Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
Kéthetes zenei tábor Vácráfófon az ÄHZ és a Madrigálkóras Szombaton este 7 órakor lesz az első idei koncert Vác- rátóton az MTA Botanikai Kutatóintézetének kertjében. A Budapesti Madrigálkórus és az Állami Hangversenyzenekar Szekeres Ferenc vezényletével tárom Vivaldi-művet mutat be: A négy évszak, a Glória és a Lauda Jerusalem szerepel a hangverseny műsorán, amelyjjek szólistája Kiss András hegedűművész, valamint L ugosi Melinda, Szőkefalvy Kaqy Katalin és Takács Klára operaénekes. Rossz idő esetén a hangversenyt vasárnap este tartják meg. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXIII. ÉVFOLYAM, 150. SZÄM 1979. JÚNIUS 29., PÉNTEK le hiányozzanak az újdonságok A könyvtárak szerepe a közművelődésben Kettős műsorfüzet Vallomások, rendezvények Antal, János fafaragó munkáját mutatja be a Váci Műsorfüzet színes borítólapja. A jűlius-auguiszitusá, kettős programismertetőben olvashatjuk a Hatvan éve történt című helytörténeti sorozat befejező részét. Két, a közeljövőben kiállító művész — Antal János és Takács József — vallomást tesz munkájáról, életéről. Megismerjük a városi-járási könyvtár érdekes, új szerzeményeit, a két mozi műsorát, öt rendezvényre hívják fel a szocialista brigádok figyelmét. A múlt havi művészeti fejtörő nyertesei: A DCM Eötvös szocialista brigádja, Módos Imre és Mayeir József né. A könyv ma már fontos szerepet tölt be az emberek életében. Nemcsak a közművelődés egyik legfontosabb eszköze, de szórakoztató, emberformáló hatása is van. Sokan, sokféle könyvet vásárolnak, de igazából csak a könyvtárak képesek kielégíteni az olvasni szerető emberek igényeit. „A tanácsi könyvtárak a kulturális javakhoz való hozzájutás legdemokratikusabb eszközei” — így' fogalmazta meg az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottság 1977 októberi határozata. A könyvtárak azonban csak alapvető működési feltételekkel képesek jól betölteni köz- művelődési szerepüket. Akkor, ha megfelelő alapterületen, jól berendezett helyiségekben sorakoznak a polcokon a kötetek. S ha ezt a munkát hozzáértő, felkészült könyvtárosok végzik. A könyvtárak helyzetéről kaphattak tájékoztatót a naAnyakönyvi hírek Született: Boros István és Szabó Teréz: Andrea; Kurali János és Gönzöl Mária: János; Nagy Gábor és Bónhidai Katalin: Gabriella; Törnek József és Krasznai Ilona: Judit; Sehlenk Ferenc és Schlenk Mária: Ferenc; Simon István és Kómár Ildikó: Norbert; Vidék József és Csernay Erzsébet: József; Dudás Sándor és Kozsilovics Erzsébet: Sándor; Győri Zsigmond és Lónich Erzsébet: Balázs; Koch Pál és Mayer Erzsébet: Péter; Maj- nik Ferenc és Lányi Katalán: Ferenc; Rábel István és Dari- tía Jolán: Péter; Trieb Lajos és Kinder Edit: Tamás; Batta József és Takács Katalin: József; Geiger Ferenc és Németh Ágnes: Zita; Járay Gyula és Apjok Jolán: Ákos; Novák József és Hirth Margit: Csilla; Skoda József és Káka Etel: Gabriella; Szlovák József és Bolka Irén: Anita; Bagi László és Hanzli Mária: Edina; Göbölös Gábor és Lajos Ilona: Gábor; Lőrincz Mihály és Dóka Erzsébet: Krisztián; Holmann József és Kopcsák Ilona: Csilla; Kiss József és Kása Mária: Hajnalka; Vanka Győző és Teknős Ilona: Ildikó: Varga Zoltán és Veres Erzsébet: Brigitta; Ary Lajos és Faragó Ágnes: Lajos; Hibó József és Ladvenicza Erzsébet: Erika; Jócsik Mihály és Vozik Anna: Mihály; Király Gyula és Samu Erzsébet: Erzsébet; Kucsa István és Ora- vecz Ágnes: Bernadett; Kur- nász László és Hangrád Júlia: Balázs; Teréki Péter és Horváth Erzsébet: Péter; Mérész István és Bera Mária: Tímea; Paholik Mihály és Herédi Katalin: Zsolt; Szabó Géza és Nagy Katalin: Csilla nevű gyermeke. Házasságot kötött: Papp István Gubrán Erzsébettel, Maka István Igaz-Nagy Ibolyával, Dékámy József Neuzsi- tek Máriával. Vácott hunyt el: Hídvégi Gábor (Göd); Kreisz Pál (Du- naharaszti); Sztélék István (Dunakeszi); Dredán István (Vácrátót); Dali Géza (Dunakeszi); Lévai Andrásné Góhér Erzsébet (Erdőkertes); Bresnik Jánosné Bariéi Anna (Dunakeszi); Kudász Géza (Dunakeszi); Bauer Sándor (Budapest IX.); Ádám Lajosmé Stjaszni Anna (Kösd); Kardos József (Vác, Lágyasdüllő); Hanczik István (Vác, Bacsó B. u. 66.); Major Jánosné Hevesi Júlia (Komárom); Rusz Lajos (Dunakeszi), Kovács Károly (Vác, Mária u. 4.); Jung Józsefné Neuburger Borbála (Nagymaros); Hering József (Letkés), Bognár Józsefné Demcsák Mária (Szód); Heim Teréz (Szi- getcsép); Szűcs András (Verőcemaros); Legindi István (Dunakeszi); Kővágó János (Főt); Heinzlman Mária (Vác, Tragor I. u. 4.); Koncz Lajosné Kon- gorácz Ilona (Vác, Dózsa Gy. u. 84.); Pintér Ignácné Rith Borbála (Vác, Zrínyi u. 10.). Olvasóink írják... Késik a fűtőolaj „Penc község lakossága fűtőolaj-ellátása érdekében ír Önöknek. Községünk márciusban kapott utoljára olajat az ÄFOR csepeli telepéről. Már egy hónapja hitegetik az átvevőt, de a mai napig nem érkezett meg, pedig a lakosság fele olajat vár. Szeretnénk a nyári hónapokban beszerezni, ment télen gyakran késik a szállítmány. Kérem Önöket, ha tudnának a falun segíteni, szíveskedjenek azt megtenni. Szívességüket előre is köszönjük.” Penc lakói nevében: Jakus Lajosné VÁCI APRÓHIDETÉSEK Városközpontban kétszobás lakás azonnal beköltözhetően eladó. Vác, Beloiannisz utca 29. sz. Két és fél szobás öröklakás eladó. Vác. Kölcsey Ferenc utca 11. IV. emelet 12. Másfél szobás szövetkezeti gázfűtéses lakás készpénzért eladó. Érdeklődni lehet: 10—445. ös telefonszámon július másodikén 4-től 6 óráig, (délután). Bútorozott szoba, konyha-, fürdőszoba- használattal kiadó. Ér- fieklődés: 10—222,'279-es telefonon. HIRDETÉSEK FELADHATÓK: hétfőn 14-től 18 óráig, kedden 14-től 17 óráig, Vác, Jókai utca 9. (Váci Kötöttárugyárnál). Telefon: 11—261. NDK iker gyermek- kocsi eladó. Vác, Kertváros 41. Érdeklődés: délután. Fiatal, gyermektelen tanárházatspár szép- j temberlől albérletet j keres Vácott, körűibe- ) lül egy évre. Cím: ■ Eszterhai Tamás, Bu- ! dapest, Martos Flóra | utca 2. 1148. Fiatal dolgozó Ián* 1 eltartási szerződ ér íj kötne egyedülálló id" ! személlyel, vagy éle i járadékot fizetne v* j lakásért. Értesítés' li levélben ..Július” je 1 igére hirdetőbe Vác | Jókai utca 9. Beköltözhető közmű vés ház eladó. Vác. Szemmihály dűlő 24. Érdeklődni: szombatokon. pókban a váci járási hivatalban a községi tanácselnökök és a végrehajtó bizottsági titkárok. Megmarad a pénz A váci járás tanácsi könyvtárhálózata az elmúlt év végéig 44 egységből állott. A könyvtárak alapterülete 1 ezer 597 négyzetméter volt, amely a szükséges könyvtári térnek csak a 36,9 százaléka. A zsúfoltság ellenére a legtöbb könyvtár jól berendezett. Ehhez több község — Főt, Szo- kolya, Kisnémedi — megyei támogatást is kapott. Sok helyen azonban még ma is kezdetleges a helyzet. Például Bernecebarátiban, vagy Verőcemaroson. Szabó Lajos, a járási hivatal művelődési osztályának a vezetője egyebek között elmondta, hogy a könyvtárak fenntartója mindenütt a helyi tanács. A két intézmény kapcsolata azonban nem mindenütt megfelelő. A tanácsok pénzügyi osztályai nem minden esetben tájékoztatják a könyvtárost arról, hogy mekkora az a pénzösszeg, amivel rendelkezik. így aztán több községben nagyobb összeg megmarad év végén. Pest megyében az elmúlt évben csaknem 1 millió forint maradt meg abból a pénzből, amelyet új könyvek vásárlására szántak. A könyvek igénylését sem egy bizonyos időszakban kell elkészíteni, a beszerzés egész évben feladat, hiszen csak így lehet elérni azt, hogy egy-egy könyvtárból ne hiányozzanak az új kiadványok. Kevés munkás olvas Az olvasás megszerettetését az általános iskolák diákjai körében kell elkezdeni. Aki gyermekkorában megszokja a rendszeres olvasást, az a későbbiekben is igényli a könyvet. Az iskolai gyermekkönyvtárak sok helyen betöltik ezt a szerepüket. Kevés munkásés mezőgazdasági dolgozó olvas rendszeresen. A tsz-ek- ben a letéti könyvtárak megszervezésével sikerült némi eredményt elérni. 1976-ban például az olvasók mintegy 10 százaléka volt munkás és 1 százalék volt a mezőgazdasági dolgozók aránya. Jelenleg a munkások 15 százaléka, s a szövetkezeti parasztság mintegy 4 százaléka forgatja rendszeresen a könyveket. ■ A későbbiekben Krima János, a járási hivatal elnöke, arról beszélt, hogy a tanácsi vezetők fordítsanak a jövőben nagyobb figyelmet a könyvtárak helyzetére. Ipolytölgyesen például fél éve szünetel a könyvtár, Szokolyán is hasonló problémáik vannak. Zárva ? Nem fordulhat elő, pedig megtörtént már több helyen is, hogy a meghatározott kölcsönzési időben nem volt nyitva egy-egy könyvtár az ellenőrzések alkalmával. A váci járásban igen sok a bejáró dolgozó, akik általában a munkahelyükön kapcsolódnak be a közművelődésbe. Csakhogy ez nem jellemző mindenkire. így aztán a bejárókat a lakóhelyükön kell elsősorban a rendszeres olvasásra ösztönözni. A járásban több községben társadalmi munkák szervezésével próbáltak a községbeliek javítani szűkös könyvtárhelyzetükön. Erre a jövőben is szükség lesz. Cs. J. Vízhiány a Földvári téren A DMRVV bal-parti igazgatósága közli, hogy ma reggel 8 és délután 2 óra között — csőátkötési munkálatok miatt — vízhiány lesz a Földvári téren Nem is olyan régen még a nagybörzsönyi híres pincékben százával sorakoztak egymás mellett a jó borral telt hordók. Ha bor volt, kellett a kádármester is a faluban. Abban sem volt hiány. Az idősebbek visszaemlékezései szerint az 1880-as években Túrák János volt a hordóik készítésének mestere. Maid őt követte Greff János, aki 1979-ig, haláláig munkálkodott a faluban. Egyik sem dolgozott 50 évig egyfolytában, csak Raszter József, aki 1917-től 1967-ig gyalulta, faragta a dongákat, húzta a ráfokat az új hordóra, s javította a régieket. Segítsége József fia volt, több mint 10 évig, majd a veje, Ábel Márton is kádármesterséget tanult, akivel 1948-tól dolgozott. Raszler József 1967-ben meghalt. azóta veje javítja azt a kevés _ hordót, amire szükség van. Új hordót igen ritkán, s már nagyon régen készített. Volt idő, amikor Ábel MárÁbel Márton a műhelyben Grósz Sándor felvétele Száz középiskolást várnak Idén másodszor kap helyet I városunkban a váci zenei j tábor. Cs. Nagy Tamás, a zeneiskola igazgatója elmondta, hogy e hét végére közel száz középiskolás diákot várnak az ország minden részéből. Szállást és ellátást a Komócsin Zoltán Kollégiumban kapnak. Június 30-án, az első napon a táborlakók ismerkednek a sok zenei emléket őrző várossal, majd a tanári megbeszélést követően Vácrátótra utaznak, a nyitóhangversenyre. Vasárnap már zenetörténeti előadást hallgatnak, és közös kirándulást tesznek a Pokolszigetre. Tartalmas, sokoldalú a következő napok programja is. Szerepel benne Drahos Béla fuvolaestje, a művelődési házbeli Dinamit és Kaláka együttesek meghallgatása, Benkő Dániel hangversenye, három stúdiókoncert és a Zeneművészeti Főiskola régizenei stúdiójának bemutatkozása. Kirándulnak a váci zenei tábor résztvevői Zebegénybe is, ahol a Szőnyi István Múzeum megtekintése után megismerkednek a község és a múzeum- zenei életével. P. R. \ Korszerű bisztrók a megyében A Belkereskedelmi Minisztérium az idegenforgalom fejlesztése érdekében ez évben az ország különböző üdülőterületén tizenegy önkiszolgáló rendszerű bisztrópavilon létesítését iktatta be fejlesztési tervébe. A pavilonok közül kilenc a Balaton körül, egy Szentendrén és egy a kisikunlacházi Duna-parton létesül. A Ráckeve és Vidéke Áfész kereskedelemfejlesztési és beruházási osztálya a vendéglátóipari főosztállyal karöltve fogott hozzá a terv kivitelezéséhez. Az Országos Idegenforgalmi Tanács és a Pest megyei MÉSZÖV jelentős hozzájárulása teszi lehetővé a hárommillió forintos, 156 négyzetméter alapterületű bisztró kivitelezését, amelyet július közepén nyitnak meg. A korszerű pavilon zavartalan működését közel egymillió forint értékű bel- és külföldi gyártmányú gépek teszik lehetővé. Nagy súlyt helyeznek az ételválasztékra, jelentős mennyiségű konzervárun kívül jégkrém, cukrászati termékek várják a kirándulókat. Az építkezést a beütemezés- nek megfelelően a szövetkezet saját kivitelezésében végzi és jelentős mértékben járul a munkálatok sikeres befejezéséhez a szövetkezet KISZ- szervezete és Kiskunlacháza hat szocialista brigádja. Ugyanis minden egyes tag egynapi társadalmi munkát vállalt részben az építkezésnél, részben a parkírozásnál. A. J. Szavazással döntött a közönség Garaba (jobbra sötét mezben) góllal búcsúzott Váctól, a Híradás győzelemmel a bajnokságtól. Kóczi László felvétele ton hetente hat-hét 500 literes hordót is készíteti az apósával. Általában augusztus 20- ig. a nagybörzsönyi búcsúig csinálták az új hordókat, majd szüretig csak a régieket javítgatták. Nagybörzsönyben zömében tölgyfából. Ipolytölgyesen. Vámosmikolán inkább akácfából készültek a hordók. Ha a kádármester adta az anyagot, akkor liter-liter volt az ára. Vagyis, ahány literes volt a hordó, annyi liter bor volt az ára, amelyből először „mustrát” hozott a megrendelő. Ha a megrendelő adta az anyagot, akkor fél-fél liter volt a díj. Természetesen a pénzt is elfogadták. Ha Nagybörzsönyben kevésnek mutatkozott a szőlőtermés, kevesebb hordót rendeltek, akkor a kádármester pár hónapra áttette székhelyét Perő- csénybe. Ott a dirbkt termőfajták általában minden évben termettek. A környék sok falujában még ma is a Raszler József által készített hordókat használják. A kádármesterrel nemcsak e mesterség utolsó művelője szállt sírba, de a nagybörzsönyi szőlőtermesztés messze földön híres bora is a múlté. Régi műhelyében veje. Ábel Márton már csak szívességből végez apróbb javításokat. Hivatásszerűen nem dolgozik. Raszler bácsi szerszámait a vagy börzsönyi múzeum őrzi. Műhelyében ritkán hallani a munka zaját, a hordók kongá- sát. Győrök József A Híradás Vasas szurkoló- szavazással döntöttek arról, ki kapja a csapat tagjai közül azokat az üdülőbeutalóikat, melyeket a városi tanács, a városi KISZ-bizottság és a Híradástechnikai Anyagok Gyára ajánlott fel az arra érdemes labda rugóknak. A legutóbbi BVSC elleni mérkőzés előtt adták át a beutalókat Garabának, Bodornak, Gerének, Bednariknak és Vargának. Mivel Garaba katonai szolgálatra vonul be, ezért jutalmát átadta társainak. Garaba mellett utolsó bajnoki mérkőzését játszotta Pálinkás és Szunyogh is. A hírek szerint bajnokin nem lép többé pályára Varga sem, akit a Budapesti Spartacus elleni meccsen kiállítottak. A három játékos ősszel a Ferencváros elleni találkozón búcsúzik a szurkolóktól. Simák Attila Sporttelepavafás A márianosztrai büntetésvégrehajtási intézet Asztalos János KISZ-szervezete társadalmi munkában sporttelepet épített, amelyet ma délután fél háromkor ünnepélyesen felavatnak. Halálozás. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett húgom, Csányi Aranka 1979. május 25_én hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1979. július 3-án 16 órakor lesz a vác.alsóvárosi temetőben. Csányi Ervin. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak az elvtársaknak, volt munkatársainak, jó barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, szeretett édesapánk, Kovács Károly búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték és sírját virágokkal borították. A gyászoló család* Ritka már a hordók kongása