Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-02 / 179. szám
"kMúoP 1979. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK A Börzsöny gyöngye HAGYOMÁNYŐRZŐ BÁNYÁSZMÚZEUM Ipolytölgyes, Ganádpuszta felől kapaszkodik fölfel-é az utazó a börzsönyi fennsíkra, ahol elétárul a festői, kies Nagybörzsöny látképe, amelyet joggal neveznek a Börzsöny gyöngyének. Fejlett bányászat, malomipar, bortermelés emlé- keit rejti Szőttesek, szerszámok Győrök Józsefné vezeti a bányászmúzeumot, amelyben az Országos Érc- és Ásványbányák történeti gyűjteményének értékes dokumentumait őrzik. Szerszámok, okiratok, a bányászokat ábrázoló képek, tablók plasztikusan, vizuálisan elevenítik föl az emberi képzeletben e réges-régi mesterség kezdetlegesebb változatait. Férje, Győrök József iskola- igazgató és Dedinszky Gyula evangélikus lelkész lelkes és hozzáértő segítségével ápolja a község szász-német nemzetiségi hagyományait, amelyek szorosan összefüggnek a község egykori bányászatával, tekintettel arra, hogy 1190-ben a fejlett ércbányászat vonzotta ide a német, úgynevezett hos- pes (vendég) vájárokat. II. Endre uralkodása alatt élénk bányászat folyt Nagybörzsöny környékén, s még a XIX. században is az arany, ezüst, mangán és bizmut fejtése — Selmecbánya részlegeként. A XV. században fejlett bányavárosnak számított, ebben az időszakban keletkezett a pecsétje. Jelenleg ismét tudományos felmérések, kutatások folynak, a korábbi bánya helyén új, korszerű módszerekkel fejtő bányaművelést akarnak megvalósítani. Sajnos, a messze földön híres nagybörzsönyi borászat is szünetel lassan fél évszázada, a századeleji nagy filoxérajárvány elpusztította a helyi szőlőtáblákat, s azóta sem csorog „Bérsény folyékony aranya" — ahogyan azt a nemes nedűt egy 1847-ből származó följegyzés emlegeti. A múzeum értékes néprajzi hagyományokat is őriz. Szőttesek, egyedi mintákkal díszített halotti leplek, háztartási eszközök, mezőgazdasági szerszámok idézik a község múltját. Győrök Józsefné elmondta, hogy a múzeum három fabábot kért a rudabányai bányától, ezeket újonnan szerzett német nemzetiségi viseletbe öltöztetve kiállítják. „Midál”-fe- hér blúz, fehér szoknya, fekete kötény, fehér fejkendő alkotja a német nemzetiségi esküvői ruhát, amely fekete nagykabáttal és fehér tavasza kabáttal téliesíthető, illetve tavaszi ásítható. Az idősebbek még tisztán beszélnek egy sajátos szász nyelvjárást, amely összehasonlító nyelvész számára nagyon sok érdekességet rejt. Ritka műkincsek A falu egykori négy vízimalma közül már csak kettő található viszonylag épségben. Az evangélikus templom melletti Antal-féle malom hatalmas fa hajtókereke elvileg ma is működésbe hozható. Hatalmas, kőből épült emeletes házban áll a patak-kanyari másik malom, amelynek inkább az épülete érdekes. Érdemes volna restaurálni ezt a két ritka műkincset. A falu bejáratánál, kőfallal körülvéve áll egyik legrégibb magyarországi építészeti emlékünk. a XIII. századi, román stílusú Szent István templom. Andezitkőből rakott, négyszögletű testes tornya, félkör- íves kapuja, keskeny lőrésszerű ablakai. áttört hosszú hajója nyolc évszázadot élt át — olvashatjuk a faluról szóló ismertetésben. Gótikus csillagboltozat, fal- baépített kő szentségház, bányászlámpa örökmécses tűnik szemünkbe első látásra ritkaságként az egyik utcasarak bástyaszerű teraszán álló bányásztemplomban. A főbejárat fölött a vésőt-kalapácsot ábrázoló eredeti bányászjelvény faragott kőből készült. Tornya nincs, a templom mellett falábakon függ a harang. Értékes műemléknek számít, a későbarokk római katolikus és a klasszicista stílusú evangélikus templom, az utóbbi oltárképét Pesky János, a XIX. század ismert festője alkotta. Nagy érdeklődé» A község idegenforgalma egyre növekszik. Idén csehszlovák, szovjet, francia, nyugatnémet turisták tekintették meg az egyre gyarapodó bányászmúzeumot. Jelzett turistautak vezetik a kirándulókat a Börzsöny hegység szebbnél szebb tájaira. Az erdészettől szombaton, vasár- és ünnepnapokon erdei vasút szállítja az érdeklődőket Kis- és Nagyirtásra. A kivételes panoráma, a természeti szépségekben, műemlékekben gazdag környék mindenképpen megérdemli az utazók egyre fokozódó figyelmét. Fósa Zoltán Gulliver a tévében Jonathan Swift mondanivalója nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is szól. Erről igyekszik meggyőzni a nézőket a Rajnai András rendező irányította stáb, amely a „Gulliver az óriások országában” című regény tévéváltozatát készíti. Gulliver nem először szerepel a tévében. Öt évvel ezelőtt sugározták a „Gulliver a törpék országában” című Swift- regény tévéváltozatát. Ezúttal az óriások birodalmába látogat Gulliver, akit Kozák András alakít. A király Szokolay Ottó, a királynő Drahota Andrea. A két udvarhölgy: az újvidéki magyar színház tagja, Ladik Katalin és Szilágyi Zsuzsa. Behatárolt keretek között Közművelődési gondok Szigetszentmiklóson Azt hiszem, az a leglényegesebb, hogy kulturális programjainkat mindig adottságaink és az azokból eredő lehetőségeinken belül alakítsuk. Akár mottóként alkalmazhatnám beszélgetésünkhöz ezt a tömör mondatot, melyet Babos Judit igazgatóhelyettes fogalmazott így meg. Szigetszentmiklóson, a 208-as Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola irodájában vagyunk. Az iskola több mint huszonöt éve működik, növendékei autószerelő, karosszérialakatos, géplakatos, esztergályos, repülőgépszerelő és repülőgép-műszerész szakmát tanulnak. A diákok létszáma hétszáz fölött van. — Iskolánk több olyan sajátossággal rendelkezik, amely — mint már említettem, behatárolja közművelődési tevékenységünket. Hogy mindjárt a leglényegesebbel kezdjem, növendékeink összetétele elég vegyes. Például háromszázan érettségizettek. De fontos tényező az is, hogy nincs saját kollégiumunk. Gyerekeink albérletben vagy más kollégiumokban laknak, esetleg a környék falvaiból ingáznak. Ráadásul messze vagyunk minden kulturális centrumtól. Szakköri foglalkozások — Hogyan, milyen formában és tartalommal alakulnak ezek szerint a programok? Közelebb kerülni a realitáshoz Többet fizetünk mint eddig, a színház, a hangverseny, a mozi és egyéb művészeti rendezvények belépőiért. Egy különleges összefüggést fel kell fedezzünk, a drágulásban. S ezt. ha nem is jókedvvel, de megnyugvással fogadhatjuk: tudniillik azt, hogy az árváltozás közelebb viszi az értékítéletet a realitáshoz, torz képből alakít valósághüt, Annyira igazat, hogy egy történelmi ellentmondást nem is takar el. Szocialista viszonyok között a kulturális produktumok nem válnak áruvá, igaz, áremelésről beszélünk. Részben egyszerűsítés ez, a látszat elfogadása, részben pedig átmeneti, társadalmunkból eredő valós feszültség. A látszatot erősíti, hogy a művészeti alkotások gazdasági akciók közbekapcsolásával jutnak el a befogadókhoz (jegyváltás). De egy képzőművészeti tárlat, vagy film (a könyv sem) mégsem válik lényegét tekintve áruvá, nem tölti be azokat a funkciókat, mint például egy hordó fűtőolaj. Elég annyit mondani, hogy a mi társadalmi viszonyaink között — az állami hozzájárulásnak köszönhetően — a kereslet és a kínálat, esetleg más konjunkturális viszonyok alig befolyásolják a művek, produkciók pénzben kifejezett ellenértékét, vagy pontosabban, díját. Gondolom, már ezek a fogalmak is zavarhatják a közgazdaságilag nem éppen képzetteket. Az már kimondottan gyanúsan csenghet, hogy a kulturális ágazatban nem áremelés volt, hanem az árrendszer módosítása okozta a lakosság többletkiadását. „Szó, szó, szó ....” — idézheti valaki Hamletet; a lényeg mégis az, hogy többet kell fizetnünk ... Mennyit is? Egy közepesen jó színházjegy ára az új évadban annyi lesz, mint két féldeci konyak a kedvenc, másodosztályú törzskocsmában. A moziban egy zsöllye megfelel egy doboz cigaretta árának, s mondjuk egy kiváló külföldi koncertzenekar budapesti hangversenyének meghallgatására annyit kell költenem, amennyit gondtalanul kifizetek egy szigorúan józan, baráti beszélgetés közben az eszpresszóban. Védekezem, még mielőtt valaki rámsütné az aszkétizmus bélyegét: dehogyis vagy-vagy alapon hasonlítom össze a konyakot meg a színházat, a mozit a cigarettával és a tereferét a hangversennyel. Csupán példának szánom, hogy mit is jelent az árrendszer, amely szigorú megfogalmazásban: a termékek és a szolgáltatások államilag szabályozott árainak összefüggő szerkezete. Számunkra önkéntelen reagálás, hogy az árak és az értékek közé egyenlőségjelet teszünk. Pedig tudatunkban léteznek fogalmak azokról a milliárdokról, amelyeket a társadalom — maradjunk a közművelődés kenyerén — a kultúra terjesztésére költ. Tudjuk: szubvenció kell a szniháznak és a hangverseny- teremnek, tudjuk, hogy minden belépőjegynek most is csak megközelítően a felét fizetjük ki, s hogy nem igaz értékkapcsolat egy deci konyak és egy színházjegy. Forintjaink mögül nézve mégis ezt a képet látjuk. Mert árrendszerünkben egymás mellé kerülnek ezek a produktumok, s ennek oka az árpolitika, amely meghatározza, hogy az állam a társadalom pénzéből segítve ne hagyja felborulni az egyensúlyt. Saz árpolitika szópárban a politika a lényeg, azaz a politikai rendszer, amely nem engedi egyszerű áruvá válni a kultúrát. De a „kulturális szolgáltatások eddigi árviszonylata” már-már odavezetett, hogy devalválódtak, társadalmi, valós értéküket — látszólag — köznapi értelemben kezdték elveszíteni a művészeti alkotások. Láttam szocialista brigádtagokat legyinteni, amikor színházbérieteket nyertek egy vetélkedőn. Voltam művelődési házban, ahol kitették a „Minden jegy elkelt” táblát és félig üres volt a nézőtér. E jelenségek okai között megbújt a felbillent értékítélet is. Vannak ugyan aggodalmaskodók, mondván: voltak, akiket eddig is nehezen lehetett elcsalni egy művészeti rendezvényre, hát még most, drágábban. Akik szívesen mentek, azok biztosan elmennek eztán is, akiknek ritka esemény volt a színház, mozi, hangverseny, vagy egyéb produkció, azoknak legalább rangosabb ünnep lesz. A felemelt helyár — az árrendszer-módosítás — felemelt rangot adhat a kőztudatban a művészeti eseményeknek. Kriszt György — Főként szakköri foglalkozások keretében. Nagyon vigyázunk arra, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyekre igény van, amelyek lekötik a gyerekek figyelmét. És ez nálunk nem szólam! — Milyen foglalkozások a legnépszerűbbek? — Elsősorban a szakmai jellegűek, mint például az autódiagnosztikai szakkör, azon kívül a manuális tevékenységet igénylő foglalkozások, így a barkács szakkörök. — Egyik fő bázisunk a Csepel Autógyár kultúrotthona. Itt olyan programokat szerveznek, melyek az irodalom- és történelemórák tananyagához kapcsolódnak, azt kívánják elmélyíteni. így például diavetítéses előadásokat hallgathatnak a gyerekek történelmi városainkról, melyek közül sokat az iskolai kirándulások keretén belül meg is látogatnak. Vagy Shakespeare- ről tanulva, híres Shakespeare- filmeket vetítenek; rendeztek neves előadóművészek közreműködésével rendhagyó magyarórákat is. Nagy segítséget jelent a könyvtárunk is, 10 ezer kötettel és függetlenített könyvárossal. Van egy irodalmi szakkörünk is. A divatos könnyűzene — Milyen zenei programokat szerveznek? Egy általán, van-e érdeklődés? — Ha őszinte akarok lenni, nem sokkal dicsekedhetünk. Viszont a divatos könnyűzene mindenféle fajtája nagy népszerűségnek örvend, de gondolom, kérdése a zenének nem erre a területére vonatkozott. — Vajon mi az oka ennek az érdektelenségnek? — Nem tudom, nem vagyok szakember ezen a területen. Csupán annyit tudok, hogy az óvodától az általános iskola nyolcadik osztályáig folyamatosan van énekóra, ennek ellenére, nemigen akad önként jelentkező például egy hangversenyre. Talán a harmadéveseknél tapasztalható némi érdeklődés. — Nincs is zenei programjuk? — Komoly zenei nincs, de van több könnyűzenei kisegyüttesünk. Az iskola adja a dobfelszerelést, hangosítókat, de ami a legfontosabb, biztosítjuk a helyiségeket, ahol muzsikálhatnak. Nem olyan kirívóak — Ezek, a diákok szabad idejét, energiáját lekötő foglalkozások, menyiben pótolhatják a közismereti oktatás hiányosságait ? — A félreértések elkerülése végett, ezek a hiányosságok nem olyan kirívóak. Az utóbbi években nőtt az ún. humán tárgyak óraszáma és becsülete. De meggyőződésem, hogy az általános műveltség területén jelentkező viszonylag alacsony szint sok esetben az általános iskolai oktatás egyenetlen színvonalának a következménye. S az általános műveltségbeli hiányosságokat itt, az erősen szakmai jellegű oktatás mellett nemigen tudják pótolni. Még a legszínvonalasabb kultúrprogramokkal együtt sem! S. Horváth Klára HETI FILMJEGYZET Rosszemberek Jelenet a Rosszemberek című új magyar filmből Szomjas György, az új magyar film rendezője (és Dobai Péter társaságában az írója is), monotematikus filmművésznek tűnik. Első nagyjáték- filmjében, a Talpuk alatt fütyül a szél című eastern-ben, egy múlt századi betyártörténetet mondott el. Mostani filmjében is — mely, az előbbi meghatározásnál maradva, szintén eastern, azaz a leestem, a vadnyugati kalandfilm egy sajátos, magyar, keleti változata — egy betyártörténetet mesél el a múlt század hatvanas éveiből. Eszerint hát ez a téma érdekli — legalábbis egyelőre, s ezt _ a nagyon sok romantikus színnel teli, jócskán eltorzított értékrendű betyárvilágot akarja helyrerakni. Is — mondhatnánk, a kita- lálós játék kedvenc szavát használva. Szomjas kétségtelenül ezt i s akarja filmjeiben. A köztudat valamiféle nemzeti hősökként tartja számon a betyárokat, a Rózsa Sándorokat, Sobri Jóskákat, Zöld Marcikat — és a jelen film hősét, Gelencsér Jóskát, meg a többi szegénylegényt. Urak-gazdagok ostorainak, szegények istápolóinak véli a közhiedelem a gyakran valóban népdalok, balladák hőseivé lett betyárokat. Amiben van persze igazság is: szegényeket többnyire nem sar- coltak (nem sok zsákmányt remélhettek tőlük), az urakat meg valóban megkönnyítették, mert volt mit elvinni tőlük. De, hogy ez valami népi igazságszolgáltatás lett volna? A szabadságharc lángjának egy kései lobbanása? Aligha. Már első filmjében is arra törekedett Szomjas György, hogy felderítse ennek a be- ty ár romantikának a valódi eredőit és összetevőit. A Talpuk alatt fütyül a szél jól informált erről. Bemutatta, hogy a szegénylegénnyé lett emberek részint a társadalmi körülmények szorításában váltak betyárrá, azaz útonállóvá. haramiává, rablóvá, néha gyilkossá is. Másrészt arra is rávilágított, mennyire valóban szegények voltak ezek a legények, s mennyire a legelemibb létfenntartási kényszer vitte őket igen gyakran a bűnözés útjára. De — s ez volt talán a legfontosabb — azt is felvillantotta, hogy többnyire azok álltak betyárnak, akik egy túlhaladott életforma képviselői voltak, s a megváltozott viszonyok között nem lelték a helyüket. Anakronisztikus jelenségek voltak, ezért kellett velük leszámolni, ezért kellett a közrend megszilárdítását jószerével velük kezdeni. A Rosszemberek háttérrajza nem kevésbé bonyolult, s nem kevésbé hiteles. A kiegyezés, az 1867. előtti évek dunántúli tényleges eseményei adják a történet alapjait. A film főhőse, Gelencsér Jóska, éppúgy létező alak volt, mint bandája tagjai, vagy a betyárokat üldöző Hegyessy főszolgabíró, meg a hideg-rideg főispán, Mérey báró. A filmben — és az operatőr, Halász Mihály kitűnő légkörteremtő munkájában — érezhető is ez a majdnem dokumentumhűségre való törekvés. Az apró részletek most is — mint Szomjas előző filmjében — szinte néprajztudósi pontosságnak. Ruházat, fegyverzet, házak, szobabelsők, bútorok, használati tárgyak — mindmind pontos rekonstrukciói a kornak. A történet szikár célratörése is rokonszenves. A véres összetűzések, kíméletlen pontossággal megmutatott halálos lövések és idegborzoló haláltusák, tűzpárbajok, hidegvérű gyilkosságok, az erőszak különféle nemei és módjai tulajdonképpen csak kitérők a történet fő fonalán, amely azt mondja el, hogyan számol le Gelencsér Jóskával és bandájával a főszolgabíró, s miként szerez ezzel hírnevet — meg egy szép kitüntetést Ferencjóskától. Minden lényeges dolog a helyén van tehát — a film kissé mégis kielégítetlenül hagy. Nem az a baja, hogy egyetlen rokonszenves hőse sincsen, akivel a néző maradéktalanul azonosulhatna (Hegyessy sem az; negyvennyolcas honvéd volt, a betyárok közt is van régi honvéd, de azzal is végezni kell, az érzelmeknek nincs terük ebben a kíméletlen küzdelemben, s a főszolgabíró végül is aláveti magát a hivatali kötelmeknek, így egyszerre rombolja le a betyárromantikát és a saját hőslehetőségeit). Ez a hősnélküliség tudatos vonás a filmben, és nem is elítélendő. Ha Szomjas valakiből Grál- lovagot csinálna, saját koncepcióját tagadná meg. A film baja inkább az, hogy a hitelesség szándéka, a részletek hűségére való való koncentrálás szinte megakadályozza, hogy valóban lendületes, sodróan izgalmas, a néző figyelmét megragadó és lekötő legyen. A koncepció úgy kitűnően „kijön", de a film ezzel nem lesz kevésbé vontatott ét körülményes. Csúfak és gonoszak Az új olasz film (mely nem is olyan új: három éve készült) tudva-tudatlan egy közhelyet cáfol. A közhely: a szegények szépek és jók. Et- tore Scola, a film rendezője viszont úgy látja: a szegények sem nem szépek, sem nem jók, inkább csúfak és gonoszak, mert a szegénység megnyomorít fizikai-testi mivoltunkban is és gonosszá is tesz, mert a jósághoz pénz, jólét kell. A film Róma peremére, a hírhedt barakkvárosok egyikébe vezeti el a nézőt. Itt él iszonyatos tákolmány házban, vagy inkább ólban számtalan gyerekével Giacinto, akinek az arcára ráömlött az oltott mész, s a balesetért komoly kártérítést kapott. A pénzből viszont egy fillért sem lát a család, a csúf és gonosz Giacinto magának tartogatja. A bonyodalmak tulajdonképpen ebből származnak. A rendező mindezt úgy meséli el, hogy egyszerre erezzük a filmet a a hajdani neorealizmus paródiájának, keserű mai komédiának és vádló pamf Jetnek az olasz társadalom ellen. Kínosan mulatságos, viszolyogta- tóan nevettető film ez, de komoly hibája, hogy — kétségtelenül szándékai jobb elérése érdekében, de mégis helytelenül — az ábrázolt életkorról olyan túlzó, elrajzolt, már-már karikaturisztikus képet ad, amely megkérdőjelezi a mű hitelét. Takács István
