Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-27 / 148. szám
Július 6-án avatják Úttörőtábor Káptalanfüreden Februárban kezdték a munkát, s ma már áll a négymillió forintot érő épületkomplexum a káptalanfüredi úttörőtáborban. Július 6-án — a tervek szerint — át is adhatják a járásból érkező úttörőknek. Az épületben az étterem mellett helyet kap a konyha, az élelmiszerraktár- és előkészítő, a személyzeti szociális létesítmények, mosdóblokk a táborozóknak, s a foglalkoztatóterem is. Jelentős társadalmi összefogás révén gazdagodhat a tábor a Forfa-elemekből álló létesítménnyel. A beruházási költség nagy részét a járás üzemei és szövetkezetei ajánlották fel, s hosszan sorolhatnánk azokat is, akik építőként közreműködnek, mint a Mezőgép lakatosai, a PEVDI gyömrői üzemének villany- szerelői, az Építőipari Szövetkezeti Vállalat asztalosai, a monori Kossuth Tsz festőbrigádja, a gombai Fáy András Tsz vízszerelői, a gyömrői j és a káptalanfüredi vízszerelő kisiparosok, munkásőrök és ! KISZ-esek. Az átadásig hátralévő időben a víz- és csatornaszerelésen, a belső és külső festésen dolgoznak még, hogy júliusban a piros nyakkendősök üdvözölhessék örömmel a közös munka nyomán újjávarázsolt tábort. Az új épület homlokzata. A fotózás kedvéért hagyta abba néhány percre a munkát a szorgos „alkalmi” brigád — a Mezőgép szakemberei és a gyömrői kisiparosok. Burján István felvételei A nap kulturális programja Csévharaszton, 16 órától: az ifjúsági klub összejövetele. Gyömrőn, 16-tól: a kerámia szakkör, az ifjúsági klub foglalkozása, 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Mendén, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Monoron, 15-től: szabás-varrás tanfolyam, a cigánygye- rek-klub, 18-tól: a felnőtt cigányklub összejövetele. Nyáregyházán, 18-tól: az ifjúsági klub foglalkozása. Űriban, 16-tól: a népi tánccsoport próbája. Gliőn, 16-tól: az asztalitenisz-klub foglalkozása. Vasadon, 15-től: a tánccsoport próbája, a gyermekklub és az irodalmi szakkör összejövetele. KÉSŐ DÉLUTÁN, gyérülő napsütésben, ott találom az udvaron karosszékében. — Hát mégis megkapta az üzenetemet — tekint rám hálás, örömteli mosollyal az idős asszony, miközben helyet mutat maga mellett egy kis pádon. — Tudja, a bátyám ellenőrzi a leveleimet, felbontja őket, nem lehet előtte titkom. Azért üzentem egy ismerőssel, hogy ne tudja meg, mert akkor indulatba jönne... — Kinek a tulajdona a ház? — kérdezem, s körültekintek a zsalugáteres, oszlopfős épületen, amelyet befut a rep- kény, eltakarva omladozó falait. — Kettőnké, egyenlő arányban — válaszolja az idős asz- szony. — A telek 220 négyszögöl, 180 ezer forintra becsülték fel az értékét. — Ezt honnan tudja? — A bátyám becsültette fel. amikor szociális otthonba akart vitetni. t— No, de ez nem olyan egyszerű. — Azóta már ő is megtudta. Ép eszemnél vagyok, tudok járni, gondoskodni magamról. Énnélkülem ebben nem határozhat. — Akkor mi volt a baj? Magányosan — Az váltotta ki testvérem haragját, hogy eltartási szerződést akartam — és akarok még most is — kötni egy házaspárral. Ebbe nem akart beleegyezni, ezért folyik még most is az ellenségeskedés. — Hogyan? — Lépten-nyomon fenyeget, sőt, volt már olyan eset is, amikor megcsavarta a karomat ... — Miért nem jelenti fel? — Nincs tanúm, egyébként is őnéki hinnének, a vállalatnál ahol dolgozik, valamiféle bizalmi állást tölt be. — Fordulhat a tanács szociálpolitikai megbízottjához is. vagy ügyvédhez. — Igen, ezen már sokat gondolkodtam. Nem akarok szociális otthonba menni. Tudom, az most más, mint régen, kis családban élnek ott az idősek. De én itt 64 évet éltem, ide köt minden emlék, emlékezés. Ez a tölgyfa olyan idős mint én, ezeket a mirtuszbokrokat öt éve ültettem. Ide szoktam kiülni esténként, jelkép ez nekem, életem elMONOMnm A PEST MtG’Y'EI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA/ XXI. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1979. JÚNIUS 27., SZERDA Gyömrő Új házszámtáblák Névre szóló értesítés mindenkinek Közeleg a népesség-összeírás. Hatalmas szellemi és fizikai munka vár az összeírást végző megbízottakra. Szocialista kollektíva a tanácsnál Segítenek az óvodaépítésben A gyárak, üzemek, szövetkezetek eredményes gazdálkodásában napjainkban egyre nagyobb szerepet játszik a mindig megújuló, erősödő brigádmozgalom. A monori járásban az elmúlt években felismerték, hogy az államigazgatási munka hatékonyságát is növelni lehet ily módon. Az országban elsőként alakultak meg a községi tanácsoknál a szocialista címért küzdő kollektívák, s eredményeik láttán szerte a megyében követőkre talált a hasznos kezdeményezés. Százezer forint! Az üllői nagyközségi tanács Tamási Áron szocialista kollektívája különösen szép eredményeket mutat fel. A közösség 1977 júliusában alakult meg hivatalosan — mondotta Erdei Gábor tanácselnök, de már legalább öt esztendővel azelőtt kialakult egy stabil, összeszokott gárda, amely a közös munka során összeková- csolódott. kosítást is szorgalmazzuk, lehetőségeinknek megfelelően. A szülői munkaközösségek és a lakosság segítségével a község már 1 ezer 200 négyzetméter parkterületet mondhat magáénak. Észreveszi k-e? — Mi a jelentősége annak, hogy a művelődés területén dolgozók is bekapcsolódtak a kollektívába? — Közösen, a feladatokat egyeztetve jobb munkát tudunk végezni. A művelődési házban, de főként a könyvtárban igyekszünk hasznossá tenni magunkat, segítünk a programok szervezésében. Közülünk sokan rendszeresen látogatják a könyvtárat, így a közösség érdeke egybeesik a miénkkel. A tanácsnak sok tennivalója van a közművelődés terén, nemcsak most, hanem a jövőben is. — Vajon észreveszi a lakosság, hogy a tanácsnál szocialista kollektíva működik? mán csak formális az ügyfél- fogadási rend. Ha lehetőségünk van rá, mindenkit meghallgatunk. hiszen nemcsak az üggyel kell foglalkoznunk, észre kell vennünk mögötte az embert is. A reklamációk ele- nyészőek, incidensek nem fordulnak elő, ebből arra következtetünk — és reméljük így is van —, hogy a nagy többség elégedett a munkánkkal. Kövess László Mende Megszépül az iskola A nyári szünidő alatt felújítják a mendei általános iskola épületét, a tervek szerint napközi otthonná kívánják átalakítani a Fő utca 11. szám alatti létesítményt. A felújításra 200 ezer forintot biztosít a községi tanács. Részben ez is sürgeti az új, jól olvasható utcanévtáblák mielőbbi kihelyezését, amelyről a közelmúltban intézkedett a nagyközségi tanács Gyömrőn. Nemrégen fejeződött be a 350 új utcanévtábla fölszerelése az útkereszteződésekben jól látható pontokon, kerítéseken, házak falán. Reméljük, hogy a lakosság vigyáz majd az új táblákra. Régebben ugyanis előfordult, hogy kerítésfestés-, építés, vagy lakóház renoválása közben megsérültek, feliratuk olvashatatlanná vált. Az útbaigazítást szolgáló táblák elhelyezésével párhuzamosan történik a hiányzó házszámtáblák felmérése is. Azok az ingatlantulajdonosok, akiknél a szemlézők a számtáblák hiányát állapítják meg, hamarosan névre szóló értesítést kapnak. A kiértesítettek ez év július 15-ig személyesen, vagy megbízottjaik (családtagok) útján a tanácsházán vehetik át az új házszámtáblákat 25 forintos egységáron. A tanácsi apparátus minden dolgozója, a művelődési ház igazgatójával és a két könyvtárossal együtt, részt vesz a mozgalomban. Kötelességünknek érezzük, hogy a hivatali munka színvonalas ellátásán túl is nyújtsunk valamit. — Tavaly a Tamási Áron kollektíva tevékenységét értékelték a legmagasabbra a járásban. Az idén milyen célokat tűztek maguk elé? — kérdeztük Kemencéi Istvánné brigádvezetőtől. — Nagy fába vágtuk a fejszénket, a gyermekév tiszteletére felajánlottuk a segítségünket a most épülő három csoport befogadására alkalmas óvoda létrehozásához. Felhívással fordultunk a lakossághoz és a szocialista brigádokhoz, hogy munkájukkal járul- jának hozzá a létesítmény kivitelezéséhez. Az óvoda felépítése négymillió forintba kerül, a tanácsnak azonban csak egymillió 300 ezer forintja van erre a célra. Magunk 100 ezer forint értékű társadalmi munkát vállaltunk, s a brigádok sem haboztak sokáig, eddig 522 ezer forintnak megfelelő munkát végeztek. Több gazdasági egység konkrét anyagi támogatást is nyújt. Szeretnénk, ha az alkotmány ünnepére elkészülne az új gyermekintézmény, ez a legfontosabb feladatunk, ezen fáradozunk mindannyian. A parszalasztott lehetőségének szimbóluma. — Ha tud gondoskodni magáról, nem beteg, miért akar eltartási szerződést kötni? — Higgye el, nem azért, amit a bátyám híresztel. Kértem, gondoskodjon ő rólam, hallani sem akart róla. ö jön, megy ... elfoglalt — mondta, nem ér rá törődni velem, teher neki, idegesíti... Nem tudom, mikor válók tehetetlenné mozgásképtelenné. Visszereim minden évben begyulladnak. Ez a házaspár pedig nagyon rendes, tisztességes, érzem, nyugodtan rájuk bízhatom magamat. Azért üzentem, hogy tanácsot kérjek, mit és hogyan határozzak. Nagyon félek a bátyám haragjától, hogy azt gondolja, ki akarom zárni az öröklésből. NÉZ RAM SZELÍD kék szemmel/ Aggódás, félelem van benne. Bizonytalanságot azonban nem látok. Azóta T. Anna már ügyvédhez fordult, folyamatban van az eltartási szerződés megkötése. Hogy ez meghozza-e számára a biztonságot, a békességet, az majd később derül ki. Reméljük meghozza. Hörömpő Jenő — Mindenki a maga helyén azon munkálkodik, hogy a maximumot nyújtsa. Rendszeresen megbeszéljük az egyes részterületek problémáit, s meghatározzuk a tennivalókat. Igyekszünk a tanácstörvényben foglalt feladatokat maradéktalanul teljesíteni, korszerűsítjük az államigazgatási munkát, próbáljuk csökkenteni a felesleges adminisztrációt. Erősítjük a kapcsolatokat a nem tanácsi szervekkel, más kollektívákkal, s természetesen a lakossággal. Ügyfélfogadás Nagy súlyt fektetünk az ügy- félfogadás korszerűsítésére, kulturáltságára — folytatta a brigád vezetője. — Elsőrendű szempont, hogy a tanácstól dolgavégezetlenül egyetlen ember se távozzon. Bár nem szabályos, s ezt néha a tudtunkra is adják, de nálunk jóforA monor—ceglédi járási lab- darú-gószövetségben hétfőn este évadzáró ligaértekezletet tartottak a csapatok szövetségi képviselői, valamint az aktívák részvételével, Solti László, a szövetség elnöke ismertette a bajnokság tapasztalatait. Üde színfolt Elöljáróban elmondotta, hogy a két járás összevonása meghozta a várt eredményt, színvonalasabb, kiegyensúlyozottabb mérkőzéseket láthattak a szurkolók. A ceglédi járásbeliek bekapcsolódása üde színfoltot jelentett ebben a bajnoki idényben, örvendetes tény: egyetlen mérkőzés sem szakadt félbe botrány, vagy egyéb rendbontás miatt, ugyanakkor a három elmaradt mérkőzés kissé beárnyékolja a bajnokságot. A felnőttek mezőnyében a Bem SE tartalékgárdája végzett a képzeletbeli dobogó legfelső fokán. Az NB II-es játékosokból álló gárda csupán Abonyban és Mendén szenvedett vereséget, a legtöbb gólt rúgta, s megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. (Az már más kérdés, hogy — mivel ők a feljutásért nem szánhattak harcba —, az aranyérmet megérdemelték-e?) A gyömrőiek második helye Levelesládánkból Ha van, akkor Június 19-én, a monori Móricz Zsigmond úti hentesüzletben szerettem volna sertésdagadót vásárolni. A hentes közölte velem, hogy nincs. Akkor volt szállítás és láttam, hogy van. Ezt közöltem vele, ő azt felelte, hogy akkor sem ad. Talán azért, mert nem vagyok törzsvevő ebben az üzletben? Kérdezem én, szimpátia alapján lehet a pénzemen egy’kiló dagadót venni? Nagyszegi Sándorné Monor, Mária u. 14. ★ Két üveg sört szerettem volna vásárolni az elmúlt héten a Ságvári utcai élelmiszer- boltban. A szomszédok szóltak: most menjek, mert éppen azokban a percekben szállíszintén örvendetes tény. A csapat tavaly elbukott az osz- tályozón, de ez sem keserítette el őket, s nagyszerű közösségi szellemben játszották végig a bajnokságot. A riválisok otthonában is győzni tudtak, így Vecsésen, Üllőn és Abonyban, s megérdemelten szállhatnak harcba ismét a feljebb- jutásért. A vecsésiek harmadik helye már közel sem volt egyértelmű, az üllőiek negyedik helye pedig csalódás mindenki számára. Vecsési ifik sikere Az ifjúsági bajnokságot a vecsési együttes nyerte meggyőző fölénnyel. Ez a tehetséges gárda még sok örömet szerezhet a szurkolóknak az elkövetkező években, a gyömrőiek lettek az ezüstérmesek, megérdemelten, míg Monor lett a harmadik, s a nyáregyházi együttes a negyedik. A tartalékbajnokságban sok mérkőzés elmaradt, egyes csapatok félvállról vették a bajnokságot. Nem volt kielégítő a serdülő bajnokság színvonala sem. Solti László szólt arról is, hogy az egyesületeknek a jövőben több gondot kell fordítani a technikai felszereltségre, az öltözők, pályák állapomiért nincs? tottak. Amikor odaértem, az üzlet vezetőnője közölte: nincs sör, nem is volt, de egyúttal intett a boltban lévő másik vásárlónak, aki ugyancsak sört kért, hogy várjon. Az ajtó előtt én is vártam, s a kilépő fiatalasszonynak bizony, mint láttam, jutott sör, nem is kéí üveggel. Felháborodásomban visszamentem az üzletbe, s kértem a vásárlók könyvét. — Majd ha ráérek, akkor odaadom! — válaszolta az üzlet vezetőnője, s ezzel lezártnak is tekintette a dolgot, a panaszkönyvet nem kaptam meg. Vajon miért van különbség egy nyugdíjas és egy fiatal vásárló között? G. J.-né Monor, Móricz Zs. u. tára. Enélkül elképzelhetetlen az előrelépés. Gratulált a jelenlévő gyömrői vezetőknek, s őszintén kívánta, hogy az idén szerepeljenek eredményesebben az osztályozó mérkőzéseken. A részletes értékelés után az abonyiak szövetségi képviselője szólt hozzá elsőként, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi lebonyolítási forma jó, ezen nem szabad változtatni. Augusztusi program Kiss Lajos, a gyömrői sportkör elnöke köszönettel fogadta a gratulációkat: — Csapatunk már hosszú évek óta szeretne a megyei bajnokság résztvevője lenni. A tavalyi balsikeres osztályozó után is együtt maradt a társaság, s az elért helyezésért minden dicséretet megérdemelnek a játékosok — mondotta egyebek között. Az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlásra és a vezetők kiválasztására — hangsúlyozta Kiss József járási sportfelügyelő. Az évadzáró értekezleten bejelentették, hogy augusztus elején folytatódnak az MNK- mérkőzések, s az 1979/80-as bajnokság rajtja előreláthatólag augusztus 26-án lesz. G. J. Évad zárás a szövetségben Színvonalasabb volt a bajnokság Kiosztották a bajnoki érmeket