnyén vívja majd mérkőzéseit. Kár, hogy négy sportkör — Tár­nok, Diósd. Nagykovácsi. Sós­kút — megbízottja hiányzott) Ki tudja mi okból?' — Reitter — Pomázi lovasnapok Kajakozok a Dunakanyar Kupáért Gazdag ünnepi sportm űsor Változatos programot Ígér az ünnepi sportműsor, Augusz­tus 20. tiszteletére a városok­ban, községekben villámtomá- kat, vetélkedőket rendeznek, s ezek a tömegsport híveit várják. Szombattól—hétfőig kerül­nek sorra a különböző bajno­ki mérkőzések. A megyei ké­zilabdázóknál például sűrítve játsszák le a találkozókat, az őszi harmadik és negyedik fordulót egyaránt lebonyolít­ják. A labdarúgó NB II-ben a harmadik forduló követke­zik. Négy együttesünk közül csupán a Dunakeszi Vasutas játszik otthon, amely az NB I-ből kiesett Vasas Izzót fo­gadja. Másik három csapatunk idegenben sem esélytelen a pontszerzésre. A megyei baj­nokság második fordulója már teljes lesz, mind a kilenc ta­lálkozó sorra kerül. Két újonc találkozik a Ráckeve—Szoko- lya-mérkőzésen. A harmadik újonc, az érdi gárda Cegléden játszik. Míg a legjobb kajakozóink, kenusaink a világbajnokságon szerepelnek a sportág hazai eseményét a hagyományos Du­nakanyar Kupa-viadal jelenti. A nagymarosi erőpróbára né­pes mezőnyt várnak. Az elkö­vetkező napok országos atléti­kai versenyein Pest megyeiek is indulnak. Pomázon vasárnap és hétfőn immár tizedszer rendezik a hagyományos lovasnapokat, melynek gazdája az Óbuda Tsz szakosztálya. A kétnapos ver­senysorozaton többek között a Budapesti Lovasklub, a GEAC, a Vadaskerti Lovasklub, a Pilisvölgye Mgtsz szakosztá­lya képviselteti magát, s ter­mészetesen nem hiányoznak a házigazda óbudaiak sem A versenyszámok közötti szüne­tekben különböző bemutatók szórakoztatják a közönséget. Szombat ATLÉTIKA. Az országos serdü­lő B-kategóriás összetett bajnok­ság első napja (Pasaréti út, 10.30). KAJAK-KENU. A Dunakanyar Kupa első napja (Nagymaros, 13). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Alföldi Olajbányász—Szilasmenti SK Csömör (Szolnok, 16). Megyei bajnokság. Nők. Duna- varsány—Váci Forte II. (17). Fér­fiak. Dunai Kőolaj—Budakalász (18). Vasárnap ATLÉTIKA. Az A- és B-kate­góriás szakosztályok minősítő versenyének első napja (Nép­stadion 14.30). A B-kategóriás ser­dülő viadal második napja (Pa­saréti út, 10.30). KAJAK-KENU. A Dunakanyar Kupa második napja (Nagymaros, 9). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Szondi SE—Ceglédi Üttröszt KÖZ­GÉP (Székesfehérvár, 10.40). Megyei bajnokság. Nők. Gödöl­lői SC—Iklad (11), Váci PENO- MAH—Dunakeszi (9.30), Dunai Kőolaj—Ceglédi VSE (11). Férfiak. Tcköl—Váci Kötött (10), Túra—Abony (17), Csepel Autó- Verőcemaros (17), Gödöllői SC— Dunavarsány (9), Váci Híradás— Solymár (10), Nagymaros—Galga- hévíz (10). LABDARÚGÁS. NB II. Közép­csoport. Dunakeszi VSE—Bp. Va­sas Izzó (16, Varga), Jánoshalma —Kossuth KFSE (16, Nagy B.), Esztergomi Vasas—Bem SE (16, Ágoston J.), Ganz-MÁVAG—Váci Híradás (Kőbányai út, 16, Rú­zsa). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 14-.30, a felnőtt ta­lálkozók 16 órakor kezdődnek az elöláliók otthonában. Óbuda Tsz SE—Iklad, Ceglédi Vasutas—Érd, Sülysáp—Vácszentlászló (Űri köz­ségben), Ráckeve—Szokolya, Kar- tali MEDOSZ—Dömsöd, Kerepes- tarcsa—ÉGSZÖV, Dunai Kőolaj- Pilis, Gödöllői SC—Göd, Buda­örs—Perbál (Kelenvölgy, Április 4. Vasas pálya). LOVAGLÁS. Pomázi lovasnapok (10). Hétfő ATLÉTIKA. Az A- és B-kategó­riás szakosztályok minősítő ver­senyének második napja (Népsta­dion, 14.30). KÉZILABDA. Megyei bajnokság, Férfiak. Galgahévíz—Verőcemaros (17), Abony—Csepel Autó (10.30), Váci Kötött—Túra (10), Budaka­lász—Tököl (10), Solymár—Dunai Kőolaj (17), Dunavarsány—Váci Híradás (9.30), Nagymaros—Gödöl­lői SC (10). Nők. Budakalász—Dunavarsány (17). Budaörs—Göd (10), Ceglédi VSE—Érd (10), Dunakeszi—Dunai Kőolaj (10.30). Tóalmás—Gödöllői SC (15), Iklad—PENOMAH (9.30). LOVAGLÁS. Pomázi lovasna- pok (10). NB l-es előjáték Újpesten 1982-ben női kézilabda VB Ma 19 órai kezdettel, a Me­gyeri úti stadionban a bajnok és az egyik újonc mérkőzésé­vel megkezdődik az 1978—80. évi labdarúgó bajnokság. Ré­gen fordult elő, hogy hosszú hónapok versengését egy mér­kőzés vezesse be. Az Ú. Dózsa közelgő spanyolországi ven­dégszereplése miatt — az el­lenfél, a Volán hozzájárulásá­val — kerül sor az 1979—80. évi NB I. nyitányára egy hét­tel a további 16 elsőosztályú együttes színrelépése előtt. Az újonc Volánban nem szerepelhet az NDK-beli, mér­kőzésen megsérült Martos Győző. Még így is maradt NB I-es tapasztalattal rendelkező játékos a csapatban: Kovács L., Kovács B., Juhász P., Kell­ner és Szepesi, a cserepadra ülők között pedig Varga. A bajnoki címet védő Ü. Dózsában Törőcsik hónapokra hiányzik, de a bajnoki rajton sérülés miatt nem szerepelhet Kolár sem. Űj NB I-es labda­rúgó mutatkozik be a saját­nevelésű Jurácsik Mátyás sze­mélyében, aki két éven át az ifjúsági válogatott védelmé­nek erőssége volt. A Pécsről igazolt Kiss Sándor még nincs olyan állapotban, hogy a kez­dő együttes tagja legyen. Elhunyt Földes István Földes István, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal, va­lamint a Budai Járási Sportfel­ügyelőség munkatársa augusztus lG-én, hosszú szenvedés után el­hunyt. A kiváló sportember negyedszá­zadon át vállait szerepet a iúegyei sportvezetésben, nevét és mun­kásságát ismerték és tisztelték. A sportbarátok és a kollégák bi­zalommal fordulhattak hozzá, miután minden kérdésben nagy körültekintéssel foglalt állást. Munkássága elismeréséül meg­kapta a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, valamint az Országos Béketa­nács aranyjelvényét. Földes Istvánt a megye egész sportíársadalma mély megren­düléssel gyászolja. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség csütörtökön és pén­teken Drezdában tartotta meg tanácsülését, amelyen har­minchat napirendi pontot tár­gyaltak meg a résztvevők. Ma­darász István, a tanács ma­gyar tagja örömmel újságolta, hogy az egyik legfontosabb pontban magyar szempontból igen jelentős döntést hoztak a tisztségviselők: 1982-ben Ma­gyarország rendezi a női ké­zilabda „A” vb-t. — Eddig nem kérhettük a világbajnokságot, hiszen nem voltak adottak a létesítmé­nyek — mondta Ivladarász István. — Most viszont legalább tucatnyi város­ban készen vannak olyan termek, ahol mérkőzése­ket lehet játszani. Azt tervezzük, hogy tizenket­tes mezőny csoportmérkőzé­seinek központja Budapest, Győr és Szeged lenne, de'ezek mellett még tíz másik város­ban is sor kerülne találkozók­ra. A döntő a budapesti, most épülő, nagy sportcsarnokban lesz. A nemzetközi szövetség mostani tanácskozásán még több igen fontos határozat is született. A többi között el­dőlt, hogy 1982-től kezdve a férfi VB-ket más rend­szer szerint rendezik, mint eddig. Ezentúl a négy négyes csoportból az első há­rom jut tovább, majd két ha­tos csoportban a középdön­tőkben mérik ö-ssze újra ere­jüket, innen a csoportok azo­nos helyezettjei a helyosztó­kat vívják. Így eggyel több — összesen nyolc — mérkőzést kell játszani minden részve­vőnek, szemben az eddigi héttel. A tanács megtárgyalta a moszkvai olimpia kézilabda- tornájának kérdéseit. Már el­készült a pontos program, a magyar női válogatott 1980. július 21-én a jugoszlávokkal kezd, utána 23-án a még is­meretlen kontinens elsővel játszik. További ellenfelei a következők: július 25. Szov­jetunió, július 27. NDK, július 29. Csehszlovákia. A magyar féríiegyüttes hi­vatalosan is olimpiai tar­talék, abban az esetben kerülne sor indulására, ha a tizenkettes mezőnyből valamelyik részve­vő lemondaná az indulást. F/utazott a NCB elnöke Lord Killanin, a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság elnöke, al i a Magyar Olimpiai Bizott­ság meghívására tartózkodott Magyarországon, pénteken el­utazott Budapestről. A Feri­hegyi repülőtéren a NOB el­nökét Buda István államtit­kár, az OTSH és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, va­lamint dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a NOB magyar tagja búcsúztatta. Bálint Belgiumban Az MLSZ az OTSH előzetes elvi engedélye alapján hozzá­járult a Ferencváros és a Club Brugge K. V. között lét­rejött megállapodáshoz. Esze­rint Bálint László 1979. augusztus 17-től a belga együt­teshez szerződött két évre. Az Ajaxszal történt meg­előző tárgyalások abbamarad­tak, mert a holland klub a kitűzött határidőig nem tud­ta a labdarúgó részére meg­szerezni a munkavállalási en­gedélyt. A nyitányon Öt magyar törölő Együtt a sportág szine-java, szombatoá reggel megkezdő­dik Melbourne-ben a 35. vívó­világbajnokság. Mint ismere­tes, a 20 versenyzőből álló magyar csapat már megérke­zett a távoli országba, s a nyi­tányon öt íőröző szerepel: Somodi Lajos, Kovács Gyula, Demény László és két újonc, Rózsavári Nándor és Orosz Gyula próbálja feledtetni a magyar tőrözók elmúlt évek­beli gyengébb eredményeit. Ebben a fegyvernemben a francia D. Fiament az egyéni bajnoki cím védője, míg csa­patban tavaly Lengyelország volt az első. Az idei nagy fa­vorit a szovjet Vlagyimir Szmimov, aki az utóbbi hóna­pok nemzetközi erőpróbáin sorra jó eredményeket ért el. Olimpiai sportlottó Tíz négytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sportlot- tó-szelvények között öttalála- tos nem volt. Négytalálatos szelvénye 10 fogadónak volt, nyereményük egyenként 192 458 forint. Három találata 1432 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 672 forint, a kétta- lálatos szelvények száma 43 313 darab, ezekre egyen­ként 28 forintot fizetnek. November 13—18. között Svéd­országban rendezik meg a férfi kézilabdázók Világ Kupáját. A szervezők meghívták a magyar válogatottát, s elkészítették a nyolctagú mezőny csoportbeosztá­sát. Faludi Mihály együttese a „B”-csoportban szerepel, a szov­jet, a jugoszláv, s a dán csapat társaságában. Döntőben a Vasas A Lisszabonban múlt héten nemzetközi tornát nyert Va­sas labdarúgó csapata Spa­nyolországban is sikerrel foly­tatta szereplését. A budapesti piros-kékek a burgosi tornán 3-1-re győztek a helyi együt­tes ellen és bekerültek a dön­tőbe. A Vasas keddtől Zarago- zában játszik nemzetközi tor­nán. Palma de Mallorcán a Bar­celona nagy harc után beke­rült a Palma Kupa döntőjé­be. Cruyff volt csapata 2-2-es döntetlenre játszott a belga Antwerpen ellen, de tizen­egy esrúgásokban jobbnak bi­zonyult ellenfelénél. A másik ágon a brazil Vasco de Gama és a Bp. Honvéd küzd a dön­tőbe jutásért. Magyarországon Augusztus 12-én, vasárnap harmadízben rendezték meg Kocséron, a község százéves fennállásának idején alapított Kocsér Kupa elnevezésű já­rási szintű lövészversenyt. A szervezés a kocséri MHSZ- klubra hárult, Miklós Ferenc vezetésével. 1977-ben és 1978- ban a Nyársapáti Lövészklub vitte el a kupát. A mostan: nagylétszámú versenyen öt klub képviseltette magát, kö­zülük három teljes csapattal állt a fegyverek mögé: a nyársapátiak, a kocsériak, és a ceglédi Volán Honvédelmi Klub. valamint a ceglédi ME­ZŐGÉP, és a Bem József Szak- középiskola résztvevői, szintén Ceglédről. A csapatversenyben az idén a ceglédi Volán Honvédelmi Klub vitte haza a Kocsér Ku­pát, 795 köregységgel győztek. Másodikak lettek a nyársapá­tiak 764, és harmadik helyre kerültek a kocséri lövészele 743 köregységgel. Borzák Tibor APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS m A bagl művelődési központ időszakos vagy állandó jelleggel fűtőt keres. Jelentkez­ni lehet az igazgatónál. Pest környéki szövetkezet felsőruha, női és gyermek finomkonfekció modelltervezőt és szerkesztőt keres felvételre, középfokú ruhaipari technikusi végzettséggel, legalább 5—10 éves gyakorlattal. Jelentkezéseket az előző munkaköri gyakorlat részletes leírásával, „HÉV végállomásnál 1834” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. A Monori Járásbíróság felvételre keres szer­ződéses fűtő segéd­munkást cserépkály­hák fűtésére 1979. ok­tóber 15-től 1980. ápri­lis 15-ig. Jelentkezni telefonon, Monor 9-es számon, vagy szemé­lyesen a Járásbíróság épületében az I. eme­let 14. szobában lehet. KŐFARAGÓ- ÉS ÉPÜLET­SZOBRÁSZATI VÁLLALAT budakalászi bányájába telepített munkahelyre felvesz: kotrómestert, TMK lakatost, villanyszerelőt, autószerelőt, polgári fegyveres őrt. Ürömi bányájába felvesz: robbantómestert. Jelentkezés: Üröm, FŐ út 54. 2096. körzeti bányairoda munkaerő­gazdálkodás. Vizsgázott kazánfű­tőt felveszünk szi­vattyús melegvízfű­téssel üzemelő köz­ponti fűtőberendezés koksztüzelésű ka­zánjainak üzemelte­téséhez. Társasház, II. kerület Keleti Károly u. 15/a. Tele­fon: 497—181 (nappal), 350—268 (este) Farkas GyuLa. Felveszünk szakkép­zett eladókat és pénz­tárosokat az 1979. de­cember elsején újon­nan nyíló péceli ABC áruházunkba. Jelent­kezni lehet: Pécel— Isiaszeg ÁFÉSZ Pécel, Szemere Pál u. 8. 2119. ____________________ A gödöllői Városgaz­dálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.) állast hirdet a kö­vetkező munkakörök betöltésére: építőipari normás (középfokú végzettséggel és gya­korlattal), pénzügyi előadó, anyagkönyve­lő, díjkönyvelő (köz- gazdasági szakközép­iskolai végzettséggel), üzemgazdász (közgaz­dasági vagy számvite­li felsőfokú végzett­séggel). Jelentkezni lehet a vállalat sze- mélyzeti vezetőjénél Nyugdíjast alkalmaz­nánk részmunkaidő­ben Tb. ellenőri mun­kakörben százhalom­battai telepünkön. Cím: 2443 Százhalom­batta, Pf. 14. Telefon: Budapesten: 467—785/ 17—69-es mellék, Ér­den: 45—373. Jó állapotban levő Trabant sürgősen el­adó. Gödöllő, Aulich u. 15. sz . _______________ El adó jó állapotban levő Mercedes 230-as gépkocsi. Nagykőrös, Ifjúság u. 5.__________ 41 2-es Moszkvics bon­tásra eladó. Cegléd, Fűzfa utca 4. szám alatt.___________________ Jó karban levő fejő­gép eladó. Érdeklőd­ni: Monor, Kossuth L. u. 178. Bokros László.________________ Ké t családnak is al­kalmas nagykőrösi la­kásomat eladom, vagy budapestire cserélem. Érdeklődni: Jókai ut­ca 29._________________ Gödöllőn Mohácsi út 16. 150 négyszögöles telken szoba-konyhás- kamrás ház eladó. Víz, villany van. Érdeklőd­ni: ugyanott.________ Az onnal beköltözhe­tő 2 szobás családi ház saroktelken el­adó. Irányár: 200 000 Ft. Részletfizetésről is lehet szó. Halásztelek, Petőfi S. u. 8. _______ Gö döllőn (Kazinczy lakótelepen) Mosoly­gó Antal út 13. II. 8. kétszobás szövetke­zeti Lakás 360 kp. + OTP-vel eladó. Érdek­lődni: 17 órától a helyszínen._____________ Zs ámbokon két szoba összkomfortos családi ház 500 négyszögöl telekkel eladó. Érdek­lődni: Török Józsefné, Zsámbok, Arany Já­nos u. 37. Eladó két szoba, kony­ha, pince, üzlethelyi­ség, különálló szoba, konyha, mellékhelyi­ségek. Ara: 220 ezer forint. Sedró György, Monor, Liliom u. 35. Eladó Wartburg 353-as de Luxe gépkocsi CZ rendszámú, 1980. szep­temberig érvényes műszakival. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Kül­ső Pesti Úl ill. szám, Benyus Mihálynál. Gorela és Eszterházi szamócapalánta kap­ható. Érdeklődni: Nagykőrös, Székely u. 7. sz.___________________ Nagykőrösön, Kecs­keméti út 45. alatti kétszobás, fürdőszo­bás, azonnal beköltöz­hető családi ház el­adó.____________________ 3 szoba loggiás össz­komfortos öröklakás eladó. Gödöllő, Mo­solygó A. u. 3. Gyar­mati. Telefon: 650/209. Olcsón eladó Monor, Forrási dűlőben 262 négyszögöles telek. Érdeklődül: Baj kai Károly, Monor, Má- tyás király u. 4. . Eladó Albertin egy lakható hétvégi ház, 600-as telekkel sürgő­sen. „Alberti PmH 70 836” jeligére a ki­adóba. ________________ Bu dapesttől 30 km-re Péterin bekerített 300 n.-öíes telek eladó vagy garzonra cseré­lem ráfizetéssel. Víz, villany van. Érdek­lődni lehet: Tóth Jó­zsef, Bp. VII., Wesse­lényi 27. II. 8. 17 óra után. Kulcskészítés eredeti kulcsminta után, meg­várható, autókulcsok, biztonsági, lakás- és liftkulcsok. Szabó Jó*» zsef lakatos és vízve­zetékszerelőnél, Gödöl­lő Ady Endre sétány 60/a. (a Földhivatal mellett, a HÉV-végál­lomástól 3 perc.)______ Ki siparosok részére üzleti könyvek vezeté­sét, adóbevallások ké­szítését vállalom, hosz- szú szakmai gyakor­lattal. Leveleket „Ok­leveles üzemgazdász 109 122” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd Teleki 30. ____________ Cs aládi házak, társas­házak, üdülők villany- szerelését rövid határ­időre vállalom, podo- nyi János villanysze­relő mester, kisiparos 3000 Hatvan, Sallai út 19.____________________ Kü lföldön tanult spa­nyol nyelvtanárnő ta­nítványt vállal. Gödöl­lőn. Telefon: 723. (17 órától).________________ Mi ndenfajta építő­anyag, padlóburkoló mettlachi, kerámia, csempe, színes fürdő­szoba felszerelések és különböző nyílászáró szerkezetek nagy vá­lasztékban. Rákoscsa- ba. Péceli út 75. Mindenféle építő, fes­tő- és burkolóanyag nagy választékban kapható, kis mennyi­ségben is. Oltott mész 5 kg-tól. Várhidi Ró­bert, XIV.. Gyarmat u. 57. Nyitva: 6—16-ig. T.: 832—022. ____________ Eg yedülálló fiatalem­ber tanulás céljából albérletet keres a gö­döllői HÉV vonalán. „Csendes hely PmH 71069 jeligére a ki­adóba.________________ A Monori Járásbíró­ságon augusztus 29-én árverésre kerül a Monor, Kinizsi utca 8. szám alatti családi ház, azonnal beköltöz­hetően. Érdeklődni le­het: Monor, Kossuth L. u. 48. Ceglédieké a lövészpálma

Next

/
Oldalképek
Tartalom