Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-01 / 178. szám
Reszortszemlélet A beszélgetés valahogy így zajlott le a pártalapszer- vezet titkára és az irányító pártszerv munkatársa között: „Nagyon szakszerűen tanácskoztatok a taggyűlésen ezekről az időszerű termelési feladatokról. De valahogy hiányzott, amiről a vezetőségiül belül is beszéltetek, nekem is említettétek, hogy jó néhány vitatható, téves nézet él mind a munkások, mind a műszakiak körében. Éles viták folynak az új gépsor beállításáról, a brigádok átszervezéséről, van konzervativizmus, törekvés az egyenlősdire, tapasztalható az egyéni szempontok mindenek elé helyezése és így tovább. Ezekről a tudatbeli problémákról azonban itt a taggyűlésen egy szó sem esett.. „No igen, dehát éppen azért nem beszéltünk ezekről, mert — mint te magad is mondtad — ezek a tudatformálás témájához tartoznak, mi pedig most a termeléssel kapcsolatos feladatokat tűztük napirendre. Ismered a munkatervünket, tudod, hogy három hónap múlva napirenden szerepel az ideológiai munka, és majd akkor beszélünk a szemlélet kérdéseiről.” A párbeszédnek ez a sűrített kivonata — mondhatjuk — egyúttal sűrítetten fejez ki egy gyakran tapasztalható jelenséget. A párt-politikai munka e jelenségét tömören úgy szoktuk jellemezni, hogy egyfajta „reszortszemlélettel” állunk szemben. E szemléletben a pártmunka egymástól többé-kevésbé független részekre oszlik. Van gazdaság- szervező tevékenység, oktatás, agitáció, kádermunka, tömegszervezetek irányítása, pártépítés és így tovább — egymástól elkülönítve, önállósulva. Mindegyikkel az egészből kiragadva, önmagába véve törődik az adott terület felelőse — a vezető testület vagy a párttagság kollektívája pedig hol ezzel a témával foglalkozik, hol azzal, vagyis szép sorban külön-külön mindegyikkel. F nnek a megközelítésnek kétségkívül van egy -bizonyos relatív létjogosultsága, sőt megvan a maga szükségessége is. Hiszen a pártmunka különféle területei bizonyos mértékig valóban önállónak tekinthetők, küJön-kü- lön kezelendők. S nem csupán országos vagy megyei rátekin- t és ben, hanem a helyi szervezetek, az alapszervezetek mindennapos tevékenységében is. Az egyes részterületek sajátosságainak, az ott folyó munka speciális követelményeinek számbavétele, figyelembevétele elengedhetetlen feltétele a hatékony politikai irányításnak. A munka színvonalát vitathatatlanul jótékonyan emelte, hogy az alapszervezetek túlnyomó többsége immár felismerte ezt a követelményt. Hiszen mondjuk húsz esztendeje még meglehetősen gyakori volt, hogy az alapszervezeti pártfórumok amúgy általánosságban tárgyaltak a megelőző két hét vagy egy hónap történéseiről, mindenről szó esett, s így igazán mélyen semmiről sem. A szocialista építés feladatainak bonyolultabbá válása azóta szinte kikényszeritett egy szakszerűbb, elmélyültebb, az egyes részterületeket mélyebben elemző megközelítési módot. Ám itt is érvényes, hogy ha egy helyes dolgot túlhajtunk, könnyen a visszájára fordulhat. Mert a pártmunka egyes területeinek különállása nem abszolutizálható. Ezek valójában sok szállal kapcsolódnak egybe; az egyik területen szerzett tanulságok a másikon is haszmosíthatóak, az egyik vonatkozásban tapasztalt hiányosságok egy másik vagy harmadik területen is fékezik a haladást, az egyik szférában mutatkozó jelenség gyökerei nemegyszer egy másikban húzódnak, és így tovább. Az analízist ezért a szintézisnek is követnie kell, mert különben lehetetlenné válik az áttekintés, s legfeljebb félmegoldások születnek. Az írásunk elején idézett párbeszéd folytatásaként a pártbizottsági munkatárs azzal érvelt: aligha lehetséges a technika fejlesztését, a munka jobb megszervezését célzó intézkedéseket bevezetni anélkül, hogy a pártszervezet hatékony agitációval meg ne győzné ennek előnyeiről és szükségességéről az érintett koiiektiva tagjait. Ez pedig mindenekelőtt azt igényli, hogy a párttagságnak magának egységes legyen a felfogása a tervbe vett lépésekről. Vagyis: a gazdaságszervező munka ez esetben elkerülhetetlenül egybefonódik a tömegpolitikai és ideológiai munkával, a közhangulat és a szemlélet formálásával. De ez fordított megközelítésben is érvényes: a megszokotthoz való ragaszkodás, az egyanlős- di, a kispolgári kényelmesség és más negatív nézetek, magatartásformák ellen az adott alapszervezetnek most nem amúgy általánosságban, ezeket elvont kategóriaként kezelve kell hadakoznia, hanem éppen az aktuális gazdasági- termelési feladatokhoz kapcsolódva, vagyis konkrét megnyilvánulásokat tetten érve. Ua a vezetőség nem így cselekszik, ha reszortok szerint feldarabolja, szétszabdalja a pártmunkát, akkor ebből kéttéle következmény adódhat. Az egyik — s ez a kedvezőbb eset —, hogy a párttagok ennek dacára is együtt kezelik az elválaszthatatlan teendőket. Vagyis a példa gyanánt említett esetben a gazdasági feladatok megoldása közben is vitába szállnak a helytelen felfogásokkal, agitálnak, nevelnek. Csak éppen kisebb hatásfokkal, minit hogyha erre idejében felkészítették volna őket, ellátva a kommunistákat érvekkel, tisztázva előttük a fő elvi-politikai összefüggéseket. A másik lehetőség, hogy a szervezés és a meggyőzés a mindennapok gyakorlatában is kettéválik: a pártszervezet hol a gazdasági vezetés teendőit részben átvállalva „ügyintéz”, hol pedig általános megközelítésben, például elvont elméleti előadások rendezésével „letudja” a tudat- formálás teendőit. f^sak az óvhatja meg a pártszervezetet az ilyen végletektől, ha nem elégszik meg az egyes munkaterületek különálló — mégoly szakszerű' — megközelítésével, hanem mindig odafigyel a politikai tevékenység, a pártmunka egészére is. Gy. L. BELESI NAGYKŐRÖSI líradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXm. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1979. AUGUSZTUS 1, SZERDA Másod vetésekkel pótolják a veszteségeket Segítik a háztáji gazdálkodást A Mészáros János Termelő- szövetkezet Csongrádi úti új központjában Fekete József tsz-elnöktől érdeklődtünk az aratásról, a másodvetésekről, s a háztáji gazdaságoknak nyújtott támogatásáról. Őszi uborka — Az aratást a múlt hét derekán rendben befejeztük — mondotta az elnök. — Búzát 1188, rozsot 500 és árpát 390 hektárnyi területről takarítottunk be. Kombájnosaink, az aratásban részt vevő dolgozóink becsülettel helytálltak a munkában. Nem rajtuk múlott, hogy terméseredményeink nem jobbak a vidékünkre jellemző átlagnál, s jóval alatta maradtak a várakozásunknak. — Most minden lehetőséget megragadunk, hogy pótoljuk a veszteségeket. Takarékoskodunk anyaggal, energiával, s javítani igyekszünk a munkaszervezést is. Hasznosítjuk szabaddá vált * földterületeinket is. — Másodvetéssel 350 hektáron termelünk takarmánynövényeket szarvasmarha-állományunk téli ellátásához, őszi uborkát 15 hektáron nevelünk. Fehér és kelkáposztát pedig 20 hektáron. Reményeinket fokozza, hogy a kukoricaföldeken és a szőlőkben jó termés ígérkezik. Örülnek a tenyésztők — Jó eredményekre számítanak a háztáji gazdaságokban is. Miként segíti a szövetkezet az ott folyó munkát? — Arra törekszünk, hogy a háztáji és szövetkezeti gazdálkodás összhangját megteremtsük, mondta az elnök. Az Állatforgalmi Vállalattal kötött megállapodás alapján a tagok 10—12 ezer sertését értékesítjük évenként. A szarvasmarhatartókat az idén 30 hektárnyi lucernaföld termésével segítettük, természetesen kedvezményes áron. A tanyavilágban élő tagoknak 300 hektárnyi legelőt adtunk haszno* sításra. — Alomszalmával is segítjük a gazdaságokat. Az idén sajnos a gyenge termés miatt abraktakarmánnyal aligha könnyíthetjük meg a háztáji állattartók dolgát. Az ideihez hasonló, s előre nem látható takarmányozási gondok elkerülésére jövőre még több lu cernaföldet szeretnénk adni a tagoknak. Alkatrész - oxpertberendezéshez A Gépjavító és Faipari szövetkezet esztergályos műhelyében Ágoston Géza, a Mészáros János szocialista brigád tagja egy szovjet gyártmányú, nagy teljesítményű ma. rógépen palettizáló berendezéshez készít alkatrészeket. A berendezést, összeállítása után a Szovjetunióba szállítják. Varga Irén felvétele Óvjuk értékeinket! Köszönetnyilvánítás. Köszönettel gondolunk azon rokonokra, ismerősökre, akik édesanyánk, nagyanyánk, özv. Gazsi Jánosné temetésén, szeretetük és megbecsülésük Jeléül részt vettek, fájdalmunkban osztozva utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. STRANDRA JÁRÓ ismerősöm panaszkodott a minap, hogy már fürödni sem lehet nyugodtan, mert szünet nélkül figyelni kell a holmiját. A nagykőrösi strandon ugyanis mind több pénztárcának, ruhadarabnak, karórának kél lába. Nem ellenőrizhetem barátom állítását, ez a rendőrség feladata, s a károsultak sem számíthatnak a segítségemre. Legfeljebb jótanácsomra. A strandon, a pénztárban van értékmegőrző. Egyetlen forintért a legdrágább karórára, ékszerre is vigyáznak. A meglepő csupán az, hogy júliusban mindössze egyetlen vendég vette igénybe ezt a szolgáltatást! A többiek a für- dőzők becsületében bízva őrizetlenül hagyták értéktárgyaikat. Sajnos, néhányuknak csalódni kellett. Természetesen jogosan háborodunk fel azon, hogy eny- veskezűek is járkálnak közöttünk. Engem viszont az is bosszant, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk. Saját értékeinkre sem vigyázunk, hogyan vigyáznánk hát a máséra vagy éppen közös tulajdonainkra. A gyárban a gépre, az utcán a virágágyásokra. NOS, nem járunk messze az igazságtól, ha bevalljuk: nem óvjuk a másét sem. Értékes berendezések mennek tönkre az üzemek udvarán, mert senkinek sem jut eszébe, hogy értékmegőrző, vagyis raktár mindenütt van. Ám az még hagyján, hogy nem védjük azt, amit kellene, de ha lehet, tönkre is tesszük. Például a cifrakerti arénának már ismét alig van ép ablaka, s az épület minden négyzetmétere barbár rongálok emlékét őrzi. De nemcsak a tárgyakra nem vigyázunk, hanem embertársainkra sem. Sőt lépten- nyomoij veszélyeztetjük őket. így történt ez nemrégiben a Tormásban is, ahol valaki feleslegessé vált gyógyszereit kidobálta az utcára. Csoda-e, hogy aznap a környékbeli gyerekek színes ^tablettákat uzsonnáztak? Az orvosok megmentették őket. ÉPPÍGY visszaadják azoknak is az egészségét, ha lehetséges, akiket baleset ér majd a nagykőrösi utcák járdáin. Merthogy városunkban régi szokás járdán motorozni, kerékpározni. A Napkelet utcaiak már megátkozták azt a napot, amikor járdát kértek és kaptak, mert azóta a külterületek felől a városba igyekvő motorosok csak a járdán közlekednek. Nem jobb a helyzet máshol sem. Kerékpár-versenypályák lettek a lakótelepi járdák is. Igaz, ott többnyire gyerekek tapossák a pedált, s nekik a járda mégiscsak veszélytelenebb az úttestnél. Persze, akad veszély a játszótéren is. Pontosabban a Kőrös-ér rendezésével kapcsolatban megszüntetett játszótéren. Gondos kezek még tavaly felszedték az építők útjában álló hintákat, mászó- kákat. Ám valamennyit otthagyták a parkolóhely sarkában, egy halomba rakva. A vasszerkezetek ott is játékra csábítják a gyerekeket. Különösen a félkör alakban meghajlított létra, mellyel nagyszerűen lehet hintázni Eddig még csak kisebb sérüléseket okozott a súlyos vasdarab, de ez csak a véletlenen, a szerencsén múlott. KIK A FELELŐTLENEK? Azok, akik otthagyták a játékokat, de azok is, akik engedik, hogy a gyerekek játsszanak velük. S felelőtlenek a járdán motorozók, a gyógyszert eldobálok, s azok is, akik nem szedték időben össze s nem figyelmeztetik a járdát úttestnek tekintőket, az aréna rombolóit, az értéktárgyakat őrizetlenül hagyókat. Nos, itt a figyelmeztető szó: vigyázzunk egymásra és értéktárgyainkra! Farkas Péter — A város peremén levő, nagyüzemi gazdálkodásra kevésbé alkalmas kisebb táblákat vetjük majd be lucernával. Ennek a kisállattenyésztők is örülnek. Egyébként őket, nevezetesen az Áfész nyúltenyésztő szakcsoportjának a tagjait már az idén is segítettük lucernával. Szüreti készülődés — Milyen munkák folynak most a szövetkezetben? — Már az aratással egy időben megkezdtük a szalma be- hordását és a tarlószántást. Dolgoznak a műtrágya- és szervestrágya-szóró gépek is. Készülünk az őszi vetésekre. Közben szedjük az uborkát, a paradicsomot és a dinnyét. A szőlőkben pedig már a szüretre készülődnek. K. L. Tanácskozás a zöldbabtermesztésről A Magyar Agrártudományi Egyesület helyi csoportja, a Konzervipari Vállalatok Trösztje állandó bizottsága, a Nagykőrösi Konzervgyár és az ócsai Vörös Október Termelő- szövetkezet augusztus 3-án, pénteken délelőtt 10 órakor zöldtoabfajta-bemutatót és termelési tanácskozásit rendez az ócsai Egressy Gábor Művelődési Házban. A találkozón minden érdeklődőt szívesen látnak. Jobban fizetett a Búza A Börzsönyben arattak Tolmácsiak a körösi határban Az aratás kezdetén, előzetes megbeszélés alapján a Börzsöny vidékéről, a Tolmács községbeli termelőszövetkezet két kombájnost és két kombájnt küldött Nagykőrösre, a Mészáros János Termelőszövetkezetbe, mivel ott akkor még nem érett be a búza. A tolmácsd kombájnosok azután egy hétig szorgalmasan vágták a kenyérgabonát a nagykőrösi határban, majd hazatértek a maguk búzáját aratni. Amikor pedig a Mészáros János Tsz-ben is végeztek az aratással, a helyi gazdaság három kombájnosa, Tóth László, Katona Lajos és Andó László utazott három géppel a 160 kilométerre levő községbe, a Börzsöny szép erdős vidékére aratni. Kilenc napig dolgoztak ott, most jöttek haza, s elmondták, hogy arrafelé jobban fizetett a búza, hektáronként átlagosan 38 mázsát. Szedik a vörösszilvát Bőven terem az uborka A szőlőhegyeken és a zártkertekben a napokban megkezdődött a vörösszilva szü- retje. Majd mindenfelé nagy a termés, sok helyen roskadá- sig tele vannak a fák. A vörösszilvát az ÁFÉSZ felvásárlóhelyein 3 forintos áron. vásárolják belföldi értékesítésre. A Kálvin téri és a Csokonai úti telepen nagy meny- nyiségű gyümölcsöt és zöldséget vesz át a szövetkezet. Barack ugyan nagyon kevés termett, naponta viszont egyre több uborkát és patisszont hoznak. Moziműsor Griffin és Phoenix. Színes,' szinkronizál: amerikai filnr. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 4, 6 és • 8 óra. SPORT - SPORT-SPORT - SPORT-SPORT MEDOSZ-os lövészek sikere A Pest megyei mezőgazdasági lövész válogatott keret egyhetes felkészítő edzőtáborozásra városunkban, az MHSZ tormási lőterén került sor. A közös edzések nagyon hasznosak voltak. Ezt bizonyítja, hogy a MEDOSZ és az MHSZ együttes versenyének Szek- szárdon rendezett kétnapos országos döntőjében a 8 kategóriában versenyző Pest megyeiek — közülük öten voltak nagykőrösiék, hárman pedig a Gödöllői Ágráregyetem dolgozói — igen jól szerepeltek. Hatalmas, erős mezőny gyűlt össze Tolna megye székhelyén. Igen jó köreredmények születtek, ami még a versenysportolóknak kiszabott minősítési szintet is megütötte. Még rendkívül jó köregységekkel is nehéz volt jó egyéni helyezéseket elérni. Többször még az elmúlt évinél 20 körrel jobb teljesítménnyel sem. Számonként 19 megye és Budapest 2—2 mezőgazdasági dolgozója: 40 fő vetélkedett, öt új MEDOSZ-os országos 1. Ceglédi VSE**«** 2. Gödöllői SC**** 3. Perbáli TSZ SK»*** 4. Pilisi KSK*»* 5. Dunai Kőolaj (Százhalombatta) * * *• 6. Nagykőrösi Kinizsi***** 7. Kartali MEDOSZ*** 8. Tápióvölgye TSZ SC (Sülysáp)***** 9. Albertirsai Törekvés** 10. Budaörs Sasad TSZ SC*** 11. Kevepestarcsai SC*** 12. ÉGSZÖV MEDOSZ (Kiskunlacháza)*** 13. IM Vasas (Iklad)** 14. Vácszentlászlói TSZ SK* 15. Gödi TK*** 16. Dömsödi Vízügy** 17. Ceglédberceli VSC* 18. Óbuda TSZ SE** *=5—5 futógyőzelemért 1—1 jutalompont. csúcs született. Megyénk képviselői jóval felülmúlták tavalyi összkörüket, az akkori harmadik helyükről 1763-mal most a másodikra léptek elő összesítésben. A körösiek megyei eredményeiket mind felülmúlták és a következő módon szerepeltek. Légpisztoly. Férfi egyéni: 5. Hegedűs József 20/157; 7. Boros József 20/150. Férfi csapatban: 2. Pest megye (Hegedűs, Boros) 40/307. Női egyéniben Póta Anikó 20 lövésből 124-et, Drabant Edit pedig 87 kört ért el. Kispuska, férfi egyéniben Nyikos Dénes 20/175-öt lőtt. Kaszás Sándor alezredes, az MHSZ országos tömegsport osztályának vezetője a díjkiosztón bejelentette, hogy a MEDOSZ—MHSZ 1980. évi országos lövészdöntőjét — a Pest megyeiek eddigi rendezését és szereplését is figyelembe véve — Nagykőrösön fogják rendezni. Az 1978/79. évi Pest megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság végeredm én ye: 34 27 5 2 107- 23 64 34 23 6 5 104- 38 56 34 21 5 8 86- 44 51 34 21 5 8 103- 50 50 34 19 7 8 67- 37 49 34 15 10 9 73- 43 45 34 16 5 13 77 62 40 34 15 5 14 75- 66 40 34 16 5 13 75- G6 39 34 16 3 15 70- 51 38 34 10 15 9 41- 38 38 34 12 7 15 60- 60 34 34 11 9 14 42- 57 34 34 9 9 16 56- Dl 28 34 7 7 27 37- 64 24 34 7 2 25 63-110 18 34 3 4 26 25-145 11 34 3 1 30 24-133 9